Kompozás Tiszakécske és Nagyrév között
A túra útvonala a Google Térképen
A túra útvonala GPX formátumban
A TÚRA JELLEMZŐI
- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 95,53 km (kerékpárcomputer)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 90/104 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (Teljes napos kerékpártúra gyakorlatilag nulla szinttel)
- Kilátások: 5/10 (Sok helyen lehet körbetekinteni a bennünket körülvevő rónán)
- Épített látnivalók: 9/10 (Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét belvárosa)
- Jelzettség a túra időpontjában: Az országúti információs táblákra kell hagyatkoznunk
A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.
TÚRALEÍRÁS
Az idei második többnapos kerékpártúrámra készülődve napokig terveztem a távokat, végül úgy döntöttem, hogy most Abonytól Békéscsabáig tekerek el három nap alatt. Szegedig szerettem volna most eljutni – ez egy ötnapos túra lett volna – viszont a MÁV keresztülhúzta a számításom, ugyanis idén nyáron pályafelújítás van a Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti vonalon, emiatt aztán Szegedről csak részben vonatpótló busszal vagy távolsági buszokkal lehet feljutni Budapestre. Mivel a buszokon nem lehetséges a kerékpárszállítás, ezért lett a szegedi cél helyett békéscsabai befutó!
Abonyban fejeztem be az Országos Kerékpáros Körtúra bejárásomat még júniusban, ide könnyen le lehet jutni Budapestről, ráadásul van egy jól bejáratott viszonylatom! Már Debrecenbe és Fegyvernekre is a kora reggeli Nyíregyházára tartó személyvonattal jutottam el, és most is erre a vonatra tettem le a voksom! Azt szeretem benne, hogy már viszonylag korán lejuthatok vele a célállomásra, így egy teljes napos kerékpártúrával számolhatok már az első napon is! Egyedül a koránkelés a zavaró az egészben, de nem dől össze a világ, ha egyszer fél háromkor kell kiugrani az ágyból a szent cél érdekében!
Már megvettem a vonatjegyem és összekészítettem a holmim nagy részét kedd délután, így hát ezen a szerda reggelen gyors mosdás, reggeli és a végső összepakolás után fél négy előtt pár perccel zártam be magam mögött a lakásajtót és ballagtam le a földszintre a kerékpártárolóhoz. Gyorsan felmálháztam a bringát, felpattintottam rá a LED-es első, hátsó világítást is, aztán a megszokott Budafoki út – Petőfi híd – Nagykörút útvonalon eltekertem a Nyugati pályaudvarig. Nem siettem, így is fél ötre már a peronokon voltam, és a vonatom keresésére indultam.
A pályaudvar felújítása miatt a csarnok már hónapok óta le van zárva, vonatok csak a külső peronokról indulnak, ráadásul nem működik az utastájékoztató rendszer sem! Sötétek voltak a vágányfőknél lévő kijelzők is, ráadásul üres volt az Elvirán jelzett 17. vágány, ahonnan a vonatomnak indulnia kellett volna. Azért némi vasutas segítség igénybevételével meglett a vonatom, aztán mire a kerékpárt felakasztottam az egyik kocsiban és elrendeztem a csomagjaim, már indult is a szerelvény. Habár vagy öt perc késéssel gurultunk ki a Nyugatiból, de a mozdonyvezető ledolgozta ezt és menetrend szerint percre pontosan, 6:20-kor érkeztem le Abonyba! Fürgén lecihelődtem a vonatról, aztán felmálháztam a bringát a peronon.
Elindulhattam volna az utamra azonnal, de valahol pecsételést kellett még szereznem, mivel egy hónapja itt fejeztem be a körtúra bejárását, és most innen indulok tovább. Ráadásul kettőt is, hiszen itt útmegszakítás történt. Múltkor nem volt erre időm, mire kivártam a sorom a jegyautomatánál és megvettem én is a jegyem, már csak arra volt időm, hogy gyorsan kitoljam a bringát a peronra, már jött is vonatom, tehát most két pecsétet kellett beszereznem! Az állomáson minden zárva volt, de előtte, a terecske túlsó oldalán észrevettem egy söröző-dohánybolt kombót! A dohánybolt részén próbálkoztam először és szerencsével is jártam, az eladó hölgy ugyanis szó nélkül benyomta a füzetembe a céges stemplit, mégpedig kétszer is! Hálából vettem nála egy jéghideg félliteres kólát, pár percig még elbeszélgettünk, aztán belevágtam a háromnapos túrába.
