Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Tavaszt idéző januári túra a Vértesen keresztül Csókakőre

Napkelte előtti indulás Gántról, barangolás a Vértes erdeiben, majd látogatás Csókakő nemrég felújított várában (2023. január 7.)

2023. január 09. - horvabe

cimkep-t080.JPG

A Móri-árok látképe Csókakő várából

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

80.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 26,34 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 469/559 m (GPS)
- Lépések száma: 37803 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra átlagnál kicsit kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 7/10 (Csodálatos panoráma Csókakő várából)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10 (Ahogy mondani szokás, a kéktúrák jelzettsége szinte hülyebiztos, eltévedni rajtuk már-már képtelenség, bár a Csókakő és Bodajk közötti új szakaszon a jelzések felfestése még kicsit hiányos)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! A teljes túra végigjárása egy téli rövid nappalon csak megfelelő kondícióval lehetséges.

TÚRALEÍRÁS

Úgy terveztem, ezen a hétvégén folytatom az Országos Kéktúra bejárását Várgesztesről továbbindulva, de olyan szép, meleg, ráadásul tiszta időt jósoltak szombatra, hogy elgondolkodtam azon, merre is induljak. A Várgesztes és Gánt közötti durván húsz kilométer egy kellemes erdőjárás, nincsen sok kaptató és ereszkedés sem rajta, azonban nem a szép kilátásairól nevezetes. Sőt, egyetlen olyan hely sincs rajta, ahonnan körbe tekinthetnénk a környéken! Azonban, ha Gántról indulnék tovább és Csókakőig mennék, akkor az onnan nyíló kilátáson kívül alaposan megnézhetném a nemrég felújított várat is, amelyet egy őszi kerékpáros túrámon csak kutyafuttában látogattam meg! Gyerünk hát erre a kéktúra szakaszra!

Igen ám, de nem tudtam, mekkora sárra számíthatok a vértesi erdőkben, ugyanis a korábbi fagyok tartósan elmúltak, ráadásul eléggé csapadékos volt a december első fele is. De ez csak a dolgok egyik fele, hiszen az, hogy az erdei utak mennyire sárosak, az attól is függ, mennyit használták azokat az erdei nehézgépek, ezt pedig nem lehet otthonról megbecsülni! Így aztán előre csak egy tizenöt kilométeres menetet terveztem be Csókakőig és úgy gondoltam, ha korán érkezem meg ide, akkor majd folytatom az utam a Móri-árok lapályán keresztül a már a Bakony keleti lábainál fekvő Bodajkig.

Most is korán indultam otthonról, ötkor már a Kelenföldi pályaudvaron vártam a vonatom indulását. Jött is a zónázó Flirt pontosan, hat után pár perccel szálltam le róla Székesfehérváron és az órámra nézve láttam, van még elég időm, hogy átballagjak a vasútállomásról az autóbusz-pályaudvarra. Már jó párszor végigjártam ezt az utat, alaposan kilépve húsz perc alatt meg lehet tenni a közöttük lévő mintegy másfél kilométernyi távot, ezért aztán nekiindultam ennek az extra városi menetnek. Megérkezve még arra is volt időm, hogy megnézzem a váróterem nagy fali kijelzőjén, melyik peronról indul majd a buszom és kiballagjak az ott várakozókhoz. Egyébként biztosan van valamilyen helyi járat a két állomás között, de soha nem vettem eddig a fáradságot magamnak, hogy utánanézzek ennek!

A középkorú sofőr aztán látva a hátizsákos belépőmet és meghallva, hogy a gánti községházáig kérek jegyet, azonnal megkérdezte, hogy kéktúrázni indulok-e? Kérdő tekintetemre aztán elmondta, hogy megszokta már, hogy a hátizsákos túrázók ezen a vonalon általában kéktúrázók szoktak lenni és hogy mindig ebben a megállóban szállnak le. Ami persze nem is meglepő, hiszen a két gánti pecsételőhely, vagyis a Gránás turistaház is és a Vértes vendéglő is a községháza közelében található.

