A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google térképen

A TÚRA JELLEMZŐI:

TÚRALEÍRÁS 

Az Országos Kéktúra útvonala Dorog és Piliscsaba között – hogy is mondjam PC módon – egy meglehetősen élményszegény szakaszon vezet keresztül. Már régebben is (amikor még aktívan a kéktúra teljesítéseimet jártam) gondolkodtam azon, hogyan lehetne ezt a távot egy kicsit feldobni, de hát a kéktúrázás hivatalosan egy útvonalkövető mozgalom, a kiírása szerint a teljesítőinek a felfestett útvonalat kell végigjárni. Most viszont, amikor is a kéktúrázásom korát lezártam magamban, megtehetem, hogy egy részben másik útvonalat gondoljak ki magamnak és járjam végig. Így egy csupán pár kilométerrel hosszabb távon jóval több természeti szépségben gyönyörködhetek! Jöjjön hát a Kéktúra Extra!

Nagyot fordult az időjárás a két héttel korábbi megmozdulásom körülményeihez képest! Akkor még 15 centis havat tapostam a Börzsönyben, és bár egész nap hétágra sütött a nap, mégis fagyott a hegyek között, mostanra viszont – úgy tűnik erre a évre nézve véglegesen – megérkezett a tavasz! Egész héten kellemesen meleg volt az idő, csapadék sem esett, így ez jótékony hatással volt a sárviszonyokra is, viszont a túrám előtti éjszakán egy gyenge hidegfront vonult át az országon, ami a levegőben felgyülemlett párát és szmötyit totálisan elvitte. Tehát most is szép kilátásokkal számolhattam, ami nem is ártott, hiszen pont a szép panorámákra igyekeztem kihegyezni ezt a megmozdulásomat!

Ezen a reggelen is tömegközlekedtem a túrám helyszínére, a Nyugatiból 6:21-kor induló zónázóval utaztam Dorogig, amely aztán kevesebb mint egy óra alatt lefutotta a nemrég felújított és villamosított pályán a távot. Negyed nyolckor szálltam le a kellemesen meleg Flirtről a huzatos dorogi vasútállomáson, melyen pont végig tudott söpörni a kellemetlenül élénk és hideg északnyugati szél. Vagy tucatnyi túrázó szállt le velem együtt, aztán amíg én előkészültem a peronon a túrára (a fényképezgép tokját felfűztem az övemre, valamint indítottam a GPS-t és a mobilon a Locust), ők rohamra indultak a kéktúra bélyegzés minél gyorsabb bezsákolásáért. Pont eloszlott a jónép, mire én is belevágtam a túrámba. Végigbaktattam a sivár és visszhangos gyalogos aluljárón a vágányok alatt, aztán ahogy kibukkantam belőle, még éppen láttam a távolodó kéktúrázók hátát a sportpálya előtti hosszú, egyenes járdán. Egyébként nagy a múltja ennek a pályának: a szénbányák komolyan támogatták a bezárásukig a sportot Dorogon, NB1-es focicsapata volt a városnak, sőt: a legendás Aranycsapat két tagja, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is itt rúgta a bőrt az ötvenes években!

Öreg focipálya Dorogon

Átvágva Dorogon hamar elértem a városka szélét, közben az eget mustrálgattam. Induláskor Budapesten még felhős volt az ég, de úgy nézett ki, most is beválik a meteorológusok jóslata: a hideg szél elviszi majd a felhőket és egészen estig ragyogóan fog sütni a nap, csupán kisebb felhőátvonulásokkal! Északnyugat felé már kék volt az ég, és látszott, hogyan sodródik el az erős szél hatására az utolsó széles felhősáv délkelet felé. Kívánni sem lehetett volna jobb túraidőt!

Dorog határában egy gyaloghídon kereszteztem a duzzasztás miatt kicsit pangó vizű Kenyérmezői-patakot, aztán a lőtér és egy kutyakiképző bekerített telkei között vezető csapáson kiértem a mezőkre. Fiatal, tipikusan városszéli akácosba fordult be egy idő után az utam, innen sem hiányoztak a már megszokott szeméthalmok. Gyakorlatias gondolkodású emberként soha nem tudom megérteni, hogy miért veszik az emberek a fáradtságot ahhoz, hogy a lakásuktól több kilométeres távolságra elhordják a hulladékot, hogy aztán itt borítsák le azt az erdőben, ahelyett hogy leadnák egy hulladékgyűjtőben? Hiszen ott még pénzt is kaphatnának érte.

Gyorsan átvágva az erdőn kiértem a Dorogot elkerülő 117-es úthoz, és megpillantottam pont velem szemben a Kétágú-hegyet. Jellegzetesen kétpúpú alakja hívogatóan magasodott Kesztölc háztetői fölé, én pedig engedtem a csábításnak és folytattam az utam felé. A főutat keresztezve kanyargósan végigbaktattam Kesztölc utcáin, aztán nekiindultam a hegyre felvezető kaptatónak. A házakat elhagyva egy régi, mostanra már magától felszámolódott zártkertes övezetbe jutottam, a földek már parlagon hevernek sok éve és már csak pár kis bodegaszerű épület romjai emlékeztetnek a terület múltjára. Nagyot fordult a világ a rendszerváltás óta, most már nem az a városi emberek vágya, hogy hétvégenként a kertecskéjükben kapirgálják a földet!

