A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Ebbe a túrába csak egymagamban vágtam bele, ide nem kísért el sem a fiam, sem a lányom, és ráadásul a szent hétvégi bevásárlás miatt csak vasárnap tudtam elindulni erre az útra. Szombatra jósoltak szebb időjárást a meteorológusok, vasárnapra pedig változékonyabbat, de szerencsére most nem vált be a jóslatuk, és nem hozott sem zivatarokat, sem pedig komolyabb felhősödést a nap közben megérkezett gyenge hidegfront. Mindezt azonban még nem tudtam, amikor fél hat felé elindultam otthonról, hogy busszal lezötykölődjek a Kelenföldi pályaudvarra.

Ilyen korán még nincs jegypénztár a hétvégén, megvettem hát a jegyem az automatából, aztán kiültem a néptelen peronon az egyik padra. Egy darabig a változóan felhős égképet méregettem, hiszen volt még több mint negyedórám a vonat indulásáig, aztán már csak üldögéltem és percenként lestem a peron óráját. A hétvégéken csak fél óránként járó buszok miatt azonban nem lett volna más választásom, csak a gyaloglás, ahhoz pedig nem fűlött a fogam, ráadásul tudtam, a mostani túra hosszabb lesz 25 kilométernél és kaptatókban sem lesz hiány. Aztán a szinte töküres Flirt pontosan jött és háromnegyed óra múlva már a tatabányai állomáson cihelődtem le róla.

A vasútállomás épületéről már írtam hosszabban a honlapomon, de most is kikívánkozik belőlem: szerintem hazánkban az egyik legrondább állomásépület: eléggé aránytalan, ráadásul még a színei is siralmasak. Csúnyaságát csak a szomszédos Vértes Center alagsorában lévő helyközi buszvégállomás tudja űberelni, de azt most kihagytam, ugyanis közvetlenül innen, az állomástól indultam a gyalogtúrámra!

Ha feltekintünk a vasútállomástól a város határában álló Kő-hegy sziklás oldalára, már rögtön a szemünkbe ötlik a bérctetőn álló Turul szobor és a sziklák oldalában nyíló Szelim-barlang szögletes nyílása. Légvonalban alig kilométernyire vagyunk itt tőlük, azonban kemény kapaszkodás vár ránk, ha fel szeretnénk gyalogosan jutni oda! Persze autóval is mehetnénk, de az egy vérbeli turista számára nem túl vonzó lehetőség! A bakancsosokat és a vállalkozó szellemű kirándulókat az állomás előtti téren kezdődő piros sáv jelzés vezeti fel oda, amely aztán minden különösebb teketória nélkül csak úgy neki is szalad a hegynek! Még a házak között egy zebrán keresztezi az 1-es főutat, egy kisebb kapaszkodás után egy aluljáróban az autópályát is, aztán kezdődik a tetőre vezető hosszú lépcsősor.

A tüdőmet majdnem elhajítottam, mire elértem nem sokkal a tető előtt a Szelim-barlanghoz vezető rövid, piros barlang jelzésű ösvény kiágazását! Szerencsére a talán méternyi széles sziklaperemen végigkanyargó gyalogút már nem emelkedett, így mire elértem a barlangot, már ki is fújtam magam valamennyire. Szép a kilátás a barlang szájától a lábainknál elterülő városra (itt még egy panorámaképet is készítettem), de maga a barlang is érdekes látnivaló!

Panoráma a Szelim-barlangtól Tatabányára. A képre kattintva külön ablakban nyílik meg az 5000 pixel széles panorámakép.

A Szelim-barlangot egy vízfolyás vájta a Kő-hegy mészkőszikláiba, gigantikus, átlagosan 18 méter magas járatot létrehozva magának. A hegyet alkotó dachsteini mészkő rétegei jól láthatóan futnak a falakon (maga a jelzett ösvény is két réteg határát jelző sziklaperemen vezet), fentről pedig két hatalmas beszakadáson keresztül kap fényt a barlang. Első lakói a neandervölgyi emberek voltak vagy 70.000 évvel ezelőtt, de a régészeti feltárásokon más, fiatalabb őskori leletek is előkerültek a barlang alját több méter vastagon beborító üledékben.

