Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Túrakerékpárral a Vértes aszfaltozott erdőgazdasági útjain

A volt vértesi kisvasút nyomában Szárligettől Környéig, majd levezető tekerés a Környe és Oroszlány közötti kerékpárúton (2023. július 6.)

2023. július 24. - horvabe

cimkep-t097.JPG

Pihenő a Vértes fennsíkján az erdőgazdasági út szélén

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

97.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 41,88 km (kerékpár-computer)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 412/452 m (GPS)
- Nehézség: 4/10 (félnapos kerékpártúra átlagos szintemelkedéssel.)
- Kilátások: 0/10 (Ez a kerékpártúra bizony nem a szép kilátásokról, hanem a zavartalan kerékpáros erdőjárásról szól!)
- Jelzettség a túra időpontjában: A kerékpártúra egyetlen szakasza sincs jelezve

A megtett távolság a kerékpár-computer szerint letekert útvonal hossza. A szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. 

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Külön letekerhető kisebb kirándulásként a Környe és Oroszlány közötti szakasz, illetve a Szárliget és Környe közötti erdei út is.

TÚRALEÍRÁS

Gyalogtúrázóként már sokszor jártam a Vértesben és szinte minden túrámon belebotlottam a hegyvidék erdőit átszelő kopott aszfaltozású erdészeti utak valamelyikébe. Amikor nagyjából tíz éve Szárligeten létrehozták a II. Világháború után felszámolt vértesi kisvasút emlékhelyét pár méternyi keskeny-nyomtávú vágányra helyezett csillével meg faszállító pőrekocsival és elolvastam a mellettük álló tájékoztató táblát, akkor értettem meg, hogy részben ennek a régi vasútnak a nyomvonalán megépített erdészeti utakat kereszteztem eddig a túráim során. De még akkor sem fogalmazódott meg bennem az, hogy egyszer végig kellene tekernem ezeken az utakon, erre még éveket kellett várni, amíg meg nem született ez a blog.

Egészen addig a percig csak úgy a magam szórakozására jártam az országutakat az öreg bringámmal, kedvenc útjaimat akár többször is végigtekerve, de a blogon nem ismételhettem állandóan önmagam, tehát egyre több időt töltettem el azzal, hogy ötleteket gyűjtsek a gyalogos és kerékpáros túráimhoz. A nagyszobánk padlószőnyegén széthajtogatott Vértes turistatérképen hasalva fedeztem fel először azt, hogy jé, ezek a kopott erdészeti utak szinte behálózzák az egész hegység erdeit és hogy Terv út néven emlegeti őket a térkép mindenhol. Ekkor követtem végig először az ujjammal az egyik ágának a kanyargós nyomvonalát Szárligettől egészen Környéig és gondolkodtam el azon, hogy végig kellene járnom, méghozzá kerékpárral, mert bakancsban nem egy élvezet 25-30 kilométereket aszfalton talpalni!

De vajon bírni fogja ezt a túrabicajom? Visszagondolva az Országos Kéktúra és a Közép-dunántúli Piros túra útvonalán a Vértesben megtett kalandozásaimra, bizony sok helyen kopott már a Terv út aszfaltozása, néhol már csak nyomokban található rajta burkolat! De hát pont azért vettem a kerékpárra hat évvel ezelőtt strapabíró felniket és fűzettem át a legerősebb küllőkkel, hogy alkalmassá tegyem az országjárásra! A puding próbája az evés, gyerünk hát el erre az útra! Mivel most július elején szabadságon voltam egy egész héten át, egy csütörtöki napon vágtam bele végül ebbe a kerékpáros menetbe.

A kezdet a szokásos volt: legurultam otthonról a hétköznap reggelenként eléggé forgalmas 7-es úton a Tétényi-fennsíkról a Kelenföldi pályaudvarra és most is 7:02-kor Oroszlányba induló Stadler Flirtre vettem meg a jegyem a mobilos applikációval, vagyis ugyanarra a vonatra, mint amellyel előző nap a Bicske-Szob túrára is indultam. Most viszont Szárligetig utaztam vele, és bizony alaposan meglepődtem, amikor leszállva a vonatról körülnéztem a peronon! Eltűnt, vagyis részben lebontották a peronok feletti gyalogos felüljárót, az állomásépület felé építettek is a pótlására a sínek közé egy ideiglenes deszkaátjárót, a másik irányba azonban nem. Sőt, arrafelé még a vágányok közötti kerítéseket sem bontották meg! Nekem pedig arra kéne továbbindulnom!

