Zamárdiban a parti sétányon parkol az öreg Csepel Marathonom, háttérben a Tihanyi apátsággal

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Már régóta fentem a fogam a Balatoni Kiskörre, amely a Magyar Tenger keleti medencéjét járja körbe úgy, hogy Tihany és Szántód között kompon kell átkelni a túlsó partra. Tavaly nem volt rá időm, idén viszont úgy gondoltam, még a többnapos bringatúráim előtt sort kerítek rá. A pünkösdi hétvége épp megfelelőnek látszott erre a kalandra, csak éppen a szombatra várható esős délelőtt kedvetlenített el, ezért aztán egy huszárvágással egy nap szabit kivéve még a napsütéses péntekre terveztem be ezt a kerékpártúrát.

Sokáig gondolkodtam, honnan induljak neki a körnek, végül a legegyszerűbb megoldást választottam: Siófokra tudok a leggyorsabban lejutni vonattal, ott vágok hát bele a Kiskör teljesítésébe! Az óramutató járásával ellentétes bejárási irány mellett döntöttem, így Tihanyba kora délután érkezem majd meg remélve azt, hogy akkor lesz a legpáramentesebb a kilátás az apátságtól! A jegyeim még csütörtökön délután a munkából hazafelé tekerve megvettem a Kelenföldi pályaudvar elővételi pénztárában, így aztán péntek reggel már nem volt más dolgom, mint kerékpárra pattanva begurulni Budafokról a Déli pályaudvarra.

Felszállhattam volna Kelenföldön is a Balaton IC-re, de ott csak pár percet áll a vonat, jobban szeretek bicajjal inkább a végállomásokon vonatra szállni, akkor kényelmesen megkereshetem a kerékpáros kocsit, és a felszállásnál sem kell kapkodnom! Ezért már az indulás előtt húsz perccel, negyed hét felé a pályaudvaron voltam, aztán a kerékpárszállító szakaszt megkeresve felpakoltam és kipányváztam a bringát. Nem volt nagy tömeg a vonaton, rajtam kívül csupán egyetlen kerékpáros utazott ebben a szakaszban, de ő viszont Keszthelyig ment a vonattal. A menetrendet perces pontossággal tartva 7:55-kor állt meg az InterCity Siófokon, aztán az aluljárón keresztül kitolva a bringát az állomás Balaton-part felőli oldalára, az Indóház utcán bekapcsoltam a GPS-t, indítottam a mobilomon a Stravát, aztán a kerékpárra felkapva belefogtam túrába.

Éppen nyolc órám volt arra, hogy végigtekerjem a körülbelül 80 kilométeres utat, ugyanis Budapesten megvettem már visszafelé útra is a jegyemet és a kerékpáros helyjegyet, tehát a Keszthelyről Budapestre visszafelé tartó Balaton IC-re fogok majd itt Siófokon ismét felszállni! Mivel a fényképezős túráimon éppen a sok megállás, kisebb-nagyobb letérések miatt eléggé lecsökken az átlagsebességem, úgy gondoltam, ennél korábbi vonatot elérni nem lenne sok esélyem, ráadásul így nem is szorít az időkorlát! De azért csipkedni fogom magam, ahol csak lehetséges!

Azt már előre eldöntöttem, hogy lehetőleg tartani fogom magam a Balatoni Bringakörút (Balatoni kerékpárút) útvonalához, hiszen ezt a posztom is ajánlónak tekintem az engem olvasók számára. Tehát most az első lehetőséget kihasználva letértem az Indóház utcáról és a part felé fordultam a Kinizsi Pál utcára. Eltekertem rajta a Petőfi sétány platánfasoráig, itt találkoztam a kerékpáros útvonal precízen kirakott tábláival. Eddig tehát minden rendben, de hol van a Balaton? Ahogy forgattam a fejem a vizet keresve, elértem a platánsor végét és kezdődött az Aranypart szállodasora. Végül a hotelek kerítésein keresztül pillantottam meg először a vizet, aztán az első, a partra levezető járdán kigurultam a tóhoz.

