Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Útravaló: Hogyan tájékozódjunk mobiltelefonnal a természetben?

Akkor is felhasználhatjuk a mobilunkat tájékozódásra, ha nincs sem mobil internet, sem pedig térerő a telefonáláshoz!

2021. január 23. - horvabe

Mostanában sűrűn megfordulok a fővároshoz közeli Pilis és Visegrádi-hegység turistaútjain és örömmel látom, hogy egyre többen járják a jelzett turistautakat! Ez szerintem nagyon jó, hiszen az emberek végre kimozdulnak otthonról és a természetben próbálják megtalálni a felüdülést, kikapcsolódást. Azonban szinte nem múlik el egyetlen túrám sem úgy, hogy ne fordulnának hozzám kirándulók, hogy éppen hol vannak akkor, vagy hogyan juthatnának el a céljukhoz? Azt, hogy mi alapján gondolják, hogy válaszolni tudok a kérdéseikre, magam sem tudom. Talán a nézésem, vagy járásom? :-)

Ahogy elbeszélgettem a segítséget kérőkkel, az derült ki, hogy általában nem hoznak magukkal térképet az erdőbe, és ha elbizonytalanodnak, nem tudják hol megnézni, merre is járnak. Sokan megpróbálják ilyenkor a mobiljukon a Google Térképet használni, de az erdőkben, távol a civilizációtól, ahol nincs mobil internet kapcsolat, azonnal behal, hiszen a térképet az internetről tölti le az alkalmazás! Ráadásul a Google Térkép (egyelőre) nem mutatja a turistautakat sem! Tehát egy olyan térképre lenne szükségük az erdőt járóknak a mobiljaikon, amelyet bármikor megnézhetnek internet nélkül, és jelezve van rajta az aktuális pozíciójuk! A lényeg az, hogy van ilyen, csak ezt a kirándulók általában nem tudják! A következőkben egy ilyen alkalmazást szeretnék bemutatni.

p1060860.JPG

A Locus Map pontosan jelzi a helyzetünket a turistaúton

Tehát hogyan tudunk tájékozódni a GPS-sel rendelkező okostelefonunkkal távol mindenféle mobil internet kapcsolattól olyan helyeken, ahol még a telefonáláshoz sincs térerő? Ehhez mindössze három dolog kell:

  • Megfelelő alkalmazást és offline térképet kell telepíteni a telefonra
  • Meg kell ismerni alaposan az alkalmazást
  • Meg kell tanulnunk a használatával az erdőben való tájékozódást

Akkor most lássuk részletesebben a fenti pontokat! Ígérem, a magyarázat nem lesz sem hosszú, sem bonyolult!

Megfelelő alkalmazást és offline térképet kell telepíteni a telefonra

Több térképes alkalmazás közül is választhatunk, ilyenek például a Locus Map, az Oruxmap, vagy az OsmAnd. Én a Locus Map ingyenes (free) verzióját telepítem fel már évek óta az egymást követő telefonjaimra. Most éppen egy Samsung Galaxy A50-es telót nyúzok, arról készültek a poszt képei is. Az ingyenes Locus Map kicsit butább, mint a fizetős változat, meg kell barátkozni egy keskeny reklámsávval is, de az alkalmankénti használatra pont megfelelő! Fontos, hogy van magyar nyelvű menüje is. Mivel Androidos telefonjaim vannak, erre az operációs rendszerre mondanám el a telepítését.

Először is töltsük le a Google Play áruházból a Locus Map Free alkalmazást és telepítsük a mobilra. (iPhone-okra az OsmAnd telepíthető az App Store-ból, ez hasonló a Locushoz, de ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatom). Ha elindítjuk, a szendvicsmenüből elérhető Térképek/Online mappában már találunk egy csomó térképet, közös jellemzőjük, hogy használatukhoz internetkapcsolat kell, és ugye az erdőben ez nem mindenhol adott! Nekünk olyan térkép kell, amelyet a telefon memóriájába telepíthetünk! Ezeket nevezik offline térképeknek és ezekből is többféle van. 

Én a Hungary Openmaps térképet javaslom, ennek a mérete most 112 megabájt a telefonomon. Stílusát tekintve nagyon közel áll a megszokott turistatérképekhez: a turistautak piros színnel ki vannak emelve és az útvonalak a valóságban is felfestett turistajelzések kis ikonjaival vannak jelölve. Mutatja a szintvonalakat és a terepet is, például külön színe van az erdőknek, mezőknek, szántóknak, beépített területeknek. A letöltéséhez el kell látogatnunk az OpenMaps oldalára

A felső táblázatból válasszuk ki a Magyarországra vonatkozó térképfájlt (jelenleg 17 ország turistatérképei közül választhatunk) és töltsük le. Azonban ezzel még nem értünk a munka végére, a térkép megjelenítéséhez szükség van még egy rendertémára  (megjelenítőre) is, ezt a harmadik, kicsi táblázatból érdemes kiválasztani a telefontól és a térképalkalmazástól függően (Locus Map, vagy Oruxmap). Ezt is telepítenünk kell! A térkép és a rendertéma telepítéséhez szükséges információk megtalálhatóak a fent nevezett oldalon Android, iPhone és Windows Phone telefonokra is.

