Az Esztergomi Bazilika látképe a párkányi sétányról nézve

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

ELŐZMÉNYEK

Azzal fejeztem be az előző posztomat, hogy törött első fékkel kellett hazatekernem a budafoki vasútállomásról a Biatorbágy-Ercsi túrám végén. Otthon persze azonnal leműtöttem a beteget a bicajról, és másnap elindultam vele az ismerős kerékpárboltokba, hogy valahogy pótoljam azt. Arra persze reményem sem volt, hogy a 36 éves Altenburger fékemhez szerezzek feszítőrugót, de legalább egy méretben és kinézetben hasonló patkóféket próbáltam venni. Végül a Fehérvári úton a Start Kerékpárüzlet és Szerviz jelentette a megoldást, ugyanis habár készleten nem volt nekik sem, de vállalták hogy két nap alatt hoznak egy ugyanakkora Saccon patkóféket, és bár az két forgáspontos lesz, annyi baj legyen!

Amikor SMS-t küldtek, hogy mehetek a fékért, azonnal beugrottam hozzájuk munka után, aztán otthon fel is operáltam a bringára. Elégedetten szemlélgettem a végeredményt, pár lépésről a kutya meg nem mondta volna, hogy más patkófék került fel az első kerékre, csak amiatt voltam kicsit szomorú, hogy lassan minden eredeti alkatrész lekopik már a kerékpárról! A vázon és az első villán kívül már csak a dísznek meghagyott első lámpa és dinamó, meg a csengő és a hátsó patkófék eredeti rajta, a gumik, felnik, fékkarok, bowdenek, váltók, lánckerekek, pedálok, a lánc és a nyereg is cserélve volt már, a gyorsan kopó, elhasználódó alkatrészek többször is. Még a kormányt is ki kellett cserélnem pár éve, ugyanis egy nedvszívó kormánybandázs alatt lyukasra rozsdált a régi, acél kecskeszarv kormány! A színe sem az eredeti metál tűzpiros már, a régi, vékonyka festés kopása miatt vagy húsz éve átfújattam a vázat egy autófényező műhelyben bordóra. Akkor tűnt el róla a kopott matricázás is.

Az eredeti állapotában felújított Csepel Marathon kerékpár képe a https://bikemag.hu/magazin/emlekszel-csepel-marathon-1988/ oldalról lett átvéve.

Szóval most már erősen megkérdőjelezhető az, hogy egyáltalán hívhatom-e a bringát még Csepel Marathonnak, hiszen ilyen márkanévvel vettem meg 1987-ben az eredetit, de számomra már örökre az marad, hiszen együtt öregedtünk meg az országutakat járva és a csupán kerékpár-computerekkel mért táv is akkora, hogy másfélszer megkerülhettem volna a Földet, ha mindig egy irányban tekertem volna vele! Öreg cimborák vagyunk már, és most egy próbakörre nyeregbe pattanva a fékpróbák után úgy éreztem, mintha tényleg egy régi barát gyógyult volna meg egy hirtelen jött betegségből! Ennek örömére el is kezdtem azonnal a következő túránk tervezését és most egy régóta bakancslistás ötlet megvalósításába vágunk majd bele: egy magyar-szlovák kerékpártúrára indulunk majd!

TÚRALEÍRÁS

Egy szerdai napon fogtam bele a kerékpártúrába, szabadságon voltam a héten, viszont a nagytakarítással végeztem a lakásban már kedd délutánra, így aztán azt tehettem a következő napokban, amit csak akartam! A tervem egyszerű volt: Bicskéről indulva a Tarjánig vezető kerékpárúton betekerek a Gerecse szívébe, majd onnan a dombok között kanyargó kisforgalmú aszfaltutakon átvágok a tájegységen Esztergomig, végül a Mária Valéria hídon átgurulok Szlovákiába és ott teszem meg a Szobig vezető út nagy részét.

Az előző túrámhoz hasonlóan most is a 7:02-es oroszlányi személyre szálltam fel Kelenföldön, de most Bicskéig utazva vele fél nyolckor már a peronon készülődtem az indulásra. Felírtam a kerékpár-computer napi számlálójának állását – hiszen már mérte az otthonról a Kelenföldi pályaudvarra vezető utat is –, bekapcsoltam a turista GPS-em és indítottam a mobilomon a Stravát, aztán már nem is szüttyögtem sokáig, belevágtam a túrába!

