Kilátás az Annavölgyi meddőhányó tetejéről Annavölgyre és a környező hegyekre
A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE
A túra útvonala a Google Térképen
A túra útvonala GPX formátumban
A TÚRA JELLEMZŐI
- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 13,65 km (GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 455/455 méter (GPS-sel mérve)
- Nehézség: 4,7/10 (Félnapos gyalogtúra a dombok között átlagos szintemelkedéssel)*
- Kilátások a túrán: 9/10 (Panoráma az Annavölgyi meddőhányó és a Hegyes-kő csúcsáról, szép kilátás a körtúra számtalan pontjáról)
Jelzettség a túra időpontjában az érintett jelzések sorrendjében:
- A túra szinte teljes hosszában jelzetlen utakon, ösvényeken halad
A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.
Természetesen nem kell senkinek a teljes túra útvonalát végigjárnia. A látnivalók az alábbi útvonalon is megközelíthetőek:
- A Pálinkás-táró öt perces séta az Annavölgy szélét érintő országútról
- Az Annavölgyi meddőhányó kilátópontja 20 perces kapaszkodás a volt meddősikló nyomvonalán a Pálinkás-tárótól
- A Hegyes-kő csúcsa legegyszerűbben Tokod főteréről, a Hősök teréről érhető félórás hegymenettel az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseit, majd jelzetlen ösvényeket követve
*Hogyan számolom a túra nehézségét? A Magyar Természetjáró Szövetség Minősítési szabályzatának pontszámítása szerint egy túrázva megtett km 1,5 pont, 100 méter szintemelkedés pedig 2 pont. Az így kiszámolt pontszámhoz hozzáadnak még 3 pontot téli túra esetén. Így egy 25 km-es, 1000 méter szintemelkedést tartalmazó, télen megtett túra kerekítve 60 pont. Egy ilyen túra végén már nincs kilométerhiányom. Ezt veszem 10/10-nek, a megtett túrám pontszámát pedig ehhez viszonyítom.
TÚRALEÍRÁS
Ezen a szombati napon ismét túrára készülődtem, terveim szerint most is folytatom a Bányászkör 10-12 km hosszú körtúráinak bejárását, a választásom pedig a Pálinkás-táró körre esett. A korábbi túráimhoz hasonlóan most is vonattal szerettem volna elutazni Budapestről Dorogra, azonban a múltkori túrám majdnem kútba esett amiatt, hogy pár perc késést összeszedve érkeztem meg a Stadler Flirttel a dorogi állomásra, ahol éppen csak egyetlen percem volt átloholni a vasútállomás peronjáról a buszmegállóba, így éppen csak el tudtam csípni a Csolnokra induló helyközi buszt.
Igen ám, de most is csak pár percem lenne a menetrendek szerint elérni Dorogon az Annavölgyön keresztül Piliscsabára induló buszt és ha azt lekésem, csak egy óra múlva indul a következő, de az viszont nem közvetlen járat, csak átszállással, jóval hosszabb idő alatt érhetek vele Annavölgyre! Röviden mérlegeltem a lehetőségeim. Bizalmam a MÁV-ba vetve elutazhatok újra ugyanazzal a vonattal, mint a múltkor, bízva abban, hogy most pontosan fog Dorogra érkezni. Ezt kapásból elvetettem a fentebb ismertetettek miatt, maradt az autós utazás, illetve a fél órával korábbi vonat igénybevétele. Szinte habozás nélkül az utolsó lehetőség mellett döntöttem, hiszen kezdő nyugdíjasként ingyen utazhatok már a tömegközlekedéssel, ráadásul a fél órával korábbi kelésbe és indulásba sem fogok belehalni!
Persze a vonatom most percre pontosan érkezett Dorogra és a buszmegállóban üldögélve néztem végig a napkeltét, ahogy a vörös korong ragyogva előbukkant a Pilis hegyei mögül, aztán mérgelődve figyeltem azt a Stadler Flirtet, amellyel jöhettem volna és ma reggel szintén a menetrendet tartva érkezett meg az állomásra! Lett volna időm kényelmesen átsétálni a buszmegállóba, de persze ki látta ezt előre? Szerencsére a buszom is pontosan jött, így negyed nyolc után pár perccel már az Annavölgyi óvoda nevű buszmegállóban cihelődtem le róla. Gyorsan végeztem a minden túrám kezdetén szokásos rutinnal: most is felfűztem a fényképezőgépem tokját az övemre, hogy túra közben mindig kéznél legyen, aztán elindultam a község főtere felé.
