Mentés a Mátrában Forrás
Szinte mindenki azzal hessegeti el magától ezt a kérdést, hogy ez csak mással történhet meg, de velünk aztán biztosan nem! Pedig ha otthagyjuk a kényelmes városi terepet, az aszfaltozott járdákat és kavicsos sétányokat – ahol persze szintén érhet bennünket baleset –, az erdőben, a köves, esetleg sziklás ösvényeken fokozottan ki vagyunk téve ennek a veszélynek! Ráadásul lehetnek olyan krónikus betegségeink, melyek lehet, hogy éppen ott, távol a civilizációtól lepnek meg bennünket. Mit tehetünk a balesetek elkerülése érdekében és mit tegyünk, ha az mégis bekövetkezik? Ezt a posztot arra szánom, hogy egy kicsit körüljárjam a témát.
A megelőzésről
A balesetmegelőzés nagyon korán kezdődik, sokszor évekkel azelőtt, hogy a baleset megtörténne velünk! Mit is értek ez alatt? A fokozatosság elvét, vagyis azt, hogy kezdő kirándulóként ne akarjunk rögtön nehéz túraterepeken kezdeni! Én elhiszem, hogy nagyon csábító lehet az a gondolat, hogy Dömösről nekivágjunk a Prédikálószékre felvezető piros háromszög jelzésnek a Vadállókövek gerincén kapaszkodva, de az viszonylag nehéz túraterep még napos, száraz időben is, hát még hóban, sárban, jeges, csúszós ösvényen! Ilyen körülmények között nekivágni ennek az útnak megfelelő felszerelés nélkül már istenkísértés. Kezdjük hát a kirándulásainkat szép időben, könnyű terepen, budapestieknek a Budai-hegység jól kiépített turistaútjait ajánlom erre a célra.
Pár kirándulás után, ha már van némi erdei tapasztalatunk, megvehetjük a túrázáshoz szükséges minimális felszerelést: egy pár jó túracipőt vagy bakancsot, hátizsákot, ruházatot, esetleg túrabotokat. Sáros, jeges túrákon jót tesz egy bakancsra szerelhető csúszásgátló hómacska is, ezzel könnyen megelőzhetjük, hogy a meredek hegyoldalakban kiszaladjon a lábunk alól a talaj, hogy aztán lecsússzunk, leguruljunk a meredek lejtőn.
A megelőzés része a túratervezés is, vagyis hogy a körülmények ismeretében tervezzük meg az utunkat, válasszunk távot magunknak. A körülmények (havas, sáros, csúszós utak) nem csak a terepet, de a távot is meghatározzák! Ha szép időben, nyáron, száraz úton meg tudunk tenni 20-25 kilométert is egy túrán, ez extrém körülmények között, a rövid téli napokon akár a felére is lecsökkenhet ugyanazon a terepen! Erre szintén csak a tapasztalataink taníthatnak meg bennünket!
Különösen téli túrákra jellemző, hogy a rövid nappalok miatt, ha nem akarjuk, hogy ránk sötétedjen út közben, akkor bizony sietnünk kell, pláne ha rosszul mértük fel, hogy mekkora szakasz teljesítésére vagyunk képesek napvilágnál. A sietség, kapkodás szintén a balesetek fő oka szokott lenni, tehát ne vállaljuk túl magunkat semmiképpen sem! Inkább rövidebbre szabjuk a távot és érkezzünk meg már kora délután a célba, mint hogy aztán ránk sötétedjen az erdőben, amikor amúgy is rosszabbak a látási viszonyok, tehát csak lassabban haladhatunk, és könnyebben eltévedhetünk. Ennek a megelőzésére jó, ha van nálunk LED-es fejlámpa is.
Mi van akkor, ha rendszeresen gyógyszereket kell szednünk? Természetesen ezeket is vigyük magunkkal a túrára, méghozzá ne csak annyit, amennyi a tervezett túra időtartamára szükséges! Legyen nálunk legalább plusz egynapi mennyiség, ha bármilyen probléma miatt nem tudunk hazatérni időben. Sőt, jó ha viszünk egy kis elsősegélycsomagot is, amelyben kisebb sérülések ellátására van elég kötszer, steril mull lap, kisolló, leukoplaszt, de tehetünk bele láz és fájdalomcsillapítót is. Ebbe a dobozba rakhatjuk a szükséges gyógyszereinket is. Nekem van egy ilyenem, ki sem veszem soha a hátizsákomból, így nem felejthetem otthon! Kommentelők említették az izolációs fóliát is. Pár gramm, de tényleg megmenthet a kihűléstől, vagy akár a hőgutától.
