Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Tavaszt idéző februári túra a Börzsönyben szép kilátásokkal

Csodás kilátások a Nagy-Galláról és Nagy-Koppányról, közöttük pedig séta az andalítóan csobogó Misa-réti-patak mellett (2024. február 10.)

2024. február 12. - horvabe

cimkp-t109.JPG

Túrázók a Nagy-Koppány ormán

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

109.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 20,30 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 1143/835 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos túra sok szintemelkedéssel) 
- Kilátások: 9/10 (Szép kilátás a Letkés feletti szántókról, a Nagy-Galla és a Nagy-Koppány ormáról).
- Jelzettség a túra időpontjában: A zöld kereszt, a zöld és kék háromszög, a Börzsönyi kék és a zöld sáv jelzés felfestettsége nagyon jó, könnyen követhető (9/10), a piros sáv jelzés jelzettsége a Misa-réti-patak völgyében több helyen hiányos, szerencsére a völgyben nem lehet eltévedni (5/10).

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

Megjegyzés:

A Nagy-Galla Letkésről, a Nagy-Koppány pedig Nagyirtáspusztáról egy-egy kirándulás keretében könnyen elérhető, a Misa-réti-patak völgyébe Márianosztráról érdemes indulni. 

TÚRALEÍRÁS

Amikor az előző, Szobtól Kóspallagig vezető túrám terveztem, a meglátogatandó szép kilátást nyújtó csúcsok, hegytetők sorában benne volt a Nagy-Galla és a Nagy-Koppány is, de ezeket időhiány miatt ki kellett húznom a listáról. Azonban nem mondtam le róluk, ezért a most szombati megmozdulásom két célpontjául ezeket a hegyeket jelöltem ki úgy, hogy köréjük kanyarítottam a szokásos 20-22 kilométeres túratávot is. Így tehát az Ipoly-parti Letkésről indulva először a Nagy-Gallát fogom megmászni, majd a Misa-réti-patak völgyében felkapaszkodva a Koppány-nyeregbe megmászom a Nagy-Koppányt is. Levezetésképpen végül Nagyirtáspusztán keresztül még elballagok a Kóspallag feletti Kisinóci turistaházhoz és ott várom majd meg a Kismaros felé induló helyközi buszt.

Ahogy két héttel korábban, most is az 5:05-kor a belváros felé induló 133E buszhoz sétáltam le a dombról Budafok központjába, aztán a Blahán a körúti tujára váltva háromnegyed hatkor már a Nyugati pályaudvar előtt tipródtam. Volt még vagy húsz percem a szobi zónázó indulásáig, ezért lőttem pár képet a kora reggeli pályaudvarról, aztán megkerestem a külső hetes vágányról induló vonatom. Bár az emeletes Stadler KISS pontosan indult, mégis pár perc késéssel érkezett meg Szobra, csak annyi időm volt, hogy az itt leszálló vagy tucatnyi utassal együtt megrohamozzam az állomásépület előtt várakozó, és Letkésen keresztül Bernecebarátiba tartó helyközi buszt.

Mire végeztünk a felszállással, már indult is a busz. Az Ipoly völgyében kanyargó úton a napkelte fényében lassan világosodó tájat lesve, egy szakaszon nagyon szép kialakítású kerékpárutat vettem észre az országúttal párhuzamosan a folyóparti fák között. Felírtam ezt a kerékpárutat is a csupán virtuális bakancslistámra, aztán már a megállókat figyelgettem, hogy el ne szalasszam a Letkés innenső végén lévő sportpálya megállóját. Mivel még a vonaton felhúztam a lábamra a kamáslikat és felfűztem az övemre a fényképezőgép tokját, leszállva a helyköziről már nem volt más dolgom, mint hogy indítsam a GPS-t és megvárjam, hogy pontosan meghatározza a pozíciómat. Végül fél nyolc után pár perccel indultam neki a túrának.

