Kilátás az Öreg-szirtről a Dorogi-medencére

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Ezelőtt egy héttel a Pilis gerincének déli részén, Csillaghegytől Pilisszántóig sétáltam egyet, adta hát magát az, hogy most az északi felében járjak egyet, már csak a változatosság kedvéért is. Ennek a túrának a különlegességét az fogja adni, hogy egy szakaszán nem jelzett turistautakon fogok ballagni, ugyanis számomra meglehetősen érthetetlen okok miatt a Kis-Strázsa-hegytől egészen a Kétágú-hegy két szirtje közötti nyeregig nincs felfestett turistajelzés! Bár egy emléknek megtartott régi, 2011-es Pilis és Visegrádi-hegység térképem jelzett ide egy tervezett zöld sáv jelzésű utat, azonban ez – ki tudja, miért – azóta sem valósult meg.

Persze az indulás előtti napokban alaposan áttanulmányoztam a Google Earth légifelvételein a környéket, kerestem a mezőkön, erdőkben kanyargó földutakat, ösvényeket, a telómra telepített Locus Map térképén is ellenőriztem a helyet, végül tudományos alapossággal végiggondolva a kérdést arra jutottam magamban, hogy lesz, ami lesz! Úgy is mondhatnám, hogy eddig soha nem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna, másképpen szólva: ahogy esik, úgy puffan! De mivel az ismert mondás szerint a tett halála az okoskodás, csak legyintettem egyet magamban: majd meglátom! Na, de ennyit a közhelyekből, lássuk inkább a medvét! :-)

Megjegyzés: Ahogy minden túraleírásban, úgy most is közkinccsé teszem az általam bejárt út GPS trekkjét, vagyis nyomvonalát, ez kicsit feljebb „A túra útvonala GPX formátumban” linkre kattintva mobiltelefonra is letölthető. A letöltött trekk aztán megnyitható bármelyik mobiltelefonos természetjáró tájékozódási applikációval, én már sok éve a Locus Map ingyenes verzióját használom. Ez aztán Ariadné fonalaként mindenfajta tájékozódási képesség nélkül is végig tud vezetni bárkit a saját magam által megtett útvonalon. A Locus Map telepítéséről és használatáról már írtam posztot a blogra, a linkre kattintva elolvasható!

Az utazást most sem bonyolítottam túl, vasárnap reggel átmetrózva a város alatt Újpesten szálltam fel a vonatra, aztán negyed nyolc után pár perccel már Esztergom-Kertváros vasútállomáson cihelődtem össze az indulásra. Szokás szerint most is felfűztem az övemre a fényképezőgép tokját, de most nem indítottam a turista GPS-em, mert úgy döntöttem, ezen a túrámon kísérletképpen már csak a mobilomra támaszkodok a tájékozódás közben, továbbá ezen rögzítem majd a nyomvonalat is a Strava segítségével. Eddig ugyanis – bár nem említettem – hónapokon keresztül együtt használtam a két kütyüt, vagyis a turista GPS-emet és a mobiltelefonomat.

Indulás előtt még körbenéztem az állomáson, megcsodáltam a Bazilika távoli kupoláját, meg az éppen felújítás alatt álló állomásépületet és csodálkozva vettem észre, hogy a peronon végigtekintve éppen a távoli Hegyes-kő sziklás ormára nyílik szűk kilátás! Bár már többször is jártam itt, ez még soha nem szúrt szemet nekem. Végül csak rászántam magam az indulásra és az esztergomi kertváros még csak most ébredező utcácskáin kisétáltam a városon átvágó 111-es útra. Végiporoszkáltam a kerékpárút melletti járdán a körforgalomig, majd a most éppen felújítás alatt lévő Spar mellett fordultam rá a Dorogot és Esztergom Kertvárost elkerülő 117-es útra.

