A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE
A túra útvonala a Google térképen
A TÚRA JELLEMZŐI:
- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 12,68 km
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 598/619 m
- Nehézség: 4/10 (Félnapos túra átlagos szinttel)
- Kilátások: 8/10 (Kilátás a Gete-hegyről, a Nagy-Getéről és az Országos Kéktúra legszebb körpanorámája a Hegyes-kőről)
- Épített látnivalók: 2/10 (Az átépített vasútállomás és környezete Dorogon, régi bányászemlékek a város környezetében)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10, (Kék sáv jelzettsége 10/10 - tökéletes jelzettség, a rövid kék kereszt jelzettsége 0/10 - a valóságban csak a kezdetén és végén jelzett útvonal!
A fenti szintmetszet, valamint a távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.
Figyelem! Bár ez egy Országos Kéktúra szakasz, de mivel mi nem járjuk a mozgalmat, rövidíthettünk a Sörház-völgyből a Hegyes-kőre vezető útvonalon!
TÚRALEÍRÁS
A két héttel ezelőtti posztom képeit nézegetve szólt a lányom, hogy szívesen velem tartana egy túrámon, de attól tart, hogy nem tud annyit gyalogolni, mint én. Úgy gondoltam, hogy ezen a szombaton szaván fogom fogni a hölgyet és mivel erre a napra egy hidegfront következményeként gyakorlatilag páramentesen szép időt jósoltak a meteorológusok, úgy döntöttem, ez is a szép panorámák túrája lesz! Meg aztán nekem sem kell folyton hosszú túrákat tennem, ezért kicsit rövidebbre szabom majd a mostanit és egy jót lötyögök majd a lányommal a madárfüttyös erdei csendet hallgatva!
Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy hová is menjünk, hiszen van egy kedvenc túrám, melyet már többször is végigjártam, ez pedig a Dorog és Mogyorósbánya közötti rész az Országos Kéktúra kék sáv jelzésén! Számomra ez a szakasz a kéktúra esszenciája: tizenöt kilométerébe bele van sűrítve mindaz, amivel a teljes útvonal végigjárása közben is találkozunk: hegyek, völgyek, erdők, mezők, szőlők, szép kilátások, apró faluk és borospincék. Még egy szempontból rendhagyó ez a szakasz: több kiszállási pont is van rajta, ahonnan a viszonylag sűrűn járó helyközi buszokkal vissza lehet térni a kezdőpontra. Ki is gyűjtöttem még otthon az ezekről a pontokról Dorogra visszainduló buszok listáját, tehát nem kell elmennünk mindenáron Mogyorósbányáig, korábban is befejezhetjük ezt a kiruccanást!
Rendhagyó módon most autóval és nem az általam megszokott módon, tömegközlekedéssel jutottunk el Dorogra, egyrészt ez jóval gyorsabb volt, mint a vonat, másrészt pedig a lányomat sem szerettem volna valamilyen hajnali keléssel halálra rémíteni. Így hát csak fél hét felé indultunk otthonról és nyolc előtt pár perccel már meg is érkeztünk Dorog központjába. Azért egyszer-kétszer már jöttem ide autóval túrázni, ilyenkor mindig a szinte nulla forgalmú, zsákutcaként végződő Hantken Miksa utcában parkoltam, most azonban egy tök ismeretlen, széles utca volt a helyén.
Kicsit elbizonytalanodva tovább is mentem az Esztergomi úton, de aztán visszafordultam pár méter után, hiszen ennyire csak nem rossz a memóriám, annak az utcának kell lennie a Hantken Miksa utcának, csak éppen alaposan megváltozott! Legurultunk az osztottpályás úttestén egészen a vasútállomásig és most már ráismertem a volt bányaigazgatóság épületére, amely előtt parkolni szoktam. Régebben a vasútállomás öreg gyárépületek, iparvágányok mögé volt zárva, de most egy szép terecske terült el a barakkok és rozsdás vágányok helyén, a koszlott, lepusztult épület is szépen rendbe lett téve. Ezt a tényt a múltkori túrámon le sem reagáltam, igaz, akkor pont a másik irányba indultam el az állomásról.