Egész úton az ablakon bámultam kifelé, ugyanis az induláskor, Székesfehérváron kezdett hajnalodni én pedig a vörösödő látóhatárt és a csillagos eget kémleltem. Az időjárás-előrejelzések nem tévedtek, bejött az erre a napra jósolt tiszta idő és felhőtlen égbolt, a Zámoly előtti dombháton északkelet felé tekintve még a távoli budapesti fényeket is lehetett látni, odáig pedig a távolság még testvérek között is van vagy ötven kilométer! Jó döntés volt hát errefelé indulni túrázni!

A busz menetrend szerinti perces pontossággal, negyed nyolckor érkezett Gántra, én pedig fürgén lecihelődtem róla a községháza előtt. A buszmegálló padjára lemálházva készültem fel az indulásra, fűztem fel a fényképezőgép tokját a derékszíjamra, aztán indítottam a turista GPS-em, a mobilon pedig a Stravát. A kütyük helymeghatározására várva alaposabban is körbetekintettem. A telihold éppen lenyugodni készült a Gránás turistaház mögött, a személyzet pedig éppen akkor érkezett meg a Vértes vendéglőbe. Végül pontosan hét óra húszkor indultam el az utamon, de még nyomtam egy stemplit a kéktúra igazolófüzetem megfelelő kockájába a Vértes vendéglő egyik ablaka mellé felszerelt kéktúra bélyegzővel.

A hosszú József Attila utca családi házai között baktatva hagytam magam mögött Gántot, aztán a legelők szélére kiérve megálltam egy percre megcsodálni a lenyugodni készülő teliholdat. Már egészen alacsonyan járt, szinte érintette a legelő peremén álló fák ágait, én pedig nem tudtam ellenállni, és megörökítettem a fényképezőgéppel ezt a látványt! A holdat bámulva folytattam az utam, szinte vonzotta a tekintetem, alig tudtam a hatása alól szabadulni, persze azt is megörökítettem, amikor éppen azon völgy felett lebegett, amerre nekem is mennem kellett. Vele szemben, kelet felé a Meleges dombja még árnyékban volt, gerincén jól ki lehetett venni a kőkereszt kontúrját, hiszen éppen mögötte készülődött a nap arra, hogy felkeljen.

Öreg, göcsörtös törzsű csertölgyek csoportjánál fordultam rá a Gánti-sziklához is vezető földútra, itt aztán kicsit megnyugodtam, ugyanis egyáltalán nem volt sáros! Úgy nézett ki, ezen a túrámon nem kell megküzdeni a járhatatlan dagonyákkal, de azért ne kiabáljuk el a dolgot! Aztán pont a hátam mögött felkelt a nap, árnyékom langaléta óriásként vetült elém az útra, egyből élesebb körvonaluk kezdett lenni a dolgoknak. Megfordulva hunyorogva beletekintettem a felkelő napba és arra gondoltam, ezt a pillanatot meg kellene örökíteni! Még nem voltam messze a falutól, volt 4G ragyásig, így a mobillal is lefényképeztem a napkeltét és posztoltam a blog facebook oldalára, aztán a fényképezőgéppel is megörökítettem ugyanazt.

Továbbindulva pár perc múlva már a Gánti-sziklánál voltam, egy percre megállva az erdei pihenő padjainál elolvastam a tájékoztató táblát, amely a Vértes leghosszabb barlangjaként mutatja be a Gánti-sziklában kialakult járatot. A barlang egyébként le van zárva és csak a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével látogatható. Pár perc múlva a széles völgy alján futó homokos földútról balra térítettek le a jelzések, a jóval keskenyebb Antal-árokba, itt aztán a kapaszkodás is megkezdődött, bár először csak meglehetősen lájtosan. Az emelkedés csak a kék sáv és kék kereszt jelzések elágazása után lett erőteljesebb (néhány éve cserélték fel egyébként a két jelzés útvonalát), végül negyed tíz felé értem fel a gerincre a Géza pihenő mellett.

Megálltam egy pihenőre az alacsony kőobeliszk melletti viharvert pihenőpadnál, kicsit kifújtam magam és meg is tízóraiztam. A kicsi kőpiramis Dr. Göblyös Géza emlékét őrzi, aki a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség tagjaként sokat tett a természetjárás fejlesztéséért. Megnéztem persze az innen nyíló kilátást is, ugyanis erről a helyről le lehet tekinteni a több mellékágra szakadó Horog-völgybe, melyet a csapadékvizek vájtak a Vértes fennsíkjába. Elnézelődtem itt is néhány percig, aztán a vállamra kanyarítva a hátizsákom folytattam az utam. Mivel az erdei utak könnyen járhatónak bizonyultak, jó lenne délre már a Csókakői várnál lenni!

