Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Téli kirándulás a Széchenyi-hegytől a János-hegyig

Félnapos, nézelődős séta a fogaskerekű végállomásától a Gyermekvasút jánoshegyi állomásáig (2023. december 27.)

2024. január 01. - horvabe

cimkep-t105.JPG

Csapatunk a Normafától nyíló kilátásban gyönyörködik

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

105.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 5,70 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 163/202 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 2/10 (Félnapos kirándulás kis szintemelkedéssel)
- Kilátások: 8/10 (Szép kilátás a Normafától és az Erzsébet kilátóból).
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 (A Normafa és a János-hegy környékén kiváló a turistajelzések felfestése)

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

TÚRALEÍRÁS

Már sok éve szokás, hogy valamikor karácsony környékén összejövünk páran régi túratársak, barátok és közösen járunk egyet az erdőkben. Persze van olyan év, amikor ez elmarad, de idén sikerült megszerveznünk egy találkozót december 27-re, egy szerdai napra. Tulajdonképpen még az útvonalat sem határoztuk meg előre, csak annyi volt megbeszélve, hogy kilenckor találkozunk a Széll Kálmán téren (leánykori nevén Moszkva téren) a placc közepén az óra alatt.

Ez a kilencórás találkozás számomra meglehetősen késő időpont volt, hiszen megszoktam, hogy különösen a téli napokon még sötétben indulok a túráimra, de tekintetbe kellett vennem, hogy más nem olyan tyúkokkal kelő és fekvő, mint én. Így aztán csak negyed nyolc felé, napkelte előtt valamivel indultam el otthonról és a szokásos útvonalon lesétáltam Budafokra. Általában még sötétben ballagok el a pezsgőgyáros Törley család kastélya előtt, de most a felkelő nap sugarai éppen megvilágították a tornyocskás-kőcsipkés falakat, lőttem hát róla pár fotót, aztán tovább ballagtam a 41-es tuja megállója felé.

Szokás szerint a Batthyány térig utaztam a villamossal, itt volt még pár percem, hogy lebaktassak az egyik lépcsősoron az alsó rakpartra és megcsodáljam a kissé szokatlan decemberi miniárvizet. Az utóbbi hetekben lehullott esők alaposan megduzzasztották a Dunát, le is zárták egy nappal korábban a budai és pesti alsó rakpartokat az autók elől, mivel várható volt, hogy a folyó elönti a rajuk vezető utakat. Tényleg kilépett már a víz a medréből és kezdte beborítani az aszfaltcsíkot, de még csupán pár centi magasságban állt az úton, ráadásul csak a Duna felé lejtő oldalán. Itt is elnézelődtem a többi „katasztrófaturistával” együtt pár percig, aztán már szednem kellett a lábaim, hogy el ne késsek a megbeszélt randevúról!

Szerencsére szinte azonnal jött a metró, amikor leértem a mozgólépcsővel a peronjára és elcsattogtam vele egyetlen megállót a Széll Kálmán térig. Pár perccel kilenc előtt értem fel a térre és vettem észre az óra alatt gyülekező társaságot. Nem késtem el és még csak nem is utolsónak érkeztem. Végül kilenc után pár perccel indultunk el eldöntve azt, hogy nem szállunk villamosra, hanem elsétálunk a Városmajorba, a fogaskerekű alsó végállomásáig.

A házak között átvágva értünk ki a Városmajor ligetének szélén álló Kistemplomhoz, aztán mellette elsétálva Tamás elkalauzolt bennünket a Pálos Út egyik jelzőoszlopához. A Pálos Út – pontosabban Pálos Utak, mivel három is van belőlük – tulajdonképpen zarándokutak, amelyek a Pilist és környékét járják végig, meglátogatva a tájegység pálos emlékeit. Az köztudott, hogy a pálosok az egyetlen középkori alapítású magyar szerzetesrend, amely a mai napig fennmaradt, kolostoraik, vagyis csak a romjaik megtalálhatóak még most is a hegyek között.

Tamás teljesítménytúrát szervez évente a Pálos Úton, most büszkén magyarázta az oszlopon lévő feliratot, külön megmutatva a QR kódot, melyet a mobilunkkal beolvasva információkat kaphatunk az adott helyről. Illően megbámultuk az oszlopot, aztán a parkon végigvezető sétányon már pár perc alatt elértük a fogaskerekű Körszálló előtti végállomását. Egyik kedvenc épületem a pontos nevén Hotel Budapest nevű szálloda, cérnaspulnihoz hasonló alakú épülete sok helyről látható a városból és a hegyek kilátópontjairól.