Viselkedés túra közben
Tehát már belevágtunk a túrába, de tehetünk-e valamit túra közben a balesetek megelőzése érdekében? Természetesen, a legtöbbet azzal, ha nem megyünk bele veszélyes szituációkba! Tudom, hogy a gyerekek (és nem csak a gyerekek) szívesen felkapaszkodnak minden sziklára, sokan egészen a szakadékok legszéléig kimennek egy-egy jó szelfi miatt, de higgyük el, pont ezek a helyzetek a legveszélyesebbek, ilyenkor történhet a legkönnyebben bármilyen baleset. Szóval csak óvatosan! A védett és fokozottan védett területeken (tájvédelmi körzetekben, természetvédelmi területeken, nemzeti parkokban) amúgy is tiltani szokták a turistautakról való letérést, amit persze nagyon nehéz megállni, de legalább próbáljuk meg!
Fiatalok a Pilisborosjenő melletti Teve-sziklán. A környék a kirándulók közkedvelt célpontja.
Csúszós, saras, jeges turistautakon járjunk óvatosan, ha szükséges, tegyük fel a bakancsainkra a csúszásgátlókat, ezekkel a lépésbiztonságot növelhetjük, ráadásul gyorsabban is haladhatunk. Ha vannak túrabotjaink, azok is jó szolgálatot tehetnek csúszós terepen, ne csak dísznek kössük fel azokat a hátizsákunkra, mint Nick Nolte és Robert Redford az Applachian Trail-ről szóló filmben!
Általában kihelyezett táblákon tájékoztatják a turistákat, ha egy erdőterületen favágás zajlik, ezeket vegyük komolyan, de közelítsük meg úgy az erdőben dolgozókat, hogy ők nem látnak bennünket! Legyünk figyelemmel a vadászatok miatti erdőlátogatási korlátozásokra is, manapság már egészen jó internetes adatbázisokat találunk ebben a témában. Látogatási tilalom ideje alatt ne bóklásszunk az erdőben, ne legyünk feleslegesen a vadászok céltáblái!
És ha mindezek ellenére mégis baleset ér bennünket az erdőben?
Természetesen minden attól függ, hol ér bennünket a baleset és az milyen súlyos. A legvalószínűbb, hogy figyelmetlenül járva rosszul lépünk, kificamodik a bokánk (bár a magasszárú túracipők és bakancsok ez ellen jól védenek), vagy megbotolva valamiben elvágódunk és kificamodik, eltörik karunk, lábunk. Megcsúszva a meredek hegyoldalakban könnyen gurulhatunk pár, vagy jó pár métert a lejtőkön, amelynek aztán szintén végtagtörés lehet a vége.
Legjobban akkor járunk, ha egy viszonylag látogatott turistaúton ér baleset bennünket. Ilyenkor pár perc alatt összefut jó néhány turista a baleset színhelyén, gyorsan akad olyan valaki is, aki ért az elsősegélynyújtáshoz. A horzsolások, vérzéssel járó zúzódások, éles kövek által ejtett vágott sérülések ellátására pont jó a nálunk lévő kis elsősegélykészlet, fertőtlenítsük a sebet és fedjük be steril mull lappal, amit aztán leukoplaszttal, vagy kötözővel rögzíthetünk.
A törött végtagot ágakból, gallyakból, túrabotokból rögtönzött sínbe lehet rakni, amit aztán sebkötöző kötszerrel rögzíthetünk. Utána többen összefogva elvihetik az akár járásképtelen sérültet a legközelebbi, mentőautó által is járható útig, és aztán arra a helyre lehet hívni a mentőt is. A 112-t akár már a szállítás közben is hívni lehet, ha tudjuk, hogy hová is tartunk, amúgy pedig az útra való kiérkezést követően telefonáljunk. A pozíció megállapításáról majd később szólnék.
Mentés az erdőben
Kicsit rosszabb a helyzet, ha bár turistaúton járunk, de egy viszonylag kevésbé használton. Itt hosszabb idő is eltelhet – akár egy óra is – mire jön valaki. Ha nem egymagunkban járunk, társunk segíthet az erdőben ágakat keresni, sínt eszkábálni a törött végtagra, ellátni bennünket, ha vérző sebünk is van. Ha nem akarunk plusz segítségre várni, eltámogathat bennünket a legközelebbi jártabb helyre, ahol már könnyebb segítséget kapni, vagy olyan helyre, ahová mentőt is lehet már hívni.