Megállva a reggeli időpont miatt még kihalt parti sétányon alaposan megbámultam a tavat, aztán persze bőszen fényképezni is kezdtem. Kicsit még párás volt a levegő, de így is jól lehetett látni a hegyes-dombos északi partot. Messzinek tűnt, és nekem ráadásul még a Balaton keleti végét megkerülve kell eljutnom oda (meg persze onnan vissza ide, de ebbe azért nem akartam mélyen belegondolni). Kicsit elnézelődtem, még a vízbe is beledugtam a kezem, csak hogy megállapítsam, mennyire hideg, aztán azonnal el is könyveltem magamban, felesleges lett volna fürdőnadrágot hozni magammal! Gyerünk inkább tovább!

Visszatérve a Petőfi sétányra végiggurultam a hosszú szállodasor előtt úgy, hogy a Balaton csak az épületek között tűnt fel imitt-amott! Ez egy kicsit kiábrándító volt, viszont legalább az út minőségével nem volt semmi bajom! Az utcák aszfaltozása tükörsima volt, a kis zöld táblák pedig minden irányváltozásnál precízen mutatták a kerékpárosok számára a továbbvezető utat, ahol pedig az úttesten kellett tekerni, ott fel voltak festve az aszfaltra a sárga piktogramokkal jelölt kerékpáros nyomok is.

Fél kilenc felé értem el Sóstón a parányi szabadstrandot. Persze itt is megálltam pár percre, a partra lesétálva itt is fényképeztem néhányat, aztán csak úgy bámultam a tavat. Messze a távolban feltűnt a Tihanyi-félsziget is, azt is útba ejtem még az utam során. Ez a strand is kihalt volt, egy fiatal pár üldögélt csak a mólón, de amúgy néptelen volt az egész környék, viszont így hangulatosabb is a Balaton, mint a főszezonbeli zsúfoltságával! Továbbgurultam a kertekben álló feketefenyőktől árnyas aszfaltúton, tőlem balra a nyaralók között ritkásan felbukkanó vizet figyelgetve, közben a jobb oldalamon egyre magasabbra emelkedett a vasút töltése. Talán a pénteki nap, vagy esetleg az előszezoni időpont miatt szinte egy lélekkel sem találkoztam ezen a szakaszon. A kényelmes gurulásnak egy váratlan kaptató vetett véget, a 39/28-as kapaszkodó áttétellel felszenvedtem magam a sorompóig, aztán már egy sokkal enyhébb emelkedőn értem el a balatonvilágosi magaspartot.

Az út kikanyarodott a meredeken leszakadó partfal peremére, itt aztán kinyílt előttem a panoráma, be lehetett látni a Balaton egész keleti medencéjét! Le is cövekeltem az első kilátóponton és percekig csak a kilátást bámultam. Balra fordulva láttam, hogy már messzire kerültem a siófoki szállodasortól, jobbra pedig nagyszerűen látszottak az északi part települései, mögöttük az erdős dombokkal. Persze itt is fényképeztem ezerrel, de pár perc múlva tovább kellett indulnom! Később azért megálltam a legszebb kilátást nyújtó ponton is, a kis dísznek épített mini világítótoronynál, aztán eltekertem a Szent Koronát tartó oszlop alatt, végül még lefékeztem pár pillanatra a Szerelmesek kapujánál. Önkéntelenül is elnevettem magam, amikor kerékpárlakatokat is felfedeztem a közönséges lakatok alatti legalsó sorban! Úgy látszik tehát, a kerékpárosok is szerelmesek szoktak lenni egymásba!

Aztán a balatonakarattyai vasútállomás előtt elfordult a kerékpárút a magasparttól, de én itt egy kicsit módosítottam a kitáblázott útvonalon és kitekertem az aligai után az akarattyai magaspartra is! Itt az északi-parti vasút egy mély bevágásból fordul ki a Balaton fölé a domboldalba és a sínek felett csak a 71-es út hídján lehet átkelni.

