Borongós időben az Oszoly köves csúcsán

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Két héttel ezelőtt viharos szélben túráztam egyet a Velencei-hegységben, végiglátogatva az ismert és kevésbé ismert ingóköveket, ezen a szombati napon a Pilisbe indultam, hogy miért éppen oda, arra majd a posztban külön kitérek! Erősen felhős, szeles, záporokkal tarkított időt jósoltak erre a napra is a meteorológiai előrejelzések, bíztam hát abban, hogy az erős légmozgás most is tisztára söpri a levegőt, hasonlóan a múltkori túrámhoz.

Ebben aztán nem is csalatkoztam, amikor ugyanis otthonról indulva negyed hét felé megálltam Budafok belvárosa felett a Kálvária kilátópontján, még a távoli gödöllői dombok is feltűntek a háztenger felett. Kicsit megnyugodva ballagtam le a 41-es tuja megállójába, itt aztán megéreztem a szél erejét, amely eddig a házak között kicsit visszafogta magát. Keményen próbált tologatni a budafoki felüljáró szélnek kitett villamosperonján, de ez kell a szép kilátásokhoz!

Kilátás a budafoki kálváriától a Belváros felé. Éppen próbálták az új atlétikai stadion világítását (jobbra), középen a MOL torony és a Kelenföldi Erőmű piros lámpái világítanak a távolban.

A Batthyány téren sem volt más a helyzet, de itt már kivilágosodott annyira, hogy felmérhettem, a borult ég miatt ritka vendég lesz majd a napsütés ezen a túrán! A szél elől lemenekülve az aluljáróba még éppen elkaptam egy Szentendrére induló HÉV-et, amellyel aztán kicsattogtam Csillaghegyig. A volt állomásépület most sörözőként funkcionál, ennek a szélárnyékában az előtte álló padoknál készültem elő a túrára, fűztem fel az övemre a fényképezőgépem tokját, indítottam a turista GPS-em és a mobilomon a Stravát, végül háromnegyed nyolc előtt pár perccel belevágtam a menetbe! Az Ürömi út járdájára ráfordulva már fel is tűnt előttem a legelső uticélom, a Róka-hegy kőfejtője.

Már jártam ott valamivel több mint egy éve, egy ködös túrámon, akkor csak sejteni lehetett a korlátozott látótávolság miatt a kőfejtő lenyűgöző méreteit, meg persze kilátás sem volt egy dekányi sem, hát most bíztam abban, hogy megéri egy kis kitérőt tenni oda! A pilisi piros jelzés pont itt kezdődik a HÉV megállónál, ennek a piros sáv jelzéseit követve kaptattam egyre feljebb az Ürömi út járdáján, közben persze a fölém tornyosuló Róka-hegyet és a kőfejtő sárgás mészkőfalait nézegettem. Aztán az Ürömi út nagy kanyarja előtt jobbra tértem a keskenyebb Rókahegyi utcára, onnan pedig egy balkanyarral nekiindultam a találó nevű Hegymászó utca meredek emelkedőjének. A hegyoldalban szintező Gyöngyvirág utcát elérve a piros sáv jelzések jobbra fordultak, de én balra indultam tovább a sarkon kezdődő piros háromszög turistajelzéseket követve.

Egy rövid erdei ösvényen lehet felkapaszkodni a kőfejtő alsó udvarába, lenyűgözőek az itt tornyosuló sárgás mészkősziklák, de itt még nincs sok látnivaló, gyerünk hát tovább! Meredek, falépcsőkkel tűzdelt ösvényen juthatunk fel a középső szintre, innen már szép kilátás nyílik a városra is. Északkelet felé tekintve látjuk magunk alatt az alsó udvart, de már jól látszik Óbuda is. Egy óriási sziklakapun keresztül betekinthetünk egy hátsó udvarba is, de innen még mindig mehetünk felfelé! Újabb meredek lépcsősorok legyűrésével még egy szinttel feljebb jutunk, feltűnik előttünk a kőfejtő jellegzetes pontja, az óriási kőszirt, amely körül kibontották a sziklákat és most egymagában álldogál.

Már innen is szédületes a kilátás a környékre, de még mindig tudunk feljebb menni! A kőszirt oldalában kapaszkodik fel a legfelső szintre az újabb meredek lépcsősor, és a végére jutva már valóban elértük a kőfejtő és a Róka-hegy erdős, ligetes tetejét. A kilátópontra kisétálva fantasztikus félköríves kilátás nyílik Óbudára, de a távolban a Belváros is feltűnik. Ide tényleg érdemes felkapaszkodni! Elnézelődtem pár percig, még egy panorámaképet is készítettem. Csak fél kilenc felé indultam tovább, de éreztem, túl sok időt töltöttem a kőfejtőben! A piros háromszög jelzésű ösvény másik ágán visszasétáltam a hegytető erdején keresztül a piros sáv jelzések jól kitaposott gyalogútjára és az erdőn átvágva már hamar kiértem a fennsík mezőire.

