Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Őszi túra a Keleti-Bakony sziklás fennsíkján keresztül

Vándorlás a fennsíkot keresztező meredekfalú horgok között, végén kicsit párás kilátás a környékre a Baglyas csúcsáról (2019. október 22.)

2023. december 11. - horvabe

cimkep-k08.jpg

A Szenes-horog panorámája a nyugati pereméről

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k08.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 23,16 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 859/948 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos túra részben nehéz terepen átlagosnál kicsit több szintemelkedéssel)
- Kilátások: 8/10 (Szép kilátás az útvonal mentés több helyről, körpanoráma a Baglyas csúcsáról)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Közép-dunántúli Piros Túra jelzettsége a Bakonyban általában jó (8/10), de a Baglyas és Inota között vannak gyéren felfestett szakaszok (2/10). Itt ajánlott valamilyen GPS alapú navigáció.

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

A leírt útvonalat természetesen nem kell végig bejárni, csak ötleteket próbálok adni a rövidebb kirándulásokhoz. 

TÚRALEÍRÁS

Mint a címből is látható, nem jutottam el Várpalotáig, ameddig a négynapos túrám előzetesen terveztem, előtte nagyjából öt kilométerrel, Inotán fejeztem be azt! Na, de haladjunk szépen sorjában a dolgokkal! Ezen a napon is fenn kukorékoltam már hajnali négy órakor, persze a fogyó, utolsó negyedében járó Hold most is betűzött a ritkásan álló facsoportok között a sátramba. Komótosan, félig még a hálózsákomban fekve megreggeliztem, aztán hozzáláttam a holmik elpakolásának. Már felöltözve elnetezgettem egy darabig, az Időkép meteorológiai oldal felhőképén kicsit meglepődve, hiszen eléggé ködösnek mutatta a Közép-Dunántúlt. Negyed hét felé hazatelefonáltam, röviden közölve a nejemmel, hogy túléltem ezt az éjszakát is, aztán mindent kidobáltam a sátorból és még a fejlámpám fényében lebontva azt hét előtt pár perccel bekapcsoltam a GPS-t és belevágtam az utolsó túranapomba.

Tovább

Túra a Burok-völgyön keresztül Csiklingvártól Felsőkincsesig

Csavargás a Keleti-Bakony szép és védett szurdokvölgyében, a Burok-völgyben egy négynapos, sátras túra harmadik napján (2019. október 21.)

cimkep-k07.jpg

Sereges tintagombatelep egy mohos fatorzsön a Burok-völgyben (Fráter Attila felvétele)

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k07.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 25,57 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 532/766 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos túra jórészt nehéz terepen átlagos szintemelkedéssel)
- Kilátások: 3/10 (Szép kilátás több helyről az Isztimér melletti rétekről)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Közép-dunántúli Piros Túra jelzettsége a Bakonyban általában jó, figyelmesen haladva eltévedés nélkül követhető (8/10)

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

A leírt útvonalat természetesen nem kell végig bejárni, csak ötleteket próbálok adni a rövidebb kirándulásokhoz. 

TÚRALEÍRÁS

A korai lefekvés miatt ezen a napon is hajnalban ébredtem, már négy óra felé kiröppent az álom a szememből, és éreztem, ebből már nem lesz alvás, ráadásul a Hold is betűzött a sátorponyván keresztül, szinte nappali világosságba borítva a belső teret. A Hold fényénél kezdtem el pakolgatni, aztán bekapcsolva a telómat megnéztem a leveleim és elolvastam a híreket. Erre a napra is verőfényes időt jósoltak az előrejelzések, délutánra akár 25-26 Celsius fokos csúcshőmérséklettel. Mivel volt bőven időm, még a kedvenc blogjaimat is meglátogattam, aztán elolvastam a számomra fontos index fórumok legutolsó bejegyzéseit is.

Tovább

Őszi túra a Vértesből Móron keresztül a Keleti-Bakonyba

Egy többnapos, vadkempingezős túra második napja a Vértes nyugati gerincétől a Bakony keleti lankáin át Csiklingvárig (2019. október 20.)

cimkep-k06_2.JPG

Ősz a Keleti-Bakonyban

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k06.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 26,65 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 777/740 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos túra átlagos szintemelkedéssel)
- Kilátások: 3/10 (Szép kilátás a Móri-árokra a Vértes és a Keleti-Bakony oldalából)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Közép-dunántúli Piros Túra jelzettsége a Vértesben és a Bakonyban általában jó, figyelmesen haladva eltévedés nélkül követhető (8/10)

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

A leírt útvonalat természetesen nem kell végig bejárni, csak ötleteket próbálok adni a rövidebb kirándulásokhoz. 