Ha a térkép és a rendertéma letöltése, valamint telepítése után ránézünk a menüben a Locus Map Térképek/Offline mappára, bár benne találjuk a Hungary Openmaps térképet. Ha nem kék színnel van írva a neve – tehát nem ezt használja alapértelmezettként a Locus Map – akkor egyszerűen bökjünk rá, és már fel is tűnik a térkép a telefon kijelzőjén.

Meg kell ismerni alaposan az alkalmazást

Ez nagyon fontos! Ne akkor indítsuk először a Locus Map-et, amikor már eltévedtünk az erdőben! Ismerjük meg alaposan még otthon a menürendszerét és a lehetőségeit! Lássuk először, hogy mit is látunk a telefonunk kijelzőjén, ha indítjuk az alkalmazást.

303.JPG

A János-hegy környékének turistaút hálózata a domborzattal és egyéb információkkal. Ha a valóságban is itt állnánk, látnánk középen a helyzetünket jelző kék kört (a reklámcsík el lett homályosítva).

Fenn jobbra a kis parabolaantenna ikon zöld színű, ha a GPS meg tudta határozni a pozíciónkat, ha pedig a színe narancssárga, akkor nem állnak a Locus rendelkezésére a megfelelő helyadatok. Rábökve az ikonra a megnyíló képen látjuk, be van-e kapcsolva és hány műholdat lát a GPS vevő, ezen kívül kiírja a földrajzi pozíciónkat, tengerszint feletti magasságunkat és a helyzetbecslés körülbelüli pontosságát. Érdemes a GPS és a Locus Map indítása után figyelni a kijelzőn ezt a képet, hogyan „fogja be” a Locus a műholdakat és hogyan növekszik néhány másodperc alatt a pontossága. Jó esetben akár 5 méter alatt is lehet a mérés pontatlansága! Ebből a képből tudjuk bekapcsolni az iránytűt. Az iránytű csak akkor működik pontosan, ha a telefont vízszintesen tartjuk, figyeljünk hát a billentési szögeket mutató karikákban a számokra!

Alaphelyzetben a térképen a helyzetünket egy kis kék kör jelzi, ha a kijelző bal alsó sarkában lévő „célkarikára” bökünk, akkor a képernyő közepére teszi ezt (ha éppen nincs ott), a piros színű kis „célkeresztre”, ami mindig középen marad. Az alsó ikonsáv közepén lévő + és – nagyítóval tudjuk a térkép léptékét változtatni, de képesek vagyunk két ujjunkkal is zoomolni, és a képet is eltolni tetszőleges irányba. A jobb oldali lakatra bökve rögzíthetjük a zoomot. 

Ugyancsak alaphelyzetben a kijelzőn megjelenő térkép északra tájolt, vagyis a képernyő teteje az északi irány, helyzetünket pedig a kék karika jelzi. Ha az alsó menüsorban a bal szélső céltábla melletti kis forgatható nyílra bökünk, kiválaszthatjuk, hogy a térképünk forogjon a kijelzőn, vagyis az az irány legyen felül a kijelzőn, amerre állunk, vagy az északra tájolt térképen a látószögünk jelenjen meg egy narancssárga ék formájában. Ilyenkor persze a kis ikon is megváltozik az alsó sorban. Ha vissza szeretnénk állni alaphelyzetbe, bökjünk újra a kis ikonra. Kezdőknek a forgó térképet javaslom, így mindig a kijelző tetején lesz az előre irány, tehát amerre éppen állunk, de persze ez ízlés dolga!

