Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Útravaló 31. Mit tegyünk, ha baleset ér bennünket kirándulás közben?

Nem múlik el olyan hónap, hogy ne hallanánk valamilyen kirándulókat ért balesetről. Mi tegyünk, ha velünk történik meg?

2022. december 19. - horvabe

cimkep-u31.jpg

Mentés a Mátrában Forrás

Szinte mindenki azzal hessegeti el magától ezt a kérdést, hogy ez csak mással történhet meg, de velünk aztán biztosan nem! Pedig ha otthagyjuk a kényelmes városi terepet, az aszfaltozott járdákat és kavicsos sétányokat – ahol persze szintén érhet bennünket baleset –, az erdőben, a köves, esetleg sziklás ösvényeken fokozottan ki vagyunk téve ennek a veszélynek! Ráadásul lehetnek olyan krónikus betegségeink, melyek lehet, hogy éppen ott, távol a civilizációtól lepnek meg bennünket. Mit tehetünk a balesetek elkerülése érdekében és mit tegyünk, ha az mégis bekövetkezik? Ezt a posztot arra szánom, hogy egy kicsit körüljárjam a témát.

A megelőzésről

A balesetmegelőzés nagyon korán kezdődik, sokszor évekkel azelőtt, hogy a baleset megtörténne velünk! Mit is értek ez alatt? A fokozatosság elvét, vagyis azt, hogy kezdő kirándulóként ne akarjunk rögtön nehéz túraterepeken kezdeni! Én elhiszem, hogy nagyon csábító lehet az a gondolat, hogy Dömösről nekivágjunk a Prédikálószékre felvezető piros háromszög jelzésnek a Vadállókövek gerincén kapaszkodva, de az viszonylag nehéz túraterep még napos, száraz időben is, hát még hóban, sárban, jeges, csúszós ösvényen! Ilyen körülmények között nekivágni ennek az útnak megfelelő felszerelés nélkül már istenkísértés. Kezdjük hát a kirándulásainkat szép időben, könnyű terepen, budapestieknek a Budai-hegység jól kiépített turistaútjait ajánlom erre a célra.

Pár kirándulás után, ha már van némi erdei tapasztalatunk, megvehetjük a túrázáshoz szükséges minimális felszerelést: egy pár jó túracipőt vagy bakancsot, hátizsákot, ruházatot, esetleg túrabotokat. Sáros, jeges túrákon jót tesz egy bakancsra szerelhető csúszásgátló hómacska is, ezzel könnyen megelőzhetjük, hogy a meredek hegyoldalakban kiszaladjon a lábunk alól a talaj, hogy aztán lecsússzunk, leguruljunk a meredek lejtőn.

A megelőzés része a túratervezés is, vagyis hogy a körülmények ismeretében tervezzük meg az utunkat, válasszunk távot magunknak. A körülmények (havas, sáros, csúszós utak) nem csak a terepet, de a távot is meghatározzák! Ha szép időben, nyáron, száraz úton meg tudunk tenni 20-25 kilométert is egy túrán, ez extrém körülmények között, a rövid téli napokon akár a felére is lecsökkenhet ugyanazon a terepen! Erre szintén csak a tapasztalataink taníthatnak meg bennünket!

Különösen téli túrákra jellemző, hogy a rövid nappalok miatt, ha nem akarjuk, hogy ránk sötétedjen út közben, akkor bizony sietnünk kell, pláne ha rosszul mértük fel, hogy mekkora szakasz teljesítésére vagyunk képesek napvilágnál. A sietség, kapkodás szintén a balesetek fő oka szokott lenni, tehát ne vállaljuk túl magunkat semmiképpen sem! Inkább rövidebbre szabjuk a távot és érkezzünk meg már kora délután a célba, mint hogy aztán ránk sötétedjen az erdőben, amikor amúgy is rosszabbak a látási viszonyok, tehát csak lassabban haladhatunk, és könnyebben eltévedhetünk. Ennek a megelőzésére jó, ha van nálunk LED-es fejlámpa is.

Mi van akkor, ha rendszeresen gyógyszereket kell szednünk? Természetesen ezeket is vigyük magunkkal a túrára, méghozzá ne csak annyit, amennyi a tervezett túra időtartamára szükséges! Legyen nálunk legalább plusz egynapi mennyiség, ha bármilyen probléma miatt nem tudunk hazatérni időben. Sőt, jó ha viszünk egy kis elsősegélycsomagot is, amelyben kisebb sérülések ellátására van elég kötszer, steril mull lap, kisolló, leukoplaszt, de tehetünk bele láz és fájdalomcsillapítót is. Ebbe a dobozba rakhatjuk a szükséges gyógyszereinket is. Nekem van egy ilyenem, ki sem veszem soha a hátizsákomból, így nem felejthetem otthon! Kommentelők említették az izolációs fóliát is. Pár gramm, de tényleg megmenthet a kihűléstől, vagy akár a hőgutától.

Viselkedés túra közben

Tehát már belevágtunk a túrába, de tehetünk-e valamit túra közben a balesetek megelőzése érdekében? Természetesen, a legtöbbet azzal, ha nem megyünk bele veszélyes szituációkba! Tudom, hogy a gyerekek (és nem csak a gyerekek) szívesen felkapaszkodnak minden sziklára, sokan egészen a szakadékok legszéléig kimennek egy-egy jó szelfi miatt, de higgyük el, pont ezek a helyzetek a legveszélyesebbek, ilyenkor történhet a legkönnyebben bármilyen baleset. Szóval csak óvatosan! A védett és fokozottan védett területeken (tájvédelmi körzetekben, természetvédelmi területeken, nemzeti parkokban) amúgy is tiltani szokták a turistautakról való letérést, amit persze nagyon nehéz megállni, de legalább próbáljuk meg!