A Géza pihenőnél vettem le az anorákom és kötöttem a derekamra, a tavaszias időben csak a polárom magamon hagyva ballagtam az erdei úton, a lombtalan fák ágai között betűző napfény pedig kellemesen melegítette a sötétkék pulóverem. Mintha nem is január, de inkább március közepe lenne, úgy kimelegedett az idő tíz órára! Kényelmes tempóban ballagtam az erdei úton, aztán ereszkedni kezdtem a még árnyékos Pátrácos-völgybe. Egy pillanat alatt lehűlt körülöttem a levegő és már éppen azon gondolkodtam, hogy újra fel kéne venni az anorákot, amikor elértem az erdőgazdasági aszfaltutat.

Rátérve az enyhe emelkedőjére egy kicsit ki is melegedtem, meg a nap is egyre sűrűbben bukkant elő itt már a fák közül, így aztán az anorák maradt a derekamra kötve, amely aztán a túrám végéig a helye maradt. Egy lélek sem járt rajtam kívül az erdőben, bíztam hát abban, hogy talán még állatokat is láthatok, de úgy látszik az őzek, szarvasok, vaddisznók messzire elkerülték ezen a napon a Pátrácos környékét. Aztán az aszfalt után újabb erdei földutak, keréknyomok jöttek, itt is csodálkoztam az erdő változásán: pár éve még árnyas lombok alatt jártam ezen a környéken, de mostanra megszaporodtak itt is a végvágott erdőterületek, ezek általában be is voltak kerítve, több helyen is drótkerítések között futott az erdei út.

Végül is egy kellemes erdőjárás volt a túrának ez a része, kiélvezve a melengető napsütés minden pillanatát! Aztán tizenegy körül elértem a Határnyiladék kavicsos útját, itt futottam össze az első szembejövő túrázókkal. Számolgattam az időt, ha az enyémhez hasonló tempóban haladnak, sötétedésre akár még Gánton is lehetnek! Aztán a Hátárnyiladékról lefordulva megkezdtem a Vértes fennsíkjáról a hosszú ereszkedést. Az erdei ösvény körül lassan kialakult egy egyre mélyebb völgy, pár perc múlva már a Vár-völgy szurdokjának árnyas mélyén ereszkedtem egyre lejjebb.

Még senki sem takarította el a téli szelek által kidöntött és a völgy alját elzáró fatörzseket, az ezeken történő átjutás aztán extra tornamutatványokat igényelt. De itt sem volt gond egy szál se, csak éppen megszaporodtak körülöttem a kirándulók azt jelezve, hogy közeledem már Csókakőhöz! Aztán magasan felettem falak tűntek fel a sziklákon, a völgy mélyén kanyargó turistaútról meredek lépcsősor vezetett fel hozzájuk. Csókakő várához így is fel lehet jutni, egyszer a fiammal kapaszkodtunk fel itt, hát a végére már azt hittük, eldobjuk a tüdőnket! Most is láttam, mászik felfelé pár turista, de én inkább tovább ballagtam a parkolóig és úriasan onnan rohamoztam meg a várat a kapujához felvezető aszfaltúton.

Szeptemberben már jártam itt egy bicajos túrámon, akkor a drótszamarat a parkolóőrök gondjaira bízva mentem fel a várhoz, de a látogatást akkor meglehetősen rövidre szabtam, hiszen messzire kellett még aznap tekernem. Most még csak fél tizenkettőre járt az idő, és még ha tovább is indulok Bodajkra, akkor is van elég időm körülnézni a falak között! Nem tudom, hogy az utóbbi években mennyire korhűen építették fel újra a falakat, de most nagyon impozánsan néz ki a kaputorony meg persze a középkori erősség egésze.