Az állomás előtt tankcsapdányi gödrök mellett elmanőverezve fordultam ki a Szent István útra, úgy nézett ki, teljesen felújítják a vasútállomás előtti terecskét és a hozzá kapcsolódó buszvégállomást. Begurultam a központba és a római katolikus templomot elérve tértem csak balra, a kisvárosból kivezető Kossuth utcára. Itt éppen útba esett a Batthyány kastély, és mivel már azt is régen meg szerettem volna látogatni, csak mindig kiesett az utamból, most lefékeztem a park kapujánál és befordultam a portásfülkéhez. Az 1755-ben épült klasszicista kastély már lassan száz éve gyermekotthonként működik, az épület maga nem is látogatható, de azt megengedték most, hogy egy gyors kört tegyek körülötte a parkban pár fénykép kedvéért.

Bizony, nem sok pénz akadhat az épület karbantartására, itt-ott mállik már róla a vakolat, azonban a nagyjából tíz hektáros parkban álló kastély még így is impozáns. Sajnos, nem sok időm volt most a nézelődésre, tíz perc alatt körbefényképeztem a parkot és a kastélyt, aztán indultam is tovább. Hamar elérve Bicske szélét a körforgalom után ráfordulhattam végre a kerékpárútra, amely aztán pár tekerésnyi táv után kettéágazott.

Egyenesen Etyek, balra Csabdi és Tarján felé indultak tovább a szétváló utak, én persze itt Csabdi felé fordultam. Békakuruttyolós horgásztó mellett tekertem el, sajnos a parti fasor szinte teljesen elvette a vízre nyíló kitekintést, viszont kárpótlásképpen a bal oldalon megnézhettem egy tekintélyes napelemfarmot. Aztán átgurultam egy aluljárón az M1-es autópálya alatt és egy kereszteződés után kezdődött az a kerékpárútszakasz, amely miatt erre kanyarítottam a mostani túrám!

Csodálatos természeti környezetben, a Szent László-patak széles völgyében vezetett a szinte tökéletes aszfaltcsík, először a mezők között kanyarogva, aztán odafordult a patak mellé. Kényelmes gurulással értem el Csabdi első, a patakparton álló házait, az erecskét követve tekertem el mellettük. Csabdi központjában, a sportpálya mellett kitűnően megépített kerékpáros pihenő várja az eltikkadt bringásokat, én egy-két fotó miatt álltam csak meg itt. A Béke utca mellett vitt tovább a széles járda-kerékpárút, feltekertem az utca lágy emelkedőjén a felvégbe, aztán az utolsó házaknál véget ért a különválasztott járda-kerékpárút, ki kellett fordulnom az abszolút kisforgalmú, a szomszédos Vasztélyra átvezető országútra.

Kis dombhátra kapaszkodott fel az út a község után, itt aztán megálltam az útelágazásban és megcsodáltam a Déli-Gerecse dombvonulataira nyíló panorámát. Kedvencem ez a táj, sokszor járom az útjait az öreg bicajommal, nyugodtan mondhatom, az évtizedek alatt bekalandoztam szinte minden aszfaltos útját, de mindig tud valami újat mutatni! Az emelkedőt persze lejtő követte, legurultam rajta újra a Szent László-patak völgyébe és tekertem el az országút jobbra ívelő kanyarjáig, ahol újra különvált a kerékpárút. Lefordultam hát a jelzéseket követve a mellékútról és ismét a bringaúton indultam tovább.

Igazából ez az útszakasz nem kerékpárút, hanem korlátozott forgalmú közút, célforgalomként egyéb járművek is behajthatnak ide, hasonlóan a Budapest-Balaton kerékpárút Etyek és Gyúró közötti szakaszához. Ettől függetlenül, habár többször is jártam már erre, ráadásul nem csak hétvégéken, de a maihoz hasonlóan hétköznap is, szinte soha semmilyen járműforgalommal nem találkoztam rajta! Emlékeim és a régi Gerecse turistatérképeim szerint ez egy jól kijárt talajút volt a múltban, amelyen a gazdák megközelíthették a földjeiket, illetve a pecások a Szent László-patak felduzzasztásával létrehozott horgásztavakat. Ez persze most sem változott, de szerintem jól megférünk most itt mi, bringások az utat már korábban is használókkal!