A mobilomra telepített Locus Map mutatott egy rövidítő gyalogutat, amelyet követve nem kellett kerülőt tennem a domboldalban kanyargó utcácskákon, így aztán negyedóra múlva már a központban álltam a nyitva lévő kis csemegebolt előtt. Elolvastam az ajtóra kiragasztott nyitvatartását, szombatonként már kettőkor bezár, de jó eséllyel addigra már vissza fogok érni ide, hogy átvehessem a díjazást, vagyis a Bányászkör nyolc kis körtúrája egyikének teljesítéséért járó kis bronz téglácskát. Ha az összeset végigjárja valaki, akkor a jutalmul kapott elemekből a Legóhoz hasonlóan összerakható egy kis bányatárna. Öt téglácska már megvan otthon, a ma megszerzendő lesz a hatodik a sorban!
A már lassan kialakuló rutin szerint végeztem a következőket: A mobiltelefonommal gyorsan beléptem a Bányászkör honlapján a fiókomba, jelentkeztem a mostani túrára, vagyis a Pálinkás-táró körre, a túra módra bökve kiválasztottam a díjazásnál a befutóérmet (az 1800 Ft-os részvételi díjat már korábban átutaltam a szervező Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület számlájára), ezután már csak a "Jelentkezés a túrára" szövegre kellett nyomnom és az applikáció már kérte is az első QR-kódot. A csemegebolt előtetejét tartó egyik faoszlopon lévő kódot beolvasva tudomásul vette a rendszer, hogy megkezdtem a túrát és kiírta a következő két ellenőrzőpont helyét – azért kettőt, mert két irányba is elindulhattam a körtúrán. Mivel most is az itiner szerinti bejárási irányt választottam, tehát akkor irány a Pálinkás-táró alig kilométernyire lévő bejárata!
A fentiekből látszik, hogy lennie kell a mobiltelefonunkon QR-kód olvasó applikációnak, ezen kívül nagyon hasznos, ha van valamilyen természetjáró tájékozódási alkalmazás is rajta, én a Locus Map ingyenes verzióját használom már évek óta. Így a túra honlapjáról letölthetjük még otthon a követendő trekket (nyomvonalat), amelyet aztán a Locussal megnyitva útközben amolyan Ariadné fonalaként végigvezet bennünket az amúgy jelzetlen útvonalon! Na, de elég a dumából, már nyolc óra is elmúlt, belefogok hát a túrába, mert még rám esteledik! Indítottam a mobilon még a Stravát is, ez pedig túra közben szépen rögzíti majd az általam bejárt útvonalat.
A buszforduló terecskéjéről az országútra visszavezető aszfaltcsíkon kezdtem meg az ereszkedést és pár száz lépés után már el is értem az út mellett álló vasúti kocsit. A keskenynyomtávú, oldalmagasítós pőrekocsira pár fatörzs volt pakolva, ezt kicsit furcsának tűnhat egy bányásztelepülésen, de ilyen kis kocsikon szállították le a bányába a faanyagot, amelyből aztán biztosító dúcolások, talpfák és más dolgok készültek. Az 1950-es években 0,33 köbméter faanyagot számoltak minden vagon szén kitermeléséhez! A vasúti kocsi mellett egy ágasfára szerelt fatábla mutatta a Zsigmondy-forrás irányát, el is indultam az aszfaltcsíkról letérve a gyalogúton a forrás völgye felé.
