Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Túra Mogyorósbányától Tardosig a Gerecse erdőin keresztül

Őszi túra a Jankovich-barlang, a Serédi kastély és a védett tardosi márványbánya érintésével a dimbes-dombos Gerecsében (2022. október 20.)

2022. október 30. - horvabe

cimkep-t073.jpg

Emlékmű a pusztamaróti réten

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

73.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 23,27 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 946/807 m (GPS)
- Lépések száma: 31221 (Ez új itt a túra jellemzői között, egyszerűen leolvastam a telefonom lépésszámlálóját a mogyorásbányai induláskor és Tardoson, a buszmegállóban. A két szám különbözete a túrán megtett lépésszám. Eszerint épp 75 centiméter egy lépésem)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra sok szintemelkedéssel)
- Kilátások: 7/10 (Szép kilátás a Gyertyános oldalából, az Öreg-kőről és a tarvágásokon keresztül)
- Épített látnivalók: 7/10 (Péliföldszentkereszten a Szentkút, a zarándoktemplom és a szalézi rendház, Pusztamaróton a törökök elleni csata emlékműve, a Serédi kastély, a védett kőfejtő a Bánya-hegyen)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény!

TÚRALEÍRÁS

Tulajdonképpen az egész úgy kezdődött, hogy rájöttem, az idei évre nyolc nappal több szabadságom van még, mint ahogy korábban kalkuláltam! Egyrészt elfelejtettem ugyanis, hogy a munkahelyem adott öt nap plusz szabadságot a hétvégékre eső ünnepnapok miatt, meg kiment a fejemből az is, hogy még a tavaly késő őszi harmadik covid oltás miatt is jóváírtak egy nap szabit erre az évre. Ezen kívül akadt még valahogy két nap, ennek még utána kell számolnom, hogyan. Szóval ahogy némi öniróniával mondani szoktam: Alzheimer bácsi már kopogtat az ajtómon!

Mindenesetre örültem az extra szabadságnak, mint majom a farkának, és azonnal ki is vettem két napot csütörtökre és péntekre! Gondoltam, járok mindkét nap egyet az őszi erdőkben, mivel amúgy is kedvencem az egyre színesedő lombú fák között a séta a csörgő-zizegő avarban, ezért aztán folytatom majd a Gerecsében a múltkor megkezdett túrámat és most majd Mogyorósbányáról vágok bele az utamba.

Ezen a napon tényleg nagyon korán indultam otthonról (kicsit korábban még annál is, ahogy munkába szoktam járni), leballagtam a dombról Budafok központjába, és mivel a villamosvágányok felújítása miatt már hetek óta nem járnak ki a dél-budai villamosok hozzánk, egy zsúfolt 133E busszal bezötykölődtem a Blaháig, ahol egy négyes tujára váltva háromnegyed öt felé már a Nyugatiban voltam. Megbirkózva a jegykiadó automatával megvettem a jegyem Dorogig és már a délutánra gondolva Tatától Kelenföldig – a pályaudvar felújítása miatt konténerekbe költöztetett pénztárak csak hatkor nyitnak –, aztán megkerestem a vonatomat. Mire elhelyezkedtem a Stadler Kiss emeleti részén, már indult is.

Szeretem az esztergomi vasútvonalon utazva a tájat bámulni, mert nagyon szép a Pilis hegyeinek látványa, ahogy a vonat végigkanyarog a lábaiknál, de most ősszel már egyre később kel a nap, és csak akkor kezdett hajnalodni, amikor pár perc késéssel becsattogott a Kiss a dorogi állomásra. Eléggé szűkös lett volna az átszállásra szánt idő még akkor is, ha pontos a vonat, de most abban a percben szálltam le róla, amikor a buszomnak indulnia kellett volna Mogyorósbányára! Lóhalálában kirohantam a peronról az állomásépület előtti kis terecskén lévő buszmegállókig, miközben folyamatosan szemmel tartottam azokat (van ott egymás mögött több felszállóhely is), aztán lihegve megérdeklődtem az ott várakozóktól, honnan indul majd a buszom. Mire elkocogtam a legutolsó tábláig, éppen megjött Esztergom felől a buszom. Ezt az átszállást pont kicentiztem!

