Kilátás a Róka-hegyi kőfejtőre és budai hegyekre
A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE
A túra útvonala a Google Térképen
A túra útvonala GPX formátumban
A TÚRA JELLEMZŐI
- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 22,98 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 886/716 méter (turista GPS-sel mérve)
- Nehézség: 8,4/10 (Egész napos gyalogtúra a hegyek között átlagos szintemelkedéssel)*
- Kilátások a túrán: 10/10 (Szép kilátás a Róka-hegyi kőfejtőből, a Nagy-Kevélyről, a KIs-Kevélyről, a Csobánkai-nyeregből, a Hosszú-hegy kilátópontjairól és a Pilisi Boldogasszony kápolnától)
- Jelzettség a túra időpontjában az érintett jelzések sorrendjében:
- A piros sáv és piros háromszög jelzés felfestése nagyon jó, könnyen követhetőek (9/10)
- A sárga sáv jelzés felfestése ritkás és kopott, de az ösvényt nem lehet elvéteni, csak követni kell (5/10)
- Az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseinek felfestése nagyon jó, könnyen követhető (9/10)
- A zöld sáv jelzések felfestése jó, figyelmesen haladva eltévedés nélkül követhető (8/10)
A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.
Természetesen nem kell senkinek a teljes túra útvonalát végigjárnia. A látnivalók az alábbi útvonalon is megközelíthetőek:
- A Róka-hegyi kőfejtő a HÉV megállótól húszperces séta a piros sáv és piros háromszög jelzéseket követve.
- A Kevélyek kilátópontjai Pilisborosjenő buszfordulójából kereshetőek fel úgy, hogy jelzetlen földúton elmegyünk a Teve-szikláig, majd onnan az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseit követve kapaszkodunk fel a Kevély-nyeregbe. Egy másik lehetőség Csobánka központjából a piros kereszt és piros sáv jelzések útvonala fel a nyeregbe. Ez mindkét irányból nagyjából órányi séta. A nyereg rétjéről kitérőket tehetünk a Nagy- és Kis-Kevélyre és a Mackó-barlanghoz is.
- A Pilisi Boldogasszony kápolna Pilisszántó felső végéről, a buszforduló feletti murvás parkolóból érhető el negyedórás sétával.
*Hogyan számolom a túra nehézségét? A Magyar Természetjáró Szövetség Minősítési szabályzatának pontszámítása szerint egy túrázva megtett km 1,5 pont, 100 méter szintemelkedés pedig 2 pont. Az így kiszámolt pontszámhoz hozzáadnak még 3 pontot téli túra esetén. Így egy 25 km-es, 1000 méter szintemelkedést tartalmazó, télen megtett túra kerekítve 60 pont. Egy ilyen túra végén már nincs kilométerhiányom. Ezt veszem 10/10-nek, a megtett túrám pontszámát pedig ehhez viszonyítom.
TÚRALEÍRÁS
Egyéb elfoglaltságok miatt most egy keddi napon indultam a szokásos heti túrámra, de nem utaztam messzire, hiszen Csillaghegyen, a HÉV megállójából indultam neki a Pilis hosszú gerincén végigvezető túrámnak.
Egy dolgot azonban már itt, a leírás elején tisztázni szeretnék: az emberek sokszor keverik a Pilis és a Visegrádi-hegység fogalmát, gyakran azt hiszik, hogy ez a kettő egy és ugyanaz, pedig nem! Ennek egyik oka ráadásul a turistatérképekben keresendő, hiszen a két hegységet együtt szokás ábrázolni és ez megtéveszthet sokakat. Ráadásul a két hegység szorosan összefügg egymással, a határukat nem könnyű felismerni sem a tárképeken, sem pedig a valóságban.
A terepen a sziklák színéről tudható az, hogy hol is járunk, ugyanis a Pilis üledékes kőzetekből, mészkőből és dolomitból épül fel, ezek színe pedig általában fehér, illetve sárgás (kicsit függ a szennyező anyagoktól), míg a Visegrádi-hegység vulkanizmus révén született, anyaga pedig főként a sötétszürke andezittufa. Térképen nézve a Pilis és a Visegrádi-hegység együtt egy nagy egyenlőszárú háromszögnek tűnik, ennek az északi és keleti oldalát maga a Duna határolja, míg az átfogója az északnyugat-délkeleti irányú Pilis gerinc. Tulajdonképpen a két hegység határát jelentő völgyekben fut a Pomáz és Esztergom közötti országút, tehát jó közelítéssel tekinthetjük úgy, hogy ez az 1111-es számú út a határ a két hegység között. Na, ennyit a geológiáról és a kartográfiáról. Az alábbi térképen mindez jól látható.
