Kilátás a Legény-barlang szájából

 A KIRÁNDULÁS ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Ebben az évben valahogy nem úgy alakult az ősz, ahogy elképzeltem, csak ritkán tudok nekiindulni az erdőknek, ráadásul amikor végre bakancsot húzhatok, akkor az időjárás sem a legszebb arcát mutatja. A háromnapos hétvége vasárnapja lett már napokkal korábban kiszemelve a túrára, de már a hét közepén látszott, a vénasszonyok nyara nem fog kitartani a hét végéig! A Babett ciklon sok kárt okozott Nyugat-Európában, viszont hozzánk csak jelentősen legyengülve érkezett meg és pont a szombat és vasárnap időjárását tette tönkre! Mindenesetre vasárnap reggelre már a felhőzet felszakadozását jósolták az előrejelzések, így aztán kicsit megnyugodtam, hogy csak nem fogok bőrig ázni ezen a túrámon!

Azonban esett még kora reggel, amikor felkeltem és készülődni kezdtem, de a www.met.hu radarképén úgy látszott, mire kivilágosodik, el fog vonulni az esőzóna. Negyed hat után pár perccel léptem ki a lakásunkból és az anorákom kapucniját a fejemre rántva leballagtam a vígasztalan esőben Budafok központjába, a Savoyai tér buszmegállójába. Jött is a 133E busz pontosan, aztán huszonöt perc alatt berongyolt az üres utcákon a Blahára, de ennyi idő pont elég volt az esőnek arra, hogy elkezdjen szakadni. Átrohanva a téren még pont láttam elmenni a 6-os tuját, így aztán a villamosmegálló egyik esőbeállója alatt kerestem menedéket.

Zuhogott a Nyugati pályaudvarnál is, de szerencsére az indulási csarnok szinte vadiúj tetőszerkezete nem ázik be, így aztán a peronok mellett végigbaktatva megvettem a jegyem Pilisjászfaluig. Most is megkínlódtam az automatákkal, az első alig érzékelte azt, hogy nyomogatom az érintőképernyőjét, végül a második hajlandó volt jegyet adni, de percekig tartott, mire kiköpte magából a kis nyomtatott papírfecnit. Elszoktam már az automatáktól, mivel az utóbbi másfél évben már a MÁV mobilapplikációjával szoktam jegyet venni magamnak, de amikor a buszon zötykölődve próbáltam elintézni a vásárlást, kiírta, hogy a bankom ezen a napon karbantartást végez a rendszerén és nem tudja fogadni a fizetési kérelmet!

A jegyautomatánál elvesztegetett idő pont elég volt arra, hogy lekéssem a 6:21-es esztergomi zónázót, na de sebaj, fél óránként indulnak még hétvégén is Pilisjászfalu felé a vonatok, így aztán a fényképezőgépet elővéve készítettem pár fotót az esőben ázó pályaudvarról. A szinte töküres Stadler Flirt pontosan indult, én pedig a lassan kivilágosodó kora reggelen azt lestem az ablakon keresztül, vajon mikor áll már el az egyre csak szakadó eső? Csak lassan kezdett csillapodni, de amikor leszálltam a vonatról Pilisjászfalu megállójában, már csak cseperésztett.

Most nem volt fontos a korai indulás, nem terveztem ugyanis hosszú túrát erre a napra. Csak komótosan szedtem össze magam, vettem fel a hátizsákba csak az utolsó pillanatban bedobott kamáslikat, bekapcsolva a GPS-em megvártam azt, hogy pontosan meghatározza a helyzetem, közben indítottam a telómon a Stravát is. Végül háromnegyed nyolc előtt néhány perccel szántam rá magam arra, hogy az esővédő tető alól kilépve belefogjak a túrába.

A szórványosan felfestett kék kereszt jelzéseket követve baktattam végig a község esőáztatta főutcáján, az Állomás utcán és csak percek után figyeltem fel arra, hogy valahol elmaradtak a jelzések. A GPS kijelzőjére nézve láttam csak, hogy azok egy velem párhuzamos utcán haladnak, de a faluvégen úgyis találkozom majd velük! Egyre jobban belelendülő esőben értem el a szélső házakat, az utca balra kunkorodott itt, én pedig megcsodáltam az innen nyíló párás, ködös, esős kilátást. Továbbindulva meg is érkeztek a kék kereszt jelzések a következő utcasarkon, aztán úgy nézett ki, az utca beszalad az utolsó ház kapuján. Pár percig itt is elbizonytalankodtam az időt, de aztán rájöttem, hogy még a kapu előtt jobbra indul tovább a fák között egy erdei út és ott vannak felfestve a jelzések! Szóval eléggé indiszponált voltam ezen az esős reggelen!

A Pilisjászfalu és Piliscsév közötti homokos erdei útra emlékeztem a korábbi túráimról, szép időben helyenként bokáig lehet itt süppedni a homokba, de az eső csak javít ezen, hiszen összeáll ilyenkor a talaj, jól lehet haladni rajta. Piliscsévre átérve megcsodáltam a hegyek látványát a felső faluvégről, már csak szemerkélt itt az eső, viszont a hegyek pipáltak, a csúcsok szemérmesen még felhőbe burkolództak. A község főutcáján, a Béke utcán futottam össze a piros sáv jelzésekkel, végigbandukolva a járdán csak a központban álltam meg egy percre, a szovjet katonai temető bekerített apró kőgúlái mellett elsorjázva megnéztem a kis parkban álló, alig megmunkált kőtömböt, amely Piliscsév 300 éves fennállásának állít emléket. Itt érkeztek meg az Országos Kéktúra kék sáv jelzései is Piliscsaba felől.

Most már a piros és kék jelzéseket követve továbbra is a főutcán maradtam egészen a római katolikus templomig, itt szokás szerint felsétálva a templomajtóhoz vezető lépcsősoron megnéztem a Pilis gerincére nyíló kilátást, de az nem változott az elmúlt néhány percben, most is felhőbe dugták a fejüket a hegytetők. Az északi faluvégen váltak külön a jelzések: a kéktúra balra tért, Klastrompuszta felé, de én most már a piros jelzéseket követve a pincefalu felé vettem az irányt. Ekkor állt el az eső, aztán nyugat felé tekingetve azt is láttam, hogy arrafelé már világosabb az ég, sőt, mintha egy keskeny kék sávot is láttam volna a távolban! Úgy látszik, itt az eső vége, csak megjön a szép idő, de egy kicsit később annál, amit jósoltak!

A pincefalu persze nem akkora durranás, mint mondjuk a hajósi, de azért érdemes végigbaktatni a csinos kis házacskák között. Nincs valamilyen meghatározó, közös stílusjegy rajtuk, az egyik ilyen, a másik meg olyan, de az összhatás egyáltalán nem rossz. A mezők szélén elnéztem a továbbvezető utat, itt pillantottam meg ugyanis a Pilis-tető felhőkből kibontakozó hosszú hátát, én pedig úgy indultam feléje a kínálkozó murvás úton, mintha mágnesként vonzana! Csak a pincefalu utolsó házsoránál kapcsoltam a Szent Orbán szoborhoz érve, hogy zabba mentek a lovak, de szerencsére a szélső házsor előtt végigvonulva visszatérhettem a piros sáv jelzések útvonalára.

Kaptató kezdődött a házak mögött, egy egyre mélyülő szurdoktól jobbra kapaszkodott fel a kanyargós ösvény a Kopanyica oldalába, később a gyalogút belefutott egy erdei szekérútba, itt viszont a jelzések ritkultak meg. Persze az ok nyilvánvaló volt: ritkították a tölgyest, és az út szélén is kivágtak párat, a turisták szerencsétlenségére pont olyanokat, amelyeken felfestett jelzés is lehetett! Persze gond egy szál se, az erdei úton haladva nehéz lett volna elvéteni az irányt, aztán az erdőritkítást elhagyva a piros jelzések ismét megszaporodtak. Kényelmes kapaszkodással értem fel a kék és piros barlang jelzések elágazásához.

Már régen jártam fenn a Legény- és Leány-barlangnál, még jóval a blog előtti időkben, ezért bele is terveztem az útvonalba a hozzájuk vezető kitérőket, szóval gondolkodás nélkül indultam most a kék barlang jelzések ösvényén a Legény-barlang felé. Tulajdonképpen ezek nem különálló barlangok, hanem egyetlen hatalmas barlangrendszer két bejárata, de ezt csak nem is olyan régen állapították meg róluk a barlangászok! Szóval most a Legény-barlang nevű bejárathoz kapaszkodtam fel az egyre jobban emelkedő ösvényen, a vége pedig annyira meredek volt, hogy itt az ösvény melletti fákba kapaszkodva próbáltam valahogy feljutni az eső miatt csúszóssá vált lejtőn.