Kicsit elnézelődtem itt, aztán visszaballagtam az ösvényen a lépcsősorhoz, és már egy nekifutásból felkapaszkodtam rajta a Kő-hegy lapos tetejére. Megálltam pihenni a Turul szobor alatti kilátóponton és itt is elnézelődtem pár percig. A turulmadár szobra tényleg gigantikus: szárnyainak majdnem 15 méter a fesztávolsága, és nem csak az alatta fekvő városból, de tiszta idő esetén már sok kilométerről jól látható a szárnyát kiterjesztő alakja. Az 1907-ben, Árpád vezér halálának 1000. évfordulóján felállított szobor alkotója Donáth Gyula volt, felújítása 1992-ben történt. A szobor tényleges nagysága csak akkor érzékelhető, ha valaki megáll a tövében.

Megültem pár percre az egyik pihenőpadnál, megettem egy magammal hozott szendvicset, ittam rá a bodzaszörpömből, aztán nekiveselkedtem a túra érdemi részének, mert az eddigi utam csak az aznapi túrám szerény nyitánya volt! Továbbra is a piros sáv jelzéseket követve átvágtam a Kő-hegy széles hátán, aztán a fenyves csemetekert után kezdtem bele a tulajdonképpeni körtúrába és értem el a Vaskaput. A szekérút itt leereszkedett a Farkas-völgybe, itt tűntek fel a Vaskapu sziklaszirtjei. Egy kis kitérővel megnéztem azokat, aztán a piros jelzéseket követve felkaptattam a völgy köves ösvényén a Kovács-hegyre. Persze útközben rengeteg virágot fényképeztem, a végén már szinte erőszakot kellett magamon tennem, hogy a fényképezőgépet visszarakjam az övtáskámba és ne álljak meg szinte minden percben! A következőkben megpróbálok a neveikre is tippelni!

Kellemes erőjárás volt a túrának ez a része, szintben kanyargott alattam a bükkösben a szekérút, aztán megkezdtem a hosszú ereszkedést Vértestolnára. A falu határában hagytam ott a piros sáv jelzéseket, a ritkás piros kereszt jelzéseket követve baktattam el a buszmegállóig, aztán onnan már jelzetlenül folytattam az utam végig a főutcán és hagytam magam mögött Vértestolnát a bekötőútján. Ott tértem le az aszfaltútról, ahol a szemből érkező kék sáv jelzések (az Országos Kéktúra útvonala) jobbra fordult, egy kavicsszórásos erdőgazdasági útra.

Tapasztalatból tudom, hétvégenként mindig szokott itt állni pár autó, ugyanis innen érhető el legkönnyebben és legrövidebb úton a Pes-kő-barlang, de most nagyon meglepődtem az itt várakozó kocsik számán! Vagy kéttucatnyi autó zsúfolódott, forgolódott a szűk helyen, közben egyre újabbak érkeztek, kénytelen voltam arra gondolni, hogy mindenki a barlanghoz akar indulni innen! Nem lelkesedem a tömegekért, már azon gondolkodtam, inkább kihagyom a barlangot és visszaindulok egy másik úton Tatabányára, de aztán rövid fejszámolással kikövetkeztettem, hogy a 20-30 autóval legfeljebb 100-120 kiránduló jöhetett, ők pedig alaposan eloszlanak a barlanghoz vezető úton! Mint később kiderült, jól gondoltam!

A következőkben a barlanghoz vezető utat pontosan leírom, ugyanis ez sem jelzett turistaút! A kék jelzések pár száz lépés után balra tértek a kavicsos útról, én pedig egy zárt fémsorompót megkerülve egyenesen indultam tovább. Jó húszpercnyit baktattam ezen az erdei úton, mire elértem letérési pontot. Ez az út nyugat felől kerüli meg a Pes-kő hosszú gerincét, erről letérve kellett most felkapaszkodnom rá, hogy aztán átvágva a hátán elérjem a sziklás keleti oldal peremét.

Tehát a murvás útról balra, a hegy felé, egy közönséges földútra tértem, onnan pedig pár lépés után, a következő elágazásban ismét a bal oldali, emelkedni kezdő, de jól kitaposott gyalogutat kell választani! A kaptató nem volt sem különösebben hosszú, sem pedig meredek, csak a fentebb leírt elágazásoknál kell figyelni! A emelkedő végén, a Pes-kő hátán kis tisztást ér el a gyalogút (tulajdonképpen alig-alig használt szekérút), itt egy alacsony vadászles mellett kell ismét – tehát már harmadszor is – balra térni, egy kanyargós ösvényre. Ezen aztán már hamarosan feltűnik előttünk a Pes-kő hátának meredeken leszakadó keleti széle. Itt újra elágazásba érünk: a balra induló, kevésbé kijárt gyalogút végigvezet bennünket a sziklás keleti peremen, jobbra indulva lehet pár perc alatt elérni a barlangot.