Bejártam a meredek lépcsőkön a várat, aztán a felsővár teraszán állapodtam meg végül. Innen készítettem el a panorámaképeket és most ismét elkönyveltem magamban, hogy érdemes volt ma ide eljönni túrázni! Jól lehetett látni a Várhegy tövében elterülő Csókakőt, de a Móri-árok széles völgyét kicsit még most délben is megülte a pára, a távoli Bodajkot már inkább csak sejteni lehetett a Keleti-Bakony szélső lankáinak lábainál. Észak felé tekintve viszont kitűnően látszott a messzeségben Mór, ha pedig közvetlenül lenéztem a hegy tövébe, akkor feltűnt a fennsíkról kanyargósan ereszkedő Vár-völgy is.

Sokáig elnézelődtem a falakon, csak dél előtt pár perccel ereszkedtem vissza a főkapuhoz és ültem meg az egyik pihenőpadon. Megettem két sajtos kiflimet, ittam rájuk a szörpömből, aztán kicsit megsimiztem a vár két barátságos cicáját, akik kaját jöttek lejmolni hozzám. Tűzött a déli nap ezerrel, még üldögélve is melegem volt a polárfelsőmben, ezért aztán indulás előtt azt is levettem magamról és elsüllyesztettem a hátizsákomba. Így aztán egy szál pólóban indultam tovább a vártól és ereszkedtem vissza a forgalmas autóparkolóba. Itt is pecsételtem az igazolófüzetembe az egyik villanyoszlopon fellelt kéktúra bélyegzővel, miközben nem győztem csodálkozni a nem is márciust, hanem inkább áprilist idéző meleg időben. Mindezt persze januárban, amikor fagynak, hónak és zimankónak kellene lennie!

Lentről próbáltam még néhány képet készíteni a várról, ami azért nem volt egyszerű feladat a szűk helyen forgolódó autók között! A szép idő rengeteg családot kicsábított a szabadba, és sokan közülük Csókakőt választották úticélnak. Nagy volt a forgalom a keskeny Vár utcán is, itt lépten-nyomon félre kellett húzódnom a várhoz tartó, illetve onnan visszafelé induló autók miatt. Aztán pár perc múlva elértem az utóbbi időkben az Országos Kéktúra útvonalán történt egyik legnagyobb útvonalváltozás kezdetét.

Régebben az Országos Kéktúra átvágva Csókakőn a falu bekötőútján haladt egészen a forgalmas 81-es útig, aztán azt keresztezve már Bodajk bekötőútján folytatódott egészen a településig. Ezt a durván hat kilométeres szakaszt váltották ki egy másik úttal, amely bár hosszabb két és fél kilométerrel, de csak egy kisebb része aszfaltozott, a többi pedig erdei-mezei földút. A Magyar Természetjáró Szövetség, a kéktúra útvonalainak fenntartója az utóbbi években nagy hangsúlyt fektet az aszfaltos szakaszok kiváltásába, lássuk hát, hogy itt hogyan sikerült nekik!

Tehát a Vár utcából most balra tértem a jelzéseket követve a Széphegyi utcára, és végigbaktattam Csókakő határában egy újtelepi rész szélső, és persze aszfaltozott utcáján. Egy idő után azonban magam mögött hagytam a házakkal együtt az aszfaltot is, már földúton értem el a focipályát és közvetlenül utána egy lovastelepet. Közben persze egyre távolabb kerültem a vártól, de állandóan visszafelé pislogtam a vállam felett, hogy hol tűnik fel mögöttem az utamon. A házak között még nem lehetett jó fotókat készíteni róla a levegőben pókhálóként feszülő mindenféle vezeték miatt, de a lovasteleptől már szép volt a várra nyíló kilátás. Ez aztán megmaradt a Bodajkra átvezető út jó részén. Végül is ezt kapták a kéktúrázók a plusz két és fél kilométerért cserébe, ugyanis a régi útvonalról csak akkor lehetett megpillantani a várat, amikor már szinte a tövében álltunk!

Erdőfoltokon, mezőkön vágott át a jól kitaposott földút és még az esős ősz ellenére sem volt egy cseppet sem sáros! Egy-két dagonya ugyan terpeszkedett a mélyebb pontokon, ahol összefutottak a vizek, de ezek kerülhetőek voltak és egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy elő kellene venni a hátizsákomban lapuló kamáslikat! Kényelmes ereszkedéssel értem el a mezőkön keresztül a kicsiny Sörédet, kereszteztem a Rákóczi utcát és már a szántókon értem ki a 81-es útra. Kereszteztem ezt is, aztán a túlsó oldalán folytatódó földúton ballagtam tovább.

