Kilátás Pilisjászfalu kőfejtőjéből a Gerecse dombjaira

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Ritkán szokott szép, tartósan tiszta idő lenni télen, de most úgy látszott az időjárás-előrejelzésekből, hogy a budaörsi kilátástúra és a börzsönyi szép panorámák túrája után megint csak tisztára fújja a levegőt egy érkező hidegfront, így tehát újra szép panorámák várnak rám a szombati túrám időpontjában! Most már csak az útvonalat kellett valahogy összehoznom, végül úgy döntöttem, Pilisjászfaluban kezdem majd a túrám és rövid kitérőt teszek a település határában a kőfejtőbe, amelyről már sokat olvastam a neten. Ezután már számomra jobban ismert helyeket veszek sorra: felkapaszkodom Klastrompuszta fölött a Kémény-sziklára, kisétálok Pilisszentlélek felett a Fekete-kő kilátópontjára, aztán az egészre a koronát a Pilis-tetőn álló Boldog Özséb kilátóval teszem fel. Egy dolgot még hozzáírtam képzeletben a túratervhez: a Pilisszántó feletti Pilisi Boldogasszony kápolnát a blog fennállásának egy évében már két túrámba is belekombináltam, de időhiány miatt mindkétszer kimaradt belőlük! Így tehát a túrám végén meg fogom látogatni ezt is a Pilis-tető délkeleti oldalában!

Negyed hat felé indultam otthonról, változóan felhős, csillagos égbolt alatt baktattam le Budafokra, aztán a 47-es tujával és a Morzsin a 6-osra váltva negyed hétre értem a Nyugatihoz. Megvettem a jegyem a konténeres jegypénztárban (a jegypénztárak csarnokát még mindig tatarozzák), aztán mire körbesétáltam az indulási csarnokban az első vágányon várakozó vonatomhoz, már igyekeznem kellett a beszállással, mert már csak egy-két perc volt hátra az indulásig.

Akkor kezdett világosodni, amikor a vonat kihúzott a pályaudvarról, aztán egészen a leszállásig elnézelődtem az ablakon keresztül. Szeretem ezt a vasútvonalat, a jobb oldalon ülve végig lehet tekinteni a Pilis hegyeinek hosszú során, ahogy a vonat elhalad a tövükben, kezdve a Nagy-Kevély sziklás ormával, a Hosszú-hegy valóban hosszú, erdős gerincével folytatva a sort, de a Pilis-tető látszik talán a legszebben! Le is fényképeztem Pilisvörösvárról, ahogy a Pilis legmagasabb hegyeként ott trónolt a völgy északkeleti oldalában. Még a tetőn álló Boldog Özséb kilátót is észrevettem, azt még felkeresem ma kora délután a túrámon!

A Pilis-tető látképe a vonatablakból

Fél nyolc után pár perccel érkeztem meg Pilisjászfaluba, gyorsan összekészülődtem a vasúti megállóban, aztán bele is vágtam a túrába, ugyanis a menetet a www.turistautak.hu térképes útvonaltervezője 25 kilométeresre saccolta, jóval több mint 1000 méter szinttel, tehát kapkodnom kell a bakancsaim, ha a túrám végén még a Boldogasszony kápolnát is fel szeretném keresni! A peronon kezdődő kék kereszt jelzéseket követve kereszteztem a vasúti síneket és vágtam bele az első kaptatóba az Állomás utcán, aztán a jelzett útról lefordulva a Nagy-Somlyó, később a Zöldlomb utcán értem el a volt kőfejtőhöz felvezető földutat.

Régi bányaépületek betonváza mellett kaptattam fel a legalsó kőfejtőudvar szintjére, itt tűntek fel a kálvária legelső stációi. Láttam képeket már róla, itt a művész csupán pár rajzvonással érzékeltette a fatáblákon Krisztus utolsó útját és szenvedéseit, azonban ezek a rajzok már kezdenek belefakulni az amúgy is szürkülő fatáblákba, néha már alig lehet kivenni az egyszerű vonásokat. A stációk mentén kanyargó keresztút ösvényén kapaszkodtam egyre magasabbra a kőfejtő udvarai között, közben kitérőket tettem a szebb kilátást nyújtó pontokra.

Tetszettek a reggel fényviszonyai: a csak nemrég felkelt nap még meleg aranyszínnel világította meg a környéket, az égen átvonuló felhősávok szürke és kékes színei pedig szép kontrasztot adtak a sárga és barna színekhez. Egy-egy ponton hosszabban is leragadtam, végül negyed kilenc felé értem fel a kőfejtő tetejére, a fakereszthez. Megálltam itt egy pillanatra, készítettem pár felvételt innen is, de a kora hajnalban megérkezett hidegfront éles északnyugati szele hamar lekergetett a némileg védettebb kőfejtőudvarokba.

