Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Budapest régen és most

Pontosan ugyanarról a helyről készült régi és mai fényképek montázsa

2023. június 26. - horvabe

cimkep.jpg

A Szabadság híd és a Gellért-hegy a Corvinus Egyetemtől (régi Fővámháztól) nézve

Hogyan készült?

Néhány éve jelentek meg először olyan fotómontázsok, amelyek ugyanarról a helyről, azonos beállításokkal, de két különböző időpontban készült kép összeszerkesztésével készültek. Akkor arra gondoltam, már az is iszonyú babra munka lehet, hogy egy régi fénykép készítési helyét pontosan megtaláljuk, és ugyanazokkal a beállításokkal elkészítsünk egy másik felvételt, ráadásul még hozzájön ehhez a régi és az új kép összeszerkesztése is! Csak legyintettem egyet, ez biztos olyan nehéz lehet, hogy nem is érdemes profi felszerelés és szoftverek nélkül hozzákezdeni! De a gondolat csak nem hagyott nyugodni, állandóan ott motoszkált a fejemben, végül most szombat délelőtt kinyomtattam vagy kéttucatnyi régi, a Duna-parton készült felvételt a Fortepanról, szokás szerint felfűztem a fényképezőgépem tokját az övemre és csak úgy hátizsákkal, bakancsban nekiindultam a városnak!

Tovább

Mennyit tudsz a magyar templomokról, bazilikákról?

Amennyiben végigtippeled ezt a 12 kérdéses kvízt, az elküldése után azonnal megtudhatod!

cimkep-k003.JPG

Az Esztergomi Bazilika a Duna túlpartjáról, Párkányból nézve

Azt hiszem, senki sem tudja pontosan megmondani, hogy hány templom található Magyarországon! Ha elfogadjuk azt, hogy hazánkban nagyjából 3150 település van, és ezek mindegyikében van legalább egy templom - de inkább több, hiszen minden felekezet épített régebben minimum egyet magának, ahol elég híve volt -, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a bazilikák, székesegyházak, templomok, zsinagógák, imaházak, kápolnák száma akár a tízezret is elérheti! És akkor a romokról még nem is beszéltem.

Mindet lehetetlen végigjárni, vagy legalábbis felismerni egy kép alapján, de azért van néhány tucatnyi közülük, melyeket nagyságuk, szépségük, történetük okán azért sok ember ismer. Ha nem is jártak ott, de legalább egy fényképet már láttak róluk. Közülük igyekeztem kiválasztani ennek a kvíznek a képeit és meg kell mondanom, a várakhoz és a hidakhoz hasonlóan most is a bőség zavarával küzdöttem! Ennek ellenére ha valaki a kvíz minden kérdésére helyes választ ad, az előtt megemelem a képzeletbeli kalapom!

Tovább

Túrakerékpárral Szobtól Budapestig a Dunakanyaron át

Végig a Duna-parti bringaúton, kilátás a Visegrádi Fellegvárra, át a Megyeri hídon, keresztül Budapesten a Dunát követve

cimkep-t093.JPG

Ebédszünet Dunakeszin a parti sétány egyik padjánál

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 82,10 km (kerékpár computer)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 334/338 m (GPS)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos kerékpártúra elhanyagolható szintemelkedéssel)
- Kilátások: 8/10 (Számtalan kilátás a Dunára és a környékre a kerékpárútról)
- Épített látnivalók 10/10 (Visegrádi Fellegvár, római kori őrtorony maradványai Verőce után, a váci korzó, a Megyeri híd, a Római-part büfésora, Budapest belvárosa)
- Jelzettség a túra időpontjában: Szobtól a Megyeri hídig jól jelzett a túra útvonala (EuroVelo6)

A távolság- és szintadatok a kerékpár computeremből és túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! A Szob-Vác szakasz körülbelül 30 kilométere önmagában is teljesíthető, vasúttal utazva oda-vissza.

