Kilátás a Sánc-hegy pereméről a Dunára

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Szokás szerint idén is április vége felé vettem elő a bicajom a házunk kerékpártárolójából, el is kezdtem vele a munkába járást, azt tervezgetve, hogy a hétvégi túráimat a bakancsaim helyett immár vele fogom megszervezni, de egy hátsó tengelytörés miatt a múlt hét végén mégis gyalogosan indultam egy kis csavargásra a Pilisben. De ami késik, az nem múlik, még akkor vasárnap összeraktam a hátsó agyat az új tengellyel és csapágyakkal, aztán a szokásos munkába járással egy hétig futtattam a kerékpárt és erre a szombati napra már egy biciklis megmozdulást terveztem be magamnak. Méghozzá csupán egy félnaposat, hiszen a Giro d’Italia Budapesten megrendezett időmérő futamát a világért ki nem hagytam volna!

Nem ígértek szép időt a meteorológiai előrejelzések erre a szombati napra, egy gyenge mediterrán ciklon peremén sodródó felhőzet terítette be az országot, így aztán napsütésre még nyomokban sem számíthattam. Mindenesetre esőt sem jósoltak, csak átfutó záporokat, néhány helyre pedig zivatarokat. Bár reméltem, hogy Dél-Buda és Érd vidéke nem fog ebbe a „néhány helybe” beleesni, azért az anorákom is begyűrtem készülődés közben a hátizsákomba. Esőriasztónak az is megteszi!

Sokáig gondolkodtam korábban, merre induljak, végül úgy döntöttem, hogy a szezonnyitó túrámon szűkebb pátriámból, Budafokról indulva tekerek le egy körülbelül 25 kilométeres úton Százhalombattára, persze néhány szép látnivalót útba ejtve. Így aztán nem is indultam korán, csak nyolc óra felé toltam ki a drótszamarat a kerékpártárolóból, aztán legurultam vele a dombról Budafok központjába. Megálltam egy percre a Városház téren kiépített P+R parkolóban, itt indítottam a turista GPS-em, ez volt tehát a kerékpártúrám „hivatalos” kezdőpontja és terveim szerint ide is fogok majd visszaérkezni vonattal a túrám után.

Mivel a blogon megjelenő túraleírásokat ajánlásnak is tekintem az olvasóim számára, úgy gondolom, a Városház téri indulás és érkezés az optimális ennél a túránál, hiszen idáig bárki elhozhatja a családi bicajokat kocsival, a több mint kétszáz autót befogadó parkolóban mindig – még hétköznapokon napközben is – található üres hely, és ide érkezik meg hazafelé jövet a vonat is a Budafok-Belváros vasúti megállóba. Mivel a pusztaszabolcsi vasútvonalon alacsonypadlós Stadler Flirt motorvonatok járnak, a kerékpárszállítás sem jelenthet problémát! Ennyi előzetes információ után fogjunk is bele a kerékpártúránkba! Ja, és még valami! Mivel a túra zöme nem jelzett kerékpáros úton halad, ezért részletes leírást adok az útvonalról, hogy eltévedés nélkül végig lehessen járni azt!

Érdemes kicsit körbetekerni a Városház tér parkjában, hiszen maga a városháza is szép épület, 1928-ben épült fel két régebbi gyárépület felhasználásával. Ne feledjük, Budafok már város volt az előtt is, hogy 1950-ben hozzácsatolták volna Budapesthez, ennél jóval korábban alakult ki a főtér is, melyet a másik oldalán a Postahivatal és a rendőrség épülete határol. Habár a vasútállomás aluljáróján keresztül is kitekerhetnénk a Duna-parti sétányra, azt javaslom, tegyünk egy kis kitérőt a Szomszédok piaca felé, amely pedig arról nevezetes, hogy itt – pontosabban a mostani épület helyén állott öreg vásártéren – forgatták még a múlt században a Szomszédok című teleregényben a piaci jeleneteket. Innen látszanak a legjobban a háztetők felett a pezsgőgyáros Törley család kastélyának tornyocskái is, ami sajnos nem látogatható, mivel a Sugárbiológiai Kutatóintézet működik a falai között.