Már felfelé jövet kifigyeltem egy, a keresztútból kiváló ösvényt, ezt a GPS-em is jelezte, és úgy tűnt, hogy ez a gyalogút rövidítést kínál, nem kell ugyanis visszaereszkednem Pilisjászfaluba, a kék kereszt jelzés útvonalára oda, ahol lefordultam róla, hanem viszonylag gyorsan lejuthatok az erdőn keresztül a jelzett út egy távolabbi pontjára. Gyerünk hát! Végül is nem csalódtam a rövidítő gyalogútban, eltéveszthetetlenül kanyargott a fák között, nagyjából tartva az északnyugati irányt. Gyorsan leértem rajta a Pilisjászfaluból Piliscsévre az erdőben átvezető erdei földútra és a ritkás kék kereszt jelzéseket követve hamarosan el is értem rajta Piliscsévet.

A Béke út viacolorral lerakott járdáján ballagtam be a központba, itt aztán megálltam pár percre a szovjet katonai temető kerítésénél. Megbámultam a katonás rendben álló kőgúlák hosszú sorait és hirtelen az jutott az eszembe, hogy ezek a szerencsétlenek, akik a kicsi betonpiramisok alatt nyugszanak, eljöttek több ezer kilométerre a szűkebb hazájuktól, hogy itt haljanak meg egy számukra idegen nép ismeretlen falujában. Hálát adtam a sorsomnak, hogy nekem nem kellett soha az életemben háborúba vonulnom, és kicsit megható volt a számomra, hogy még most, lassan nyolcvan évvel a haláluk után is ápolják a helyiek az idegen, ide ellenségként jött katonák sírjait.

Innen, a temetőtől láttam meg először a Pilis-tető oldalának szirtjeit, még sok kilométerre voltam tőlük, pedig még dél előtt fel fogok kapaszkodni az egyikre! A kék kereszt jelzés után itt tértem rá az Országos Kéktúra útvonalára, hogy aztán egészen Klastrompusztáig a kék sáv jelzéseket kövessem. Gyorsan magam mögött hagytam Piliscsévet, egy kicsit mélytalajú vízmosásban kezdtem meg a kapaszkodást, ez aztán a mezőkön folytatódott. Megcsodáltam innen is az egyre közelebbi sziklákat, aztán már gyorsan felkaptattam a Klastrompuszta előtti kis gerincre az ősöreg Szent Péter-fához.

Nem tudom, hány éve áll őrt itt ez a koros tölgy, de már akkor is pont ilyen hatalmasnak tűnt a számomra, amikor először megpillantottam vagy húsz éve! Készítettem róla ellenfényben pár képet, most a lombok nélkül jól látszottak a göcsörtös, ágas-bogas ágai. Innen már gyorsan beértem Klastrompusztára, szokás szerint körbejártam a pálos kolostor romjait, aztán megültem a kéktúra pecsételőpont melletti egyszem pihenőasztalnál. Gallér mögé küldtem két magammal hozott sajtos kiflit, ittam rá a szörpömről, aztán végiggondoltam a pálosok magyarországi történetét.

Boldog Özséb alapította az egyetlen magyar szerzetesrendet, a pálosokat. A kanonok a tatárjárás után elhagyta Esztergomot és egy üres barlangot keresve magának kiköltözött a pilisi remeték közé. Őket gyűjtötte maga köré, és alapította meg belőlük a pálos rendet. Elsőként épített kolostorukat itt tárták fel pár évtizeddel ezelőtt a régészek, amely úgy elpusztult a török korban, hogy még a helyét is elfeledték az emberek, de egy másikat is építettek Pilisszentkereszt határában.

Egyébként abban a kolostorban temették el II. András király feleségét, Gertrúdot (más néven Gertrudist), akit Bánk Bánék megmerényeltek egy vadászat során itt a pilisi hegyek között. De erről nem szólnék most bővebben, hiszen Katona József megírta ezt némi körítéssel a Bánk Bánban, Erkel Ferenc pedig olyan évszázados slágereket komponált a sztorira az operában, mint a Hazám, hazám.

A Boldog Özséb által alapított pálos rend a mai napig működik hazánkban, persze nem folyamatosan. Először II. József szüntette meg a működését 1782-ben más rendekkel együtt, és csak Lengyelországban maradt fenn két kolostor. Az I. világháború után telepedtek meg újra hazánkban, de aztán a szocialista hatalom 1950-ben több más szerzetesenddel együtt tőlük is megvonta a működési engedélyt, melyet csak 1989-ben kaptak vissza újra. Visszatelepültek ismét, de a rend központja továbbra is Lengyelországban található, Częstochowában. Özsébet, az élete végéig remeteként élő alapító kanonokot 2004-ben avatták boldoggá.