A szépen kiépített, bővizű forrás Zsigmondy Vilmos annavölgyi bányamérnökről kapta a nevét, de a foglalat kövére vésett felirat szerint a Dorogi-szénmedence teljes, 223 éves történetének állít emléket. Ezen a reggelen a kutya sem járt rajtam kívül itt, pár percig hallgattam a forrás andalító csobogását, aztán az ide vezető gyalogút folytatásán visszakapaszkodtam az aszfaltcsíkra. A lejtő vége az országúton volt, nem messze attól a buszmegállótól, ahová korábban megérkeztem, ennek a padkáján ballagtam újabb pár száz lépést a Pálinkás-táróhoz vezető földútig.
Ide, a földút kiágazásához jelezte a mobiltelefonomra letöltött trekken a kis bányászjel (keresztbe tett csákány és lapát) a kód helyét, a mobilon pedig ezt írta az alkalmazás a pont helyére: „A táróbejárat bal oldalán a hármas facsoport ösvénytől távolabbi vékony fájára szerelve.” A táróbejárat talán a hozzá vezető utat jelenti? Állt is egy hármas facsoport pont a megfelelő helyen, körbejártam hát, alaposan megnézem minden irányból, de QR-kód egy dekányi se volt rajta! Akkor viszont megkeresem a másik QR-kód helyét. Hogy aszongya: „A táró bal belső oldalán a falra szerelve”. Na, de hol a táró?
A földúton elsétáltam egy, a fák között található kis placcon álló, megviselt küllemű épülethez, ott aztán észrevettem a Pálinkás-táró irányát jelző táblát. A nyilat követve egy ösvényen ballagtam tovább a fák között, aztán meg is pillantottam pár tucat lépés után a tárna íves bejáratát, és belül a bal oldalon tényleg ott volt a QR kód. Helyben vagyunk hát! Meglepett a nyitott alagút, benézve csak feneketlen feketeséget láttam (vagyis pont olyan sötét volt benne, mint a szólás-mondás szerinti szénbányában éjszaka), de előkaptam a hátizsákból a fejlámpám és annak a fényében indultam el befelé a táróba egy kis felderítésre.
Messzire nem jutottam, talán harminc lépés után volt lefalazva a táró, bár valaki kiütötte a fal néhány kövét éppen egy akkora nyílást létrehozva rajta, hogy ha nagyon akarom, akkor át is bújhattam volna rajta. Azonban most sem kapott el a barlangászati kedv, ezért csak bevilágítottam a lyukon. Benn csak pár méterre jutott el a fejlámpa fénye, de láttam, hogy félig-meddig fel van töltve földdel a belső rész, még valami falat is észrevettem a fénykör határán. Visszasétáltam a táró kapujához és beolvastam a mobilommal az itteni QR-kódot. A rendszer tudomásul vette a bejelentkezést és megadta a következő ellenőrzőpont helyét, vagyis az Annavölgyi meddőhányó tetejét. Ott már jártam egy korábbi körtúrámon, a XX-as akna körön, tudom hogy csodás fentről a panoráma!
Továbbindulva aztán meglett a másik QR-kód is, a táró bal oldalán kapaszkodni kezdő ösvény melletti hármas facsoporton fedeztem fel a kis táblácskát! Felmásztam a meredek domboldalon a táró fölé az erdő széles nyiladékába, a valaha itt működő meddősikló nyomvonalára. Na, de mi is volt az a meddősikló? A bányákból kitermelt nem széntartalmú kőzetet, vagyis a meddőt is tenni kellett valahová, ezért hozták létre itt a meddőhányót, amely aztán a sok év alatt egy magas dombbá nőtte ki magát. Hát ennek a dombnak a tetejére vitte fel a meddőt a kötélpályán húzott csillesor!
Pont a még alacsonyan járó nappal szemben kaptattam fel a dombra a meddősikló pályáján és még a fénytől elvakítva is azonnal láttam, hogy ezt nem takarították el olyan gondosan, mint a Homokvasút nyomvonalát. Betontömbök mellett botladoztam felfelé a derékig érő gazban kanyargó gyalogúton, még egy kis völgyön átvezető, fűvel benőtt hídon is átballagtam. Kemény hegymenet végén értem fel a domb tetejére, aztán a gyalogúton kisétáltam a meddőhányó fennsíkjának peremére.