50-40.JPG

Fiatalok a Pilisborosjenő melletti Teve-sziklán. A környék a kirándulók közkedvelt célpontja.

Csúszós, saras, jeges turistautakon járjunk óvatosan, ha szükséges, tegyük fel a bakancsainkra a csúszásgátlókat, ezekkel a lépésbiztonságot növelhetjük, ráadásul gyorsabban is haladhatunk. Ha vannak túrabotjaink, azok is jó szolgálatot tehetnek csúszós terepen, ne csak dísznek kössük fel azokat a hátizsákunkra, mint Nick Nolte és Robert Redford az Applachian Trail-ről szóló filmben!

Általában kihelyezett táblákon tájékoztatják a turistákat, ha egy erdőterületen favágás zajlik, ezeket vegyük komolyan, de közelítsük meg úgy az erdőben dolgozókat, hogy ők nem látnak bennünket! Legyünk figyelemmel a vadászatok miatti erdőlátogatási korlátozásokra is, manapság már egészen jó internetes adatbázisokat találunk ebben a témában. Látogatási tilalom ideje alatt ne bóklásszunk az erdőben, ne legyünk feleslegesen a vadászok céltáblái!

És ha mindezek ellenére mégis baleset ér bennünket az erdőben?

Természetesen minden attól függ, hol ér bennünket a baleset és az milyen súlyos. A legvalószínűbb, hogy figyelmetlenül járva rosszul lépünk, kificamodik a bokánk (bár a magasszárú túracipők és bakancsok ez ellen jól védenek), vagy megbotolva valamiben elvágódunk és kificamodik, eltörik karunk, lábunk. Megcsúszva a meredek hegyoldalakban könnyen gurulhatunk pár, vagy jó pár métert a lejtőkön, amelynek aztán szintén végtagtörés lehet a vége.

Legjobban akkor járunk, ha egy viszonylag látogatott turistaúton ér baleset bennünket. Ilyenkor pár perc alatt összefut jó néhány turista a baleset színhelyén, gyorsan akad olyan valaki is, aki ért az elsősegélynyújtáshoz. A horzsolások, vérzéssel járó zúzódások, éles kövek által ejtett vágott sérülések ellátására pont jó a nálunk lévő kis elsősegélykészlet, fertőtlenítsük a sebet és fedjük be steril mull lappal, amit aztán leukoplaszttal, vagy kötözővel rögzíthetünk.

A törött végtagot ágakból, gallyakból, túrabotokból rögtönzött sínbe lehet rakni, amit aztán sebkötöző kötszerrel rögzíthetünk. Utána többen összefogva elvihetik az akár járásképtelen sérültet a legközelebbi, mentőautó által is járható útig, és aztán arra a helyre lehet hívni a mentőt is. A 112-t akár már a szállítás közben is hívni lehet, ha tudjuk, hogy hová is tartunk, amúgy pedig az útra való kiérkezést követően telefonáljunk. A pozíció megállapításáról majd később szólnék.

u31-01.jpg

Mentés az erdőben

Kicsit rosszabb a helyzet, ha bár turistaúton járunk, de egy viszonylag kevésbé használton. Itt hosszabb idő is eltelhet – akár egy óra is – mire jön valaki. Ha nem egymagunkban járunk, társunk segíthet az erdőben ágakat keresni, sínt eszkábálni a törött végtagra, ellátni bennünket, ha vérző sebünk is van. Ha nem akarunk plusz segítségre várni, eltámogathat bennünket a legközelebbi jártabb helyre, ahol már könnyebb segítséget kapni, vagy olyan helyre, ahová mentőt is lehet már hívni.

Még rosszabb a helyzet, ha a jelzett turistautakról letérve, vagy onnan messzire lecsúszva, legurulva valahol az erdőben ér bennünket baleset. Ilyenkor gyakorlatilag csakis magunkra számíthatunk úgy a sérülések ellátásában, mint a sűrűbben járt helyre történő eljutásban is. Fel kell mérnünk a képességeinket és lehetőségeinket, ez alapján hívjunk ott helyben segítséget, vagy próbálkozzunk meg a saját mentésünkkel.

A legrosszabb a helyzet akkor, ha egymagunkban vagyunk, távol a járt utaktól. Ekkor már nagyon korlátozottak a lehetőségeink, célszerű oda, helybe segítséget hívni. Igen ám, de hogyan?

Hogyan állapíthatjuk meg a pontos pozíciónkat?

A legjobban akkor járunk, ha van turista GPS-ünk, vagy a GPS-sel rendelkező mobilunkon van a memóriába telepített turistatérkép megfelelő applikációval. Könnyedén leolvashatjuk a kijelzőről a helyzetünk koordinátáit, vagyis a földrajzi szélességet és hosszúságot gyakorlatilag pár méter pontatlansággal, ráadásul a térképen is látjuk a helyzetünket, vagyis tudjuk, hogy hol vagyunk! A 112-t hívva egyszerűen bediktáljuk a helyzetadatainkat, még tippeket is adhatunk, hogyan érdemes megközelíteniük bennünket. Erdei utakra valószínűleg terepjáróval jönnek majd be értünk, vagy ösvényen begyalogolnak hozzánk. Viszonylag ritka a légimentés, a helikopter leszálláshoz ugyanis jókora tisztás szükséges.

Ha nincs turista GPS-ünk, vagy telepített offline térkép a telónkon, de van benne GPS, akkor sincs még baj! Kapcsoljuk be a GPS-t és indítsuk a Google Térképet. Fontos tudni, hogy a Google Térkép csak akkor tudja a saját térképét megjeleníteni, ha van mobil internet kapcsolatunk, az pedig eléggé ritka szokott lenni lakott területektől távol az erdőben. Azonban még így is használható a számunkra!

