A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Erre a szombatra nem jósoltak kimondottan szép időt a meteorológusok, szerintük az ország középső részén egy összeáramlási zóna okoz majd felhős időt, ráadásul még a levegő is eléggé párás lesz, tehát nem lesz érdemes kilátásokat keresni ezen a túrán. Így hát döntöttem, most félreteszem a középhegységi túrákat és egy, már régóta bakancslistás dolgot veszek elő, vagyis körbesétálom a tatai Öreg-tavat és a nála jóval kisebb Cseke-tavat is! Már sokszor jártam Tatán a kerékpáros-, vagy gyalogtúráimon, a tavakat is többször meglátogattam már, de soha nem jutott arra időm, hogy a tókerülő túrákat megtehessem. Hát most itt lesz rá a lehetőség!

Nem indultam túl korán otthonról, csak a hétórás 250-es busszal zötykölődtem le Kelenföldre, ott aztán a győri zónázó Stadler Flirtet elkapva fél kilenc előtt pár perccel már a Tóvároskerti vasúti megállóban készülődtem neki a kirándulásnak. Szokás szerint most is indítottam a turista GPS-em és amíg arra vártam, hogy pontosan meghatározza a pozíciómat, felfűztem a fényképezőgépem tokját a derékszíjamra. Úgy nézett ki, hogy Tatára érkezve magam mögött hagytam a felhős időt is, a zárt felhőzet paplanja alól még Tatabányán kibújt a vonat, bár a kora reggeli alacsonyan járó nap még elbújt a távoli felhősáv mögött.

A hosszú és egyenes Baji úton indultam el a város széléről a tavak felé, aztán a Tatai Edzőtábor hosszú kerítése mellett végigballagva eldöntöttem azt is, hogy az Öreg-tónál kezdem majd a tókerülést és azt befejezve térek vissza ide, a Cseke-tóhoz. Így aztán elkutyagoltam egészen a Tatát átszelő 1-es főútig, majd azt keresztezve lesétáltam a Malom utcán az Öreg-tóhoz és megálltam a régi gyermekversike szerinti „száraz tónak nedves partján”.

Érdekes dolog ám az Öreg-tó éves vízszintszabályzása! Itt több szempontot, érdeket is figyelembe kell venni, például nyári időszakban a vízisportok és a turisztikai igények miatt magasan tartják a tó vízszintjét, de télen a halászati és természetvédelmi szempontokat figyelembe véve jócskán lecsökkentik azt. A csökkentett vízmélység miatt könnyebb a víz lehalászása, a mederben előbukkanó iszapszigetek pedig az itt telelő vadludak miatt fontosak. Jelenleg, február közepén már feltöltés alatt áll a tó, a neten fellelhető adatok szerint naponta 2 centiméterrel növelik már a vízmagasságot, hogy pár hónapon belül beálljon a nyári, sokkal magasabb vízszint.

Éppen ott, ahol elértem a tópartot, érdekes fényképkiállítás volt kialakítva konténerszerű dobozokban, átsétálva rajtuk a tóról készült szép felvételeket lehetett megtekinteni. Végigsorjázva a konténerek között alaposan megnéztem a képeket, amelyek a tó életét mutatják be az évszakok változásával. A parti sétányon indultam tovább, aztán a kövezett rakpart végén lesétáltam a tómederbe, gondoltam, ott folytatom az utam, azonban a szemem megakadt egy, a mederben álló jókora táblán. Kíváncsian odaballagtam hozzá és elolvastam a szövegét, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy tilos a mederben járkálni, mert csakis így lehet biztosítani a vízen pihenő vadmadarak zavartalan nyugalmát. Na jó, akkor gyerünk vissza a partra!