Itt már nem volt kiépített járda, kénytelen voltam a forgalmas út melletti útpadkán sasszézni, szerencsére pár száz lépés után már el is értem a Dobogókőre induló út elágazását. Ráfordulva feltűnt előttem a Kis-Strázsa-hegy kúpja a csúcsán álló kilátó buzogányával, de mire alaposabban megnézhettem volna, már meg is érkeztem a Kökörcsin ház murvás bejáróútjához. Elballagtam rajta a házig, készítettem pár képet az erdei iskola épületéről, aztán visszasétáltam a murvás útból kiágazó Strázsa-hegy tanösvény kezdetéhez.

Esztergom felől indulva a Kis-Strázsa-hegy a Pilis-gerinc első csúcsa, ahogy kiemelkedik a Duna-parti síkságból és bár 233 méteres magasságával egy picit elmarad a budapesti Gellért-hegy mögött, a csúcsáról nyíló panoráma pont olyan pazar, mintha a Citadellából tekintenénk körbe. Tulajdonképpen nem is értem, miért építettek ide egy magas téglakilátót, hiszen annak a kilátóteraszáról sem látunk többet, mint ha csupán a tövében állunk.

Negyedóra alatt megmásztam a hegyet és bár nem sok jelzést láttam a tanösvény mellett, de a kezdetét egy ágasfára szerelt tábla mutatja, maga a jól kitaposott gyalogút pedig eltéveszthetetlen, ahogy először átvág a hegy lábánál a bozótos erdősávon, majd cikkcakkosan nekiindul a csúcsra vezető kaptatónak. A kilátás már útközben is nagyon szép, de érdemes felballagni a csúcsra!

Természetesen most is zárva volt a kilátó vasajtaja (a kulcsot lenn lehetne elkérni a Kökörcsin házban), így hát csak a tornyot sétáltam körbe, hogy a kilátást minden irányból megnézhessem. Észak felé éppen Esztergomra tekinthetünk le, jól látjuk a dombon álló Bazilikát körbeölelő kisvárost, ebben az irányban az előtérben a Suzuki gyár szerelőcsarnokai terülnek el a síkon. Nyugat felé fordulva a Dunára és a parti síkságra látunk rá, délkelet felé feltűnnek a távolban Nyergesújfalu gyárai is.

Dél felé Dorog tűnik a szemünkbe, mögötte a Nagy-Gete erdős oldala áll őrt, egyedül keleti irányban takar el mindent a hegytető kis erdeje, de nem is probléma, hiszen úgyis arra vezet majd tovább az utam. Szóval mindent egybevetve soha nem éreztem különösebb késztetést arra, hogy elkérjem a torony kulcsát lenn az erdei iskolában, már csak azért sem, mert azt ugye vissza is illene vinni a nézelődés végén, az pedig már felesleges kitérő lenne a túráimon! Persze ha valaki az autóját a Kökörcsin ház előtti parkolóban hagyja és oda is szándékozik visszatérni, annak megéri elkérni lenn a kulcsot.

Elnézelődtem pár percig a csúcson, aztán megülve az egyik padon megettem reggeli-kiegészítésképpen egy pizzás csigám, ittam rá a savanykás szörpömből, aztán a mobil bázisállomás fémtornya mellett elsorjázva az ott kezdődő keréknyomokon leereszkedtem a Kis- és Nagy-Strázsa-hegy közötti nyeregbe. Itt találkoztam az első szembejövőkkel, fiatal lányt sétáltatott egy hegyomlásnyi méretű, számomra ismeretlen fajtájú eb, majd egy kocogó úr érkezett lihegve a völgy felől. Lenn a nyereg útelágazásában aztán megálltam egy percre.

A kelet felé továbbinduló földutat már ismerem a korábbi túráimról, arra rátérve hátulról kerülhetném meg a Nagy-Strázsa-hegyet és a Tábla-hegyet, de most fel szeretnék kapaszkodni rájuk. Ezért aztán jobbra, nyugat felé indultam tovább, pár lépéssel elérve egy magányos tanya felé letérő füves keréknyomokat. A Google Earth szerint ez az út lesz a nyerő, ezen juthatok el a Sátorkőpusztai-barlanghoz, onnan pedig fel a Nagy-Strázsa-hegy szikláira!