Gondolom, már mindenki hallott a budapesti fogaskerekűről, de azért pár szót szólnék róla. 1874-re épült meg svájci minta alapján, először gőzmozdonyok húzták a kocsikat, csak később lett villamosítva. Kezdetben még nem vitt fel a Széchenyi-hegyre, ezt az utolsó szakaszát csupán 1890-ben nyitották meg, így lett a pálya 3733 méter hosszú, összesen 315 méter szintemelkedéssel és maximálisan 11%-os meredekséggel. Egy ilyen erősen emelkedő sínpályán már nem tud felkapaszkodni egy hagyományos vasúti szerelvény, mivel kipörögnének a mozdony kerekei, ezért a normál nyomtávú sínek között középen egy fogasléc vezet, ebbe kapaszkodnak a szerelvényt hajtó fogaskerekek. Emiatt aztán menet közben olyan a vonat hangja, mintha egy megtermett daráló dolgozna valahol az ülések alatt!

Mivel kellett egy jó negyedórát várnunk, hogy megjöjjön völgymenetben a vonat a végállomásra, az időt azzal töltöttük, hogy alaposan megbámultuk a kiállított fogaskerekes hajtóművet. Aztán háromnegyed tíz felé elindultunk felfelé, a meredek emelkedőkön keményen dolgozott a kávédaráló alattunk, így aztán tíz előtt pár perccel már a felső végállomásán készülődtünk leszállásra. Egyébként szokatlan volt a számomra, hogy szinte alig lézengett valaki a kétkocsis szerelvényen, hiszen gyerekkoromban egy-egy szép napon tömegek utaztak vele kirándulni a hegyek közé! Most pedig hétágra tűzött a kora délelőtti nap, ráadásul ilyenkor, karácsony és Szilveszter között szabadságon szokott már szinte mindenki lenni.

Talán egy éve olvastam, hogy a városvezetés erősen elgondolkodott azon, hogy érdemes-e egyáltalán felújítani a fogaskerekűt a csekély kihasználtsága miatt, de aztán végül egy kisebb rekonstrukció épp nemrégiben ért véget a vonalán. Ebbe csupán a pályatest kisebb-nagyobb javítgatása fért bele, pedig a rajta közlekedő szerelvények is ötven évesek már! Igaz, hogy eredeti svájci gyártmányúak, legalábbis a villamos berendezéseik, ugyanis a kocsikat amúgy Ausztriában gyártották. Azon pedig épp a fogaskerekűn ülve beszélgettünk, hogy ide aztán érdemes lenne olyan kocsikat vásárolni, amelyek lejtmenetben visszatáplálhatnának a hálózatba energiát. Jó lenne megtartani ezt az egyedi budapesti közlekedési eszközt!

A már-már ikonikus, évek óta zárva tartó Golf szálló (később Vörös Csillag szálló, még később Panoráma Szálló) tornyos épülete előtt készülődtünk össze az indulásra, izzítottam be a GPS-t és vártam meg, hogy pontosan megállapítsa a pozíciómat. Persze ez eltartott pár percig, aztán alaposan kilépve a társaság után eredtem, akik már elindultak a Gyermekvasút végállomásához vezető Golfpálya úton - a név a Golf szállóhoz kapcsolódik, hiszen itt az útmenti park fái helyén voltak a hotelhez tartozó golfpályák.

Aztán elértük a Gyermekvasút végállomását és megcsodáltuk az itteni kis parkban álló szoborkompozíciót. Egy-két percig ötleteltünk, hogy mit is ábrázolhat a két kőalak, még pajzán tippek is születtek, végül azzal indultunk tovább, hogy ennek utána kellene nézni! Megtettem, az alkotást Nemes Attila szobrászművész készítette 1977-ben. Eredeti helye a fogaskerekű végállomásánál volt huszonkét másik alkotásával együtt, onnan helyezték át ide pár évvel később. A művész elsősorban nonfiguratív alkotásokat készített, tehát nem kell mindenfélét belelátni a műveibe. Az Új Tükör írta: „Címe nincsen e huszonkét kőkompozíciónak – mint ahogyan elmondható története, valóságos tárgyakat reprodukáló képzettársítási fogódzója sincsen. Nemes Attila munkái önmagukat jelentik: a faragott követ – a szobrot.” Na, erről ennyit.

