Szédítő kilátás a Hegyes-kő ormáról Tokodra és a Dorogi-medencére

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

A múltkori túrám utolsó tervbe vett látnivalóját, a csolnoki kálváriát már nem volt kedvem felkeresni a május végi kora délutánon hirtelen kitörő kánikulában, ezért annak a meglátogatását akkor elnapoltam bizonytalan időre. Azonban csak nem hagyott nyugodni a dolog, éppen ezért úgy döntöttem, hogy ezt a kilátást is beiktatom a soron következő megmozdulásomba, sőt, e köré fogom tervezni az egész utam. Ráadásul éppen akkor vettem hírét, hogy felavatták a dorogi Kálvária-hegyen a kilátóvá átalakított Jubileumi aknatornyot, tehát azt is meg tudom most a csolnoki kilátással egy füst alatt látogatni. Gyerünk hát vissza a Gerecsébe!

Az induláskor, szombat reggel látszott csak, hogy mekkora szerencsém is lesz, ugyanis pénteken egy erős hidegfront érkezett, amely aztán nem csak a hőségriadós forróságot, de légköri párát is elsöpörve csodálatos kilátásokat varázsolt erre a szombati napra! Már kora reggel is megcsodáltam a 250-es buszon ülve a Budai-hegység panorámáját, aztán miközben az Esztergomba tartó Stadler Flirt végigkanyargott a Pilis lábainál, a Kevélyekre, a Pilis-tetőre és a Kétágú-hegyre nyíló kilátást is megbámultam.

A menetrendek szerint Dorogon mindössze négy percem volt arra, hogy átérjek a vasúti peronról a buszmegállóba, de ez nem volt egyáltalán probléma, hiszen a pár éve kialakított multimodális csomópontban szinte egymás mellett van a kettő. A helyközi busszal alig tíz perces út volt Dorog vasútállomásától Csolnok központja, ráadásul egy igazi kis alpesi szerpentinen vezet át az út a Gete hosszan elnyúló délkeleti, erdős gerincén. Végül hét után pár perccel szálltam le a buszról Csolnok központjában a községháza melletti megállóban. Most igazán nem kellett kapkodnom, hiszen még csak kora reggel volt, de ez a járat volt az egyetlen épkézláb eljutási lehetőség a faluba, ha ezt elszalasztom, csak fél kilencre érhettem volna ide a következővel.

Aztán ahogy a buszmegállóból befordultam az apró Rákóczi térre, a stílszerűen a szabadságharcos fejedelemről elnevezett kocsma palatetője felett meg is pillantottam a Mókus-hegy ormán álló fehér kőkereszteket. A mindenségit, de magasan vannak! Viszont most legalább kipihenten vághatok bele a hegytetőre vezető hosszú kaptatóba, ugyanis a múltkor már eléggé el voltam pilledve, mire a hosszú túrám végén, a délutáni hőségben idáig eljutottam.

A kaptató Csolnok utcáin kezdődött el, a Park utca és a Petőfi Sándor utca után fordultam rá katolikus templom mellett az Annavölgyi utcára, ezen értem el a község legfelső házait, egy most épülő vadiúj lakóparkot. Mivel az előzőhöz hasonlóan ennek a túrámnak az első részét is jelzetlen utakon teszem majd meg, ezért is beszélek ilyen részletességgel az útvonalról.

Amit leírtam az előző posztban, az ide is igaz, ha bárki meg szeretné tenni a nyomomban haladva ezt a túrát, vagy akár csak egy részét, akkor töltse le a poszt elején „A túra útvonala GPX formátumban” linkre kattintva a trekket, amely aztán megnyitható a mobilon bármilyen turista tájékozódási applikációval. Ezek a navigációk offline, azaz mobilnet nélkül is működnek, hiszen mind a turistatérkép, mind pedig a letöltött trekk a telefon memóriájában található. Egy ilyen applikáció, a Locus használatáról már egy poszt is született itt a blogon.