Na, valahogy csak felszenvedtem magam a barlanghoz, itt aztán meg is álltam pár percre, hogy kicsit kifújhassam magam! Pár perccel utánam három srác érkezett meg, és miközben ők is kipihenték magukat a kilátást bámulva, én bemerészkedtem a barlangba. Persze ehhez nem kellett nagy bátorság, a tölcsérszerűen szűkülő járat sok fény kap a szabadból még az ilyen borongós időben is, a barlangrendszerbe továbbvezető szűk folyosó pedig le van zárva egy vasajtóval. Szóval talán csak ötven lépésnyit lehet bemenni a barlangba! Azért alaposan körülnéztem odabenn is, és csak akkor tértem vissza a bejáratához, amikor a fiúk elindultak lefelé.

Azt már említettem, hogy a két szomszédos barlangbejárat egy hatalmas, Ariadne nevű barlangrendszerhez tartozik, ennek a jelenleg feltérképezett hossza körülbelül 15 kilométer, ezzel hazánk harmadik leghosszabb és negyedik legmélyebb barlangja! Mivel jól karsztosodó mészkőben, forróvizes oldás révén jött létre, ennek köszönhető labirintusszerű jellege, az egymás felett és mellett elhelyezkedő üregek sorozata. Rengeteg leletet találtak benne a régészek, hiszen a kőkortól a késő középkorig ismert és lakott volt a barlang, az ősembertől a remetékig sok mindenki megfordult itt az évezredek folyamán.

Egy percig még azt figyelgettem a barlang szájától, hogyan ereszkednek lefelé a srácok a fákba és a sziklafal kiálló köveibe kapaszkodva, aztán amikor eltűntek az ösvény kanyarjában a szemem elől, végre én is a kilátásra összpontosíthattam. Szép a barlang szájától nyíló kilátás, de eléggé szűkre szabják a meredek hegyoldal fái. Mindenesetre így is látható egy szelet a Dorogi-medence síkjából, középen pedig az erdős oldalú Nagy-Gete látható teljes szépségében! Elnézelődtem itt is néhány percet, aztán fél tizenegy előtt én is nekiindultam az esőtől felázott, csúszós meredélynek.

Hát, megszenvedtem, mint a kutya, mire lejutottam a legmeredekebb részen, még az érdes talpú bakancsaimban is csúsztam párszor egy-két lépést a kapaszkodási pontokat jelentő fatörzsek között, ezért amikor végül különösebb baj nélkül leértem a kék és piros barlang jelzések elágazáshoz, habozás nélkül úgy döntöttem, a Leány-barlangot most kihagyom, oda inkább szárazabb időben térek majd vissza!

Az ezen a szakaszán Vörös útnak hívott földúton indultam tovább, amelyen most jött csak a kapaszkodó java, hiszen valahogy fel kellett jutnom a Pilis gerincére! Érdekes, de a vízmosásban meredeken emelkedő út mellett tényleg vöröses színű a sziklás talaj, itt ugyanis a hegységet alkotó, és a felszín közelében felaprózódó mészkő és dolomit vöröses színű, agyagos üledékkel keveredett. Lihegve értem fel a Klastrom-szirtek feletti fennsíkra, itt aztán meg is álltam pár percre, hogy egy kis levegőhöz juthassak.

Innen már szinte egyenes, csak alig-alig emelkedő utam lett volna a Pilis-nyeregig, de úgy gondoltam, a zöld kereszt jelzések ösvényére térve kitérőt teszek a Kémény-szikla tetejére is! Ez a szikla az egyik kedvenc kilátópontom a Pilisben, ha erre járok, soha nem hagyom ki! Ezért aztán a zöld kereszt, később pedig a belőle kiágazó zöld háromszög jelzéseken visszaereszkedtem a hegyoldalban a sziklaszirt tetejére. A kilátás a szokásos volt, persze most az eső utáni párás időben nem a legszebb, de azért megérte megtenni a kitérőt! A Dorogi-medencére nyílik innen panoráma, most is végignéztem a hegyek közé zárt kis síkság településeit és a mögöttük emelkedő Gerecse hegyeit-dombjait.