Azért csak meglett a kivezető út: el kellett tolnom a bringát a peron másik végére, ott át jobbra egy betonozott átjárón a sínek között, majd az utána kezdődő kopott betonjárdán le a vágányok alatti kivilágítatlan aluljáróba. Ezen keresztül tudtam kijutni Szárligetnek a vasúttól nyugatra fekvő részére. Innen már könnyű dolgom volt, a mellékutcákon feltekertem a községháza előtti kisvasút emlékhelyhez. Pár perc múlva már a rövid keskeny-nyomtávú vágányokra rakott csille és pőrekocsi (lóré) mellett álltam a tájékoztató tábla szövegét olvasgatva.

Az itteni kisvasút az 1900-as évek elején kezdett működni és a mostani vasútállomáson csatlakozott a nagyvasúthoz. Két ága közül az egyik északkelet felé indult a Gerecse dombjai közé, a másik pedig a Vértes erdeit vette célba, ez az útvonal az, amelyen most végig szeretnék tekerni. Kiépült egy állandó gerincvonal, erre csatlakoztak a sokszor csak ideiglenes letérések, szárnyvonalak. Persze itt is lóvontatással kezdődött a szállítás, gőzmozdony csak később jelent meg a kisvasút sínjein. Alapvetően az erdőkben kitermelt faanyagot és a tiszta, üveggyártáshoz is felhasználható homokot szállította egészen a II. Világháborúig. A harcok során a töltésein végighaladó tankok annyira tönkretették a vasúti pályát, hogy nem volt érdemes kijavítani, a gőzmozdony 1949-ig egy árokban hevert az erdőben, később onnan is eltűnt. A síneket 1950-ben kezdték el felszedni, helyükön pedig megépült a Terv út, amelyen most végig fogok majd kerékpározni.

A kisvonat a vasútállomás melletti rakodótól jövet végigzakatolt a község mostani főutcáján, útjának folytatása a volt vasúti pályán vezető nagyon kopott, ezen a szakaszán kátyúkkal teli Terv út volt. Errefelé halad néhány éve az Országos Kéktúra is, gyalogosan tehát már végigjártam egyszer-kétszer, tudtam, hogy mire számíthatok. Az 1-es főútig vezető, körülbelül kilométeres útszakasz a teljes Terv út talán legrosszabb állapotban lévő része, mindenesetre eléggé kiábrándító volt pont itt kezdeni a túrát! A kátyúkat kerülgetve alig tekertem gyorsabban a gyalogos sebességnél, közben persze az eget is kémleltem a fakoronák között, mivel folyamatosan lógott az eső lába, párszor még csepergett is valami fentről, bár nem voltam benne biztos, hogy az eső-e, vagy csak a fák lombjairól hullik lefelé a leveleken korábban megült csapadék.

Kis megkönnyebbüléssel értem el az 1-es út kereszteződését, egy rövid forgalmi szünetet kihasználva áttekertem a széles aszfaltúton és ismét bevettem magam az erdőbe. Itt búcsúztak el a kéktúra kék sáv jelzései, egy földúton indultak tovább, én viszont maradtam a váratlanul eléggé feljavult állapotú Terv úton. Itt még csak a Vértes lábainál jártam, dzsindzsás aljnövényzetű vegyeserdő terpeszkedett errefelé, néha-néha egy-egy tarvágás szakította csak meg az erdő folyamatos falát az út mindkét oldalán. Egy kényelmes tempót felvéve fél kilenc felé értem el Szálláskútpusztát, a pár házból álló erdei telepet. Kis emlékhely mellett álltam meg először az utamon a bicajjal.

Megbámultam az apró síremléket és végigolvastam a mellette felállított tájékoztató tábla szövegét. Itt esett el a II. Világháború végén, 1945. február 9-én az esti órákban Kis-Nagy Sándor szakaszvezető tizenegy társával felderítő úton járva. A puszta épületeiben megbújó szovjet katonák géppisztoly-sorozatai váratlanul érték a felderítésen lévőket, csupán egyetlen túlélő maradt belőlük, a csapat szanitéce. A harcok végeztével visszatérve ide ő temette el az elesetteket, ő értesítette a hozzátartozókat is levélben, melyek borítékaiba belerakta a katonakönyvek kitépett fényképes oldalait. Kis-Nagy Sándor felesége, aki meg akart győződni férje haláláról, felkereste a levelet küldő szanitécet, Hermann Istvánt, és közösen kigyalogolva az erdőbe kihantolták férje sírját, akinek maradványait a gyűrűjéről ismerte csak fel. Megrázó történet, mint minden olyan, amely megmutatja a háborúk globális színpadán az egyéni tragédiákat.