TÚRALEÍRÁS

A korai lefekvés miatt már hajnalok hajnalán fenn kukorékoltam a sátramban a túrám második napján. Négy óra után pattant ki a szemem, pár percig még forgolódtam a hálózsákomban, aztán lassan rájöttem, hogy ebből már nem lesz alvás! Bekapcsoltam hát az okostelefonom és látva rajta, hogy Mór közelsége miatt van térerő ragyásig, még a hálózsákban fekve megnéztem a leveleim, elolvastam a friss híreket és végigpörgettem az időjárási előrejelzéseket is. Sok meglepőt nem mondhattak, hiszen még több napig kitart a meleg, napsütéses vénasszonyok nyara, aztán öt óra felé megreggeliztem, végül felöltöztem és összecsomagoltam minden cuccomat. A bakancsokat a lábamra véve éreztem, alaposan megszikkadtak az éjszaka, így aztán a frissen húzott zoknijaim sem nedvesedtek át. Úgy látszik, olcsón megúsztam a Vértes Tábor melletti tegnapi vízbecsobbanásomat!

Tovább

Őszi séta a Vértes erdeiben Vértessomlótól Mór határáig

Indulás Vértessomlóról, látogatás a Majki Remeteségben, majd erdei séta Oroszlányon keresztül a Mór előtti dombgerincig (2019. október 19.)

cimkep-k05.JPG

Erdei út Dobai-tó közelében

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k05.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 24,21 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 565/384 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos túra az átlagosnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 1/10 (Ez nem a szép kilátások túrája, inkább csak egy kellemes erdőjárás)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Közép-dunántúli Piros Túra jelzettsége a Vértesben általában jó, figyelmesen haladva eltévedés nélkül követhető (8/10)

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

A leírt útvonalat természetesen nem kell végig bejárni, csak ötleteket próbálok adni a rövidebb kirándulásokhoz. 

TÚRALEÍRÁS

Meglehetősen túrahiányosan telt el számomra ennek az évnek a nagy része, január elsején ugyanis egy kissé meggondolatlan szilveszteri fogadalom eredményeképpen belevágtam a kéktúrázó honlapom teljes átalakításába és ezt főként csak hétvégéken tudtam csinálni. Májusban viszont, amikor ezzel a munkával végeztem, munkahelyemen, az erőműben kezdődött el egy nagyberuházás, ami aztán hónapokra lekötötte minden időmet, alig voltak szabad hétvégéim, ráadásul még szabadságra sem tudtam nyáron elmenni miatta és a túlóráim is csak gyűltek-gyűltek! Mire ettől a munkától végre megszabadultunk, elkezdődött az őszi nagykarbantartás, amely aztán további másfél hónapra a céghez láncolt. Bizony, október közepe volt már, mire minden munkát befejeztünk a cégnél, és elgondolkodhattam azon, mit is csináljak az év még hátralévő két és fél hónapjában?

Tovább

Felismered a mai várromainkat arról, ahogy valaha kinéztek?

Hogyan nézhettek ki a mostani várromjaink valaha? Vajon felismernéd őket, ha eredeti képükben látnád hajdani várainkat?

cimkep-q04.jpg

Mivel a kvíz kezdőkérdése az, hogy melyik várunk látható a képen, ezért most nem árulom el, honnan és miről készült ez a virtuális tájkép!

Valamennyien hallottunk róluk, sokukat fel is kerestük már és megszoktuk, hogy a romos falaik között járunk-kelünk. Tanultunk róluk történelemórán, ahol elmondták a tanáraink, hogy nagy részük a tatárjárás után épült, aztán szinte mindegyiket megostromolták a törökök, később I. Lipót is lerombolt párat a Rákóczi szabadságharc után hadgyakorlat címén, végül sorsukra hagyták őket. Még az is kész csoda, hogy ennyi megmaradt belőlük! 