A Pilis és a Visegrádi-hegység elhelyezkedése
Nem bonyolítottam túl az utazást most sem, szokás szerint a 250-es busszal zötyögtem le a Kelenföldi pályaudvarra, majd az aluljárón átsétálva a 19-es tujával csattogtam el a Batthyány térig. Itt kicsit meglepett a lezárt HÉV végállomás látványa (pedig hallottam korábban a tíznapos forgalmi szünetről), pótlóbusszal kellett az Árpád hídig utazni, csak onnan jártak a szerelvények Békásmegyer és Szentendre felé. Végül fél nyolc előtt pár perccel cihelődtem le a zöld elővárosi villamosról a csillaghegyi megállójában. Indítottam a turista GPS-em, felfűztem szokás szerint a fényképezőgépem tokját az övemre és bele is vágtam rögtön a túrába.
A Szentendrei út és az Ürömi út kereszteződésében, a Csillaghegyi Egészségház előtti beton villanyoszlopra festve találtam meg az első festett piros sáv jelzést, készítője még precízen egy piros pontot is rakott az alsó fehér mezőbe azt mutatva, hogy a több mint 80 kilométer hosszú útvonalnak ez az első (vagy ha úgy tetszik, akkor utolsó) jelzése. Na, akkor gyerünk, mert még a végén itt fog rám esteledni!
Az Ürömi út jobb oldali járdáján vezettek végig a jelzések, aztán a strand utáni kanyarban pillantottam meg magam előtt a gerinc első magaslatát, az erdős oldalú Róka-hegyet és az oldalában a kőfejtő tájsebét. Az út egyre meredekebbre váltott, lihegve kaptattam egyre feljebb, aztán az Ürömi út nagy kanyarja előtt jobbra tértem a keskenyebb Rókahegyi utcára, onnan pedig egy derékszögű balos fordulóval nekiindultam a találó nevű Hegymászó utca meredek emelkedőjének. A hegyoldalban szintező Gyöngyvirág utcát elérve a piros sáv jelzések jobbra fordultak, de én balra indultam tovább a sarkon kezdődő piros háromszög turistajelzéseket követve.
Egy rövid erdei ösvényen lehet felkapaszkodni a kőfejtő alsó udvarába, lenyűgözőek az itt tornyosuló sárgás mészkősziklák, de itt még nincs sok látnivaló, gyerünk hát tovább! Meredek, falépcsőkkel tűzdelt ösvényen juthatunk fel a középső szintre, innen már szép kilátás nyílik a városra is. Északkelet felé tekintve magunk alatt látjuk az alsó kőfejtőudvart, de már jól látszik Óbuda is. Egy óriási sziklakapun keresztül betekinthetünk egy hátsó udvarba is, de innen még mindig mehetünk felfelé! Újabb meredek lépcsősorok legyűrésével még egy szinttel feljebb jutunk, feltűnik előttünk a kőfejtő jellegzetes pontja, az óriási kőszirt, amely körül kibontották a sziklákat és most egy felkiáltójelként egymagában álldogál.
Már innen is szédületes a kilátás a környékre, de még mindig tudunk feljebb menni! A kőszirt oldalában kapaszkodik fel a legfelső kőfejtőudvar peremére az újabb meredek lépcsősor, és a végére jutva már valóban elértük a kőfejtő és a Róka-hegy erdős, ligetes tetejét. A kilátópontra kisétálva fantasztikus félköríves kilátás nyílik Óbudára, de a távolban a Belváros is feltűnik. Ide tényleg érdemes felkapaszkodni! Elnézelődtem itt is pár percig, csak negyed kilenc felé indultam tovább. A piros háromszög jelzésű ösvény másik ágán visszasétáltam a hegytető erdején keresztül a piros sáv jelzések jól kitaposott gyalogútjára és az erdőn átvágva már hamar kiértem a fennsík mezőire.
A lovastanyák villanypásztorral őrzött legelői közül pillantottam meg magam előtt a Kevélyekre felvezető hosszú gerincet, rajta a Kő-hegy, az Ezüst-hegy és a Nagy-Kevély három erdős puplijával. Azannya! Ezt még nézni is fárasztó, én pedig végig akarok kapaszkodni rajtuk egészen a legmagasabb csúcsig! Nem is lazsáltam, átvágtam a bekerített mezők között, aztán végigsorjáztam a Puszta-hegy zártkertjei, víkendházai peremén egy keskeny aszfaltúton, ez aztán kivitt az Üröm és Budakalász közötti országútra. Egy rövid forgalmi szünetet kihasználva fürgén átügettem az aszfaltcsíkon és belevágtam a Nagy-Kevélyre vezető kaptató érdemi részébe, ugyanis itt, a fennsíkon még csak alig kétszáz méter magasan jártam!