TÚRALEÍRÁS

Több kerékpáros túra is körvonalazódott erre a hétvégére, azonban az egész héten át tartó záporos, zivataros időjárás megszabta azt, hogy merre is kellene indulni. Mivel nem volt sok kedvem szakadó esőben tekerni, kénytelen voltam olyan útvonalat keresni, amelyen a túrámat szinte bárhol félbeszakíthatom, ha egy komolyabb esőbe futnék bele. Erre pedig a legalkalmasabbnak egy Duna-parti kerékpártúra bizonyult, hiszen ha Szobról indulva pedálozok vissza Budapestre, akkor szinte bárhol felszállhatok majd útközben a vonatra, ha az időjárás váratlan fordulatot vesz! Amúgy is végigtekertem már ezt a utat tavaly, akkor Budapestről indulva jutottam el Szobra, hát most bejárom ugyanezt az útvonalat, de visszafelé!

Tovább

Mennyire ismered a magyar hidakat, viaduktokat?

Amennyiben végigtippeled a 12 kérdéses kvízt, az elküldése után azonnal megtudhatod!

cimkep-k02c.JPG

Magyarországot és Szlovákiát köti össze az Esztergom és Párkány között épült Mária Valéria híd

Rajtuk járunk, de sokszor már észre sem vesszük őket. Pedig nagyon sok közülük igazi mérnöki bravúr, ahogy sokszor több száz méter hosszúságban feszülnek a folyóink két partja, vagy egy mély völgy két oldala között. A tervezőik nemcsak a funkcionalításra, de a szépségre is ügyeltek a tervezésük és kivitelezésük közben. Érdemes csak úgy megállni és elgyönyörködni bennük.

Vannak közöttük jól ismertek és viszonylag ismeretlenek is, számukat még szerény számítások szerint is több ezerre becsülik. Persze ebbe a hatalmas számba beleértendő a leghosszabb Duna hidaktól a patakocskák, száraz árkok felett átvezető, csupán pár méteres átereszekig mindenfajta építmény. Róluk lesz hát szó ebben a kvízben.

Tovább

Túrakerékpárral Tatabányáról Tatán keresztül Esztergomba

Tekerés az Év kerékpárútján Tatára, nézelődés az Öreg-tónál és a Hajóskanzenben, végül a Bazilika látképe Párkányból

cimkep-t092.JPG

Az Esztergomi Bazilika és a vár látképe Párkányból

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 68,94 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 269/287 m (GPS)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos kerékpártúra az átlagnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 8/10 (Kilátás az Esztergomi Bazilikától és a Párkányi sétányról)
- Épített látnivalók 10/10 (A Tatabánya-Tata kerékpárút, a tatai Öreg-tó, a Tatai vár, a Kék-forrás, az Esztergomi Bazilika és a Mária Valéria híd)
- Jelzettség a túra időpontjában: a túra útvonala nincs jelezve

A távolság- és szintadatok a kerékpár-computeremből és túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! 

TÚRALEÍRÁS

A múlt héten az esztergomi vasútvonal egy szakaszán lévő vágányzár miatt el kellett napolnom a gerecsei kerékpártúrámat, ezen a hosszú hétvégén azonban az Elvira szerint már jártak a vonatok az egész vonalon, tehát hazajöhetek bringával együtt Esztergomból. Csak a korábban tervezett útvonalat módosítottam, most nem a Gerecse hegyei-dombjai közé terveztem a kerékpáros túrát, hanem annak a megkerülésével, Tatabányáról indulva Tatán és Dunaalmáson keresztül szerettem volna Esztergomba tekerni. Ez viszont alig hetven kilométer, így aztán gondoltam, egy kicsit átruccanok még a Duna szlovák oldalára, Párkányba is, hogy onnan is megnézhessem magamnak a Bazilikát!

Tovább

Egész napos bicajos körtúra Dél-Buda vonzáskörzetében

A biatorbágyi viadukt, a sóskúti kőfejtő és kálvária, valamint a százhalombattai régészeti park egyetlen túrába belevéve

cimkep_3.JPG

A Sánc-hegy meredeken leszakadó keleti peremén parkol a kerékpárom

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 74,96 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 562/562 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos kerékpártúra átlagos szintemelkedéssel)
- Kilátások: 7/10 (Kilátás a biatorbágyi viaduktról, a sóskúti Kálvária-hegyről és a Százhalombatta és Érd közötti Sánc-hegyről)
- Épített látnivalók 10/10: A Budapest-Balaton kerékpárút, a biatorbágyi viaduktok, a Peca-tó, a sóskúti Kálvária-hegy kőfejtője és a kálvária, a Dunamenti Hőerőmű kéményei, a százhalombattai Régészeti Park, az érdi minaret és a nagytétényi Rudnyánszky kastély
- Jelzettség a túra időpontjában: a túra útvonalából csak a BuBa van jelezve, de az kíválóan (10/10)

A távolság- és szintadatok a kerékpár-computeremből és túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! A körtúra három nagyjából egyforma hosszúságú szakaszra bontható, ezek külön-külön is teljesíthetőek (bővebben a szövegben).