Így hát a partot követő sétányon ballagtam végig a tó északkeleti partján, elsorjáztam a madármegfigyelő torony mellett, aztán egy kápolnának tűnő kis épületet értem el, egyedül az volt zavaró rajta, hogy a tetején kereszt helyett mintha egy vitorláshajó áll volna. A túra végén hazatérve komolyan utána kellett keresnem, és olyan információkat találtam róla, hogy egy régi csónakház, illetve szivattyútelep épülete lehetett. Mindenesetre érdekes!

Lassan élértem az Öreg-tó délkeleti végét, itt véget ért az aszfaltozott sétány, de jól kitaposott erdei út kanyargott tovább alattam a víztől távolodva az ártéri erdő fái között. Azt nem mondhatom, hogy a kutyával sem találkoztam ezen a februári napon, hiszen vagy tucatnyi kutyasétáltató gazdival és kocogóval is összefutottam ezen az útszakaszon, azonban csak egymagam tértem le erről a jól kitaposott útról, hogy az Által-ér partján kanyargó keréknyomokon kiballagjak újra a tóhoz. Végül egy zúgó után értem el azt a pontot, ahol a bővizű folyócska eléri az Öreg-tó medrét, itt megállva pár percre megcsodáltam a lassan töltődő, de amúgy totál sík tómedret. Tényleg sok víz kell a tóba, ha ez a kisebb folyónyi vízmennyiség csak naponta 2 centiméterrel tudja megemelni a vízszintet!

A tókerülő útra visszatérve átvágtam az errefelé már inkább egy rendezett parkerdőre hasonlító ártéri erdőn és visszatértem a partra. Kisebb ösvényeken kisétáltam két helyen is a homokos tófenékhez, aztán azon keresztül a jelenlegi vízpartra, végül megunva a kitérőket már egyszuszra elballagtam a Kálvária-dombig. Csak ösvények vezettek a fák között a tóparti útról a domb irányába, ezek közül választottam egyet, aztán a GPS-t is állandóan figyelgetve megindultam az erdőn keresztül. Az első házakat elérve rátértem a Kálvária utcára, majd erről balra fordulva egy gyalogúton rohamoztam meg a dombtetőt. Feltűntek előttem a kőkeresztek és a tornyocskás kápolna, majd a füves dombtetőre felérve már ráláttam a régi víztoronyra és a Söréttoronyra is.

Megbámultam a kilátást a keresztektől, lepillantottam a volt kőfejtő geológiai bemutatóhelyére, aztán elballagtam a dombtetőn keresztül a Söréttorony udvarára bevezető kapuhoz. De mi is az a Söréttorony? Már az 1930-as években is nagy igény mutatkozott a vadászok által használt sörétes lőszerre, és ehhez itt gyártották, ebben és az ehhez hasonló tornyokban a sörétet. A torony tetejéről az olvadt ólmot egy szitaszerű acélrácson keresztül csepegtették le az alul elhelyezett, vízzel teli medencébe és az esés közben gömböcskékké formálódó ólomcseppek a vízbe érve egy pillanat alatt megszilárdultak. Ezután már csak nagyság szerint válogatni kellett a golyócskákat, végül berakni azokat a töltényhüvelyekbe. A torony magassága nagyon fontos szempont volt, hiszen elegendő idő, pontosabban elegendő út kellett arra, hogy az ólomcseppek az esés közben felvehessék a gömb alakot.

Ezt a tornyot Stieber Antal építtette 1939-ben a sörétöntödéjéhez. Az 1960-as évek óta azonban már más módszerrel gyártják a sörétet, így a torony a funkcióját elveszítette, majd később kilátóvá alakították és Tata ismert építésze, Fellner Jakab nevét adták neki. Kíváncsi voltam magára a toronyra, de a tetőszintjéről nyíló kilátásra is, így a tényleg csak jelképes belépőt megvéve és a torony belső lépcsőházának 175, kicsit recsegős fa lépcsőfokát megmászva megnéztem nemcsak Tata, de tágabb környezete panorámája is. Ide tényleg érdemes feljönni és körülnézni! Alattunk terül el Tata háztengere, kicsit távolabb a várkastély és az Öreg-tó is feltűnik, a messzeségben pedig a Gerecse hegyei-dombjai sorakoznak.