A füves keréknyomok kitartottak alattam, amíg kanyarogva végigballagtam a Nagy-Strázsa-hegy erdős-ligetes oldalában, aztán ráfordultam a 117-es úttól induló és a barlanghoz felvezető jóval kijártabb útra. Meredek kaptató kezdődött, az erdőhatárról visszatekintve már jól ráláttam a síkon elterülő Dorogra. Egyszuszra elballagtam a barlangot rejtő sziklafal tövébe, aztán megálltam a lezárt bejárati ajtaja előtt. Általában nem szokott túlbuzogni bennem a barlangászási kedv, szóval ha történetesen nyitva lett volna a bejárat, akkor sem léptem volna be, így hát csupán elolvastam az ismertető táblák szövegét.

A barlangot 1946-ben fedezték fel a kőbányában, és gyorsan híre ment a szépségének. A hévvizes oldással keletkezett, egymásba fűződő gömbfülkék telis-tele voltak különleges ásványkiválásokkal, gipszvirágokkal. Persze az azonnal megjelenő kincsvadászok rongálásán is túltett a közelben állomásozó magyar és orosz katonaság, akik a barlangból elhordott ásványokkal díszítették a laktanyákat. A barlangot felfedező Venkovics István geológus öt évvel később már a barlang képződményeinek 70%-os pusztulásáról beszélt! A barlang csupán 1958-tól lett védett, jelenleg a BEBTE (Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület) szervez ide vezetett túrákat.

Továbbindulva próbáltam felkapaszkodni a Nagy-Strázsa-hegy szikláira, de a barlang melletti tűzrakóhelytől induló ösvény egy agyagos, kőgörgelékes, meredek kaptatóhoz vezetett. Azt egyből eldöntöttem, hogy itt aztán nem megyek fel a sziklákra, a kérdés már csak annyi volt, hogy keressek-e másik, könnyebben járható utat a csúcsra? Az órámra pillantva láttam, hogy már fél tíz felé ballag az idő. Nagy terveim voltak még erre a napra, lesznek még más kilátópontok is az utamon, inkább indulok tovább!

A Pilis gerincén a következő emelkedő a Tábla-hegyre vezetett fel, a nevét arról kapta egyébként, hogy nincs kiemelkedő csúcsa, a lapos tetején egy óriási kaszáló terül csupán el. A Nagy-Strázsa-hegy és a Tábla-hegy közötti bokros, ligetes nyeregben gyorsan rátaláltam a felvezető ösvényre, amely aztán könnyen követhetően kanyargott fel a fennsíkra. A hegyoldal erdejéből a fenn elterülő kaszálóra kilépve kinyílt előttem a panoráma, ráláttam a gerinc következő csúcsaira, a Fehér-szirtre és az Öreg-szirtre is, vagyis a Kétágú-hegy két „ágára”.

Éppen csak látható füves keréknyomokon ballagtam végig a rét északi peremén, aztán belefogtam a hegy széles délkeleti gerincén a hosszú ereszkedésbe. Ahogy egyre lejjebb jutottam a fás-ligetes domboldalban, úgy tornyosult egyre magasabban fölém a Fehér-szirt erdős oldala. Még éppen végiggondoltam, hogy ide se lesz egyszerű felkapaszkodni, de aztán elnyelt a két hegy közötti Lencse-völgy erdeje, ahol anélkül kerültem meg a volt Lencse-hegyi szénbánya még álló épületeit, hogy bármit is láttam volna belőlük.

Végül nem találtam felvezető utat a Fehér-szirt gerincére (a Locus sem jelzett egyébként ilyet), így erdei keréknyomokon a hegy északi lejtőjén oldalaztam végig az erdőben és folyamatosan kapaszkodva értem fel a két szirt közötti nyeregbe. Innen ballagtam ki a Fehér-szirt siklóernyős starthelyére, ahonnan aztán alaposabban is körülnéztem. Picivel többet vártam ettől a helytől, de csak Dorog felé nyílt kitekintés a fák közül, azonban láttam már az Öreg-szirt fölém magasodó oldalát is. Oda még fel kellene kapaszkodni!