Egy utcányit még a főúton ballagtam visszafelé, aztán balra, a Béke utcára fordulva tűntek fel a villanyoszlopokon az első zöld kereszt jelzések. Elsétáltam a legutolsó házakig, majd a faluszélen a mezőkön átvágó füves keréknyomokra fordítottak a jelzések, végül egy középfeszültségű távvezeték oszlopait követve értem el egy fasor mögött a keresztező földutat. Megbámultam a szántókról a falura és a Helembai-hegységre nyíló panorámát, aztán belevágtam a túra érdemi részébe, vagyis a Nagy-Gallára felvezető hosszú kaptatóba. A szántók peremén kapaszkodó útról aztán hátra-hátra tekingetve láttam, hogy egyre szebben kinyílik mögöttem a panoráma, a mezők felső peremén meg is álltam egy percre, hogy képet készíthessek a tájról.

Most már mélyen alattam feküdt Letkés, mögötte látni lehetett az Ipolyt kísérő fasort, a hátteret itt is a kicsit túlzóan Helembai-hegységnek nevezett dombhát adta. Aztán beléptem az erdőbe és a kilátás hosszú időre eltűnt mögöttem. Széles gerincen kapaszkodtam felfelé, a lombtalan fák között jól ki lehetett venni előttem a Nagy-Galla ebből az irányból szinte szabályos kúp alakú csúcsát. Egyre emelkedve ballagtam el az erdei úton a Kis-Galla beerdősült csúcsa alatt, végül felértem a Galla-alja útelágazásába. Itt kezdődött a Nagy-Galla csúcsára felvezető zöld háromszög jelzésű ösvény, az útirányjelző táblán pedig konstatáltam, hogy most 370 méter magasan járok. Mivel már tudtam, hogy a csúcs 479 méter magasan van, odáig van még vagy egy gellérthegynyi emelkedés! Gyerünk hát, mert soha nem érek fel!

Nyugodtan mondhatom, az eddigi kaptató kismiska volt a zöld háromszög jelzések gyalogútjához képest, már a Közép- és Nagy-Galla közötti nyeregbe felvezető út sem volt piskóta, na de a Nagy-Gallára vezető kaptató még erre is rátett egy lapáttal! Szuszogva, fújtatva kapaszkodtam egyre magasabbra, a legmeredekebb részen megállva percenként, hogy kicsit kifújhassam magam. Végül csak felértem a csúcsra és lerogytam pár percre a magassági pont kövére. Aztán persze körbe is pillantottam és a szavam is elállt volna, ha lett volna kihez szólnom, olyan volt a csúcsról nyíló panoráma! De hát egyedül álltam fenn a tetőn, egy lélekkel sem találkoztam az idáig vezető utamon.

Kelet felé jól látszott a múltkori túrámon bejárt Kopasz-hegy, Só-hegy, Nagy-Sas-hegy gerinc az egyre magasabb csúcsokkal, tövükben Márianosztra terült el a kis medencében. Délkelet felé leláttam Zebegényre, mögötte a Duna csillogott ezüstös szalagként. Dél felé tekintve a Csák-hegy lapos tömbjétől jobbra Szob is feltűnt a távolban, délnyugat-nyugat felé pedig innen is látni lehetett a Helembai-hegységet, bár Letkés már eltűnt a dombok mögött. Elnézelődtem pár percet a tetőn, aztán a magassági pont kövére letelepedve megettem egy sajtos kiflim és ittam rá a szörpömből. Mivel volt 4G ragyásig, bejelentkeztem a blog facebook oldalára is, utána már csak üldögéltem a kövön a panorámában gyönyörködve.