Csak negyed tizenegy után indultam tovább, ekkor viszont lelkiekben felkészülve arra, hogy a túra legnehezebb kaptatója áll előttem! A zöld kereszt jelzéseket követve kezdtem meg a Kémény-sziklához vezető kapaszkodást. Természetesen sziklát nem fogok mászni, hogy feljussak a tetejére, de erre nincs is szükség, hiszen a hegyoldalból kiugró dolomitszirt lapos teteje gyakorlatilag egy szintben áll az erdős hegyoldallal! Tehát most egy oldalvölgyben kezdtem meg a meredek kapaszkodást, aztán amikor már elég magasra jutottam, a zöld kereszt jelzés jobbra tért, hogy a hegyoldalban szintezve jusson közelebb a szikla tetejéhez, amely a zöld háromszög jelzés rövid ösvényén érhető el, némi szintet vesztve.

Tizenegyre már fel is érkeztem és letelepedtem egy pihenőre a sziklákon. Lepillantva pont alattam terült el Klastrompuszta, még azt a padot is látni lehetett, ahonnan több mint fél órával korábban felálltam, hogy felkapaszkodjak ide. Kicsit távolabb pillantva feltűnt Pilicsév, mögötte pedig a Nagy-Somlyó állt őrt. Jobbra fordulva a Dorogi-medencére nyílt széles kilátás, tisztán lehetett látni Kesztölc és Dorog házait. Persze ezt az első osztályú kilátást a viharos északnyugati szélnek köszönhettem, amely még most is kitartóan ügyködött azon, hogy lefújjon a szirt tetejéről! Kétségtelen tény, hogy nem egy tériszonyosoknak való hely a Kémény-szikla, nem is üldögéltem sokáig a tetején, visszamenekültem az erdőbe, ahol a szél már csak a kopasz faágak között dudorászott.

A Kémény-sziklától már csak egy kényelmes séta volt a Pilis-nyereg erdei pihenője, ahol letelepedtem egy ebédre. Megettem a sajtos kiflijeim maradékát és röviden eltöprengtem azon, belefér-e az időmbe a Fekete-kő kilátópontjára vezető kitérő? Még csak háromnegyed tizenkettő felé járt az idő és a kaptatók zömén már túl vagyok, de még csak a túra alig felénél tartok! Bár innen már csak a Pilis-tető fennsíkján kell végigkutyagolnom, de azért az se két perc, és még kitérőt szeretnék tenni a túra végén a kápolnához is! Na mindegy, a Fekete-kőre vezető kitérő csak belefér!

Így aztán a Pilis-nyeregből továbbindulva meglátogattam a zöld háromszög jelzésen a Fekete-kő kilátópontját, ahonnan Pajkaszegre nyílik csodálatos panoráma! Illetve a falu neve eredetileg Pilisszentlélek volna, de már évek óta Pajkaszeg a neve az egyik kereskedelmi tévé kanálison A mi kis falunk nevű szappanoperában, és az bizony itt játszódik, a Pilis hegyei által körbezárt kis településen! A sziklákról tulajdonképpen csak Pilisszentlélek völgye látszik, de az olyan szépséggel, hogy nehéz azt szavakkal visszaadni! A falu a mély völgy végében fekszik, és pont felette magasodik a Fekete-kő, mintegy a völgy lezárásaképpen. Szóval ide is tettem egy rövid kitérőt, csak azután indultam tovább a Két-bükkfa-nyereg felé.

A Két-bükkfa-nyereg fontos turistaútcsomópont, itt ágazik ki a Pomáz és Esztergom közötti műútból a Dobogókőre vezető aszfaltút, ráadásul itt buszmegálló is van, mindhárom irányba gyakran induló járatokkal. Tehát ez a pont az egyetlen épkézláb kiszállási pont ebből a túrából. Több rövidítési lehetőségem volt a zöld kereszt jelzésről a Pilis-tetőre vezető keskeny aszfaltútra, de pont amiatt gyalogoltam ki az útelágazáshoz, hogy mint kiszállási pont megjelenjen ez is a túrám szintmetszetén!

Persze most is több tucatnyi autó parkolt az útelágazás környékén, ebből nyilvánvaló volt, hogy sokan lesznek fenn a kilátónál! Tulajdonképpen az előbb említett hármas útelágazásból indul egy negyedik, keskeny aszfaltút is a Pilis-tetőn álló volt rakétabázisra, de ez le van zárva egy vaskos sorompóval az autóforgalom elől. Ezen lehet leggyorsabban eltalpalni a volt rakétabázison álló Boldog Özséb kilátóhoz, és ezt az utat használja a legtöbb kiránduló is. Habár ez jelzett turistaút, a zöld háromszög jelzés vezet végig rajta egészen a kilátóig, de eléggé szórványos a felfestése, persze ez félig-meddig érthető: szinte képtelenség a kilátó felé vezető úton eltévedni, csak rajta kell maradni a kopottas aszfaltcsíkon!

