Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Szobtól Esztergomig a Helembai-hegységen keresztül

Séta az Ipoly-parti kerékpárúton, majd a Helembai-hegység szép kilátópontjai után a Mária Valéria hídon át Esztergomba (2026. április 25.)

2026. május 27. - horvabe

cimkep-t180.JPG

Kilátás a Helembai-hegységből Esztergomra és Párkányra

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

180.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 26,42 km (GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 428/430 méter (GPS-sel mérve)
- Nehézség: 7,9/10 (Egész napos túra átlagnál kicsit kevesebb szintemelkedéssel)*
- Kilátások a túrán: 9/10 (Szép kilátások a Helembai-hegység szikláiról, Párkányból a Dunán keresztül Esztergomra)

Jelzettség a túra időpontjában az érintett jelzések sorrendjében:
- A szlovák turistaút- és kerékpárút-jelzések a nálunk megszokotthoz képest nagyon ritkásak, legalábbis a Helembai-hegységben, pusztán azok alapján tájékozódni eléggé nehéz. (3/10)

A megtett távolság és a szintadatok a túra során felvett GPS-track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

Természetesen nem kell a teljes túrát végigjárni, egyes látnivalók külön is felkereshetőek egy-egy rövidebb kirándulás keretében:
- Az Ipoly-part félórás séta a kerékpárúton Szob központjából
- A Helembai-hegység kilátópontjai legegyszerűbben Garamkövesdről kereshetők fel a piros sáv jelzések gyalogútján. Csak ezen pontok felkeresése egy körülbelül félnapos kirándulás.

*Hogyan számolom a túra nehézségét? A Magyar Természetjáró Szövetség Minősítési szabályzatának pontszámítása szerint egy túrázva megtett km 1,5 pont, 100 méter szintemelkedés pedig 2 pont. Az így kiszámolt pontszámhoz hozzáadnak még 3 pontot téli túra esetén. Így egy 25 km-es, 1000 méter szintemelkedést tartalmazó, télen megtett túra kerekítve 60 pont. Egy ilyen túra végén már nincs kilométerhiányom. Ezt veszem 10/10-nek, a megtett túrám pontszámát pedig ehhez viszonyítom. 

TÚRALEÍRÁS

Az előző túrámon, amikor a Maróti-hegyek gerincéből kinyúló Szamár-kő szikláin üldögéltem és átpillantottam a Duna túlsó, szlovák oldalára, a szemembe ötlött a közvetlenül a folyóparton álló Helembai-hegység, más néven Kovácspataki-hegyek (szlovákul: Burda) sziklás északi oldala. De jó lenne egyszer onnan áttekinteni ide, a Duna magyar oldalára! De miért is ne? Ekkor döntöttem el, hogy a legközelebbi túrám oda szervezem majd, a helembai hegyek szép kilátópontjaira!

179-21.JPG

Kilátás a Helembai-hegység sziklás oldalára a Szamár-kőről

Persze kicsit túlzás hegységnek nevezni a Kovácspataki-hegyeket, hiszen a legmagasabb csúcs, a Keserős-hegy (Plesivec) is csupán 395 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, ami még magyar fogalmak szerint is csupán dombságnak minősül, de mivel a meredek, sziklás hegyoldal közvetlenül a Duna fölé magasodik, ettől sokkal magasabbnak tűnik. Már évekkel ezelőtt is olvastam a sziklákról nyíló szép kilátásokról, de a leírások mind azt javasolták, hogy autóval menjünk a hegyek tövében fekvő Garamkövesdig (Kamenica nad Hronom) és onnan egy viszonylag rövid úton elérhetők a piros sáv jelzésen a kilátópontok. De biztos van már lehetőség is.