Csak fél tíz után kászálódtam fel és indultam tovább, az órámra nézve csodálkozva vettem tudomásul, hogy több mint húsz percet töltöttem ezen a hegytetőn! Persze a lefelé vezető út sem volt kispályás, a kék háromszög jelzés ösvénye úgy lejtett, mintha a pokolig abba sem akarná hagyni (a csúcson váltott az ösvény jelzése, az egyik oldalról a zöld, a másikról a kék háromszög jelzések vezetnek fel a Nagy-Gallára). A legmeredekebb részen még óvatosan lejtőztem, minden lépésnél alaposan a lábam alá nézve, aztán ahol a lejtés megenyhült, kocogásra váltottam és hagytam, hogy a súlyom lehúzzon a keresztező erdei földútig.

A Börzsönyi Kéktúra kék sáv jelzéseit követtem a hullámvasutazó úton a Piribék-rét füves foltjáig, itt társult mellé a zöld sáv jelzés és indultam tovább ezeket követve. Kényelmes erdei menet kezdődött, és bár többször is irányt kellett váltanom az erdei utak kereszteződéseiben, a jelzettség szinte tökéletes volt. A lombtalan fák ágai között beszűrődő napsütést élvezve egy idő után egyre jobban éreztem, a vékony széldzsekim már felesleges, itt bizony neki kell vetkőzni! Végül a derekamra kötve indultam tovább, hogy ha kell, az árnyékos hegyoldalakban magamra kaphassam, de a túra végéig nem volt rá szükségem.

Végül egy erdei útelágazásban értem el azt a pontot, ahol a kék és zöld sáv jelzések elváltak egymástól. Nekem jobbra kellett itt indulnom, a zöld jelzéseket követve és ráfordultam a meredeken lejtő földútra. Alaposan kilépve pár perc után elértem a bokros hegyoldalt és megcsodáltam a visszafelé, a Nagy-Gallára nyíló kilátást. Igen ám, de hol vannak a jelzések? Rápislantva a GPS kijelzőjére egyből láttam, hogy már régen letértem róluk és most valahol a semmi közepén állok. Hát ezt meg hogyan hoztam össze?

Nem volt mit tennem, vissza kellett kapaszkodnom egészen az útelágazásig, aztán ott alaposan körülnézni. Itt láttam csak, hogy a bár a zöld sáv jelzések rátérnek a földútra, de pár lépés után diszkréten le is fordultak róla egy ösvényre. Na, ezt jól benéztem! Itt vesztettem vagy egy negyedórát, persze a szívás még nem ért véget, ugyanis a jelzett ösvényre rátérve egy pár éves tarvágás nyomán létrejött dzsindzsás foltot kellett kereszteznem! Itt alaposan megszenvedtem a kanyargós ösvényen átnyúló tüskés szederágakkal, aztán egy friss erdőritkításon kellett átvágnom az otthagyott ágkupacokat kerülgetve. Kis megkönnyebbüléssel értem el végre az öreg erdőt, itt aztán a lejtős ösvényen kocogósra véve a figurát lerongyoltam a Misa-réti-patak völgyébe.

Precíz tábla jelezte a patakparti piros sáv jelzések útvonalát, tehát most újabb váltás jön a jelzett utak között. Elindultam balra, felfelé a patakparton, de egy fia piros jelzést sem láttam egy darabig a fákon. Visszatalpaltam az útelágazáshoz, megnézem újra a táblákat, szerintük jó felé indultam el, a GPS is ezt az utat jelezte. Akkor gyerünk tovább! Végül néhány száz lépés után feltűnt az első kósza piros sáv jelzés egy patakparti fán. Akkor tényleg jó úton járok! Érdekes ennek a jelzésnek a felfestése, néha több száz lépést is megtehettem anélkül, hogy akár csak egyet is láttam volna, máshol pedig szinte egymást érték az patakparti fákon! Szerencsére a vígan csörgedező erecskét követve nehéz eltévedni, azonban nekem kellett folyton kitalálnom, hogy a sokszor az avarba belevesző ösvény éppen a patak melyik partján vezethet.