Mára azonban a régészeti feltárások, levéltári kutatások, régi festmények és rézkarcok elemzése után elegendő információval rendelkezünk már ahhoz, hogy a 3D számítógépes grafika segítségével "újraépíthessük" őket és legalább virtuálisan megnézhessük, hogy milyenek voltak akkor, amikor még álltak a falaik és büszkén lengett a legmagasabb tornyuk csúcsán a lobogójuk. Persze mivel kvízről van szó, most a szokásos csavarral a régi várak virtuális képeiből kell kitalálni, hogy melyik várunkat ábrázolják! Figyelem! Nem könnyű a kvíz, aki mind a 12 +1 kérdésre helyesen válaszol, az előtt megemelem a - szintén csupán virtuális - kalapom! Persze szórakozásnak sem rossz végigtippelni a kvízt, aztán megnézni, milyen jó a képzeletünk és a fantáziánk!

Tovább

Esztergom-Kertvárostól Pilisszántóig végig a Pilis gerincén

Kilátások a Kis-Strázsa-hegyről, a Kétágú-hegy szikláiról, a Boldog Özséb kilátóból, végül ereszkedés a Panoráma úton (2023. november 1.)

cimkep-t103.JPG

Kilátás a Panoráma út egyik hajtűkanyarjából

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

103.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 23,56 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 890/725 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos túra az átlagosnál több szintemelkedéssel)
- Kilátások: 10/10 (Kilátás a Kis-Strázsa-hegyről, a Kétágú-hegyről, a Boldog Özséb kilátótól és a Panoráma út öbb pontjáról)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Strázsahegyi tanösvény mentén nem láttam jelzéseket, a zöld sáv felfestése nagyon jó (9/10), eltévedés nélkül követhető, a kapcsolódó zöld háromszög, zöld négyzet és zöld barlang jelzések felfestése jó, (7/10) figyelmesen haladva eltévedés nélkül követhető.

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

A leírt útvonalat nem kell végig bejárni, csak ötleteket próbáltam adni a rövidebb kirándulásokhoz. A Kis-Strázsa-hegy megmászása a Kökörcsin Háztól csak egy kisebb kirándulás, bárki számára ajánlom. Az Öreg-szirt megmászása Kesztölctől, illetve a Boldog Özséb kilátó felkeresése Pilisszántóról már egy hosszabb, félnapos kirándulás.

TÚRALEÍRÁS

Az előző túrám az eső miatt kénytelen voltam félbe szakítani a Két-bükkfa-nyeregnél, így aztán nem ballaghattam végig a Pilis gerincének északi részén Esztergomig, ezt mindenképpen pótolni szerettem volna, hiszen ez a szakasz már régóta rajta van a bakancslistámon! Azonban egyelőre úgy néz ki, eléggé esős lesz az idei ősz, egymásnak adják a kilincset a Kárpát-medencében az atlanti ciklonok, ritka közöttük megfelelő időjárású pár napot találni! Azonban a mindenszentek napja derűsnek ígérkezett az előrejelzések szerint, így aztán akkorra ütemeztem be a soron következő túrámat! Természetesen akkor pótoltam az elmaradt gerinctúrát, annál is inkább, mert az elvonuló hidegfront mögötti erős szél nagyszerű kilátásokat garantált arra a napra!

Tovább

Ki tudod-e találni a részletekből az egészet?

Vajon rá tudsz-e jönni a közismert magyar épületek, hidak, emlékművek részleteiből, hogy melyikről készült a kép?

cimkep2_1.jpg

Vajon melyik magyar épületnek van ilyen szép tetőzete? Nem árulom el, ugyanis ez is kérdés a kvízben!

Sokszor elmegyünk mellettük, a fényképeikkel is összeakadunk az interneten, vagy a prospektusokban, filmekben is látjuk őket, de vajon emlékezünk a részleteikre is? Megálltunk már valaha mellettük, hogy rácsodálkozzunk az aprólékosan kidolgozott tetőszerkezetekre, a kőből faragott tornyocskákra, vagy egy emlékmű mellékalakjaira? Ha végigtippeled ezt a kvízt, megtudod, mennyire figyelsz, vagy éppen siklasz át a részleteken. A kvízjáték minden képe olyan magyar épületekről, hidakról, emlékművekről készült, melyeket valamennyien ismerünk.