Még nem kelt fel a nap akkor sem, amikor háromnegyed hét után pár perccel megérkeztem a Mogyorósbánya kicsiny főterén lévő buszfordulóba. A buszról leszállva az egyik padon összekészülődtem az indulásra: felfűztem a derékszíjamra a fényképezőgépem tokját, bekapcsoltam és lenulláztam a GPS-em és indítottam a mobilomon is a Stravát, Gyorsan bekaptam még egy sajtos kiflit, aztán hét után pár perccel útnak is indultam, mivel sejtettem, hosszú lesz majd ez a túranap a betervezett kitérőkkel! Mivel a múltkori túrám befejezésekor már pecsételtem a Kakukk sörözőnél a kéktúra füzetembe, most már ezzel sem kellett vacakolnom.

Hűvös volt a kora reggel, deres volt még a fű az út szélén, de gyorsan kimelegedtem, amikor belefogtam a faluból kivezető emelkedőbe! Erős kaptatón értem el az utolsó házakat, innen visszatekintve már jól látszott a távoli Börzsöny kontúrja, aztán továbbindulva elnyelt az erdő és a kilátás elenyészett mögöttem. Régebben egy bokaficamítóan macskaköves erdei út kapaszkodott fel a Gyertyános nyergébe, ezt most leaszfaltozták és kinevezték kerékpárútnak. Viszont a meredeksége nem piskóta, ki is volt téve a tábla a falu határában, hogy 15 százalékos meredekségre számítson az, aki itt fel akar pedálozni a dombok közé! Még gyalogosan is megizzadtam, mire felértem a gerincre, és felmértem közben, hogy itt csakis egy mountain bike-kal tud felkapaszkodni egy magamfajta átlagember, de azzal is csak alaposan visszaváltva!

A tetőre felérve otthagytam a keskeny aszfaltutat, erdei keréknyomokon ballagtam tovább, itt már szintben, később lassan ereszkedve. Pár perc múlva elértem azt a helyet, ahol az út átvágott a mezőkön, itt aztán kinyílt körülöttem a táj és pár percig elgyönyörködtem a kora reggeli panorámában! Épp akkor kelt fel a nap, még szinte vízszintesen szórva a sugarait világította meg a környező dombságot, ahol a tetők közötti völgyekben megült a vékony ködréteg. Persze fényképeztem is ezerrel, de így utólag látom, a fotók csak a töredékét tudják visszaadni annak a hangulatnak. Ezt tényleg látni kell élőben!

A mezők után néhány percig még az erdőben baktattam tovább, aztán egy tarvágás peremén értem el azt a helyet, ahol az erdei útról letérve ösvényen kellett továbbindulnom az Öreg-kő sziklás oldala felé. Szép volt innen a hegyre való rálátás – ez a tárvágások egyetlen előnye a túrázók szempontjából, hiszen addig ismeretlen kilátások nyílhatnak meg előttük, melyeket a fák korábban eltakartak. Már többször is jártam erre, de ezt a panorámát most láttam először! Persze ezek a kilátások eltűnnek pár év alatt, ahogy az új erdő fái felcseperednek.

Kapaszkodó kezdődött az ösvényen, amely aztán kitartott az Öreg-kő lábainál kiépített erdei pihenőig. Itt az Országos Kéktúra jelzett útvonala egy hirtelen éles kanyarral az addigi északnyugati irányból délkeletire fordul, de érdemes megtenni a kitérőt a kék ómega jelzéseket követve a hegy sziklás oldalába! Neki is veselkedtem a jól kitaposott ösvénynek, amely egy idő után keskeny, betonozott lépcsősor formájában folytatódott. Lihegve kaptattam egyre feljebb, aztán a lépcsősor elágazásánál először a bal oldali ágon kapaszkodtam tovább. Meredek lépcsőzéssel a Baits-barlang szűk nyílását értem el hamarosan, de pár perces további kapaszkodás után már ott álltam a Jankovich-barlang hatalmas szája előtt.

