Kerékpáros pihenő Etyek és Gyúró között a dombtetőn

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Kapcsolatom a Duna TV-vel még tavaly ősszel kezdődött, egy nagyon kedves ismerősöm, Csernus Gábor tizenháromszoros Országos Kéktúra teljesítő ajánlott be hozzájuk, mint túrakerékpáros „szakértőt”. Persze, dehogy vagyok én szakértő a kerékpározásban, egyszerűen csak szeretem tekerni a pedálokat, járni két keréken az országot és ezt már eléggé hosszú ideje teszem! Na mindegy, a lényeg az, hogy már kétszer is behívtak különféle témákban egy-egy rövidebb stúdióbeszélgetésre, ráadásul egy hónapja érkezett a felkérés arra, hogy bemutatnám-e valamelyik kedvenc túraútvonalamat pár percben a helyszínen, végigtekerve azt! A választásom a BuBára, vagyis a Budapest-Balaton kerékpárútra esett, méghozzá a legszebb részére, a Budapest és Velence közötti szakaszára.

Aztán teltek-múltak a napok, egészen megfeledkeztem a Hajnal János szerkesztő-riporternek tett ajánlatomról, amikor június 16-án, pénteken késő délután ismét keresett telefonon, hogy akkor hétfő délelőtt ráérnék-e, ugyanis akkor tudnák felvenni az anyagot! Gyorsan végiggondolva a dolgokat arra a hétfői napra nem volt semmilyen fontosabb megbeszélés, vagy elintéznivaló a munkahelyemen, így aztán pár perc alatt lerendeztem a főnökömmel telefonon a szabadságom. Jánost visszahívva reggel kilencre beszéltük meg a találkozót a Kelenföldi pályaudvar nagy P+R parkolóinál.

Korán kelő létemre persze már hajnalban fenn kukorékoltam, de most nem indulhattam neki a túrának közvetlenül napkelte után a kora reggeli hűvösebb időt kihasználva! Pedig nem ártott volna a gyors indulás, ugyanis még a hétvégén erre a napra jósolták a meteorológusok, hogy ez lesz az idei nyár első, amolyan igazi kánikulai napja! Na mindegy, majd csak túlélem! Amióta pár éve egy forró nyáron végiggyalogoltam az Alföldi Kéktúra több mint 850 kilométeres útvonalán, nem sok újat tud mutatni nekem az itthoni időjárás!

Mivel volt még rengeteg időm, leballagva a kerékpártárolóhoz rendbe tettem kicsit az öreg, immár harminchat éves Csepel Marathon bicajomat, hiszen ez nagy nap lesz az ő életében is, tulajdonképpen ő lesz majd a főszereplő a riportban! De nyolc óra után pár perccel már mindennel készen voltam, ezért aztán a lakásban felkapva a hátizsákom legurultam a dombról a kerékpárral a pályaudvarra.

Akármilyen ráérősen is tekertem, háromnegyed kilencre már le is értem a két nagy P+R parkoló közé a buszvégállomásra, itt aztán várakozó álláspontra helyezkedtem. Lüke módon nem egyeztettem Jánossal a találkozás pontos helyét, így árgus szemmel leshettem az érkező autósokat! Azonban még így is elszalasztottam őket, a stáb ugyanis percre pontosan érkezett és János kilenckor hívott, hogy a nagyobbik parkoló végén várnak rám. Gyorsan elgurultam hát odáig, aztán a bemutatkozáson túlesve neki is láttunk a munkának. Megbeszéltük a riportok helyszíneit, de persze itt is készült egy hosszabb lélegzetű interjú. Kalács Csaba technikus gyorsan bevezetékelt, vagyis a mikrofont a pólóm gallérjára tűzte és a vezetéket az alatt vezette le az övemre csíptetett adó dobozába, aztán jöttek a kérdések.