Széles, köves földúton indultam neki az emelkedőnek, ezt aztán egy magányos tanya után egy masszív fémsorompó zárta el. Megkerültem egy rövid ösvényen, aztán folytattam a kapaszkodást. Az út a Kő-hegy kőfejtőjébe vezetett, ezt azonban most nem néztem meg alaposabban, jobbra tértem a piros sáv jelzésekkel együtt egy jól kitaposott, köves gyalogútra. Csak ott fordultam le róla, ahol pár percnyi kapaszkodás után néhány lépéssel ki lehetett sétálni a kőfejtő katlanjának peremére. Innen már szép volt a kilátás a városra, pedig még több mint kétszáz méter kapaszkodás a csúcs, szusszantam hát egyet, és csak pár perc nézelődés után indultam tovább.
A köves gyalogúton a kaptató kitartott alattam egészen az Ezüst-hegy csúcsáig, aztán pár méter ereszkedéssel értem el a gerinc egy viszonylag hosszan szintező szakaszát. Végül innen indultam neki a Nagy-Kevélyre felvezető kaptató utolsó hatalmas lépcsőjének. Lihegve, fújtatva hagytam magam mögött a csenevész tölgyest és a már kitett gerincen kaptattam felfelé a sziklás kilátópontra. Ez még nem a Nagy-Kevély igazi csúcsa, az pár száz lépéssel arrébb és még néhány méterrel magasabban van, de benn az erdőben, tehát onnan nincs kilátás sem, itt viszont érdemes megállni és körbepillantani!
Csillaghegyről indulva a Nagy-Kevély a Pilis gerincének első 500 méternél magasabb csúcsa, így aztán a kilátás is nagyon szép, de teljes körpanoráma a kicsit magasabb erdős csúcs miatt nem nyílik innen. De ami van, az is fantasztikus! Délkelet felé tekintve alattunk látjuk Pilisborosjenőt, Ürömöt és Óbudát, még a távoli Belváros is feltűnik innen. Délnyugat felé fordulva a széles Pilisvörösvári-medence terül el alattunk, jól látszik a síkon Solymár, Pilisvörösvár és Pilisszentiván is, itt a hátteret a Nagy-szénás erdős csúcsa adja. Végül északnyugat felé rálátunk a Kevély alacsonyabb csúcsára, a Kis-Kevélyre, mögötte feltűnik a Hosszú-hegy, a Ziribár és leghátul a gerinc legmagasabb csúcsa, a hegységnek nevet adó 756 méter magas Pilis-tető is.
Körbefényképeztem a kilátást, aztán az egyik sziklára letelepedve egy komolyabb pihenőt tartottam, hiszen itt már az utam nyolcadik kilométerét tapostam. Megettem egy sajtos kiflim, ittam rá a szörpömből, aztán már csak a sziklán napozgatva akadt meg a szemem az egyik szomszédos szirten álló apró kőkereszten. A keresztre csak egyetlen név volt írva: Suhajda Szilárd. Azt hiszem, a nevét mindenki ismeri, hiszen alaposan felkapta a média, amikor két éve tavasszal eltűnt a Csomolungma oldalában, megpróbálta ugyanis egymagában, segítség és oxigénpalack nélkül megmászni a hegyet. Nyugodjon békében!
A Nagy-Kevély kilátópontjáról továbbindulva megmásztam még az ösvényen az erdős csúcsot, aztán meredeken leereszkedtem a két csúcs közötti Kevély-nyeregbe, a valaha itt állt turistaház rétjére. A XX. század első évtizedeiben is ismert volt már ez a környék a turisták között, ezért az elsősorban munkásturista tagsággal rendelkező Természetbarátok Turista Egylete (TTE) építette fel itt a turistaházát. A tagok hétvégenként saját maguk hordták fel a nyeregbe az építési anyagot és a saját kétkezi munkájukkal építették fel a házat. Az öt év alatt felépült turistaház hálószobáiban 60 turista kaphatott szállást magának, de volt külön ebédlője is. 1928 pünkösd vasárnapján egyedülálló módon 3000 turista jelenlétében avatták fel!
A ház sérülések nélkül átvészelte a II. Világháborút, azonban az azt követő államosítás során elvették a TTE-től és az akkoriban megalakult Turistaházakat Kezelő Vállalat (TKV) folytatta a fenntartását. Tulajdonképpen ekkor kezdődött a ház csendes pusztulása, amortizációja, hiszen az állami cégnek nem volt sok pénze az épület állagának megőrzésére. A TKV megszűnése után a jogutódja, a Turista Ellátó Vállalat folytatta – papíron – a fenntartást, majd miután ez is megszűnt, a Pilisi Parkerdőgazdaság lett a ház kezelője. A turistaház egyébként 1953-ban vette fel Stromfeld Aurél nevét, aki a Tanácsköztársaság vezérkari főnöke volt és a halála előtti években a TTE Magántisztviselő Osztályának elnökeként is tevékenykedett, valamint a természetjáráshoz elengedhetetlen alapismereteket oktatta az egyesület tagjainak.
1992. szeptember 29-én, egy nappal azelőtt, hogy az épületet a Pilisi Parkerdőgazdaságtól a Budapesti Természetbarát Szövetség átvehette volna, az tisztázatlan körülmények között kigyulladt és szinte porig égett. A még évekig álló csupasz falakat végül 2000-ben dózerolták el. A turistaház emlékét mára csupán két kő emlékpad, pár fénykép és a Másfélmillió lépés Magyarországon című, az Országos Kéktúra útvonalát bemutató filmsorozat őrzi pár kocka erejéig.
Innen a nyeregből a kék háromszög jelzések ösvényén aztán egy csekély kapaszkodással még kisétáltam a Kis-Kevély kilátópontjaira is. Az elsőről ugyanúgy dél és nyugat felé nyílik kilátás, mint a magasabb csúcsról, itt meg sem álltam, csak az ösvény végén, a kisebbik csúcs szikláin. Innen viszont már jól látszott északnyugat felé a további utam, még a Csobánkai-nyergen végigkanyargó földutat is felfedeztem mélyen alattam, amelyen majd még járok egyet a továbbiakban.
Innen egy meredek, jelzetlen ösvényen le lehetne ereszkedni a hegy oldalába a Mackó-barlanghoz, de inkább visszasétáltam a nyereg rétjére és a sárga sáv jelzéseket követve indultam tovább. Ezek is a barlanghoz vezetnek, de egy jól kitaposott és nem túl meredek gyalogúton, így bízvást ajánlhatom mindenki számára. Végül negyed tizenkettő után pár perccel érkeztem meg a barlanghoz.
A Mackó-barlang egy kőzetrepedés mentén kialakult hévvizes forrásbarlang, de miután földmozgások következtében a barlang szája 400 méteres tengerszint feletti magasságba került, kiszáradt még évmilliókkal ezelőtt. Amíg a Kis-Kevély oldala nem volt beerdősítve, már messziről látszott a barlang íves bejárata, emiatt a hegyet régebben Likas-kőnek is hívták. Megtelepedtek benne a neandervölgyi emberek is, a múlt században végzett régészeti feltárások során sokféle pattintott kőeszközt találtak a barlang alján felhalmozódott üledékben. Maga a barlang szabadon látogatható, járatainak hossza mintegy 70 méter, ebből 30-40 lépés kúszás-csúszás nélkül is bejárható, ezt tapasztalatból mondom.
A barlangtól továbbinduló sárga sáv jelzéseket követve már meredekebben ereszkedtem le az Országos Kéktúra kék sáv jelzésű útvonalára, a jól kijárt földúton sétáltam el a széles Csobánkai-nyergen keresztül a Pilisvörösvár és Csobánka közötti országútig. Innen visszatekintve már magasan fölém tornyosult a Kis-Kevély erdős oldala, pedig alig egy órája még onnan tekintettem le ide, a nyergen végigvezető földútra. A volt Sumica kemping rétjéről megcsodáltam Csobánka és a mögötte őrt álló sziklás Oszoly panorámáját, aztán az aszfaltutat keresztezve megkezdtem a Hosszú-hegyen végigvezető úton a valóban hosszú, de nem különösebben meredek kapaszkodást.
Egy idő után a kék sáv jelzések jobbra lefordultak az útról a közeli csobánkai Szent-kút és a kápolna felé, helyüket a zöld sáv jelzések vették át az út melletti fákon, majd azokat követve egy, a köves úttal párhuzamos gyalogúton folytattam az utam. Ott álltam meg a következő pihenőre, ahol az ösvény keresztezte ezt az utat. Ekkor már fél egy felé ballagott az idő, a fűbe letelepedve megebédeltem, aztán a elheverve sziesztáztam egy nagyot. Úgy tűnt, a hétvégi hidegfront elvitte – talán erre az évre már véglegesen – a hőségriadós kánikulát magával, kellemes kirándulóidő kerekedett erre a keddi napra.
