Apuleius • 8 nap
Mikor már szinte senki sem ír vagy olvas blogot, én azért újra nekifogok az írásnak. Tegnap este visszaolvastam pár posztot és azon a ténymegállapításon kívül, hogy a helyesírásra jobban is odafigyelhettem volna, az is megfogalmazódott bennem, hogy ezek talán nem is olyan vészes gondolatok. Legalábbis mindenképp kifejezőbbek, mint molyon bejelölni, hogy hány csillagot adnék az aktuális olvasmánynak. És bár nekem sosem ment könnyen az írás, azt, hogy gondolkodásra késztet, mindenképp hasznosnak érzem. Úgyhogy kezdjük is egy igen régóta várólistás könyvvel.
Anne Frank naplójától tartottam, talán ezért nem olvastam el sokáig. Tudom, hogy Anne nem élte túl a holokausztot, nagyon fiatalon, 15 éves korában meghalt, ezért sokszor, ha belegondoltam, miket élhetett át, borsódzott a hátam és kerestem más olvasmányt.
Szerencsére azonban bekopogtatott az ajtómon egy „remek” olvasási válság, ami miatt a hőn szeretett szépirodalmi regényeim egyáltalán nem voltak hajlandóak eljutni az agyamig. Korábban már írtam róla, mi történik, ha a könyvmoly életét megszakítja egy-egy ilyen fejezet. Nálam most hetekig semmilyen megoldási módszer nem működött, utazás közben csak néztem ki a busz ablakán egy darab gondolat nélkül, nemhogy még könyv lett volna a kezemben. Végül arra jutottam, hogy egy naplóregény a maga rövid fejezeteivel talán megugorható próbatétel. És ez bejött. Nem állítom, hogy villámgyorsan, de elolvastam a könyvet.
Anne Frank naplója azt a 2 éves időszakot öleli fel (1942-1944), míg családjával és egy másik családdal együtt elrejtőztek a deportálások elől. Egy kamasz lány élményei, gondolatai ezek, amik által viszont képet kapunk a többi hét emberről is, akik vele éltek. Megismerjük a családi viszonylatokat, leírja a korábbi életüket, ami jómódú családról lévén szó, szöges ellentétben áll a kis helyre összezárt emberek életmódjával. A bezártság ugyanis, még ha önként vállalt is, rengeteg feszültség forrása, így általánosak a konfliktusok, veszekedések, a negatív hangulat, a depresszió. Szintén nem könnyíti meg a háború kilátástalansága, illetve a hírek, amik a zsidó barátokról, ismerősökről szóltak és eljutott hozzájuk. De az olyan hétköznapi gondok, mint a kevés és egyforma élelem (hol csak krumpli, hol csak káposzta), vagy a ruházat hiánya, az infláció mértéke is elkeserítő volt. Ugyanakkor valószínűleg mindent felülírt az állandó félelem, hogy vajon megtalálják és elhurcolják-e őket. Ehhez képest Anne rendkívül optimista tudott maradni. Tele volt tervekkel, elképzelésekkel, reményekkel. Megindító és ugyanakkor végtelenű szomorú olvasni, hogy ez a tehetséges fiatal lány nem élhette meg mindazt, amire egy másik, egy jobb korban bizonyára lehetősége lett volna. Anne ugyanis a rejtőzködés alatt is képezte magát, író vagy újságíró szeretett volna lenni.
Kép forrása: Wikipédia
Számomra elképesztő élmény volt olvasni Anne naplóját, elsősorban a stílusa miatt. Rendkívül választékosan fogalmazott, érvelései és gondolatai − bár a kamaszok olykor ellentmondásos érzelmi világát is megjelenítik − végig logikusak és következetesek. Nincs bennem kétség, hogy remek író vált volna belőle. És persze a Sors legnagyobb fintora, hogy naplóját így is több millióan olvassák, igazi szimbólummá vált, hogy az emberiség tanuljon abból a veszteségből, amit a zsidóknak el kellett szenvedniük.
A napló végén rengeteg kérdés merülhet fel az olvasóban, legfőképpen, hogy mi történhetett azután, hogy megtalálták a rejtőzködőket és elhurcolták őket. Több kiadvány is született erről az időszakról, ugyanakkor rendkívül kevés a konkrét információ. Egy dolog biztos, a háborút csupán Anne édesapja élte túl. Anne emlékét pedig őrzi a naplója és mindaz, amit jelképez.