Igyekeztem mindegyikre a legjobb tudásom szerint válaszolni, aztán Tóth Krisztián kameraman felvette a vágóképeket a bicajról és a sisak fejemre rakásáról. Tehát készült egy felvétel, ahol egész alakos képen felveszem a bukósisakot, egy közelebbi ugyanarról a mozdulatról és egy egészen közeli is a becsatolásáról. Végül felkerültek a Go-Pro kamerák a bicajra és a sisakomra is, aztán már csak az elindulást kellett felvenni. Fél tíz után pár perccel nulláztam le a kerékpár-computer napi számlálóit (erről is külön felvétel készült), pattantam nyeregbe és indultam neki az útnak, hiszen legkésőbb fél háromra be kell majd fejeznünk az egészet Velencén, mivel a stábot háromkor már várják a következő interjúra a Velence Resort & Spa-ban! Úgy saccolgattam, ez három és fél, négy órai tisztán kerékpározással töltött időt jelent majd, ami alatt a 65 kilométeres táv teljesíthetőnek tűnt még nyári hőségben is!

A hosszú P+R parkolón végiggurulva a Koszorúslány utcán kapaszkodtam fel a hajdan itt állt Osztapenko szobor helyén létrejött csomópontba, itt az aluljárón keresztezve az autópályát a Budaörsi úton tekertem tovább. Az úttest mellett futó egészen jó minőségű kerékpárúton karikáztam el a Kőérberki út elágazásáig, aztán rátérve arra a feledhető minőségű bringaútján kapaszkodtam fel a Budaörsi repülőtér füves mezőjének szélére. Az egyre jobban lepusztuló utasforgalmi épület mellett kereszteztem a vasutat, aztán a volt Vasvári Pál laktanya mellett elgurulva már el is értem a Kamaraerdőt. A villamossíneken is átzötyögve hátulról, az erdő felől kerültem meg a Kamaraerdei Ifjúsági Park hatalmas, bekerített telkét és értem ki a forgalmas Kamarerdei útra.

Ide volt megbeszélve a következő riport helyszíne, ahol a majdnem szemben nyíló Kolozsvári utca sarka a BuBa tulajdonképpeni kezdete, de nem láttam a stábot sehol, pedig jóval gyorsabbak az autóikkal, mit én. Na mindegy, azt beszéltük meg, ahol a leegyeztetett ponton nem látom őket, ne várjak rájuk, hanem induljak nyugodtan tovább. Gyerünk hát, mivel még előttem áll az út java!

Persze vártak rám, csak éppen pár száz méterrel arrébb, ahol az úttestre festett kerékpáros nyomokból végül a Biatorbágyig tartó önálló kerékpárút lesz! Újabb bevezetékelés, újabb kérdések, újabb kamerafelvételek, aztán a bringára szerelt Go-Pro kamerát Csaba áthelyezte a vázról a kormányra úgy, hogy most már nem a pedált tekerő lábaim filmezte, hanem alulról felfelé az arcomat. Rövid egyeztetés: a legközelebbi találkozási pont Biatorbágyon lesz majd a viadukton, amelyen áthalad a BuBa is! Indulás hát tovább!

Itt már magam mögött hagyva a várost rétek, legelők mellett vitt el a tökéletes minőségű bringaút, mellettem balra Törökbálint házait láttam a domboldalban, jobbra a Csiki-hegyek vonulata húzódott a mezőkön túl, szemben velem pedig már a Biatorbágy melletti Iharos és Kő-hegy erdős oldala emelkedett. Szerintem ez a BuBa egyik legszebb szakasza, csupán ezért a részért is érdemes eltekerni idáig! Aztán egy közlekedési lámpával védett kereszteződésben áttekertem a Raktárvárosi úton és továbbindultam a Hosszúréti-patak völgyében.

Egy idő után elértem Törökbálint utcáit. Kanyargós útvonalon vágott át a BuBa a településen, itt megint csak az úttestre felfestett kerékpáros nyomok és a minden utcasarkon álló apró kerékpárút táblák vezettek megbízhatóan. Egy gyaloghídon kereszteztem az M7-es autópályát, aztán az M0 autóút felett is áttekerve hagytam magam mögött a várost. Újabb jól kiépített kerékpárút szakasz következett, egy hosszabb szakaszát a vasúti sínek mellett megtéve érkeztem meg Biatorbágy határába. A vasút régi nyomvonalán kiépült kerékpárúton tekerve pillantottam meg a viaduktot és a közepén várakozó stábot.