TÚRALEÍRÁS

Sajnos az elmúlt hetek csapadékos időjárása eléggé a kedvem szegte, ezért idén csak ezen a hétvégén ültem fel először öreg Csepel Marathon bringámra úgy, hogy nem a munkába járás miatt akartam tekerni a pedálokat! Sokáig gondolkodtam, merre is induljak vele, egy gerecsei kört tervezgettem, de szombat reggel, amikor meg szerettem volna venni a jegyem a telefonos applikáción az esztergomi vonatra, láttam csak, hogy Pilisvörösvártól vágányzár van a vonalon, a pótló buszon pedig nem lehet bringát szállítani. Ez a túra tehát kútba esett, de aztán arra gondoltam, hogy miért ne tekerjem végig az egyik szokásos edzőkörömet pár látnivalóval megspékelve?

Egyből adta is magát az egyik Dél-Buda vonzáskörzetében kanyargó kedvencem, a Biatorbágy-Sóskút-Érd menet egy kis százhalombattai kitérővel fűszerezve, ugyanis az ottani Régészeti Park már régóta bakancslistás nálam! Gyors kalkulálást végeztem a megszokott kerékpáros útvonaltervezőmmel, nagyjából 90 kilométerre adódott az össztávolság háztól házig, ez még így minimális kondícióval és némi tavaszi súlyfelesleggel is teljesíthetőnek tűnt. Gyerünk hát erre a körtúrára!

Tovább

Mennyire ismered a magyar várakat és várromokat?

Amennyiben végigtippeled a 15 kérdéses kvízt, az elküldése után azonnal megtudhatod!

cimkep-u038.JPG

Esztergom várának falait és a Bazilika kupoláját látjuk a Prímás-szigetre vezető Kossuth hídról

Közöttük járunk, de sokszor észre sem vesszük már őket. Sokból már csak romok maradtak ránk, mert csúnyán elbántak velük a viharos évszázadok. Párat közülük éppen most próbálnak megmenteni az utókornak - talán elhibázott módon, rossz koncepciók alapján, de a szándék mindenképpen értékelendő. Róluk lesz most szó, vagyis a hazai várakról és várromokról.

Vannak közöttük jól ismertek és viszonylag ismeretlenek is, számukat még szerény számítások szerint is több százra becsülik. A Wikipédia listája szerint éppen háromszáz várunk és várromunk van, de ez szerintem gyanúsan kerek szám. Persze ebben az összefoglalásban a Budai várpalotától a legszerényebb várromokig minden megtalálható. Róluk lesz szó ebben a 15 kérdést tartalmazó kvízben - persze nyilván az ismertebbek közül válogattam, amelyek azért idegenforgalmi nevezetességek is.

Tovább

Vezetett túra az Inotai Erőmű rozsdásodó maradványai között

Requiem egy mára már letűnt korszak elbontásra ítélt romjaiért, avagy csendes elmúlás a Keleti-Bakony lankáinak tövében (2023. május 5.)

cimkep-t090.jpg

Az erőmű főépülete és a hűtőtornyok a hajdani széntérről nézve

Másfél éve már írtam egy posztban a céges csapatépítésen megismert Tatai Fényes tanösvényről, pár napja pedig egy másik ugyanilyen megmozduláson látogatást tettünk a már több mint két évtizede végleg leállított és bezárt Inotai Erőműben. Talán a régi neve, a November 7. Erőmű ismertebb lehet a mai idősebb korosztálynak. Kis erőműves csapatunk HR menedzsere örömmel szervezte meg ide a látogatást, de számomra – mivel a közelgő nyugdíjazásom miatt amúgy is ez az utolsó ilyen jellegű program az életemben – ez egy kis betekintés lehetett a saját jövőmbe is. Most talán egy kicsit melankolikus posztot olvashattok tőlem és felmerülhet bennetek az a kérdés is, hogyan kerül egy ilyen bejegyzés egy túrablogra? Hát fel kell világosítsalak benneteket, hogy ez a látogatás bizony túra volt a javából, hiszen körülbelül három óra alatt bekalandoztuk térben a teljes erőművet a földszinttől a kazánépület legtetejéig, időben pedig visszautaztunk vagy hetven évet a múlt század közepére!