Kicsit körbesétáltunk a terecskén, megmutattam a lányomnak a sínek alatt végigfutó gyalogos aluljáró lépcsőjénél a kéktúra pecsét dobozkáját, aztán pontosan nyolckor belevágtunk a túrába. Visszaballagtunk a Hantken Miksa utcán a városközpontba - na, ha már ilyen sokszor leírtam a nevét, azért elmondom, hogy a XIX. század közepétől ő volt a dorogi szénbányák főmérnöke és sokat tett az itteni bányászat fejlesztéséért. Az Esztergomi úton érkeztünk meg a Városháza melletti körforgalomba és a jóval csendesebb Árpád utcán hagytuk magunk mögött a kisvárost. Telephelyek és öreg gyárépületek után véget ért az aszfalt és egy jól kijárt földúton léptünk be a városszéli akácerdőbe.
Elismerem, ezek az elhanyagolt városszéli akácosok nem éppen szépségdíjas erdők, de már hozzátartoznak a magyar flórához! Tessedik Sámuel jött rá még a XVIII. század végén, hogy az Amerikában őshonos akác alkalmas az alföldi homokos talajok megkötésére, ekkor kezdték tömegesen ültetni nálunk. Mára gyakorlatilag a sík vidékeken annyira elterjedt, hogy kiszorította az őshonos nyár- és fűzfákat, de mivel nem bírja a hideget, a domboldalakban 300 méter fölé nem nagyon tud terjeszkedni. 2014-ben egyébként a fehér akácot és az akácmézet hungarikummá nyilvánították!
Beszélgetve ballagtunk a földúton, amikor a még kopasz fák között feltűnt egy emlékoszlop. A pár lépésnyi hosszú ösvényen besétálva hozzá már el tudtuk olvasni a fekete márványtábla szövegét: Miklós akna 1919-1974. Hazaérve annyit tudtam kideríteni róla az interneten, hogy ez az akna is a dorogi szénbányákhoz tartozott, úgynevezett fékakna volt, tehát itt lefelé eresztették a már kitermelt járatok tömedékelésére használt anyaggal megrakott csilléket. Érdekes, hogy eddig fel sem tűnt nekem ez a fák között álló szerény emlékmű, bár általában nyáron szoktam erre járni, amikor az akácos már eléggé benövi ezt a területet. Egyébként éppen most indult egy úgynevezett instant túramozgalom, a Bányászkör, melyet végigjárva alaposabban megismerhetjük Dorog és környéke bányászmúltját!
Egy magányos tanya után kezdődött a túra első hegyére, a Nagy-Getére vezető kaptató érdemi részre. Még az akácosban kapaszkodtunk felfelé a kanyargós földúton, aztán felértünk az Uradalmi-erdő hepehupás fennsíkjára. A még kopasz fák között feltűntek a távoli Esztergom házai és a Bazilika kupolája, mi pedig továbbra is emelkedve értük el a Csolnok melletti útelágazást. Itt alig 2-300 lépésnyire lehettünk csupán a falu szélső házaitól, persze azokat nem láttuk a fáktól, csak a kutyaugatás hallatszott el hozzánk.
Már egy vegyes tölgyes-gyertyánosban kapaszkodtunk újra egy nagyobbat, aztán kiértünk a Gete-hegy (más néven Kis-Gete) ligetes oldalába. Mivel épp eleget jöttünk már idáig, itt megállunk pár percre megcsodálni a füves hegyoldalból nyíló kilátást, végül le is telepedtünk a melengető kora délelőtti napsütésben a fűbe. Elnézelődtünk pár percig, itt ért utol bennünket egy harmincas pár, akik szintén a kilátás miatt tértek le pár lépésnyit a turistaútról, végül velük indultunk tovább. Beszélgetve haladtunk pár percig, de aztán felmérve azt, hogy a közös tempónk nekik lassú, nekünk pedig túl gyors, inkább elengedtük őket.
A Gete-hegy ormán álló fakereszt után már gyakorlatilag megszűnt a komolyabb emelkedés, a gerincet követve már csak alig-alig emelkedett az utunk. Volt hát elég energiánk megcsodálni az avarból kibújó rengeteg hóvirágot és odvas keltikét, végül éppen tízre értünk fel a Nagy-Gete 455 méter magas csúcsára. Itt újra összefutottunk a fiatal párral, ők épp akkor jöttek vissza a kilátópontról, amikor mi elindultunk oda a csúcson álló fakereszttől. Érdemes letelepedni itt is pár percre a csúcs déli oldalának szikláira, ugyanis a kilátás innen még szebb, mint a korábban a Gete-hegyről volt!
