Tulajdonképpen erre a napra egy Útravaló poszt megjelenését terveztem be, nagyjából meg is írtam még a hét első felében, azonban csütörtökre és péntekre egy csapatépítő tréninget szervezett a cégünk, ennek keretében pedig Tatára és környékére látogattunk el. Általában ezek a megmozdulások ki szoktak merülni rövid városnézésekben, kisebb programokban, nagy esti dumapartikban, de most ellátogattunk Tata határában a Fényes tanösvényhez is és megmondom őszintén, annyira megtetszettek az ott látottak-hallottak, hogy a korábban megírt posztot a túrában szegényebb időkre félretéve gyorsan összecsaptam ezt a rövidke cikket. Nem szoktam a fényképezőgépem magammal vinni a csapatépítésekre, így hát a mobilommal készített fotókat láthatjátok a továbbiakban. Ennyi bevezető után lássuk a medvét, pontosabban a Fényes tanösvényt!
Először is, honnan származik a tanösvény neve? A Tata északi határában fakadó vizeket már évszázadok óta Fényes-forrásoknak nevezik a helyiek, a név a tavak vizében a napfényben megcsillanó buborékokra és a vízben felkavarodó kvarcszemcsék csillogására utal. Ezt a feltörő vizet használja fel a források közelébe épített Fényes-fürdő is. A történethez tartozik, hogy a rendszerváltás előtti bányaműveléshez kapcsolódó karsztvíz szivattyúzás a Tapolcai-tavasbarlanghoz hasonlóan a Fényes-forrásokat is több évtizedre elapasztotta, csak a környékbeli szénbányászat befejezése után, 2001-ben kezdtek újra vizet adni ezek a források, és alakultak ki ismét a lápos tavacskák. Ezek között kalauzol bennünket kanyargósan a mintegy másfél kilométer hosszú, szinte teljes hosszában fából ácsolt hidakon vezető tanösvény.
Szép és hasznos tájékoztató táblák ismertetik a látnivalókat, mutatják be a tanösvény mentén az érdekességeket. Nekünk annyiban szerencsénk volt, hogy egy szakember kísérte végig a csoportunkat a sétán, aki lényegesen többet mondott el nekünk, mint amennyi a tájékoztató táblákon olvasható volt! A poszt képein a környezeten kívül főként a munkatársaim láthatjátok, csak néhány képen keveredett közénk egy-két tőlünk független látogató. A következőkben részletesen is szólok pár témában, az okosságokat a tanösvény tájékoztató tábláiról vettem, tehát nem saját kútfőből vagyok ennyire kiművelt.
A Vizek Városaként is ismert Tatán egykor több tucat forrás ontotta magából a kristálytiszta forrásvizet. Már a rómaiak is felhasználták ezt, az egyik forrás vizét a jelenlegi Szőny helyén álló Brigetioba is elvezették. 1885-ben a Tudományos Akadémia kutatói az itt feltörő források teljes vízhozamát napi 287.000 köbméterre becsülték, ebből a mennyiségből több mint 100 versenymedencét lehetne feltölteni vízzel! A környékbeli bányaművelés során azonban a mélyebben fekvő tárókba betörő karsztvíz miatt meg kellett indítani a szivattyúzást, ez aztán a következő évtizedek során annyira lecsökkentette a karsztvízszintet, hogy a források 1973-ban teljesen elapadtak.
A rendszerváltás után zárták csak be a szénbányákat (ezáltal pedig több ezren veszítették el a munkájukat), közel egy évtized kellett ahhoz, hogy a szivattyúzás megszűnte után a források újra meginduljanak 2001-ben. Most is csak töredéke a vízhozamuk a réginek, „csupán” napi 35.000 köbméter, nagyjából 22 Celsius fokos víz bukkan most a felszínre. Mivel a források vízhőfoka télen-nyáron változatlan, a tavak és a belőlük induló patakok még a leghidegebb teleken sem fagynak be, mikroklímájuk számos állat- és növényfajnak nyújt életteret!
Tehát ez a környék egy lápos terület, de vajon mi a különbség a láp és a mocsár között? Tulajdonképpen mindkét szó vízzel elárasztott területre utal, azonban míg a mocsárban pang a víz, addig a láp vize a források, vagy az állandó vízáramlás miatt folyamatosan tisztul. Tehát amíg a mocsarak lefolyástalan területen alakulnak ki, addig a lápok a vízfolyásokhoz, illetve forrásokhoz köthetőek. Saját szemünkkel győződhetünk meg a séta közben arról, hogy a tavak vize szinte átlátszóan tiszta, néha csak a fodrozódásából és a fénytörésből lehet a jelenlétére következtetni!
Az itteni láperdők szinte folyamatosan víz alatt állnak, domináns fafajtájuk az enyves éger (Alnus glutinosa). A fák gyökérzete a lápi talaj és a vízfelület felett kiszélesedik, és támasztékként szolgáló úgynevezett égerlábakat növeszt. Ahogy változik a források vízhozama, a láperdő is folyamatosan változik: egyes erdőrészek elöregednek, az úszó szigetek beszakadnak, leülnek, ingólápok alakulnak ki. Az öreg források is eltömődnek egy idő után, a feltörni törekvő víz új forrásokat hoz létre folyamatosan. Ez a forrásvándorlás az évmilliók során akár több tucat kilométernyi is lehet!
