Ópusztaszer - A Rotundában van kiállítva a Feszty körkép

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS 

Nyugodt, háborítatlan éjszakát töltöttem el a sátramban Tiszasziget mellett, a hazánk legmélyebb pontját jelölő kopjafát körülvevő kis parkban, de most is fenn kukorékoltam már hajnalok hajnalán! Egy darabig forgolódtam a hálózsákomban, aztán rájöttem, ebből már nem lesz alvás, így fél öt után, még töksötétben elkezdtem készülődni. Nagyjából összerámoltam a holmim a kerékpáros oldaltáskákba és a hátizsákomba, aztán éppen világosodni kezdett, amikor kiültem reggelizni az esővédő házikó asztalához. Megmosakodtam a kis fürdő-WC konténer mosdójában, aztán a sátrat is lebontva hat óra felé már menetkészen álltam.

Kicsit még elbeszélgettem telefonon a nejemmel, megnyugtattam, hogy ezt az éjszakát is túléltem. Megvallom őszintén, amikor a túra előtt a sátorverések helyeit tervezve ide jött ki a lépés a napi távokat számolgatva, kicsit szorult a kapca, hogy a szerb határtól alig pár kilométerre kellene sátoroznom. Az ember hall, olvas mindenfélét a határon éjszaka átlopakodó migránsokról, magam is láttam előző nap a környéken lévő fokozott rendőri jelenlétet, ezért aztán tartottam attól, hogy valami „esemény” fog történni az éjszaka folyamán. Ezt persze nem osztottam meg a párommal, nem szerettem volna, ha szétidegeskedi magát miattam! Persze így jól belegondolva, nem tudom, mit szólnék én ahhoz, ha ő jelentené be legközelebb, hogy el szeretne egymagában menni egy vadkempingezéssel összekötött ötnapos országjáró túrára? Biztosra veszem, hogy én sem látnék az idegtől, amíg baj nélkül haza nem érkezik!

Reggeli után Magyarország legmélyebb pontján

Miután végeztem a telefonnal, még megnéztem a bringa pedálját és kénytelen voltam beismerni önmagam előtt, hogy kotyogósabb, mint amikor először ellenőriztem Kiszombor határában! Csak Szegedig bírja ki, ott úgyis ki fogom cseréltetni! Persze még este megnéztem a neten, hol vannak kerékpárszervizek a városban, pár útba eső címet ki is írtam magamnak. Végül mivel már erősen kattogott is a pedál, kicsit megolajoztam. Tisztában voltam vele, hogy ezzel semmit nem segítettem rajta, de legalább halkabban kattogott, így kevésbé volt zavaró.

Fél hét után pár perccel indultam el, kitekertem a kopjafa parkjából az országútra és belevágtam a harmadik túranapomba az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán. A Tiszaszigetig vezető kerékpárút le volt zárva felújítás miatt, de aztán a falutól egészen Szegedig folyamatos és egészen jó minőségű kerékpárúton tekerhettem. Pontosabban Szőreg után a kerékpárút helyett már kis szervizút vezetett a forgalmas 43-as út mellett, de ezzel sem volt semmi hiba. Végül a reggeli csúcsforgalomban háromnegyed nyolc felé értem be Szeged központjába és toltam át a bringát a Belvárosi hídon. Át is tekerhettem volna rajta, de így sokat tudtam közben fényképezni, bár a keskeny járdán kicsit feltarthattam ezzel a többi kerékpárost.

Lenéztem a hídról a Tisza parkosított partjára, itt szerettem volna megszállni éjszakára a Partfürdő Kempingben, de pont ezen a héten volt zárva egy itt megrendezett egyetemi gólyatábor miatt! Egyszer már belefutottam egy ilyenbe, még 2016 augusztusa végén, amikor az Alföldi Kéktúra útvonalán gyalogoltam, és a Debrecenhez közeli Vekeri-tó kempingjében volt éppen gólyatábor! Akkor váratlanul ért, hogy egy ötnapos túra negyedik napja után sem tudtam tisztességesen lezuhanyozni, most legalább előzetesen utánaolvastam ennek a neten! Ezért is maradtam végül a tiszaszigeti fél-vadkempingnél, a kopjafa melletti területen ugyanis megengedett a sátorozás.

Mivel kilenc előtt egyik, a listámon szereplő kerékpárszerviz sem nyitott ki, volt hát egy teljes órám, hogy csavarogjak egyet Szeged belvárosában! Először a Tisza-parti sétányon kószáltam egyet, aztán amikor a Fogadalmi templom tornyai felbukkantak a házak között, arra vettem az irányt. Általában toltam a bringát, így alaposabban megnézhettem mindent, így érkeztem meg a Dóm térre. Még álltak a szabadtéri színpad padsorai, de már bontották őket, így aztán csak oldalról, az árkádok mellől fényképezhettem le a templomot.