Tovább

Esős séta a Pilisben barlanglátogatással és kilátópontokkal

Látogatás a piliscsévi pincefaluban, vizit a klastrompusztai Legény-barlangban és kilátás a Kémény-szikla ormáról (2023. október 22.)

cimkep-t102.JPG

Kilátás a Legény-barlang szájából

 A KIRÁNDULÁS ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

102.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 12,96 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 746/353 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 5/10 (Félnapos kirándulás átlagosnál több szintemelkedéssel)
- Kilátások: 8/10 (Kilátás a Piliscsév feletti mezőkről, a Legény-barlangtól és panoráma a Kémény-szikla tetejéről)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Pilisjászfalu és Piliscsév közötti kék kereszt jelzés felfestése hiányos (4/10), a piros sáv jelzés felfestése jó, csak néhány helyen hiányos, elsősorban favágás miatt (7/10), a zöld kereszt jelzés felfestése jó, eltévedés nélkül követhető (9/10)

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

A leírt útvonalat nem kell végig bejárni, csak ötleteket próbáltam adni a rövidebb kirándulásokhoz. A Legény-barlanghoz felvezető kaptató vége meredek, sáros úton nehezen járható.

Visszafelé haladva főként lejtőkkel találkozunk, abban az irányban a kirándulás (kisebb túra) sokkal könnyebben teljesíthető!

TÚRALEÍRÁS

Ebben az évben valahogy nem úgy alakult az ősz, ahogy elképzeltem, csak ritkán tudok nekiindulni az erdőknek, ráadásul amikor végre bakancsot húzhatok, akkor az időjárás sem a legszebb arcát mutatja. A háromnapos hétvége vasárnapja lett már napokkal korábban kiszemelve a túrára, de már a hét közepén látszott, a vénasszonyok nyara nem fog kitartani a hét végéig! A Babett ciklon sok kárt okozott Nyugat-Európában, viszont hozzánk csak jelentősen legyengülve érkezett meg és pont a szombat és vasárnap időjárását tette tönkre! Mindenesetre vasárnap reggelre már a felhőzet felszakadozását jósolták az előrejelzések, így aztán kicsit megnyugodtam, hogy csak nem fogok bőrig ázni ezen a túrámon!

Tovább

Útravaló 39. Nagymarostól Nógrádig: börzsönyi túra a turistaházak között

Hogyan lehet csupán nagyobb kirándulásnyi napi távokkal bejárni a Börzsönyt úgy, hogy turistaházakban szállunk meg?

cimkep-u039.JPG

A Nagyhideghegyi turistaház egy októberi hétvégén

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

07_borzsony_mod.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 40,42 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 1863/1760 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 6/10 (Három egész napos kirándulás átlagosnál több szintemelkedéssel)
- Kilátások: 9/10 (Panoráma a Hegyes-tetőről, a Köves-mezőről, a Csapás-rét északi végéről, a Békás-rétről, a kóspallagi kálváriától, a Nagy-Hideg-hegyről, a Szabó-kövektől, a Csóványosról és a Nógrád feletti mezőkről)
- Jelzettség a túra időpontjában: Az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseinek felfestése ahogy mindenhol, úgy a Börzsönyben is kiválóak (10/10), gyakorlatilag térkép és GPS nélkül is eltévedés nélkül követhetőek.

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A bejárás időpontja: 2022. október. A többi adat abszolút szubjektív. 

A börzsönyi túra kondíciótól függően két, vagy három napra is felbontható. A fenti túrajellemzők a három napos felosztásra vonatkoznak. Két napra bontva a túrát természetesen nagyobb megterhelést jelent a teljesítése!

TÚRALEÍRÁS

Bevezetés

Az előző posztomban három olyan Budapest környékén állott turistaházat mutattam be, melyeknek mára már szinte nyoma sem maradt, csak öreg fényképeken láthatjuk, hogyan is néztek ki valaha. Ennek az ellenpontjaként szerettem volna most írni három olyan börzsönyi turistaházról, amelyek szintén a két világháború között épültek, de máig fennmaradtak és még most is azoknak a turistáknak nyújtanak szállást, akik arra vállalkoznak, hogy kényelmesen, napi tíz-tizenöt kilométeres, nagyobb kirándulásokkal járják be a hegyvidéket.