Tovább

Körtúra a biai Kő-hegy és az Iharos sziklaszirtjei között

Kilátás a műemlék viaduktról, a Kaptárkő, a Nyakas-kő, a Madár-szirt megmászása, végül vizit egy volt légvédelmi bázison

cimkep-t089.JPG

Kirándulók a Madár-szirt tetején végigfutó turistaúton

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

89.png

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 20,87 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 813/813 m (GPS)
- Lépések száma: 33015 (Mobiltelefonnal mérve)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel, de meredek kaptatókkal.)
- Kilátások: 10/10 (Kilátás a biatorbágyi viaduktról, valamit számtalan ponton a Kő-hegyen és az Iharoson)
- Jelzettség a túra időpontjában: átlagosan 9/10. A piros sáv jelzések felfestése nagyon jó, könnyen követhető (10/10), a sárga sáv és a piros kereszt jelzés felfestése ritkább, de figyelmesen haladva követhető (8/10).

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! 

Figyelem! A Nyakas-kőhöz és a Madár-szirthez nagyon meredek, csúszós ösvények vezetnek fel, a sziklákról pedig könnyű lezuhanni. Mindenki csakis saját felelősségére vágjon bele a megmászásukba!

TÚRALEÍRÁS

Több túraterv is körvonalazódott erre a hosszú hétvégére, végül a Ferenc pápa látogatása miatti budapesti lezárások és forgalomkorlátozások miatt egy olyan úticélt választottam, amelyet anélkül is elérhetek, hogy át kelljen vágnom a városon. Már régóta csábítottak a Biatorbágy melletti Kő-hegy és Iharos sziklaszirtjei, de eddig mindig találtam más helyszínt magamnak, hát, most akkor oda indulok egy túrára! Mivel ez egy közeli, ráadásul könnyen megközelíthető terep, nem is indultam korán otthonról, a fél hetes 250-es busszal zötyögtem le Kelenföldre, aztán ott az oroszlányi személyvonatot még éppen elcsípve negyed nyolckor már Biatorbágy vasútállomásának peronján készülődtem az induláshoz.

Tovább

Dorogtól Pajkaszegen át Pilismarótig a hegyeken keresztül

Csodás kilátás a Kétágú-hegyről, rövid pihenő a Sasfészek kulcsosháznál, majd Teca kocsmájától hegymenet a Hirsch-oromra (2023. április 22.)

cimkep.JPG

Szuper kilátás nyílik a hegyekre a Hirsch-orom obeliszkjétől

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

88.png

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 21,39 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 749/749 m (GPS)
- Lépések száma: 31450 (Mobiltelefonnal mérve)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel.)
- Kilátások: 8/10 (Kilátás a Kétágú-hegyről, a Sasfészek kulcsosháztól, a Felső-Ecset-hegyről és a Hirsch-oromról)
- Jelzettség a túra időpontjában: átlagosan 8/10. Dorogtól a Kétágú-hegyig az Országos Kéktúra jelzettsége nagyon jó (10/10), a zöld sáv és a zöld kereszt jelzések útvonalának jelzettsége ritkás, de jól követhető (7/10). A piros sáv jelzések felfestése jó (8/10, de a Miklós-deák-völgyi erdőrikításos szakaszon átlag alatti (2/10).

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz!

TÚRALEÍRÁS

Immár több mint húsz éve gyalogtúrázom, azonban a blog két évvel ezelőtti indítása két nagy fejezetre osztja ezt az időszakot: a blog előtti és a blogolós korszakra. Amíg korábban arra bóklásztam az erdőkben, amerre éppen a kedvem tartotta, 2020 decembere óta már arra is tekintettel kell lennem, hogy minél érdekesebb, szebb helyeket keressek fel, ugyanis ezekről lehet jó posztokat írni. Bizony, komoly fejtörés mostanában már az, hogy a Pilis- és a Visegrádi-hegység turistatérképét elemezve olyan útvonalakra szervezzek túrákat magamnak, amelyekről még nem írtam korábban a blogon! Így találtam rá a mostani megmozdulásom útvonalára is, és bár már szóltam korábban az Országos Kéktúra Dorog és a Kétágú-hegy közötti szakaszáról, említettem egy másik posztban a Kétágú-hegy csodálatos panorámát nyújtó kilátópontját is, de az utána következő szakaszokról még nem írtam a blogra!

