A PILISI PANORÁMA KÖRTÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE
A TÚRA JELLEMZŐI:
- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 21,44 km
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 836/836 m
- Nehézség: 8/10 (A távolság és a szintemelkedés együtt egy teljes napos túrát jelent.)
- Kilátások: 9/10 (Ez bizony tényleg a szép panorámák túrája!)
- Természeti látnivalók: 2/10 (Zsivány-sziklák)
- Épített látnivalók: 2/10 (A volt katonai bázis épületei a Pilis-tetőn)
- Jelzettség a túra időpontjában: 8/10, figyelmesen haladva követhető (Részletesebben: a kék sáv jelzettsége Pilisszentkereszt és Dobogókő között 10/10 - tökéletes jelzettség, a zöld kereszt és zöld sáv jelzettsége 8/10 - figyelmesen követve eltévedés nélkül követhető.)
A fenti szintmetszet, valamint a távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.
TÚRALEÍRÁS
A karácsonyi ünnepek környékének sok túrája és tengernyi szabadideje után kénytelen voltam visszaállni a szokásos túrázási gyakoriságra, vagyis a Pilisi piros túrán történt utolsó megmozdulásomat követően csak most, a két héttel későbbi szombaton volt lehetőségem legközelebb bakancsot húzni! Azt, hogy hová is menjek, az időjárástól tettem függővé. Végül is a pénteki előrejelzések erre a napra nem mondtak rossz időt, ráadásul még pár centi hó is esett a héten, ami a hétvégére is megmaradt, abban pedig biztos voltam, hogy sár sem lesz, hiszen még napközben is húzós fagyok voltak várhatók. A megélénkülő északnyugati szél pedig csak hab volt a túrán, és úgy gondoltam, ez biztosítja majd a szép kilátásokat. Napsütést viszont nem sokat jósoltak, felhőátvonulásokra, futó hózáporokra kellett számítanom.
A térképet nézegetve végül egy Pilisszentkeresztről induló körtúrát terveztem be magamnak, szokás szerint most is tömegközlekedéssel utazva oda-vissza. Öt után pár perccel kilépve a házból csillagos volt az ég, ezt jó jelnek vettem, a 41-es tuja megállójába leérve pedig azt figyelgettem, hogy szikráznak a távolban a Szabadság-hegy oldalában a fények. A Batthyány téren HÉV-re váltottam és a Pomázról negyed nyolckor induló busszal zötyögtem el Pilisszentkeresztig. Bár eléggé sokan utaztunk mi túrázók ezzel a járattal, a többség úgy néz ki, Dobogókőre tartott, mert csak én szálltam le róla a pilisszántói elágazásban.
Egy cseppet sem volt meleg a hegyek között, sőt, a jó meleg buszból kilépve kimondottan szibériai időjárás fogadott! Miközben arra vártam, hogy lassacskán elinduljon a GPS, éreztem, hogy a leheletem ráfagy a bajuszomra, ez pedig megbízható meteorológiai állomásként azt jelentette, hogy legalább mínusz hét fok van még itt a település központjában is! Végül egy-két perc alatt előkészültem az indulásra, felfűztem a fényképezőgép tokját a derékszíjamra, aztán bele is vágtam a túrába, mert úgy éreztem, ha még sokáig várakozok a megállóban, még odafagyok az aszfalthoz!
A jó múltkoriban a piros sáv jelzéseket követve kaptattam fel innen Dobogókőre, most ezért az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseit választottam, és az italdiszkontnál a hosszú Szabadság utcára fordulva azon kapaszkodtam ki a faluból. Olyan hideg volt ezen a reggelen, hogy a falukra jellemző, az utamat kísérő kutyaugatás-hullám is elmaradt, úgy néz ki, velem ellentétben az ebeknek volt annyi eszük, hogy ebben a zegernye időben a vackaikban maradjanak! A falu felső végén egy pillanatra megállva elgyönyörködtem a panorámában, innen ugyanis már szépen lehetett látni a napkelte fényeiben a távolban álló Kevélyeket és a Csobánka feletti Oszoly sziklás oldalát.