Újabb bevezetékelés, újabb kérdések, aztán Csaba leszerelte a sisakomról és a bringáról a kamerákat. Pont elég lesz majd vágóképnek, amennyit felvettek eddig az úton! Idáig tartani tudtam a magamban felállított időtervet, és már a Velencére vezető út harmadánál jártam. Kicsit még pihentem, élveztem az egyre jobban kimelegedő időben a Füzes-patak völgye fölé magasodó viadukton a hűvös északnyugati szelet, aztán innen is továbbindultam. Megbeszélés szerint a következő találkozási pont Etyeken lesz majd a Magyar-kút parkjában, odáig pedig majdnem tíz kilométer az út. Csapjunk hát a lovak közé!

Szinte észrevétlenül, de tulajdonképpen a Kamaraerdőtől folyamatosan kapaszkodtam idáig, hát ezt a mintegy száz méternyi szintet néhány perc alatt elvesztettem, ahogy Biatorbágy utcáin lezúdultam a dombról a Biai-tó mellé. Persze a vízből nem sokat lehet látni, amúgy is be van kerítve, viszont itt, a település határában kezdődött a következő, az országúttal párhuzamosan haladó, Etyekre átvezető kerékárút szakasz, méghozzá egy jókora kaptatóval! Húzós, a legmeredekebb részén 7-8%-os meredekségű emelkedőn tekertem fel a dombtető kilátópontjára, itt aztán fellélegezve vágtam bele a következő völgybe levezető hosszú lejtőbe. Hagytam, hogy a bringa guruljon kedvére és élvezve a suhanás menetszelét csak az utolsó pillanatban vettem észre a stábot. Elszáguldva mellettük rámarkoltam a fékekre és megállva visszakiáltottam: Visszamenjek? Mutatták, hogy menjek csak tovább!

Persze elvesztve minden lendületemet megszenvedtem a következő, az előzőnél azért jóval kisebb kaptatóval, de aztán csak elértem Etyeket, és a főút szélére kifordulva a kerékpáros sávon tekertem be a központba, a Magyar-kút kis parkjába. Itt vártak már a fiúk. Újabb bevezetékelés, újabb kérdések. Ez most egy nagyobb lélegzetű interjú volt, még a hátizsákomból is kipakoltam, hogy megmutassam, mit hoztam magammal erre az útra. Végül gyors egyeztetés, hol várjanak rám legközelebb?

Emlékeztem arra, hogy az Etyektől Gyúróig tartó szakasz nem kizárólag kerékpárút, ide célforgalomként egyéb járművek is behajthatnak. Mivel az út a megművelt földek, szőlők között halad, az utat a bringásokon kívül inkább csak mezőgazdasági járművek használják, a szélessége is erre utal, ugyanis az lehet vagy három és fél, négy méter is! Ekkor már dél felé járt az idő, volt még két órám a maradék harminc kilométerre, de tudtam, hogy most jön majd a feketeleves, vagyis az átkelés az Etyeki-dombságon és a Biatorbágytól idáig vezető út kaptatói csak szerény bemelegítés voltak a most következő hullámvasúthoz képest!

A kaptatóba rögtön Etyek központjában belevágtam, a Vajda János utca húzós emelkedőjén tekertem el a Kálvária keresztjei alatt, aztán az emelkedés megenyhült, kicsit felváltva a kapaszkodó fokozatból hagytam magam mögött ezt a települést is. Az emelkedő azonban nem ismert irgalmat, újra meredekebbre váltott, én pedig nyomtam a pedálokat, amíg bírtam, végül a 10% körüli emelkedőn megadtam magam és tolásra váltottam. Ekkor húztak el mellettem a fiúk, én pedig nem tehettem mást, mint hogy integettem utánuk és feltoltam a bringát addig a pontig, ahol a kaptató kicsit kiengedett. Persze, véget még nem ért, csak annyira megenyhült, hogy már tekerhettem a pedálokat. Végül csak elértem a fennsíkot, ahol vagy száz méter emelkedés után végre véget ért a hegymenet és magasabb sebességre kapcsolhattam volna. Ott várt a stáb.