Tehát a lakóparknál kellett balra térni és innen már egy murvás úton ballagtam el a kálvária alsó végén álló cseppnyi kis kápolnáig. Már innen is szép volt a kilátás Csolnokra, de én szinte megállás nélkül belevágtam a stációk mentén végigkanyargó árnyas erdei útba. Kevés hazánkban az ilyen kálvária, a legtöbb kopár domboldalakban, vagy a házak között vezet fel a hegytetőkre, a kevés erdei keresztút is inkább széles, füves nyiladékokban található. Egy rövid, viszonylag meredek kaptató végén kényelmes sétával értem fel a Mókus-hegy már rég nem használt kőfejtőjének felső peremén álló keresztekhez. Itt aztán le is cövekeltem pár percre.

A kilátás csodálatos volt, azonban a hegyoromról éppen keleti irányban lehetett letekinteni a falura és a kora reggeli, még alacsonyan járó nap éppen szembe tűzött. Ettől függetlenül jól látszott az erdős oldalú dombok között a völgyben elterülő település, mélyen alattam még a cseppnyi Rákóczi teret is felfedeztem, ahonnan nekiindultam a hegymenetnek. Készítettem pár képet, egy-két percet elgyönyörködtem a kilátásban, aztán továbbindultam a kínálkozó gyalogúton.

A Mókus-hegy fennsíkjának peremén kanyargott pár percig az ösvény, végül elértem az első siklóernyős starthely köves rétjét. Amíg a keresztektől kelet felé lehetett lepillantani a falura, most már dél felé nyílt tágas panoráma a tájra. Alattam terült el a hullámzó Gerecse, faluk és majorságok bújtak meg a völgyek ölén, a dombok között örömmel fedeztem fel a múltkori túrám tetőit, vagyis a Kősziklát és a Babál-hegyet, kicsit távolabb jobbra pedig az Őr-hegy és Nagy-Őr-hegy párosát. Itt is elnézelődtem néhány percet, aztán elballagtam a következő starthelyre.

Kis meglepődéssel fedeztem fel az itt álló mini kilátót (alig volt magasabb, mint egy jólmegtermett vadász magasles) és a tövében álló esővédő házikó padjait, asztalát. Még tábla is hirdette, hogy a Dunamente térség határon átnyúló kilátópont hálózatának egyik tagja előtt állok, a kivitelezés összege pedig 33.990,05 Euro volt 2021-ben. Egy kis fejszámolás után elkönyveltem magamban, hogy a több mint tízmillió Forintból talán építhettek volna egy kicsit magasabb kilátót is, de ne legyünk ennyire kicsinyesek! Ide azért csak fel kellett hozni az építési anyagot, meg fel is kellett építeni a „kilátót” és az esővédő bodegát, ráadásul még egy panorámaképre is futotta, amely a környék hegyeit, dombjait azonosítja.

Persze innen is szép volt a kilátás, ráadásul itt már egy kilátónyival magasabban is voltam, mint az előző siklóernyős starthelyen. Itt is elnézelődtem, némileg hitetlenkedve fedezve fel a távolban a Budapest határában álló Csúcs-hegyet és Hármashatár-hegyet! Ez a két hegy pedig innen még testvérek között is nagyjából 25 kilométer légvonalban. Bizony alaposan helyretette a még most is élénk északnyugati szél a panorámát! Készítettem egy rövid videót a kilátásról, aztán lenn a padra letelepedve bejelentkeztem a blog facebook oldalára és feltettem oda a filmecskét. Késői reggeliként megettem még egy sajtos kiflim, aztán továbbindultam innen is.

Pár percig még a Mókus-hegy fennsíkjának déli peremén kanyargott a jól kitaposott ösvény, aztán egy elágazásban a jobb oldali ágat választva átvágtam a dombtető erdején és leereszkedtem a hegy északi oldalán. A Locus pontosan mutatta a mobilomon még az ösvényeket is, a valóságban egy kicsit bonyolultabbá tette egy erdőritkítás a helyzetet, ahol az erdészeti járművek alaposan összetapostak mindent és a gyalogút eltűnt alólam pár percre, de tartva a direkciót hamarosan meglett az ösvény folytatása és aztán elértem rajta az erdő szélét.

Rábukkantam az erdősarkon a papír turistatérképem által is jelzett jól kitaposott mezei földútra, egy középfeszültségű távvezeték oszlopait követve vágtam át rajta egy már learatott búzamező tarlóján. Feltűnt előttem a Nagy-Gete erdős oldala, magasan fölém tornyosult még a hegytető. Most nem mászom meg, csak elmegyek a tövében, na de majd visszafelé jövet… akkor már nem hagyom ki! Azért jól megnéztem a gerinc egy alacsonyabb csúcsán, a Gete-hegyen álló távoli fakeresztet, hiszen onnan majd visszatekintek ide, erre a mezőkön átvezető dűlőútra!