És hogy miért hívják fogadalmi templomnak is a dómot? Az 1879-es nagy árvíz után döntöttek úgy a városatyák, hogy az újabb árvizektől való megmenekülésért fogadalomból építenek majd egy szép nagy templomot a város központjában. Végül csak 1914-ben rakták le az alapkövét, majd az I. Világháború miatt félbe szakadt építkezést 1923-ban folytatva a következő év karácsonyán mutatták be az első szentmisét a dómban. Érdekesség, hogy Magyarország legnagyobb toronyórái ide lettek beépítve, az óralapok 430 cm átmérőjűek, 270 és 210 cm hosszú mutatókkal, 9040 síppal felszerelt orgonája pedig sokáig a legnagyobb volt hazánkban!

A Dóm térről továbbindulva már csak céltalanul barangoltam az utcákon, nézelődtem és fényképezgettem, végül az Aradi vértanúk terének parkjában egy padra letelepedve megettem a helyi kioszknál vásárolt maxi hot dogot. Háromnegyed kilenc felé kaptam fel a nyeregbe és a már egyfolytában kattogó és recsegő pedálú bringával elindultam kifelé a József Attila sugárúton. Az első útba eső szerviz szabadság miatt zárva volt, de tíz perc alatt elértem a következőt, az Urban Legend kerékpárboltot és szervizt. A boltban dolgozó srácok egy perc alatt megértették, hogy nincs időm várakozni, azonnal meg kell javítani a kerékpárt, ugyanis még ezen a napon vagy nyolcvan kilométert tekerni szándékozom vele! 

Így aztán alig tíz perc alatt megkapta a bringa a két szép új pedált, nekem pedig nem volt más dolgom, mint kifizetni az alkatrészek és a javítás árát, aztán indulhattam is tovább. Az már csak hab volt a tortán, hogy a srácoktól kértem pecsételést az Országos Kerékpáros Körtúra igazolófüzetébe is, ugyanis Szeged is olyan hely a túra útvonalán, ahol igazolnom kellett az ottjártamat! Fél tíz felé indultam tovább a svájci óraként nesztelenül és könnyedén forgó pedálokat tekerve! Kicsit fellélegeztem: gyakorlatilag időveszteség nélkül túl vagyok a kerékpárjavításon!

Most már csupán egyetlen problémám volt, mégpedig hogy a József Attila sugárút folytatása az Orosházára vezető 47-es út volt, én pedig Ópusztaszer felé szerettem volna továbbindulni, de ez is könnyen megoldható volt, csupán a Makkosházi körúton kellett „egy osztásnyit” az óramutató járásával ellentétesen tekernem, hogy elérjem Sándorfalvi utat. Makkosháza lakótelepén átgurulva kereszteztem a Hódmezővásárhelyre menő tram train már elkészült vágányát, aztán az M43-as út feletti hídon átgurulva végleg magam mögött hagytam Szegedet.

Kitűnően megépített kerékpárút nyújtózott előttem, a borongós égbolt alatt egészen jó túraidő kerekedett erre a napra, csupán az előző napi front utáni élénk északi szél zavart egy kicsit, amely éppen szembefújt ezen a szakaszon. De minden nem lehet tökéletes, így aztán megbékéltem a sorsommal és visszaváltva egy kicsit kisebb sebességgel folytattam az utam. Hamar elértem Sándorfalvát, de az országút és a mellette futó kerékpárút is elkerülte a központot, így aztán most nem néztem meg a főteret és a szépen felújított Pallavicini kastélyt sem. Sándorfalvát Pallavicini Sándor őrgróf alapította 1879-ben a szegedi árvíz után 300 kataszteri hold földet felajánlva a környékbeli árvízkárosultaknak és szegényparasztoknak. Az ő keresztnevét őrzi a település neve.

Sándorfalva után is folytatódott a kitűnő kerékpárút, továbbra is nesztelenül suhantam a bringán és közben persze nézelődtem. Ismerős helyeket kerestem a szememmel, hiszen 2016-ban az Alföldi Kéktúrát járva itt gyalogoltam egy darabon az út mellett – akkor még híre-hamva nem volt a mostani kerékpárútnak – próbáltam megtalálni azt a helyet, ahol akkor sátrat vertem. Az országút dóci elágazása előtt rá is leltem a füves aljú akácosra, az időközben eltelt öt esztendő alatt semmi sem változott itt!