Panorámakép a Róka-hegy kőfejtőjéből. A képre kattintva külön lapon nyílik meg at 5000 pixel széles kép.

Pontosan előttem állt a Kevély lépcsőzetesen emelkedő gerince, jól lehetett látni rajta az egyre magasabb csúcsokat, vagyis a Kő-hegyet (334 méter), az Ezüst-hegyet (415 méter) és legutolsóként a Nagy-Kevély (534 méter) erdős oldalát! Na, itt kéne felkapaszkodni! Végigballagva a víkendházak hosszú sora előtt egy keskeny aszfaltútra tértem, ez aztán kivitt az Üröm és Budakalász közötti országútra. Egy rövid forgalmi szünetet kihasználva fürgén átügettem az aszfaltcsíkon és belevágtam a Nagy-Kevélyre vezető kaptató érdemi részébe, ugyanis itt még csak alig kétszáz méter magasan jártam!

Széles, köves földúton indultam neki az emelkedőnek, ezt aztán a magányos tanya után egy masszív fémsorompó zárta el. Megkerültem az ösvényen, aztán folytattam a kapaszkodást. Az út a Kő-hegy kőfejtőjébe vezetett, ezt azonban már nem néztem meg alaposabban, jobbra tértem a piros sáv jelzésekkel együtt egy jól kitaposott gyalogútra. Csak ott fordultam le róla, ahol pár percnyi kapaszkodás után néhány lépéssel ki lehetett sétálni a kőfejtő katlanjának peremére. Szép már innen is a kilátás a városra, pedig innen még több mint kétszáz méter kapaszkodás a csúcs, itt szusszantam hát egyet, és csak pár perc nézelődés után indultam tovább.

A köves gyalogúton a kaptató kitartott alattam egészen az Ezüst-hegy csúcsáig, aztán pár méter ereszkedéssel értem el a gerinc egy viszonylag hosszan szintező szakaszát. Végül innen indultam neki a Nagy-Kevélyre felvezető kaptató utolsó hatalmas lépcsőjének. Lihegve, fújtatva hagytam magam mögött a csenevész tölgyest és a már kitett gerincen kaptattam felfelé a sziklás kilátópontra. Ez még nem a Nagy-Kevély igazi csúcsa, az pár száz lépéssel arrébb és néhány méterrel magasabban van, benn az erdőben, tehát onnan nincs kilátás sem, itt érdemes megállni és körbepillantani!

Lecövekeltem hát itt, persze a viharos szél cibált ezerrel – kis sem mentem egészen a sziklák pereméig –, viszont a panoráma így is fenomenális volt! Északnyugattól délkeletig nyílik innen kilátás, északnyugat felé pillantva végiglátunk a gerincen egészen a Pilis-tetőig. Hozzánk legközelebb a Kis-Kevély 461 méter magas csúcsa áll, távolabb balra látjuk a Ziribárt (410 méter) és mellette a Hosszú-hegyet (489 méter), a sort a Pilis-tető (756 méter) zárja le. Nyugat felé tekintve alattunk terül el a széles völgyben Pilisvörösvár és Pilisszentiván, mögöttük a Nagy-szénás erdős oldala emelkedik. Délnyugat felé a Budai-hegységre látunk rá, tisztán láttam a Hármashatár-hegyen az adótornyok fémtüskéit. Ebben az irányban terül el a síkon Budapest is, annyira tiszta volt az idő, hogy jól láttam a távolban a Gellért-hegyet és a várat is! Délkelet felé fordulva pedig az eddig megtett utamon tudtam végigtekinteni.

Persze itt is elnézelődtem néhány percet és fényképeztem is rengeteget, de a csúcsra tervezett pihenőm kénytelen voltam elnapolni a viharos szél miatt! Csak fél tizenegy előtt indultam tovább és a köves lejtőn leereszkedtem a szélárnyékos Kevély-nyereg erdei pihenőjéhez. Itt tízóraiztam meg, közben a mobiltelómon próbáltam bejelentkezni a blog facebook oldalára, de csak a saját oldalamra tudtam pár képet feltölteni. Megettem egy sajtos kiflimet, ittam rá a szörpömből, aztán indultam is tovább, ugyanis éreztem, kicsit csúszásban vagyok az időtervemhez képest! Még a piros jelzéseket követve ereszkedtem le a Kevély-nyeregből, aztán a Kevélyek lábánál, a Majdán-nyeregben tértem rá a sárga sáv jelzés útvonalára, amelyen aztán átvágtam Csobánka felett a Csúcs-hegy oldalába. Végül a Csúcs-hegy és az Oszoly közötti nyeregből indultam neki az Oszolyra vezető csúcstámadásnak, amelyet már a sárga háromszög jelzés ösvényén fejeztem be.