Továbbindulva a Játék utcán eltekerünk az általános iskola és a játszótér között, aztán a Duna utcára fordulva keresztezzük a vasutat és a 6-os utat. A Hosszúréti-patak hídjánál pillantjuk meg a Dunát és térünk rá a Dunafok Szabadidőparkot megkerülő kerékpárútra. A parkot csak pár éve alakították ki az addig eléggé elhanyagolt területen, most érdemes megállni itt a kilátóterasznál és megcsodálni a folyó látványát, sőt, egy kis salakos úton még a vízhez is leballaghatunk! Ezen a szakaszán a folyónak nincsenek kiépített gátak, a sóderes parton jót lehet sétálni, lapos kavicsokat kacsáztatni a vízen. Megállva kicsit hallgatóztam, halkan elért ide is a túlparti Csepeli Erőmű gépeinek zúgása. Ott dolgozom már majd' negyedszázada karbantartóként, a fülemben van a gépek megszokott hangja, de most semmilyen rendellenes zajt nem hallottam, kicsit megnyugodva indultam tovább. Visszakapaszkodtam a sétányra és azon tekertem tovább a bringával.

Végiggurultam a rakpart hosszú, aszfaltos promenádján, ez is jó hely lenne, ha nem futna vele párhuzamosan a 6-os főút kétszer két forgalmas sávja, de semmi nem lehet tökéletes! Pár percre megálltam a sétány végén, a Vasmacska Terasz udvarán, már nyitva volt a vendéglő, de most nem tértem be egy kólára se, csak néhány képet készítettem a folyóról, aztán tekertem tovább. Itt elfordult a kerékpárút a Dunától, megpillantottam magam előtt Budafok régi ipari negyedét, az aszfaltos sáv hátulról kerülte meg az élesztőgyárat és a volt zománcárugyárat, aztán a régi laktanya kapuja előtt torkollott bele a Háros utcába. Vagy kétszáz métert rázattam magam a macskaköveken, aztán egy kitűnően aszfaltozott szakaszon folytattam az utam. Itt párhuzamosan haladtam a 6-os úttal és Vilmos utcai felüljáró után tértem rá a jobbra kiváló kerékpárútra. Ezen érkeztem meg a horgásztelepre.

Elgurulva a kis víkendtelep szélső házai mellett a Csutak söröző faháza mellett fordultam rá a Növény utcára és tekertem el a végéig, pár tucat lépésnyi földutas szakasz után pedig elértem a Hárosi-öböl partján végigfutó viacolor téglácskákkal kirakott kerékpárutat. Már a fák lombjai között is megpillanthatjuk a vizet, de azt javaslom, a balra induló ösvények egyikén ballagjunk le a folyópartra! Naponta erre járok bicajjal hazafelé a munkából, minden alkalommal megcsodálva ezt a városba ékelődő kicsiny természetvédelmi területet, vagyis a túlparti Hárosi-szigetet, ami tulajdonképpen csak félsziget, hiszen még vagy száz évvel ezelőtt lezárták a keskeny folyóág északi végét, és az ezáltal öböllé vált Hárosi-Dunát. Ha időm engedi, pár percre le is szoktam ülni a vízparton, hallgatva a parti fűzek és nyárfák lombjának susogását, csendben figyelve a kapásra váró horgászokat. Ide akár egy hosszabb pikniket is betervezhetünk, de most csak pár fényképet készítettem, aztán indultam is tovább.