Persze maga a patakvölgy csodálatos volt! Az esős tél után a Misa-réti-patak vígan csobogott a medrében, a melegen tűző napfényt élvezve kapaszkodtam egyre feljebb a patakvölgyben. Megálltam egy pillanatra a Koldus-kút szépen kiépített forrásánál, de az el volt apadva. Ez csak amiatt érdekes, mert amúgy számtalan működő, de kiépítetlen forrás, erecske táplálta a patakot. Később az egyre keskenyebb erecske elfogyott mellőlem, csak a völgy maradt, ennek az alján kaptatva értem el az erdészeti utat. Csak pár lépésre kellett rátérnem a hajtűkanyarjában, aztán folytatódott a gyalogút. Viszonylag kemény kaptatóval érkeztem fel a Koppány-nyeregbe, ahol még kicsit hullámvasutazott az út alattam, amíg elértem a Nagy-Koppány csúcsára vezető kék kereszt jelzések kiágazását.

Az út meredeken indított, úgy látszik ezen a napon meg kell küzdeni minden kilátásért! Szerencsére ez a kaptató, bár meredek volt, hamar elértem rajta a hegytető rétjét. Éppen egy kisebb társaság gyönyörködött a kilátásban, ezen a napon ők voltak eddig az első túrázók, akikkel találkoztam az utam során! Megálltam mellettük, pár szót váltottunk, aztán ők továbbindultak arra, amerről megérkeztem a tetőre.

Persze itt is alaposan kiélveztem a kilátást, ami tulajdonképpen majdnem ugyanaz volt, mint pár órával korábban a Nagy-Galláról. A Nagy-Koppányról is dél felé nyílt félkörben a kilátás, csak most már feltűnt a Széles-hegy valóban széles háta mögött a Nagy- és Kis-Galla kúp alakú csúcsa is. Bár már negyed egy felé járt és eléggé kimelegedett az idő is, mégis párás maradt a levegő, most sem lehetett jobban látni semmit a reggeli kilátásnál. Azért tartottam itt egy hosszabb ebédszünetet, csak fél egy után indultam tovább. A nagy kapaszkodások már véget értek erre a napra, a tetőről is csak alig-alig lejtett az ösvény, amelyen leértem a jól kijárt erdészeti földútra.

Megindultam rajta Nagyirtáspuszta felé továbbra is a kék kereszt jelzéseket követve, azonban egy bekerített egy-két éves tarvágás mellett megállított a látvány. Itt úgy tűnik, előnevelt facsemetéket ültettek el és ezeket valamilyen műanyag lapokból összehajtogatott négyszögletes csövekkel burkolták, talán azért, hogy ne rágják meg azokat az állatok. Később elballagtam a 2021-es Eucharisztikus kongresszus tiszteletére állított hatalmas fakereszt tövében, majd az erdei út hajtűkanyarjában a letérést kicsit benézve ráfordultam a nevenincs völgyecske alján futó ösvényre és végigsétáltam rajta a kisvasút nagyirtáspusztai állomásáig.

2016-ban avatták fel a kisvasút Márianosztra és Nagyirtáspuszta közötti szakaszát, így megvalósult a tényleg egyedülálló, 22 kilométer hosszúságú transzbörzsönyi keskenynyomtávú vasútvonal! Itt Nagyirtáspuszta mellett, a Vízválasztón éri el a vágány a teljes útvonal legmagasabb pontját 426 méter magasan. Persze ez a kisvasút már több mint száz esztendős, azonban 1975-ben a Szob és Nagyirtáspuszta, 1992-ben pedig a nagybörzsönyi részén szűnt meg a közlekedés. 2002 és 2016 között több lépésben állították helyre a teljes pályát és indult meg rajta újra a forgalom. Így tehát most már nagyirtáspusztai átszállással eljuthatunk a Börzsöny hegyein keresztül Szobról Nagybörzsönybe. Ettől a vasúttól függetlenül működik az ismertebb, Kismaros és Királyrét között közlekedő keskenynyomtávú vasút és a Kemencei kisvasút is. Így tehát a Börzsöny a leghosszabb keskenynyomtávú hálózattal rendelkező középhegységünk!