Kapaszkodás közben egy hirtelen zápor egy cseppet eláztatott, az esőtől nedves, csúszós sziklákon óvatosan kapaszkodva értem fel a tetőn álló monumentális kettős kereszthez. A szélárnyékos oldalról érkezve hirtelen kaptam a képembe az éles északnyugati szelet, amely egy pillanatra még a szuszt is belém fojtotta! Eléggé borult volt az idő, még a zápor vége is permetezett egy kicsit, a szél is cibált minden erejét beleadva, de azért körbefényképeztem a panorámát innen is. Alapvetően az Oszolyról is azt lehet látni, amit a Nagy-Kevélyről, csak kicsit más nézőpontból. Lepillantottam Csobánkára is, hiszen a csúcsról továbbindulva oda kell majd leereszkednem és végignéztem a hosszú Pilis-gerincen is, amelyre majd vissza kell kapaszkodnom, hogy megmászhassam a Hosszú-hegy tényleg hosszan elnyúló hátát.

Kelet felé tekintve még éppen láttam az elvonuló zápot, ahogy Pomáz és Szentendre utcáit veri, aztán megunva a szelet egy háromtagú túrázó családdal együtt kezdtem meg az ereszkedést, velük még a tetőn elegyedtem szóba. Egy csapatban csúszkáltunk le a nedves köveken a sárga sáv jelzés gyalogútjára, onnan pedig a sárga kereszt jelzéseket követve jutottunk le Csobánka felső szélére. Ott ők megálltak az erdei pihenő padjainál, de én a Kossuth Lajos utcán tovább ereszkedtem egészen a központig.

Ekkor már negyed egy felé járt az idő, de sietni nem volt különösebb okom, itt már újra az előzetes időtervem szerint haladtam, ugyanis úgy gondoltam, fél négy felé kellene majd Pilisszántóra, a túrám végére érnem. A főtér egyik padjára letelepedve megebédeltem, csak utána indultam tovább. Itt már a kaptató nagy részét magam mögött hagyva a túrám könnyebbik fele következett. A zöld kereszt jelzéseken átkötöttem a zöld sáv jelzések útvonalára, aztán a házakat magam mögött hagyva a mezők szélén ballagtam egy jó darabon. Időnként vissza-visszatekintettem az utamon, ugyanis egyre szebb kilátás nyílt a hátam mögött a már megmászott hegyekre, vagyis az Oszolyra, a Csúcs-hegyre és a Kevélyekre. Aztán megérkeztek szemből az Országos Kéktúra kék sáv jelzései és zöld sáv jelzésekkel fonódva együtt kapaszkodtak fel a Szentkút kápolnájához.

Időm volt millió, itt is megültem pár percre egy pihenőpadon, de energiaminimumra törekedve most nem ereszkedtem le a lépcsősoron a kápolna alá a Szentkúthoz. Tavaly tavasszal már jártam ott, akkor éppen nem működött, sőt, még a pumpálós kút karja is le volt szerelve! Csak akkor indultam tovább, amikor egy nagyobb és kissé zajos kiránduló társaság érkezett a kápolnához.

Nem túl hosszú, de eléggé meredek kaptató visz fel a Hosszú-hegy gerincére, ezt egy pár éves végvágott erdőfolton keresztül kellett megtennem, csak az út mellett hagytak meg fasorként pár tucatnyi hagyásfát. Jobban szeretek az erdőben túrázni, mint a tarvágásokon, de most szép kilátás nyílt innen az éppen magam mögött hagyott völgyre. Aztán csak elértem néhány perc múlva a gerincutat, itt aztán a kéktúra balra tért, én pedig továbbra is a zöld sáv jelzéseket követve jobbra. Itt már egyre sűrűbben figyelgettem a hátizsákom vállszíján lógó GPS-em, ugyanis nem szerettem volna elszalasztani azt a pillanatot, amikor a napi megtett távot mutató számlálója éppen 17,8 km-re ugrik! De hát miért is?

Majdnem húsz éve, 2003 áprilisában vett rá egy kollégám, hogy induljunk május végén a Kinizsi 100-on, én pedig ekkor több részre bontva végigjártam a száz kilométeres teljesítménytúra teljes útvonalát. Első túrámon Csillaghegytől Dorogig gyalogoltam végig a Pilis gerincén, a róka-hegyi és az Oszolyra vezető kitérőt leszámítva nagyjából a mostani túrám útvonalán. Az volt az első felnőttkori túrám, ugyanis bár gyerekként sokat jártam a szüleimmel a hegyekbe, de azokra a kirándulásokra, később kisebb túrákra már nem nagyon emlékszem.