Szálláskútpuszta lazán települt házai között eltekerve csodálkozva álltam meg egy emeletes lakóépület előtt. Barátságos háznak tűnt az előtte húzódó magas kerítés ellenére, emberkerülő hangulataimban néhanapján arra vágyom, hogy ilyen helyen élhessem le én is az életem. Mindenesetre, ha leesik egy pár centis hó, ide már csak terepjáróval lehet kijönni az aszfaltút ellenére. Készítettem róla pár fotót, aztán továbbindultam az utamon.

Nagyjából itt értem el a Vértes oldalát, a keskeny aszfaltút egyre kanyargósabbá vált, ahogy végigszintezett a meredeken lefutó gerincélek között, itt sokszor előbukkant a dombok dolomitos alapkőzete is. Egy darabig az út mellett futó sziklafalakat figyelgettem, aztán megálltam az első nagyobb pihenőmre ott, ahol egy amolyan régimódi betonkorlát húzódott az út szélén. Már évtizedek óta nem építenek ilyeneket az országutak szélére, pedig gyerekkoromban mindenhol ilyeneket lehetett látni az utakat követő árokpartok peremén.

A nagyjából méternyi magas oszlopok lyukaiba fűzték bele a talán két és fél méter hosszú vízszintes vasbeton szálakat, jobb helyeken, főutak szélén még tetszetős fekete-fehérre is befestették őket. Manapság már mindenhol a profilra préselt acélszalagokat használják, de a pengeszerű éleikre nem tanácsos ráülni. Szóval egy ilyen régimódi korlátra telepedtem le pár perc pihenőre, ugyanis a fű még vizes volt az éjjeli esőtől. Kis murvabánya terült el az út alatti völgykatlanban, a korlát attól védte a közlekedőket, hogy leessenek oda. Ittam a savanykás limonádémból, bekaptam egy sajtos kiflimet, aztán sokáig vizsgálgattam az égképet. Ekkor már kilenc felé járt az idő és örültem annak, hogy a felhők résein egyre több helyen kukucskál már elő az ég kékje. Végül is így délelőttre egészen jó túraidő kerekedett!

Továbbindulva a Terv út továbbra is csak szintezve kanyargott a hegyoldalban, volt energiám az erdőben gyönyörködni. A Fáni-völgy tölgyes-gyertyánosában értem el negyed tíz után a vérteskozmai elágazást, de nem a falu felé indultam tovább, hanem jobbra térve az útelágazás háromszögében nekiindultam a Vértes fennsíkjára vezető hosszú kaptatónak. Itt értem el a volt vasúti pálya végét, ugyanis a kisvonat sínjei nem kapaszkodtak fel a hegyek közé.

Ennek az emelkedőnek már a fele sem volt tréfa, egy négy kilométeres úton több mint 160 métert kellett kapaszkodnom! Ez átlagosan mintegy 4%-os emelkedést jelent, de a lemeredekebb részén volt ez 7-8%-os is! Itt már visszakapcsoltam a sebességváltókkal, egy-két helyen a 39/28-as, tehát leglassabb kapaszkodó fokozatot is használnom kellett! Végül háromnegyed tíz felé értem fel a fennsíkra és kapcsolhattam végre gyorsabb fokozatra a sebességváltókat.

Már messziről meghallottam a benzinmotoros láncfűrészek hangját, aztán pár perc múlva megpillantottam a csapatot is, akik a korábban már kivágott és a Terv út mellé kihúzott szálfákat aprították szállítható darabokra. Rendesek voltak: amikor megpillantottak, abbahagyták a munkát és megvárták, hogy elhúzzak mellettük, így nem vertek telibe a vágás során szétspriccelő apró forgácsdarabkákkal. Kicsit eltávolodtam tőlük, éppen csak annyira, hogy a láncfűrészek hangja már csak éppen elérjen hozzám, aztán egy hosszabb pihenőt tartottam a kivágott és felaprított szálfák egy másik halmánál. Ekkor már tíz órára járt az idő, letelepedve egy rönkre megtízóraiztam, aztán még sziesztáztam egy jót az erdei csendben. Végül is a kapaszkodók zömén már túljutottam, innen már csak egy laza tekerés és hosszú gurulás várt rám egészen Környéig.