Kicsit hűvös volt a reggel, egy front épp az előző napokban vitte el a meleget, a következőkben sem kellett újabb hőhullámtól tartanom. Betekerve a kisváros központjába készítettem pár képet a főtéren a római katolikus templomról és szépen kicsinosított Városházáról, aztán ráfordultam a forgalmas 40-es útra. Azt már otthon felmértem, hogy ez a nap bizony nem a szép tájakról fog szólni, hanem a fogalmas országutakról! Itt a szépséget az útba ejtendő települések jelentik, és ahogy otthon a Google Streetview képeit nézegettem, érdemes lesz mindenhol megállnom egy kicsit várost nézni! Így aztán úgy számoltam, hogy a pihenőket a városokban töltöm, nem pedig az országút szélén a füves árokparton üldögélve!
Ceglédig pont egy órát tartott az út, és bár nagy volt a forgalom, maximálisan tiszteletben tartották a sofőrök a kerékpáros mivoltomat, eléggé nagy ívekben előzgettek le, ha pedig volt szembejövő forgalom, türelmesen kivárták, hogy előzhessenek. Ennél többet nem is kívánhat egy magamfajta országjáró biciklista! Ceglédre megérkezve egy kis kitérővel útba ejtettem a vasútállomást, hiszen itt az Országos Kerékpáros Körtúra igazolófüzete szerint pecsételnem kellett. Ezt a stemplit egy pillanat alatt bezsebeltem az egyik pénztáros hölgytől, aztán nézelődő tempóban indultam tovább.
Cegléden persze minden Kossuth Lajosról szól, hiszen a híres, itt tartott toborzóbeszéde bekerült a történelemkönyvekbe is! Így aztán a belvárosba vezető utam során eltekertem a Kossuth Lajos gimnázium előtt, és néhány perc alatt megtaláltam a főteret, a Kossuth teret! A szép parkban álló Kossuth szobor mellett támasztottam le a kerékpárt és indultam egy rövid sétára. Egyáltalán nem ironizálni szerettem volna a fentebbi mondatommal, inkább egy kicsit meghatónak tartom, mennyire őrzik itt Kossuth Lajos emlékét! Nagyon keveset lehet negyedóra alatt megnézni egy városból, de a benyomásom az volt, hogy Cegléd egy nagyon szép, rendben tartott, élhető kisváros!
A nézelődés végén megettem az egyik még otthon az útra készített szendvicsem, ittam a vizemből, aztán fél kilenc felé továbbindultam. Habár magam mögött hagytam a forgalmas 40-es főutat, cseberből vederbe cseppenve a 441-es úton folytattam a tekerést, és magas száma ellenére ezen az úton talán még nagyobb konvojokban vonultak a kamionok és személyautók, mint korábban! Azonban jó hír az engem követőknek, hogy nagyon komoly építkezés folyt az út mentén kilométereken keresztül: kerékpárút épül, ottjártamkor már kész volt a nyomvonal előkészítése, a terepmunka és sok helyen már az alapozás is elkészült! Végül Nagykőrös előtt már rá is térhettem egy, már elkészült szakaszára!
Nagyjából 2000 km-t, tehát a felét tekertem már le az Országos Kerékpáros Körtúrának elsősorban hazánk keleti felén, és nagyon sok szépen kiépített kerékpárutat láttam már! Ezek az utak nem csak a helyben élők életét könnyítik meg, de a hozzám hasonló országjáró kerékpárosok dolgát is jelentősen segítik! Mindezt annak ellenére mondom, hogy ahol az úttesten kellett tekernem, az autósok, kamionosok tekintettel voltak rám, amikor a szembejövő forgalom miatt beszorultak mögém, soha nem türelmetlenkedtek, egyetlen egyszer sem dudáltak le az útról! Ez persze nem jelenti azt, hogy a lakóhelyemen, Budapesten, áldatlan állapotok uralkodnának ezen a téren, de úgy veszem észre, a fővárosban kicsit türelmetlenebbek, frusztráltabbak a járművezetők, és ez kihat a kerékpárosokkal szembeni magatartásukra is! Ráadásul a Nagykörúton kialakított kerékpársávok – melyek kettőről egyre csökkentették irányonként a forgalmi sávokat – fájó tüske minden budapesti autós lelkében!
Eléggé gyorsan átértem Nagykőrösre, fél tíz után pár perccel már le is parkoltam a város központjában, a Hősök tere parkjában. Megpihentem az egyik árnyas padon, aztán körbesétáltam a centrumban. Itt is meglepett, mennyire kicsinosították, kitatarozták a régi középületeket, szépen parkosították a köztereket, teljesen rendezettnek láttam mindent! Tudom, hogy nem csak a környezetünk határozza meg az életminőségünket, de ahogy már Cegléd esetében is írtam: jó érzés lehet egy ilyen helyen lakni!