Indítva azt rövid idő után meg fog jelenni a helyzetünket jelző kék pötty a szinte töküres szürke térképfelületen, hiszen nincs mobilnet, hogy a részletes térkép letöltődjön. De gond egy szál se, zoomoljunk rá a környezetünkre, nyomjunk hosszan a helyzetünket jelző pöttyre, ekkor a kijelzőn alul megjelenik két hosszú számsor, az első az aktuális pozíciónk földrajzi szélességének, a második pedig a hosszúságának koordinátáit írja ki fokokban, percekben és másodpercekben. Ezzel a két adattal mi semmit sem tudunk kezdeni, hiszen nem látjuk a térképet, ahol a telefon megmutatná a helyzetünket, de le tudjuk diktálni akkor, amikor segítséget kérünk és ez alapján már könnyen megtalálnak bennünket! A kijelző tetején egyébként ugyanennek a pontnak a koordinátáit látjuk decimális fokokban.

u31-05.jpg

Ugyanarról a területről a Google Térkép és a Locus turista navigáció képe offline (a telefon memóriájában lévő) térképpel. Ha a helyzetünkre bökünk, a Google is jelzi a koordinátáinkat. Hogy mobilnet híján miért jelzi a Google a Terv út nevű erdőgazdasági utat, nem tudom. Talán régről maradhatott a teló gyorsítótárában a terület képe.

Egészen pontosan ebben az esetben a Google Térkép nem a mi pozíciónkat írja ki, hanem annak a pontnak a koordinátáját, ahová böktünk, hiszen oda szeretne navigálni bennünket, de ha a saját helyzetünket jelöljük ki, akkor nyilvánvalóan azt is írja ki, mint célt.

A GPS vétel a szabadban csak az egészen mély szurdokvölgyekben nem működik, amikor a telefon alig lát műholdat az égen, de kellő ideig várva egy körülbelüli koordináta még ilyenkor is elérhető a telefonon, vagy a turista GPS-en. Segélyhívásra még a száz méteres pontatlanság is elfogadható, hiszen ekkor is meghalljuk, hogy a segítségünkre sietők már a környéken bóklásznak.

Mi van, ha nincs telefonáláshoz sem elegendő térerő?

Ilyen Magyarországon bizony előfordulhat, bár a mobilszolgáltatók nem szoktak dicsekedni vele! A saját lefedettségi térképeik is eléggé „megszépítettnek” tűnnek, de azért ezeken is látszik, hogy a középhegységekben a mélyebb völgyekben általában nincs térerő a telefonáláshoz. Ezzel kapcsolatban belinkelem a T-mobil, a Yettel és a Vodafone lefedettségi térképeit, nagyon tanulságos végigbogarászni azokat!

u31-04.jpg

Mentés az erdőben

Mindenesetre megnyugtató, hogy a segélyhívásunk nem csak a saját mobilszolgáltatónk rendszerén keresztül adható le, hanem szükség esetén továbbítja más mobiltelefon szolgáltató is! De mi van akkor, ha az adott helyzetünkben egyetlen szolgáltató sem elérhető? Ez bizony szívás, de szerintem a mély völgyek kivételével ilyen hely nem nagyon fordul már elő! Tehát ilyenkor csak azt tehetjük, hogy keresünk térerőt! Ha többen vagyunk, akkor a sérültet a társaink gondjára bízva próbáljunk felkapaszkodni valamelyik domboldalban, és hegymenet közben rendszeresen ellenőrizzük a telefonon a térerőt.

Gyakran elég csupán pár tucat méternyivel magasabbra kapaszkodni, bár tavaly a Bakonyban egy túrámon fel kellett kaptatnom a völgyből egy nyeregbe, hogy telefonálhassak! De azért ez egy meglehetősen ritka dolog. Igazi szívás persze akkor van, ha egymagunkban vagyunk egy mély völgy alján, ahová talán lecsúsztunk és még valamink el is törött! Ide már nehéz tanácsot adni, de megpróbálhatjuk SMS küldését is. Írjuk le egy szöveges üzenetben a problémánkat és a koordinátákkal együtt küldjük el a 112-re. Ha csak egy pillanatra lesz elegendő térerő, el fog menni az SMS! Persze értesíthetjük a családot, barátainkat is, akik aztán hívják majd a 112-t.

Kommentelők említették az ÉletMentő Appot, amelynek ikonját megnyomva azonnal hívja a telefonunk a 112-t, de ezzel együtt üzenetet is küld, ebben minden fontos egészségügyi információ megadható, mint például a jelenlegi egészségügyi állapotunk, allergia, vészhelyzet esetén értesítendő személy adatai, és minden más, ami hasznos információ lehet egy esetleges segélyhívás során, hiszen ezeket közvetlenül megkapja majd a mentésirányító. Ugyanebben az üzenetben küldi el a GPS-es telefonunk a pozíciónkat is.

Azonban ha egy óra múlva is azt látjuk, hogy még nem ment el az SMS, ráadásul segítség sem tűnt fel a láthatáron, akkor meg kell próbálnunk magunknak valamilyen térerőt találni. Ekkor sem tudunk mást tenni, mint hogy magasabbra kapaszkodva megpróbálunk térerőt keresni, esetleg visszajutni az útra. Ha ez nem megy, igyekezzünk kiabálni, ha meghallunk valakit közeledni, de nem venne bennünket amúgy észre. Sajnos, hazánkban nincs elterjedve a segélykérő síp, tehát hiába veszünk magunknak és használjuk, amennyiben bajba jutunk, ha mások nem ismerik fel a hang alapján, hogy valaki bajba jutott nem túl messzire tőlük. Pedig a síp abból a szempontból is jó, hogy kis energiával nagy hangerőt érhetünk el vele, míg a kiabálás hamar kifáraszt bennünket, ami egy komoly sérülés esetén fontos szempont.

u31-03.jpg

Mentés az erdőben

Mit tegyünk, ha sokat kell várakoznunk a mentésre?