A kereszteződés rétje után egy fiatal tölgyes-gyertyános erdőben indultam tovább, ez az erdő a szemeim előtt növekedett fel az elmúlt több mint húsz év során! 2002 telén vágták tarra ezt a többhektáros területet, akkor a kopasz hegyoldalból szép kilátás nyílt Pilisszentkeresztre és a Dobogókő gerincére. Aztán az évek múlásával előbukkant a vadszedres bozótosból az ujjnyi vastag fácskákból álló újulat, ezt az erdészet már többször is ritkította, a mostani 6-8 méter magas fák között akad már karvastagságú törzzsel bíró is! Még 15-20 év, egy-két ritkítás és újra egy árnyas erdőben járhatunk itt mi, turisták.
Azért a viszonylag hűvös idő ellenére is leizzadtam, mire megmásztam a Hosszú-hegy gerincét és elértem az ötszáz méternél bizony csak alig-alig alacsonyabb, hepehupás szakaszát. A Hosszú-hegy valóban hosszú gerincének érdekessége, hogy amíg az északkelet felé éppen csak lejtve ereszkedik le a Dera-patak völgyébe, addig délnyugat felé egy geológiai törésvonal mentén hirtelen szakad le a hegyoldal, több szép kilátópontot is kínálva ezzel.
Mivel az időmbe belefért, kisétáltam három ilyen pontra is a rövid, de jól kitaposott, jelzetlen ösvényeken és megcsodáltam a panorámát, amely nagyjából mindenhol ugyanaz volt: a hegy lábainál a már Pilisszántóhoz tartozó víkendházas övezet húzódott, mögötte a széles Pilisvörösvári-medence terült el, a hátteret pedig a Budai-hegység északi csúcsai, a Zsíros-hegy, a Nagy-szénás és a Kutya-hegy adták. Délkelet felé már beleveszett Óbuda a párás messzeségbe, de a Hármashatár-hegy erdős oldala még mindig jól látszott a távolban.
Aztán egy idő után a zöld sáv jelzések gyalogútja otthagyta a gerincet és lassacskán visszaereszkedett az északkeleti oldalban a pár emelettel lejjebb vezető jól kijárt erdőgazdasági útra, amelyet még korábban hagytam magam mögött. Erre rátéve úgy értem el negyed három felé a Szántói-nyerget, hogy közben az előttem álló Pilis-tető szikláit láthattam az egyenes erdei út széles nyiladékában. Ráfordultam a Pilisszentkereszt és Pilisszántó közötti országútra és a lejtőjén leereszkedtem Pilisszántó felső végére. Itt már csak pár percnyire voltam a buszfordulótól, de gondoltam, időmbe belefér, így teszek még egy extra kitérőt!
Tábla jelezte az út szélén a Pilisi Boldogasszony kápolnához való letérést, de arrafelé indultak tovább a korábban egy rövidebb szakaszon az országúton vezető piros sáv jelzések is. Erről a kényelmesen emelkedő útról kellett később egy másik táblánál egy meredekebb gyalogútra váltanom, végül negyedóra múlva már fenn álltam a Pilis-tető egy oldalcsúcsa, a Szent László-kúpja oldalában egy kis teraszon álló, terméskőből épített kápolna előtt.
Innen délkelet felé nyílik kilátás, jól látszik a távolban a Kis-Kevély és a Ziribár kúpjai által kijelölt „irányzék”, ennek a különlegessége az, hogy téli napfordulókor pontosan a két hegy között kel fel a Nap. Éppen emiatt épült ide a kápolna! Általában a téli napforduló napján tömeg szokta itt várni a napkeltét, ezért nem is célszerű akkor ellátogatni ide, de ilyenkor olyan lassan változik csupán a Nap égi pályája, hogy nem veszítünk sokat, ha a téli napforduló előtti, vagy utáni héten jövünk fel ide napkeltenézőbe. Már voltam itt ilyenkor, ebben a posztban írtam le az élményeimet és benyomásaimat.
Persze innen is látszik a teljes Pilisvörösvári-medence a településekkel és a hátteret itt is a Budai-hegység csúcsai adják. Elnézelődtem itt is pár percet, aztán a már bejárt úton visszasétáltam Pilisszántó felső végére és elballagtam a buszfordulóhoz. Éppen háromkor kapcsoltam ki a GPS-t az esővédő házikó padjára letelepedve, aztán pár perc múlva megjött a busz is. Ez egy egészen Budapestig közlekedő járat volt (van olyan busz is, amelyik csak a pilisvörösvári vasútállomásig jár), így aztán négyre már a Göncz Árpád városközpontban cihelődtem le a helyköziről, és öt óra felé már haza is értem.