Kényelmes tempóban indultam tovább, mert habár errefelé eléggé jó volt az aszfaltozás minősége, de azért foltokban bárhol összeakadhattam egy-két rövidebb, kátyúsabb szakasszal. Így aztán úriasan, ráérősen szemlélődve tekertem át a hepehupás fennsíkon és a fékeket erőteljesen markolva vágtam bele a róla levezető hosszú lejtőbe. Úgy vettem észre, ebből az irányból nem volt olyan meredek a út, ráadásul néha kisebb hullámokban emelkedők is megszakították, de azért eléggé jól tudtam haladni rajta! Végül csikorgó fékekkel álltam meg a Mátyás-kút erdei pihenője mellett.

Eddig csak gyalogosan túrázva jártam itt, hiszen Várgesztes és Szárliget között útba ejti ezt a helyet az Országos Kéktúra is, de nem is emlékszem arra, mikor láttam utoljára, hogy vizet adott az erdei pihenő melletti forrás! Most viszont vidáman csörgedezett a jéghideg forrásvíz a csőből, csak a markom odatartva ittam belőle és az arcomról is lemostam az eddigi út porát. Megültem az egyik pihenőpadon, ittam a limonádémból is, aztán gallér mögé hajítottam az egyik sajtos kiflimet. Alaposan kiélvezve a hely nyugalmát sziesztáztam egy nagyot, aztán visszatolva a bringát az útra továbbindultam a Mátyás-kúttól.

Errefelé már kezdett megszelídülni a fennsíkról levezető, korábban még meredek lejtő, sőt, a Vörös-lyuk rétje után egy enyhe kaptató kezdődött fel a Zsidó-hegy erdős oldalába. Egy szerpentinkanyarban értem el a Szarvas-kút forrásához levezető ösvényt, kicsit lelassítva elgondolkodtam azon, hogy lesétáljak-e hozzá, de csak pár perccel korábban indultam tovább a Mátyás-kúttól, ezért megállás nélkül tekertem tovább. Milyen érdekes, hogy a két forrás közötti távolság legalább húszperces gyaloglást jelent a túraösvényeken, bringával pedig pár perc alatt megjártam az utat!

Aztán lassan elértem az erdészeti út végét, beletorkollott a Tatabánya felől érkező keskeny aszfaltútba, erre rákanyarodva érkeztem meg pár perc múlva egy kis dombtetőre feltekerve a Vértescsárda apró épületéhez. Még ekkor is csak tizenegy felé ballagott az idő, tehát elmondhatom, hogy nagyjából három óra alatt tekertem végig Szárligettől idáig, Környebányáig a Terv út majdnem harminc kilométerét! Természetesen lefékeztem a csárdánál, kértem benn egy alkoholmentes konzerv sört és kiültem vele ejtőzni a teraszra. Sietségre nem volt semmi okom, bár innen volt még vagy tizenöt kilométerem Oroszlányig, de a kaptatók itt véget értek, innen már olyan sík úton fogom megtenni a túrám maradékát, mint a palacsinta!

Én voltam ezen a csütörtöki késő délelőttön az egyetlen potenciális vendég a környéken, elbeszélgettem hát pár percet a pultos hölggyel is, aztán csak negyed tizenkettő előtt pár perccel szedtem a sátorfámat, hogy továbbinduljak az utamon. A kis dombgerincről már gyorsan legurultam az aszfaltúton a Vértessomló és Környe közötti országútra és az azt követő kerékpárútra rákanyarodva Környe felé vettem az irányt. Kimondottan élvezve az eddigi rücskös, kopott aszfaltutak után a kerékpárút simaságát néhány perc múlva már Környe határában jártam. Itt aztán véget ért a kerékpárút, a Somlói utcára rátérve gurultam be a központba, és a vasúti síneket keresztezve érkeztem meg a Környei-tó partjára.

A tatai Öreg-tóhoz hasonlóan ezt a tavat is a Vértesben eredő Által-ér felduzzasztásával hozták létre, a tópartot itt is szépen parkosítva. Megállva a felesleges vizet leeresztő túlfolyó vízesésénél készítettem pár képet a tóról, aztán alaposan megnéztem az onnan csak pár lépésnyire álló kitelepítési emlékművet is. A II. Világháború után Környéről is kitelepítették az itt élő sváb családokat, a néhány méternyi sínre rakott és egy mozdonykeréknek támaszkodó bőrönd a kollektív bűnösség elve alapján elűzött emberek sokaságának állít emléket. Mocskos dolog a háború, de még mocskosabb tud lenni a politika!