Hazaérve tüstént utána is néztem a dolgoknak. Ebben sokat segített a Cartographia Börzsöny turistatérképe, amelyen rajta van a Helembai-hegység jó része is, azonban a legnagyobb segítséget a mobilomra telepített Locus Map Magyarország turistatérképétől kaptam, ugyanis az ábrázolja a határon túli területeket is egy jó 10–20 kilométer széles sávban. Számomra a legegyszerűbb a vonattal történő utazás, és a Locus túratervezője a Szob és Esztergom közötti utat mindössze 20 kilométerre taksálta viszonylag kevés szinttel. Ez éppen egynapi járóföld turistabakancsban, még kisebb kitérők és sok nézelődés is belefér, gyerünk hát ide!

Az utazást most sem komplikáltam túl, Budafokról átbuszozva és metrózva a város alatt hat előtt pár perccel már a Nyugatiban voltam, aztán a már benn álló szobi zónázó Stadler KISS-re felszállva alig több mint egy órával később már a végállomásán, a szobi vasútállomáson készülődtem a túrára. Szokás szerint most is felfűztem a fényképezőgép tokját az övemre és indítottam a mobilon a Stravát, hogy rögzítse a bejárt útvonalat, aztán már nem is sokat szüttyögtem, belevágtam a mostani nemzetközi túrámba.

A vasútállomást magam mögött hagyva csodálkozva figyeltem fel arra, hogy teljesen felújították az állomásról a városka központjába vezető Ipolyság utca burkolatát, a korábbi kátyús, hepehupás aszfaltozás helyett tükörsima most az úttest, de még a járdát is újra aszfaltozták! Párszor már végigrázattam magam a bringával a göcsörtös úttesten, amikor bicajos túrára indultam, vagy onnan érkeztem ide, értékeltem hát a változást!

A központon keresztül a kompállomásra elballagva értem el a Dunát és megálltam pár percre a vízhez levezető rámpa végén. Épp akkor tűnt fel Esztergom felől egy szállodahajó a folyó kanyarulatában, megvártam, amíg folyásirányban elrongyol előttem, pár képet is készítettem a Princessin Sisiről a Maróti-hegység erdős oldalának előterében, és addig figyeltem, míg el nem tűnt előlem a zebegényi folyókanyarban. A sebességéből saccolgatva késő délelőttre akár már Budapesten is lehet! Kicsit még elnézelődtem a parton, aztán belevágtam a túra érdemi részébe.

Visszaballagva a központba ráfordultam a szépen parkosított Köztársaság utcára, ahol az Ipoly-völgyi kerékpárút is elhagyja a települést. Az utolsó házaknál értem el a volt vasúti víztoronyból átalakított Toronyszoba vendégházat, előtte egy vasúti kocsi állt őrt a vadgesztenyefák alatt. Megálltam egy pillanatra az épület előtt, lőttem pár fotót róla, aztán indultam tovább. Később a kerékpárút az Ipoly partjára kunkorodott, átsétáltam a folyón átvezető vasszerkezetes vasúti híd alatt és lassan kiértem a Préskert zártkerti övezete szélére.

A kerékpárút az Ipolyparti galériaerdő peremén vezetett, de nem sok rálátásom volt a fáktól a vízre, csupán egyetlen ponton lehetett lesétálni a folyóhoz, ki is használtam ezt a kínálkozó alkalmat és körülnéztem a vízparton is. Egy folyókanyar külső ívén álltam, el lehetett hosszan pillantani az Ipoly felett délnyugat felé, a vasúti híd irányába és északnyugat felé is, amerről a lassú sodrású folyó érkezett. Megtetszett ez a vadregényes folyókanyar, elnézelődtem itt is pár percet, aztán visszakapaszkodva a kerékpárútra továbbindultam a keskeny aszfaltcsíkon.

