Kilátás a Panoráma út egyik hajtűkanyarjából

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Az előző túrám az eső miatt kénytelen voltam félbe szakítani a Két-bükkfa-nyeregnél, így aztán nem ballaghattam végig a Pilis gerincének északi részén Esztergomig, ezt mindenképpen pótolni szerettem volna, hiszen ez a szakasz már régóta rajta van a bakancslistámon! Azonban egyelőre úgy néz ki, eléggé esős lesz az idei ősz, egymásnak adják a kilincset a Kárpát-medencében az atlanti ciklonok, ritka közöttük megfelelő időjárású pár napot találni! Azonban a mindenszentek napja derűsnek ígérkezett az előrejelzések szerint, így aztán akkorra ütemeztem be a soron következő túrámat! Természetesen akkor pótoltam az elmaradt gerinctúrát, annál is inkább, mert az elvonuló hidegfront mögötti erős szél nagyszerű kilátásokat garantált arra a napra!

Negyed hat felé léptem ki ezen az ünnepnapon a lakásunk ajtaján, aztán ahogy lefelé ballagtam a dombról Budafok központjába, a csillagos ég látványában gyönyörködtem. Vakítóan ragyogtak a csillagok, kitűnt közülük délnyugati irányban az éppen földközelben tanyázó Jupiter (annyira közel jár most hozzánk, hogy az előző hét egy derült estéjén a nagyobbik túramesszelátómmal megnéztük a fiammal a bolygó távcsőben mákszemnyi fényszikrának tűnő Galilei-holdjait is) és az épp hajnalcsillag szerepét játszó Vénusz is a keleti égbolton. Úgy néz ki, tényleg kitisztult a levegő erre a napra, garantáltak lesznek a csodálatos panorámák a túrám kilátópontjairól!

A 133E busz kevesebb mint fél óra alatt beszáguldott velem a Blahára, itt aztán pont elkaptam a Nyugati felé induló hatos tuját. A pályaudvarra megérkezve most nem volt gondom a jegyemmel, megvettem még odahaza a MÁV applikációval, így aztán kényelmesen elértem a 6:21-kor Esztergomba induló Stadler Flirtet. Éppen egy óra alatt ért le velem a zónázó Esztergom-Kertváros vasúti megállójába, ahol aztán pár perc alatt előkészültem a túrámra a peron egyik padján. Szokás szerint indítottam a turista GPS-em, bekapcsoltam a mobilomon a Stravát, aztán elgondolkodtam azon, felhúzzam-e a kamáslikat? Végül arra jutottam, hogy most inkább a hátizsákomban hagyom a lábszárvédőket, de ha nagy lesz a sár, akkor majd felhúzom!

Továbbindul a Stadler Flirt az esztergomi végállomása felé

Az ébredező kertváros még csendes utcáin végigsétálva értem ki a forgalmas 111-es út városi szakaszára, a Damjanich útra, aztán a Spar parkolója melletti körforgalomban jobbra fordultam, a Dorogot elkerülő 117-es útra. A széles padkáján baktattam végig egészen a balra kiágazó Látóhegyi útig, erre rátérve pedig már meg is pillantottam magam előtt túrám első célpontját, a Kis-Strázsa-hegyet. Megérkeztem hát a Pilis gerincének északnyugati végébe!

Itt kezdődik az a mintegy harminc kilométeres, főként mészkőből és dolomitból álló hegyvonulat, amelynek a gerincét követve fogom megtenni a mai sétám egészen Pilisszántóig! Az első csúcs az előttem álló domb, amely nem is tűnt olyan magasnak, de tudtam már a térképről, hogy a csúcsán a kilátó vagy száz méterrel áll a Duna-parti síkság felett, ami azért majdnem egy Gellérthegynyi kapaszkodást jelent! Letértem az aszfaltról a Kökörcsin Ház Erdei Iskola parkolójába vezető murvás útra és pár lépés után már a Strázsahegyi tanösvény kezdetét jelző tábla alatt álltam meg. A ösvény innen futott neki a füves, ligetes oldalú dombnak, én pedig belevágtam rajta a nap első kaptatójába.