Kilátás Pilisszentkereszt felső széléről a távoli Oszolyra (balra), Kő-hegyre (középen) és a Nagy-Kevélyre (jobbra)
Az utolsó házak után nem sokkal kereszteztem az országutat, aztán a turistaösvényeken belevágtam a Dobogókőre vezető kaptató érdemi részébe. Végig az erdőben haladtam a kanyargó vízmosásokban, közben a kopár fák között elgyönyörködtem a szomszédos Pilis-tető látványában. Arra fogok majd visszafelé jönni, és reméltem, a jó idő ki fog majd tartani addig! De most viszont egyre jobban befelhősödött, egy idő után már a kelő nap sem világított be vörösen a fák közé.
Nagyjából félúton lehettem Dobogókő felé, amikor feltűnt néhány, a buszról ismerős arc, ők velem szemben érkeztek a hegytetőről, hogy lejtmenetben haladva teljesítsék ezt a szakaszt. Vidáman (és én kissé lihegve) köszöntünk egymásnak, aztán már hamarosan feltűntek mellettem a Zsivány-sziklák andezittufa szirtjei. Felkapaszkodtam mellettük az erdei útelágazásig, és rövid kitérőt téve benéztem közéjük. Egy percre megállva kifújtam magam, szerencsére tudtam, hogy itt egy időre majd a kaptató is meg fog enyhülni. Most nem volt itt sok látnivaló, ráadásul az előttem itt jártak már jegesre koptatták a sziklák között kanyargó ösvényeken a havat, nem volt hát kedvem tovább bóklászni a sziklák között, inkább továbbindultam.
Lassan elértem azt az erdőrészt, amit néhány éve teljesen tönkrevágott az ágakra fagyott ónos eső, még most is szerte-széjjel hevertek a kidőlt fatörzsek, bár úgy néztem, a bükkös újulat már megjelent a megmaradt pár öreg fa között. Már csak alig 50-60 év, és ugyanolyan oszlopcsarnokszerű bükkösben járhatunk, mint nemrégiben! Felérve a Kanyargós-patak völgyének a fejezetébe megkerültem azt a túraösvényen, végül felkapaszkodtam a dobogókői víkendházak közé. Kilenc felé érkeztem meg a parkolóba és meglepődtem a komoly forgalom láttán! Már most félig tele volt autókkal, de úgy láttam, egyre újabbak érkeznek hosszú sorokban! A turistaház előtt már égtek a tüzek a kondérok alatt, hogy délre elkészüljön a pörkölt és a halászlé, én pedig a nedves fahasábok füstjétől tartósítva felsétáltam a szabadtéri tűzhelyek mellett a kilátóteraszra.
A hegygerinc szélárnyékából kilépve pont szembe kaptam a hideg északnyugati szelet, amely egy pillanatra belém is fojtotta a szuszt, de azért kisétáltam a terasz korlátjáig. Tényleg eléggé tiszta volt az idő, jól lehetett látni a Dunakanyart, de a Magas-Börzsöny csúcsainak kontúrjait már csak éppen ki lehetett venni a távolban. A bélelt síkesztyűim levéve a gyorsan elgémberedő ujjaimmal fényképeztem párat, készítettem egy panorámafotót is, aztán a messzelátóm elő sem véve visszamenekültem a félig-meddig szélárnyékban lévő sétányra.
A sétányon haladtak nyugatnak a zöld kereszt jelzések is, most ezekre váltottam a kék sávról, hogy kövessem őket egészen a Pilis-nyeregig. Rövid kitérőt tettem a Rezső kilátóba, itt is szembe kapva a szelet készítettem egy panorámaképet, aztán pár percig csak csodáltam a kilátást. Az ismertebb kilátóterasszal ellentétben innen szélesebb a panoráma, ráadásul innen látható a Visegrádi Fellegvár is, melyet a turistaház mögötti teraszról még takar a Prédikálószék gerince. Aztán a szél miatt innen is visszamenekültem a turistaútra, és a dobogókői üdülők hosszú hátsó kerítései mellett végigvonulva az utolsó házak után kiértem az országút mellé.