Tovább

Útravaló 38. Ház állott, most kőhalom, kedv s öröm röpkedtek…

Három, valaha Budapest határában állott turistaház története, melyekből mára már szinte semmi sem maradt meg

cimkep-u38.jpg

A Kevély-nyergi turistaház egy régi fényképen

Először is szeretnék bocsánatot kérni Kölcsey Ferenctől, hogy az idén éppen kétszáz éves Himnusz szövegét kicsit kiforgattam, de annyira találónak éreztem a valaha volt turistaházakról írt posztomhoz, hogy gondolkodás nélkül döntöttem ezen cím mellett! Ha valaki sokat túrázik, kirándul Budapest közelében a hegyek, dombok között, pláne úgy dönt, hogy végigjárja az Országos Kéktúra fővárosunkhoz közeli szakaszait, három valaha volt turistaházat is érint az útvonalon, méghozzá a Kevély-nyeregben, a Zsíros-hegyen és a Nagy-szénás csúcsa alatt. De hogyan történhetett meg az, hogy ezek a turistaházak, menedékházak egyszerűen eltűntek, mára már szinte romjaikban sem maradtak fenn? Ennek a három menedékháznak a történetét szeretném most elmondani dióhéjban.

Tovább

Túra a Pilis jelzett és jelzetlen útjain, ösvényein

Páratlan kilátás a Kis-Kevélyről és a Ziribárról, vizit a budakalászi Ingókőnél és dzsungelharc a Harapovac volt mezején

cimkep-t101.jpg

Kilátás a Kis-Kevély sziklás csúcsáról

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

101.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 18,58 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 747/572 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 6/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel)
- Kilátások: 8/10 (Panoráma a Kevély oldalából és a Kis-Kevély csúcsáról, a Csobánkai-nyeregből és a Ziribár kilátópontjáról, valamint a túra útvonalának számos pontjáról)
- Jelzettség a túra időpontjában: A zöld sáv jelzés útvonalának Budakalász határa és a Kevély erdeje közötti felfestése csapnivaló, csupán a turistajelzésekre senki ne bízza magát (2/10), az Országos Kéktúra útvonalának felfestése tökéletes (10/10), a Hosszú-hegy oldalában vezető lovas és terepkerékpáros útvonal jelzettsége átlagos (6/10), a nem említett szakaszok jelzetlenek.

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

Szinte az egész szeptember úgy telt el, hogy a hétvégéken kerékpárra sem ülhettem és bakancsot sem húzhattam, ebben aztán szerepet játszottak a céges munkák és az otthoni intéznivalók is, ráadásként az előző esős hétvégén sem volt kedvem otthonról kimozdulni. Na, de ami késik, az nem múlik, és egész héten a most szombati túrámat tervezgettem. Általában az október már a gyalogtúrák időszaka nálam, és habár most szeptember utolsó napján indulok útnak, de már ezt a megmozdulást is bakancsosnak terveztem. Végül a térképet nézegetve egy egyveleg útvonal mellett döntöttem, jelzett és jelzetlen ösvényeken, budakalászi indulással és pilisszántói érkezéssel. A túratervező körülbelül húsz kilométeresre saccolta a menetet, a hosszú kerékpáros szezon után ezt inkább csak formába hozó sétának szántam.

Tovább

Budapest régen és most 3.

Pontosan ugyanarról a helyről készült régi és mai fényképek montázsa

cimkep_2.jpg

A Szentháromság tér és a Mátyás templom 1945-ben és most

Budapest régen és most címmel még június végén kezdtem bele egy sorozatba, ennek első részében a budapesti hidakról mutattam meg nyolc fotómontázst, melyek régi, esetenként több mint száz éves fekete-fehér képek és a saját magam által készített fotók összekopírozásával születtek meg. A második posztban a Nagykörúton sétáltam végig az Üllői út és az Andrássy út között, és készítettem hét fotómontázst a hajdani és jelenlegi állapot összeszerkesztésével, most pedig a Várnegyedbe ballagtam fel és fotóztam le az 1945-ös – tehát a hosszú ostrom után készült – fényképek készítőinek helyére állva azt, hogyan is néznek ki most, 78 év után a régi helyszínek.

