JTom • 9 nap
A világ- és zenetörténeti véletleneknek köszönhetően a nyolcvanas évek számos emlékezetes dolgot produkált. A szocializmus szorításának enyhülése, a new wave felfutása, vagy a vállalati klubélet kifulladása lehetőséget teremtett a kvázi piaci alapon működő diszkóklubok létrehozására. Ez történt Szegeden is, ahol e korszakban több ilyen intézmény működött. A Tisza Gyöngyéhez, a Szőke Tisza hajóhoz, a JATE Klubhoz hozzávehetjük ugyanis a fénykorát pár évig élő SZOTE Klubot is.
Elsőként a pályafutását ÁFÉSZ éteremként kezdő Tisza Gyöngyét érdemes megemlíteni, melyet bátran nevezhetünk országos hírűnek. A helyszín kiváló, a Tisza Gyöngye ugyanis az újszegedi oldalon, a Partfürdőn, tulajdonképpen zöldövezetben, mégis közel a belvároshoz volt megtalálható. A kor szelleméhez hűen eleinte a KISZ szervezett ide zenés, táncos esteket, de az igazi áttörés 1981-ben következett be, amikor „gebinbe” adták ki, vagyis magánvállalkozó (akkori néven, maszek) vette bérbe a helyet. Aki nem kevés anyagi ráfordítással kiépíttette Magyarország első sztereó diszkó-hangrendszerét, a Népköztársaság tán legkomolyabb tánctéri hang- és fénytechnikáját alkotva így meg.
Éliás Gyula lemezlovas. Fotó: Fortepan / Kanyó Béla
Pár év múlva szintén az elsők között tartottak itt videódiszkót DJ Bene Gábor vezetésével, ez pedig rendkívüli sikersorozatot jelentett. Az eleinte 20 forintos belépő később 40-re emelkedett, de a Gyöngyébe ezután is tömegek vártak bebocsájtást. A diszkópultban az akkori legmenőbb arcok pörgették a lemezeket, vagy cserélgették a videókazettákat. Kakuszi Béla, Sajtos Szűcs László, Iglódi Ferenc, Molnár Sándor Maki, vagy az évtized végén Brattke Edgár.
Azt tudni kell, hogy nem lehetett akárki lemezlovas, hiszen ehhez ORI-engedély kellett ugyanúgy, ahogy a zenekari működéshez is. A vizsgán zeneelméleti és műfajismereti kérdések mellett szükséges volt némi angol nyelvtudás, illetve az elektromos biztonságtechnikával is képben kellett lenni. Sőt, a jelentkezőnek 10-15 perces műsor bemutatásával kellett bizonyítania a rátermettségét a vizsgabizottság előtt.
Akkoriban ugyanis a diszkós (akit még nem neveztek „DJ”-nek) egy műsorvezető szerepét töltötte be. Vicces, vagy éppen hozzáértő és tájékoztató kísérőszöveggel konferálta fel a következő számot, ezzel tartva hangulatban a szórakozó fiatalokat.
A Gyöngyében a város híres/hírhedt figurái voltak a kidobók, és mindenki tisztelte őket. Közéjük tartozott Kovács László Stone, akit a 2000-es években, ötvenkét évesen láthattunk az X-Faktor című tehetségkutatóban, vagy a Slíz testvérek, akik állítólag feketelistán tartották számon azokat, akiket előbb-utóbb meg fognak verni.
A Szőke Tisza 2024-ben. Forrás: A szerző archívuma.
A Szőke Tisza egy 1917-ben épült, egykori luxus, kiránduló gőzhajó. 1980-ban került Szegedre, a korábbi Szőke Tisza 1. helyére. Eleve állóhajónak hozták, mivel már akkor is eléggé lepusztult állapotúnak számított. Étterem és diszkó működött rajta, és a belváros kellős közepén, a Móra Ferenc Múzeum közelében kötötték ki. Csak nyáron üzemelt, de mindenki ott akart lenni, így a rakparton mindig hosszú sorokban kígyózott a bejutásra vágyó közönség. Az, hogy sosem történt tragédia, tán csodának is köszönhető, mert a megengedettnél néha háromszor többen tartózkodtak a fedélzeten. Mivel „átjárás” volt a diszkósok között, itt is azok keverték a zenét, akik a többi szórakozóhelyen.
Sorban állók a Tisza Gyöngye diszkó előtt. Forrás: Facebook / Szegedi Emlékkereső.