Megjegyzés: A Dobogókőn készített panorámaképeket az alábbi kis képekre való kattintással lehet nagyobb méretben megnyitni. A 4000 pixel széles képek külön ablakban nyílnak meg!
Konvojokban mentek az autók még mindig a parkoló felé, el nem tudtam képzelni, hogy hol találnak majd helyet maguknak az út végén! Egy darabig a fojtogató benzingőzt lehelő autókaravánok mellett baktattam, aztán egy idő után kereszteztem az utat és újra bevettem magam az erdőbe. Negyedórás erdei menést követően egy rövid forgalmi szünetet kihasználva újra átkocogtam a dobogókői úton (tulajdonképpen az erdei ösvényeken csak levágtam a szerpentinkanyarjait), aztán csak azt vettem észre egy idő után, hogy elmaradtak az utam mellől a zöld kereszt jelzések!
A kopasz fák között gyorsan körülnézve azt láttam, hogy mélyen alattam van a Pilisszentkereszt és Esztergom közötti országút dobogókői elágazása, pedig nekem oda kellett volna lejutnom valahogy! Egy percig méregettem, nekiinduljak-e csak úgy toronyiránt a lejtőnek, de eléggé dzsindzsásnak tűnt a meredek hegyoldal, ezért inkább visszaballagtam odáig, ahol elvétettem az utam. Itt bizony eléggé vak egér lehettem, ugyanis jól volt jelezve a hely, ahol el kellett volna hagynom az erdei földutat egy ösvényre térve!
A helyes úton már pár perc alatt leértem az útelágazásba – Két-bükkfa-nyereg egyébként a hely becsületes neve –, itt kezdődött az a forgalom elől lezárt keskeny aszfaltút is, ami aztán a Pilis-tető volt katonai objektumában álló Boldog Özséb kilátóhoz vezet. Az itt leparkoló kirándulók oda indultak az erdei aszfaltúton, oda tartottam én is, de egy nagyobb kerülővel, turistaösvényeken! Szokás szerint nagy volt a tumultus a nyeregben, én azonban a parkoló kocsik és a kiránduláshoz készülődők között átvágva továbbindultam a gyalogúton.
Ismét az erdőben folytattam az utam, aztán nagyjából tíz perc után elértem a kiágazó zöld háromszög jelzés ösvényét. Kigyalogoltam rajta a Fekete-kő sziklás kilátópontjáig, aztán a szűk helyen egy szintén ott nézelődő társaságba vegyülve lepillantottam a sziklákról Pajkaszegre. Illetve pontosabban Pilisszentlélekre, de az egyik kereskedelmi kanálison már évek óta futó sorozat miatt lassan már így megy át a település neve a köztudatba. Innen is szép volt a kilátás, még Esztergom és a Duna szlovák oldalán fekvő Párkány házai is feltűntek a távolban. Pár percig itt is elnézelődtem, ráadásul itt szélcsend is volt, végül a zöld kereszt jelzésekre visszatérve leereszkedtem a Pilis-nyeregbe. Itt aztán az erdei pihenő egyik asztalánál letettem a polifoam ülőkémet a havas padra és leülve rá elköltöttem a szendvics-ebédemet.
Túrázó társaság a Fekete-kő kilátópontján
Kilátás a Fekete-kőről Pilisszentlélekre és a távoli Esztergomra
Ez a pihenő pár száz lépésnyi kitérő volt az utamon, de már jólesett volna valahol megülni, ugyanis gyakorlatilag megállás nélkül jöttem el idáig! A GPS-re nézve láttam, hogy nagyjából az utam felénél lehetek, de viszont már fél tizenkettő felé járt az idő! Márpedig a fél négyes buszt mindenképpen el kellene érnem Pilisszentkereszten, mert ha lekésem, egy órán át szobrozhatnék (méghozzá szó szerint értelmezve ezt jéggé fagyva) a következő érkezéséig! Akkor viszont hegyibe, ugyanis messze van még innen a Pilis-tető a Boldog Özséb kilátóval és még messzebb Pilisszentkereszt!