Tulajdonképpen itt is a már korábban látott panoráma várt rám, de azért itt is megálltam pár percre a kilátásban gyönyörködni. Aztán visszatértem a 71-es utat keresztezve a meredek Bakony utcán az Árpád utcán haladó kerékpáros útvonalra és megkezdtem a hosszú ereszkedésemet a magaspartról. Pár száz méter erejéig rá kellett térni a forgalmas 71-es útra is, mivel itt éppen felújították a mellette futó kerékpárutat, de itt sem volt gond, az autósok figyelmét külön táblák hívták fel, hogy bringásokkal is összeakadhatnak. Ehhez mérten aztán szép, nagy ívekben kerültek ki. A lejtő alján fordultam el a főúttól, hogy a vasutat egy sorompónál keresztezve a parti nyaralók, üdülők hosszú sora mellett folytassam az utam.

Kenesén úgy gurultam át, hogy szinte meg sem álltam, a tavat sehonnan nem lehet látni a kijelölt kerékpáros útvonalról. A város után a Balatonfűzfőig vezető szakaszra erősen fentem a fogam, hiszen itt a vasút is, és az országút is a vízparton halad, nagyszerű kilátással a tóra, bíztam a panorámás tekerésben, de sajnos a kerékpárút egy erdős részen vezet messze a Balatontól, a löszös partfal tövében, és nincs sehonnan rálátás a tóra. Na mindegy, de legalább árnyas úton haladhattam, ami mondjuk egy forró, nyári túra esetén egyáltalán nem elhanyagolható tényező!

Fűzfő után kerültem meg a Balaton legészakibb csücskét, ami tulajdonképpen egy yachtkikötő medencéje, aztán pár percre megálltam egy, a kerékpárút mellett kiépített pihenőnél. Ekkor már fél tizenegy felé ballagott az idő, megettem hát egy, még az útra készített szendvicsemet, ittam rá a vizemből, aztán továbbindultam innen is. Egy rövid erdei szakasz után a kerékpárút kifordult a 71-es út mellé, komoly autóskaravánok mellett tekertem el egészen Balatonalmádiig. A mólót elérve a parkon keresztül kigurultam a vízpartra, csak hogy egy kicsit itt is körülnézhessek. Itt is megcsodáltam a tó látványát, végigpillantottam az északi part erdős dombjain, hiszen azok tövében vezet majd a további utam, aztán folytattam a tekerést.

Egymás után sorjáztak el mellettem az északi part apró települései, Káptalanfüreden megállás nélkül tekertem át, Palóznakból szinte semmit nem láttam a kerékpárúton haladva, Alsóörsön viszont kigurultam a mólónál a Balaton-partra, itt aztán elkészült a fotó a kerékpárról, ahogy az I love Alsóörs felirat fehér betűi előtt pózol a füvön. Csopakon a vízpart közelében haladt el a kijelölt útvonal, aztán csak a falu után álltam meg, ahol egy dombra felkapaszkodva szép kilátás nyílt az alattam elterülő Balatonra. Innen gurultam be Balatonfüredre, ahol egy hosszabb szünetet tartottam a Tagore sétány egyik lángossütőjénél a vendéglősoron. Ekkor már dél felé járt az idő és láttam, nagyon jól állok idővel, hiszen a bringacomputer szerint a Kiskör 55. kilométerét tekertem, tehát a kétharmadát már magam mögött hagytam, de csak félidőnél tartottam.

Megettem egy sima lángost, megittam mellé egy alkoholmentes Heinekent és vettem egy jéghideg kólát is, hogy majd később megiszom az úton valahol. Alaposan megvámoltak a fizetésnél, ebből a pénzből odahaza simán megebédelnék egy kisvendéglőben, de ne legyünk fukarok! Nem járunk minden nap a Balatonnál! Továbbindulva megálltam még itt is a mólónál, elkészültek a szabvány fényképek a révész és a halász szobrairól, jól megnéztem magamnak a kikötőben álló vitorlások árbócai között feltűnő Tihanyi apátság templomtornyait – az a legközelebbi uticélom –, aztán fél egy felé magam mögött hagytam Balatonfüredet is.