Negyed tizenkettő felé kapaszkodtam vissza a szikláról a zöld kereszt jelzés ösvényére, aztán még egy rövid kitérőt tettem egy másik, nevenincs kilátópontra. Itt vettem észre, hogy a Gerecse, tehát nyugat felől újabb eső közeledik, már el is bújt a függönye mögé a Dorogi-medence jó része. Ennek bizony fele sem tréfa! Szinte azonnal szemerkélni kezdett, aztán egy-két perc alatt egészen belelendült az eső, én pedig visszamenekültem a csupasz sziklákról az erdőbe. Leereszkedtem a szurdokszerű völgy alján futó Szénás útra és a sárga sáv jelzéseket követve másztam meg újra a gerincet, dél felé érkezve fel a Pilis-nyeregbe. A szakadó esőben behúzódtam az esővédő kunyhóba, arra gondolva, hogy ott a térképem elővéve megnézem, merre tovább?

Ekkor vettem csak észre, hogy még a piliscsévi pincefalunál nem húztam vissza rendesen a cipzárt a hátizsákom térképet tartó zsebén, ezért aztán a múlt héten vett vadiúj Pilis térképem ronggyá ázott a rekeszbe beszivárgó esőtől! Mondtam egy cifrát, de ezzel már a foszlós állapotban leledző térképen nem segíthettem. Óvatosan szétnyitva – közben persze pár helyen jól el is szakítva – megnéztem hát, mi is az ábra. Esztergomba terveztem eljutni, most már folyamatosan a gerinc közelében haladva, odáig mérve a távot most lennék feleúton. Persze nem muszáj odáig elcaplatnom az esőben, hiszen alig fél órányira vagyok a Két-bükkfa-nyereg buszmegállójától, onnan pedig óránként van buszom Pomázra.

Megnéztem most is a www.met.hu radarképet, az szerint egy újabb csapadékzóna érte el a Pilis térségét és a hurokfilmecske szerint akár még órákon keresztül is eshet! Lássuk hát, mikor lesz buszom Pomáz felé? A www.menetrendek.hu szerint éppen most megy el egy busz a Két-bükkfa-nyeregből és egy óra múlva várható a következő. Nagyszerű! Megettem hát még az esővédő házikóban két sajtos kiflim ebédre, ittam rá a szörpömből, aztán pont akkorra készülődtem össze az indulásra, amikor megérkezett egy kisebb társaság a zöld sáv jelzésen. Kölcsönösen elpanaszkodtuk magunkat az időjárással kapcsolatban, persze elsütve azt a túrázók között ismert poént, hogy ilyenkor csak a hülyék indulnak túrázni, aztán vettem a kalapom helyett a túrabotjaim és nekiindultam a jóval magasabban fekvő Két-bükkfa-nyeregbe vezető kaptatónak.

Kicsit később a Nagy-Szoplák oldalában véget ért a hegymászás, innen már jórészt szintben vezetett a zöld kereszt jelzés, nagyjából háromnegyed egy felé értem el rajta az országút dobogókői elágazásában lévő buszmegállót. Lemálháztam az esővédő házikó egyik padjára, aztán végignéztem magamon. A kamásli nagyjából megvédte a nadrágom, a bakancsom viszont egy merő sár volt, a sofőr pedig morogni fog, ha így akarok majd felszállni a buszra. Nem probléma, időmbe belefért, hogy az országút melletti füves sávon pár perc alatt tisztára csiszatoljam a bakancsokat, utána pedig a házikóból néztem a zuhogó esőt, amely aztán lassan csendesedni kezdett. Mire megjött a busz, már el is állt.

Pilisszentkeresztre érve indult oszlásnak a felhőzet, Pomázon pedig már hétágra sütött a nap! A hegyek felé visszatekintve a csúcsokról is eloszlott a felhőzet, nagyon úgy nézett ki, hogy most alaposan megtréfált az időjárás! Mire elmenekültem a rossz idő elől, az véget is ért! Visszafordulni most már nem volt érdemes, maradt hát a mérgelődés! Végül átbumlizva Budapesten négy óra felé értem haza.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!