Eléggé fura ennek a meddőhányónak a kialakítása, ugyanis a völgy felől nézve egy meredek oldalú kopár dombnak tűnik, azonban ez csupán egy, az Öreg-szőlők dombhátából nyelvszerűen előrenyúló mellékcsúcs, könnyen ki lehet sétálni a tetejére egy gyalogúton egészen a kilátópont padjáig. Már az ösvényen ballagva észrevettem az egyik fán a QR-kódot, de először megnéztem és körbefényképeztem a Gerecse hegyeire-dombjaira nyíló kilátást, megtízóraiztam, pihentem egy sort és csak visszafelé indulva végeztem el az adminisztrációt, vagyis a becsekkolást.
Majdnem teljes panorámakép az Annavölgyi meddőhányóról. A képre kattintva külön ablakban nyílik meg a 8000 pixel széles kép.
A meddőhányóról folytatva az utam kis további kapaszkodással értem fel a dombtető megművelt földjeire, itt nyáron még egy irdatlan napraforgótábla terpeszkedett. Ennek a peremén vezetett a földút, de a betakarítás utáni mélyszántáskor és az utána következő boronáláskor egyszerűen eltüntették a földutat. Beszántották! Ez nem lett volna még baj, de a bakancsaim vizesek voltak a kora reggeli harmatos fűben való gázolástól és a porszáraz mezőn való gyaloglás közben egy merő sár lett mindkettő. Még ilyen sem történt velem, mármint hogy hatalmas sárkoloncokat szerezzek a bakancsaimra egy poros mezőn, pedig öreg motoros vagyok már a szakmában, mérgelődve csiszatoltam le a cipőimet a mező szélét elérve a fűben, aztán visszaereszkedtem Annavölgybe a mező szélén a semmiből előbukkanó keréknyomokon.
Az Erkel Ferenc Kultúrotthon mellett értem el a bányászemlékműveket. A szénszállító csille oldalán lévő táblán az 1947-es bányatűz 33 áldozatának neve sorakozik, mellette a kőemlékmű a Kőszénbánya és Téglagyár Társulatnak, vagyis a dorogi szénbányászatot megalapító egyik cégnek állít emléket. Leolvastam itt is a csille mögötti betonoszlopon fellelt QR-kódot, aztán indultam tovább.
Újabb hegymenet következett, hosszú kapaszkodóval értem fel a Gesztenye soron a legfelső házakhoz, ez aztán az erdőben is folytatódott. Földutak elágazásában értem ki ugyanannak a megművelt táblának a felső peremére, amelyen jól összesaraztam a bakancsaim fél órával korábban, megcsodáltam az innen a Gerecse hegyeire nyíló panorámát, de itt a trekk alapján vissza kellett fordulnom a fák közé és az emelkedés természetesen még folytatódott.
Egy erdei szakaszt követően megint megművelt táblák következtek, nemrég kikelt őszirepce mező peremén ballagtam egy darabig, aztán a Nagy-Gete oldalának tövében értem el a Miklósbereki bányászemlékművet. A szabálytalan kockaformájúra faragott dolomittömb oldalán fekete márványtábla hirdette, hogy 1781-ben itt kezdődött egy külszíni fejtéssel az itteni szénbányászat 223 éves története. Ezen aztán egy kicsit elmerengtem.
James Watt, a híres skót mérnök és feltaláló 1776-ben építette meg az első ipari méretű gőzgépét, amely aztán átformálta az akkori világot. Az új eszközt azonban etetni kellett, mégpedig gőzzel, amelynek az előállításához pedig rengeteg hőre volt szükség. És itt kapott szerepet az az „éghető kő”, vagyis a kőszén, amelyet lelkesen kezdtek el kutatni és bányászni szerte a világon, ebből ugyanis kevesebbet kellett elégetni ugyanannyi hő előállításához, mint fából. Tehát még csak öt éve létezett James Watt találmánya, a hivatalos nevén külső kondenzációs gőzgép, amikor Annavölgy térségében már kőszenet bányásztak! Apropó! Azt például tudtátok, hogy Watt találta ki a lóerőt is, mint mértékegységet? Na de itt most véget ér a történelemóra, indulni kell tovább!