Persze a tarlókon sem maradtam kilátások nélkül, még mindig jól látszottak mögöttem Csolnok szélső házai, pont annak a lakóparknak az épületei, amelyektől nekiindultam a kálváriakápolnához vezető útnak. Tőlem balra a Gerecse dombjai sorjáztak, innen is látszott az Őr-hegy és Nagy-Őr-hegy páros, a távolban a Nagy-Gerecse tetején álló TV torony is feltűnt. Aztán egy útkanyar után előbukkant a Nagy-Gete erdős oldala mögül a még távoli Hegyes-kő sziklás, piramisszerű orma, a legközelebbi úticélom. A mai nap onnan fog majd nyílni a legszebb körpanoráma, már előre fentem rá a fogam! De egyelőre messze voltam még tőle, majd’ egyórai járóföldre.

Éppen ott, ahol a mezők véget értek és újra elkezdődött az erdő, magányos sziklatömb állt a szélső fák előtt. A durván faragott dolomittömbre rögzített emléktábla szövege hirdette, hogy itt, Miklósberekben kezdődött 1781-ben a dorogi szénbányászat, amely aztán több mint kettő évszázad után csak a rendszerváltást követően ért véget. Egyébként ezen a környéken lépten-nyomon bányászati emlékekbe botlik az ember, ezeket igyekszik bemutatni a pár éve indult Bányászkör túramozgalom. Habár most már inkább köröket kellene mondani, hiszen négy hosszú (32-87 km-es) és nyolc rövid (11-22 km hosszú) körtúrán ismerhetjük meg a dorogi szénbányászat még felelhető emlékeit. Mint az emlékkő melletti fára rögzített tábla is mutatta, ide az Erzsébet-akna-kör látogat el.

Hosszú, kényelmesen járható erdei földútra tértem rá a szélső fák mögött, az út csak alig-alig hullámvasutazva, kanyarogva vágott át a Miklós-berek erdején, néhol mélyútként besüllyedve az erdő löszös talajába. Szinte semmit sem éreztem a lassan kimelegedő késő délelőtti időben a hétágra tűző nap erejéből, de a még mindig élénk szelet sem éreztem, csak hallottam, hogy zúg a fakoronák között. Egy idő után a Sörház-völgybe süllyedt le velem az út, de ezt nem láttam a fáktól, először a Miklósbereki-tónál bukkantam ki a fák közül és pillantottam meg magam körül az erdős domboldalakat. Megálltam egy percre a tóparton, készítettem pár képet a smaragdzöld vizű tengerszemről, aztán már pár lépéssel elértem azt a pontot, ahol az erdei úton szemből megérkező kék kereszt jelzések balra tértek a Tőkés-tető oldalába.

Idáig jöttem jelzetlen utakon, innen már a túrám végéig turistajelzéseket fogok követni, most először a kék kereszt jelzéseket. Szivatósan meredek ösvény kanyargott felfelé a fás-ligetes domboldalban, levegő után kapkodva értem fel pár perc alatt rajta a fennsík megművelt táblái közé. Hatalmas kukoricás peremét értem el itt, keréknyomok kanyarogtak a talán térdig érő kukoricatövek hosszú sorai mellett. Már szolidabban kapaszkodva ballagtam fel a gerincre, itt aztán jobbra fordultak alattam a keréknyomok és egyenesen a Hegyes-kő sziklapiramisa felé indultak tovább. Impozáns látvány a Hegyes-kő ebből az irányból is, de most ugye a gerincen jártam fenn, a hegy az igazi magasságát csak Duna-parti síkság, vagyis Tokod felől mutatja meg.