A kitaposott gyalogút először csak lazán kapaszkodott egy keveset, egy erdőfoltot magam mögött hagyva kezdődött a neheze, a cikkcakkban emelkedő, időnként falépcsőkkel tarkított szakasz. Egyre magasabbra érve kinyílt mögöttem a panoráma: visszatekintve megpillantottam a közeli Suzuki gyár szerelőcsarnokait, távolabb pedig feltűnt a Bazilika is. Negyed kilenc felé értem fel a csúcsra, azonnal le is málháztam a kilátó lábánál az egyik pihenőpadra. A torony persze zárva volt – a kulcsát el kellett volna kérnem lenn a Kökörcsin Házban, de kinek van kedve oda visszavinni azt, ha épp az ellenkező irányba indulok tovább – de a Kis-Strázsa-hegy jellegzetesen olyan fajta hegy, ahová felesleges kilátót építeni, mivel amúgy is körpanoráma nyílik a csúcsáról!

Észak felé a mezőkön és a Suzuki gyáron túl Esztergom feküdt a hegyek lábánál, nyugat felé pedig a síkon és a Duna ártéri erdőjén túl Párkány házai tűntek fel a távolban. Dél felé fordulva Esztergom-Kertvárosra és a vele szinte már teljesen összeépült Dorogra nyílt széles betekintés, délkelet felé pedig végig lehetett látni a Pilis egyre magasabb csúcsain. Nem is árt abban az irányban körülnézni, hiszen arra folytatom majd az utam!

Sokáig elbámészkodtam a tetőn, a padon megülve még a blog facebook csoportjába is bejelentkeztem pár strázsahegyi panorámaképpel és csak fél kilenc után indultam tovább az utamon, de most szinte a mai napra tervezett utam feléig, vagyis a Kétágú-hegyig jelzetlen utakon! Vagy tizenöt éve tervezték azt, hogy meghosszabbítják a Pilis-gerinc jó részét végigjáró zöld sáv jelzést egészen a hegység végéig, Esztergom-Kertváros vasúti megállójáig, de ebből nem lett semmi, hiszen máig a zöld sáv jelzés úgy ér véget a Kétágú-hegy alatt, Kesztölcön, mint a bot! Mindenesetre a 2011-es Pilis térképemen rajta van szaggatott vonallal a tervezett nyomvonala és most gondoltam, egy életem, egy halálom, de én ezt az utat végigjárom!

Persze nem teljesen vakon indulok most el, hiszen a mobilomra telepített Locus túraapplikáció térképe jelezte a környék földútjait, ösvényeit, a teló GPS-e által mért pozícióm a térképre rátéve pedig mindig látom majd, merrefelé járok! Sőt! Neked, kedves Olvasóm, még könnyebb dolgod lesz, ha esetleg követni szeretnél, hiszen minden túraposztomban ott van egy link közvetlenül az elején azzal a címmel, hogy a „Túra útvonala GPX formátumban”. De hogy ezt hogyan lehet felhasználni, arról majd a túraleírás végén szeretnék bővebben szólni.

Jól kijárt földúton indultam el lefelé a Kis-Strázsa-hegyről, az út kanyarogva ereszkedett le a Kis- és Nagy-Strázsa-hegy közötti széles nyeregbe. Földutak csomópontjában a nagyjából kelet felé továbbindulót választva pedig pár perc után már a 7. számú Hadifogoly Temető kapujánál álltam meg. Az I. Világháború során itt volt az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb gyűjtőtábora, ennek a temetőjéhez értem most. A tájékoztató tábla szerint összesen 1548 katonát földeltek el itt, olasz, orosz, román és szerb foglyokat vegyesen. A nevek egyesével fel is vannak sorolva a kapun belüli táblákon.

Végigböngésztem a számomra ismeretlen hangzású nevek hosszú sorát, egy darabig betűzgettem a cirill betűkkel írt neveket is, aztán végigtekintettem a szögletes, füves mezőn. Alig pár sírkeresztet lehetett csak látni a mezőn, a legtöbb tönkrement az eltelt évtizedekben, csak a talaj apró domborulatai mutatják, hogy itt emberek százai nyugodnak a földben. Elővettem a hátizsákomból az idáig elhozott apró sírkoszorút és a meggyújtott mécsessel együtt letettem az egyik még álló sírkereszt tövébe. Mindenszentek napja van, úgy illik, hogy róluk is megemlékezzünk, azokról, akik már több mint száz éve messze-messze a hazájuktól egy számukra ismeretlen földben nyugodnak.