Még rosszabb a helyzet, ha a jelzett turistautakról letérve, vagy onnan messzire lecsúszva, legurulva valahol az erdőben ér bennünket baleset. Ilyenkor gyakorlatilag csakis magunkra számíthatunk úgy a sérülések ellátásában, mint a sűrűbben járt helyre történő eljutásban is. Fel kell mérnünk a képességeinket és lehetőségeinket, ez alapján hívjunk ott helyben segítséget, vagy próbálkozzunk meg a saját mentésünkkel.
A legrosszabb a helyzet akkor, ha egymagunkban vagyunk, távol a járt utaktól. Ekkor már nagyon korlátozottak a lehetőségeink, célszerű oda, helybe segítséget hívni. Igen ám, de hogyan?
Hogyan állapíthatjuk meg a pontos pozíciónkat?
A legjobban akkor járunk, ha van turista GPS-ünk, vagy a GPS-sel rendelkező mobilunkon van a memóriába telepített turistatérkép megfelelő applikációval. Könnyedén leolvashatjuk a kijelzőről a helyzetünk koordinátáit, vagyis a földrajzi szélességet és hosszúságot gyakorlatilag pár méter pontatlansággal, ráadásul a térképen is látjuk a helyzetünket, vagyis tudjuk, hogy hol vagyunk! A 112-t hívva egyszerűen bediktáljuk a helyzetadatainkat, még tippeket is adhatunk, hogyan érdemes megközelíteniük bennünket. Erdei utakra valószínűleg terepjáróval jönnek majd be értünk, vagy ösvényen begyalogolnak hozzánk. Viszonylag ritka a légimentés, a helikopter leszálláshoz ugyanis jókora tisztás szükséges.
Ha nincs turista GPS-ünk, vagy telepített offline térkép a telónkon, de van benne GPS, akkor sincs még baj! Kapcsoljuk be a GPS-t és indítsuk a Google Térképet. Fontos tudni, hogy a Google Térkép csak akkor tudja a saját térképét megjeleníteni, ha van mobil internet kapcsolatunk, az pedig eléggé ritka szokott lenni lakott területektől távol az erdőben. Azonban még így is használható a számunkra!
Indítva azt rövid idő után meg fog jelenni a helyzetünket jelző kék pötty a szinte töküres szürke térképfelületen, hiszen nincs mobilnet, hogy a részletes térkép letöltődjön. De gond egy szál se, zoomoljunk rá a környezetünkre, nyomjunk hosszan a helyzetünket jelző pöttyre, ekkor a kijelzőn alul megjelenik két hosszú számsor, az első az aktuális pozíciónk földrajzi szélességének, a második pedig a hosszúságának koordinátáit írja ki fokokban, percekben és másodpercekben. Ezzel a két adattal mi semmit sem tudunk kezdeni, hiszen nem látjuk a térképet, ahol a telefon megmutatná a helyzetünket, de le tudjuk diktálni akkor, amikor segítséget kérünk és ez alapján már könnyen megtalálnak bennünket! A kijelző tetején egyébként ugyanennek a pontnak a koordinátáit látjuk decimális fokokban.
Ugyanarról a területről a Google Térkép és a Locus turista navigáció képe offline (a telefon memóriájában lévő) térképpel. Ha a helyzetünkre bökünk, a Google is jelzi a koordinátáinkat. Hogy mobilnet híján miért jelzi a Google a Terv út nevű erdőgazdasági utat, nem tudom. Talán régről maradhatott a teló gyorsítótárában a terület képe.
Egészen pontosan ebben az esetben a Google Térkép nem a mi pozíciónkat írja ki, hanem annak a pontnak a koordinátáját, ahová böktünk, hiszen oda szeretne navigálni bennünket, de ha a saját helyzetünket jelöljük ki, akkor nyilvánvalóan azt is írja ki, mint célt.
A GPS vétel a szabadban csak az egészen mély szurdokvölgyekben nem működik, amikor a telefon alig lát műholdat az égen, de kellő ideig várva egy körülbelüli koordináta még ilyenkor is elérhető a telefonon, vagy a turista GPS-en. Segélyhívásra még a száz méteres pontatlanság is elfogadható, hiszen ekkor is meghalljuk, hogy a segítségünkre sietők már a környéken bóklásznak.