A források elapadása előtt olyan, mára már növényritkaságok éltek itt, mint a lápi hízóka (Pinguicula vulgaris), a színes békaszőlő (Potamogeton coloratus), a lápi rence (Utricularia breemii), a fehérmájvirág (Paenassia palustris), a keskenylevelű gyapjúsás (Eriphorum angustifolium) és ennek a széleslevelű változata (Eriphorum latifolium). Mára már sajnos hírmondójuk sem maradt, de néhány védett és fokozottan védett növényfaj a mai napig megfigyelhető itt.
A Fényes-forrásoknak egykor legendásan gazdag volt a halfaunája. Az 1960-as években még harminc halfaj volt jelen a vizekben, köztük számos védett és ritka faj is. Megtalálható volt itt a kövi csík, a fejes domolykó és az állas küsz, de gyakori volt a jászkeszeg is, ezek a fajok a források elapadása következtében tűntek el. Akkor még komoly bödöncsiga állomány is élt itt, amely azóta szinte egész Magyarországon kipusztult. Jelen pillanatban a ma általánosan elterjedt és telepített halfajok élnek itt is: pontyfélék, csuka, compó látható a kristálytiszta vízben, elterjedt a tányércsiga is.
Sétánk során körbejárjuk az Élménytavat is. Csak madártávlatból látszik a tó szabályos négyszög alakja, amely jelzi: emberkéz alkotta. Már az 1930-as években is létezett, ez volt az első strandmedence a Fényesen. Aztán az 1980-as években üzemen kívül helyezték, a tanösvény létrehozásakor pedig átalakították egy kicsit szabálytalanabb partvonalú, természetesnek tűnő tóvá. Az évek során benőtte a tavirózsa és sok egyéb vízinövény teszi vadregényesebbé a partját.
Már említettem, hogy a mai Szőny helyén állt a rómaiak által alapított Brigetio, nemrég feltárt fürdőjéhez Tata egyik legmagasabban fakadó forrásától (a Lo-Presti-forrástól) aquaductot építettek, ezen vezették a forrásvizet több mint húsz kilométer távolságra. Az aquaduct bolthajtásait még az 1800-as évek végén megtalálták a Fényestől nyugatra emelkedő Látó-hegy oldalában. A római kor letűntével másfél évezreden keresztül nem használták fürdésre a forrásokat, a modern fürdőkultúra csak a XIX. század végén indult be itt, ekkor épültek Tata első fürdői.
A soha be nem fagyó források által táplált patakok vízére 19 malom települt Tatán, és mivel a vízhozam közel állandó volt egész évben, az őrlőmalmokon kívül több fűrészmalom is volt a városban! A nagyüzemi malomipar és fafeldolgozás a kis malmokat tönkretette, ezeket még a XX. század elején bezárták, de ma már több malom és malomkerék is felújítva látható: ilyen a Miklós-malom, a Tóvárosi malom, és a legnagyobb, a Cifra malom is, melyben öt malomkerék forgott egykor!
Az egész tanösvény, illetve a bemutatási módja arra a gondolatra van kihegyezve, hogy még az ilyen bővizű forrásokkal rendelkező vízivilág is mennyire sérülékeny! Az egyik legutolsó tájékoztató tábla erre hívja fel a látogatók figyelmét: pár képpel igyekszik bemutatni az 1970-évek elejéről azt az állapotot, mikor a karsztvíz szivattyúzása miatt elapadtak a források és kiszáradt is itteni, világviszonylatban is egyedülálló láperdő. Tehát végül is rajtunk múlik, hogy ne történjenek újabb ökológiai katasztrófák! Talán kicsit szájbarágósnak tűnt ennek az utolsó táblának mondanivalója, de azt hiszem, pont emiatt még a gyerekeknek is átjön a lényege.
Tulajdonképpen ez volt a csapatépítés utolsó programpontja. Utána még Tatán megebédeltünk, aztán hazafelé egy rövid kitérőt tettünk Tatabányán a Turulhoz és a Szelim-barlanghoz. Utoljára idén tavasszal jártam fenn a város fölé magasodó Kő-hegyen és csupán egy hosszabb túra egyik látnivalójaként néztem meg az emlékművet és a barlangot, most csupán a Turulnál tudtam pár képet készíteni, aztán lemerült a telefonom, így a barlangnál már nem fényképeztem.
Így befejezésül mindenkinek csakis ajánlhatom a Fényes tanösvény végigjárását! Egyrészt ez nem egy hétköznapi látnivaló, amelyből tizenkettő egy tucat, másrészt a felkeresése sem igényel sok időt, vagy erőfeszítést, a láperdőn átvezető hidak kialakítása pedig olyan, hogy akár még kerekesszékkel is végig lehet gurulni rajtuk! Másrészt ezt a mintegy másfél órás látogatást érdemes összekötni egy tatai nézelődéssel, sétálni egyet az Öreg-tó partján, vagy felkeresni a partján álló Tatai várat! Hozzánk hasonlóan érdemes kitérőt tenni az éppen útba eső Turulhoz, esetleg sétálni egyet az erdőben. Tehát akkor kalandra fel!