Most csak elsétáltunk a Gyermekvasút végállomása mellett, rátértünk a sínekkel párhuzamosan futó Hegyhát utcára, ahonnan aztán rögtön a vasútállomás után balra tértünk, keresztezve a Gyermekvasút vágányát. Tamás ötlete volt (úgy néz ki, most ő lett a címzetes túravezetőnk, mert amúgy többen is rendelkezünk ilyen irányú képzettséggel), hogy másszuk meg a Széchenyi-hegy csúcsát, mivel ott biztosan nem jártunk még! Ebben nem is tévedett, ugyanis oda egyrészt nem vezet semmilyen jelzett útvonal, másrészt a Széchenyi-hegy egyetlen hatalmas fennsík, én legalábbis el nem tudtam eddig képzelni, hogy legyen egy nevesített legmagasabb pontja!

Kanyargós ösvényen kapaszkodtunk fel egy ligetes mezőn keresztül a kis halomra, szúrós ágak pár helyen meg is téptek bennünket, de aztán pár perc múlva már fenn álltunk a turistatérkép által is jelzett 482 méter magas „csúcson”. Kilátás persze nem volt sok, hiszen alapvetően egy tágas fennsík közepén álltunk, alig pár méterrel a bokrok szintje felett, de persze elmondhattuk, hogy ezt a hegyet is megmásztuk! A halomról leereszkedve egy fenyves vegyeserdőn keresztül értünk ki a Normafa pár éve kialakított autóparkolójába.

Gyorsan átvágtunk a leaszfaltozott térségen, kereszteztük az Eötvös utat, aztán már ott álltunk a Normafa rétjének déli sarkában. A karácsony előtti majd’ húsz centis hó már rég elolvadt, szerencsére azért a kilátás megmaradt! Persze itt is lecövekeltünk néhány percre, megbámultuk a várost és a környező hegyeket, alaposan kitárgyalva a részleteket és csak háromnegyed tizenegy után indultunk tovább. A Jánoshegyi utat követő széles, murvás sétányon baktattunk át a sípályához, itt megint csak megállunk a frissen épített Anna-réti kápolnánál.

Persze az Anna-réten már régóta áll egy csöppnyi kápolnácska, eredetileg 1830 körül épülhetett, azonban a II. Világháború után lerombolták és csak 1992-ben építették ismét fel. Azonban tőle mintegy száz lépésnyire készült el most decemberre az új kápolna, amelynek a neve „A Világ Győzelmes Királynője” engesztelő kápolna. Kialakítása olyan, hogy a kapuját szélesre tárva akár szabadtéri istentiszteleteket is tarthatnak úgy, hogy a hívek a kápolna előtti kőpadokon, vagy a rét füvén foglalhatnak helyet. De most zárva volt a kétszárnyú faajtó, csak a kereszt alakú ablakocskán tudtunk bepislogni a belsejébe, szerencsére – talán részben a kíváncsiskodók miatt is – égett benn a világítás.

A sípálya füvén kapaszkodunk vissza a gerincen futó sétányra, közben átgázoltunk az északkeleti hegyoldalban foltokban megmaradt havon. Itt készítettem el azt a képet, amelyen a hóban állok a bakancsaimmal, tehát ezt a kirándulást is nevezhetem akár még havas túrának is! Innen már pár perc alatt megérkeztünk a Libegő felső állomása előtti terecskére. Megállunk egy pillanatra a büfé előtt, de nem vettünk semmit, inkább nekiindultunk a János-hegy kaptatójának. Itt nem a turistautat választottuk, hanem úriasan a keskeny aszfaltúton kapaszkodtunk fel a kilátóhoz és rögtön meg is rohamoztuk a legfelső szint kilátóteraszát.