Ráérősen tekertem végig a tóparti kerékpárúton, több helyen is megállva alaposan megbámultam a tavacskát. Pihenőpadok és asztalok csábítottak a letelepedésre, de hát épp csak az imént indultam tovább a csárdától, ezért úgy döntöttem, most már egyhuzamban megteszem az Oroszlányig vezető utam! A mezők közé kiérve egy átjáróban kereszteztem a ma már alig használt, Környe és Pápa közötti vasútvonal sínjeit – a személyszállítás 2007 óta szünetel rajta, már csak minimális teherforgalom zajlik a vágányon – aztán nekivágtam a megművelt földek között átvezető útszakasznak.

A kerékpárút minősége itt is első osztályú volt, de több más, az utóbbi időkben kiépített bringaúthoz hasonlóan ez is korlátozott járműforgalmú útnak számít, hiszen a mezőkre kijáró munkagépek is ezt használják. Ettől függetlenül szinte suhant a bicaj a tökéletes aszfaltcsíkon, észrevétlenül fogytak a még hátra lévő kilométerek. Kecskéd határában egy másik duzzasztott tavacska mellett vitt el az utam, aztán újabb mezők következtek, végül egy átjáróban kereszteztem az Oroszlányra tartó vasutat is.

Egy óriási napraforgótábla mellett eltekerve értem el a Környe és Oroszlány közötti országutat, de nem kellett rátérnem, ugyanis mellette folytatódott a kerékpárút és pár perc múlva már fel is tűntek előttem Oroszlány panelházai. A Tesco áruház parkolója mellett értem el a városkát és eldöntve azt, hogy nem tekerek be a némi kitérőt jelentő városközpontba, egyből a vasútállomás felé vettem az utam a lakótelepi házak között. Végül így sem lett rövidebb az utam, ugyanis egy jót kóvályogtam a csendes utcákon, mire feltűnt előttem az állomás szerény épülete.

Már benn állt a vágányon a légkondicionált Flirt, ezért nem is sokat teketóriáztam, felszállva a töküres vonatra kipányváztam a kerékpárt, aztán az egyik ülésbe letelepedve urasan megvettem a hazaútra a jegyet magamnak és a bringának. A háromnegyed egykor induló vonattal kettő előtt pár perccel már Kelenföldön jártam, itt a vágányok közötti aluljárón végigtolva a bicajt nem volt már más dolgom, mint megmászni a most is forgalmas 7-es úton a Tétényi-fennsíkot. Fél háromra már otthon is voltam.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr4218176325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.07.24. 08:46:55

Klassz utat tettél meg.
Azért tartósan 4% felett már erősen 'mosolygós' a bringázás.

Szép helyen jártál, sokan nem is tudják, hogy mennyire szép a Vértes.
Oroszlány felé a nagy fennsík neve ahol jártál, az szerintem a Pátrácos.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.07.24. 09:49:39

@gigabursch: Az erőmlét mellett a bringa áttételei határozzák meg, hogy milyen emelkedő vehető még könnyedén. Nálam a kisebbik első és legnagyobb hátsó lánckerék fogszáma 38/28, ezzel egy 5-6% az, ami még nem megerőltető. Ha lenne elöl egy harmadik, még kisebb lánckerék, mondjuk egy 28-as, akkor a 28/28-as áttétellel ez 8-9% is lehetne, a maximum meg valahol 13-14% körül.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.07.24. 09:53:06

@gigabursch: A Pátrácos vonatkozásában nem tudok mit mondani, otthon van a Vértes térképem! :-D

AttHunter 2023.07.26. 13:00:55

"de nem is emlékszem arra, mikor láttam utoljára, hogy vizet adott az erdei pihenő melletti forrás"

Én egyre biztosan emlékszem. :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.07.26. 13:33:22

@AttHunter: Csak nem akkor, amikor találkoztunk? Hát igen, ti akkor főztetek, ha jól emlékszem, ahhoz meg kell a víz. Én meg csak nézelődtem akkor az erdei pihenőben. :-)

AttHunter 2023.07.26. 13:56:44

@horvabe: De bizony akkor, 2011. február eleje.
Nem főztünk igazából, csak melegítettünk. Egy kis forralt bort, mert elhűlt és egy kis szalonnát égettünk, a jó kedv végett. De a forrás működött, ahogy a Szarvas-kút is.
Amúgy az OKT 10. szakaszát nyomtuk Szárliget és Bodajk között, két nap alatt.
Hú de rég volt ez már, te jó Isten!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.07.27. 06:01:30

@AttHunter: A honlap túraleírása szerint 2011. február 5-én találkoztunk a Mátyás-kútnál! Bizony régen volt, de mi semmit sem öregedtünk azóta! Csak mások. :-D
süti beállítások módosítása