Attól a naptól kezdve vezetek egy kis nyilvántartást a túráimról, ez nem valami különleges dolog, csak egy egyszerű Excel táblázat, ahová minden túrát beírok a távval, szinttel és az útvonallal együtt. A lényeg, hogy van a táblázat alján egy rubrika, amelyben a szám az eddigi összes túrámon megtett távot mutatja. Nos, ez a kis számláló a mostani a túra előtt 9982,2 kilométert mutatott. Tehát ennek a túrának a 17,8-dik kilométerénél érem majd el a tízezredik gyalogtúrázva megtett kilométert!

A számláló szépen pörgött felfelé, aztán a tizenhetedik kilométer után már leakasztottam a GPS-t a vállszíjról és a műbőr tokjából kivéve a kezemben vittem tovább, egyre a számokat figyelgetve. Aztán eljött a pillanat, amikor a megtett távolságot kijelző szám 17,80-ra ugrott. Megtettem hát a tízezredik kilométert! Megálltam, lefényképeztem a GPS-em kijelzőjét, hogy örök időkre megmaradjon ez a pillanat, aztán egy kicsit elmerengtem.

Mennyi minden történt az első túrám óta! A Kinizsi 100 teljesítése, aztán három Országos Kéktúra, két Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és egy Alföldi Kéktúra bejárás adják a megtett táv durván felét, a másik felét meg csak úgy végigcsavarogtam a turistautakat járva. Pár napja még azon gondolkodtam, hozok ide magammal egy kisüveg pezsgőt, és felbontom a tízezredik kilométernél, de ökör iszik magában! Mindenesetre jó lenne még legalább ugyanennyit megtenni a hátralevő életemben!

Aztán továbbindulva már gyorsan felértem a Hosszú-hegy errefelé szinte pengeéles gerincére. Egyébként érdekes a Hosszú-hegy alakja! Északkelet felé szinte alig lejt a háta, viszont délnyugat felé nagyon meredeken szakad le egy szinte függőleges fallal. Persze emiatt több kilátópont is nyílik a gerincen, az elsőhöz nem is kellett sokat gyalogolnom. Rövid ösvény vezetett ki a hirtelen leszakadó sziklaperemre, ahonnan aztán szép kilátás nyílt a völgyre és jobbra tekintve Pilisszántó már szinte a lábaim alatt hevert!

Végigbaktattam a gerincen vezető ösvényen pár kilátópontra még kisétálva, aztán a gyalogút leereszkedett az északkeleti, csak enyhén lejtő hegyoldalban egy jól kijárt erdőgazdasági úthoz. Egy darabig a fák között követte ezt a gyalogút, hol közelebb, hol pedig távolabb kanyarodva tőle, de aztán csak beletorkollott és már ezen az úton ballagtam el a masszív fémsorompóig, amely teljes szélességében elzárta azt az autóforgalom elől. Elértem hát a Pilisszentkereszt és Pilisszántó közötti országutat!

Cifrázhattam volna a Pilisszántóra való lejutást, mehettem volna turistautakon is, de az egyszerűség kedvéért inkább az országúton szélén ballagtam le a faluba, pontosabban a felső végén lévő buszfordulóig. Úgy számoltam, így még elérhetem akár a 15:19-es, Pilisvörösvárra induló buszt is. Nagyon jó a település buszközlekedése, még hétvégéken is fél óránként indulnak a járatok a szomszédos Pilisvörösvárra, így aztán nem volt más dolgom, mint megvárni a pihenőpadokon, amíg megérkezik a busz és befordul a kis esővédő házikó elé. Miközben az egyre jobban kiderülő égbolt alatt élveztem a koratavaszias napsütést, megvettem a mobilomon a vonatjegyem Pilisvörösvártól a Nyugatiig, így nem a zötykölődő buszon kellett megtennem ugyanezt.

Meglehetősen szűk az időrés a pilisvörösvári vasútállomáson a busz és a Budapestre menő zónázó érkezése között, de mivel mindkettő percre pontos volt ezen a délutánon, éppen volt elég időm arra, hogy átsétáljak a buszmegálló peronjáról a vasútállomás peronjára. Az érkező egykocsis Flirt nem volt túl zsúfolt, kényelmesen találtam magamnak ülőhelyet, négy után pár perccel pedig már a körúton álldogáltam a Nyugati előtt tujára várva. Szerencsém volt a hazaúttal: jött egy 4-es pár percen belül, a Fehérvári útnál sem kellett sokat várnom a 47-es villamosra, Budafokon pedig röptében elkapva egy 58-as buszt gyorsan felértem a dombra is.

Amúgy az 58-as nem pont a házunk felé megy, de a megállójából tíz perc sétával már otthon is voltam. Öt után pár perccel léptem be a lakásunk ajtaján.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!