Kicsit kiesett az útvonalból, de elballagtam 2-300 lépésnyit a vasútállomás melletti padokig és tartottam egy rövid sziesztát. Már láttam, időm van rengeteg, hiszen csak két óra múlva, 15:37-kor indul a buszom a Kisinóci turistaháztól, amelyre aztán felszállhattam több megállójában is. Megettem hát egy újabb kiflim, ittam rá a szörpöm maradékából, aztán a kisvasút pályáját keresztezve a jól kijárt erdei földúton elsétáltam a szállodákig.

Az évek során szépen kiépült Nagyirtáspuszta, tisztára úgy néz már ki, mint valami komoly hegyi üdülőhely! Egyrészt már 82 szobával működik a wellness hotel, mellette áll a vendéglő épülete, tőlük pár száz lépésnyire pedig a volt Szent Orbán fogadó, a mostani Szent Orbán Residence áll. Ehhez képest forgalom is volt jócskán! Autók forgolódtak a parkolókban, kiránduló családok, párok jöttek-mentek az épületek között, ezért csak pár képet készítettem a házakról és már mentem is tovább.

Elbaktattam az úton a Residence épületéig és a túlsó sarkán egy balkanyarral belevágtam a Kis-Sas-hegy és a Nagy-Sas-hegy közötti nyeregbe felvezető kaptatóba. Nem volt ez túl hosszú, talán csak nyolcvan métert kellett kapaszkodni, de szivatósan meredek volt, úgyhogy meg is álltam egy percre a nyereg turistaút elágazásában. Ide érkeztem két héttel ezelőtt a gerinctúrámon és ereszkedtem le az Érsek-tisztás rétjére. Most is letrappoltam a lejtőn a füves mezőre, ahol a Nagy-Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy gerincre induló kirándulók autói szoktak várakozni a szállókhoz vezető útról letérve. Most szinte üres volt a rét, csak néhány autó álldogált a füvön, viszont itt leültem egy farakásra, hogy a továbbiakon elgondolkozzak.

Utam java részét már megtettem, most azonban dönteni kellett arról, hogyan is jussak el a buszomhoz. Mehettem volna a két hete már megismert sárga sáv-sárga kereszt jelzés útvonalán a Ló-hegyi-patak völgyében, vagy csak a sárga sáv jelzéseket követve direktben Kóspallagra. Harmadik lehetőségként a zöld sáv jelzés útvonala merült fel, ez a szállodákhoz vezető keskeny aszfaltutat többször is keresztezve ereszkedik le Kóspallag fölé, a Kisinóci turistaházhoz. Végül ez mellett döntöttem, mivel ezen az úton még nem jártam soha (persze ezzel nem mondtam nagyot, ugyanis a börzsönyi turistautak zömén még egyáltalán nem jártam).

Alaposan ráfaragtam ezzel a választással, ugyanis a rétet éppen csak elhagyva egy vegyesen szálalt, itt-ott tarvágott erdőrészbe jutottam az erdőgazdasági járművek által mélyen felszántott utakon botladozva, ráadásul sok helyen a ritkított fák között növekvő dzsindzsával és a szerte-széjjel hagyott vékonyabb ágak halmaival is meg kellett birkóznom. Az azonban az erdei munkások javára írandó, hogy a jelzésekkel festett fákat általában meghagyták, tehát legalább a tájékozódással nem volt gond. Már arra gondoltam, hogy hagyom a fenébe az erdőjárást és felkapaszkodom a völgyből a hegyoldalban futó útra, de aztán ismét elértem az öreg erdőt, ahol hirtelen minden rendbe jött: kényelmesen járható turistaút kígyózott ismét a bakancsaim alatt.