Közvetlenül a sziklapiramis előtt érkeztek meg az Országos Kéktúra kék sáv jelzései Tokod felől, már ezeket követve kapaszkodtam fel a hegy vállára, ahol is a kéktúra útvonala balra fordulva ereszkedni kezdett. Jelzett út tehát nem megy fel a hegytetőre, azonban érdemes felkapaszkodni oda, mivel az onnan nyíló káprázatos körpanoráma egyszerűen kihagyhatatlan! Már sokszor jártam fenn a csúcson és most sem hagytam volna ki a világért sem! Egyébként a sziklás hegycsúcsot alkotó kibillent kőzetrétegek lépcsőit követve kényelmesen megmászható a tető, még csak meg sem kell erőltetnünk magunkat. Háromnegyed tizenegyre értem fel csúcsra és azonnal körbetekintettem.

Jártam már itt az elmúlt évtizedekben legalább tucatnyiszor, ebből is látszik, hogy ez az egyik kedvenc kilátópontom, de azt hiszem, ilyen tiszta időt még soha nem fogtam ki! Most is fütyült körülöttem a viharos lökésekkel tarkított szél, de a panoráma csodálatos volt, ilyen szépnek még talán egyszer sem láttam! Nem szeretnék sokat beszélni róla, ide egyszerűen el kell jönni és látni kell! Észak felé tekintve a hegy lábainál terül el Tokod, mögötte a Dorogi-medence síkja és a Duna, a másik három irányban pedig a Gerecse hegyei-dombjai sorjáznak egészen a látóhatárig. Készítettem egy körpanoráma filmet a mobilommal, ezt feltöltöttem a Youtube-ra, itt alább megtekinthető.

Aztán persze körbe is fényképeztem a kilátást, végül megültem a sziklákon és megebédeltem. Azt hittem, most is sokan lesznek fenn a tetőn, de csak egymagamban üldögéltem a köveken és bár fenn maradtam vagy negyedórát, csupán egyetlen túrázó leányzó érkezett fel a nyomomban, ő is csak készített pár képet a mobiljával és indult is tovább. Úgy látszik, az erős szél elvette a kéktúrázók kedvét, mert nem csak a hegytetőn, de a Dorogig vezető egész hátralévő utamon sem találkoztam velük. Azért a videón kívül felteszek ide pár képet is, inkább csak a panoráma részleteiről.

Csak negyed tizenkettő felé kaptam össze magam és indultam meg lefelé a Hegyes-kő csúcsáról. A sziklás rész után még át kellett vágni egy cserjésen is, de aztán kiért az ösvény a Tokod feletti mezőkre és ismét kinyílt alattam a panoráma. Leláttam a falura, mögötte a Dorogi-medence síkjára, még a Visegrádi-hegység és a távoli Börzsöny is képben volt. Tokod kicsi főterén, a Hősök terén vettem észre, hogy a csúcson látott lány éppen pecsétel a kéktúra füzetébe a turista tájékoztató tábla oldalára szerelt dobozból előhúzott bélyegzővel, de én csak kiálltam a terecske közepére és lefényképeztem a házak fölé magasodó Hegyes-kő sziklás ormát. Na, innen mutatja meg magát igazán a hegy!

A hosszú Szabadság utcán baktatva hagytam magam mögött Tokodot, pont előttem terpeszkedett a Nagy-Gete csonka kúp alakú, erdős oldala. Irgalmatlanul magasnak és meredeknek tűntek a hegyoldalak, és tapasztalatból tudom, tényleg azok is! Kéktúrázók között elterjedt szólás az, hogy Tokod felől csak az mássza meg a Nagy-Getét, aki keresi a kihívásokat! Hát, nekem most ezt dobta az élet és az otthoni túratervezés. A Szabadság utca végén kezdődő murvás földút aztán visszavitt a Sörház-völgybe és épp a kis tavacska előtt ágazott ki balra a kéktúra útvonala a Nagy-Gete felé. Itt talán ötven lépésnyire lehettem attól a ponttól, ahol idejövet letértem ugyanerről az útról a Hegyes-kő felé.

Az emelkedő ösvény meredeken indított, aztán beletorkollott egy bokaficamítóan köves útba. Ez az út attól köves, hogy a rajta lefolyó csapadékvíz kimosta a földet a könnyen aprózódó dolomitsziklák közül, aztán ahogy feljebb érve az emelkedő megszelídül, az út állapota is sokat javul. A bokros-ligetes hegyoldalból most is megnéztem Tokod és a Hegyes-kő panorámáját, aztán egy fenyvesen keresztül megmásztam a Kis-kő csúcsát, majd leereszkedtem a Nagy-Gete előtti kis rétre, ahonnan fel lehet pillantani a magasan felettünk tornyosuló erdős hegyoldalra. Ezen a ponton még mintegy 150 méterrel, vagyis több mint egy gellérthegynyivel felettünk van a csúcs!