Próbáltam erre az alkalomra kicsiholni magamból valami apró szomorúságot, de ez nagyon nehezen ment a verőfényes napsütésben! A fából ácsolt kapun kilépve ismét körbevett a legszebb őszi színekben pompázó természet, én pedig hátrapillantva észrevettem a már távoli Esztergomi Bazilikát! Szemembe ötlött egy közeli, füves oldalú halom: meg kellene mászni, hátha szép onnan a panoráma! Pár perc alatt fel is kapaszkodtam a csúcsára a térdig érő gazban és körbepillantottam onnan. Jól látszott az éppen magam mögött hagyott Kis-Strázsa-hegy a kilátóval és a mobiltelefon átjátszó tornyával a csúcsán, tőle jobbra Esztergomra nyílt csodálatos betekintés. Túlsó irányban a Pilis hegyei sorjáztak, arra indulok most tovább!

Viszont a keréknyomok nem kapaszkodtak fel egyik tetőre sem, lassan elbandukoltam a ligetes mezőkön a Nagy-Strázsa-hegy és a Tábla-hegy északi oldalában, aztán Esztergom és a Bazilika látképe elbújt a dombok mögé, egy idő után pedig beléptem az erdőbe. Még indulás előtt otthon végignéztem az utam a Locus térképén, szerinte végig erdei keréknyomokon haladhatok majd, azonban egy, a térkép által jelölt elágazásban nem létezett Kétágú-hegy nyergébe felvezető nyom! Márpedig nekem szükségem lenne arra az útra, hogy feljuthassak a nyeregbe érkező zöld sáv jelzés útvonalára! Egy völgy alján kellene most továbbindulnom, első pillantásra járhatónak is tűnt arrafelé az erdő, így hát belevágtam a kaptatóba! Nem csalódtam később sem, régebben biztos vezethetett erre legalább egy ösvény, csak éppen évek óta senki sem járt már errefelé! Mindenesetre tiszta aljú volt az erdő, gond nélkül felkapaszkodtam benne a gerincre.

Pont ott, ahol a térkép is jelezte, feltűnt előttem a zöld négyszög jelzés ösvénye és épp, amikor rá akartam térni, felbukkant egy szemben érkező nagyobb túracsapat. Pár szót váltottam a magamkorabeli vezetőjükkel, ők pont azon az úton szerettek volna Esztergomba eljutni, amelyen idáig eljöttem! Aztán ők továbbindultak, én pedig rátértem a zöld négyszög jelzés után a zöld sáv jelzés alaposan kijárt gyalogútjára és belekaptam a Kétágú-hegy délkeleti „ágára”, az Öreg-szirtre felvezető, igencsak meredek kaptatóba! Sokan járják ezt az ösvényt, nem csak túrázók, de siklóernyősök is, most ugyanis egy olyan pontra tartok a sziklás oldalú hegyen, melyet a túrázók kilátópontnak, a siklóernyősök pedig starthelynek használnak!

Alig fél kilométeres úton több mint 120 métert kaptatva értem fel a hegyre, itt ágazott ki a kitaposott gyalogútból a kilátópontra vezető, jóval kevésbé kijárt ösvény. Pici kapaszkodással ki is jutottam az Öreg-szirt peremére, ahol aztán kinyílt előttem a panoráma! Azt már az első pillanatban láttam, hogy ilyen tiszta időben még soha nem jártam itt fenn, a távoli Dorog házai úgy ragyogtak a napsütésben, mintha csak mellettük állnék! De szép volt az egész Dorogi-medencére és a túlsó oldalán húzódó Gerecsére is a kilátás, sőt, egészen balra, délkelet felé tekintve még a budapesti János-hegyet is észrevettem! Erről a panorámáról nem is írok többet, inkább felteszem azt a panorámaképet, amelyet az ott készített fotókból állítottam össze!

Panorámakép a Kétágú-hegyről. A képre kattintva nyílik meg külön ablakban a 5600 pixel széles panorámakép.

Megültem hosszabb időre a sziklákra letelepedve, gyönyörködtem a kilátásban, még a távcsövem is elővettem a hátizsákból. A még most is éles északnyugati szél szürke és fekete felhőfoszlányokat kergetett keresztül az égen, árnyékuk szeszélyes formájú foltokra osztotta a Dorogi-medence síkját. Persze ez a mintázat pillanatról pillanatra változott, mintha egy óriás forgatná előttem a kaleidoszkópját.