Leszállva a nyeregből kicsit kifújtam magam, aztán újabb bevezetékelés, és újabb kérdések. Röviden beszéltem az Etyeki-dombság kaptatóiról, visszatekintve mutattam, honnan is kapaszkodtam most fel ide – hiszen itt egy csodás kilátópontot értünk el –, röviden frissítettem és az egyre inkább kitörő koranyári forróságban továbbindultam az árnyékmentes aszfaltúton. Azt megbeszéltük, hogy ez volt az utolsó interjúpont, innen már eltekerhetek Velencéig, ott várnak majd rám a Korzó mellett.

Átvágva a nagyüzemi szőlőtáblák között – hiszen Etyek egy borvidék központja – értem el azt a szakaszt, ahol a szinte tökéletes minőségű út egy egyenes mandulafasorban haladt, aztán erősebb lejtő kezdődött, itt húzott el mellettem a stáb az autóival. Rövid kaptatóval értem fel a kőkereszt melletti kerékpáros pihenőhöz, de itt most meg sem állva nekiindultam a Gyúróra levezető hosszú lejtőnek, ahol aztán megint elvesztettem mindazt a szintet, amelyet Etyek óta leküzdöttem!

Az elmúlt hetek nagy esői sok kavicsot rámostak az aszfaltútra, főleg kanyarokban kellett ezért óvatosan haladnom, mert nem szerettem volna a bringatúrát valamelyik útszéli árokban befejezni! De aztán leértem Gyúróra, és megállás nélkül áttekertem a községen. Gyorsan átértem a következő faluba, Tordasra a Szent László-patak melletti réteken keresztül, itt aztán elgurultam az árnyas kerékpáros pihenő mellett. Hajtani kell, nincs idő megállni!

Kajászóig csak egy mindössze negyven méter magas dombocskát kellett leküzdenem, ez szinte lendületből megvolt, itt aztán ráfordultam pár száz méter erejéig a Váli-víz völgyében futó országútra. A faluból már ismét kerékpárúton értem ki, de aztán megálltam a rétek szélén vagy tíz percre, ugyanis kipukkadtam, mint egy lufi! Leültem egy útszéli akác árnyékába és sziesztáztam egyet a már szinte agyforraló hőségben. Jócskán ittam a lassan megmelegedő cukormentes limonádémból, megettem ebédként másfél sajtos kiflimet, aztán kissé visszafogva a korábbi tempómon csak negyed kettő felé indultam tovább. Újabb, majdnem száz méter magas dombhát következett, aztán egy hosszú, tökegyenes úton legurultam Pázmándra.

Javasoltam a stábnak még korábban, álljunk meg pár felvétel kedvéért Pázmándon Toldi Miklós faszobránál is, amely abba a pózba merevedve áll a kerékpárút mellett, ahogy Lackfi nádor kevély kérdésére: „Hé paraszt, melyik út megyen itt Budára”, egyenesen kinyújtott kezében tartott petrencerúddal mutatta a megfelelő irányt. De ez most kimaradt, pedig szerintem jó poén lehetett volna! Én sem álltam meg itt, még egy fénykép kedvéért sem, ugyanis a megszokott fotómasinám szándékosan otthon hagytam reggel, hogy ne csábítson megállásra és fényképezésre sehol sem. Ez a bringatúra ugyanis nem a nézelődésről szól!