Ne várjuk azonnal a mentést a telefonhívást követően. Ők a helyzetünk ismeretében általában megadnak egy időtartamot, amely után a mentést várhatjuk, de ez több óra is lehet! Ilyenkor persze más dolgunk már nincs, mint várni, de az is fontos, hogy miután már közöltük a pozíciónkat, ne mozduljunk el arról a helyről!

Ha ránk sötétedik az erdőben, az pokoli rossz érzés! Jó, ha tartunk a hátizsákban egy kis fejlámpát, ez jó tájékozódásra is, de várakozás közben is hasznos, mert nem a vaksötétben kell kuksolnunk valahol. De még jobb, ha egy kis tüzet is tudunk gyújtani, ezért az egészségügyi dobozunkba tegyünk el egy öngyújtót, vagy gyufát. A környéken heverő ágakból, gallyakból és a nálunk lévő papírokból tüzet rakhatunk, ez a figyelmet is felhívja ránk, hidegben melegedhetünk is mellette. Ha más nincs, használjuk alágyújtósnak a térképünket (ha van). A tűz fénye a mentőcsapatot is könnyen elvezetheti hozzánk.

Méhcsípés, darázscsípés

Erről is szólni kell, már csak a félreértések eloszlatása végett is. Erről már írtam majdnem két éve, de azért az akkori posztom erről szóló részletét újra közreadom.

Bármikor összeakadhatunk méhekkel, darazsakkal, még csak túráznunk sem kell hozzá! Azonban vegetációs időszakban túra közben gyakran el kell majd haladunk kitelepített méhkaptárok mellett is, egy darázsfészket óvatlanul megbolygatva, pedig az agresszív darazsakkal is számolnunk kell! Jó dolog, ha korábbi tapasztalataink alapján már tisztában vagyunk azzal, hogy allergiások vagyunk-e a csípésükre, avagy sem! Én nem vagyok allergiás rájuk, de sajnos nem mindenki ilyen szerencsés! A következőkben dr. Mezei Györgyi, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika allergológus szakorvosa nyilatkozatát adom közre kivonatolva:

A méh vagy darázscsípés helyén kialakuló piros, fájdalmas duzzanat nagyon kellemetlen, leggyakrabban azonban veszélytelen. A rovarcsípésekkel méreganyag kerül a szervezetbe, ez pedig minden esetben kisebb-nagyobb helyi reakciót, akut gyulladást vált ki, ami gyerekek esetében még látványosabb lehet. Ha azonban az a csípés helyével egybefüggő területen jelentkezik, függetlenül attól, hogy milyen ijesztően néz ki vagy mennyire tartós, nem ad okot aggodalomra. Ilyenkor antihisztamin tartalmú, viszketéscsillapító és gyulladáscsökkentő kenőcsök használatát, a bőrfelület hűtését, illetve ha végtagról van szó, annak felpolcolását javaslom. 

Veszélyt jelent viszont, ha valaki véletlenül lenyeli a darazsat vagy a méhet. A szájban, garatban kialakuló duzzanat ugyanis elzárhatja a felső légutakat és légzési nehézséget, akár fulladást okozhat. Ilyen esetben nincs idő mérlegelni: azonnal ki kell hívni a mentőt. Szintén tragédiát okozhat, ha a csípést követő 30 percen belül életveszélyes, egész szervezetet érintő allergiás reakció, anafilaxia jelentkezik. Ilyenkor súlyos hasi görcs, hasmenés, hányás, testszerte megjelenő csalánkiütés, sápadtság, nyelési zavar, szédülés, ájulásérzés, szájban vagy szemben jelentkező duzzanat, köhögés, torokszorító érzés, sípoló vagy nehézlégzés, de akár eszméletvesztés is előfordulhat. Ez azonnali sürgősségi ellátást igényel: be kell adni a combizomba a betegnél lévő életmentő adrenalin injekciót (ha már tud az allergiájáról, általában magánál hordja), és azonnal mentőt kell hívni. Életveszélyes anafilaxiát egyébként hazánkban csak a méh és a darázs mérge okozhat, a többi rovar csípése csak jórészt ártalmatlan, helyi reakciót vált ki.

Végül közreadnám egy gyógyszerész túrázó ajánlását: enyhébb allergiás reakciók esetén ő a CETIRIZIN HEXAL 10 mg filmtablettát javasolja. Mivel antihisztamin tartalmú, általános allergiagyógyszerként is alkalmazható.

Szokás szerint most is a kommentekben van a vitamin, vagyis okos tippeket adnak azok is, akik vették a fáradtságot arra, hogy írjanak oda! Tehát olvasásra ajánlom azokat is!

Mindenkinek szép kirándulásokat, túrákat kívánva csak annyit mondhatok a poszt végén, hogy inkább próbáljuk megelőzni a baleseteket, de ha mégis bekövetkezne, akkor a fentebb ismertetettek szerint hívjunk magunknak segítséget!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is! 