Nyeregbe pattanva pár perc múlva megpillantottam magam előtt az M0 autópálya magas töltését és az alatta átvezető alagutat. Áttekertem a visszhangzó aluljárón, aztán a Kolozsvári utcára fordulva átvágtam a Dunatelep házai között. Egy lámpás kereszteződésnél ismét átvágtam a 6-os úton és a vasúton, aztán ráfordultam a Nagytétényi utat kísérő szervizútra és eltekertem rajta a Hugonnay Vilma utcáig. Erre rákanyarodva már fel is tűnt előttem a Száraz-Rudnyánszky kastély, vagyis a nagytétényi Kastélymúzeum kerítése.

A kastély jelenlegi formájában 1743 és 1751 között épült Mayerhoffer András tervei alapján, egy korábban már itt állott kisebb kúria részeinek felhasználásával. Érdekesség, hogy a legrégebbi épület ezen a helyen a Campona nevű római település egy villája volt, nyugatnak néző kapujának egyik orsóköve még ma is látható a kastély pincéjében. Mert ez a kastély bizony látogatható, nem véletlenül Kastélymúzeum a másik neve, csak éppen most már évek óta zárva tart, egy nagyobb felújítás miatt. Egyébként az Iparművészeti Múzeum bútortörténeti kiállítása tekinthető meg itt, mivel az épület, ha nem is az eredeti, de korhű bútorzattal van berendezve.

Készítettem pár fényképet a zárt kovácsoltvas kapun keresztül a kastélyról, aztán indultam tovább az utamon, de még két érdekességet mondok a kastélyról! Egyrészt a tervező Mayerhoffer András egy zseniális húzással a két oldalszárnyat nem párhuzamosra építette egymással, hanem kissé széttartanak a falaik. Ezt észre sem vesszük, ha szembeállunk az épülettel, csak madártávlatból láthatjuk, mondjuk a Google térképen! Ezáltal viszont nagyobbnak tűnik az alapvetően kicsi, de a gödöllői nagyobb testvérére hajazó kastély. Másrészt itt forgatták pár éve az egyik kereskedelmi tévé kanális számára a Bátrak földje című sorozat néhány jelenetét. Szóval akár még ismerős is lehet valahonnan a kastély! Remélem, minél hamarabb megnyithatja a felújítás végén a kapuit!

A kastélytól visszatekertem a Nagytétényi útra, pár száz métert rajta pedáloztam, aztán a mellette futó kerékpárúton értem el Budapest határát a vasúti sorompónál. Áttekertem a síneken, aztán balra térve átvágtam a Harbor park raktárbázis épületei között egészen a 6-os útig, aztán Érd felé rá is tértem! Sajnos, nagyjából 800 métert a forgalmas úton kell végigtekerni, és ennek a szakasznak nincs alternatívája! Az úton való kerékpározást nem tiltja itt tábla, viszont a forgalom még hétvégéken is nagy rajta. Családoknak azt javaslom, ezen a rövid szakaszon tolják a kerékpárt a padkán! Mindenesetre minden erőfeszítést megér az, hogy aztán letérve a főútról a Duna árvízvédelmi gátján indulhatunk tovább Érd felé!

A gátnak kezdetben füves a koronája, de kényelemesen kerékpározható gyalogút vezet rajta, aztán később már aszfalton gurulhatunk tovább. A főút egy óriási kanyarral távozik a közelünkből, szóval itt a legteljesebb csendben tekerhetünk, csak a szembejövő kocogókra és más kerékpárosokra kell figyelnünk. Az út egyik legszebb része ez a nesztelen suhanás a kicsit hullámos, de egyáltalán nem töredezett aszfaltcsíkon! Már messziről megpillantjuk magunk előtt az érdi Ófalu templomát és az utunkat szinte elzáró erdős domboldalt. Azt bizony meg kell majd másznunk, de most még ne foglalkozzunk vele!