A barlang a létrejöttét a mélyből feltörő vizek oldó hatásának köszönheti, amely aztán létrehozta ezt az óriási üreget a mészkősziklákban. A barlang húsz méter magas bejárati csarnoka egy, a tetején lévő beszakadáson keresztül kap megvilágítást, emiatt mélyen be lehet sétálni a járatba elemlámpa nélkül is. Régészeti kutatások is folytak itt korábban, a munka közben hordták el az alján felhalmozódott több méter vastag üledéket, ennek köszönhetően találtak rá a jégkorszakban itt élt neandervölgyi emberek eszközeire: cserépmaradványokra, jáspis lándzsahegyre és barlangi medve fogaiból készült szúró- és vágóeszközökre. A bejárati csarnok mérete lenyűgöző, és a beszakadáson keresztül beáramló fénynek köszönhetően hálás fotótéma is, tehát érdemes felkeresni!

Aztán felmentem még a lépcsősor jobb oldali ágának a tetejére is, ahol az 1. számú zsomboly bejárata található, de mivel nem vagyok barlangász, ez nem nagyon érdekelt, viszont a mellette lévő sziklákról szép az Esztergom felé nyíló kilátás. Itt is megültem pár percre, megcsodáltam a még mindig párás kilátást a távoli Bazilikára, aztán mivel már fél kilenc felé járt az idő, jobb ötlet híján visszaereszkedtem a hegy lábánál fekvő erdei pihenőbe és továbbindultam az utamon. Kényelmes erdei séta végén értem el a mezők peremét, aztán átvágva rajtuk érkeztem meg a péliföldszentkereszti Szentkúthoz. Ittam a forrás jéghideg vizéből, megcsodáltam a kicsi Lourdes-i barlangot, aztán a vadiúj murvás sétányt építő munkásoknak odaköszönve elballagtam a szalézi rendházig.

Hajdan a templomos lovagok éltek itt, templomjuk maradványai még a török kor végén is álltak, 1735-ben épült fel a helyén a jelenleg is álló zarándoktemplom, közel a szóbeszéd szerint csodatévő erővel bíró forráshoz. A hely neve addig csupán Péli-föld volt, viszont a kis templom legfőbb kincse Jézus keresztfájának itt őrzött szilánkja, melynek hitelességét XIV. Benedek pápa igazolta is (ő pedig csak tudja, nem igaz?). A zarándokhelyen éltek régebben nazarénusok, a pálosok is idetelepültek pár évre, de 1913-tól a Don Bosco szalézi társaság vette át a szent hely gondozását, iskolát is építettek ide. Aztán a szalézi rendet is feloszlatták 1950-ben, a rendházban és az iskolaépületben vájárképző iskola és internátus működött ezután. Egy időben még fogház is volt itt, az elítéltek a környékbeli szénbányákban dolgoztak. A szalézi rend csak 1992-ben kapta vissza az épületeit.

Pecsételtem az itteni bélyegzővel a kéktúra igazolófüzetembe, aztán a még zárva lévő presszó és ajándékbolt teraszán egy padra letelepedve megtízóraiztam, a körém sereglő macskafalka pár tagját is megetettem a kifli pár darabkájával, csak negyed tíz után vettem a sátorfámat és indultam tovább. Egy darabig a kisforgalmú országúton ballagtam, aztán a kék jelzések egy időre egy azzal párhuzamosan haladó ösvényre térítettek. Az utóbbi időkben a Magyar Természetjáró Szövetségnek szinte a mániájává vált a kéktúra aszfaltos szakaszai hosszának a csökkentése, ez szerintem van, ahol megfontolandó dolog, de itt speciel semmi értelmét nem láttam annak, hogy a könnyen járható, szinte nulla forgalmú aszfalt helyett vagy ötszáz lépést egy vele párhuzamosan haladó, helyenként benőtt ösvényen botladozzak!

Már ismét az úton baktatva értem el a következő letérés helyét, aztán a mezőkön átvágva felkapaszkodtam a Domonkos-hegy oldalában az erdőhatárig, ahol egy percre megállva és visszatekintve megcsodáltam a környező hegyekre nyíló panorámát. Kitűnően látszott a múltkori túrám útvonala: jobbra a távolban a Nagy-Gete erdős oldala emelkedett, tőle balra a Hegyes-kő sziklatüskéje meredezett, legközelebb hozzám a Kőszikla erdős háta terült el. Mostanra már felszívta a nap a reggeli párát, messzire el lehetett látni, még a távoli Pilis-gerinc is feltűnt a Nagy-Gete mögött a háttérben!