 

A képek forrása: https://kekesonline.hu/2020/05/17/profi-mentes-a-matraban/

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr3518004612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

striker11 2022.12.19. 09:17:00

Jó kis összefoglaló. 2 kiegészítés:
-Nálam az elsősegély csomag alapkelléke az izolációs fólia. Pár gramm, de tényleg megmenthet a kihűléstől, vagy akár a hőgutától.
-"Életmentő" alkalmazás mobilra. Ha ezen keresztül indítod a segélykérést, automatikusan küldi a pozíciód, nem kell külön keresgetni/diktálni. Plusz meg lehet adni vércsoportot, TAJ-t, krónikus betegségeket, értesítendő hozzátartozót, amiket szintén elküld, így már erre készülve érkezhet a segítség. Ráadásul állítólag Ausztriában, Csehországban, szlovák hegyvidéken is működik, valamint elsősegély kisokost is tartalmaz. Persze ehhez ugyanúgy kell térerő, ezek a lefedettségi térképek tényleg eléggé szépítik a valóságot...

olahtamas- 2022.12.19. 09:56:49

A vadászatokról sokszor csak a túránk közben vehetünk tudomást, ilyenkor a higgadtság a legfontosabb...
Van, amikor lehet 1-2 órát várni, vagy kerülni, de amikor nincs más lehetőség, akkor csak át kell jutnunk a lezárt területen. Ez főként a turisták által kevésbé preferált területeken fordulhat elő.

Baleset a kéktúrán az Arka-patak völgyében.
Ott bizony 1 km-t kelett gyalogolnom, hogy mentőt tudjak hívni a bokatöröttünkhöz, és hiába mondtam, hogy terepjáróval jöjjenek, csak kijött a sima mentőautó... Persze a végül csak szereztek egy terepjárót, és még a tűzoltók is kéktúráztak egy rövid szakaszon a hordággyal, de mivel ez már a nap vége felé történt, egy túrázó sem járt már arra a kb. 3 órás mentési folyamat során. Szóval egyedül az ott bajbajutottnak legalább másnapig kellett volna várnia, míg arra téved valaki.
Darázscsípés esetén viszont határozottnak kell lenni, hogy adott esetben kiküldjék a mentő helikoptert, mert ha olyan a hely, akkor nincs idő másra.

Ezért is jó az a gyakorlat, hogy egyedül túrázás kezdete előtt, ill. a végén is bejelentkezzünk egy otthon tartózkodónál.
Mondjuk ez pl. ha a sátrat egy térerőmentes réten sikerül felverni, egy kis esti térerőkereső sétával tehető csak meg.

Az elsősegély alkalmazás is jól jött egy esetben, amikor szintén térerőmentes helyen találkoztunk szembe egy épp epillepsziás rohamot átélő túrázóval.

AttHunter 2022.12.19. 13:23:48

Szia,

Ezt még a Timitől kaptam, nem tudom aktuális-e, de külföldön sem árt tudni a hívószámokat:
Hegyimentő telefonszámok:

Általános európai segélyhívószám: 112
Szlovákia: +421/18300 Horská záchranná služba /HZS/
Lengyelország: +48 601 100 300 vagy a +48 985-ös gyorsszám (hegyimentők)
Románia: 112 (általános segélyhívó) 0-725/826668 (Salvamont)
Ausztria: 140
Svájc: 1414 (Légimentők), 144 (hegyimentők)
Németország: 112
Szlovénia: 112
Olaszország: 118
Franciaország: 18 (mentők), +33 450 531 689 (Chamonix PGHM)

Azért egy vicces sztori (ha jöhet?):
Pákozdon az ingóköveknél gombásztam, amikor a távolból halvány segélykiáltásokat hallottam. Füleltem-füleltem, aztán elindultam a forrás felé. Hamar kiderült, hogy a Pandúr-kő felől jön, ezért odasiettem. Egy hölgy várt, verejtékben úszva, teljes kétségbeesésben, "ordibálva", hogy segítsek, mert a férje beszorult a barlangba. Barlangba?? Milyen barlangba? Nem ismertem barlangot itt (eddig). Menten vele, és elértük valóban a Pandúr követ, de ekkor sem sejtettem, hogy mi történt.
Kérem szépen a barlang az az átjáró lik a kő alatt az öreg fa mellett, ahová az apjukember beszorult. Beszorult, mert hátizsákkal akart átkúszni.
A megoldás pillanatok alatt jött, mivel nem volt kereke, amit leengedjek, maradt a hátizsák levetése és a kikúszás.
Mondta is, hogy eszébe juthatott volna neki is, de bepánikolt.
Cserében elárulták, hol láttak gombákat. Segítség segítséget szül. :)

Aztán megnéztem, ez tényleg egy kis barlang, a Zsivány-barlang(ocska).

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.19. 13:23:49

@striker11: Köszönöm a tippeket! Mindkettőt beleírtam a szövegbe, "kommentelők említették" bevezetővel!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.19. 13:31:55

@olahtamas-: Az Arka-patak völgye tényleg eléggé nehezen megközelíthető hely! Kilométereken keresztül mész a patakvölgyben, sok átkeléssel és még térerő sincs a meredek hegyoldalak miatt!

A bejelentkezést pedig már lassan húsz éve csinálom a többnapos túrákon minden nap! Tényleg fontos dolog az otthoniak tájékoztatása és persze ha nincs hívás, akkor riadónak is jó!
Egyszer fáztam csak rá, mikor az RPDDK-t járva Kisújbányán szálltam meg, és nem volt a faluban térerő. Mondták, hogy menjek feljebb a hegyoldalban, ott már lesz, de lusta voltam. Aztán másnap délelőtt Óbánya előtt jött meg a térerő és a telóm szapora pittyegéssel jelezte, hogy otthonról sokszor próbáltak már hívni! Hogy én mit kaptam, amikor visszahívtam a nejem! :-D

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.19. 13:32:51

@AttHunter: Tényleg, sokszor a legegyszerűbb dolog sem jut az ember eszébe, ha pánikba kerül! Köszi a történetet!