A Locus Map egyéb lehetőségeinek felsorolása a teljesség igénye nélkül:

  • Tudunk rajta nyomvonalat rögzíteni, ha az út végén elmentjük, később is meg tudjuk nézni a térképen. Rögzítés közben kiírja mekkora utat tettünk meg, milyen sebességgel és mennyi idő alatt. Kerékpározás és gyaloglás opciók közül választhatunk, ezeknél eltérő az egymást követően rögzített pontok sűrűsége.
  • Útvonaltervezére is lehetőségünk van, de ennek a használatához szükség van internetkapcsolatra. Tehát erdőben nem nagyon tudjuk ezt a funkciót használni, de a túránk előzetes tervezéséhez nagyon jól jön! Itt is több opció közül választhatunk: ha kirándulunk, túrázunk, akkor inkább a hátizsákos emberkét, ne a gyalogost válasszuk, mert ekkor kisebb sebességgel számol a tervező, amely jobban közelít az erdei gyaloglás sebességéhez! Tervezéskor a kijelölt pontok közötti legrövidebb útvonallal számol a program, ezért érdemes a pontokat olyan sűrűn kijelölni, hogy valóban a tervezett, kanyargós útvonalunkat jelölje ki a kék vonal.
  • Navigálni tudunk egy adott pontra (csak az útvonal megtervezéséhez kell internet, a navigációhoz már nem!* lásd kommenteket)
  • Segítség geocachinghez
  • Saját pontok (kedvenc pontok) felvétele
  • Keresés funkció

206.JPG

Útvonaltervezés. Az 1, 2 és 3 pontok a kijelölt útpontok. Ha a 2-es pont nem lett volna kijelölve, akkor az útvonaltervező a zöld "m" betűvel jelzett Mária útra tervezte volna az útvonalat! A 3. pontból induló lila szaggatott vonalat és a végén lévő keresztet távolságmérésre is lehet használni.

Nem akartam túl hosszúra szabni ezt a fejezetet, inkább csak felvillantottam a Locus Map-ban rejlő lehetőségeket. A menüből elérhető Beállításoknál sok mindent személyre szabhatunk. A Locus Map angol nyelvű kezelési utasítása a következő címen érhető el.
Röviden ennyi!

Meg kell tanulnunk az alkalmazás használatával az erdőben való tájékozódást

p1060855.JPG

Ez a kép ott készült, ahol a kamaraerdei zöld sáv jelzés keresztezi az országutat és belép egy gyalogúton az erdőbe.

A legfontosabb: gyakorlás, gyakorlás! Vegyük elő bárhol a telefont, ha a szabadban járunk, indítsuk a GPS-t és a Locust, aztán csak nézegessük a térképen, merre járunk! A turistatérképünk is utcaszinten mutatja a településeket, még az utcaneveket, turisták számára fontos dolgokat (megállók, boltok, köztéri csapok, stb.) is látjuk! Tervezzünk útvonalat, menjünk végig rajta és nézzük meg, hogy gyorsabbak, vagy lassabbak vagyunk a telefon által számolt időnél! Rögzítsük az útvonalunkat, mentsük el és később nézzük végig. Nézegessük a menüt, változtassuk a paramétereket. Egyszóval váljon rutinná a Locus használata! 

És ha végre eljön a túránk, kirándulásunk napja? A legfontosabb, hogy otthonról mindig teljesen feltöltött akkumulátorral induljunk útnak! Ezt nem győzöm eléggé kihangsúlyozni! Tapasztalatom, hogy egy 8 órás túrán csak a GPS a Locussal együtt megeszi az akku töltésének majdnem a felét! Ezért aztán minden felesleges alkalmazást kapcsoljunk ki. Nem kell mennie a mobilinternet kapcsolatnak, de nincs szükség a Bluetooth-ra sem! Legalább ezek ne fogyasszák az energiát!

p1060866.JPG

Egy felvétel a mobiltelefon kijelzőjéről a fentebbi kép készítésének helyszínén. A kis kék karika által jelzett pozíciónk éppen rajta van a turistaúton.

Az utunk elején indítsuk az útvonalrögzítést, hadd fusson a háttérben! Ezután nyugodtan tegyük el a telefont. Ha egyértelmű az útvonal, jó a jelzettség, nem kell állandóan a kijelzőt figyelni, ugyanis a képernyő használata is fogyasztja az akksi töltését. Azt javaslom, ha nincs más okunk rá, 5-10 percenként nézzük rá a telefonra, ellenőrizzük azt, hogy merre is járunk. Erdei pihenőknél, forrásoknál, magasleseknél, vadetetőknél és bármilyen más, érdekes helyeken azonban nézzük meg, jelöli-e azt a térképünk és tanuljuk meg a rajzjeleiket!

Ha turistautak, vagy földutak, ösvények elágazásába érkezünk, vegyük elő a telefont és ellenőrizzük ott is a helyzetünket. Próbáljuk a telefon kijelzője alapján eldönteni, hogy merre kell továbbindulni, aztán ezt ellenőrizzük a terepen felfestett jelzésekkel. Játsszunk a térkép zoomjával és próbáljuk megállapítani, hová megy az elágazásból induló többi út? Ha táblákkal ellátott elágazásba érünk, ott is ellenőrizzük a telefonunkon az utakat. 