A gondolataimba merülve teszegettem az egyik lábam a másik elé a mezei úton, amikor mozgást vettem észre a szemem sarkából. Itt éppen egy foghíjas bokorsáv mögött haladtam, és a mezőn bóklászó őzek nem vettek észre azonnal, volt időm elővenni a fényképezőgépem az övtáskából, rájuk zoomolni és fényképezni párat. Aztán felfigyeltek rám és az erdő felé iramodtak, de még menekülés közben is le tudtam kapni őket párszor!

Ez már majdnem Bodajk határában történt, pár perc alatt el is értem a vasúti síneket, aztán keresztezve azokat felballagtam a Széchenyi utcán a főutcára. Ekkor még csak kettő felé járt az idő, volt éppen egy órám a 15:08-as vonatig, gondoltam, addig körülnézek a kisvárosban! Vesztemre a Kálváriakápolnához és a Kálváriára felvezető lépcsősort zárva találtam, tábla hirdette, hogy felújítás miatt most egyik sem látogatható! Pedig a Kálvária tetejéről, a keresztektől csodálatos kilátás nyílik a környékre, de erről sajnos lemaradtam! Megnézem hát akkor a Strandfürdőt!

A Polgármesteri hivatal előtt elballagva lefényképeztem a kiállított régi, római kori kőszarkofágot, aztán lesétáltam a mesterséges tavacskához. Már ősszel sem volt sok víz benne, de mostanra már a maradéknak a java is elpárolgott, elszivárgott. Nem tudom, vajon csak télire engedték le belőle a vizet, hogy ne fagyjon be a falak közé zárt tó, vagy a tavat tápláló források még mostanra sem indultak be a száraz nyár és ősz után, de azért megcsodáltam innen is a Kálvária tetején álló kőkereszteket.

Most már tényleg nem volt más dolgom, mint hogy elinduljak a vasútállomás felé. Persze menet közben útba esett a zarándoktemplom, állítólag az itt fakadó karsztforrások csodatévő erejűek, de az viszont történelmi tény, hogy már Szent István király is többször felkereste ezt a helyet ezer esztendővel ezelőtt. Ősszel, amikor bringával jártam erre, pont a Mária-napi éves főbúcsú zajlott, szinte megszállta Bodajkot az érkező sokezres tömeg, még az országúton tekerve is összeakadtam gyalogos zarándok csoportokkal, de most csendes volt a hely, szinte a kutya sem járt erre ezen a csendes szombat délutánon.

A vasútállomás felé épp útba esett még a nemrég teljes felújításon átesett Hochburg-Lamberg kastély is. Ezelőtt tizenöt évvel még az elhanyagolt, szinte romos kastélyt látogattam meg, azonban mostanra ez a kastély is átesett egy teljes felújításon! A munkát Tiborcz Istvánhoz köthető cégek végezték, most bejelentkezés alapján látogatható a kastély és az azt övező kastélypark is. Sajnos, én a kaput zárva találtam, és még fényképezni sem nagyon tudtam a kastélyt, csak a park főutcával párhuzamos drótkerítéséhez tudtam felkapaszkodni és befotózni a résein keresztül.

Azonnal feltűnt, hogy a kastélypark utca felé lejtő oldalába az épület elé valami borzalmas teraszt építettek, oldalának nagy ajtajai miatt először garázssornak hittem, de aztán idehaza alaposabban megnézve a képeimet és utánaolvasva a dolgoknak kiderült, azok nem garázskijárók, hanem üvegezett ajtók lehúzott redőnyökkel, melyek egy alsóbb teraszra nyílnak. Na mindegy, ettől függetlenül iszonyúan randa és teljesen elrontja a klasszicista kastély utcafrontjának látványát! Nem tudom, ki tervezte, de hogy egy összhatásában rettenetes dolgot gondolt ki, az egyszer bizonyos! Ettől függetlenül, ahogy a kastély honlapján olvastam, az látogatható, ezért bakancslistás hely lett, elképzelhető, hogy a közeljövőben felkeresem.