Tovább

Csodás panorámák nyílnak Budapestre a Sas-hegy tanösvényről!

Vezetett kirándulás a Sas-hegy Természetvédelmi Terület tanösvényén növényritkaságok és csodálatos kilátópontok között

cimkep-t087.JPG

A Sas-hegy déli oldalának egyik kilátópontján állnak a vezetett túra résztvevői

Már régóta bakancslistás volt nálam a Sas-hegy tanösvény, amely csak szervezett formában, vezetővel látogatható, viszont ez az oda-vissza úttal együtt is csak egy alig félnapos elfoglaltság és jobban szeretek egésznapos túrákat szervezni magamnak. Így aztán mindig csak tologattam magam előtt a látogatás dátumát, azonban most egy szerencsétlen véletlen jó alkalmat teremtett a tanösvény felkeresésére. Húsvétkor egy óvatlan mozdulat miatt alaposan meghúztam a derekam, aztán az utána következő héten eléggé sokat kínlódtam vele. Csak lassan múlt a fájdalom, viszont még most sem akartam hosszabb túrára indulni, hátha még nem jöttem rendbe teljesen. Így aztán magától adódott egy délelőtti séta keretében a Sas-hegy felkeresése.

Tovább

Húsvéti kvíz a kilátókról és a szép kilátásokról

Mennyire ismered a kilátókat? És az onnan nyíló panorámákat? Tedd próbára a tudásod a kvízekben!

cimkep-u037_1.JPG

Csodálatos kilátás nyílik az ööööö..., el nem árulom, melyik kilátóból a..., na nem, azt sem mondom meg, mire. Találjátok inkább ki a kvízben! 

Kedves Olvasóim!

Azt hiszem, megszoktátok már, hogy hétfőnként új bakancsos, vagy kerékpáros túraposztot olvashattok, esetleg az Útravaló posztokban tanácsokat, tippeket adok a túrákhoz, kirándulásokhoz. Ezen a húsvéti hosszú hétvégén azonban én is egy kis pihenőt tartok, azonban hogy ne maradjatok most sem újdonság nélkül, két kvízt ajánlok a figyelmetekbe! Mindkettőt én készítettem és egyikben ismertebb kilátókra, kilátópontokra lehet tippelni, a másikban pedig azt kell kiválasztani a lehetséges válaszok közül, hogy vajon melyik kilátópontról is készülhettek a panorámaképek?

Mindkét kvízt a saját fényképeimből állítottam össze, méghozzá ezek többsége már szerepelt itt a Bakancsban, két keréken blogon is, tehát a rendszeres olvasóknak némi előnyük lehet a tippelésben. Megmondom őszintén, a bőség zavarával küzdöttem a képek kiválasztásakor, hiszen rengeteg kilátóban jártam már és éppen ilyen sok kilátásban gyönyörködtem a túráim során. És hogy miért pont ezeket választottam ki a kvízhez? Azért, mert ezek jutottak hirtelen az eszembe, illetve ezeket találtam meg először a fényképgyűjteményemben.

Tovább

Szentendrétől Dunabogdányig a Visegrádi-hegység erdőin át

Egy túrára felfűzve a Bükkös-patak völgye, a Skanzen, a Vörös-kőről nyíló szép panoráma és a Kalicsa-patak szurdokvölgye (2023. április 1.)

cimkep-t086.JPG

Kirándulók a Vörös-kő 521 méter magas csúcsán álló emlékműnél

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

86.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 23,15 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 769/778 m (GPS)
- Lépések száma: 37920 (Mobiltelefonnal mérve, a mintegy másfél kilométernyi úttévesztéssel együtt)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel.)
- Kilátások: 7/10 (Kilátás a Vörös-kőről és a Dunabogdány feletti kilátópontról)
- Jelzettség a túra időpontjában: átlagosan 5/10 (Szentendrén a sárga négyszög jelzés felfestése kritikán aluli (2/10), ugyanígy a sárga kereszt jelzés útvonala is a Skanzenig (3/10), A zöld sáv jelzés útvonalának felfestése ritkás, nagyon figyelve eltévedés nélkül is követhető (5/10). Nekem két nagyobb úttévesztésem is volt, az egyik Szentendre felett, a sárga kereszt jelzés esetében, a másik a zöld sáv jelzésen Dunabogdány felett. A többi szakasz eléggé jól jelzett (9/10))

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz!