Hú, most egy kicsit elbizonytalanodtam. Ismerik még rajunk, boomereken kívül a fiatalabb generációk ezt a távcsőszerű tárgyat? A lényeg, hogy ha fény felé fordítottuk és belepillantottunk a nézőkéjén keresztül, a belsejében tükrök által megsokszorozott színes mozaikokat láttunk, és ha forgattuk a csövet, akkor a belül lévő színes kristálydarabkák átrendeződésével mindig más és más mintázat tárult a szemünk elé. Érdekes játékszer volt ez a múlt század hatvanas éveiben, amikor még tévéműsor is csak napjában pár órán keresztül volt, akkor is csupán egyetlen csatornán. Ja, és akkoriban még számítógépek sem léteztek, a játékkonzolokról, okostelefonokról nem is beszélve! Akkoriban még egy „buta” vezetékes telefonra is sok évet kellett várni a megigénylése után. Na mindegy, aki többet szeretne megtudni róla, ugorjon a Wikipédia kaleidoszkóp oldalára!

A kilátóponttól visszatérve a zöld sáv jelzés gyalogútjára továbbindultam a Pilis gerincén. Ahogy az emelkedés megszűnt, az ösvény erdei keréknyomokká bővült, én pedig végighullámvasutaztam rajta egészen a Pilis-nyeregig, közben az őszi lombokat bámultam. Idén ezzel a túrámmal sikerült elkapnom azt a csupán pár napos időszakot, amikor a falevelek már nem színesednek tovább, de még nem kezdenek el hullani a fákról sem. Kényelmes menettel alig egy óra alatt, délre érkeztem meg a Pilis-nyereg turistaút csomópontjában kialakított erdei pihenő rusztikus asztalaihoz, padjaihoz. Tíz nappal korábban szakadó esőben érkeztem ide a sárga sáv jelzéseken, most pedig – bár a nap hosszabb időre elbújt a felhők mögé – nyáriasan, egy szál pólóban üldögéltem és ebédeltem meg.

Idővel nagyon jól álltam, a hosszabb kapaszkodókon és utam nagyobb felén már túl voltam, kicsit lazíthattam hát. Csak negyed egy felé kaptam újra a hátamra a motyót és indultam tovább az utamon. Rövid, de húzós emelkedővel indított a zöld jelzés, most fel a Nagy-Szoplák oldalába, de aztán a turistautak elágazását elérve (tíz napja innen baktattam ki a szakadó esőben a Két-bükkfa-nyereg buszmegállójába) már csak szintezett, hullámvasutazott az utam a gerincet követve. Az őszi erdő lombjait bámulva és sűrűn fényképezgetve újabb órás menet végén pillantottam meg magam előtt a Pilis-tető csúcsa alatti rétet. A délnyugat felé lejtő füves mezőn kirándulók, turisták tucatjai napfürdőztek, de én csak elsorjáztam mögöttük az erdőhatáron, aztán a rét sarkán a zöld háromszög jelzés gyalogútjára rátérve felkapaszkodtam a csúcsra.

A Pilis-tető, vagyis a Pilis-hegység legmagasabb, 756 méter magas csúcsa évtizedekig elzárt katonai terület volt, 1959-ben ugyanis az MN1059, 11/2-es honi légvédelmi rakétaosztály vert tanyát itt, építették fel a bunkerjaikat, ők is részét képezték a Budapestet nyugat felől övező légvédelmi félgyűrűnek. A rendszerváltás után, 1995-ben számolták fel itt a katonai objektumot, azóta a volt támaszpont látogatható, a turisták azóta kapaszkodhattak fel a legmagasabb ponton álló geodéziai mérőtorony tetőszintjére, megcsodálni az innen nyíló, tényleg fejedelmi kilátást.

Azonban ezek a tornyok nem a kirándulók, turisták számára készültek. Szerencsére a GPS alapú geodéziai mérések már feleslegessé teszik ezen tornyok használatát, így párat már átépítettek igazi kilátónak. Ilyen a Börzsöny legmagasabb csúcsán, a Csóványoson álló torony és ilyen a Pilis-tető tornya is, hiszen a régi betonhengert támasztéknak használva köré épült a Boldog Özséb kilátó! Érdemes felkapaszkodni a körbefutó tetőteraszára és megcsodálni az onnan nyíló kilátást!