Már az erdőben kaptattam fel a Domonkos-hegy hátára, hogy aztán egyből le is ereszkedjek a túlsó oldalán az őszi erdő színpompáját figyelgetve a Bajót és Bajna közötti országútra. Ezen is baktattam néhány száz lépést – itt mindenféle ösvényes manőverek nélkül – aztán belekaptam a soron következő emelkedőbe és pár perces menettel elértem egy középfeszültségű távvezeték nyiladékát. Hosszú hullámvasút kezdődött itt: a keréknyomok a nyílegyenesen futó oszlopsort követve kilométereken keresztül hol éppen dombnak felfelé vezettek a legközelebbi gerincre, hol pedig leereszkedtek a soron következő völgybe! Csak ott hagyta el az út a távvezetéket, ahol az egy mély, szurdokszerű völgyet keresztezett, a Vaskaput, ezt viszont egy hajtűkanyarral kerülte ki.

Élveztem ezt a hosszú erdei menetet, így dél felé közeledve a nap is hétágra sütött már, egymás után szabadultam meg a széldzsekimtől és a vékony polárpulcsimtól is, végül már csak a fehér pólómban ballagtam a napfényes tölgyes-gyertyánosban! Fiatal erdőn vezetett keresztül az út, amikor először erre jártam, vagy húsz évvel ezelőtt, akkor egy öreg tölgyes fái álltak itt, aztán ezeket valamikor 2004-ben kivágva először egy kopár tarvágás volt ez a környék, de az évek alatt lassan kialakult az új erdő. Most már túl van az első ritkításon is, pár éve csak a legszebb fákat hagyták meg, ezek sok helyen már karvastagágú törzseket növesztettek. Többször jártam már errefelé, szinte a szemem előtt nőttek fel a fák!

A Marót-hegyen ért véget ez a fiatal erdő, már vén fák között ereszkedtem le a pusztamaróti tisztásra. Megpillantottam a rét sarkában a törökök elleni csata emlékművét, de most még nem mentem el odáig, megültem inkább egy hosszabb pihenőre az öreg temető melletti egyik napos pihenőpadon. Ekkor már háromnegyed tizenkettő felé ballagott az idő, kényelmesen megebédeltem hát, aztán már csak ejtőzve süttettem magam az őszi napfénnyel. Nem nagyon akaródzott innen továbbindulni, de aztán dél felé csak feltápászkodtam a padról és a zsákot a hátamra véve elsétáltam az emlékműig.

Szinte senki sem tudja azt, hogy 1526-ban a törökök nem csak a Mohács melletti síkon verték meg a magyar sereget, de egy másik csata is volt itt, a pusztamaróti völgyben. A portyázgatva Buda felé vonuló török sereg elől a környék lakossága – több tízezer fő a nőkkel és gyerekekkel együtt – ide menekültek és egy erős szekértábort építve próbálták visszaverni a portyázgató felderítőket, az akindzsiket. Egy ideig meg is tudták védeni a szekértábort, de aztán a főseregből kivált mintegy tizenhatezer janicsár és lovas ágyúkkal megostromolta a tábort, amelyet a parasztok hősiesen védtek, de nem bírtak el a képzett katonákkal. Ennek a vesztes csatának állít emléket a szép, némileg egy romos boltíves templomra hasonlító emlékmű. Itt is készítettem pár képet, aztán továbbindultam.

Köves, kavicsos úton kapaszkodtam fel a Kis-Gerecse és a Pisznice közötti széles nyeregbe, a Vízválasztóra, innen indultam neki a Kis-Gerecse sziklás oldalába felkapaszkodó ösvénynek. Megálltam egy percre a gyalogút melletti sziklafalba faragott Mária kegyhelynél, ez is szinte a szemem láttára alakult ki. Tucatnyi évvel ezelőtt csak egy kis mélyedésben volt egy kereszt a sziklán, most már egy Mária szobor is helyet kapott itt, felette egy nagy kettős keresztet rögzítettek a falra és padok is állnak a kegyhely előtt.