Nem sok ilyen söréttorony van az országban, egy kerékpáros túrámon akadtam össze az egyikkel Borjád határában, de áll még egy másik ilyen torony Újpesten is. Kicsit elnézelődtem fenn a torony tetőszintjén, persze rengeteget fényképeztem is, aztán a toronyból visszaereszkedve megültem a kálváriakápolna melletti egyik pihenőpadon és sütkéreztem egyet a melengető februári napsütésben. Bejelentkeztem a blog facebook oldalára is, aztán amikor meguntam a semmittevést, komótosan visszasétáltam a tóhoz. A tókerülés nagyobbik felét már megtettem, most tovább ballagva a parti földúton elsorjáztam az Eötvös gimnázium alatt, a park fái között megpillantottam az Esterházy kastély fehér épülettömbjét, majd a nyáridőben a tavat járó vízibusz kikötője mellett értem el a várfalakat.

Most csak elsétáltam a várkastély előtt, aztán a sétány egyik napos padjára letelepedve megebédeltem a hazaiból. Ekkora már elmúlt dél is, benépesült sétálgató párokkal, családokkal a tóparti sétány, végül egy kicsit megunva a sokadalmat továbbindultam és befejeztem a tókerülő körömet. A Baji úton elindulva visszafelé, a vasúti megálló irányába, most a Cseke-tó következett a sorban, ezért aztán a Sport utcát elérve magam mögött is hagytam a széles Baji utat és elsétáltam az Angolpark kapujáig.

Az angol stílusú parkot még 1783-ben hozta létre az Esterházy család, a parkban emelt kis kastélyt nyári lakként használva. A parkba még műromokat is építtettek, hozzá a kövek egy részét, főként a boltíveket a Vértes erdejében megbúvó vértesszentkereszti bencés kolostor romjaitól hozatták ide. Azokhoz a tényleg csodálatos, igazi romokhoz csak turistautakon, gyalogosan lehet eljutni, és eddig nem is tudtam, hogy a falai egy részét azért hordták el, hogy aztán díszként használják ezekhez a műromokhoz! Hiába, ezelőtt több mint 300 évvel még nem létezett műemlékvédelem!

Ettől függetlenül szép a hatalmas park, amely teljesen körbeveszi a Cseke-tavat. Az Öreg-tó megkerülése egy jókora kirándulás, hiszen még kitérők nélkül is egy több mint hét kilométeres út, a Cseke-tavat egy alig több mint két kilométeres sétával akár fél óra alatt is körbe járhatjuk. Tulajdonképpen mintha az Öreg-tavat összezsugorítottuk volna annyira, hogy a megkerülése csak egy könnyű séta legyen.

Két szépen kiépített forrás, az Angyal-forrástó és a Tükör-forrástó táplálja a Cseke-tavat, de most még tart a téliesítés és a betonmedencék leürítve várják a melegebb időket. Érdekesség, hogy a mű kolostorromokon kívül még egy mű török mecset falai is ékesítik a kertet, a hajdani pálmakert pedig rendezvényközpontként várja a látogatókat.

Engem a tó kicsi mesterséges szigetei ragadtak meg a leginkább, fahidak vezetnek át rájuk a partról és ezeken tényleg el lehet bújni a kíváncsi tekintetek elől! Ráadásul itt sem találkoztam sok emberrel, csak néhány sétálgatóval futottam össze a tóparti sétányokon. Háromnegyed kettő felé léptem ki a park kapuján és indultam tovább a Baji úton a Tóvároskert vasúti megálló felé. Nem kellett sietnem, volt még majdnem háromnegyed órám a következő személyvonatig, ami aztán jött is pontosan fél háromkor. Négy óra felé értem haza erről a könnyű kis túráról.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!