Végül huszonöt perc alatt értem fel a hegytetőre, bár a legmeredekebb részen, a satnya tölgyesben a sziklák között kanyargó ösvényen többször is megálltam pár pillanatra, hogy kicsit kifújhassam magam. Erre a szakaszra a Cartographia Gerecse turistatérképén is odaírta a szerkesztő, hogy "Meredek", én csak annyit tennék ehhez hozzá, hogy nagyon meredek! Jellegzetesen olyan hegymenet, hogy az ember még a fülén keresztül is a levegőt kapkodja, de itt még az is kevés. Fenn extraként pecsételtem a kéktúra füzetembe az alig több, mint egy hónapja kialakított igazolópont bélyegzőjével (pont ezért a számomra nem lett volna kötelező itt a bélyegzés, mivel ezt a túraszakaszt már régebben végigjártam), aztán megültem egy hosszabb pihenőre a kilátópont szikláin. Innen is elgyönyörködtem a dél felé, a Gerecsére nyíló kilátásban, aztán háromnegyed egy felé indultam csak tovább az utamon.

Amilyen nehéz felkapaszkodni a Nagy-Getére a nyugati oldalán Tokod irányából, épp olyan könnyű megtenni ugyanezt a keleti, csak enyhén emelkedő gerincen Dorog felől. Ráadásul én itt lefelé mentem, tehát még alaposan ki is léphettem ezen a szakaszon. Csak egy pillanatra álltam meg a Gete-hegyen, a keresztnél, letekintettem a hegy lábainál elterülő mezőkön átvágó földútra, ahonnan délelőtt felnéztem ide, aztán ereszkedtem tovább a lejtős erdei úton.

Az elnéptelenedett Belányi-telep lassan pusztuló házait magam mögött hagyva már nem voltam messze Dorog határától, végül a Baumit telephelye mellett értem el a lakott területet. Régebben az Országos Kéktúra egy meglehetősen unalmas úton érte el a város központját és a vasútállomást, azonban pár hete itt is volt egy változás, átadták a Dorog felett emelkedő Kálvária-hegyen a kilátóvá átalakított Jubileumi bányatornyot! Ide aztán most a kéktúra is kitérőt tesz, és most én is elballagok a toronyhoz, hogy megcsodáljam a kilátószintről nyíló körpanorámát!

A kitérő nem nagy, az Árpád utcáról (a kéktúra régebbi útvonaláról) csak rá kell térni a Panoráma utcára, amely aztán megmássza a hegyet és murvás útként érkezik meg a volt bányatoronyhoz. A kilátás innen is fantasztikus, magunk alatt látjuk az egész várost, de kitűnően látszik a távoli Esztergom és a Bazilika is. A Dorogi-medence mögött a Pilis hegyei sorakoznak, végig lehet innen pillantani szinte az egész hegyvonulaton. Na, szóval megéri ezért a kilátásért ide feljönni!

Egyedül csak egy dolog volt zavaró a számomra, méghozzá az, hogy az egész torony, még a kilátószintje is sűrűn be van rácsozva! Jó, persze fő a biztonság, meg ki lehet látni a rács lyukain keresztül is, de azért csak úgy szerényen megkérdezném, hogy nem volt más megoldás? Nem lehetett volna megmagasítani legalább a kilátószinten annyira a korlátokat, hogy megfelelő biztonságot nyújtsanak a véletlen kiesés ellen? Így van a világ többi kilátóján is, ide miért nem volt jó ez a megoldás? Na jó, nem puffogok tovább.

A kilátótól már fél óra alatt lesétáltam a kálvária stációi között és Dorog utcáin a vasútállomásra, még arra is volt időm, hogy beszaladjak egy jéghideg Borsodit meginni az Ászok sörözőbe. A 15:14-es zónázó Flirttel négyre már Újpesten voltam, majd átmetrózva a város alatt épp lekéstem Kelenföldön a 250-es buszt, de negyed hatra így is hazaértem.

Dorog, vasútállomás és a Pihenő bányász szobra

 Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!