striker11 2022.12.19. 14:37:08

@horvabe: a bejelentkezés témához:
Több alkalmazás (pl. Google Térkép, Telegram, de a Locus is) tudja azt, hogy egy kiválasztott személynek folyamatosan küldi a pozíciónkat, ez egyedül túrázáskor hasznos lehet, ha hosszabb ideje nem mozdulunk, és nem is jelentkezünk, azt előbb észreveheti az illető, mint hogy ránk találnak (persze mobilnet ehhez is kell, szóval zavaró is lehet, hogy azt mutatja, hogy egy helyben vagyunk, közben meg csak nincs térerő, meg a telefon is gyorsabban merül). Meg az a lehetőség is kiesik, hogy bekamuzzuk otthon, hogy túrázni mentünk, aztán meg nem! :D

Adani 2022.12.19. 23:28:56

SMS jó ötlet, ahhoz nem kell sok térerő valóban saját külön csatornán működik, hiszen eleve egy szervízcsatornának szánták a GSM rendszer alkotásakor hálózati szerviz üzenetekhez, de mivel nem volt rá szükség épült rá egy fogyasztói szolgáltatás. 140 byte egy SMS az meg még nagyon gyenge kapcsolat esetén is el tud menni. 112 hívásával is érdemes próbálkozni akkor is ha nincs térerő, mert valamelyik szolgáltatónál lehet, hogy sikerül és a jelzés elmegy a központba és még ha nem is értenek egy szót se de maga a segélykérés ténye legalább meglesz. Valamelyik ilyen eltévedtek és megmenekültek műsorban láttam, hogy egy tisztáson kirakták gallyakból nagy betűkkel, hogy SOS mikor mát tudták hogy keresik őket és ezt a helikopter észrevette.

Valóban hasznos egyedül túrázás esetén ha valakinek megadod az útvonalat, hogy hova mész és kb. meddig tervezel menni és mikor érkezel, hogy legalább fogalmuk legyen róla, hogy merrefelé keressenek. Erről a 127 óra film jut eszembe, ami valós történeten alapul. Két nagy hibát is vétett a főhős, senkinek nem szólt hová megy, emiatt 3 napig nem is kereste senki csak miután nem ment a munkahelyére, és nem vitt magával mobiltelefont sem, így nem tudott segítséget hívni miután beszorult egy kanyonba.

Hasznos lehet egy lézerpointer ill. egy erősebb LED lámpa is lehet vele morzézni jelezve távolabbra, de pl. helikopternek ha arrafelé köröz egy késpengével vagy egy kis tükörrel is lehet.

Adani 2022.12.19. 23:37:51

Ami még eszembe jutott, tegyük fel mozgásképtelen vagy, egyedül vagy van nálad mobil de nincs térerő, SMS-t küldtél, nem ment át, 112-t próbáltad hívni nem kapcsol. Ne add fel, próbáld újra 10-20 perc múlva lehet, hogy pont a határon vagy és épp nem ér el egyik bázisállomás jele sem, de a légköri viszonyok változásával módosul a hatósugár is, pl. éjszaka jobban terjednek a rádióhullámok, ill. sok egyéb tényezőtől is függ. Lehet, hogy később sikerül minimális térerőt fogni és akkor már átmegy a 112-es hívás vagy SMS. Éjszaka a hang is jobban terjed kiabálást akkor érdemes újra kezdeni hátha. Bár éjszaka még kevesebben túráznak meg mászkálnak. Amúgy megfigyelhető pl. középhullámú rádióadásoknál is, éjszaka jobban terjed. Tavaly ősszel sok ezer km-el odébbról egy sima zsebrádióval nappal nem tudtam a Kossuth rádió solti adóját fogni éjszaka meg az adászárásig igen.

gigabursch 2022.12.20. 07:52:01

@striker11:
Hopp, ezt a funkciót még nem ismerem!

Ööö... ezt hogyan kell beélesíteni az adó és a kapó oldalról?

striker11 2022.12.20. 08:31:36

@gigabursch: Google térkép: jobb felső sarokban a profilra pöckölni, aztán a "Helyzetmegosztás" menüpontra. Utána ki tudod választani, kivel szeretnéd megosztani a helyadatot, és meddig. A fogadó oldal fog kapni erről egy értesítést, azt elfogadja, és ennyi.
Locus (Classic): bal felső menü -> további funkciók -> élő nyomkövetés. Itt be kell külön jelentkezni, meg gondolom a másik félnek is kell rendelkeznie Locusszal, de ezt őszintén szólva nem próbáltam még.
Telegram: simán egy chatben a gémkapocsra kattintani, és a Hely-re. Elvileg a Messengerben ugyanígy lehet, de azt se próbáltam.

AttHunter 2022.12.20. 10:15:37

No még valami eszembe jutott.
Régen tudtam, de elfelejtettem, hogy pl. Ausztriában nem sípolgatunk csak úgy az erdőben. Pár éve ki akartam próbálni az új vészjelző sípomat (igen, Béla bátyám, ez is mindig velem van :) ) és miért ne éppen egy osztrák túrán. Aztán szóltak a sógorok, hogy no-no, vigyázat, mert drága is lehet ez a füttykoncert.

VÉSZJEL – 1 perc alatt 6 jelzés (fütty, síp- vagy fényjel, kiáltás, karjelzés), majd 1 perc szünet. Ezt ismételgetjük 10-szer, majd 10 perc szünetet tartunk, és kezdjük elölről. Ha érkezett válaszjel, de nem vagyunk jól láthatóak (köd, sötétség, túlságosan tagolt felszín), ne hagyjunk fel a jelzésekkel, amíg meg nem érkezik a segítség.

VÁLASZJEL – 1 perc alatt 3 jelzés (fütty, síp- vagy fényjel, kiáltás, karjelzés), majd 1 perc szünet. De csak akkor jelzünk vissza, ha tudunk segíteni: megyünk (mert tudunk) menteni, vagy tudunk telefonálni, vagy sikeresen továbbítottuk a jelet.