Eléggé meredek kapaszkodással értem fel a Kis-Gerecse és a Gerecse-tető közötti széles nyereg fennsíkjára, itt aztán pár percre megálltam a volt Serédi kastély – most egyházi üdülő – épületének kerítésénél, hogy az itteni kéktúra bélyegzővel is pecsételhessek az igazolófüzetembe. Így, kora délutánra éppen ellenfényben láttam ebből az irányból az épületet, nem is nagyon sikerültek a fényképek róla!

Szélesre taposott földúton baktattam tovább, mély nyomokat vágtak bele az erdészeti járművek, aztán feltűntek az itteni tarvágások is. Újak voltak ezek is, múlt télen vághatták ki az itteni bükkös évszázados fáit, most pedig ezek helyén keresztül szép volt a kilátás. Itt nagyjából négyszáz méterrel járhattam a Duna felett, csodás panoráma nyílt több helyről is a folyó völgyére és a településekre. Feltárult előttem a szlovák oldalon Mátyusföld, a kis távcsövemmel nézegetve a távoli templomtornyokat próbáltam megkeresni a térképen a településeket, bizony nem sok sikerrel, pedig még a laptájolót is elővettem a hátizsákból, hogy irányszögeket mérjek vele.

Szerencsére az utam legmagasabb pontján az ősöreg Sandl-hárs nem esett bele egyelőre egyetlen tarvágás területébe sem, persze biztos nem vágnák ki a több mint kétszáz éves famatuzsálemet, de az ilyen öreg óriásoknak már az is elég, ha eltávolítják mellőlük a többi fiatalabb fát, amelyek felfogják előlük a szelet. Magányosan állva az öreg, sok helyen már odvas törzsű fákat kidöntené az első komolyabb vihar! De még áll a Sandl-hárs egyre dacolva az idővel, bár a törzsének a többi fa fölé magasodó részét már letörte egy szélvihar sok évvel ezelőtt.

Egyáltalán nem vagyok vallásellenes, de a következő gondolatomnak szót kívánok itt adni! Mostanában egyre több kis kegyhely alakul ki az erdőkben, ilyennel találkoztam épp az imént a Kis-Gerecse sziklafalánál is, az ilyenekre általában csak legyintek, ha valaki igényli ezeket, akkor legyenek. De nem tudom szó nélkül hagyni, ha valaki egy élő fa törzsére méteres fémkeresztet szögel, alá pedig márványtáblát csavaroz egy fohász szövegével! Hát kell ez ide? És ha az alkotója úgy döntött, hogy igenis kell, akkor miért nem a fa mellé állított egy keresztet és arra rakta a táblát? Ez utóbbi csak költői kérdés volt, nem muszáj rá válaszolni.

Az út az öreg hárstól eleinte csak lágyan hullámvasutazva, aztán később egyre jobban belelendülve lejteni kezdett. Fokozatosan veszítve a magasságomtól hagytam magam mögött az öreg erdőt, egy hajdani tarvágás helyén terpeszkedő fiatalosban tért balra a kéktúra egy ösvényre, de én ekkor már nem követtem tovább a jelzéseit! Már fél kettő felé járt az idő, én pedig úgy döntöttem, nem kutyagolok el a Bánya-hegyi erdészháznál lévő következő pecsétig, hanem egy kis kitérővel leballagok Tardosra, hogy még megcsíphessem a 14:58-as tatai buszt. Így aztán maradtam a földúton, és amikor az beletorkollott a Bánya-hegyi márványbányához vezető széles, keményre taposott murvás útba, azon ballagtam el a védett kőfejtőbe vezető ösvény kezdetéig. A meredek gyalogúton felkaptatva a hegyoldalba beléptem a több évszázados márványbánya szögletes udvarára.

