A Sas-hegy déli oldalának egyik kilátópontján állnak a vezetett túra résztvevői
Már régóta bakancslistás volt nálam a Sas-hegy tanösvény, amely csak szervezett formában, vezetővel látogatható, viszont ez az oda-vissza úttal együtt is csak egy alig félnapos elfoglaltság és jobban szeretek egésznapos túrákat szervezni magamnak. Így aztán mindig csak tologattam magam előtt a látogatás dátumát, azonban most egy szerencsétlen véletlen jó alkalmat teremtett a tanösvény felkeresésére. Húsvétkor egy óvatlan mozdulat miatt alaposan meghúztam a derekam, aztán az utána következő héten eléggé sokat kínlódtam vele. Csak lassan múlt a fájdalom, viszont még most sem akartam hosszabb túrára indulni, hátha még nem jöttem rendbe teljesen. Így aztán magától adódott egy délelőtti séta keretében a Sas-hegy felkeresése.
Szokásomtól eltérően most nem tömegközlekedéssel utaztam oda-vissza, a családi Opellel indultunk otthonról a fiammal fél tíz felé, tízre már meg is érkeztünk a Sas-hegy oldalában, a Tájék utca legvégén lévő kis autóparkolóba. Mire kiszálltunk, már ki is nyitották a természetvédelmi terület kapuját, így aztán mi, a talán féltucatnyi látogató azonnal fel is sétálhattunk a látogatóközpont épületéhez. A belépőt megvéve volt még vagy húsz percünk a vezetett túra fél tizenegyes indításáig, így aztán felbaktattunk a Sas-hegy keleti csúcsán lévő kilátópontra a kikövezett sétányon.
A Sas-hegy a szomszédos Gellérthegyhez hasonlón meredek oldalú dolomitszirt és abban is hasonlítanak egymáshoz, hogy mindkét hegyről csodálatos kilátás nyílik a környezetükre! Nem hiába nevezik Sas-hegynek, hiszen ilyen kilátást csakis a magasan szárnyaló sasok láthatnak – bár a hegy neve állítólag máshonnan származik. A török kor után itt letelepedő svábok nevezték el Adelsbergnek – magyarul a Nemesek hegyének –, és ez torzulhatott Adlersberggé. Ezt aztán 1847-ben, egy már egy korábbi posztomban említett dűlőkeresztelőn magyarították meg Döbrentei Gábor ötlete nyomán tükörfordítással Sas-hegynek.
A kilátópont csupán pár perces séta a látogatóközponttól és habár most eléggé felhős volt az idő, mégis csodálatos volt az onnan nyíló kilátás! Sajnos, a Duna belvárosi szakaszát nem lehet innen látni, hiszen a Várhegy és a Gellérthegy kitakarja azt, de ettől az apróságtól eltekintve a kilátás fejedelmi! Körülöttünk terül el Buda, innen fentről szinte egy tökéletes terepasztalként láthatjuk a várost. A terepasztal illúziót még az is erősíti, hogy a Kelenföldi pályaudvar teljes vágányhálózatát be lehet látni a hegytetőről!
Jól láthatóak a már szinte teljesen beépített budai hegyoldalak, szemközt velük pedig egy eléggé furcsa nézőpontból a Gellérthegy és a Várhegy. A pesti oldal háztengerén túl a gödöllői dombok zárták le a látóhatárt, felettük a párás messzeségben feltűnt a Mátra két legmagasabb csúcsa, a Galyatető és a Kékestető is. Észak felé a Hármashatár-hegy tömbjére nyílt kilátás, mögötte balra a Nyéki-hegy és a Vadaskerti-hegy közötti nyergen keresztül éppen a Pilis és a Visegrádi-hegység legmagasabb hegye, a Pilis-tető kukucskált elő.
Megcsodáltuk hát a kilátást, persze fényképeztem is rengeteget, aztán csak fél tizenegy előtt pár perccel sétáltunk vissza a látogatóközponthoz, ahol már gyülekeztek a többiek a vezetett túrához. Pontosan indultunk neki a mintegy nyolcszáz méteres tanösvénynek, és nagyjából hetven perc alatt jártuk végig. Nem szeretnék a következőkben részletes leírást adni a kirándulásról, de szinte lépten-nyomon megálltunk mindig valamilyen érdekesség miatt. Egyrészt ugye éppen most zajlik a tavaszi virágzás, másrészt gyakran megálltunk a kilátások miatt is.
A Sas-hegy oldalában több évszázadnyi időn keresztül folyt a szőlő és gyümölcstermesztés, aztán amikor a szőlőt elvitte a filoxéra, közparkot igyekeztek itt létesíteni. Ekkor telepítettek ide több tájidegen növényfajt, például a feketefenyőt, az orgonát és az aranyesőt is. A terület 1958-ben lett védett, az utóbbi időkben próbálják a fentebb említett fajokat visszaszorítani, hogy az őshonos növényfajok ne pusztuljanak ki a területen. Ilyen a galagonya, a kökény, a virágos kőris, és a molyhos tölgy is. A hegytető bokorerdejének jellegzetes állatfaja a zöld gyík. Most persze sok volt a virág is, már kinyílt több helyen is a lila virágú csalán, sikerült lekapni egy tavaszi héricset, farkas kutyatejet, fürtös gyöngyikét és egy árva tő kökörcsint is.
A facsoportok között a meredek hegyoldalt nyílt sziklagyep borítja, a terület nagy részén felszínre kerül a hegyet alkotó dolomit is. A dolomit a mészkővel ellentétben könnyen aprózódik, ez a törmelék az ösvényt borító murva is. Persze a tanösvény egyáltalán nem vízszintesen fut a hegyoldalban, miközben megkerüljük a Sas-hegy keleti csúcsát, jókorákat ereszkedünk és kapaszkodunk a sziklák között! Na, de mi ez egy egész napos túra több száz méteres szintjeihez képest!
Nézelődve, sétálgatva, a vezetőnk magyarázatait hallgatva gyorsan a végére értünk a picivel hosszabb, mint egy órás sétának és miközben a többi látogató a kapu felé indult, mi még visszaballagtunk a látogatóközpontba. Végignéztük még a pénztár melletti kis kiállítás tablóit és diorámáit, megvettem a Sas-hegy tanösvényt bemutató kis füzetecskét (ettől vagyok most ilyen okos), aztán mi is elindultunk kifelé. A parkolóban a kocsiba beülve húsz perc múlva már otthon is voltunk.
És hogy miért is ajánlom, hogy látogassatok el Ti is a Sas-hegy tanösvényre? Kevés olyan hely van az országban, ahol egyrészt csupán egy egészen rövid sétával csodálatos panorámákban is gyönyörködni lehet és közben ritka őshonos növény- és állatfajokat is láthatunk. Másrészt a Sas-hegy akár autóval, akár pedig tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető egész Budapestről, de egy kisebb kirándulással a BAH csomóponttól, vagy a Farkasréti temetőtől is elérhető. Ennyi az egész! Tehát, ha van egy szabad hétvégi délelőttötök, akár ide is eljöhettek egy sétára!
Tavasz a Sas-hegyen. Háttérben a Budai Vár.