A kastélytól már csak lesétáltam a vasútállomásra, ami azért még egy jó húszperces menet volt, hiszen az pont Bodajk szélén található. Az épületnél pecsételtem a kéktúra bélyegzővel, a váróteremben egy padra letelepedve megvettem magamnak a mobilomon a jegyet Bodajktól Kelenföldig, aztán pár percen belül jött is már a vonat. Sűrítették az utóbbi időben a Győr és Székesfehérvár közötti vonalon a vonatokat, most két óránként járnak a szerelvények, és csodálkozva láttam, hogy rajtam kívül legalább tucatnyian álldogálnak már a kavicsos peronon. Nem igaz tehát, hogy kihasználatlanok ezek a szárnyvonalak, használják ezeket is az emberek, ha tisztességes menetrend van meghirdetve rájuk!

A kétkocsis Bzmot majomringató jött is perces pontossággal, negyedóra múlva már Fehérváron szálltam le róla a vasútállomáson. A csarnokban megnézve a tájékoztató táblát láttam, alig tíz perc múlva indul egy zónázó Flirt Kelenföld felé, ezt sikerült még elkapnom, aztán Kelenföldön gyorsan buszra váltva öt után pár perccel már be is léptem a lakásunk ajtaján.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr5718021584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bratya 2023.01.09. 07:30:14

Boldog Új Évet! Nagyon szuper bejegyzés ismét!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.01.09. 09:31:36

@bratya: Boldog Új Évet! Szuper dolgokról könnyű szuper bejegyzést írni! :-D

gigabursch 2023.01.10. 06:33:06

Mindig megdöbbenek Csókakő várának nagyszerűségén,
Hiába, tudták a Csákok, hogy hová kell várat építeni.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.01.10. 06:56:34

@gigabursch: Ez így igaz. Fehérvártól Mórig belátható a falakról a Móri-árok és a benne futó országút. Persze a magányos szikla kiválasztása is nagyon jó volt, nagyon nehezen megközelíthetőek a falak. Egyetlen hibája, hogy a magasabb fennsík előterében áll, tehát onnan belátni a falak közé, meg be is lehetett lőni ágyúval. De erre a Csákok nem gondolhattak, nem láttak a jövőbe.
Nem is tudom, talán csak Buda és Visegrád pozíciója van ilyen jó.

olahtamas- 2023.01.10. 12:54:25

BUÉK!
Érdekes, hogy hiába vásárolnál online jegyet a Bodajki vadászkastélyba, a honlapon minden időpontra foglalt jelzést ad.
Lehet ez is csak az egyik ügyeskedés része?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.01.10. 13:09:27

@olahtamas-: Azannya! Tényleg foglalt minden időpont április végéig a parkjegynél is és az interaktív kiállításjegynél is, pedig április végéig előretekertem mindkét naptárat! Pedig gondolom nem tolonganak a népek megnézni a kiállításokat.

Hiába no, a puding próbája az evés, bár itt meg se vehetjük a pudingot!

striker11 2023.01.10. 18:24:53

@horvabe: "Tájékoztatjuk Önöket, hogy a kiállítás 2022. december 18-tól 2023 március végéig átmenetileg nem látogatható. A 2023. március 31-ig érvényes belépőkártyák 2023. 06.30-ig felhasználhatóak lesznek. A nyitás pontos időpontját a weboldalon közzétesszük. Megértésüket köszönjük!"

Gondolom majd ha nyitnak, lehet jegyet is venni.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.01.10. 18:28:01

@striker11: Köszi szépen! Hiába no, több szem, több csipa! :-D

Smith W. 2023.01.19. 20:21:14

Csak most olvastam a bejegyzést a túrádról. Nagyon kedvelem a Vértest, sok személyes emlék köt a környékhez.
Annyi kiegészítést (javítást) tennék, hogy Bodajk nem falu, hanem város; 2008-ban kapott városi rangot.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.01.20. 12:35:00

@Smith W.: Köszi az észrevételt, tényleg város Bodajk! Javítottam is a szöveget! Add meg a császárnak, ami a császáré... :-)
süti beállítások módosítása