Nekünk kirándulóknak, turistáknak a jelzett utak a vezérfonalunk. Ezeket követve jutunk el egyik helyről a másikra. De mi van, ha elvesztjük ezt az Ariadné fonalat? Az eltévedésre fel kell készülnünk, méghozzá gyakorlással! Ha egy tiszta aljú, könnyen járható erdőben, vagy egy nagyobb réten vagyunk éppen, térjünk le a jelzett útról! Gyalogoljunk el 80-100 lépést és nézzük meg a telefont!

Azt látjuk rajta, hogy a helyzetünket jelző kék karika nem a jelzett turistaúton van. Zoomoljunk úgy, hogy a kijelzőn még látható legyen a helyzetünk és a turistaút együtt. A kijelzőt figyelve forduljunk a jelzett út felé (a látószög ék arra mutasson, vagy a forgó térképen a turistaút legyen fenn a kijelzőn) és induljunk el. Ellenőrizzük haladás közben, hogyan csökken a távolság az út és miközöttünk. Szép, nyugodt léptekkel haladva 1-2 perc alatt visszajutunk a turistaútra. Nem egy ördöngösség! Ezt megtehetjük egy túrán többször is, hogy egy tényleges eltévedés esetén ne essünk pánikba, mert már tudni fogjuk, mit kell tennünk!

305.JPG

Az Országos Kéktúra 14. szakaszának bejárásakor vettem fel ezt a nyomvonalat Hűvösvölgytől a Bécsi útig. Az útvonal adatai a mentett útvonalak tartalomjegyzékében nézhetőek meg (a reklámcsík itt is el lett homályosítva).

És végül mi van, ha tényleg eltűnnek az utunk mellől a turistajelzések? Rosszul jelzett utakon előfordulhat, hogy nem látunk jelzéseket sem előttünk, sem mögöttünk, de mégis rajta vagyunk a turistaúton. Ezt látni fogjuk pontosan a telefon kijelzőjén. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint figyelmesen továbbindulni és keresgélni a ritkás jelzéseket. 

Ha tényleg letértünk a jelzett útról, ez azért történt, mert egy elágazásban nem vettük észre, hogy a jelzések elfordultak egy másik útra. Nézzük meg a telefonon, így van-e? Ha igen, akkor forduljunk meg és ballagjunk vissza az elágazásba, aztán nézzünk körül ott figyelmesen. Meg fogjuk találni a jelzett utat! 

Előfordulhat az is, hogy szándékosan tértünk le valamilyen dolog miatt a jelzett útról, például megnézni egy sziklát, esetleg egy szép kilátást, vagy csak éppen szedret akartunk csemegézni, és nem tudjuk, merre van tőlünk a jelzett turistaút. Nézzük meg ilyenkor is a mobilunk kijelzőjét, és ahogyan már gyakoroltuk, úgy ballagjunk vissza most is a jelzett útra! Végül még egy dolog: ha a túránk elején bekapcsoltuk az útvonalrögzítést, akkor a megtett útvonalunkat is látjuk folyamatosan a térképen! Azt követve is visszatérhetünk az elhagyott turistaútra!

A legfontosabb: soha ne essünk pánikba az eltévedésünkkor! Azt szoktam mondani, hogy nem az a fontos, hogy mi van a zsebünkben, hanem hogy mi van a fejünkben! Tehát, ha elvesztettük a jelzett utat, akkor álljunk meg egy percre, vegyünk pár mély levegőt és a telefon kijelzőjét figyelve tegyük azt, amit már gyakoroltunk!

Sok szép élményt kívánok mindenkinek, és remélem, hasznos volt ez a poszt!

Megjegyzés:

Grumpy említette a hozzászólásában, hogy a Locus Map Beállítások/Egyéb menüpontjában a "Locus Map futtatása szolgáltatásként" pontot kapcsoljuk be, ha indítjuk az alkalmazást! Így a Locus akkor is fut tovább, ha a kijelző elsötétül, így folyamatos lesz mindenképpen az útvonalrögzítés (az én telómon ezt nem szükséges megtenni, de biztos, ami biztos!)! Nézzük meg a telefon energiagazdálkodási beállítását is. Nálam a Samsung A50-en most az "Optimalizálva" beállítás fut, ez sem korlátozza a Locust kikapcsolt kijelző mellett!

Sajnos, kimaradt a posztból, de így utólag felhívom az olvasók figyelmét, hogy évente minimum egy alkalommal frissítsék a telefonon a térképet! A felfestett jelzések útvonala ugyanis változni szokott, új utakat jelölnek ki, régieket megszüntetnek. A rendszeres frissítéssel viszonylag naprakészen tarthatjuk a térképünket!