A város után hamar elértem az útelágazást, a bringakörút elkerüli a Tihanyi-félszigetet, egyből Aszófő felé veszi az irányt a főút mellett haladva, de nekem itt le kellett térnem az útvonaláról, hiszen vissza kellett kompoznom a déli partra! A kompkikötőig két úton juthattam el: a rövidebb, könnyebbik lehetőségem a parti út lett volna, a másik pedig felkapaszkodva a dombok közé az apátságot érintve. Minden teketória nélkül Tihany felé indultam tovább, ugyanis már korábban eldöntöttem magamban, hogy a fentről nyíló kilátást ki nem hagyom a világ minden kincséért sem!

Az emelkedő rövid volt, és csak egy kisebb szakaszán nagyjából 10% körüli meredekségű, ahol azért neki kellett feszülni a pedáloknak. Hamar felértem a faluba, aztán egy lépcsősoron felcipelve a bringát megrohamoztam az apátsági templomot. Már régóta tart a templom és az apátság felújítása, így nem lepődtem meg az állványzat láttán, inkább kitoltam a sétálgatók tömegén keresztül a kerékpárt egészen a kilátósétányig. A panoráma tényleg első osztályú volt onnan! Jól számoltam: kora délutánra a napsütés szinte minden párát felszívott, jól lehetett látni a Balaton teljes keleti medencéjét! Egyre több vitorlást láttam a vízen, aztán feltűnt közöttük egy sötét pötty is. Távcsővel alaposabban is megnézve már láttam, a Balaton első gőzhajójának, a Kisfaludynak az utánépített mását látom éppen, ahogy kifut a tihanyi kikötőből!

Kilátás a Balatonra az apátságtól. A 7000 pixel széles kép megnyitásához kattints a képre!

Elnézelődtem még egy darabig, aztán megunva a sétányokon áramló tömeget inkább visszacígöltem a kerékpárt a lépcsőkön keresztül az utcára. Legurultam a hosszú lejtőn a kompkikötőbe, megvettem a jegyet magamnak és a bringának az egyik kasszánál, aztán már nem volt más dolgom, mint megvárni a kompot. Annyira tiszta volt a levegő, hogy miközben a parton nézelődtem, még a Badacsony csonka kúpját is megpillantottam a távolban, pedig itt a kompnál több mint 30 kilométerre voltam tőle!

Aztán a komp jött menetrend szerint, én pedig feltoltam rá a bicajt. Felkapaszkodtam a kilátószintre és a sisakom levéve élveztem a napsütést, a kilátást és a hűvös szellőt, amikor egy nálam valamivel fiatalabb hölgy leszólított angolul a forróságra panaszkodva. Megnyugtattam ékes (mármint töredékes) angolságommal, hogy hol van még ez a meleg egy igazi forró nyári naptól, aztán lassan kiderült, hogy a hölgy tárgyalásokra érkezett Hollandiából hazánkba és a hosszú hétvégét kihasználva autóval körbejárja az országot. Ajánlottam pár szép helyet még, aztán már meg is érkezett a komp a szántódi kikötőbe. A kiszállás után az órámra pislantottam: még csak háromnegyed kettőre járt az idő, nekem pedig már csak alig tucatnyi kilométerem maradt hátra Siófokig!

Egyáltalán nem kellett hát sietnem, így aztán itt is megültem egy padon és a balatoni panorámában gyönyörködve kalóriapótlásként megettem a másik még otthon készített szendvicsem. Csak azt sajnáltam, hogy innen, a szántódi kompkikötőből nem látszik a tihanyi apátság!

