Kilátás az Epöl melletti Kőszikla magasabbik csúcsáról a Gerecse dombjaira

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Családi ügyek miatt egész májusban nem volt alkalmam túrabakancsot húzni, csak a hónap utolsó napján tudtam magam szabaddá tenni, hogy végre járjak egyet a természetben. Sokáig tanakodtam magamban, merre is vegyem most az utam, végül egy már régóta bakancslistás túra mellett döntöttem: csavargok egyet a Gerecse központi részén, a szép kilátást nyújtó dombok között!

Igen ám, de a Dunakanyar hegyeivel és a Budai-hegységgel ellentétben a Gerecse egyáltalán nem bővelkedik jelzett turistautakban! Habár két hosszútávú turistaút, az Országos Kéktúra és a Közép-dunántúli Piros Túra is átvág rajta, nagy része szinte ismeretlen folt a gyalogos túrázók között. Bár a legfrissebb, 2022-es kiadású Gerecse turistatérképem számos szép kilátópontot jelez a dombvidéken, ezek azonban csakis jelzetlen utakon közelíthetőek meg.

Indulás előtt azért igyekeztem tájékozódni: bejártam a Google Earth műholdfelvételei segítségével a tervezett utam, kerestem az erdőkön, megművelt földeken átvezető földutakat, a Cartographia turistatérképen, a www.turistautak.hu-n és a mobilomra telepített Locus appon is csekkoltam a területet, végül kitűztem magamnak egy útvonalat, amelyet aztán a helyszínen bármikor módosíthatok, ha az előre kiválasztott utak járhatatlannak bizonyulnak.

Természetesen ezt a túrámat is ajánlónak tekintem a blog olvasói számára, de hogyan lehet egy jelzetlen utakon megtett túrát jó szívvel bárkinek is ajánlani? A tapasztalatlanabb természetjárók ugyanis könnyen eltévedhetnek, hiszen nincsenek felfestett turistajelzések, amelyek mutathatnák az utat! Azonban ebben esetben sincs semmi probléma, hiszen minden blogbejegyzésem tetején ott a link: A túra útvonala GPX formátumban. Ha valaki letölti a fájlt, akkor az okostelefonjára telepítetett bármelyik természetjáró applikációval megnyitható az útvonal trekkje, és követhető az még abban az esetben is, ha nem csak mobilnet, de telefonáláshoz szükséges térerő nélkül vagyunk bárhol az erdő mélyén! Az ilyen jellegű erdei tájékozódásról már poszt is született a blogon, ezt érdemes elolvasni!

Szombaton kora reggel, az indulásom előtt még gyorsan ellenőriztem a neten az időjárást, az egész országban ragyogóan sütött már a nap, egyedül a Gerecse dombjai közé jelzett a www.idokep.hu ködmezőket. Hát ez meg mi? De most már nem volt mit tennem, indulnom kellett otthonról, hogy a Széll Kálmán téren még elkaphassam a Bajna felé 6:30-kor induló helyközi buszt!

Az indulásnál alig lézengtünk mi utasok a buszon, ezek nagy része le is szállt Zsámbékon, szinte csak egymagamban voltam már csak fenn, amikor a busz beleszaladt egy hatalmas ködmezőbe és a ragyogó reggeli napsütés utáni álmos szürkeségben eltűntek a környező dombok. Bajna központjában is vastag ködtakaró fogadott, szinte az orromig sem láttam, amikor a helyközi buszról lecihelődve gyorsan összekaptam magam és átballagtam az utóbbi években szépen helyreállított Sándor-Metternich kastély kapujához vezető murvás sétány pihenőpadjaihoz.

Az egyik nyirkos padra letelepedve indítottam a turista GPS-em, fűztem fel a derékszíjamra a fényképezőgépem tokját, aztán a köd feloszlására várva még egy sajtos kiflim is elmajszoltam. De a napsütés csak nem akart megjönni, így aztán nyolc előtt pár perccel vettem a betyárbútort és nekiindultam a túrának. A főút szélén slattyogtam le a dombról – ezen érkeztem meg a busszal néhány perccel korábban a településre – aztán egy rövidebb erdős szakasz végén egy fura épület akasztott meg az utamon.

Klasszicista, dór oszlopos, timpanonos épület állt az aszfaltút mellett, de olyan apró, mint egy családi ház. Pont olyan volt kicsiben, mint a kastély nagyban. Ez vajon mi lehet? Talán családi sírbolt? És akkor hirtelen leesett a tantusz: az országútnak a faluból lefelé vezető erdős szakasza tulajdonképpen a kastélyparkon vág most át, és ez a ház a park bejáratának portaépülete lehetett, az itteni személyzet nyithatta-csukhatta a kaput, amikor az urak jöttek-mentek a hintóikkal! Alaposan megbámultam a házikót, pár képet is készítettem róla, aztán ballagtam tovább az országút szélén.

Lassan elkezdett felemelkedni a ködpaplan, pár percig alacsony rétegfelhőzet lett belőle, amelyben elvesztek a Bajna határában álló Őr-hegy és Nagy-Őr-hegy páros csúcsai, aztán egy pillanat alatt részekre szakadozott és felszívódott az egész felhőtakaró. Én még ilyen gyors időjárásváltozást talán soha nem is láttam! Mire előkaptam a fényképezőgépem a tokból és lőttem vele pár képet, már csak az utolsóként feloszló felhőpamacsokat tudtam elkapni! Egy kis útszéli szentély előtt elporoszkálva hamarosan elértem a főútból balra kiágazó mellékutat, erre kellett rátérnem, hogy aztán elballagjak rajta az Őr-hegy lábaiig.

Egy útkanyarban, árnyas fák alatt kőből faragott Szent Donát szobor állt őrt, a hosszú hajú, bajuszos, szakállas alak egyik kezében kupát, a másikban pedig szőlőfürtöt tartott, ami nem is meglepő, hiszen ő a szőlőművelés és a borászat védőszentje. Nagyjából a szobornál kezdődött az a hosszú kaptató, amely aztán felvezetett az Őr-hegy 347 méteres csúcsára. Először kaszálók, később szőlőskertek között kanyargott alattam a keskeny aszfaltút, aztán lassan elkopott róla a burkolat és murvás keréknyomokon értem fel a kertek felső szegélyén, az erdőhatáron futó földúthoz.

Megálltam egy pillanatra, megcsodáltam a szőlőtőkék között a környékre nyíló kilátást – már legalábbis azt, amit a párás levegő láttatni engedett. Eloszlott ugyanis a köd, azonban még nagyon párás volt a levegő, ki is vert a víz már rögtön a kapaszkodás elején. Lassan, a homlokomon gyöngyöző verejtéket törölgetve értem fel az Őr-hegy és a Nagy-Őr-hegy közötti nyeregbe felvezető földút elágazásához, erre ráfordulva aztán lassan megenyhült az emelkedés, végül megérkeztem a nyeregbe, ahol az út átbukott a gerincen a hegyek túlsó oldalára.

Itt kellett kezdődnie a turistatérkép szerint az alacsonyabb csúcsra felvezető útnak, végül egy szerény kis ösvényt találtam az egyik bekerítetlen szőlőskert mellett, amely meredeken nekifutott a hegyoldalnak. Az ösvény keskeny volt, kanyargott is, de jól kijárták már előttem és folyamatosan emelkedett, tehát jó irányba vitt. Szuszogva értem fel rajta a csúcs alá, erdei keréknyomokra térve pillantottam meg magam előtt a hegytetőn álló, mára már kicsit viharvert fakeresztet. A csúcs tehát már megvan, de hol a kilátás? Az is meglett azonnal, csak egy kicsit tovább kellett sétálnom a fakereszttől.

Bajnára és a környező dombokra nyílt panoráma fentről, és most már a kilátás is szebb volt, mint fél órával korábban, hiszen azóta folyamatosan melegedett az idő, tehát egyre csökkent a levegő relatív nedvességtartalma. Körbefényképeztem a kilátást, kifújtam magam és hagytam, hogy a tetőn lengedező hűvös nyugati szellő kicsit megszárítsa a pólóm, aztán elindultam lefelé a hegyről. Az első kilátópont tehát kipipálva!

Itt most éppen jelzett turistaúton jártam, a térképek szerint Epöl határából kapaszkodik fel az Őr-hegy csúcsára a zöld háromszög jelzés, az pedig azokat a keréknyomokat követi, amelyekre a csúcs előtt tértem rá. A jelzések eléggé ritkásak voltak, de a fák között kanyargó út jól vezetett, egyetlen elágazása volt csak, ott viszont komolyan el kellett gondolkodnom azon, merre induljak tovább? Végül a jobb oldali út lett a nyerő, ezen értem el kicsit lejjebb az Öreg-lyukhoz felkapaszkodó ösvényt. Egy perc alatt felkaptattam rajta a barlang szájához.

Forró vizek oldásával keletkezett az Őr-hegy mészkőszirtjében a barlang, a 70 méter hosszú, enyhén lejtős járat kényelmesen végigjárható. Ebbe a barlangba sem mentem be, ugyanis vagy húsz évvel ezelőtt tettem egy szent fogadalmat, amely szerint kizárólag olyan barlangokat fogok belülről megnézni, amelybe lépcsők és betonozott járdák vezetnek. Mondjuk, az ezt kiváltó élmény is lehetne egy külön poszt a blogon, most csak annyit árulnék el, hogy akkor barlangász ismerősök végig kúszatták-mászatták velem a Mátyás-hegyi barlangot és amikor már azt hittem, lassan a végére érünk az egész tortúrának, akkor jegyezték meg egy piszkos pocsolyánál, hogy na, most értük el a Duna szintjét, vagyis a legmélyebb pontot, innen már csak vissza kell kapaszkodnunk a bejárathoz!

A barlangtól már gyorsan leértem a keréknyomokon Epöl határába, pontosan a község végét (vagy ha úgy tetszik, az elejét) jelző közúti táblákhoz. Itt egy kis tisztás nyílik, aki autóval érkezik, itt leteheti a kocsit, hogy aztán felkapaszkodhasson a barlanghoz és az Őr-hegy csúcsára. Ekkor már háromnegyed tíz felé járt az idő, egyre jobban kimelegedett ez a szombat délelőtt, a nap is pont a fejem búbjára tűzött, ahogy végigporoszkáltam az aszfaltos Kossuth Lajos utcán. Habár a falu túlsó határában csábítóan hívogattak a Kőszikla hosszú gerincének nyugati letörésénél emelkedő sziklák, itt nem tértem le az aszfaltról, majd csak a hegy központi csúcsait mászom meg a későbbiekben!

A faluk közötti országút hosszú egyenesében már messziről feltűnt előttem a Palkó-hegy kopasz oldala, sőt, azt is lehetett látni, hogy siklóernyősök készülődnek felszállásra a füves dombtetőn. Az Őr-hegyen még éreztem az enyhe nyugati szelet, de itt lenn a völgyben a szellő sem rebbent és úgy láttam, hogy a Palkó-hegyen is épp csak annyi szél van, hogy belekapjon a könnyű ernyőkbe, de ahhoz már nincs ereje, hogy felemelje az ernyőkkel együtt az embereket is.

Az országút nagy „S” kanyarjában tértem le az aszfaltról, elballagtam a réten az egyre csak érkező siklóernyősök autói mellett, aztán a nyomukban belevágtam a tetőre felvezető rövid, de meredek kaptatóba. Fenn tényleg alig volt szél, pár percig elnézegettem, hogyan próbálnak a siklóernyősök szelet fogni, aztán itt is körbefényképeztem a panorámát. Jól látszott a csúcsról a magam mögött hagyott Őr-hegy, Nagy-Őr-hegy páros, a lábaiknál Epöl bújt meg a völgyben, de szép volt a kilátás a Gerecse többi dombjára is. Persze elsősorban a Kősziklát néztem meg, hiszen az lesz majd a legközelebbi úticélom!

Arra a tetőre is jeleztek a térképek felvezető keréknyomokat, ösvényeket, azonban a Palkó-hegyről felmértem, hogy merről lenne leginkább érdemes belevágni a csúcstámadásba. Végül annyiban maradtam magamban, hogy a térképek által is jelzett úton vágok bele a hegymenetbe, méghozzá a domb tövében, az országút mellett álló tanyánál.

Gyorsan visszaereszkedtem a füves autóparkolóba, itt egy nálam jóval fiatalabb túrázó pár állított meg egy pillanatra a kérdéssel, hogy merre lenne érdemes nekiindulni a Kősziklára felvezető útnak? Csak annyit válaszoltam, hogy oda szeretnék eljutni én is, de a konkrét útvonalat még nem ismerem, de a térkép szerint a tanya felé kellene indulni. Aztán én mentem is tovább, mert úgy láttam, ők még maradnak egy darabig az autójuknál. Az aszfaltutat keresztezve indultam volna rögtön a házak felé, de egy zord tábla megállított: Járványveszély! Tilos a belépés! Kerülő út a Kőszikla felé 300 méter Epöl irányába.

Na, a ragadós száj- és körömfájás itt is felütötte a fejét? Ha tilos, akkor tilos, errefelé nincs most átjárás. Gyerünk hát a kerülő úton! Végigballagtam visszafelé az úton egy bekerített területen folyó hatalmas földmunka mellett, aztán nagyjából három-négyszáz lépés után elértem a kerítés sarkát. Út sehol, még egy ösvény sem, de a tábla szövegéből úgy gondoltam, meg kell kerülnöm a bekerített területet. Végül egy térdig érő napraforgótábla peremén gázoltam végig, aztán egy kis gerincre felérve észrevettem a völgyben futó keréknyomokat. Azok jönnek a tanya felől! Lekocogtam a füves domboldalban a völgy útjára, aztán a jobbkanyarjában, a mezőkön álló egyetlen fa árnyékában felfedeztem egy faasztalt pihenőpadokkal. Hát ez meg hogy került ide, a semmi közepébe?

Mindenesetre pont kapóra jött, jólesett egy komolyabb pihenő, hiszen már tizenegy felé járt az idő, én pedig még egyszer sem álltam meg hosszabb pihenőre. Megültem pár percre a padon, ittam egy keveset, aztán némi sziesztázás után nekiindultam a kaptatónak. A füves-ligetes domboldalban kanyargó keréknyomok eltéveszthetetlenek voltak, követték is a térképen jelzett irányt, így aztán negyed tizenkettő felé fel is értem az alacsonyabb csúcs alá. Alig kitaposott gyalogúton kutyagoltam fel a sziklákhoz, itt aztán le is telepedtem az első, útba eső nagyobb kőre. Körbepillantva láttam, ide érdemes volt feljönni!

Végül is a nézőpont nem sokban különbözött a Palkó-hegyitől, de most már vagy száz méterrel magasabbról szemléltem azt. Csodálatos körpanoráma nyílt innen a teljes Gerecsére! Pár perc alatt kifújtam magam, aztán itt is körbefényképeztem a kilátást, végül már csak nézelődtem, amikor megpillantottam a parkolóban látott párt kapaszkodni ugyanazon az úton, amerre én is épp az imént jöttem! Megvártam, hogy felérjenek, váltottunk pár szót, aztán indultam tovább a magasabb csúcs felé. Pár perc múlva fel is értem oda, itt a térkép szerint 315 méter magasan jártam, a panoráma pedig még szebb volt, mint az alacsonyabb csúcsról! Nyugodtan kijelenthetem, a Kőszikla a Gerecse egyik legszebb kilátópontja! Mondjuk a szerintem legszebbet, a Tokod feletti Hegyes-kőről nyíló körpanorámát lehetetlen űberelni, de ennek a hegytetőnek, az Epöl melletti Kősziklának a kilátása sem piskóta!

Észak felé pillantva vagy kilométernyire tőlem feltűnt a gerinc következő csúcsa, a Babál-hegy 285 méter magas sziklás orma, de úgy láttam, onnan nagyjából ugyanazt látnám, mint innen, ráadásul vagy harminc méterrel alacsonyabbról, azt a csúcsot tehát inkább kihagyom. Amúgy is kezdett beállni a déli hőség, ezért inkább az erdőben vágok át Sárisáp felé és nem a részben kopasz gerincen! Így aztán egy ösvényen csak leereszkedtem a két hegy közé a Babályi-erdőbe és a Babál-hegy csúcsát nyugat felől megkerülve értem ki a volt kaolinbánya kisvasútjának már rég felszámolt pályáján vezető keskeny aszfaltútra.

Itt álltam meg egy hosszabb ebédszünetre, letelepedtem egy terjedelmes akác árnyékába és megebédeltem a hazaiból. Már csak sziesztázgattam a Babál-hegy sziklás ormát nézegetve és azt latolgatva, hogy talán mégis jó lett volna felmenni oda, amikor egy huszonöt év körüli srác érkezett az úton iszonyatos méretű hátizsákkal. Csakis siklóernyő lehet – gondoltam –, aztán amikor odaköszönt nekem, el is beszélgettünk pár percig. Dicsérte a tetőről nyíló kilátást és remélte, lesz odafenn annyi szél, hogy felszállhasson. Újra elgondolkodtam a hegymászáson, de innen már jóval nagyobb lenne a kaptató a csúcsig, mint korábban lett volna a nyeregből. Na, majd legközelebb, így aztán elindultam a keskeny aszfaltúton Sárisáp felé.

Negyed kettő felé értem be Sárisáp központjába, itt aztán be is tértem egyből a Dream Bistroba és a légkondicionált helységben megittam egy jéghideg Borsodit. Mostanra már kitört az idei év első kánikulája, nem sok kedvem volt innen továbbindulni, de végül arra jutottam, minél később vágok bele a további utamba, annál melegebb lesz, így aztán fél kettő felé vettem itt is a sátorfámat és belevágtam az utam utolsó szakaszába.

A római katolikus templom mellett kezdődő földúton felkapaszkodtam a Sárisáp és Csolnok közötti névtelen gerincre, innen is megbámultam a kilátást, aztán leereszkedtem a túlsó oldalán a Janza-patak völgyébe, a kis horgásztóhoz, ahol le is telepedtem egy árnyas pihenőpadra. Még tervbe volt véve az, hogy Csolnokon felkapaszkodok a kálváriára, ugyanis oda is jelzett a turistatérképem egy szép kilátópontot, de a délutáni hőségben minden szívfájdalom nélkül lemondtam erről. Jövök még ide túrázni, valamit kell hagyni akkorra is, és hosszabb sziesztázás végén csak akkor indultam tovább, hogy kényelmesen elérjem Csolnokon a Táncsics Mihály utcai megállóban a Dorog felé 15:55-kor induló helyközi buszt.

Aztán persze kicsit elkalkuláltam magam, majdnem negyedórát aszalódtam még a busz érkezéséig a kopár buszmegállóban a tűző napon, ráadásul, mint megtudtam a sofőrtől, akár a horgásztónál is felszállhattam volna rá, hiszen ott is van megállója. Na mindegy, legalább nem lesz a nap végére kilométerhiányom! Dorogon persze volt csatlakozásom a 16:14-es legkondicionált Flirthez, azzal pedig délután ötre már Újpesten voltam. Átvágva a városon hat után perccel léptem be a lakásunk ajtaján. Csak a fürdésnél vettem észre, amikor belepillantottam a tükörbe, hogy alaposan lekapott ezen a túrámon a nap!

 Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!