A kanyar után kicsit messzebb kerültem az Ipolytól, a Sarina ligetes mezejének peremén kígyózott a kerékpárút, aztán egy hosszabb menet végén pillantottam meg a vízibivaly farm bekerített telkét. Hosszan ballagtam a villanypásztor drótjai mögött elterülő ligetes mező peremén, már azt hittem, most nem fogom látni a csordát, de végül csak megpillantottam őket közvetlenül az Ipolydamásd és Helemba közötti országút előtt. Még nem nagyon láttam vízibivalyokat, azt vártam, hogy a tehenekhez hasonló bárgyún kérődző növényevők ezek is, de értelemtől csillogó szemmel bámultak meg, kíváncsian közelebb is jöttek. Egy darabig szemeztünk egymással a villanypásztor két oldalán állva, ezt kihasználva lőttem pár fotót is, aztán elsétáltam az országút mellett kialakított kerékpáros pihenőhelyig.

Nagyjából másfél órája indulhattam a vasútállomásról, úgy terveztem, itt állok meg az első pihenőmre, de még nem voltam fáradt, ezért aztán ráfordultam az országútra és elindultam rajta a már közeli Károly Róbert híd felé. Nem egészen három évvel ezelőtt adták át ezt a hidat a forgalomnak, de előtte már hónapokkal elkészült, csupán pár engedély hiányzott még a megnyitásához. Ekkor már áttekertem rajta bicajjal egy túrámon, hiszen csak az autósforgalmat akadályozták meg rajta az útpályán elhelyezett vasbeton elemekkel, gyalogosan és kerékpárral át lehetett kelni rajta.

Most is megálltam a híd közepén, lefényképeztem innen is a folyót, aztán leballagtam róla Helembára (szlovákul Chl’aba). Abból a szempontból jó dolog a Schengeni-övezetben élni, hogy útlevél nélkül át lehet sétálni egyik országból a másikba, itt is csak az jelezte, hogy átértem Szlovákiába, hogy az út szélén hatalmas tábla mutatta, hogy melyek a megengedett sebességek lakott területen belül, azt elhagyva és autópályán. Egyébként ugyanazok, mint nálunk, szóval nincsen új a nap alatt!

Végigsorjáztam a hosszú település főutcáján, itt még köszönnek egymásnak az emberek, engem is megkínáltak egy-egy jóízű Jó napot-tal, amikor összefutottunk a járdán ballagva. Egyébként a falu nem közvetlenül a Duna partján fekszik, hanem pár méterrel feljebb, már a Helembai-hegység lábára kicsit felkapaszkodva, ezért áll jórészt csupán egyetlen utcából, hiszen egyik oldalán valószínűleg a folyó árterülete van, a másikon pedig már a hegyoldal. A járdán ballagva, amikor egyszer dél felé pillantottam két családi ház között a Maróti-hegyekre, hirtelen szemembe ötlött a Sas-hegy egyik oldalbércén álló Hideglelős kereszt! Azannya! A múlt héten onnan bámultam át ide, Helembára!

Innen már gyorsan elértem a letérési pontot, ahol az itteni kék sáv jelzések és egy kék „C” betűvel jelzett kerékpárút elindult az aszfaltozott utcáról letérve a hegyek felé. Kicsit megkeveredtem itt, mert bár a papír Börzsöny turistatérképem és a Locus Map térképe is a Dona-patak nyugati oldalára jelezte a turistautat, de a keleti part utcácskáján láttam az első felfestett jelzést. Az elágazásban elhelyezett szlovák turista útirányjelző nyilak oszlopa, a smerovník is a jobb oldali part utcáján küldött tovább, de vagy kétszáz lépést elballagva rajta sem fedeztem fel újabb jelzést. Mégis a másik parton menne a turistaút? Eléggé kopott volt az az egyetlen felfestett jelzés, annál sokkal újabb a térképem és alig egy éves a telefonomon a Locus térképfájlja, biztos nekik van igazuk!

Visszaballagva a főutcára átkeltem az árok hídján és térképek által jelzett úton indultam el felfelé a völgyben. Felfestett jelzést viszont erre egyáltalán nem láttam, de innen már nem fordultam vissza. Aztán a falu felett az erdőben érkeztek meg a jelzések az árok túlsó oldaláról. Na mindegy, most már így esett!