Ha Érd szélső házait elérve jobbra nézünk, egy karcsú torony tűnik fel a tetők felett. Ez bizony az érdi minaret, a hazánkban található mindössze három ilyen torony egyike! Az egri és pécsi társai persze sokkal ismertebbek nála, de azok nem is ilyen eldugott helyen állnak. A gátról a Thermál Hotel Liget épületénél letérve a Római úton kerülhetünk vissza hozzá. A torony a buszforduló kis terecskéjén áll egymagában, a hozzá tartozó mecset már rég elpusztult. Zárva van már évek óta, tehát nem mehetünk fel a körbefutó teraszára, de persze körbesétálhatjuk. Rövid története az ajtajához felvezető lépcsősor korlátjába van belevésve.

A lényeg az, hogy a XVI. század közepén a Dunát követő hadiút védelmére a törökök egy kis palánkvárat emeltek ezen a helyen és az őrség számára épített dzsámi épen maradt tornyát láthatjuk most. A mecsetet valószínűleg az az 1838-as árvíz mosta el, amely Pesten és Budán is nagy károkat okozott, a minaret teteje pedig egy villámcsapás következtében omlott le. A torony rekonstrukciója 1971-ben fejeződött be, 2000-ig látogatható volt, akkorra azonban a felvezető csigalépcső állaga annyira leromlott, hogy be kellett zárni.

Itt is készítettem pár képet, aztán továbbgurultam innen is és a Római úton tekertem vissza a hotelig. Persze az útnak nem azért ez a neve, merthogy Rómába vezetne (habár az iránya pont megfelelő lenne ehhez), hanem mert ezt a dombra meredeken felvezető utat a római korban építették! Érdet és Százhalombattát egy löszös, agyagos dombhát választja el egymástól (ennek az erdős oldalát láttuk korábban a gátról), az út egy mélyen bevágódott völgy alján vezet felfelé, aszfaltburkolatát időnként macskaköves betétek tarkítják. Ezek a gömbölyűhátú kövek az út eredeti, 2000 éves burkolatának maradványai, ez a katonai út kötötte össze egymással a Dunát követő római határ, a limes településeit. A rómaiak aztán értették a dolgukat, hiszen még 1500 évvel később, a török korban is használható volt ez az út, ezért is építettek erődöt a muszlimok a védelmére!

A Római út mindig kifog rajtam, amikor errefelé kerékpározom, most sem tudtam feltekerni rajta! Nagyjából 10-12 %-os lehet a meredeksége, de sem a kondícióm, sem pedig a bringám áttételezése nem alkalmas arra, hogy nyeregben ülve jussak fel a dombhátra! Most is tolásra váltottam, ahol elfogyott a lendület, de így legalább alaposan megfigyelhettem a macskaköves részeket, pár képet is készítve róluk. Érdekes, hogy egyre-másra nyílnak a borozók, látogatható borospincék az út mellett, talán csak nem a borturizmust igyekeznek fejleszteni az érdiek? Ez lesz majd pár év múlva az érdi Szépasszony-völgy? Mindenesetre érdekes ez a fejlődés!

Pár perc alatt feltoltam a bringát addig, ahol már tekerhetővé vált számomra a kaptató, aztán tíz óra előtt pár perccel elértem az aszfaltút végén az útelágazást. A balra induló murvás útra tértem rá, és hamarosan kiértem a kopár dombhát tetejére. Megnyílt dél felé a panoráma, ráláttam a Százhalombatta határában álló Dunamenti Erőmű 200 méteres betonkéményeire, mögötte a távolban az olajfinomító lepárlótornyai is feltűntek. Kicsit alacsonyabb sebességbe váltva gurultam végig azt a nagyjából másfél kilométeres távot, amíg elértem az útszéli keresztet, itt kell ugyanis letérnünk a következő látnivalónkhoz!

Egyszerű földút indul a hétvégi kertek között balra, nagyjából kelet felé, ezen érhetjük el a vaskori sáncok mostanra már alig látható maradványait és persze a kilátópontokat! Először a távolabbi pontra tekertem el a hepe-hupás, kicsit kátyús, de túrakerékpárral jól járható keréknyomokon és megálltam a vaskori sáncokról író és képeket közlő információs táblánál. Innen Százhalombattára, a Dunára és a Csepel-sziget kisebb-nagyobb településeire nyílik kilátás. Áttekertem az egy-két percnyire lévő kálváriához és a kereszttől is letekintettem a folyóra. A felhős, kicsit párás idő miatt nem volt valami első osztályú a panoráma, de azért messzire el lehetett látni!