A Pes-kő-barlanghoz vezető út utolsó 50-60 lépését egy talán méternyi széles sziklaperemen kell megtenni, tehát aki tériszonyos, az ne menjen végig rajta! A poszt címképe is ott készült. Egyébként szerintem nem sokkal veszélyesebb a Szelim-barlanghoz vezető ösvénynél! Az eléggé kitett sziklapárkány kezdetén van egy kilátópont, onnan is nagyon szép panoráma nyílik a környékre, a kevésbé bátrak ott körülnézhetnek. A barlangot nem lehet felszerelés nélkül végigjárni, a napfény pedig csak pár lépésnyire képes behatolni a szűk száján keresztül, így nem érdemes itt amatőr barlangásznak felcsapni! Persze a barlang szájától is szép a kilátás, de nem szebb, mint a korábban említett kilátópontról, viszont egy átlag túrázónak azért egy jó kis adrenalin-löketet tud adni a sziklapárkányon való séta!

Persze, itt is elnézelődtem, a barlang szája mellett le is telepedtem és megebédeltem. Habár hétágra sütött a déli nap, ennek ellenére párás maradt a levegő, igazi, nagy távlatok nem nyíltak innen sem! Két sráccal akadtam csak össze, ameddig a sziklákon üldögéltem, ők alulról mászták meg a sziklafalat! Tehát a keleti oldal felől is fel lehet kapaszkodni ide, csak gondolom, jóval nehezebb! Végül elindultam visszafelé és fél óra múlva már újra a köves erdőgazdasági úton álltam!

Panoráma a Pes-kő-barlangtól.  A képre kattintva külön ablakban nyílik meg az 6000 pixel széles panorámakép.

Nem volt még kialakult tervem a visszafelé vezető útra, végül itt döntöttem el, hogy ezen a jelzetlen úton ballagok végig a Pes-kő hosszú háta mentén, hogy aztán Koldusszállás előtt térjek vissza a kéktúra útvonalára (amely a Pes-kőt kelet felől, a sziklák alatt haladva kerüli meg), onnan pedig a sárga sáv jelzés köves útján kapaszkodok vissza a Tatabánya feletti Kő-hegyre. Így aztán egy kellemes séta lett a túra második fele: szinte egy lélekkel sem találkoztam ezen a szakaszon! Még ekkor is csak fél kettő felé járt az idő, nem volt hát okom sietni, de ekkor már húsz kilométer volt a lábamban, így hát egy kicsit rövidítettem.

A koldusszállási vadászlak, ahol a kéktúra útvonalából kiágazik a sárga sáv, egy kis kitérő lett volna, de találtam egy rövidítő összekötő utat. Így hát most nem néztem meg a szép vadászlakot, hanem a Bika-rét után egyből belekaptam a dombok közé felvezető köves út szerpentinjébe. Úgy hiányzott ez a túra végére, mint közmondásos ablakos tótnak a hanyatt vágódás, de nem volt mit tenni, menni kellett! Azért kibírtam ezt is, aztán ahol a sárga jelzést otthagyva a piros kereszt jelzés keréknyomaira tértem, az emelkedés is véget ért. A túrám elején már érintett csemetéskert mellett értem el a piros jelzés útvonalát, ezen aztán visszaballagtam a Turulig.

Az utolsó kilométereken egyre több kirándulóval, sétálgatóval futottam össze, azonban a zömükkel csak a szobor környékén találkoztam! Itt szinte már annyian voltak, hogy egy tűt nem lehetett volna leejteni! Rövid úton átvágtam közöttük, most még a szobor alatti kilátópontra sem tettem kitérőt! Érdekes módon a lépcsősor szinte kihalt lett a Szelim-barlanghoz vezető leágazás után, így hát nyilvánvaló, hogy a látogatók zöme autóval érkezhetett a Turul szoborhoz!

A már megismert úton érkeztem vissza Tatabánya központjába és ballagtam el a vasútállomásra. Megvettem a jegyem, aztán a levegőtlen váróteremből kimentem inkább a huzatos peronra és ott dekkoltam a 15:40-es vonat érkezéséig. Kelenföldön épp lekéstem a buszom indulását és mivel volt fél órám a következőig, ezt az időt a buszvégállomás peronján töltöttem el, így csak negyed hat felé érkeztem haza.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!