Az Útravaló posztok teljes listája:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr1516400198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olahtamas- 2021.01.23. 10:57:04

Jó kis összefoglaló!
Valóban fontos a használat gyakorlása, leginkább ismert terepen érdemes tanulni, hogy lehet rákeresni a legközelebbi buszmegállóra, vízételi helyre, stb...
Nekem is fent van az okoskámon a Locus is.
Jó kis program túrázáshoz de csak Androiddal működik.
Az offline tervezésre a brouter a megoldás!
Akinek iphone készüléke van, annak meg az OsmAnd a megoldás.
Mivel páran kértek már segítséget, így csináltam egy video sorozatot amiben a használat itt van megmutatva:
youtu.be/pU_XYyfYWdo

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.01.23. 11:31:40

Szia Tamás! Köszi a kiegészítést!

m_and_m 2021.01.25. 07:40:00

A navigációhoz nem kell internet elérés, csak annak alapjául szolgáló útvonaltervezéshez. Maga az útvonalon való végigvezetés megy offline is.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.01.25. 07:44:53

Szia m_and_m!
Köszi az infót! Azt hiszem, igazad van! Javítom a szöveget!

Grumpy 2021.01.25. 09:25:00

Én egy olyan problémába futottam bele, hogy az Android energiagazdálkodási beállításai miatt (persze ez testreszabható), amikor elsötétült a képernyő, nem használta a Locus a GPS-t, így nem rögzítette az útvonalat. Minden alkalommal, amikor ránéztem a térképre, az útvonal tartalmazott egy teleportálást.
Erre két megoldás van:
1. energiagazdálkodásnál kell beállítani, hogy a telefon alvó módban se korlátozza le a Locust (a képernyő elsötétedik, de az alkalmazás aktív marad)
2. Locusban be lehet állítani, hogy szolgáltatásként fusson a háttérben (Beállítások / Egyéb menüpontban)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.01.25. 10:42:59

Érdekes kérdést vezettél fel Grumpy, én még nem botlottam bele! Most ellenőriztem a Locus beállításait, alapértelmezetten szolgáltatásként fut, márpedig ehhez nem nyúltam! Az energiagazdálkodás most "Optimalizálva" van a telefonon, és úgy néz ki, ez sem okoz problémát!

Fráter Attila 2021.01.25. 19:27:43

Nem tudom, hogy verziófüggő-e, vagy a Free/Pro közötti különbség, de telepítés után a Pro szinte azonnal figyelmeztetett, hogy lőjem le őt az optimalizált alkalmazások közül ahhoz, hogy folyamatosan rögzíthessen. És azonnal oda is navigált, a telefon megfelelő beállításához, hogy ez megtörténjen. Korrekt, mert pl. a termeszetjaro.hu alkalmazása erre egyáltalán nem is figyelmeztet, ellenben rögzítés közben ugyanúgy leáll, ha nincs kivételezve vele. :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.01.25. 20:26:25

Eddig három telefonomra telepítettem a free versiont (egy LG és két Samsung), de eddig soha nem volt bajom a folyamatos rögzítéssel! Igazat megvallva eddig nem is néztem ezt a beállítást, csak most hívta fel rá a figyelmem Grumpy. Mindenesetre még délelőtt hozzáfűztem a poszt végéhez megjegyzésként, hogy ellenőrizni kell ezt a beállítást a telón. A természetjáró appot nem ismerem, nincs fenn a telefonomon.

Fráter Attila 2021.01.25. 20:44:26

Még a HuMap van, ami jónak tűnik, bár az tényleg csak annyi, hogy megmutatja az offline turistatérképen, hogy éppen hol állsz. De az megmutatja még a Burokvölgy legsetétebb, legsziklásabb zugában is. :) Másra nem nagyon alkalmas, illetve előre elkészített tracket rá tudsz tenni, azt megnyitni és akkor azt is megjeleníti a térképen.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.01.25. 21:04:19

Szia Attila!
Úgy vagyok vele, hogy nem szeretem teletömni a telót mindenféle appal. A Locusban még nem csalódtam. El tudja végezni azt, amit elvárok tőle. Nagyon elvarázsolt helyen még nem voltam vele, pedig tavalyelőtt bekapcsolhattam volna a Burokban, de valahogy nem volt az eszemben! De Te ezt nagyon jól tudod! :-)

Fráter Attila 2021.01.26. 06:40:30

Jaja, nem is kell, csak azért írtam, hogy megosszam a saját tapasztalatot. Nekem eddig a természetrjárós app működött a legjobban, aztán kiadtak hozzá egy frissítést, azóta az én telefonomon mindenféle változatos hibát produkál (míg más típusú telefonon, más Android verzión tökéletesen fut). A HuMap működik, a Locust egyszer régen megvettem, de aztán valahogy elmaradt: most a te leírásod alapján megint feltettem, megnézem. Én főleg Garmin GPS-t használok, viszont néha szeretek "rámérni" a túrára, jó, ha a telefon is rögzít az útvonalat és ehhez a Locus jónak tűnik. Hasznos leírás, jó poszt, még sok ilyet! :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.01.26. 12:00:00

@Fráter Attila: Aha, én is póteszközként használom a Locust! Nálam is alap a Garmin GPS, te még a régit láthattad nálam, az eTrex Vista HCx-et, de most már van egy új is, egy eTrex 32x. Az új is eléggé megbízható fajta, már egy éve nyúzom, de nincs vele semmi gondom. Ez van bekapcsolva bicajozás közben is. Róla töltöm le a trekket, de a mobilban az a jó, hogy jó nagy és kontrasztos képernyője!

olahtamas- 2021.01.27. 08:27:49

@Fráter Attila: A természetjárós app az nagy csapda, szép meg jó meg látványos, csak túlságosan internet függő!
Nálam alapvető követelmény, hogy ha pl. Magyarország területét egyszer letöltöm, akkor már ne kelljen semmihez térerő, hiszen az nem mindenhol van.
Így bármikor utazok valamerre és van egy kis időm akár a burok-völgybe bekukkantani, akkor is elővéve e készüléket tudjak rajta útvonalat tervezni mondjuk a legközelebbi vízvételi lehetőséghez, vagy bármi máshoz. Illetve az általam bejárt utat, és fényképeket akár egy másik túrázónak át tudjam adni akár pl. pendrive-on.

Fráter Attila 2021.01.27. 08:49:51

@olahtamas-: Elhiszem; én ezeket csak kontrollcsoportnak használom, és kizárólag rögzítésre és/vagy mérésre. Tervezni szigorúan csak a laptopon még itthon, ha valami mégis közbejönne útközben, akkor meg a GPS-en (egy régi, egyszerű Garmin Dakota 10), az teljesen alkalmas erre. A telefonos appokban ilyen mélységekig nem merültem el.

Aureliano Buendía 2021.01.27. 22:44:10

a Természetjáró nálam kb. egy hétig volt a telefonon, aztán kuka. Biztos jó, meg sok dolgot lehet vele tervezni, de nekem feleslegesen összetett és (főleg) a térkép része nem nyerte el a tetszésemet.
„Rendes” térkép nekem először a HuMap volt (és van), szeretem, kis egyszerű, pont jó arra, hogy mutassa, hol vagyok. A Locus ahhoz képest lényegesen többet tud, azt elismerem, használtam is, de visszatértem a HuMap-re. Talán azért, mert azt kezdtem el használni, és sokáig csak az volt.
Ami mindkettőnél zavar kicsit, hogy nincsnek térképfrissítések. Pedig az OKT nyomvonala (azt jártom most) dinamikusan változik.

Annyiból nem gond, hogy én szeretem a Turistautakon megtervezni a tórát, és csak áttöltöm a .gpx-et a telóra, és onnan a HuMap/Locus alá, nem egérmozin (telefon kijelzője) tervezem meg a túrát :)

Annak, aki tud térképet olvasni, szerintem egyik használata sem kihívás.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.01.28. 05:29:17

@Aureliano Buendía: Hát igen, a térképfrissítések... Az évek során rászoktattam magam, hogy a GPS-en is, meg mostanában már a mobilon is évente 2x frissítsem a térképet. Nem nagy ügy, pár perc az egész, de nem szabad kihagyni, mert bele lehet különben futni útvonalváltozásokba. Még így is, de ritkábban. Ezt bele kellett volna írni a posztba is, most már mindegy, hozzáfűzöm a végére megjegyzésként.

Aureliano Buendía 2021.01.28. 20:45:58

@horvabe: mármint a Locus alá betöltött térképet frissíted. Hogy ez nekem nem jutott eszembe... Mindig a HzMap/Locus frissítést lestem... pfff
Thx!

olahtamas- 2021.02.01. 06:48:42

@horvabe: Nekem az OsmAnd -nál óránként van frissítési lehetőség :)
Ha az OsmAnd-ot elindítom és van wifi, pikk-akk megvan!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.01. 07:16:50

@olahtamas-: Nem rossz! Talán elgondolkodom, hogy váltok erre! De először inkább telepítem próbaképp a Locus mellé, aztán majd meglátom, melyik a jobb!

olahtamas- 2021.02.01. 13:06:11

@horvabe: Átlag felhasználónak azért nincs szüksége az óránkénti frissítésre :)
Ez csak azoknak érdekes, akik szerkesztik a térképet, és ha valamit beszerkesztenek, hamar meg tudják nézni, hogy jól sikerült e a szerkesztés.
A kézi GPS-emre én is csak évente 2-3 szor frissítek általában
Az összehasonlítás viszont biztos tanulságos!
Én is tervezem, hogy összehasonlítsam a programokat, de ehhez előtte meg kel tanulni mindegyiket használni :)
Egyszer már csináltam az online túratervezőkből egy hasonló összehasonlítást, de az már több, mint 1 éve volt, azóta már meg is változott közülük pár.

olahtamas- 2021.02.01. 21:16:13

@olahtamas-: Csináltam egy kis bemutatót is a kb. 1 órás frissítésre:
youtu.be/ehwChh-cNKM

megauser 2021.02.02. 12:23:45

Üdv! Egy kis segítségre lenne szükségem. 2017 offline térképről, hogy tudnék frissíteni? Újra le kell tölteni freeben? Csak öt free van, ebből 3-at már ellőttem. Ha kifogyott a free váltani kell fizetősre? A sok okt átjelölés miatt már nagyon aktuális lenni frissítenem. Bodajknál is vakartuk a fejünket amikor a buszról leszálva a jelzések tök másmerre mentek mint a locus mutatta ill én tudtam..

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.03. 06:03:36

@megauser: Bocs, hogy csak most válaszolok, de tegnap nem volt időm ránézni a kommentekre! Szóval nem értem a kérdésed! Egyrészt van a Locus Map, azt nem kell frissíteni, az elvan a mobilon, mint a befőtt, ha egyszer már fel van telepítve. A térképet kell frissíteni alatta az Openmapsról, vagy bárhonnan, ahol offline térképet találsz. Az Openmapson nincs számláló, onnan szerintem bármennyi térképet akárhányszor le lehet tölteni!

megauser 2021.02.03. 09:12:01

Érem már. Én eddig mindig a locus marketjéből töltöttem a LoMaps Magyar térképét, ami nekem nagyszerűen bevált. Ha nem free-ben frissíteném 74 Ft lenne, csak nem szívesen adom meg a bankártya adataimat a neten. Most feltettem az openmaps-ot is. Kicsit más. Napra kész adatok, és nagy örömömre pl. a várak a Börzsönyben igazolópontjait is mutatja! Viszont más az egész kinézet és lassabb a képalkotás, ha scrollozok a térképen kockánként rakja ki a széleket, és kissebb (jelzetlen) ösvényeket nem feltétlen mutat. Idővel majd eldől hogy melyiknél maradok. Köszönöm a segítséget!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.03. 11:02:52

@megauser: Örülök, hogy segíthettem! Viszont a Locus lassúságát nem értem! Én bármilyen sebességgel mozgathatom a képet, váltás, kockázás nélkül gördül a térkép a kijelzőn! Samsung A50 telóm van, azon simán elfut az egész. Meg előtte az A5-ön is ment minden, mint a karikacsapás!
Nekem egy időben a turistautak.hu-ról volt letöltve az ottani offline térkép, próbáld ki azt, hátha részletesebb az Openmaps-nál!

Aureliano Buendía 2021.02.03. 19:56:48

@megauser: én is ezt néztem be korábban, a Locus térkép és app frissítését vártam, mint messiást, meg nekem is ellenérzésem volt (nem a 74 ft miatt) @horvabe: kommentje lebbentette fel a fátylat a szemem elől.Nekem az OpenMaps térképe bejön, szedtem még le TuHu-t, Huntúrát, de az OpenMaps eddig a legjobb kinézetre.

A következő túrán adok neki egy esély a HuMap helyett, arra sajna nem találtam friss Mo. térképet.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.04. 05:02:46

@Aureliano Buendía: Szerintem is szebb az OpenMaps térkép mint a TuHu, de hátha az utóbbi jobban fut @megauser telóján!

Fráter Attila 2021.02.11. 07:16:26

Van még egy érdekesség ehhez: a Természetjáró és a Locus is kb. az első alkalommal sinálta rendesen a mérést, aztán azóta sem, random módon, de MINDIG megszakad valahol, annak ellenére, hogy mindkettőnél ki van kapcsolva az akkukímélő üzemmód. (CAT S42 telefon). A régi telefonomon (CAT S31) mindkettő gond nélkül megy. :) Az S42 esetémeb feltettem a google MyTracks-jét, az ugyan nem tud túristatérképet mutatni, viszont csont nélkül mér, sosem szakad meg (kb. három hete nyúzom majdnem napi rendszerességgel). Ennél úgy lehet megnézni a megtett utat "rendes" térképen, hogy exportálja a tracket az ember (én kapásból a drive-ra szoktam), majd onnan megnyitja, amivel akarja a számítógépen. Szóval sajna nem csak program, de telefonfüggő is lehet a dolog, hogy kinek mi működik és miért. :/

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.11. 14:02:15

@Fráter Attila: A hétvégi túrámon bekapcsolom majd a track rögzítését, mert általában nem szoktam használni, és majd meglátom milyen lesz a túra végén! Majd írok ide róla!