Újabb kerékpáros pihenő mellett gurultam el, majd kis kapaszkodással felfutott a következő lapos gerincre a keskeny aszfaltút. A tetőről pillantottam meg magam előtt a Tarjáni-medencét a mögötte álló 633 méter magas Gerecse-tető széles, erdőborította hátával. Itt bizony érdemes megállni egy percre és megcsodálni a kilátást! Ezt most sem hagytam ki, aztán már legurultam a lejtőn Tarján határába, a kerékpárút végén kialakított kis parkolóig. Ezt direkt az autóval érkező kerékpárosok számára építették, mellette tábla is áll, „Parkolj és tekerj” felirattal, hiszen idáig a községből is ki lehet jönni az utcákon kocsival.

Nem itt álltam meg, hanem pár pedáltekerésnyivel arrébb, a borospincéknél. Árnyas kis ligetet fognak körbe itt ívesen a borospincék, előttük a diófák alatt pihenőpadok és asztalok várják a borkóstolásra érkezőket, és persze a kerékpárút végére érkező bringásokat. Most, szerda délelőtt a madár se járt erre rajtam kívül, letelepedtem hát az egyik asztalhoz és mivel már fél tíz felé járt az idő, meg is tízóraiztam!

Túrám első szakasza itt zárult le, itt ugyanis magam mögött hagyom a kerékpárutakat és a Gerecse jó minőségű, de azért kisforgalmú, települések közötti összekötőútjain tekerek majd tovább. Így aztán begurulva Tarján központjába a római katolikus templom mellett fordultam rá a Héreg és Bajna felé vezető 1119-es útra. Gyorsan magam mögött hagytam ezt a községet is és lassan beértem a Tarjáni-medence közepére.

Még Héreg előtt van egy kedvenc pontom: egy útszéli magányos tanya után egy kőkeresztnél keskeny aszfaltút válik ki balra az országútból, erre rátérve pár méter után kinyílik előttünk a kilátás és körbetekinthetünk a hegyek közé zárt kis síkon. Észak felől Héreg házai mögött a Gerecse-tető erdős oldala áll őrt, balra a Fábián-kő és a Fekete-kő vonulata zárja le a síkságot, jobbra pedig a Szenék és a Jásdi-hegy gerince húzódik hosszan. Ebben az irányban érdemes alaposabban is körbepillantani, ugyanis ha jól megnézzük a hegyoldalt, még a felfelé kapaszkodó országutat is felfedezhetjük rajta!

Persze most is elkészültek a szokásos fotók, aztán nyeregbe kapva eltekertem Héreg határába. Az országút a szélső házak mellett vezet el, aztán megkezdődik a Tarjáni-medencéből kivezető hosszú kaptató. Nem túl meredek, hiszen mintegy két és fél kilométeren emelkedik alattunk az országút vagy száz métert, tehát nagyjából egyenletes, 4% körüli szintemelkedésre kell számítanunk. A hétköznap délelőtt ellenére is csak minimális autóforgalommal találkoztam, ők is könnyedén el tudtak kerülni a széles úton az enyhén szerpentinező szakaszon, végül tíz után pár perccel értem fel a tetőre, ahol az országút átbukva a gerincen megkezdte az ereszkedést a túlsó oldal medencéjébe.

Hagytam, hadd guruljon a bringa a lejtőn a kedvére, még a szerpentinkanyarokban sem fékeztem, mivel eléggé nagy ívekben kanyargott az országút. Pár perc alatt elvesztettem mindazt a szintet, amelyet Héreg óta fáradságosan gyűjtögettem, aztán átvágva a hepehupás síkon értem el Bajna határát. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy rövid kitérőt teszek a faluba a szépen felújított Sándor-Metternich kastélyhoz, de ott egyrészt jártam már tavaly szeptemberben egy másik kerékpáros túrámon, ráadásul most lendületben is voltam. Gyerünk hát tovább!

Persze az alacsony dombsorok közötti hullámvasút a bajnai letérő után is folytatódott, meg is álltam egy komolyabb pihenőre a következő gerincen egy kőkereszt melletti árnyas fűfoltnál. Megcsodáltam a visszafelé, Bajnára nyíló kilátást, aztán frissítettem, megettem egy sajtos kiflim és elhevertem pár percre a fűben. Hallgattam az országúton ritkásan elhúzó autók moraját, aztán csak háromnegyed tizenegy felé unva meg a semmittevést indultam tovább az utamon.