Nagykőrösről továbbindulva ismét egy órai tekerés – tehát körülbelül 15 kilométer – volt a legközelebbi település, Kecskemét központja. Ezen az útszakaszon már folyamatosan kerékpárúton haladhattam, így aztán kicsit visszafogottabb tempóban, nézelődve tettem meg a távot. Hatalmas kukoricatáblák, már learatott búzaföldek között értem el Bács-Kiskun megye székhelyét fél tizenkettő felé. Már épp azon gondolkodtam, hogy kitérőt kéne tenni itt is a vasútállomásra pecsételésügyileg, amikor a buszpályaudvar mellett egy hatalmas kerékpárbolt és szerviz épületét pillantottam meg! Csak nem zavarnak el innen – gondoltam –, így aztán megkerestem az egyik eladót, aki aztán szó nélkül a kezembe nyomta a KecsKerékpár céges stemplijét, hogy pecsételjek csak nyugodtan vele!
Persze Kecskeméten is meglátogattam a városközpontot, és itt is ugyanazt az igényességet, tisztaságot, rendezettséget tapasztaltam, mint korábban Cegléden és Nagykőrösön! A Városházát éppen tatarozták, de be volt állványozva a nagytemplom is! A Városháza egy részéről már lebontották az állványokat, sokáig elgyönyörködtem a cseréptető mintázatában! Frissen festették a szecessziós Cifrapalotát, és a Zsinagóga is teljesen fel lett újítva! Nagyon tetszett a szépen parkosított, forgalomcsillapított Rákóczi út sétánya, és úgy általában az egész belváros! Itt is megültem a főtér egyik árnyas padján és megebédeltem a hátizsákból elővett hazaiból. Délben kaptam csak fel újra a bringára, hogy folytassam az utam.
Visszafelé is végigtekertem a Rákóczi úton, aztán ráfordultam a Reptéri útra, amely a 44-es út városon átvezető szakasza volt, amíg meg nem épült az elkerülő út. Most se volt kicsi rajta a forgalom, de találtam mellette kerékpárutat – bár eléggé felejthető minőségűt. Azért végigzötyögve rajta hamarosan elértem Kecskemét szélét és ráfordulhattam a 44-es út mellett vezető tényleg jó minőségű kerékpárútra. Miközben a gondolataimba merülve eltekertem rajta a katonai repülőtér kifutójának vége mellett, egy Gripen dörgött el pár méterrel a fejem felett, hát azt hittem, ott helyben berosálok! Már korábban is láttam egy párost alakzatban röpködni Nagykőrös felől jőve, tehát jönnie kell a másiknak is, de mire ezt végiggondoltam magamban és a fényképezőgépet előrántottam az övtáskámból, már elzúgott az is a fejem felett! Erről bizony lemaradtam!
Már otthon elterveztem azt, hogy Kecskemét után alternatív útvonalat választok majd, nem a forgalmas 44-es úton és a csak szakaszokban meglévő kerékpárútján tekerek Lakitelken keresztül a Tisza hídig, hanem a kisebb forgalmú, Tiszakécskére menő mellékutat választom. Így útba ejthetek egy kompot is a folyón Nagyrévnél, így kötve vissza az Országos Kerékpáros Körtúra ajánlott útvonalára, és ráadásul ez az út semmivel sem hosszabb, mint az ajánlott! Ezért aztán lefordultam pár kilométer után a főútról és jó minőségű, de szinte nulla forgalmú alsóbbrendű úton indultam tovább.
Végül is szerintem ez a kerékpározás sava-borsa: a szinte zavartalan suhanás a tükörsima országúton! Egy egészen enyhe nyugati légáramlás is segített, szinte megerőltetés nélkül tekerhettem a pedálokat. Talán percenként jöhetett egy-egy személyautó, vagy a hosszú útját egy mellékúton rövidíteni akaró kamionos, akik aztán jól meg is húztak a menetszelükkel! Ilyen esetekben általában tekeréssel is rágyorsítottam, aztán hagytam, hogy guruljon a bringa a kedvére! A váltókkal beállítva egy kellemes, jól tekerhető 16-18 km/órás sebességet az út sem volt fárasztó, és a megtett táv is gyorsan nőtt. Csak egyszer álltam meg útközben pihenni a kis Szentkirály falu után – itt palackozzák egyébként a Szentkirályi ásványvizet – aztán már fél három előtt elértem a tiszakécskei elágazást. Ráfordulva a városka bekötőútjára már hamar a központjában voltam. Megálltam a Spar előtt és már az éjszakára gondolva vettem hat császárzsemlét és felvágottat vacsorára, meg reggelire, és feltöltöttem a vízkészletem is.