A márvány metamorf kőzet, vagyis nem márványként keletkezik, hanem a karbonátok, tehát mészkő és dolomit átkristályosodásával jön létre. Ez a folyamat a föld mélyében zajlik, nagy nyomáson és hőmérsékleten, aztán később kerül a márvány a felszín közelébe földmozgások, vagy erózió következtében, ahol aztán bányászhatóvá válik. A Tardos határában bányászott kő nem igazi márvány, mert nem tudott benne lezajlani a kristályszerkezet teljes kialakulása, de már nagyon hasonlít hozzá! Évszázadok óta bányásszák itt a vörösmárványt, jórészt ebből épült Mátyás király visegrádi palotája, de felhasználták az Esztergomi Bazilikához, és még számos budapesti építkezéshez is. Vannak még manapság is működő bányarészek, de a meglátogatott kőfejtő már védett terület.

Két sziklamászó srác gyakorolt épp a kőfejtő függőleges sziklafalán (ez a hely hivatalos mászóiskola), az egyikük a falat mászta, míg a társa alulról biztosította az útját. Nem akartam őket megzavarni, halkan körbesétáltam a kőfejtőben, megcsodáltam a sziklafal hatalmas rétesként feltáruló rétegeit, a fejtések még most is látható nyomait, aztán próbáltam valamilyen Ammonitesz-kövületre bukkanni a falon, de ilyen szerencsém azért nem volt. Pedig gyakori vendég az itteni márványban ez a néha tenyér nagyságúra is megnövő ősi mészházas, csigákhoz hasonlító, de azoktól rendszertanilag nagyon is különböző lény, amely pusztulása után a tengerfenékre lesüllyedve részévé vált az ott kialakuló üledéknek, amelyből a mészkő, később pedig a márvány keletkezett. Tulajdonképpen a tengeri eredetű mészkő és dolomit nem más, mint sok esetben csupán mikroszkopikus élőlények meszes vázának összepréselődött üledéke.

Elnézelődtem itt is jó sokáig, még a mászás végén a fiúkkal is váltottam pár szót, aztán visszaereszkedtem a bánya útjára és leballagtam rajta Tardosra, miközben párszor jól letüdőztem a kőfejtőből a faluba tartó és onnan lerakodás után visszatérő teherautók által felvert murvaport. Miután az autók eltéptek mellettem az úton, még percekig lebegett a levegőben a púderfinomságú por, ezen aztán a fák közé beszűrődő napsütés úgy ragyogott át, mintha ködben állnának a fatörzsek. A hegyoldalból még megcsodáltam a falura nyíló kilátást, aztán háromnegyed háromra már lenn is voltam a központjában, a busz érkezéséig a maradék időt pedig a váróterem padján dekkoltam végig.

Évek óta olyan a menetrend, hogy erről a buszról kétesélyes Tatán elérni a vonatot, de az általában be szokott jönni, ha nem megyek el vele a végállomásáig, hanem a vasúti sorompónál szállok le róla a Tata, Volán telep nevű megállóban és a sínek mentén gyalogolok el a vasútállomásig. Ezért vettem már meg kora reggel a jegyem a Nyugatiban, de most ez sem jött be, pedig már csak pár száz lépésnyire voltam a perontól, amikor befutott a Flirt az állomásra és egy percen belül már indult is tovább. Így aztán ki kellett várnom a következő vonatot, de volt időm millió! Végül fél hat felé értem haza erről a túrámról. Otthon ki sem pakoltam a hátizsákból, hiszen tudtam, a következő nap ismét túrára fogok majd indulni, hogy folytassam Tardosról az utam az őszi Gerecsén keresztül.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr8317966420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.10.31. 12:49:31

Újabb szép túra.

1526-ból tényleg nagyon homályosak az általános ismeretek.
Lévén:
- Lerohanták és elfoglalták a kiürített Budát.
- A teljes pilisi (gyújtőfogalom!) Pálos szent helyeket feldúlták.
- kirabolták mindent
- felégettek mindent.

Ugyanakkor nem tudták Remete Szent Pál csontjait szétdúlni, mert az akkor már úton volt abba a Nyitrába, ahol Gizella parancsára
bestiálisan megvakíttatták és megsiketétették Vazult.
Ugyanekkor felégették Mátyás könyvtárát és 14 gályányi rabolt holmit vittek el. Ezek közül volt egy, amit később a Szeráj számára lefirdítottak török nyelvre és ami kalandos úton keresztül jutott el Vámbéry Árminhoz és amit idehaza a budenz-hunsdorfer-trefort vonal sikeresen dugdosott egy évszázadon át, míg sikerült végre kijuttatni a Magyartalan Tudománytalan Ákádémijja halálos és magyarellenes öleléséből az akkori népi Csehszlovákiába, majd ott lefirdíttatni és megismertetni mindenkivel.
Ez a Tárihi Üngürüsz.