A Pilis-nyeregben a zöld sáv jelzésre váltva egy meglehetősen meredek, köves emelkedő vezetett fel a Pilis-tető hosszú hátára, de onnan már csak alig-alig emelkedett az út, jól ki lehetett lépni rajta! Egy óra alatt letalpaltam a négy kilométeres távot a hóban és most is meglepett az erdőben kirándulók, túrázók száma! Dobogókő környékén még megértem, hiszen azt a helyet mindenki ismeri, sőt az emberek többsége számára az a hely jelenti a Pilist és a Visegrádi-hegységet együttvéve, de itt is rengeteg emberbe botlottam, sok kilométerre a civilizációtól! Talán a járvány miatt zárva lévő múzeumok, mozik és színházak miatt választják sokan a természetet? Akkor pedig ha még sokáig tart a koronavírusjárvány, esküszöm, olyan egészségesek lesznek az emberek, mint a makk!
Végül a kilátóhoz vezető zöld háromszög jelzés ösvényére térve már tíz perc alatt fenn voltam a huzatos hegytetőn, a volt katonai bázis területén. A 11/2. számú honi légvédelmi tüzérosztály állomásozott itt 1995-ig Sz-75M3-OP Volhov (SA-2E) típusú közepes hatótávolságú rakétákkal felszerelve. Mielőtt azt hinnéd, kedves Olvasóm, hogy a saját fejemből vagyok ilyen okos, kénytelen vagyok beismerni, hogy erről a honlapról vettem az adatokat. Itt építették meg 2014-ben a Boldog Özséb kilátót egy korábbi vasbeton geodéziai mérőtorony köré, azt vázként felhasználva, és bizton állíthatom, érdemes ide a kilátásért felkapaszkodni!
A 756 méter magas Pilis-tető a teljes Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja és a kilátója teraszáról körpanoráma nyílik a környékre! Már a kopár tetőre felérve is éreztem a hideg szelet, fenn a kilátóteraszon azonban már egyenesen viharként tombolt! Persze a levegő is tiszta volt, jól lehetett látni szinte mindent! Egyedül Dobogókő volt felhőben (ott most biztosan hózápor hullott), pedig tiszta időben még a Tátra csúcsai is feltűnnek innen, és ráadásul pont ugyanabban az irányban! Hát, erről most lemaradtam, de üsse kavics! Egy korábbi téli túrán, amikor a barátaimmal jártam erre, már megörökítettem innen a Tátra látványát. Elgémberedő ujjakkal most is készítettem egy csomó képet, aztán gyorsan visszahúztam a síkesztyűket a mellső végtagjaimra és lemenekültem a kilátóból.
A Pilis-tetőről is készítettem egy panorámaképet, a 6000 pixel szélességű fotó külön ablakban nyitható meg, ha az alábbi képre kattintasz:
A zöld háromszög jelzésen visszatértem a zöld jelzés útvonalára, és innen már nem volt más dolgom, mint a turisták között jól ismert pilisi szerpentinen leereszkedni a Pilisszántó és Pilisszentkereszt közötti Szántói-nyeregbe! Persze a szerpentin a kilátásairól is ismert, nem véletlenül Panoráma út a másik neve, bár így, hogy ereszkedtem rajta, némileg veszített a hatásosságából! Felfelé kapaszkodva ugyanis egyre szebb lesz minden pontjáról a kilátás, hogy aztán a Boldog Özséb kilátóval tegyük fel az pontot az egészre, lefelé haladva viszont egyre szűkebb a panoráma az egymást követő kilátópontokon. De azért így sem volt rossz, hiszen a Pilis-tető délkeleti gerincén végig szélárnyékban haladhattam és ráadásul egyre ereszkedve még csak nem is lihegtem!