Pázmánd után – talán felesleges is ismételnem –, újabb dombhát következett, de ez még cifrázta is a dolgot: nem egyetlen nagyobb emelkedő volt, mint az előzőek, hanem több kisebb gerincet is meg kellett másznom rajta. Végül két óra felé pillantottam meg Nadap templomtornyát, aztán a falun átvágva ráfordulhattam végre a Velencei-tóhoz levezető utolsó, hosszú lejtőre. Már a síkot elérve tekertem át lendületből az M7-es feletti hídon, aztán a Budapest – Balaton kerékpárutat magam mögött hagyva elgurultam a Korzó melletti körforgalomig. Nem láttam sehol a stábot, ezért Jánost felhívva megkérdeztem, hol várnak rám? A volt csónakkikötő mólóján. Az nincs messze, kigurultam oda két perc alatt. Na, de hol a stáb? A kikötő medencéjének túlfeléről integettek át, a másik mólóról!

Végül körbetekerve az öblöt pont fél háromkor találkoztunk a füves parton és egy végső bevezetékelés után következtek az utolsó kérdések. A válaszok azonban csak következtek volna, ugyanis egyetlen épkézláb mondatot nem bírtam végigmondani a kimerültség miatt! Pihentem hát egy sort, kifújtam magam, megittam a limonádém maradékát, aztán már gyorsan meglett az interjú. Elkészültek a vágóképek a kerékpár computer adatairól is, aztán a fiúk már csomagoltak, hiszen még át kellett érniük háromra a szomszédos Velence Resort & Spa épületébe. Így aztán háromnegyed három felé magamra maradtam a tóparton.

Tudtam, hogy félóránként indulnak vonatok vissza Kelenföldre, így hát nem kellett egyáltalán sietnem, bármikor hazaindulhattam. Végigtoltam hát a bringát a Korzó sétányán és beültem egy vendéglőbe egy doboz alkoholmentes Soproni Szűzre. Tulajdonképpen itt pihentem ki a kerékpártúra fáradalmait és néztem meg a kis kerékpár computer adatait. Én magam is meglepődtem a teljesítményemen, hiszen 64,77 kilométert tekertem le három óra negyvenhét perc alatt, tehát ezen a változatos terepen is tartani tudtam a 17 kilométer per órás átlagot! Mindehhez a GPS-em még 581 méter szintemelkedést tett hozzá, ami azért nem piskóta! Üldögéltem még egy darabig az árnyékos, széljárta teraszon, aztán vettem még egy jéghideg kólát a hazafelé útra és kikarikáztam a közeli vasútállomásra. Egy padra letelepedve megvettem a mobilos app segítségével hazafelé a jegyet magamnak és a kerékpárnak, aztán pár perc múlva jött is a kora délutáni hőségben légkondicionált oázisnak tűnő Flirt, amellyel fél óra alatt Kelenföldre értem.

Visszaérkeztem hát oda, ahonnan kora délelőtt nekiindultam ennek a kerékpártúrának! Áttolva a bringát az aluljárón a buszvégállomás aszfaltos placcára már nem volt más dolgom, mint feltekerni a Tétényi-fennsíkra a lakásunkig. Úgy hiányzott ez az utolsó száz méternyi szint a dimbes-dombos túrám után, mint ablakos tótnak a hanyattesés, de aztán ezen is túltettem magam és fél öt felé raktam el a bringát a kerékpártárolóba jól megérdemelt pihenőjére. Zárszóként tehát elmondhatom, ennyi kellett mindahhoz, hogy a Duna TV-nél elkészülhessen a péntek délelőtti Nyár 23 magazinműsor két hosszabb lélegzetű beszélgetése közé átvezetésnek a Budapest-Balaton kerékpárútról szóló, alig több mint három perces filmecske!

És végül, íme az alkotás, a BuBa Kelenföld és a Velencei-tó közötti szakaszát bemutató film. Mivel egészben van feltöltve a Nyár 23 magazin június 23-i adása a Médiaklikkre, 1:15:30-ra tedd az indítást! Ekkor kezdődik a felvezetés a filmecskéhoz.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A képek forrása:

Az első 17 kép a Duna TV Nyár '23, 2023. június 23-i adásából lett átvéve

Toldi Miklós szobrának képe a https://hatizsakotfel.blog.hu/2022/08/04/buba_budapest_velence posztból lett átvéve!

A saját képeimet a tavaly júliusi utamról teszem fel, amikor végigtekertem a BuBán Kelenföldtől Székesfehérvárig.