Mi van, ha nincs telefonáláshoz sem elegendő térerő?
Ilyen Magyarországon bizony előfordulhat, bár a mobilszolgáltatók nem szoktak dicsekedni vele! A saját lefedettségi térképeik is eléggé „megszépítettnek” tűnnek, de azért ezeken is látszik, hogy a középhegységekben a mélyebb völgyekben általában nincs térerő a telefonáláshoz. Ezzel kapcsolatban belinkelem a T-mobil, a Yettel és a Vodafone lefedettségi térképeit, nagyon tanulságos végigbogarászni azokat!
Mentés az erdőben
Mindenesetre megnyugtató, hogy a segélyhívásunk nem csak a saját mobilszolgáltatónk rendszerén keresztül adható le, hanem szükség esetén továbbítja más mobiltelefon szolgáltató is! De mi van akkor, ha az adott helyzetünkben egyetlen szolgáltató sem elérhető? Ez bizony szívás, de szerintem a mély völgyek kivételével ilyen hely nem nagyon fordul már elő! Tehát ilyenkor csak azt tehetjük, hogy keresünk térerőt! Ha többen vagyunk, akkor a sérültet a társaink gondjára bízva próbáljunk felkapaszkodni valamelyik domboldalban, és hegymenet közben rendszeresen ellenőrizzük a telefonon a térerőt.
Gyakran elég csupán pár tucat méternyivel magasabbra kapaszkodni, bár tavaly a Bakonyban egy túrámon fel kellett kaptatnom a völgyből egy nyeregbe, hogy telefonálhassak! De azért ez egy meglehetősen ritka dolog. Igazi szívás persze akkor van, ha egymagunkban vagyunk egy mély völgy alján, ahová talán lecsúsztunk és még valamink el is törött! Ide már nehéz tanácsot adni, de megpróbálhatjuk SMS küldését is. Írjuk le egy szöveges üzenetben a problémánkat és a koordinátákkal együtt küldjük el a 112-re. Ha csak egy pillanatra lesz elegendő térerő, el fog menni az SMS! Persze értesíthetjük a családot, barátainkat is, akik aztán hívják majd a 112-t.
Kommentelők említették az ÉletMentő Appot, amelynek ikonját megnyomva azonnal hívja a telefonunk a 112-t, de ezzel együtt üzenetet is küld, ebben minden fontos egészségügyi információ megadható, mint például a jelenlegi egészségügyi állapotunk, allergia, vészhelyzet esetén értesítendő személy adatai, és minden más, ami hasznos információ lehet egy esetleges segélyhívás során, hiszen ezeket közvetlenül megkapja majd a mentésirányító. Ugyanebben az üzenetben küldi el a GPS-es telefonunk a pozíciónkat is.
Azonban ha egy óra múlva is azt látjuk, hogy még nem ment el az SMS, ráadásul segítség sem tűnt fel a láthatáron, akkor meg kell próbálnunk magunknak valamilyen térerőt találni. Ekkor sem tudunk mást tenni, mint hogy magasabbra kapaszkodva megpróbálunk térerőt keresni, esetleg visszajutni az útra. Ha ez nem megy, igyekezzünk kiabálni, ha meghallunk valakit közeledni, de nem venne bennünket amúgy észre. Sajnos, hazánkban nincs elterjedve a segélykérő síp, tehát hiába veszünk magunknak és használjuk, amennyiben bajba jutunk, ha mások nem ismerik fel a hang alapján, hogy valaki bajba jutott nem túl messzire tőlük. Pedig a síp abból a szempontból is jó, hogy kis energiával nagy hangerőt érhetünk el vele, míg a kiabálás hamar kifáraszt bennünket, ami egy komoly sérülés esetén fontos szempont.
Mentés az erdőben
Mit tegyünk, ha sokat kell várakoznunk a mentésre?
Ne várjuk azonnal a mentést a telefonhívást követően. Ők a helyzetünk ismeretében általában megadnak egy időtartamot, amely után a mentést várhatjuk, de ez több óra is lehet! Ilyenkor persze más dolgunk már nincs, mint várni, de az is fontos, hogy miután már közöltük a pozíciónkat, ne mozduljunk el arról a helyről!