Egyébként egy széles, murvaszórással megerősített erdei úton kezdtem meg a kapaszkodást a dombok közé a Nagy-völgyben (Vel’ká dolina). Egyáltalán nem volt meredek az emelkedés, egy kényelmesen járható tempót felvéve ballagtam az úton, és az első benyomásom az volt, hogy a szlovák jelzésfestők nem túlságosan erőltették meg magukat, amikor errefelé pingálták fel a turistajelzéseket! Ha azt mondom, hogy csak szórványosan kerültek a szemem elé, akkor még eléggé finoman fogalmaztam, persze az erdei úton a völgy alján ballagva nehéz is lett volna innen utat téveszteni! Az viszont kellemesen lepett meg, hogy a túrám során minden erdei pihenőpadon kis táblácska hirdette, ki állította azt, és talán ő a felelős az állapotáért is.

Egy idő után a kék sáv jelzések jobbra, ösvényre térve otthagyták az utat, hogy kerülőt tegyenek az Ipoly kulcsosházhoz (Chata Ipel’), én azonban maradtam a murvás úton és az erdei csendet élvezve virágokat fényképezgettem. Lassan felértem a dombtetők közé, a Nagy-völgy is egyre sekélyebb lett körülöttem, végül az erdei út egy hajtűkanyarral kikapaszkodott belőle. Útelágazásba érkeztem, itt tért vissza a kék sáv jelzés a kulcsosház felől, én pedig élesen délnyugat felé fordultam, hogy tovább kövessem azokat az erdőn keresztül.

Errefelé már eltűnt az emelkedés, kényelmes séta következett az erdőben, végül a következő útelágazásban álló kalapos smerovník melletti pihenőpadra letelepedve megettem késői tízórainak két pizzás csigát. A fém jelzőoszlop szerint itt a Király-hegy alatt jártam (Pod Kral’ovou horou), úgy saccoltam, itt lehetek a teljes túrám útvonalának felénél. Ehhez képest eddig egészen jó időt mentem.

Késő délelőttre szépen kimelegedett az időjárás, a nap még szinte zavartalanul sütött át az épp leveleiket bontó fák között, levettem hát a vékony polárpulcsim és egy szál pólóban indultam tovább. Hosszabb lejtő következett, lenn átvágtam egy széles nyereg kaszálóján, aztán az erdőbe visszatérve beletorkollott az utamba a Kovácspatak (Kovačov) felől érkező piros sáv jelzés ösvénye. Akkor a térkép szerint már csak pár száz lépésnyire lehetek az első kilátóponttól!

Néhány perc alatt el is értem a balra kiágazó ösvényt, kalapos smerovník jelezte sziklás kilátópontra (Skaly vyhliadka) induló ösvény kezdetét. Az első kilátópontról a Dunára tekinthettem le, itt a hátteret a Maróti-hegyek adták, de aztán pár lépés után már nyugat felé is kinyílt a panoráma, a távolban pedig feltűnt a még távoli Esztergom és Párkány (Štúrovo), közöttük pedig a kanyargós Duna. Na, ezért a panorámáért jöttem fel ide! Pár percig csak bámultam a kilátást, aztán bőszen fényképezni kezdtem.

Továbbindulva már egymást érték a kilátópontok, ezek mindegyikére kitértem, bár a panoráma szinte azonos volt mindegyikről, csak közben Esztergomhoz kerültem egyre közelebb. Azt hiszem, érdemes volt a túra elején egy kicsit kilépni, ugyanis ezen a szakaszon aztán egyáltalán nem szabad átrohanni! Alaposan ki is élveztem mindenhonnan a kilátást, de persze ezt tette itt mindenki, mivel akkora kiránduló- és turistaforgalomba futottam itt bele, mintha csak a budapesti Váci utcán korzóztam volna egy napos nyári délutánon!

Végül egy, a hegyoldalban álló magányos andezittufa szirtnél elértem az utolsó kilátópontot, innen is megbámultam a már sokkal közelebbinek tűnő Esztergom és a Bazilika panorámáját, aztán az erdőbe visszatérve megkezdődött a piros sáv jelzéseket követve a Garamkövedre (Kamenica nad Hronom) levezető ereszkedés. Ez a lejtő jóval meredekebb volt, mint a Helembáról induló emelkedő, viszont rövidebb is, ereszkedés közben pedig azon csodálkoztam szinte folyamatosan, mennyi kiránduló is jön szemben velem az ösvényen! Alig győztem kitérni a fújtatva felfelé kapaszkodók útjából!

Aztán elértem Garamköved házait és leereszkedtem közöttük egészen a főútig. A Locus térképe szerint itt még kitartott alattam a piros sáv jelzés, a valóságban azonban innen már jelzetlen úton ballagtam tovább egészen Párkányig. Azonban még így is könnyen megtaláltam a központ útelágazásában az Ipoly felé induló utcácskát, aztán arról letérve a ligetes mezőkön átvezető ösvényt. Végül fél egy felé kapaszkodtam fel a kaszálókról a Garam (Hron) gátjára és ballagtam le a túlsó oldalán a folyó északi partjára. Kicsit szélesebbnek tűnt itt a Garam az Ipolynál, bár errefelé hatalmas kavicsos zátonyokat kerülgetett a folyó a medrében. Pár perces nézelődés után átsétáltam a közúti hídon és megnéztem a folyót a túlsó oldalról is. Nem volt okom sietni, innen már egy óra alatt simán el lehet gyalogolni a gáton Párkányig, szóval még le is ültem pár percre pihenni a parton.

Végül csak háromnegyed egy felé kaptam össze magam, hogy aztán rátérve a gát tetején futó aszfaltozott sávra elinduljak rajta Párkány felé. Jártam már ezen az úton bringával, még akkor, amikor a helembai Károly Róbert hídon is áttekertem a felavatása előtt, és most alaposan meglepődtem azon, hogy itt is mennyi emberrel találkozom az utam során! A kerékpárosokon kívül rengeteg volt a sétálgató, de pár görkorizó is szembejött a gáton.

A magas töltés először a Garamot követte, aztán a vasúti híd után egy éles töréssel hirtelen a Duna gátja lett belőle, de maga az aszfaltozott útpálya nem változott, szinte tökéletes minőségben futott kilométereken keresztül a gát koronáján. A folyóparti galériaerdő résein keresztül láttam csak, hogy már szinte a Bazilikával szemben járok, amikor észrevettem, hogy egy gyalogúton ki lehet sétálni a vízparti erdősávon keresztül a Duna partjára. A gátról letérve le is ballagtam a vízhez. Itt már tényleg Esztergommal szemben voltam, viszont kelet felé tekintve szép volt a kilátás visszafelé a Helembai-hegység sziklás oldalára is.

A gátra visszatérve már csak egy rövid menet volt a párkányi rakpart sétánya, itt kettő felé telepedtem le az egyik padra pihenni egy sort a túra végéhez közeledve. Érdekes dolog, hogy az Esztergomi Bazilikára éppen a szlovákiai Párkányból nyílik a legszebb panoráma, de hát ennek történelmi oka van, amelyről pedig nem tehetnek a katedrális építői. Azt viszont el kell ismerni, hogy ebből az irányból nézve a Bazilika nem mutat túl jól, úgy néz ki, mintha egy kőkockára építettek volna egy hatalmas kupolát.

Ez nem a tervező hibája, Kühnel Pál egy egész palotakomplexumot tervezett a székesegyház köré, ez azonban csak részben valósult meg, nem épült meg a Bazilikához csatlakozó két palotaszárny sem. Kühnel egyébként személyesen vezette az építkezést is, halála után addigi segítője, vagyis unokaöccse, Packh János vette át az irányítást. Az építkezés 1831-ben hét évre félbeszakadt, végül leegyszerűsített tervek alapján 1838-ban folytatódott, akkor már Hild József vezetésével. Ezért maradt hát meg torzóként a templom! Persze a méretei még így is lenyűgözőek, éppen úgy, ahogy a mellette álló Szent István szoboré is! Adalék, hogy ha eredeti formában épül meg a Bazilika mellé a két palotaszárny, akkor el kellett volna bontani a vár épületeinek még fennálló részét.

Sokáig elüldögéltem a padon, hiszen még mindig nem volt okom sietni, pláne úgy, hogy még a pihenő közben eldöntöttem, már nem sétálok el az esztergomi vasútállomásig, hanem inkább buszra ülök majd a város központjában. Megvártam még, hogy a Budapest felől érkező szállodahajó kikössön a magyar oldalon, a Várhegy tövében, aztán elsétáltam a Mária Valéria híd feljárójához és átballagtam rajta a magyar odalára. Itt ért tehát véget a nemzetközi gyalogtúrám szlovák része.

A hídról lefutó úton maradva és a Bottyán hídon keresztezve a Prímás-szigetet körülölelő keskeny Kis-Dunát, hamar beérhettem volna a központba, de itt még egy kis kitérőt tettem a Kossuth híd felé, ugyanis szerintem onnan a legszebb a vár, a Bazilika és a Loyolai Szent Ignác templom közös látképe. Ezt most sem hagytam ki, aztán már pár perc alatt felsétáltam az ódon hangulatú Pázmány Péter utcán a Bajcsy-Zsilinszky útra. Végül a Rákóczi tér buszmegállójában vártam meg egy helyközi járatot, amely aztán kivitt a külvárosba, a vasútállomásra.

Már benn állt a Nyugatiba induló emeletes Stadler KISS, ezzel kevesebb mint egy óra alatt már Újpesten voltam, végül átmetrózva és átbuszozva a városon fél hatra érkeztem haza.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

6 komment
Esztergom Párkány Szob Ipoly Garamkövesd Helemba BAKANCSBAN Helembai-hegység

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr4819108301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AttHunter 2026.05.27. 10:36:33

No, most már tényleg kedvet kaptam!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2026.05.27. 12:07:11

@AttHunter: Akkor már elérte a célját a poszt! Egy embert már rávettem, hogy megnézze a kilátásokat! :-) Szerintem megér egy félnapos kirándulást az, hogy megmásszátok a hegyeket! Az egész túrát nem javaslom a sok aszfaltos szakasz miatt!

AttHunter 2026.05.27. 12:56:12

@horvabe: Igen, én is így gondoltam, hogy kimegyünk kocsival Helembára és megyünk egy kört a hegyen.

pl.: kirandulastippek.hu/dunakanyar/helembai-hegyseg-kortura

Köszi a leírást, elraktam. :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2026.05.27. 13:40:41

@AttHunter: Érdekes útvonal, az biztos! Fele akkora a táv, mint az én túrámon, viszont így kétszer kell megmászni a dombokat. Esetleg úgy is lehetne túrázni, hogy csak a Helemba és Garamkövesd közötti távot járni végig és busszal visszamenni a kiindulási helyen hagyott autóhoz.

AttHunter 2026.05.27. 14:36:29

@horvabe: Ja, erre is gondoltam, mert a vonat ott megy a parton, de megálló nincs.
Buszmegálló meg ott van a garamkövesdi út mellett.
Bár a kétszeri mászás sem gond, mert úgyis rászánunk egy napot, aztán kiülve az ormokra, bámulunk ki a fejünkből. Mostanság ez elég jól megy nekünk. :)

olahtamas- 2026.05.30. 06:14:58

Valóban jó túra, mi 05.17-én csináltuk, csak pont az ellenkező irányba :)
Mi Helembánál maradtunk a gerincen vezető kék sáv jelzésen aztán az Ipoly kulcsosháznál is maradtunk a gerincen és a kilátó felé ereszkedtünk le a jelzetlen úton.
süti beállítások módosítása