A hullámvasút ezután is folytatódott, egymás után másztam meg a dombhátakat, ezek nem voltak valamilyen eget verő kapaszkodók, harminc-negyven métereket emelkedett csak az út az oldalukban, ezt is kényelmesen, jól tekerhető 4-5%-os kaptatókon tette. Azonban a hegymenetek után mindig hosszabb volt a lejtő, tehát ha lassacskán is, de egyre ereszkedtem a Gerecséből a Duna felé.

Így sorjáztam el Nagysáp mellett, aztán már az Únyi-patak völgyébe legurulva érkeztem meg a Tokodi pincék melletti útelágazásba. Jobbra Tokod és Dorog felé indulhattam volna tovább, de maradtam az országúton és pár perc alatt elgurultam az enyhe lejtőjén Tátra. A falu határában megállva és visszatekintve megbámultam a Gerecse legészakibb hegyeit, vagyis a Nagy-Getét és a Hegyes-követ, aztán a falun keresztül gyorsan kitekertem a 117-es úttal párhuzamos kerékpárútra.

Innen már könnyű dolgom volt: gurultam a bringaúton vagy négy kilométert a 11-es út kiágazásáig, és mivel itt véget ért a kerékpárút, a mérsékelt forgalmú 11-esen folytattam az utam a közeli Esztergomba. A központ lámpás csomópontjában tértem balra a Mária Valéria hídra felvezető Lőrinc utcára, de nem tekertem fel egyből a hídra. A Kis Duna sétánynál letértem róla és a keskeny Dunaág partján gurultam el a Kossuth hídig, végül a Prímás szigetre áttolva a bringát megültem a híd tövében fekvő kis park büféjének asztalainál. Ekkor már negyed egy felé ballagott az idő, vettem a pultnál egy gyöngyözően hideg kólát, azt szürcsölgetve tartottam meg a déli sziesztámat.

Végül is Esztergomba érve az utam java részét már magam mögött tudhattam, most már csak egy laza huszas volt hátra a szlovák oldalon Párkánytól Szobig! Azt még változatos terepen is letekerem másfél óra alatt, de itt már olyan lapos tájon fogok gurulni, mint a palacsinta! Egyedül az zavart kicsit, hogy bár próbáltam utánanézni, a Duna túlsó partján futó útról nem sok információm volt! A kedvenc kerékpáros útvonaltervezőm szerint bringaút van a parton egy jó darabon, aztán rá kell térnem egy kisforgalmú, de jól kiépített országútra és azon eltekerni Helembáig. Itt azonban problémák adódhatnak majd, mivel még régebben olvastam, bár már hónapokkal ezelőtt elkészült a közúti híd a szlovák oldali Helemba és a magyar Ipolydamásd között az Ipoly felett, de még hivatalosan nem adták át! Más információk szerint viszont gyalog és kerékpárral már használható a határátkelő hídja! Mindegy. Eddig még soha nem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna – idéztem fel magamban az ismert szólásmondást, aztán összekapva magam feltekertem a Mária Valéria hídra.

Párkányban persze most is legurultam a Duna-parti sétányra és megnéztem a Bazilikát. Érdekes, hogy át kell mennie az embernek Szlovákiába, hogy megnézhesse az esztergomi Várhegyre és a Bazilikára nyíló legszebb panorámát, de hát történelmileg így alakult a helyzet! Délutánra a változóan felhős égbolton egyre gyakrabban bújt már el a nap a mind szürkébb fellegek mögé, de sikerült elkapnom egy olyan pillanatot, amikor szépen beragyogta a templom éppen tavaly felújított bronzszínű kupoláját!

A parkoló mögött kezdődött a Duna gátján az a mintegy két méter széles aszfaltos csík, amelyet az útvonaltervezőm kerékpáros útnak jelzett, rátértem hát erre és rajta hagytam magam mögött Párkányt. A Dunát követve gurultam rajta pár kilométert, aztán a Garam torkolatát elérve egy balkanyarral már azt kísértem tovább a gát koronáján. Hamarosan megpillantottam a Garam felett átvezető vasúti hidat, de azon tilos átmenni bicajjal, ehelyett át kell bújni alatta a folyóparton egy földúton, aztán a túlsó oldalán visszatérni a gátra! Néhány perces további menet végén érkeztem el a Garam felett átvezető közúti hídig. Erről az oldalról nem lehet feltekerni az útra, de módszer hasonló a vasúti hídhoz, ugyanis a folyóparton át kell bújni alatta a földúton és a túlsó oldalon felkapaszkodni az országútra.