Egy darabon a kéktúra kék sáv jelzései is a kerékpárút mellé voltak felfestve a fákra, aztán megálltam azon a helyen, ahol a jelzett turistaút eltűnik az erdőben. Jót somolyogtam azon, hogy itt sem változott semmi: egy gyakorlatilag teljesen benőtt, már évek óta nem használt erdei útra kell térniük itt a kéktúrázóknak! Aztán lassan elértem az Ópusztaszer külterületén fekvő Nemzeti Történeti Emlékparkhoz vezető letérést és elindultam rajta a park főkapuja felé.

A kapu előtt megállva megkerestem a kéktúra bélyegzőt a Tourinform iroda falán és belenyomtam egy extra bélyegzést az igazolófüzetembe a szegedi és a kiskunhalasi kockák közé. Itt nem kéne bélyegeznem, de ha már lúd, legyen kövér! Fél tizenkettő felé járt ekkor már az idő, a napi táv felén túl voltam és röviden eltöprengtem azon, hogy megvegyem-e a belépőt a parkba? Végül is időm lenne arra, hogy kicsit körülnézzek, hiszen más látnivaló nem nagyon lesz már ezen a napon, de mivel már többször is voltam itt – legutóbb épp 2016-ban, az Alföldi Kéktúrát járva – úgy döntöttem, inkább folytatom az utam! Mivel azonban a Történelmi Emlékparkot, és a Rodundában kiállított Feszty körképet feltétlenül megtekintésre javaslom, felteszek ide pár képet az akkori látogatásomkor készültekből.

De hát mi is pontosan Ópusztaszer? Anonymus szerint Árpád és a törzsfők 34 napot eltöltve itt gyűlést tartottak, ahol megállapították az ország törvényeit: „szerét ejtették” az ország dolgainak. A gyűlés emlékére pedig a helyet Szernek nevezték el. Honfoglaláskor Ond vezér és fia, Ete vezér telepedett meg itt, a nemzetség később itt építette fel monostorát, mely a jelentős egyházak közé tartozott, ami abból is kitűnik, hogy sórészesedését a király 1000 kősóban állapította meg. A park a Millenniumra felépült Árpád emlékmű köré települt, legismertebb nevezetessége a 120 méter hosszú és 15 méter magas Feszty körkép.

Érdekesség, hogy tilos a körkép fényképezése! A biztosági őrök árgus szemekkel figyelik a látogatókat, nehogy véletlenül akár egy mobillal megörökítsék a festménynek egy kis részletét is! Azt viszont el kell mondanom, hogy a festmény monumentalitását semmilyen fénykép vagy reprodukció nem adja vissza! Ha beállunk a körkép középpontjába a Rotunda épületében, szinte a részesei leszünk a honfoglalás pillanatának – legalábbis annak, amit Feszty Árpád a romantika korában annak elképzelt! A Feszty körkép kihagyhatatlan látnivaló, ha erre járunk, ne menjünk el az emlékpark mellett anélkül, hogy meglátogatnánk azt! Feltöltök ide egy képet Wikipédiáról, ez 3000 pixel széles, de még így is csak halvány árnyéka a valóságos festménynek!

A Feszty körkép. A képre kattintva érdemes azt letölteni és külön ablakban megnyitni. A kép a Wikipédiáról van átvéve.

Az országút mellett futó kerékpárút – bár a korábbinál sokkal rosszabb minőségben – kitartott egészen Ópusztaszerig, itt aztán a körforgalomban balra, Kistelek felé fordultam és szinte azonnal lefékeztem az út mellett álló Árpád vendéglő épülete előtt. Gondoltam, bekapok itt valami olcsó meleg ételt, de csak belépve derült ki, hogy már régóta nem működik a konyhájuk, így kénytelen voltam beérni egy alkoholmentes Soproni Szűzzel! Kicsit még eldumálgattam a helybéliekkel, akik elmondták, hogy eléggé hepe-hupás lesz a Kistelekre átvezető kerékpárút, de inkább azon tekerjek, mert a rendőrök büntetik az országútra rátérőket! Ezen rágódva ültem nyeregbe és folytattam az utam.

Aztán a kerékpárút nem is volt olyan rossz, mint amit az elmondottak alapján vártam, bár néhány helyen már felnyomták a gyökerek az aszfaltot, de ezeket a púpokat valaki precízen körbefújta neonzöld festékspray-vel, így már messziről virítottak és kikerülhetők voltak. Ennek ellenére ez egy tényleg nagyon festői szakasza volt a túrámnak, ugyanis nem szorosan az országút mellé építették a kerékpárutat, hanem az erdő szélső fái között vezetett.