TÚRALEÍRÁS

Itt az április, véget értek a téli hidegek, én pedig már a kerékpáros szezonra készülődve sorra vettem, hová is szeretnék még idén gyalogosan eljutni a túráimon? Előkelő helyet foglalt el a bakancslistámon a Bükkös-patak Szentendrén átvezető útja, valamint a Kalicsa-patak szurdokvölgye is, amelyek eddig valahogy kimaradtak a túráimból, tehát most ezekre a helyekre próbáltam egy megmozdulást szervezni magamnak. A táv a túratervezőben olyan huszonhárom-huszonnégy kilométerre adódott, a szokásos fényképezős, nézelődő túratempómban ez egy egész napos menetnek felel meg, ahol aztán nem nagyon lazsálhatok, tehát a meg-megállásaim között mennem kell majd, mint a golyó!

Tovább

Útravaló 37. Négy szép kastély és egy kőpiramis a Közép-Dunántúlon

Hallottál már a nádasdladányi, az iszkaszentgyörgyi, a fehérvárcsurgói, vagy a dégi kastélyról? És a magyar piramisról?

cimkep-u37.JPG

A nádasdladányi Nádasdy kastély a rekonstrukció befejezése után 2022 nyarán

Sokszor nem tudjuk, hová, merre induljunk a családdal, ha éppen egy hétvégén ki szeretnénk mozdulni otthonról a lakás falai közül. Mert egy dolog az, hogy elindulhatunk kirándulni, kimehetünk a természetbe járni egyet, de mit tegyünk, ha csak úgy sétálgatni vágyunk és valami szokatlant, érdekeset is látni eközben? Esetleg egy kicsit autózni úgy, hogy közben eljussunk egy szép helyre? Kerékpáros és gyalogos túráim során akadtam össze négy szép közép-dunántúli kastéllyal, ezek természetesen autóval, sőt, akár egy kisebb kerékpáros kirándulással is felkereshetőek. Ezeket szeretném most ebben posztban ajánlani nektek, Olvasóknak!

Tovább

Dobogókőtől Esztergomig a Visegrádi-hegység turistaútjain

Szép kilátások a Dunakanyarra a Dobogókő gerincéről, túra a Maróti-hegyeken át, végül egy szédítő panoráma Esztergomra (2023. március 16.)

cimkep-t085.JPG

A dobogókői Rezső kilátó egy hideg márciusi reggelen. Háttérben a Börzsöny csúcsai állnak.

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

85.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 20,05 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 663/1245 m (GPS)
- Lépések száma: 31794 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel. A túrát ebben az irányban végigjárva inkább a lejtők dominálnak.)
- Kilátások: 9/10 (Kilátás több helyről is Dobogókő gerincéről, a Maróti-hegyek gerincéről, valamint a Vaskapu-hegyről)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10 (Az utam során érintett valamennyi turistajelzés - tehát a piros sáv, zöld kereszt és zöld sáv jelzések - felfestése nagyon jó, minőségben is és gyakoriságban is. Csak azért nem adtam rá 10 pontot, mert szőrösszívű vagyok!)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz!

TÚRALEÍRÁS

Nyomasztóan közeledett már az erőmű nyolcnapos nagykarbantartásának szombat reggeli kezdete – amikor is mindenki, aki él és mozog, benn serénykedik, hogy az előírt időkorláton belül mindent ellenőrizzen és javítson, bízva abban, hogy a gépek még egy évig működnek ezután meghibásodás nélkül –, így aztán a soron következő túrámat március 15-re, vagyis az ünnepnapra időzítettem, de aztán keresztbe tett ennek az időjárás. Az átvonuló frontok miatt borult időt jósoltak erre a napra esőkkel, záporokkal, viharos széllel, viszont az előrejelzések szerint csütörtökre elvonulnak már a felhők és kisüt majd a nap. Úgysem vettem még ki egyetlen nap szabadságot sem az idei keretemből, legyen hát akkor a túra!

Tovább
süti beállítások módosítása