Mielőtt rátérnék a két egyetemi klubra, nézzük meg, milyen zene ment ezeken a helyeken! Hiszen nem csak klasszikus diszkózene szólt Szeged diszkóiban. Elsősorban a funky és az akkor legnagyobb világsztárok (Madonna, Michael Jackson) slágerei voltak hallhatók. De nem véletlenül említettem írásom elején a new wave forradalmat. Tízen-, huszonévesként ugyanis a diszkóban ismertük meg a nyugati világból jövő új hangokat, hiszen a Szabadkáról behozott bakeliteket vagy kazettákat szívesen játszotta némely lemezlovas. Érdekesség, hogy magyar zene nem igazán szerepelt repertoárban. Néha, főként a Tisza Gyöngyében, előfordult ugyan magyar fellépő (például az Első Emelet vagy Zoltán Erika), de jellemzően nem az éjszakai táncmulattág idején. A magyar zene, mondjuk úgy, nem számított menőnek akkoriban a szegedi táncparketteken.
Hogy kik jártak le a diszkóba? Gyakorlatilag mindenki, vagyis eléggé széles réteget képviselt a közönség. Igen, csövesek és punkok is letévedtek néha-néha, bár a két egyetemi klub népszerűbb volt a köreikben.
A JATE és a SZOTE Klub koncerteknek is helyet adott. Persze, inkább hétköznaponként, mert a péntek-szombati diszkó annyira népszerű volt, hogy az ország szocialista-népművelő attitűdjét diszkéten félretéve, a bevételre koncentráltak.
Az akkor még a Szegedi Orvostudományi Egyetemtől elkülönülten működő felsőoktatási intézmény, a József Attila Tudományegyetem 1973-ban nyitotta meg a hallgatói klubot, az egyetem központi épületének légópincéjét felújítva/átalakítva. És hasonlóan a piaci alapon működő, korábban említett szórakozóhelyekhez, a nyolcvanas években élte fénykorát, többek között a diszkónak köszönhetően. Az egyetem volt az üzemeltető, de a működtetők szabad kezet kaptak a program összeállítását illetően. A rendszer, miként utólag látjuk, már kezdett gyengülni, ezért koncertet adhatott itt, pár, akkor még csak Budapesten ismert underground zenekar is. Persze szigorúan hétköznap estéken.
A SZOTE Klub viszonylag kis hely volt a Dóm téren, az egyetem modern oktatási épületének földszintjén. Elméletileg a hallgatók üzemeltették, és a személyzet rotációban látta el a feladatát, de végül kineveztek két lelkes fiatalt, akik új alapokra helyezték a klub életét. Ne is csodálkozzunk rajta, a diszkó lett a fő irány. Jómagam is ott voltam 19-20 évesen ruhatáros, és megjegyzem, igen jó lehetett ezzel keresni. A SZOTE arról volt még híres, hogy itt lehetett megnézni videó-vetítés keretében a legújabb hollywoodi szuperprodukciókat magyar hangalámondással, vagy német szinkronnal. Itt láttuk például a Terminátort, a Rambót és a Szörnyecskéket.
Fotó: Fortepan / Tóth József Füles
Az italfogyasztás ezeken a helyeken, egy átlagos életvitelű fiatalnak kissé húzós volt, ezért a város valamely rosszabb hírű, de főként olcsó kocsmájába mentünk alapozni. A kevert, a császárkörte vagy a triple sec likőrök kőbányi sörrel való kombinálása megtette a hatását. Egy estére 80-100 forint elég volt úgy, hogy a diszkóra maradjon 40. Fele a belépőre, a másik fele pedig a vodkanarancsra, melyet egész este szopogattunk, miközben a Duran Duran, a Depeche Mode vagy Falco legújabb slágerére roptuk.
A kilencvenes években egy darabig futottak még ezek a szórakozóhelyek, mígnem szép csendben megszűntek a klasszikus diszkókorszakkal együtt.
A Szőke Tisza, melyet a szegediek fájdalommal, „magyar Titanicként” emlegetnek, méltatlan sorsra jutott. A kétezres években elsüllyedt a téli kikötőben, bár később kiemelték, és partra vontatták. Aki arra jár, talán a rozsdás csontvázként megmerevedett test felől hallhatja az egykori fergeteges bulik dübörgő zenéjét.
Szerző: Magyar Ernő
Nyitókép: A Szőke Tisza és úszóháza. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