Tovább

Kerékpártúra az Etyeki-dombságban és a Velencei-hegységben

Tekerés a Budapest-Balaton kerékpárúton és kisforgalmú aszfaltutakon Velencéről indulva és oda visszaérkezve (2023. szeptember 2.)

cimkep-t100.JPG

Toldi Miklós mutatja a pázmándi kerékpáros pihenőben a Budára vezető utat

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

100.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 78,40 km (kerékpár-computer)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 822/822 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (egész napos kerékpártúra átlagosnál több szintemelkedéssel.)
- Kilátások: 7/10 (Szép kilátás nyílik a túra számtalan pontjáról, főként a dombtetőkről a környékre)
- Jelzettség a túra időpontjában: A túrának csak a Budapest-Balaton kerékpárúton megtett szakasza van jelezve

A megtett távolság a kerékpár-computer szerint letekert útvonal hossza. A szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. 

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! 

TÚRALEÍRÁS

Két nappal az előző, Tata és Bicske közötti kerékpártúrám után szombaton ismét nyeregbe pattantam, hogy most a változatosság kedvéért a Velencei-tó partjáról indulva tegyek egy körtúrát az Etyeki-dombságban és a Velencei-hegységben. Mivel nem kellett sokat utaznom, most sem indultam korán, csak hat óra után toltam ki a bringát a házunk kerékpártárolójából és húsz perc alatt legurultam vele a dombról a Kelenföldi pályaudvarra. A 6:45-ös gyorsított személlyel utaztam, negyed nyolc után pár perccel pedig már le is szálltam a Stadler Flirtről a velencei vasúti megállóban.

Tovább

Keresztül-kasul a Gerecse dombjai között egy túrakerékpárral

Panoráma a Dunára a dombokról, látogatás Bajnán a Sándor-Metternich kastélyban és gurulás a Tarján-Bicske kerékpárúton (2023. augusztus 31.)

cimkep-t099.JPG

Kilátás a 633 méter magas Gerecse-tetőre a Tarjáni-horgásztó partjáról

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

99.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 70,71 km (kerékpár-computer)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 851/809 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (egész napos kerékpártúra átlagosnál több szintemelkedéssel.)
- Kilátások: 8/10 (Kilátás Dunaszentmiklóstól Tatára, a Hilltop borászattól a Dunára, valamint a Gerecse dombjai közötti országutakról számtalan helyen)
- Jelzettség a túra időpontjában: A túrának csak a Tarján-Etyek kerékpárúton megtett szakasza van jelezve

A megtett távolság a kerékpár-computer szerint letekert útvonal hossza. A szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. 

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! 

TÚRALEÍRÁS

A blog majd hároméves története során most először döntöttem úgy, hogy a nyár közepén pár hét szünetet tartok a túrázásban és posztírásban is, ugyanis eléggé leterhelő dolog hetente két napot is erre a célra feláldozni. Az egyik napon ugyanis meg kell tenni egy gyalogos, vagy kerékpáros túrát, a másik napot pedig azzal tölteni, hogy elkészítsem a blogra a körítést, tehát hogy kiválasszam és fotosoppoljam a képeket, megszerkesszem az útvonalmetszetet és elkészítsem a túra leírását is. Persze nehogy azt higgyétek, hogy ez valami nemszeretem meló, hiszen imádok túrázni, barangolni gyalogosan és persze bicajjal is, meg sűrűn van közlési kényszerem is, de azért néha jó egyet lazítani! Így hát augusztusban inkább megültem otthon a fenekemen és élveztem a hétvégi semmittevéseket.

Tovább

Budapest régen és most 2. rész

Pontosan ugyanarról a helyről készült régi és mai fényképek montázsa

cimkep_1.jpg

A Nagykörút a Király utcánál 1960-ban és most

Budapest régen és most címmel még június végén írtam egy posztot a blogra, akkor a Fortepanról töltöttem le régi képeket a Duna-partról, valamint a hidakról és próbáltam megtalálni azok készítési helyszínét. Amikor felleltem azokat a helyeket, ahol a korabeli fényképész állhatott, elkészítettem a saját képeimet ugyanazokról a témákról. Néhány napja ismét városi túrára indultam bakancsban, hátizsákosan, most a Nagykörúton és szűkebb környezetében jártam egyet, hogy a Fortepanról letöltött újabb adag öreg kép készítésének helyét is megtalálhassam.

Tovább
süti beállítások módosítása