De ez már gyerekjáték volt, hiszen a nyeregbe visszaballagva rátértem a zöld sáv jelzések jól kitaposott ösvényére, ezen másztam meg az Öreg-szirt oldalát. Most is kisétáltam a rövid jelzetlen ösvényen a sziklás kilátópontra és körbetekintettem. Innen már végig lehetett pillantani a gerincen eddig megtett utamon, de látszott a távoli Esztergom és Dorog is. Szép egy túra volt idáig is az utam, és még nem értem a feléhez sem! Kicsit szusszantam a sziklákon a hosszú kapaszkodás végén, hiszen az eddigi csúcsok jóval alacsonyabbak voltak, aztán visszasétáltam a zöld sáv jelzések ösvényére.

Egy ötvenes házaspárba és húsz év körüli lányukba botlottam és mivel láttam, hogy velem együtt továbbindulnának az ösvényen, ajánlottam nekik, hogy sétáljanak ki ők is a kilátópontra, aztán amikor ők megindultak a jelzetlen gyalogúton a sziklák felé, én is folytattam az utam fel a hegygerincre. Persze megtettem egy másik kitérőt a zöld háromszög jelzéseket követve az itteni siklóernyős starthelyre, mivel innen is szép a kilátás és amúgy is ide terveztem az ebédszünetet.

Ekkor már fél tizenkettő felé ballagott az idő, a fűbe letelepedve megebédeltem, aztán még sziesztáztam is egy sort. Nem volt okom sietni, az útkereséses szakasznak a végére értem, innen már csakis jelzett utakon megyek egészen a túra végéig. Tulajdonképpen innen nem lesznek már nagyobb kaptatók sem, hiszen csak végig kell ballagnom a Fekete-hegy hosszú gerincén egészen a Pilis-nyeregig! Éppen ezért egy nem tervezett kitérőt is beiktattam a túrába, ugyanis a zöld sáv jelzésekről a zöld kereszt jelzésekre térve elballagtam még a Sasfészek kulcsosházhoz is.

A kulcsosház különlegessége a teraszáról Esztergomra nyíló kilátás, nem is tudom, van-e még egy ilyen az országban? Nem is csalódtam a panorámában, ráadásul innen is jól látszott a Kis-Strázsa-hegy, Nagy-Strázsa-hegy, Tábla-hegy, Fehér-szirt gerinc, sőt, a teraszról már egy kicsit oldalról láttam rá, így jobban felismerhetőek voltak a csúcsok. Persze a házat is érdemes megnézni közelebbről, ugyanis az utóbbi években szépen rendbe tették, még napelemeket is szereltek a tetőre.

Elnézelődtem itt is pár percet, körbefényképeztem a kilátást, aztán háromnegyedórás kényelmes sétával érkeztem meg a Pilis-nyereg erdei pihenőjébe a zöld négyzet, később már újra a zöld sáv jelzéseket követve. Kis kőobeliszk áll a padok és asztalok szomszédságában, a szövege mindössze ennyi: „II. Világháború áldozatainak emlékére”. Diplomatikus szöveg, de korábban egy szovjet katonai emlékmű áll ezen a helyen, amelyet természetesen felszámoltak a rendszerváltás után. Itt is megültem egy pihenőre, hiszen most is láttam, időm van rengeteg, nem kell sietnem.

Már nem volt sok tervem erre a napra, de mindenképpen szerettem volna még elballagni a Kémény-szikla és a Fekete-kő kilátópontjaira. A Kémény-szikla oda-vissza egy kis nézelődéssel is megspékelve alig több mint egy órai kitérő, a Fekete-kő pedig szinte útba esik a Pilis-nyeregtől a Két-bükkfa-nyereg buszmegállójáig vezető mintegy félórás úton. Mivel volt még több mint két órám a 15:15-ös pomázi busz érkezéséig, itt is ejtőztem egy sort és csak egy óra után kicsivel indultam tovább.