JELZÉS A HELIKOPTERNEK – A bennünket megközelítő helikopter személyzetében minden esetben a következő kérdés merül fel: kell-e menteni, vagy nem? Mi erre a fel sem tett, de nyilvánvaló kérdésre testbeszéddel válaszolhatunk, méghozzá kötelező jelleggel!

IGEN, KÉRÜNK MENTÉST – Ha kérünk mentést, mindkét karunkat felemeljük (YES).
NEM KÉRÜNK MENTÉST – Ha nincs szükségünk mentésre, egyik karunkat lefelé, másikat felfelé, ferdén kinyújtva tartjuk (NO).

Figyelem! Ha Ausztriában téves riasztást adsz le, fizeted a kiszállást!

AttHunter 2022.12.20. 10:17:00

Lemaradt: Tehát, ha helikoptert látunk az Alpokban, ne üdvözöljük felemelt kezekkel!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.20. 11:20:30

@AttHunter: És ha jogos volt a mentés, akkor állják a költségeket a sógorék?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.20. 11:23:09

@striker11: Köszi a kiegészítést! Most már ajánlja a posztot a cimlap.blog.hu, már nem nyúlok bele, de itt a kommentek között meg fog maradni örökre!

AttHunter 2022.12.20. 11:38:11

@horvabe: Gondolom igen, ha van biztosításod.
Hál istennek, még nem volt részem ilyenben, csak távolról láttam.
De, szerintem V43(Zentralalpenweg-Sereg János) tud ilyen infókat.

Adani 2022.12.20. 20:08:18

@AttHunter:

Ezek hasznos infók.

Belföldön ha percenként 6x sípol az ember vajon a megfelelő szervnél része a kiképzésnek ,hogy ez vészjel? pl. ha erdész, rendőr, katasztrófavédelmis stb. meghallja? Esetleg ha valamilyen eszközzel az SOS-t morzézod ( fény, síp stb) ? 3 rövid 3 hosszú 3 rövid tititi táátáátáá tititi

Még a 90-es években történt asszem, hogy egy rosszfiú túszul ejtett egy autóst fegyverrel kényszerítve, hogy vigye el valahová, és a fékpedállal morzézta az SOS-t menet közben megfelelő ütemben nyomkodva rövid ideig a pedált és az egyik mögötte lévő rendőrautó észrevette és erősítés hívás után követte és végül elfogták a rablót.

gigabursch 2022.12.20. 20:46:55

@Adani:
Az erdészeti képzés nyomokban sincs felkészítve ilyen jellegű mentésre.

Épp elég falat az üzemi balesetek kérdése.

gigabursch 2022.12.20. 20:53:12

@gigabursch: @Adani:
Ugyanakkor az erdészeti gyakorlat rendszeresen - főleg az állami erdőgazdaságok dolgozói részéről - rendszeresen gyakorlatban segít.
A maszek oldal erdészei, erdőmérnökei is, csak ők kevesebbet vannak reflektorfényben.

Tavaly tavasszal kiterjedt avartűznél, ahol szakirányítottam vittem/operatív forgalomirányítottam a tűzoltókat, a szomszédos erdőgazdaságiak meg odaterelték a segítséget a katasztrófistákat meg távoltartották.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.21. 07:58:00

@gigabursch: Mi az a "katasztrófista"? Katasztrófaturista, vagy katasztrófaelhárító? :-) Mert nem mindegy!

Smith W. 2022.12.22. 14:12:13

A megelőzéssel kapcsolatban még hozzátenném, hogy (főleg a vadászat miatt) fontos a láthatóság sötétben. Ilyenkor ősszel, télen a rövidebb nappalok miatt bele szoktam csúszni az estébe vagy éppen úgy tervezem, hogy sötétben induljak/érkezzek. Úgyhogy sötétben célszerű felvenni egy láthatósági mellényt. Ez sem olyan nagyon nagy tömeg, és kis helyen elfér.

A térerő kapcsán még megjegyzendő, hogy szerintem nagyon sok helyen nincs térerő népszerű turistautak mentén sem, pl. Gerecse, Börzsöny, Pilis. Ez persze telefontól is függhet. A telefon töltöttsége miatt is célszerű túrázás közben a 4g hálózat helyett átállítani a telefont a 2g-re, és lehet így könnyebben talál jelet is a telefon.

Az izolációs fólia (mentőfólia) nagyon hasznos dolog, 10 dkg és kis helyen elfér. Akár magunknak, akár másnak jól jöhet, hideg időben életet is menthet. Én nyáron is mindig viszem.
Ha egyedül túrázva, téli időben, szürkület környékén, ráadásul még hétköznap történik velünk komolyabb baj, akkor lehet magunknak kell megoldani a problémát, mert ilyenkor lényegében senki nincs az erdőben (vadászok azért talán előfordulhatnak).

Motorosok szokták még azt csinálni elővigyázatosságból, hogy egy régebbi (nem okos) telefont is maguknál tartanak (másik zsebben, mint az okostelefont, vagy a poggyászban), mert esésnél előfordulhat, hogy megsérül a telefon és használhatatlan lesz. Mondjuk egy túrán talán nem esik az ember akkorát, mint motorral, de ez is egy használható ötlet. Illetve arra is érdemes figyelni, hogy lehetőség szerint az ember ne mászkáljon telefonnal a kézben, mert egyrészt könnyebben megbotlik/elesik, másrészt a kézben tartott telefon is könnyebben megsérül, mintha zsebben van.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.22. 18:57:00

@Smith W.: Régebben, az okostelefonok kezdetekor vittem magammal az egy- és többnapos túrákra is egy régi, feltöltőkártyás butatelefont is, több okból. Egyrészt a munkahelyemről folyton nyaggatni szoktak, és nem szerettem volna, ha az akkori középkategóriás céges mobiltelefonom megszólal a hátizsákomban egy falusi késdobálóban. Ezért minden hívás át volt irányítva a butára, amiben még kamera sem volt. Másrészt úgy vettem észre, hogy érzékenyebb a vevője, mint az akkori okostelóké, meg azért is, hogy nap közben ne szívja le a hálózatkeresés az okosat. Azt csak este kapcsoltam be netezni, ha volt elég térerő.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.22. 20:23:38

@Smith W.: @Adani: @AttHunter: @striker11: @olahtamas-: @gigabursch:
Köszönöm most is a hozzászólásokat, és hogy felhívjam az olvasók figyelmét a kommentekre, pirossal beírtam a poszt végére, hogy itt a vitamin, ezt a szekciót is érdemes végigolvasni!