Éppen egy órámba tellett, hogy kissé kilépve végiggyalogoljak az úton, persze közben több tucatnyi emberrel találkoztam, a többség szembejött, de én is utolértem pár lassabban haladót. A volt katonai bázis vasbeton kapuján belépve feltűnnek mellettünk a rakétasilók, ezek romjai között vezet az út egészen a kilátóig. A 11/2. számú honi légvédelmi tüzérosztály állomásozott itt 1995-ig Sz-75M3-OP Volhov (SA-2E) típusú közepes hatótávolságú rakétákkal felszerelve. A kilátó egyébként egy volt geodéziai mérőtorony vasbeton hengere köré épült 2014-ben. Csak egyetlen kilátószintje van, de ez szerencsére a környező fák szintje fölé nyúlik, ezért körpanoráma élvezhető innen. Most eléggé sokan voltak fenn, bár a hajnali hidegfront viharos szele kitartott egészen mostanáig, viszont a körpanoráma fantasztikus volt!

Bíztam abban, hogy Tátralátó lesz ez a szeles, tiszta idő, de most nem mutatkozott a Dobogókő gerince felett a távoli szlovák magashegység! De ettől függetlenül a kristálytiszta időben a teljes környék jól látható volt, még a távoli Budapest, meg a Börzsöny is feltűnt a látóhatáron! Persze itt is rengeteget fényképeztem, és alaposan körül is néztem. Végül csak háromnegyed kettő felé untam meg azt, hogy a szélvihar ide-oda taszajgat a kilátóteraszon és menekültem le a terepszintre. Egyénként a Pilis-tető 756 méter magas csúcsán áll a kilátó, ezzel a magasságával ez a hegy a legmagasabb a teljes Pilisben és Visegrádi-hegységben. Ez a két hegység nem különül el látványosan egymástól, csupán geológiailag különböznek, hiszen a Pilis a teljes hegység üledékes kőzetekből (mészkőből és dolomitból) álló része, míg a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű.

A Pilis-szerpentinen ereszkedtem le a hegyről, és pár perc alatt a hideg téli időből a tavaszba cseppentem. A Pilis-tető déli gerincén kígyózó szerpentin a széltől is védett volt, ráadásul tűzött a nap ezerrel, nem véletlen, hogy itt a hó is elolvadt! Latyakos sárban caplattam lefelé a hegyről, de persze a szerpentinkanyarokból nyíló panoráma miatt megérte a sárdagasztás! Tulajdonképpen úgy hatásos a szerpentin, ha felfelé kapaszkodunk rajta, így minden kanyarból egyre magasabbról tekinthetünk végig a környéken, és végül a Boldog Özséb kilátóval tesszük fel az egész túrára a koronát, de lefelé se rossz menni rajta, így ugyanis nem kapkodjuk még a fülünkön keresztül is a levegőt, és zavartalanul gyönyörködhetünk a kilátásban!

Még csak háromnegyed három volt, amikor elértem a zöld barlang jelzés kiágazását és leszaladtam rajta Pilisszántó határába, a Pilisi Boldogasszony kápolnához felvezető út kezdetéhez. Innen már csak alig negyedórás út volt a meredek hegyoldalban egy kőfejtő teraszán álló kápolna, amely 2006-ban épült fel Őrfi József tervei alapján. A kápolna előtti teraszról nagyon szép a kilátás (persze hol van ez a szerpentinről, vagy a Boldog Özséb kilátóból nyíló panorámákhoz képest), azonban a kápolna építési helyének sajátos szakrális jelentősége van. Téli napfordulókor ugyanis a távoli Nagy-Kevély és Ziribár által kijelölt „irányzék” közepén kel fel a nap! Ez tényleg csodaszép látvány lehet, egyszer jó lenne látni!

De most már teljesen máshonnan sütött a nap, hiszen negyed négy felé járt az idő, így aztán nem is bámészkodtam sokáig, összekaptam magam és lesétáltam a Pilisszántó felső faluvégén kialakított buszfordulóhoz. Tíz perccel a korábban a menetrendből kinézett 15:49-es busz előtt érkeztem le, és pont volt időm kikapcsolni a GPS-t, meg levenni a fényképezőgépem tokját az övemről, aztán már indultam is vele Pilisvörösvárra. A busznak volt csatlakozása a vonathoz, aztán Aquincumban HÉV-re, a Batthyány téren pedig a 41-es tujára váltva fél ötre már Budafokon voltam. Pontban a pilisszántói indulásom után két órával léptem be a lakásunk ajtaján.

 Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!