A gyalogút többször is keresztezte az aszfaltutat, végül leereszkedett a Pokol-völgyi-patakhoz, ahol a gázlón keresztül megérkezett az Országos Kéktúra útvonala a Nagy-Hideg-hegy felől. Innen már csak pár lépés volt a Kisinóci turistaház épülete, itt aztán leültem a télidőben zárva tartó kertvendéglő egyik padjára. Volt még fél órám a buszomig, így aztán megszabadultam a reggel óta hordott és cseppet sem sáros kamásliktól, levettem az övemről a fényképezőgépem tokját és megvettem a MÁV appal a hazafelé útra szóló vonatjegyem is Kismarostól a Nyugatiig.

Aztán amikor beállt a busz a fordulóba, felszálltam rá és lezötykölődtem vele Kismarosra. A vonat szokás szerint tele volt hazafelé tartó turistákkal, amelyen komolyan meglepődtem, hiszen szinte senkivel sem találkoztam az erdőben a túrám során! Mikor megérkeztünk a menetrend szerinti perces pontossággal, 17:58-kor a Nyugatiba, még volt fél órám, hogy elérjem a dombra tartó 250-es buszt, de a hármas metró szerelvénye is pont elhúzott előttem, meg négyesé is a Kálvin téri átszállásnál, úgyhogy a sok várakozás miatt éppen lekéstem azt, így fél órát dekkolnom kellett még Kelenföldön a következő buszra várva. Végül hat után pár perccel léptem be a lakásunkba.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr4418323897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.02.12. 09:33:57

1997-ben első nyári gyakorlatom a Nagy Galla lábánál volt.
Volt ott akkor egy elaggot ház, ott szálltam két hétig.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.12. 14:01:43

@gigabursch: Amikor fenn jártam a csúcson láttam egy házikót a hegy délnyugati lábánál. Kis tisztáson állt. Lehet, hogy az lenne?

gigabursch 2024.02.12. 14:58:04

@horvabe: @gigabursch:

47,8705262, 18,8231441

A Google Maps linken hidztikézik, hogy tiltott kifejezést használom

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.12. 17:11:31

@gigabursch: Igen, rajta van a Nagy-Gallán készített harmadik képen a magasságjelző kőtől balra! Itt a blogon megnyitva csak a tisztás látszik, de ha a képet letöltöd, akkor megnyitva az 1200*900 pixeles fotót már felismerhető az épület.

olahtamas- 2024.02.13. 07:33:25

Szép túra, jó szuszogós. A Nagy-galla is olyan célpont, amire jó ha 5 évente ráveszem magamat :)
A Börzsöny pedig jó nagy, a belseje sok túrázót magába tud fogadni, a Budai-hegységre jellemző zsúfoltság érzete nélkül.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.13. 11:51:49

@olahtamas-: Ahogy látom, a Börzsönyben nagyon sok hegy "jó szuszogós"! Eddig mind az volt, amit megmásztam, de nem bánom, mert ilyen helyekről szép a kilátás is!

Viszont az volt furcsa, hogy reggel a bernecebaráti buszon én voltam az egyetlen hátizsákos, meg Kóspallagról lefelé is csak egy páran voltunk turisták a buszon, inkább kéktúrázók. Viszont Kismaroson tömeg állt a vasúti megállóban, de Nagymaros felől már zsúfoltan jött az emeletes KISS. Ehhez a zsúfoltsághoz képest egy szombat délután a pomázi HÉV megállóban nudli! :-D

Sanyi Hungaria 2024.02.14. 19:50:40

A túrázók között már szálló ige: " A Börzsöny nem viccel..." ezt már számtalanszor megtapasztaltam

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.15. 06:37:27

@Sanyi Hungaria: Ez bizony így van, a kaptatói húzósak, van épp elég szint egy-egy túrámon. De úgy olvastam, a Börzsöny a legfiatalabb hegységünk, nem volt még ideje lekopni!
süti beállítások módosítása