Tiszakécskéről kifelé tekerve már nem voltak nagy terveim. Csak négy-öt kilométert kellett tekernem a kompig, aztán a Tiszán átkelve az ártéri erdőben szándékoztam sátrat verni, így aztán habozás nélkül megálltam, amikor elhaladtam a Tabán Sörkert mellett. Benn megittam egy Soproni Szűzt, és röviden eldiskuráltam a helyiekkel is. Jó volt üldögélni a hűvösben, mert a korábbi hidegfront ellenére eléggé kimelegedett a délután, de azért negyed négy felé innen is továbbindultam. A Tiszakécske északi bekötőútja melletti kissé hepehupás kerékpárúton visszatekertem a korábban otthagyott kisforgalmú országútra, de most csak pár száz métert gurultam rajta, ugyanis Tiszabögön jobbra, a Rév utcára kanyarodtam, ami egyenesen kivitt a folyóhoz.
Az internetről tudtam, hogy a komp nem menetrend szerint, hanem igény szerint jár, tehát nem kell sokat várnom az indulására, de még ennél is nagyobb szerencsém volt! Amikor a fékeket markolva leereszkedtem a bicajjal a magaspartról a meredek rámpán a vízhez, épp akkor kötött ki a komp az innenső parton. Lehajtott róla az egy szem autó és a kompos már intett is, hogy jöhetek! Leszállva a kerékpárról feltoltam azt a kompra, és már indultunk is a túlsó part felé. Mire kifizettem a viteldíjat, már át is értünk a másik oldalra! Hát így esett, hogy ezen a kompon menet közben egyetlen képet sem készíthettem!
Ám ami késik, nem múlik, tartja a közmondás, így hát már a parton várakozó kompon készítettem néhány képet a kerékpárról és a folyóról. Egyébként ilyen kompot még nem láttam, ugyanis lapátkerekes volt! Persze ez csak rásegítésként működött, ugyanis a tiszaroffihoz hasonlóan ez is a folyó sodrását használta ki okosan az átkelésre. Persze a komposokkal is elbeszélgettem még pár percet, hiszen nem volt hová sietnem, itt akartam sátorozni a folyóparti erdőben. A magasparton nyílt is egy kis füves tisztás, de ennyire nem szerettem volna szem előtt lenni, így aztán rövid nézelődés után felkaptam a bicajra és elindultam vele a közeli Nagyrév felé.
A Google Streetview szerint egy sorokba ültetett erdő mellett vitt el az út, és a tapasztalatom az, hogy ilyen erdőkben jól lehet sátorozni, mert gyakorlatilag hiányzik belőlük az aljnövényzet. Hamar el is értem ezt az erdőfoltot, még alig járt keréknyomok is indultak egy helyen a fák közé! Az erdőszéli dzsindzsástól nem lehetett belátni a fasorok közé, a talaj pedig az Alföldön megszokott puha, homokos volt. Nagyjából száz lépést betoltam a kerékpárt a fák közé, aztán felütöttem a sátrat, négyre már be is hurcolkodtam mindent. Pusztán megszokásból lakatoltam hozzá a biciklit az egyik fához, értelme nem sok volt, hiszen a kutya nem járt erre, nem hogy potenciális kerékpártolvaj!
Még magasan járt a nap, de a fák árnyékot adtak, így nem volt meleg a sátorban sem, viszont arra egy perc alatt rájöttem, hogy nincs mobilnet ezen helyen! Őszintén szólva így még nem jártam egyetlen alföldi sátorozásomon sem, hiszen itt a sík terep miatt jó a mikrohullámok terjedése, de én még azon korosztályhoz tartozom, akik nem esnek pánikba, ha nem elérhető a közösségi média valamelyik szolgáltatója! Megnéztem a kerékpárcomputer adatait: szerinte az abonyi állomástól 95,53 km-t tekertem eddig a helyig 6 óra 22 perc mozgásban töltött idő alatt (tehát most is hoztam a 15 km/h átlagot), a Strava pedig mindössze 80 méter szintemelkedést állapított meg erre az útra. Megnéztem a GPS-en a pontos helyzetemet, aztán a nejem felhívva elbeszélgettünk pár percet és lediktáltam a helyadatokat is.
A délután maradék részét vegyesen töltöttem zenehallgatással – most Vangelis volt a befutó a Spirallal – és olvasással, ahol Rejtő Jenőtől Az elveszett cirkáló volt a nyerő. Nyolc körül álmosodtam el (ebben szerepe lehetett a korán kelésnek is), aztán miután rádugtam a mobilom a power bankra, hogy éjszaka töltődjön fel, eltettem magam másnapra.
Az Országos Kerékpáros Körtúra leírásai a blogon:
