Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Túrakerékpárral Galyatetőről Kékestetőn keresztül Egerbe

Kemény kapaszkodás Kékestetőre, majd hosszú lejtő Recskig, vizit egy Árpád-kori templomnál és az egerszalóki mészpadnál (2020. június 25.)

2024. április 08. - horvabe

cimkep-k14.JPG

Kilátás a dombokról Egerszalókra, valamint az Eger melletti Vár-hegyre és Nagy-Eged-hegyre

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k14.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 79,29 km (kerékpár computerrel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 1280/2078 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos kerékpártúra sok szintemelkedéssel) 
- Kilátások: 7/10 (Szép kilátások a Galyatetőről, Kékestetőről, a 24-es útról több helyen, valamint Egerszalókra a dombokról).
- Jelzettség a túra időpontjában: A túra útvonala nincs jelezve

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

Megjegyzés:

Mivel ezen a túranapon több települést is érintettem, a teljes túra útvonala több kisebb-nagyobb szakaszra felbontható.

TÚRALEÍRÁS

Még évekkel ezelőtt, a blogolás előtti időben vágtam bele az Országos Kerékpáros Körtúrába, amely egy nagyjából 4100 kilométeres úton körbejárja Magyarországot, de mivel a munkám miatt nem tudtam egyszerre végigtekerni rajta, pár napos szakaszokra bontom az útvonalát és ezeket egymás után fűzve próbálom teljesíteni a hatalmas távot. Erre az utamra Salgótarjánból indultam, az előző túranapomon onnan tekertem el a Medves fennsíkján és a Heves-Borsodi-dombságon keresztül Galyatetőre, most onnan indulok tovább az utamon a Mátra és a Bükk között fekvő Egerbe.

Korán ébredtem a Fogadó a Táncoló Kecskékhez szobájában ezen a csütörtöki napon, de hát olyan fáradt voltam előző este, hogy már nyolc óra után elaludtam. Fél öt felé aztán kivetett az ágy, megmosakodtam, megborotválkoztam, aztán csendesen mindent összepakoltam a kerékpáros oldaltáskába és a hátizsákomba. Fél hét után már mindennel végeztem és mivel verőfényes volt ez a kora reggel, gondoltam, elindulok körülnézni Galyatetőn! Szerencsére a szobámhoz kapott kulcs karikáján volt egy másik a panzió bejáratának zárjához is, így aztán nem kellett zavarnom ezzel a tulajt.

k14-01.JPG

A Fogadó a Táncoló Kecskékhez kora reggel

A fogadóról, ahol most megszálltam, már korábban örömódákat zengett egy régi túratársam, nem is csalódtam benne, kényelmes volt a szobám, finoman is főztek, ráadásul a tulajdonos is kedves volt, egyáltalán nem orrolt meg azért, hogy csak egyetlen éjszakát szeretnék eltölteni a panziójában. Galyatető amúgy is egy csendes hely, ráadásul az épület nem is az országútról a Nagyszállóhoz vezető Kodály Zoltán sétány mellett épült, tehát itt nem kellett félnem attól, hogy a forgalom miatt nem tudok majd pihenni!

Pár perc alatt lesétáltam a Nagyszálló parkolójába és csodálkozva néztem körül, hiszen eddig akármikor jártam errefelé, mindenhol autók álltak, de most totál kihalt volt a hatalmas tér! Nem nyitott volna még ki a szálloda a koronavírus járvány miatti bezárásból? A kis vendéglősor is zárva volt, persze nem is számítottam arra, hogy ilyen korán bármit is nyitva találok, reggelire pedig úgyis visszatérek még a panzióba. Lassan elballagtam a nemrégiben felújított Turistacentrumig, itt nyitva volt a kertkapu, felsétáltam hát az udvarára.

Amikor a galyatetői szállásokat nézegettem pár nappal korábban, először a centrum honlapjára látogattam el, de egyáltalán nem volt olcsó a kényelmes szállás, bár bivakhelyre mehettem volna szinte ingyen, de most nem az ilyen stílust kerestem. Ráadásul, ha a vacsorát és a reggelit is beleszámoljuk, talán még jobban jöttem ki a panzióval! Persze itt is zárva volt még minden, de az Országos Kéktúra bélyegzőjét megtaláltam, így aztán nyomtam egy extra stemplit a kerékpáros körtúra igazoló füzetének szuhai és kékestetői rubrikái közé! Ha már lúd, legyen kövér!

A Turistacentrum épülete sarkánál kezdődik az a sétány, amin fel lehet kapaszkodni a hegytetőn álló kilátóhoz. Ezt is felújították, sőt, meg is magasították pár éve, hiszen a torony körül megnőtt bükkös miatt már nem sok kilátás nyílt a tetőteraszáról! Belöktem egy 200 forintost az automata forgósorompó pénzbedobó nyílásán, így aztán felkapaszkodhattam a külső lépcsősoron a tetőszintre. Nem számítottam ilyen kora reggeli órán komolyabb kilátásra, ezért aztán alaposan meglepődtem, amikor felértem! Persze, még párás volt kicsit a levegő, de szokatlanul messzire elláttam a toronyból!

Észak felé tekintve alattam terült el Mátraalmás, még azt a kis rétet is láttam, ahonnan tegnap feltekintettem ide, amikor megpihentem ott pár percre. Ebben az irányban a látóhatáron a Karancs kétpúpú háta és a Medves fennsíkja magasodott, előtte terült el a Heves-Borsodi-dombság, melyen tegnap áttekertem a bicajjal. Délkelet felé fordulva persze a Kékes uralta már a látóhatárt, ebben az irányban alaposabban is körülnéztem, hiszen erre kell majd folytatnom az utamat! Dél felé az Alföld terült el a hegyek lábánál, persze a síkot megülte még a reggeli pára, arrafelé nem volt hát sok látnivaló. Nyugat felé a szomszédos Piszkéstetőn feltűnt a csillagvizsgáló egyik kupolája, mögötte a Mátra távolabbi csúcsai sorjáztak. Abszolút szélcsend volt, az előző nap még kitartóan fújó északnyugati szél is elült reggelre. Elnézelődtem pár percig, fényképeztem is, aztán megindultam lefelé a hosszú lépcsősoron.

Mire leértem, már fél nyolc felé járt az idő, éhes is voltam már piszokul, visszaballagtam hát a szállásomra. Lehordtam a csomagokat a bringához, felmálháztam, lerendeztem az anyagiakat a recepción, aztán beültem az ebédlőbe reggelizni. Ha már a vacsorát nem tudtam megenni előző nap, most kihasználtam a lehetőséget, és alaposan megtömtem a hasam a svédasztal választékából, hogy legalább délig ne legyen gondom a kajálással! Fél kilenc felé végeztem mindennel, elbúcsúztam hát és nyeregbe szállva elindultam lefelé Galyatetőről, méghozzá a már korábban bejárt úton, ugyanis csak a szállás miatt tettem kitérőt ide, a hegytetőre.

Már előző nap is észrevettem, amikor felfelé tekertem, hogy eléggé pocsék az országút aszfaltozása, de akkor persze nem zavart, hiszen lassan kapaszkodtam csak, de most komolyan rázott a kormány, sőt, egy kicsit megsüllyedt aszfaltfoltba belehajtva még a kerékpár computer is kiugrott a tartójából! Hallottam, ahogy pattog mögöttem az aszfalton, miközben satuzva vészfékeztem, és úgy hallottam, hogy a bal oldali árok felé tart, mielőtt elenyészett volna a hangja. Alaposan körülnézve persze megtaláltam az árokban összegyűlt tavalyi avarban és úgy láttam, semmi baja nem történt, csak az egyik sarka repedt meg egy kicsit!

Ettől kezdve már óvatosabban lejtőztem, elhaladtam az erdőgazdasági aszfaltút torkolata előtt, amelyen Mátraalmás felől előző nap felértem az országútra, majd pár percre megálltam ott, ahol az út a keskeny Mátra gerincen haladt egy darabon. Leszállva a bringáról megcsodáltam a kelet felé, Parádsasvárra nyíló pompás kilátást, és kicsit szomorúan konstatáltam, hogy ez a szép panoráma pár éven belül el fog tűnni, ahogy egyre jobban felcseperedik a hajdani tarvágáson növekvő fiatal bükkös. Itt az Országos Kéktúra ösvénye az országúttal párhuzamosan vezet, mindössze pár méter távolságban, néhány éve jártam be ezt a szakaszát, akkor még egy kopár erdőfolt terpeszkedett itt, most pedig már csak éppen el lehet látni a fiatal erdő fái felett! Sic transit gloria mundii!

Pár perc nézelődés után nyeregbe pattanva már gyorsan leértem a Mátra-nyeregbe és megnyugodva láttam, hogy a 24-es főút, amelybe a galyatetői út belecsatlakozik, tükörsimára lett nemrégiben aszfaltozva! Örömmel tértem rá, még az emelkedője sem zavart, amellyel azért meg kellett birkóznom, mire felértem rajta Mátraházára. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy megpihenek a büféknél, de aztán inkább lendületből ráfordultam a Kékestetőre felvezető útra. Ez is frissen volt felújítva, tükörsima és széles aszfaltozással, de kénytelen voltam megállni, ugyanis elfogyott hamar a lendület a meredeken emelkedő úton!

Erős, 10% feletti kaptatóval indított az út, toltam pár száz méteren a bringát a sípálya alatti szerpentinkanyarig, itt szerencsére megenyhült az emelkedés, de éppen csak annyira, hogy a leglassabb, 39/28-as áttétellel már meg tudtam forgatni pedálokat! Lassan, szenvedve azért tekertem vagy két kilométert a hegytető alatti utolsó szerpentinkanyarig, de itt megint le kellett szállnom a nyeregből. Feltoltam a bicajt a szanatórium bejáróútjáig, itt aztán pecsételtem a portán a kéktúra bélyegzővel a füzetem kékestetői kockájába. Ez a bélyegzés is megvolt hamar, és a füzetecske szerint legközelebb már csak Egerben kellett bélyegeznem! A szanatórium portájától aztán egy végső tolással felérkeztem az autóparkolón keresztül a csúcsra.

Kivártam a soromat a csúcskőnél fényképezkedni óhajtók hosszú sorában, aztán elkészítettem az ilyenkor szokásos szelfit. Nem messze állt a kőtől a hazánk nevezetes pontjait jelölő egyik kopjafa, itt természetesen Magyarország legmagasabb pontjára érkeztem. Itt is elkészült az emlékfotó, a párja annak, amelyet még 2018-ban lőttem Pusztavacs határában, a Jeltorony melletti kopjafánál, amely viszont az ország földrajzi középpontját jelöli. Kicsit még elnézelődtem a tetőn, de a TV torony kilátója még zárva volt, és mivel kedvem sem volt kivárni a nyitásig hátra lévő időt, inkább továbbindultam innen is.

Pár perc alatt lezúdultam a tökéletes aszfaltozású úton visszafelé Mátraházára, ahol most meg is álltam a nagy autóparkolóban a Csülök büfé előtt. Nem voltam még éhes, hála a bőséges reggelinek, de kértem benn egy konzerv Soproni Szüzet, amellyel aztán kiültem a terasz egyik asztalához. Lassacskán elkortyolgatva az alkoholmentes sört ki is pihentem magam, csak tizenegy felé indultam tovább. Harminc kilométeres, kezdetben eléggé meredek, aztán persze egyre jobban ellaposodó lejtő várt itt rám, amely ki fog tartani alattam egészen Sirokig!

Élmény volt az ereszkedés a kitűnő aszfaltozású 24-es úton, csak egy-egy pillanatra állva meg az út szélén, hogy egy szerpentinkanyarból megörökíthessem a már magasan fölém tornyosuló Kékestetőt és egy tarvágáson keresztül a még távoli Bükkre nyíló panorámát. Hamar elértem a parádsasvári elágazást, aztán az egyre jobban megszelídülő lejtőn Parádot. Végül egy jól felszerelt Coop áruház előtt álltam csak meg, ahol megvettem a napi enni- és innivalókat. Itt vettem észre, hogy a vidékiek széles ívben tesznek a járvány miatti maszkviselésre, amikor ugyanis beléptem maszkos arccal, úgy néztek rám a vásárlók, mintha egy marslakó lennék! Nem akartam kilógni a sorból, levettem hát én is, de azért magamban megcsóváltam a fejem!

Parád után már nem volt olyan jó a 24-es út állapota, mint korábban, de azért jól tekerhetőnek bizonyult, kényelmes tempóval értem el pár perc alatt Parádfürdőt, ahol megálltam egy kicsit az Erzsébet szállónál. Még Ybl Miklós tervei alapján épült a XIX. század végén a hazánkban szokatlan stílusú, favázas épület, de kétségtelenül szépen illeszkedik a környezetébe! Megnéztem minden irányból, pár képet is készítettem róla, aztán továbbindultam. A védett vadgesztenyesoron gyorsan átértem Recskre, innen pedig kényelmes menettel egy óra felé már Sirok központjában voltam.

Lőttem pár fotót a házak felett feltűnő Siroki várról, korábban úgy terveztem, fel is kapaszkodom a bringával oda, de az egyre jobban kimelegedő déli verőfényben inkább árnyékba húzódtam egy útszéli kőkereszt mellett és kényelmesen megebédeltem. Átnéztem a térképet is és elgondolkodtam a továbbiakon. Mivel úgy döntöttem, nem megyek fel a várba, hiszen jártam már ott többször is, egészen korán Egerbe érhetnék, hiszen már csak alig több mint 20 km volt odáig a távolság 24-es úton, amely az Országos Kerékpáros Körtúra ajánlott útvonala is. Viszont már elegem volt a sűrű forgalomból, ezért úgy döntöttem, beiktatok inkább egy kis kerülőt, hogy érinthessek pár környékbeli nevezetességet a kisebb forgalmú mellékutakon.

Így aztán visszafelé indultam el a 24-es úton és Sirok határa után tértem le róla a faluk között kanyargó 2415-ös útra. Rögtön a lefordulás után megálltam egy pillanatra, mert a Parádi-Tarna völgyének rétjén keresztül szép kilátás nyílt vissza Galyatetőre, de aztán ez a panoráma gyorsan elenyészett, ahogy az út beért az erdőbe. A Tarna völgyében haladt az országút, így aztán nem volt sok kaptató rajta, ráadásul kicsi volt a forgalom is. A fák lombjai összeborultak a fejem felett, az aszfaltozás sem hagyott sok kívánnivalót maga után, most már láttam, jó döntés volt errefelé továbbindulni! Hamar magam mögött hagytam Kőkutat, aztán kényelmes tekeréssel átértem negyed óra alatt a kicsiny Tarnaszentmáriára.

Tarnaszentmária legfőbb nevezetessége az öreg templom, ami a dokumentumok szerint hazánk egyik legrégibb és eredeti formáját szinte teljesen megőrzött temploma! Különlegessége a szentély alatt található kis altemplom, amely fejedelmi temetkezési hely lehetett hajdan. A bicajt leparkolva az út szélén, egy kis parkon keresztül felsétáltam a templomkapuhoz. Persze zárva volt, és mérgelődtem egy sort, hogy nem néztem utána, hol lehetne elkérni a kulcsát! Na, de több is veszett Mohácsnál! Kicsit megültem egy fa árnyékában álló padon, aztán továbbindultam innen is.

Egyre jobban kezdett kimelegedni ez a délután is, még a meleg délnyugati szél is feltámadt, ráadásul Tarnaszentmária után már nem voltak erdők sem, szántóföldek között tekertem át a közeli Verpelétre, közben elhaladtam a Verpeléti Várhegy alatt. Ez a csonkakúp alakú dombocska egy úgynevezett parazita vulkán, amely működése során a mátrai hegyvidéket kialakító vulkanizmushoz csatlakozott. A dombra a középkorban vár épült, de a romjai mára már eltűntek. A XX. század elején tárták fel a minivulkán kráterét és kürtőjét, jelenleg természetvédelmi oltalom alatt áll.

A dombtól már gyorsan begurultam Verpelétre, itt aztán rátértem az Egerszalók felé továbbinduló 2416-os útra és gyorsan magam mögött hagytam ezt a települést is. Enyhe emelkedőn egy dombhátra kapaszkodott fel az út, itt aztán megálltam az utat követő foghíjas fasor árnyékában, mert már úgy éreztem, felforr a kora délutáni tűző napsütésben az agyvizem. Aztán a bicajt az árokparton ledöntve és visszafordulva fantasztikus kilátás nyílt az éppen magam mögött hagyott Mátrára! Pár percig csak csodáltam a látványt, aztán párat fényképeztem is. Még a Kékesen álló TV torony is látható volt a távolban! Hát, jókora utat megtettem már azóta, hogy reggel a tövében álltam!

Kicsit lehűtöttem magam a fasor árnyékában üldögélve, aztán erőkímélő tempóban továbbindultam. Egy darabig még a mezők között vezetett az utam, aztán a Szóláti-patak keresztezése után egy dombgerincre kapaszkodott fel szerpentinezve az aszfaltcsík. Még az orromról is csepegett az izzadtság, mire feltekertem a tetőre, itt aztán meg is álltam pár percre pihenni egyet. Nem kapaszkodtam sokat, talán 80-90 méter lehetett az összemelkedés, de itt még az utat kísérő erdő sem adott árnyékot. A füves árokparton üldögélve kifújtam magam, aztán a gerinc túlsó oldalán kezdődő lejtőn belefogtam az Egerszalókra levezető gurulásba.

Egy szerpentinkanyarban állított meg a fejedelmi kilátás: a völgyben feltűnt a falu, tőle balra a következő dombgerinc felett idekacsingatott már az Eger határában álló Nagy-Eged-hegy erdős oldala, jobbra pedig megpillantottam a termálfürdő épületkomplexumát. Itt is fényképeztem párat, aztán lesuhantam az országúton Egerszalókra. A központban jobbra térve az elágazásban végigtekertem az Ady Endre úton, aztán a házakat elhagyva ráfordultam az országúttal párhuzamosan haladó tökéletesen kiépített kerékpárútra. Ezen értem el néhány percen belül a termálfürdő parkolóját, közben egy fiatal kerékpáros pár megállított, hogy hol kezdődik az Egerbe átvezető kerékpárút? A túrám előtt alaposan átbogarásztam az útvonalat a 2019-ben kiadott kerékpáros túraatlaszom oldalain, az nem mutatott erre a szakaszra semmilyen kerékpárutat, ezért aztán csak annyit mondtam, hogy nem vagyok helybeli, és ilyen utat sem ismerek.

Aztán a szállóhoz vezető úton továbbindulva már fel is tűntek előttem az épületei. Egerszalók igazi nevezetessége azonban a szálló mellett a föld mélyéből feltörő hévízforrás, mely 65-68 °C-os vizet ad. A domboldalon lefolyó víz látványos mészkőlerakódást épített, amely Európában egyedülálló. Ez a sódomb helyi védelem alatt áll, a fürdő építése óta kiépített sétaúton lehet megközelíteni. Elgondolkodtam azon, hogy megnézem gyalogosan alaposabban is a forrást, de az agyforraló hőségben lemondtam róla! Árnyékba húzódva inkább itt is pihentem egyet, a pados sódombot pedig csak távolról, az útról fényképezgettem.

Nagyon nem akaródzott továbbindulni, de még le kellett tekernem az Egerig, a szállásomig vezető vagy nyolc kilométert! Tudtam, hogy egy, az előbbihez nagyon hasonló kaptató vár még rám, de ez lesz az utolsó ezen a túranapon! Kis kerékpáros csapat húzott el mellettem: a kamaszlányok valamilyen helyi kerékpáros csapat tagjai lehettek, és most indulhattak vissza a könnyű versenygépeiken Egerbe. Végül csak erőt vettem a lustaságomon, nyeregbe kászálódtam, és utánuk indulva belevágtam utam utolsó szakaszába. A szálló bekötőútján kitekertem az országútra, és itt vettem észre, hogy kitűnő aszfaltozású kerékpárút kíséri azt. Ez hát az Egerbe átvezető kerékpárút! Ez az aszfaltcsík annyira új volt, hogy csak a túráról hazaérve olvastam az átadásáról! A tökéletesen kivitelezett, széles, tükörsima kerékpárút az országutat követve 4-5% meredekséggel kapaszkodott fel a dombhátra, viszonylag könnyen tekerhetően.

Felérkezve a lapos gerincre tartottam még egy utolsó pihenőt, aztán legurultam a kerékpárúton Eger határába, a körforgalomhoz. Itt rátérve a Mátyás király útra, vagyis a 25-ös út városon átvezető szakaszára elindultam a központ felé. Szerencsére itt is volt kiépített kerékpárút, először az út bal oldalán vezetett, aztán egy lámpás kereszteződésnél áttért az út jobb oldalára. A gyalogosok miatt csak lassan tudtam itt haladni, de már nem is siettem különösebben! Aztán a vasútállomás melletti csomópontban jobbra fordultam, a Deák Ferenc utcára, innen pedig már csak pár perc volt az Európa Panzió, az aznapi szállásom.