Szétdúlták a királysírokat Fehér Budán.

Amúgy Basaharc is ugyanekkor kapta a nevét, ahol a leírások szerint közel 40 e embert vágtak le az akkori demokrácia exportőrök.

Arról is hallgat a fáma, hogy a török sereg milyen szinten volt ellátva genovai, velencei és bécsi "tanácsadókkal", valamint madridi, londoni, párizsi és amszterdami "megfigyelőkkel".

Más:
Mindig megdöbbent, hogy egy ennyire pazar helyre ezt az aránytalan barokk ocsmányságot hogyan tudták és merték felhúzni, ami ma Esztergomi Bazilika néven ismerünk.
Miközben helyreállítható lett volna az eredeti templom.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.10.31. 19:31:37

@gigabursch: Köszi a kiegészítést. A legtöbbről már hallottam én is, például már történelmi tény, hogy a korabeli török hadsereg - akkori- fejlett technikára való kiképzését európai katonák (kiképzők és tanácsadók) végezték. Így már az is nyilvánvaló, hogy miért nem kaptunk nyugati segítséget a törökök elleni háborúhoz. Akkor az volt az elképzelés, hogy a gazdaságilag és katonailag egyaránt erős Magyarországot kivéreztessék, és mint potenciális vetélytársat kiiktassák. Aztán amikor a török már Bécset ostromolta, akkor kicsit beijedt a Lajtán túl mindenki, és gyorsan ki is verték innen pár évtized alatt a törököket.
A Bazilikáról is hasonló a véleményünk, tényleg aránytalan, soha nem is tetszett! Bár itt is nagyot álmodtak, aztán ez lett belőle!

Smith W. 2022.11.04. 16:24:42

Szia Hörpölin!

Már többször olvastam, hogy elővételben veszed meg a vonatjegyet, vagy éppen most az automatából. Az nem merült fel benned, hogy a MÁV alkalmazást használd? Szerintem elég praktikus, és eddig sok problémám nem volt vele. Kicsit talán rugalmasabbá teszi a jegyvásárlást.
Kérdezném továbbá, hogy például ennek a túrának a leírása fel fog kerülni a honlapodra, mint a következő kéktúra bejárás útvonalleírása?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.11.04. 20:03:40

@Smith W.: Szia! Már gondoltam erre, de mielőtt meglépném, mindig ér valami negatív impulzus vele kapcsolatban. Például legutóbb, amikor Tatáról jöttem haza, egy sráccal szemben ültem le a vonaton, ő kérdezte, hogy van-e nálam telefontöltő, vagy power bank, hogy feltölthesse kicsit a telefonját, mert lemerült és csak azon tudja megmutatni a kallernek a jegyét. Nem tudtam sajnos rajta segíteni, de a kalauz sem akadékoskodott vele, pedig ugyi megtehette volna, hiszen a srác nem tudta bemutatni a jegyét! Én meg azért a telón futó alkalmazások miatt eléggé lemerült akksival érem el mindig az út végét. De ez csak egy dolog, a másik az, hogy megöregedve kicsit becsontosodtam, már nehezebben kezelem a változásokat, újdonságokat. A harmadik pedig az, hogy még egy év és 65 leszek. Akkor meg már elég lesz az utazáshoz a személyim is!

Természetesen fel lesznek majd töltve az eddigi túraleírások a 4. OKT bejárás oldalára, de ez azért nem megy egyik napról a másikra. A túraleírásokat elkészíteni a honlap formátumában nem egy gyors meló, de a karácsonyi ünnepek alatt igyekszem majd időt találni rá!

Smith W. 2022.11.04. 20:26:31

@horvabe: Ez a harmadik érv elég nyilvánvaló dolog. :) Mondjuk a kerékpárodnak még akkor is kell majd jegy! :)
süti beállítások módosítása