A pár nappal korábbi hidegfront eléggé helyretette a kilátást, a még mindig élénk, hideg északi szélben alaposan körülnéztünk. Most szinte csak mi álltunk fenn a tetőszinten, ki is használtuk az alkalmat egy kis extra nézelődésre. Jól látszott alattunk Budapest, a másik irányban pedig Budakeszi terült el a lábaink előtt. Észak felé a Budai-hegység csúcsai felett feltűnt a Pilis gerince is, a távolban a Börzsöny legmagasabb csúcsai is megmutatták magukat. Még a Mátra is látszott a távolság páráján keresztül! Csak a hideg szél tudott lekergetni bennünket a tetőszintről, de az aztán annyira, hogy a csigalépcsőkön meg sem álltunk a földszinten, hanem letekeregtünk rajtuk egészen a szuterénban lévő presszóig.

Itt aztán megkezdődött a traccsparti, és még csak sietnünk sem kellett a helyünket átadni az utánunk érkezőknek, ugyanis mi voltunk az egyetlen vendégek ezen a napon! Ki is használtuk az alkalmat, forraltbort iszogatva felvásároltuk és megettük a presszó sós csipsz készletét is. Jó egy és egy negyedórát elüldögéltünk az összetolt asztalok mellett, csak negyed kettő felé álltunk fel az elfogyasztott fejenként két pohár forraltbortól kicsit virágos hangulatban.

Azt eldöntöttük még a presszóban, hogy a Gyermekvasúttal indulunk tovább és arra a vonatra ülünk majd fel, amelyik legelőször érkezik és mindegy, hogy Hűvösvölgy, vagy a Széchenyi-hegy felé indul tovább. A Libegő felső állomása előtt placcra visszaereszkedve a piros sáv jelzés murvás sétányára tértünk rá, aztán alaposan ki is léptünk a lejtőn, mivel hallottuk, hogy a Szépjuhászné felől épp az emelkedővel birkózik a Gyermekvasút egyik kis dízelmozdonya! Mire elértük a János-hegy vasútállomás peronját, már fel is tűnt a kanyarban a kis piros-fehér mozdony vontatta két kocsis szerelvény!

Úgy látszik, a karácsony utáni tespedtség alaposan megnyirbálta a kirándulni vágyók elszántságát, mivel itt is csak minimális volt az utazóközönség, kényelmesen találtunk magunknak helyet a karácsonyi díszítésű kocsiban. A kaptatók végén a kis dízelmozdony szinte szárnyakat kapva robogott velünk és alig több, mint negyedóra alatt visszaérkeztünk vele a Széchenyi-hegyre. Itt már nem volt más dolgunk, mint hogy áttalpaljunk a fogaskerekűhöz, amely szinte azonnal indult is vissza velünk a városba. A városmajori végállomáson búcsúztunk el egymástól, innen már ki-ki alapon indult mindenki hazafelé.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr7618292103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.01.01. 10:39:18

Ha tudtam volna, hogy ott vagytok, akkor integettünk volna az Apáthy-sziklától, ugyanis mi meg ott kirándultunk nagycsaládosan dec. 27-én.
Aztán meg lementem a gyerekekkel a Dunához, mert mi ritkábban járunk erre és a Duna nincs kint a rakparton, kérésre...

olahtamas- 2024.01.02. 08:59:38

Jó kis séta volt, jómagam sokszor szoktam felköszönteni a János-hegyet neve napján ehhez hasonló túrákkal :)
Annyi apró kiegészítést hozzátennék, hogy a Pálos70 teljesítménytúrát a Magyar Pálos Rend által felkért maroknyi csapattal közösen szervezem, és sok lelkes önkéntes segítő is mellénk áll a túra napján.

Sanyi Hungaria 2024.01.02. 09:58:01

A karácsony előtti hétvégéken én is jártam ezen a környéken. Az egyik nap a Normafára gyalogoltunk fel a diósárkon keresztül (nagyából követve a fogaskerekűt). A másik hétvégán onnan tovább a jánoshegyre (kis kitérővel) majd le a szépjuhásznéra. Az elmúlt hétvégén folytatva a hárshegy, hűvösvölgy útvonalon. A bádog büfében egy jó lángos még adott erőt hogy sötétedés környékén az újlaki hegyen legyünk.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.01.02. 10:52:15

@olahtamas-: Köszi a kiegészítést, de ne szerénykedj! Boldog új évet!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.01.02. 10:53:23

@Sanyi Hungaria: Szép ez a környék! Tényleg áldás, hogy Budapesten a hegyek szinte házhoz jönnek!
süti beállítások módosítása