Ráérősen tekertem tovább a kitűnően kiépített kerékpárúton, és ahol csak lehetőségem volt rá, ezt elhagyva kigurultam a partra is. Így aztán Zamárdiban kétszer is kilátogattam a parti sétányra (ezekről a pontokról már látszott az apátság is, itt készült el a poszt címképe), aztán Siófokon is megálltam a szabadstrandon. Akármennyire is lassacskán, ráérősen pedáloztam, három előtt pár perccel átgurultam a Sió hídján és elértem a vasútállomást. Volt még egy órám a vonatomig, így még egyszer megnéztem a parti sétányt, amely időközben benépesült sétálgató családokkal és párokkal, aztán csak negyed négy felé álltam meg újra az állomás előtt, kapcsoltam ki a GPS-t és állítottam meg a mobilon az eddigi utamat szintén végigmérő Stravát.

Az Intercityk ütemes menetrend szerint pont óránként követik egymást a déli parton és a hangosbeszélő épp az érkezésemkor mondta be, hogy alig több mint negyedórás késéssel megjött az eggyel korábbi vonat. Na, ha a következő, a Balaton IC is késni fog ennyit, vízhólyag nő majd az ülepemen a várakozás közben! Aztán a tömeg megrohamozta a vonatot, én pedig egy megürült padra letelepedve kényelmesen megnézhettem a mobilomon a MÁV appban, hogy hol jár a vonatom. Jött az szépen, menetrendet tartva a déli parton, szóval akkor minden rendben!

Meg is érkezett perces pontossággal a Balaton IC, ugyanabba a kocsiba szálltam fel, ahol reggel is utaztam, csak éppen most már tömve volt bicajosokkal! Az én bringám talán már a huszadik is lehetett ebben a szakaszban, álltak ott a kerékpárok egymás hegyén-hátán, de azért csak elfértünk valamennyien. Még egy helyet is találtam magamnak a kocsiban, így aztán semmi okom nem lehetett panaszra! Székesfehérváron leszállt a társaság zöme, így aztán még a zsúfoltság is eltűnt, csak éppen a hőség maradt meg kitartóan a légkondicionálás nélküli kocsiban.

Kelenföldre is perces pontossággal érkeztünk meg, most már nem volt más dolgom, mint hogy feltekerjek a bringával a 7-es út hajtűkanyarján keresztül a dombra, ahol lakom. Hatra már otthon is voltam. A kerékpárcomuterem szerint az apróbb kitérőkkel együtt a túrám során 84,77 kilométert tekertem a Balatoni Kiskörön, az összes tekeréssel együtt (beleszámolva, hogy reggel begurultam a Déli pályaudvarra, délután pedig haza Kelenföldről) éppen 103 kilométer volt a teljes táv!

És végül: miért is ajánlom ezt az utat minden hobbikerékpárosnak?

A Balatont valamennyien ismerjük, hiszen autóval vagy vonattal szinte mindenki végigjárta már a partját. Azonban átrobogtunk csupán a tájon, csakis azzal foglalkoztunk, mikor érünk a célunkhoz. A kerékpározás valami újat kínál: rácsodálkozhatunk a környezetünkre, a természetre, a váratlan kilátásokra. Közel kerülünk a látnivalókhoz, végül is ott állunk meg a kerékpárunkkal, ahol csak akarunk. Egy új nézőpontból ismerhetjük meg a Balatont, amely a térképeken csak egy kék pacni, és csak saját erőfeszítésünk tükrében fogjuk fel a valóságos méretét. Én amolyan rutinos hobbikerékpárosként könnyedén végigtekertem a Kiskört alig több mint fél nap alatt, de úgy érzem, ez nagyszerű kihívás lehet mások számára, hogy önmaguk korlátait is megismerjék. És ha esetleg út közben úgy látjuk, hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket, vonattal könnyen visszatérhetünk a kiindulópontunkra, az autónkhoz, vagy akár haza is utazhatunk! De úgy gondolom, kellő elszántsággal és kitartással bárki teljesítheti ezt a távot!

Hátszelet kívánok mindenkinek!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!