Ha ránk sötétedik az erdőben, az pokoli rossz érzés! Jó, ha tartunk a hátizsákban egy kis fejlámpát, ez jó tájékozódásra is, de várakozás közben is hasznos, mert nem a vaksötétben kell kuksolnunk valahol. De még jobb, ha egy kis tüzet is tudunk gyújtani, ezért az egészségügyi dobozunkba tegyünk el egy öngyújtót, vagy gyufát. A környéken heverő ágakból, gallyakból és a nálunk lévő papírokból tüzet rakhatunk, ez a figyelmet is felhívja ránk, hidegben melegedhetünk is mellette. Ha más nincs, használjuk alágyújtósnak a térképünket (ha van). A tűz fénye a mentőcsapatot is könnyen elvezetheti hozzánk.
Méhcsípés, darázscsípés
Erről is szólni kell, már csak a félreértések eloszlatása végett is. Erről már írtam majdnem két éve, de azért az akkori posztom erről szóló részletét újra közreadom.
Bármikor összeakadhatunk méhekkel, darazsakkal, még csak túráznunk sem kell hozzá! Azonban vegetációs időszakban túra közben gyakran el kell majd haladunk kitelepített méhkaptárok mellett is, egy darázsfészket óvatlanul megbolygatva, pedig az agresszív darazsakkal is számolnunk kell! Jó dolog, ha korábbi tapasztalataink alapján már tisztában vagyunk azzal, hogy allergiások vagyunk-e a csípésükre, avagy sem! Én nem vagyok allergiás rájuk, de sajnos nem mindenki ilyen szerencsés! A következőkben dr. Mezei Györgyi, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika allergológus szakorvosa nyilatkozatát adom közre kivonatolva:
A méh vagy darázscsípés helyén kialakuló piros, fájdalmas duzzanat nagyon kellemetlen, leggyakrabban azonban veszélytelen. A rovarcsípésekkel méreganyag kerül a szervezetbe, ez pedig minden esetben kisebb-nagyobb helyi reakciót, akut gyulladást vált ki, ami gyerekek esetében még látványosabb lehet. Ha azonban az a csípés helyével egybefüggő területen jelentkezik, függetlenül attól, hogy milyen ijesztően néz ki vagy mennyire tartós, nem ad okot aggodalomra. Ilyenkor antihisztamin tartalmú, viszketéscsillapító és gyulladáscsökkentő kenőcsök használatát, a bőrfelület hűtését, illetve ha végtagról van szó, annak felpolcolását javaslom.
Veszélyt jelent viszont, ha valaki véletlenül lenyeli a darazsat vagy a méhet. A szájban, garatban kialakuló duzzanat ugyanis elzárhatja a felső légutakat és légzési nehézséget, akár fulladást okozhat. Ilyen esetben nincs idő mérlegelni: azonnal ki kell hívni a mentőt. Szintén tragédiát okozhat, ha a csípést követő 30 percen belül életveszélyes, egész szervezetet érintő allergiás reakció, anafilaxia jelentkezik. Ilyenkor súlyos hasi görcs, hasmenés, hányás, testszerte megjelenő csalánkiütés, sápadtság, nyelési zavar, szédülés, ájulásérzés, szájban vagy szemben jelentkező duzzanat, köhögés, torokszorító érzés, sípoló vagy nehézlégzés, de akár eszméletvesztés is előfordulhat. Ez azonnali sürgősségi ellátást igényel: be kell adni a combizomba a betegnél lévő életmentő adrenalin injekciót (ha már tud az allergiájáról, általában magánál hordja), és azonnal mentőt kell hívni. Életveszélyes anafilaxiát egyébként hazánkban csak a méh és a darázs mérge okozhat, a többi rovar csípése csak jórészt ártalmatlan, helyi reakciót vált ki.
Végül közreadnám egy gyógyszerész túrázó ajánlását: enyhébb allergiás reakciók esetén ő a CETIRIZIN HEXAL 10 mg filmtablettát javasolja. Mivel antihisztamin tartalmú, általános allergiagyógyszerként is alkalmazható.
Szokás szerint most is a kommentekben van a vitamin, vagyis okos tippeket adnak azok is, akik vették a fáradtságot arra, hogy írjanak oda! Tehát olvasásra ajánlom azokat is!
Mindenkinek szép kirándulásokat, túrákat kívánva csak annyit mondhatok a poszt végén, hogy inkább próbáljuk megelőzni a baleseteket, de ha mégis bekövetkezne, akkor a fentebb ismertetettek szerint hívjunk magunknak segítséget!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!
A képek forrása: https://kekesonline.hu/2020/05/17/profi-mentes-a-matraban/