Egy bekerített napelempark, valamint a Pálos gyógy- és fűvészkert mellett elhaladva már hamar felértem a sziklák tövében elterülő kaszálóra, itt következett aztán a bevezetőben is említett „extra”. Az Országos Kéktúra kék sáv jelzései itt délkelet felé fordulva végigvezetnek a Kesztölc feletti mezőkön, én viszont a faluban elkezdődött zöld sáv jelzéseket követem ezután, hogy megmásszam a Kétágú-hegy jobb oldali púpját! Már a mezőről is szép a kilátás a környékre, Dorog is feltűnt a távolban, de a hegytető kilátópontjáról valóban csodálatos lesz a panoráma!

Az elágazás után a zöld jelzés ösvénye aztán mindenfajta teketória nélkül nekiszaladt a kaptatónak, én pedig az első lendületemmel felkapaszkodtam először a Kétágú-hegy két "ága" közötti kis nyeregbe. Itt megálltam egy percre, és rápihentem a következő emelkedőre, mivel tapasztalatból tudom, az még az eddiginél is húzósabb lesz! Ismét nekigyürkőzve az emelkedőnek levegő után kapkodva másztam egyre feljebb a kanyargó ösvényen, aztán csak elértem a tetőt egy jó negyedórás hegymászás végén! Itt már kisimult alattam az út, és hamarosan megpillantottam a kilátópontra vezető zöld háromszög jelzés elágazását. A kanyargós ösvényen már csak pár tucatnyi lépés volt a sziklaperem kis tisztása!

Néhány turistatérkép siklóernyős startpontként jelöli ezt a helyet, egyszer én is találkoztam itt indulásra készülődő ernyősökkel. A kevésbé tériszonyosok kisétálhatnak a meredeken leszakadó sziklaperemre, és lenézhetnek mélységbe. Én bizony nem merném egy pár négyzetméteres kevlárszövetre bízva az életem elrugaszkodni innen! Persze a kevésbé bátrak sem unatkozhatnak itt, ugyanis a sziklákról nyíló félkörívű kilátás fenomenális! Alattunk terül el Kesztölc, távolabb Dorog látszik a síkon, és a Gerecse dimbes-dombos tája adja a hátteret az egészhez. Ide egyszerűen fel kell jönni és látni kell mindezt! Pár percig elgyönyörködtem a kilátásban, aztán leültem az egyik napsütötte sziklára és megtízóraiztam. Elbámészkodhattam volna itt egy darabig, de nagy terveim voltak még erre a napra, így aztán háromnegyed tíz előtt pár perccel továbbindultam.

Panoráma a Kétágyú-hegy kilátópontjáról. A képre kattintva nyílik meg az 5000 pixel széles panorámakép.

Egy könnyebb szakasz kezdődött itt, csak végig kellett baktatnom a széles hegygerincen vezető úton. Az ösvény később keréknyomokká bővült, aztán már egy jól kijárt földút vált belőle. Féltem, hogy nagy lesz még errefelé a sár, fel is vettem a vonaton a kamáslikat, de az előző hetek meleg és csapadékmentes időjárásának köszönhetően már megszikkadt a sár szinte mindenhol, a megmaradó dagonyák pedig már kikerülhetőek voltak. Az út lassan hullámvasutazott alattam, a maradék felhőket is elfújta mostanra a szél, és miközben élveztem a fák közé beszűrődő napsütés melegét, alig egy óra alatt eltalpaltam a Pilis-nyereg erdei pihenőjéig.

Megültem az emlékmű melletti egyik pihenőpadon és elmerengtem az obeliszk történetén. Még 1953-ban emeltek egy szovjet hősi emlékművet ide, a turistautak fontos csomópontjába, és aztán minden évben emléktúrákat szerveztek erre a helyre. Aztán a rendszerváltás után ő sem kerülhette el a sorsát, lerombolták és sokáig üresen állt az emlékmű alapja. Végül 2009-ben állították fel ide azt ez egyszerű kőobeliszket, amely most már a II. Világháború minden áldozatának emléket állít. Jártam már itt a pár héttel ezelőtti a pilisi panoráma körtúrámon is, de annak a leírásában nem említettem az emlékmű történetét.

Nem sokáig ücsörögtem itt sem, nem volt mit kipihennem és ráadásul innen lejtnek vezetett amúgy is az utam, ezért pár perc múlva tovább is indultam. A zöld kereszt és a piros sáv jelzés közös ösvényén folytattam az utam, aztán ahol a piros jelzés elment balra, onnan csak a zöld keresztet követtem tovább. Ebből ágazott ki a zöld háromszög jelzés rövid ösvénye, melyen némi szintet vesztve kiértem a Kémény-szikla tetejére.