Észak felé Dobogókőre látunk le, hiszen most felette vagyunk vagy ötven méterrel, mögötte feltűnnek a Központi-Börzsöny 8-900 méter magas csúcsai is a távolban. Északkelet felé a Visegrádi-hegység csúcsai felett a Vác melletti Naszály-hegy lebányászott oldala kukucskál elő, kelet felé Pilisszentkereszt terül el a széles völgyben. Délkelet felé a Pilis további gerincét láthatjuk a Hosszú-heggyel, a Ziribárral és a Kevélyekkel, dél felé a Pilisvörösvári-medence és mögötte a Budai-hegység csúcsai látszanak. Távcsővel még Budapest pár jellegzetes épületét is felfedeztem a távolban. Nyugat felé a Gerecse dimbes-dombos tája terül el, ameddig a szem ellát.

Egyetlen hiba van csak a kilátóban: nem lehet egyetlen pontján sem körbefordulva panorámaképet készíteni, körbesétálva viszont a közeli fák parallaxishibája miatt képtelenség rendesen összefűzni a különálló képeket (már próbáltam, tényleg nem megy)! Na, de sebaj, felteszek a kilátásról pár képet, ugyanis az fantasztikus volt ebben a tiszta időben! Jól látszottak Szlovákiában a Mohi atomerőmű párálló hűtőtornyai (távolság 70 km) és a Mátra gerince is (Kékestető távolága 87 km), de a távoli Tátra vonulata már eltűnt a minimális párában (körülbelül 190 km-re van a Pilis-tetőtől). De ne legyünk maximalisták! El kell ismerni, ilyen szép időben még nem jártam fenn nem csak a Kétágú-hegyen, de a Pilis-tetőn sem!

Itt is jó sokáig elbámészkodtam, nem nagyon akaródzott otthagyni ezt a csodálatos panorámát! Tudtam, hogy innen még úgy is leérek másfél óra alatt Pilisszántóra, hogy közben nézelődöm is. Márpedig nézelődni biztosan fogok, ugyanis a Panoráma úton sétálok majd le a hegyről, annak pedig nem véletlenül ez a neve! Végül fél kettő után pár perccel ereszkedtem le a csigalépcsőkön, hagytam magam mögött a Boldog Özséb kilátót és baktattam vissza a zöld sáv jelzés útvonalára.

Na, de ki is volt tulajdonképpen az a Boldog Özséb, akiről ezt a szép helyen álló kilátót elnevezték? Özséb 1200 körül születhetett, a tatárjárás alatt már esztergomi kanonok volt. Egész életében hajlott az egyszerű remeteéletre, ezt végül 1246-ban valósíthatta meg, amikor lemondott méltóságáról és a pilisi remeték közé költözött. Egy csodás látomás hatására gyűjtötte maga köré a környék magányos remetéit, majd a mai Klastrompuszta helyén felépítették 1250 körül a monostorukat. Egyre többen csatlakoztak a közösséghez, végül 1256-ban Özséb Rómába utazott, hogy a pápa jóváhagyását megszerezze egy rend alapítására. Egy kis huzavona után meg is kapta az engedélyt, így jött létre az I. Remete Szent Pál Rendje, vagyis röviden a pálos rend. A pálosok az egyetlen olyan magyar alapítású férfi szerzetesrend, amely alapításától mind a mai napig folyamatosan működik. Özséb boldoggá avatása 2008-ban történt, a Pilis-tetőn álló kilátó 2014-ben épült fel és az ő nevére keresztelték. Ennyi kitérő után térjünk vissza a túrára!

A Panoráma út bizony alaposan rászolgált a nevére, kanyarjaiból most is pompás kilátások nyíltak a környékre, tulajdonképpen ugyanazt láttam onnan is, mint a kilátóból, csak éppen egyre lejjebb ereszkedve. Általában azt szokták ajánlani, hogy a Pilis-tetőt a Panoráma úton másszák meg az erre vállalkozók, így egyre feljebb kapaszkodva egyre szebb lesz majd a kilátás is, a koronát pedig erre a Boldog Özséb kilátóból nyíló körpanoráma teszi fel, de most éppen úgy esett, hogy visszafelé jártam be ezt az utat!