Gyorsan letekertem a Kistelekig vezető vagy hat kilométert, egy pillanatra megálltam a városka közepén, a szökőkutas körforgalomnál pár fénykép miatt, aztán néhány pedáltekerés után felfigyeltem a kissé nagyzolóan Belvárosi étteremnek elkeresztelt vendéglátóipari egység teraszra kirakott asztalaira. Mivel a gyomrom már hangos korgással jelezte, hogy ideje lenne enni valamit, nem is sokat hezitáltam, letámasztva a bringát beléptem a vendéglőbe.

Alig múlt pár perccel egy óra, de már nem volt nagy az a la carte választék, végül gyorsan megszemlélve a felhozatalt egy nagy tányér tartalmas borsóleves mellett tettem le a voksom, amit aztán gallér mögé is küldtem pár perc alatt a terasz egyik asztalához letelepedve. Miután visszavittem a tálcám, éreztem, ezzel az energiabevitellel már el tudok tekerni az erre napra tervezett sátorozóhelyig – pedig az még volt innen vagy harmincöt kilométer!

Kistelek után már nem volt kiépített kerékpárút az országút mellett, így aztán a ritkás forgalomban tekertem tovább a szinte tökéletes minőségű aszfaltcsíkon. Az M5-ös autópályát keresztező hídról legurulva szántóföldek és erdőfoltok között megbújó tanyák végtelen sora mellé értem, aztán megállás nélkül áttekertem Kömpöcön is. Újabb szántók és tanyák után negyed négy felé értem el Kiskunmajsát, itt már a vacsorára és a reggelire gondolva megálltam a legelső utamba eső boltnál, egy kicsi, de jól felszerelt Reál önkiszolgálónál. Feltöltöttem a vízkészletem, vettem friss szeletelt kenyeret és felvágottakat, aztán innen is továbbindultam.

A városkát elhagyva már nem voltak nagy terveim: úgy gondoltam, hogy a Tiszasziget és Baja közötti 190 km-es, kétnapi távot épp kettéosztva majd az út menti erdőben keresek magamnak egy nyugodt helyet. Kényelmes tempóban gurulva a kisforgalmú aszfaltcsíkon most már oldalba kaptam az északi, délelőtt még szembe fújó szelet, nézelődve gyorsan fogytak a még hátra lévő kilométerek. Felbukkantak az út jobb oldalán a hatalmas, kordonos szőlőültetvények, bal oldalon pedig egy idő után már folyamatosan húzódott egy nagyobb kiterjedésű erdőfolt.

Ezt a részt már korábban, még a túrám előtt kiszúrtam a Google Earth légifelvételein, és most közelről szemlélgetve is megnyerte a tetszésem! Az erdő többnyire akácos volt, kisebb nyír és erdeifenyő foltokkal, de a lényeg az, hogy szép, tiszta, füves alja volt többnyire. Az út mellett húzódó erdőséget időnként egy-egy tanya homokos bejáróútja szakította meg, az egyikhez épp akkor érkeztem meg, amikor a kerékpárcomputerem napi számlálója 95 km-re ugrott. Ez a feleút Bajára, itt fogok hát sátrat verni!

Rákanyarodtam a tanya bekötőútjára, itt azonnal megfogta a bringa kerekeit a mély homok, így leszállva róla betoltam azt a keréknyomokon a fák közé. Hamar találtam egy sátorverésre alkalmas helyet, nem is sokat teketóriáztam, letértem az útról az erdőbe és vagy száz lépés után lemálházva a kerékpárt felütöttem a sátramat. Ötre már be is rámoltam mindent és mielőtt bebújtam volna a hajlékomba, szokás szerint elfektettem a kerékpárt a fák között a fűben, hogy ne hívja fel rá senki figyelmét a csillogó bordó váz.

Innen már a szokásos program szerint zajlott a késő délután: felhívtam a feleségem, közölve vele a sátorverés pontos koordinátáit, megvacsoráztam a gyorsan leszakadó alkonyatban, aztán már csak netezgettem a mobilomon egy darabig. Ellenőriztem a kerékpárcomputerem is: ezen a napon 95,22 km-t gurult a kerékpár (ne felejtsük el, hogy Szegeden toltam vagy két kilométernyit a városnézés közben, azt is mérte a computer), ehhez a Strava 114 méter szintemelkedést tett hozzá, tehát olyan lapos vidéken tekertem át, mint a palacsinta!  Röviden írtam még a saját és a blog facebook oldalára is, aztán nyolc óra felé lekapcsoltam a fejlámpám, rádugtam a telefont a power bankra, hadd töltődjön éjszaka, én pedig elvackolódtam a hálózsákomban.

Sátorverés után, beköltözés előtt

Az Országos Kerékpáros Körtúra leírásai a blogon:

<< Ugrás az előző túrára

Ugrás a következő túrára >>

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!