Egyrészt ugye itt már magasabban vagyunk, másrészt a panoráma is szélesebb, egy nagyjából 150 fokos kitekintés nyílik a sziklákról dél felé. Szinte a Gerecse teljes dombvilága látszik innen a völgyek ölén megbúvó kis falvakkal, elő is vettem a hátizsákomból a távcsövem és azzal is elnézelődtünk pár percet. A meredeken leszakadó hegytető peremére kimerészkedve még a további utunk is látható volt a Hegyes-kő dolomittüskéjével és Kő-hegy sziklás homlokával. Még egy panorámaképet is fényképeztem az innen nyíló kilátásról. Csak negyed tizenegy felé indultunk tovább a hegytetőről.
Panoráma a Nagy-Getéről a Gerecsére. A képre kattintva nyitható meg az 4000 pixel széles panorámakép.
Az ereszkedés a Nagy-Gete nyugati oldalában sokkal meredekebb, mint amilyen a keleti oldalában volt a kaptató! Kétszer másztam meg eddig a hegyet ebből az irányból és nyugodtan mondhatom, az ember a tüdejét elhajítja, mire felkapaszkodik a tetőre! Mi most lefelé ereszkedtünk itt, ami valóban könnyebb egy kicsivel, de tényleg csak egy hangyányival! A sziklás ösvényen lefelé lépegetve egyrészt folyton a lábunk alá kellett nézni, nehogy rosszul lépjünk és gatyaféken ereszkedjünk tovább, másrészt ugye itt eléggé igénybe kellett vennünk a „fékezőizmainkat” is. A gyalogút mellett álló fák törzseit fényesre koptatta már az, hogy mindenki fogást keres rajtuk kapaszkodás, vagy ereszkedés közben!
Több mint száz méter szintet elvesztettünk pár perc alatt, aztán egy kis platót elérve meg is álltunk pihenni egy rét szélén. Letelepedve a fűbe lazítottunk pár percet, aztán továbbindulva egy rövid emelkedővel felkaptattunk az Öreg-kő szikláira. Már újra ereszkedve értük el az erdő szélét és tűnt fel előttünk a Hegyes-kő sziklás csúcsa. Fenn a Nagy-Gete tetején még mélyen magunk alatt láttuk a 311 méter magas sziklás csúcsot, de a ligetes domboldalban már nagyjából egy magasságban lehettünk vele.
Feltűnt a Hegyes-kő lábánál fekvő Tokod is, oda kellett az itt is egyre meredekebbé váló, sziklás ösvényen leereszkednünk. A végére a lejtő egészen begorombult, és egy kőgörgelékes lejtő végén értünk le a vízmosásos ösvényen a szűk Sörház-völgybe. Egy jól kijárt földút vezetett a völgy alján, balra egy kis horgásztóhoz, jobbra pedig Tokodra juthattunk volna el rajta, de itt elgondolkodtam egy kicsit. Minek tegyünk kitérőt a faluba a kék sáv jelzéseket követve, hiszen mi nem kéktúrázunk, így tehát nem kell a pecsételnünk sem az Aladár kocsma falán elhelyezett bélyegzővel! Van viszont egy rövidítő kék kereszt jelzésű ösvény, amely levágja a faluba vezető vargabetűt és egyből nekifut a Hegyes-kő oldalának! Ezt a gyalogutat már régről ismerem, ugyanis a Kinizsi 100 teljesítménytúra is ezen rövidített akkoriban, amikor 2004-ben végigjártam. Gyerünk hát arra!
Kis keresés és a GPS segítségével meg is lett a gyalogút, mindössze 50-60 lépésnyire balra attól a ponttól, ahol leérkeztünk a völgybe. A földútról való letérés helye becsületesen jelezve volt, de onnan már egyetlen jelzést sem láttunk felfestve. Szerencsére a meredeken emelkedő, homokos ösvény jól követhető volt, aztán a fennsík mezőit elérve rátérhettünk az azokon átvágó, alaposan kijárt keréknyomokra. Azt hittük, ezen az úton senkivel sem fogunk találkozni, de lépten-nyomon túrázókba botlottunk itt is! Aztán a Hegyes-kő szikláinak tövébe megérkezve megjött Tokod felől a kéktúra útvonala, mi pedig egy pár percre megültünk itt is a fűben, szusszantunk egyet, mielőtt felkapaszkodunk volna a sziklapiramis csúcsára.