A Pilis-nyereg, mint a neve is mutatja, a Pilis gerincén található, innen gyengén lejtve indultam tovább a zöld kereszt jelzéseket követve. Kényelmes séta volt ez már csupán az erdőben, a lejtő csak ott gorombult be egy kicsit, ahol a zöld háromszög jelzések ösvényére térve leereszkedtem az erdőn keresztül a Kémény-szikla lapos tetejére. Alulról, Klastrompuszta felől nézve a szikla tényleg kéményszerűen keskenynek és magasnak tűnik, nem is látszik az, hogy a gerinc felől simán ki lehet sétálni a tetejére! Márpedig érdemes eljönni ide, ugyanis a szikláról csodálatos panoráma nyílik!

Ha letekintünk, éppen alattunk terül el Klastrompuszta. A kis üdülőfalu közigazgatásilag Kesztölchöz tartozik és az a különlegessége, hogy a területén tárták fel a régészek a Pálos rend első kolostorának romjait. Kicsit távolabb tekintve feltűnik Piliscsév is, tőle balra pedig a Piliscsaba feletti Nagy-Kopasz erdős csúcsán álló, pár hónapja felújítás miatt bezárt Dévényi Antal kilátó (Jenga-torony) is. Jobbra, nyugat felé fordulva képbe kerül az egész Dorogi-medence Kesztölccel és a távoli Doroggal.

Északnyugat felé végiglátunk a Pilis erdős, helyenként sziklás gerincén, még a távoli Tábla-hegy is feltűnik a végén. A vasárnapi szép kirándulóidő ellenére egymagamban voltam most fenn a sziklán, ki is használtam az alkalmat és az egyik kőre letelepedve még a távcsövemmel is alaposan körülnéztem. Végül egy érkező pár hangjait meghallva kaptam össze magam és indultam el visszafelé a már egyszer bejárt úton. Egyáltalán nem sietősen baktatva negyed háromra értem vissza a Pilis-nyeregbe, ahol most meg sem állva folytattam az utam.

Már ismét a zöld sáv jelzéseket követve kaptattam fel meredeken a Nagy-Szoplák oldalába, majd a kiágazó zöld háromszög jelzések ösvényére térve ballagtam tovább az erdőben egészen a Fekete-kő kilátópontjáig. Kis szintvesztéssel itt is kiballagtam a sziklákra és csodálkozva vettem észre azt a háromfős családot, akikkel még az Öreg-szirt kilátópontjánál találkoztam. Elbeszélgettem velük pár percet, dicsérték az Öreg-szirtről nyíló kilátást, aztán amikor továbbindultak, én is körülnéztem a kilátóponton.

Innen Pilisszentlélek völgyébe tekinthetünk le, alattunk terül el a falu, távolabbra pillantva pedig rálátunk a Suzuki gyár fehér üzemcsarnokaira is, bár Esztergom házai elbújnak a Kincses-hegy mögött, csak a Bazilika kupolájának a teteje kukucskál ki mögüle. Bár reggel még eléggé párás volt a levegő, de mostanra már kitisztult annyira, hogy a távcsövem elővéve még a Mohi atomerőmű hűtőtornyait is észrevettem a messzeségben. Utólag itthon megmérve a távolságot a kilátóponton 66 kilométerre voltam tőlük.

A zöld háromszög jelzések ösvényének másik ágán gyalogoltam el a zöld kereszt jelzésekig, aztán ezeket követve érkeztem meg éppen háromkor a Kétbükkfa-nyereg útelágazásába. Már fejből tudom az innen Pomázra induló buszok menetrendjét, de azért ellenőriztem a kirakott táblán: természetesen megtaláltam benne a 15:15-kor induló járatot. Letelepedve az esővédő tető alatti egyik padra megállítottam a mobilomon a Strava útvonalrögzítését (szerinte eddig 22,47 km-t jöttem 967 méter szintemelkedéssel), eltettem a fényképezőgépem a hátizsákba, aztán már nem volt más dolgom, mint hogy megvárjam a buszom.

Jött is az pontosan, háromnegyed négyre értem le vele Pomázra, ott pedig HÉV-re szállva becsattogtam vele a Batthyány térig. Pár perc várakozás után már jött is egy 19-es tuja, aztán a Kelenföldi pályaudvar alatti aluljárón végigsétálva megvártam az Őrmező felőli oldalon egy hazafelé induló 250-es buszt. Háromnegyed hatkor léptem be a lakásunk ajtaján.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!