Aureliano Buendía 2021.02.11. 16:44:47

@Fráter Attila: @horvabe: nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én jobban bízom az órám rögzítésében, mint a telefonéban. Igaz, utoljára egy balatonkört rögzítettem Runtastic-kal, de mikor az aligai magasparnál jelet vesztett és szerinte légvonalban keltem át a Balcsin fűzfőig, akkor azért idegállapotba kerültem. Ugyanott egy évvel később az órám pontos volt, nem vesztett jelet. Azóta mindent órával.

Fráter Attila 2021.02.11. 18:24:29

@Aureliano Buendía: Nálam ha új útvonalon vagyok, akkor megy a gps alapból, és mellé megy kontrollcsoportnak a telefon. Meglepő módon közel azonos eredményt szoktam kapni, kivéve, hogy a Dakota notóriusan 251m-t MINDIG hozzáad az emelkedéshez. :D (Ez valami szoftverhiba lehet benne.) A telefonoknál régebben Samsungjaim voltak, azok gyakorlatilag használhatatlannak bizonyultak az erdőben. Amióta CAT van, azóta az jó, mindig megtalálja, hogy hol vagyok.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.11. 19:31:34

@Aureliano Buendía: Nálam is mindig a Garmin GPS az alap. Régebben egy eTrex Vista Hcx volt, másfél éve egy eTrex 32x-et nyúzok. Az itteni leírások előtti szintmetszet is onnan van. A telefon csak másodlagos eszköz túra közben, de általában nem a Locust használom útvonalrögzítésre, hanem a Strava-t. Az egyből meg tudom osztani, meg nagyon szép, letisztult a magasságprofilja. Szerintem valamilyen topográfiai térképről veszi a szintet és nem GPS/nyomás adatokból. Főleg bicajozásnál jó, mert ott a sík terepen valóban nulla szintet jelez.

Aureliano Buendía 2021.02.11. 19:58:33

@Fráter Attila: @horvabe: Honor8-asom van (nem mai darab, de még mindig gyors, ezen kívül aktív dual SIM-es, ami nekem számít), de a Magaspart kifogott rajta.
Az órám egy „mezei” Amatfit Stratos, de nagyon pontos, akár a bemérésemben, akár pl. a tszf. magasság meghatározásában, az OKT-t csinálom eredendően, és sokszor teszteltem, max 1-2 métert tévedett, ha tévedett.
A Stava-val az a gondom, hogy kinyeri ugyan az Amazfit alkalmazásból az adatokat, de nem annyira kompatibilisek, így pl. egy oda-vissza bringázást csak fele útnak vett. A múltkori OKT szakasz 22 km-ét valamiért 14-nek vette. Nem tudom, hogy csinálta, de nem az igazi. Persze, ha Garminom lenne, azzal együttműködne. (Ugyanitt vioactive véleményre vevő vagyok :))
A HuMap (és majd szombaton a Locus) irányjelzésre jó nekem, meg látni azt, mennyi van még hátra.

gigabursch 2021.04.09. 18:00:33

@Fráter Attila:
Nagyon nem mindegy, hogy a teló a GPS/Glonass/Beido/Galileo csomagból mit tud fogadni.
Minél többet, annál pontosabb a helymeghatározásod azonos domborzati feltételek mellett.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.04.10. 11:56:05

@gigabursch: Ide már csak nekem érdemes kommentet írni, ugyanis én beállítottam mint bloggazda, hogy minden kommentről email értesítést kapjak! Egyébként úgy van, ahogy írtad, de nekem már tökmindegy, hogy 2 vagy 5 méter a GPS pontossága. Nem ládázok, hogy pontosan kelljen tudnom a helyzetemet, sima turistaságra meg tényleg nem kell méteres pontosság!

Aureliano Buendía 2021.04.11. 23:48:00

@horvabe: még nálam is itt van figyelősben ez a poszt egyfajta emlékeztetőnek, hogy néha frissítsem a térképet Locus alatt :)
@gigabursch: azt gondolom, hogy egyszeri túrázónak bőven elég, amit a telefon tud, az a pontosság bőven elég, ha pedig mozgásban vagyok, akkor úgyis mutatja, merre az arra.
süti beállítások módosítása