Az Országos Kéktúra nem mássza meg a Hegyes-kő csúcsát, de nyugodtan mondhatom, ez kihagyhatatlan látnivaló! Sajnos, jelzett turistaút sem vezet fel a tetőre, ez pedig a meredek sziklákat látva sokakat elbátortalaníthat, pedig egyáltalán nem nehéz a hegytetőre felkapaszkodni! Persze nem szabad csak úgy toronyiránt nekivágni, hanem követni kell azt az alig kitaposott ösvényt, amely aztán oldalazva, a csúcsot nyugat felé félig megkerülve kanyarog fel a sziklák között. Bátran mondhatom, hiszen már háromszor is végigjártam az útvonalát, hogy fenn az Országos Kéktúra legszebb körpanorámája fogadja a hegyet megmászókat!
Természetesen most sem egymagunkban voltunk fenn a csúcson, csodálták már vagy tucatnyian a kilátást, amikor felértünk. Letelepedtünk mi is a huzatos hegytetőn, és pár percig csak bámultunk! A hidegfront nyomán megmaradt élénk északnyugati szél elvitt magával minden párát, hihetetlen távlatok nyíltak minden irányba! Észak felé pont a hegy lábánál feküdt Tokod, innen szinte minden ház udvarára be lehetett látni. A Duna-parti síkság túlsó oldalán Esztergom feküdt a Pilis hegyeinek tövében, éles szemmel még a Bazilika kupoláját is látni lehetett a távolban.
Kelet felé a Nagy-Gete erdős csúcsa állt, szinte el sem lehetett hinni, hogy alig két órája még annak a hegynek a tetején álltunk és bámultunk át ide, erre a hegytetőre! Dél felé a Gerecse terült el előttünk, középen a Gerecse-tető széles hátával és a rajta álló TV toronnyal, szinte térképként végig lehetett tekinteni a tájon. Nyugat felé a Kő-hegy sziklás homlokán túl pedig a Bajóti Öreg-kő kétpúpú háta emelkedett a távolban. Ezt a panorámát nem lehet elmesélni, ide fel kell jönni és látni kell! Természetesen itt is készítettem egy teljes, 360 fokos panorámaképet! Sokáig elnézelődtünk itt is, csak fél egy felé indultunk tovább.
Azt még a csúcson megbeszéltük, hogy a betervezett harmadik tetőt, a Kő-hegyet már nem másszuk meg, inkább befejezzük a túrát lenn a következő völgyben, a Tokodi pincéknél. Amúgy is a túraszakasz fő attrakcióját, a Hegyes-kőről nyíló panorámát már megcsodáltuk, a Kő-hegy már csak a ráadás lett volna ezen a túrán! A kéktúra útvonalára visszatérve már nem volt sok dolgunk, átkapaszkodtunk egy kis nyergen keresztül a szomszédos Kis-kő füves, ligetes tetejére, ahonnan még megcsodáltuk a Tokodi pincék völgyére nyíló kilátást, aztán leereszkedtünk az országútra és elballagtunk a buszmegállóba.
Fantasztikus 360 fokos körpanoráma a Hegyes-kő csúcsáról. A képre kattintva nyílik meg a 10.000 pixel széles panorámakép!
A magammal hozott kigyűjtött menetrendből tudtam, hogy negyed kettőkor jönnie kell egy Esztergomba tartó busznak, ami aztán megáll Dorogon is a városközpont körforgalmánál. Pár perc várakozás után jött is a busz percre pontosan, vissza is értünk vele Dorogra alig negyedóra alatt. Megszokásból a Városházáig kértem a jegyeket (a körforgalom mellett áll az épülete), ahol aztán le is szálltunk és elindultunk a Hantken Miksa utcán az autónk felé. Csodálkozva láttam, hogy a busz nem az Esztergomi úton indul tovább, hanem leelőzve bennünket szintén a vasútállomás felé vette az irányt!
Letekintés a Kis-kő oldalában futó ösvényről a Tokodi pincék völgyére. Az útkereszteződés mellett már a buszmegálló bádogbodegája is jól látható.
Pár pillanatig csak bámultam, mint a vett malac, aztán kapcsoltam: hiszen ez az utca már nem zsákutca, biztos megépítették az állomástól a visszakötését is az Esztergomba vezető országútra! Ezt jó tudni, legközelebb már nem kell legyalogolni a buszmegállótól a vasútállomásig vezető távot! Nem sok az, talán hat-nyolc perc az egész, de ha éppen egy csatlakozáshoz kell rohanni, akkor fontos lehet ez a pár perc nyereség is!
Hazafelé már jóval nagyobb volt az utakon a forgalom, mint reggel, de délután háromra így is hazaértünk.