ÉS MIVEL POSZT MÁR NEM LESZ KARÁCSONYIG, ITT SZERETNÉK BOLDOG BOLDOG ÜNNEPEKET KÍVÁNNI MINDENKINEK!

gigabursch 2022.12.22. 21:05:12

@horvabe:
Tankeső!

Posztokban és jó kommentekben gazdag, de főleg azt megalapozó kirándulásokban bőséges új esztendőt hozzon a Jézuska mindenkinek!

AttHunter 2022.12.23. 10:50:41

@horvabe: Köszönjük szépen és viszont kívánok Boldog Békés Karácsonyt Neked és Családodnak, és Mindenkinek.

u.i.: Azt vettem észre, hogy egész jó kis társaság kezd kialakulni itt a blogodon.
Ez az utolsó két írásod erősen megmozgatta az embereket, de ez így van rendjén. Azt már csak remélem, hogy a fiatal generáció (nem tudom milyen betűnél tartunk) is néha beleolvas. Legfeljebb azt mondja, hogy okoskodó vén f...ok, de meg van velük is a tervem: meg fognak öregedni!

Ja, és ne feledjétek Woody Allen mondását:
„Napjainkban, sokkal inkább, mit bármely
korábbi történelmi korban, érezzünk, hogy
az emberiség keresztúthoz érkezett. Az
egyik út a végső elkeseredésbe és az
abszolút reménytelenségbe vezet. A másik
a tökéletes pusztuláshoz. Csak imádkozni
tudunk, hogy elegendő bölcsességünk
legyen jól választani a kettő között."

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.23. 17:50:14

@AttHunter: "Azt vettem észre, hogy egész jó kis társaság kezd kialakulni itt a blogodon."

Erről két dolog jutott az eszembe: az egyik, hogy sok-sok éve ugyanígy jöttünk össze a honlap csetrúmjában, a másikra pedig a most vasárnapi túrámon gondoltam először (poszt hétfőre lesz majd belőle), amikor megálltam egy pihenőre a Mátyás-kútnál, hogy pont egy ugyanilyen hideg téli napon találkoztunk először a Mátyás-kútnál 2011 februárjában! Akkor a harmadik OKT teljesítésem során jártam ott, most pedig a negyedik apropójából... Múlik az idő!

striker11 2022.12.23. 20:38:18

@horvabe: Áldott, boldog ünnepet, egészségben megtett kilométereket mindenkinek jövőre!
Remélem a Hétfő Hat karácsonykor is marad, ha már ügyeletes leszek, legyen mit olvasni :)

Smith W. 2022.12.24. 00:48:34

@horvabe: Kellemes karácsonyt, és túrákban gazdag új évet kívánok!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.24. 04:39:24

@striker11: Természetesen lesz poszt HH-kor - mondom én - de még egy betűt nem írtam meg belőle! :-DDD

Tizennégy évig voltam folyamatos háromműszakban vezérlőtermi elektrikus, később műszakvezető Százhalombattán az erőműben, megértelek ezzel az ügyelettel! Minden ünnepkor voltam benn (including szentestén délután, újév napján délelőtt) egyedül a Szilveszter éjszaka maradt ki ezen idő alatt a műszakbeosztás fura fintora miatt!

AttHunter 2022.12.24. 06:43:27

@horvabe: Ez szóról-szóra így igaz. Bizony rég volt már, sok bakancsot elnyűttünk azóta, de Mi semmit sem változtunk. :)

gigabursch 2022.12.28. 12:38:12

@horvabe:
Nálam az előbbi.

más:
Kevesen tudják, hogy van egy erdőtérkép a neten.
A keresőbe se kell más beírni.
2007 óta ingyenesen, jó sok tematikával lehet nézegetni, hogy merre járunk
erdoterkep.nebih.gov.hu (egyébként már rég nem nébih az adatkezelő, de mindenki ezt szokta meg és - tádááámmm - az állami szervek vezetői meg tudomásul vették... - vannak még csodák...)
Sőt hogy egyáltalán mi minősül erdőnek, mi van benne az Országos Erdőállomány Adattárban, azt is mutatja.

Namost ennek van egy online mobilos verziója is.
Elég gagyi a helymeghatározása, DE(!!!), ha bekapcsolod, van mobilnet és rányomsz az Elhelyez gombra, akkor a legnagyobb valószínűséggel abba az erdőrészletbe helyez el, ahol vagy.
Ha meg nem erdőben vagy, akkor nyilván látod a legközelebbi erdőrészletet, kiváló támpont.

Ez azért fontos, mert ha az erődgazdálkodóktól kérsz - akár áttételesen - segítséget és elmondod, hogy - teszem azt - Várvölgy 13/C1 erdőrészletet mutat a mobilnettel az erdőtérkép, akkor az erdész a segítséget bitang gyorsan és célzottan tudja odavezetni.
Ugyanez igaz erdőtűzre, országúton bedőlt fára, stb.
Itt egyben EOV koordináták vannak, amit a legtöbb szerv szintén tud értelmezni.

Csak ajánlani tudom, hogy túráitok során ismerkedjetek meg vele.
süti beállítások módosítása