Ezen is túl voltam, áttekertem a hídon, aztán ráfordultam jobbra a Garam túlparti gátjára, visszafelé a Duna felé. Ez aztán később aszfaltútból betonlapokkal burkolt úttá alakult, ezen zötykölődtem ki a Garamkövesd és Helemba közötti országútra. Abszolút kisforgalmú, de kitűnő minőségű volt az út, és a legszebb az volt benne, hogy a Helembai-hegység sziklás tövében vezetett végig! A Helembai-hegység (szlovákul Burda) a Börzsöny szlovák oldalon található nyúlványa, az Ipoly áttörése választotta le a hegység fő tömegéről, hát most itt tekertem végig az utamon! Mivel a forgalom szinte a nullával volt egyenlő, zavartalanul nézelődhettem, sőt, egy kis földúton még a Duna kavicsos partjára is legurultam!

Megcsodáltam innen is a folyó és a túlparti Visegrádi-hegység látványát, aztán tekertem tovább Helemba felé. A falut elérve kicsit döcögősebb lett az országút, így hát kényelmes tempóban gurultam végig a házak között a kisebb kátyúkat, foltokat kerülgetve. Az új híd felé való letérés eltéveszthetetlen, a jobbra induló kitűnő aszfaltozású út leereszkedik a házak közül az Ipolyhoz, és habár a híd felhajtója el van zárva beton tömbökkel, de bicajjal tényleg vígan át lehet vágni közöttük, aztán átgurulni rajta a túlsó partra, vagyis vissza Magyarországra.

Megjegyzés: Nem szoktam utólag belejavítani a posztjaimba, de most örömmel írhatom, hogy alig több, mint három héttel azután, hogy ottjártam, 2023. július 28.-án hivatalosan is felavatták az Ipolydamásd és Helemba közötti hidat, tehát most már akadálytalanul átkelhetünk akár bringával is az Ipoly egyik partjáról a másikra!

Ezen az oldalon Ipolydamásdra vezet a vadonatúj aszfaltút, de még a házak előtt le kell térni róla jobbra a kerékpárútra, ez aztán egészen Szobig elvezet. Egy percre még megálltam ott, ahol az Ipoly az aszfaltos sáv mellé kanyarodott és lesétálva a partjára pár képet készítettem a vadregényes folyóról. Aztán továbbindulva már gyorsan beértem Szob házai közé, végül még legurultam a bicajjal a Duna partjára, a kompállomáshoz is. Itt még megittam a büfé asztalaihoz letelepedve egy alkoholmentes Drehert, megbámultam a Dunát, aztán fél háromra feltekertem a vasútállomásra. Már a klímával hűtött emeletes Stadler Kissen helyet keresve vettem meg hazafelé útra a jegyet magamnak meg a bringának és úgy gondoltam, eseménytelen lesz már a hazafelé vezető út. Nem így történt.

Habár a vonat pontosan indult, de Vác előtt jó tíz percre megfogtak bennünket a jelzések, aztán csigalassúsággal vánszorogva vagy negyedórás késéssel álltunk be a peron mellé. Újabb negyedórás várakozás után mondta be a kalauz a szerelvény hangosbeszélőjébe, hogy bár zónázó vonat vagyunk, tehát Váctól meg sem kellene állnunk a Nyugatiig, de egy kimaradt személyvonatot pótolva innentől minden megállóban megállunk majd! Majd további várakozás után csigalassúságú továbbindulás következett, végül vagy órányi késéssel poroszkáltunk be a Nyugati pályaudvarra! Most már nem volt más dolgom, mint a szokásos Nagykörút, Petőfi híd, Budafoki út útvonalon hazatekernem. A bringát eltéve a tárolóba és a lépcsőn felfelé ballagva pörgettem csak végig a kerékpár-computer napi számlálóit: ezen a napon is sikerült száz kilométernél többet tekernem, ugyanis kaputól kapuig 100,97 km-en keresztül nyomtam a pedálokat! Persze ebbe bele lett mérve a reggel a Kelenföldi pályaudvarra vezető és most a Nyugatiból a hazafelé megtett út is.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!