Kitöltve a bejelentőlapom már meg is kaptam a szobám kulcsát, ott aztán az átizzadt gönceim ledobálva magamról a zuhany alá vezetett az első utam. Tiszta ruhába átöltözve csekkoltam a kerékpárcomputert: ezen a napon 80,24 km-t gurultam a bicajjal, mindeközben 1239 méter szintemelkedést is legyőztem. Egy kicsit elgondolkodtam a továbbiakon. Úgy terveztem, hogy városnézéssel fejezem be a napom, megvacsorázok valahol és korán lefekve rápihenek a holnapi túranapra, vagyis a Bükk-szerpentinre. Viszont éreztem, olyan sokat kivett belőlem az eddigi két nap több mint 2500 méter szintemelkedése, hogy nem sok kedvem volt innen már továbbindulni! Tehát döntöttem: maradok holnap reggel Egerben, és inkább nézelődéssel töltöm majd a napomat.

Így viszont most nem kellett bemennem a városba, volt annyi még a délelőtti vásárlásból, hogy kényelmesen megvacsorázhassak a szobámban, aztán korán eltegyem magam másnapra. Így is tettem, aztán pénteken a reggeli után a kerékpárt és a csomagjaim a panzióban hagyva délelőtt végigsétáltam a belvároson és csak a 13:04-es vonattal indultam vissza Budapestre. Éppen csak elkerültem azokat a zivatarfelhőket, melyek aztán özönvízszerű esőt zúdítottak Egerre és Miskolcra, meg a közöttük fekvő Bükkre is. Ezt tehát megúsztam szárazon! Budapesten még végigtekertem a péntek délutáni csúcsforgalomban Budafokig, végül négy óra felé léptem be a lakásunk ajtaján. Hazaértem hát az Országos Kerékpáros Körtúra eddigi legnehezebb szakaszáról!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr2018374505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.04.09. 06:12:52

A galyatetői sísánc romjai akkor még megvoltak?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.04.10. 03:11:41

@gigabursch: Jó kérdés! Akkor nem fényképeztem a kilátóból abba az irányba, nem is emlékszem, hogy láttam volna a fák között. Egyáltalán van még Magyarországon ép síugrósánc? A Normafánál lévőre még emlékszem gyerekkoromból, nagyhideghegyi romjait is láttam, de biztos volt még több is.

AttHunter 2024.04.10. 06:58:45

2022. nyarán még írtak róla:
www.turistamagazin.hu/blog-bejegyzes-1/misztikus-es-lenyugozo-elhagyott-siugrosanc-a-matrai-erdok-melyen
Pajor István(85 éves!) és tanítványai: Gellért Gábor és Fischer ?, még emlékszem rájuk.
A fő központ a mátrai sánc volt, mert Mátraházán volt a Honvéd üdülő és a Honvédnak volt síugró és sífutó szakosztálya. Ifjú koromban (tudjátok három kor létezik: ifjúkor, felnőtt kor és a "de jól nézel ki") nagyon sokat voltam Parádsasváron és onnan gyakran eltúráztunk a sánchoz.
Persze hó is kellett hozzá, ami mostanság sajna nincs. Igaz már nyáron is tartanak síugró versenyeket műfüvön, rövidnagrágban. :)

gigabursch 2024.04.10. 13:00:36

@AttHunter:

Köszönöm a cikket!

Normafa 30-as, Mátraháza 50-es, míg Galyatető 70-es sánc volt.
Én csak Galyatetőire emlékszem, azon jártam fent, úgy 3 évtizede, már akkor is voltak bajai és félelmetes volt lenézni.
Aztán láttam felülről Csorba-tót... Planicát meg elképzelni sem merem....

Szerintem ő is László volt, mint a Korál gitárosa.

gigabursch 2024.04.10. 18:45:40

@gigabursch:
Na, itt is van:
A kiemelkedő hegyeiről és havadairól méltán híres Gyula város szülötte...
hu.m.wikipedia.org/wiki/Fischer_L%C3%A1szl%C3%B3_(s%C3%ADugr%C3%B3)

AttHunter 2024.04.11. 07:45:03

@gigabursch: Köszi, valóban Ő az.
A Gellértet láttam is személyesen ugrani, talán Mátraházán, de lehet hogy Galyatetőn.
A Fischert még TV-ben is láttam.
Galyatetői sánc: filmhiradokonline.hu/watch.php?id=11798

Konfár Tibi cikke a sáncokról: www.turistamagazin.hu/blog-bejegyzes-1/misztikus-es-lenyugozo-elhagyott-siugrosanc-a-matrai-erdok-melyen
süti beállítások módosítása