Visszaindulva kitekertem a másik, szebbik panorámát nyújtó kilátópontra is. Itt a meredeken leszakadó löszös fennsík pereméről észak felé Érdre és Dél-Budára nyílik kilátás, a távcsövemmel még a Csepeli Erőmű ikerkéményeit is észrevettem a párás messzeségben! Onnan indultam erre a túrára és már vagy húsz kilométert tekertem idáig! Itt le is ültem pár percre, és csak fél tizenegy után indultam tovább. Visszatérve a murvás útra pár per perc alatt elértem rajta a Régészeti Park kapuját Százhalombatta határában.

A Százhalombatta nevében említett halmok tényleg léteznek, a hallstatti kultúra népe élt itt, ők emelték a sáncokat és jellegzetes halomsírokba temetkeztek. Még a számuk sem költői túlzás, hiszen az első tudományosnak tekinthető felméréskor, 1847-ben 122 darab halmot vettek nyilvántartásba, de a mezőgazdasági művelés miatt a számuk mostanra 98-ra csökkent. A halomsírok egyikét egy rajta átvezető úton belülről is megtekinthetővé tették, sőt, még egy vaskori falurészletet is visszaépítettek. Szívesen megnéztem volna a szabadtéri múzeumot, de még messze volt a vasútállomás, és még jegyet is kellett vennem a visszaútra, így aztán továbbindultam innen is.

Az István király úton és a folytatásán, a Szabadság úton legurultam a dombról az erőmű sarkánál lévő körforgalomig, aztán a kerékpárúton elindultam a város felé. Némi nosztalgiával álltam meg az erőmű kerítésénél, tizennégy évig dolgoztam itt még az ezredforduló előtt, akkor még szinte teljes kiépítettségével üzemelt a hőerőmű, a beépített összteljesítménye nagyobb volt még a Paksi Atomerőműnél is! Azóta már lebontották az öreg épületeket, kazánokat, a hatalmas betonkémények már csak magukban állnak az üres területen. Egyedül a nagyfeszültségű alállomások és egy gázturbinás erőműrész működik most a hajdani monstrumból!

Nosztalgiázva gurultam tovább, emlékeket kerestem, de alaposan megváltozott minden azóta, hogy elköltöztünk innen! Megváltozott a városközpont is, a hajdani szocialista iparváros próbálja átformálni magát, ez aztán hellyel-közzel sikerül is neki. Ne feledjük, Százhalombatta „gazdag” város, hiszen a kőolajfinomító és az erőmű is ide fizeti a iparűzési adóját, tehát van miből fejleszteni! Most csak a Makovecz Imre által tervezett római katolikus templom előtt álltam meg, elkészítettem a kötelező képet az üdvözlő szöveg előtt, aztán már egyszuszra kitekertem a talán kilométernyire lévő vasútállomásra. Tizenegy után pár perccel szálltam le a bringáról a vasútállomás épülete előtt, kivárva a sorom megvettem a jegyem magamnak és a drótszamárnak az automatából, aztán már nem volt más dolgom, mint a peron egyik padjára letelepedve megvárni a 11:28-as vonatot.

Jött is a Flirt pontosan, délben már ismét Budafokon álltam az Városház tér P+R parkolójában. Befejezésként még felültem a bringára és feltekertem vele a dombra, negyed egy után már otthon is voltam. Megebédelve aztán úgy döntöttem, teli hassal kerékpározzon az, akinek két édesanyja van, így aztán nem tekertem be a városba, hogy élőben nézhessem a Giro időmérőjét valahol az útvonal mellett megállva, hanem urasan végigheverve az ágyon csak a tévén keresztül bámultam meg azt.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!