Logo Pic
Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek 2025. március 06.

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A passió Krisztus szenvedésének és halálának története az evangélisták (János, Lukács, Márk, Máté) elbeszélése alapján, amelyet az Újszövetségben az utókorra hagyományoztak. A zenetörténet két tán legismertebb passiója - a János- és a Máté-passió - Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!

250407_oae_jonathan-cohen_003_marco-borggreve_web.jpgAz est karmestere: Jonathan Cohen © Marco Borggreve

  • A Máté-evangélium elbeszélését követő passió nemcsak Bach életművében foglal el kiemelkedő helyet, de a nagypénteki liturgia hagyományában is kivételes jelentőségre tett szert.
  • Bach a lipcsei Tamás-templom adottságait is figyelembe vette, amikor a kompozíció partitúráját szólistákra, két kórusra és két, teljes értékű zenekarra dolgozta ki.

  • A kompozíció rendkívül erőteljes drámaiságáért Bach konzervatívabb felfogású kortársai nem lelkesedtek maradéktalanul. Egy korabeli feljegyzés szerint egy idősebb hölgy például így fakadt ki: „Úgy érzem magam, mintha operaelőadáson volnék!”

  • Sokáig úgy tudtuk, hogy a Máté-passiót Bach 1729-ben mutatta be, az ősváltozat első előadására azonban már két évvel korábban sor került.

  • A mű egyik kottáját a berlini Singakademie könyvtárában őrizték, az 1820-as évek elején az intézmény igazgatója, Carl Zelter néhány kórustétel bemutatását kezdeményezte. Az énekkarban két ifjú zseni, Fanny és Felix Mendelssohn is énekelt.

  • Mendelssohn 1829-ben megszervezte a teljes mű előadását, s ezzel a szélesebb közönség figyelmét is felkeltette a bachi életmű iránt. Ma már tudjuk, hogy Mendelssohn a kor igényeihez, illetve lehetőségeihez igazodó átiratot mutatott be, és nem vezényelt el minden tételt.

  • A kompozíció szövegének megírását, illetve összeállítását Bach Christian Friedrich Henricire (írói álnevén Picander) és Salomon Deylingre bízta.

  • Bartók Béla operája, A kékszakállú herceg vára a hetedik ajtó feltárulása előtt szinte hangról hangra idézi a Máté-passió egyik részletét (Ach, Golgatha…). Az oboa da caccia dallama Bartóknál a hangszínében rokon angolkürtön szólal meg.

  • A Máté-passió monumentális kórustétellel indul, a jellegzetes hangvételt, tónust Bartók felidézi a Cantata profana kezdetén.

 

Április 7-én napjaink egyik legjelentősebb régi hangszereken játszó formációja, az 1986-ban alapított Orchestra of the Age of Enlightenment (a Felvilágosodás Korának Zenekara) nagyszerű szólisták társaságában és a csellistaként, csembalojátékosként is karmesterként is kiváló Jonathan Cohen vezényletével szólaltatja meg Bach megrendítő erejű passiózenéjét a Zenekadémia Nagytermében.

Vissza a címlapra
Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek
A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek tucatnyi helyszínén 2024-ben is díjnyertes produkciók, világhírű előadók, magyarországi és ősbemutatók, nem mindennapi együttműködések, valamint a kortárs komolyzenétől a világzenén, a jazzen, a táncművészeten és a képzőművészeten át a könnyűzenéig saját műfajukban kiemelkedő alkotók várják a látogatókat.
Legjobban pörgő posztok
A Hellas Verona elleni mérkőzés
Apuleius • 5 nap
A Tankcsapda és Sidlovics Gábor útjai elválnak!
KoaX • 2 nap
Lemeztáska: Jakab Juli
vferi • 12 nap
Conte, Gasperini és Zidane közül választhat a Juve?
venember83 • 8 nap
Tacchinardi: „Teljes kerettel a Juventus erős csapat”
venember83 • 1 nap
Cikkek a címlapról
A veszett farmer és a Playboy-modell
Sam Hadley, a keményen dolgozó gyári munkás besokall a nagyvárosi léttől és szmogtól, ezért úgy dönt, hogy fogja csinos feleségét, Deldát, valamint közös gyermeküket, a 13 éves Gust, és visszaköltözik velük a szülőföldjére, Oregon államba. Sam olyannyira komolyan gondolja a szemlélet- és…
Palotás: Dacszövetség
Fülszöveg:  A ​nagyvilág kapujaként emlegetett kikötővároson 1892 nyarán végigsöpör a kolera. A nyomornegyedeket különösen könyörtelenül sújtja a járvány, amely a kis Frida családját sem kíméli. A kislány életébe mentőövként érkezik egy jónevű, hamburgi orvos família sarja, Sophie, akivel…
>