Innen is fantasztikus panoráma nyílik, de ez sem a szédülősöknek való! A hegy felől alig emelkedik ki a szikla a földből, pár lépéssel fel lehet kapaszkodni a lapos tetejére, viszont alatta szédítő mélység nyílik! Pontosan alattunk fekszik Klastrompuszta pici erdei üdülőtelepe, a hátteret pedig itt is a Gerecse és a Budai-hegység csúcsai adják! Alaposan elnézelődtem itt is, még egy panorámaképet is készítettem. A szél még most is élénk volt, nem is hagyott egy szemernyi párát sem a levegőben, hihetetlen távlatok nyíltak mindenfelé! Pár percre letelepedtem az egyik kőre, még a távcsövem is elővettem, azzal is körülnéztem, aztán visszakapaszkodtam a zöld kereszt jelzés ösvényére.

Kilátás a Kémény-sziklától. A képre kattintva nyílik meg a 6000 pixel széles panorámakép

Az eddig csak alig-alig lejtő utam innen már egyre meredekebbre váltott, végül a hozzá csatlakozó sárga sáv jelzéssel együtt leereszkedett Klastrompusztára és ott találkoztam ismét a kéktúra útvonalával. Csak visszapillantva látszott, hogy milyen magasan jártam az imént még a hegyoldalban! A kéktúra pecsételőhelynél itt is egymásnak adták a folyamatosan érkezők a bélyegzőt, én pedig megnéztem alaposan a nemrég feltárt és konzervált romokat.

Klastrompusztáról már ismét a kék sáv jelzéseket követve ereszkedtem le Piliscsévre, aztán átvágva a falun folytattam az utam Piliscsaba felé. Egy homokos erdei úton lehet megtenni a két település közötti körülbelül négy kilométeres távot, de én innen is javasolnék egy kitérőt a „kéktúra extrát” járók számára! A már említett homokos út féltávig lazán felkapaszkodik egy széles nyeregbe, hogy aztán éppoly enyhe lejtőn leereszkedjen Piliscsabára, de már út közben is látjuk magunk előtt a Nagy-Kopasz fölénk tornyosuló 447 méteres csúcsán a kilátót. Egy több mint 150 méteres kaptató vezet fel oda a nyeregből, de úgy gondolom, érdemes megtennünk ezt a kitérőt is!

Tehát a nyeregben forduljunk rá a kék kereszt jelzés ösvényére, amely aztán a Nagy-Kopaszt félig körbejárva kapaszkodik egyre feljebb. Erről a jelzésről kell aztán letérnünk a kék körtúra, végül a kék háromszög jelzés útvonalára és már fenn is vagyunk a csúcson! Nem egy bonyolult dolog, csak leírva tűnik annak, hiszen mindig csak a felfelé vezető utat kell választanunk! Fenn a tetőn áll a Jenga torony, igazi nevén Dévényi Antal kilátó. A névadó jelentős szerepet töltött be a pilisi kopárfásításban, mindegy ezer hektárnyi (tíz négyzetkilométernyi) fenyvest ültetve a Pilis és a Zajnát-hegyek kopár csúcsainak oldalába.

A kilátó a valóságban tényleg úgy néz ki, mint egy Jenga torony, melyből már kihúztak pár elemet, ezért ragadt rajta a 2015-ös felépítése után szinte azonnal ez a név! Persze nem kell félni attól, hogy összeomlik, mert eléggé stabil építmény, a tetőteraszáról pedig csodálatos körpanoráma nyílik a Pilisre és a Budai-hegységre! Percekig csodáltam az innen nyíló kilátást, még egy panorámaképet is készítettem! Azt csak később vettem észre, hogy a már távoli Kétágú-hegy és a Nagy-Strázsa-hegy között pont rá lehet látni az esztergomi Bazilikára! Csak a még mindig erős északnyugati szél kergetett le egy idő után a kilátóból, kicsit megültem az egyik szélárnyékos padon a tövében, aztán fél három felé elindultam lefelé Piliscsabára.

Kilátás észak felé a Dévényi kilátóból. A képre kattintva megnyílik a 4000 pixel széles panorámakép.

Az ereszkedés rövid, de eléggé combos volt. Ebből az irányból jóval nehezebb megmászni a Nagy-Kopaszt, de a kirándulók többsége mégis ebből az irányból érkezik! Itt is szerepet játszik a „de csak két kilométer” effektus, amiről a Prédikálószék kilátója esetében már írtam egy előző posztomban. Igen, csupán két kilométer az út a vasútállomástól a kilátóig, na de micsoda két kilométer! Jóval több mint 200 méter emelkedés is van benne!

Utam végén még láttam kiindulni a háromórás vonatot a piliscsabai állomásról, de nem is volt célom elérni ezt! Alig húsz perccel később indult egy másik a Nyugati felé, megvártam azt és négy után pár perccel már a Nagykörúton álltam egy tujára várva. Végül negyed hétre értem haza erről a szép kilátásokat nyújtó túrámról.

Egy szép fenyő fasoron végigballagva érkezünk meg a piliscsabai vasútállomásra

Ha tetszett a poszt, látogasd meg a blog facebook oldalát is!