Kilátás a Pilis-szerpentinről. A kép alján középen feltűnik a szerpentin egyik fordulója a Szent László kúpjának tetején.
Negyed három felé értem le a Szántói-nyereg feletti turistaút-elágazásba, itt aztán elgondolkodva megálltam. A fél hármas buszt már nem érném el Pilisszentkereszten, bárhogy is sietnék, van tehát több mint egy órám a következőig. Megtegyem-e a múltkor kihagyott kitérőt a Pilisszántó feletti Boldogasszony kápolnáig? Előkapva a térképet a hátizsákból felbecsültem a távolságot. Másfél kilométer oda, másfél vissza, egy kis nézelődéssel együtt az egy teljes óra! Pont úgy érnék vissza ide, hogy lekésném a következő buszt! Ez a kitérő tehát ugrott. Lemehetnék a Pilisszentkereszt alatti Szurdokba, a Dera-patak völgyébe is, de azon viszont nem lehet csak úgy átrohanni! Meg aztán oda is eléggé szűk lenne a rendelkezésre álló idő. Harmadik lehetőség a pálos kolostor szerény romjai lennének Pilisszentkereszt határában, az viszont most hó alatt van, meg amúgy sincs ott sok látnivaló! Gyorsan döntöttem: gyerünk hát le a buszhoz!
De ha már a pálosoknál tartunk, most azért elmondanám, ki is volt az a Boldog Özséb, akiről, pontosabban a róla elnevezett kilátóról oly sok szó esett ebben a posztban! Szóval ő alapította az egyetlen magyar szerzetesrendet, a pálosokat. A volt kanonok a tatárjárás után elhagyta Esztergomot és egy üres barlangot keresve magának kiköltözött a pilisi remeték közé. Őket gyűjtötte maga köré, és alapította meg később a pálos rendet. Elsőként épített kolostorukat a mostani Klastrompusztán tárták fel pár évtizeddel ezelőtt a régészek (úgy elpusztult a török korban, hogy még a helyét is elfeledték az emberek), de egy másikat is építettek itt, Pilisszentkereszt határában.
Egyébként ebben a kolostorban temették el II. András király feleségét, Gertrúdot (más néven Gertrudist), akit Bánk Bánék megmerényeltek egy vadászat során itt a pilisi hegyek között. De erről nem szólnék most bővebben, hiszen már Katona József is megírta ezt némi körítéssel a Bánk Bánban, Erkel Ferenc pedig olyan évszázados slágereket komponált a sztorira az operában, mint a Hazám, hazám. A Boldog Özséb által alapított pálos rend a mai napig működik hazánkban, persze nem folyamatosan. Először II. József szüntette meg a működését 1782-ben más rendekkel együtt Magyarországon, és csak Lengyelországban maradt fenn két kolostor. Az I. világháború után telepedtek meg újra hazánkban, de aztán a szocialista hatalom 1950-ben több más szerzetesenddel együtt tőlük is megvonta a működési engedélyt, melyet csak 1989-ben kaptak vissza újra. Visszatelepültek ismét, de a rend központja továbbra is Lengyelországban található, Częstochowában. Özsébet, az élete végéig remeteként élő alapító kanonokot 2004-ben avatták boldoggá. Őszintén be kell vallanom, most a Wikipédiából merítettem a fentebbi okosságokat.
Pilisszentkereszt látképe a Szántói-nyeregből ereszkedő földútról
Akármilyen lassan is sétáltam, háromra már csak leértem Pilisszentkereszt központjába, a pilisszántói elágazásban lévő buszmegállóba. Volt időm elpakolni a fényképezőgépet, kikapcsolni a GPS-t, aztán egy kis várakozás után megjött a busz is. Nagyjából kétórás utazás végén, fél hat után pár perccel érkeztem haza.