Megálltam pár percre a Szent László kúpján is, innen már lehetett látni az uticélom, Pilisszántó buszfordulóját is, aztán sok kilométer után otthagytam a zöld sáv jelzéseket, amikor a zöld forrás jelzésre, később pedig a zöld és piros barlang jelzésekre váltva leballagtam Pilisszántó határába. Egy percre még elgondolkodtam azon, hogy felkeresem a hegyoldalban a Pilisi Boldogasszony kápolnát, de úgy éreztem, éppen elég távolság és szintemelkedés van már a lábamban ahhoz, hogy erről a kitérőről minden lelkiismeret-furdalás nélkül lemondhassak! Így aztán lesétáltam a buszfordulóhoz és megvártam a Pilisvörösvárra induló helyközi buszt. Vörösváron vonatra váltva fél óra alatt becsattogott a Stadler Flirt a Nyugatiba – mivel ezen a vonalon egy órányit utaztam odafelé Esztergom-Kertvárosig, nagyjából félórányi vonatutat gyalogoltam visszafelé –, a pályaudvarról pedig már kevesebb mint egy óra alatt hazaértem. Öt után pár perccel léptem be a lakásunk ajtaján.

A túra GPX formátumú trekkjének felhasználása

Megpróbálom itt pár mondatban elmondani, hogy lehet papírtérkép és turistajelzések nélkül ismeretlen terepen tájékozódni, eltévedés nélkül megtenni több kilométeres távot ismeretlen terepen, ha van GPS funkcióval rendelkező mobiltelefonunk.

Az első dolog, hogy a Google Térképet felejtsük el, ugyanis ahhoz, hogy a térkép letöltődjön a telefonunkra, ahhoz internetkapcsolat is szükséges, az pedig a lakott területektől távol biztos, hogy nem lesz! Tehát olyan térkép kell nekünk, amelyet mindig magunkkal vihetünk a telefonunkon! Az ilyent offline térképeknek hívják és a kezelésére alkalmas applikáció például a Locus, amely az Androidos telefonokra letölthető a Google Play áruházból. Nekem is ez van a telefonomon. Az ingyenes verziója pont jó nekünk, ha elviseljük a keskeny reklámcsíkot és a némileg korlátozottabb funkciókat. Tehát töltsük le és telepítsük a telónkra.

Ha telepítés után ránézünk a menüben a Locus Térkép-kezelőjére, azt látjuk, hogy az online mappa tele van térképpel (ezek kezeléséhez kell az internet, hiszen nem a mi telefonunkon vannak), viszont az offline mappa üres. Na, ide kell nekünk egy térkép! Bökjünk hát a kijelző jobb alsó sarkában lévő „+” jelre, aztán az offline térkép letöltésére! Rögtön a lista elején találjuk a Hungary – LoMaps térképet, ha bejelentkezünk a facebook vagy Google fiókunkkal, ingyen letölthetjük.

A letöltés végén nyissuk meg a Locust, és válasszuk ki a Térkép-kezelő menüben az offline mappában a LoMaps-t. Miután ráböktünk és a neve kikékül, az lesz a Locus számára az alapértelmezett térkép! Ha be van kapcsolva a GPS, a kijelző alján lévő „céltáblára” bökve már oda is tesz, ahol éppen vagyunk! Most már teljes Magyarországról utcaszintű térkép van a telefonunkon, de lakott területen kívül is jelölve van rajta szinte minden földút, gyalogút, a terep milyensége, a szintvonalak és még sok-sok hasznos POI (érdekes hely)! És ez a térkép mindig velünk lesz és addig használhatjuk, amíg a teló le nem merül! Nem csak, hogy internet nem kell a használatához, de még telefon térerő sem!

Két mentés a mobilom képernyőjéről. A felső képen a túrám teljes útvonala látszik, az alsón csak a Kis-Strázsa-hegy és a temető közötti szakasz. A reklámcsíkot én homályosítottam el...

Most már csak azt kellene tudni, hogy merre is induljon az, aki a nyomomban haladva végig szeretné járni a túrát? Ennél mi sem egyszerűbb, csak a poszt teteje táján, a szintmetszet képe alatt bökjön „A túra útvonala GPX formátumban” szövegre. Ekkor letöltődik a telefonjára az útvonalam GPS trekkje, ezt pedig be kell kapcsolni a Locus menüjében, a Nyomvonalak & Útvonalak pontban, hogy láthatóvá váljon a térképére vetítve!

Hát, ennyi az egész! Ennek a térképnek azonban van még egy hiányossága: nem mutatja a turistautakat! Erre a témára a közeljövőben egy teljes posztot szánok majd és ott ennek a megoldásáról is írok!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!