Bolvastam az emlékmű kövének hátoldalára rögzített kódot, aztán indultam tovább. A túra talán legszebb szakasza következett itt, vagyis végig kellett sétálnom az erdőben a Nagy-Gete déli oldalában. A jól járható keréknyomok csak alig kanyarogtak és hullámvasutaztak a fák között, aztán meg kellett kerülnöm az úton egy hatalmas töbröt, vagyis egy homokbányászat után maradt méretes, de mostanra már beerdősült gödröt. Lassan magam mögött hagyva az erdőt kiértem a Nagy-Gete bokros-ligetes oldalába, ismét kinyílt előttem a panoráma, megláttam magam előtt a Hegyes-kő sziklás csúcsát. Az erdei útból füves keréknyomok lettek, ezeken ereszkedtem le a szűk és mély Sörház-völgybe.
Kis kitérővel elballagtam a fák között megbújó horgásztóig, de sajnos éppen szemből tűzött oda a késő délelőtti nap, így nem nagyon sikerültek az ottani képek! A túra nyomvonalára visszatérve meredeken indított a kaptató a Tőkés-tető oldalában, már épp nekiveselkedtem volna a hosszú hegymenetnek, amikor megállított az egyik akácfán felfedezett QR-kód! Egészen megfeledkeztem róla, pedig most egy szakaszon a nagyon gyéren felfestett kék kereszt jelzéseket kellett követnem, és az itiner szerint itt kellett lennie egy ellenőrzőpontnak! Beolvastam a mobilommal ezt a QR-kódot is, kicsit kifújtam magam eközben, aztán kapaszkodtam tovább.
A meredek hegymenet véget ért egy hatalmas, éppen most érő kölestábla mellett, újra feltűnt a Hegyes-kő is, de most már jóval közelebb voltam hozzá, mint korábban a Nagy-Gete oldalában. A mezei úton gyorsan elértem azt a pontot, ahol a Pálinkás-táró körtúra útvonala egy elágazásban balra, délkelet felé fordult, vissza Annavölgy irányába, de innen tehettem egy kitérőt a kedvenc hegytetőmre, a Hegyes-kő sziklás csúcsára. Azt hiszem, az elmúlt húsz évben nem is volt olyan esztendő, hogy ne jártam volna fenn legalább egyszer a tetőn, de idén már harmadszor mehetnék fel oda… Az órámra néztem: még csak negyed tizenkettő felé járt az idő. Időmbe belefér a kitérő, gyerünk hát!
Nem kellett sokat kapaszkodni, a földút szinte nyílegyenesen vezetett végig a széles gerincen, aztán egy rövid kaptatóval feljutottam a Hegyes-kő vállára. Itt kellett egy gyengén kitaposott ösvényre térnem és megmászni a kibillent mészkőrétegek óriási lépcsőin a sziklás csúcsot. Már ültek fenn ketten a hegyormon, aztán beszélgetésbe is elegyedtem a komáromi házaspárral. Ők is sokat járják a környéket, számba vettük a Gerecse látnivalóit, aztán amikor továbbindultak, körbefényképeztem a panorámát és bejelentkeztem a blog facebook oldalára is. Az innen nyíló kilátást már annyi posztomban bemutattam és dicsértem, hogy újat most se mondhatnék róla, ezért inkább csak beteszek ide egy rövid filmecskét, amelyet idén nyár elején készítettem az akkori nagyon tiszta, de szeles időben a panorámáról.
Kis nézelődés után visszatértem az útelágazásba és az órámra pillantva láttam, hogy a kitérő a Hegyes-kő csúcsára éppen egy órát vett igénybe! Ennyi plusz sétát megért, pláne úgy, hogy még most sem kellett sietnem Annavölgy felé, hiszen volt még vagy másfél órám a menetrendből kinézett buszig. Egyébként itt már a célegyenesben jártam, vagyis csak végig kellett ballagnom a Csomória füves, bokros dombhátán Annavölgyig. Ezen a tájon volt hajdan a Homokvasút Dorogról induló pályájának végén a VIII-as ürítő, de a tájrehabilitáció ennek is minden nyomát eltüntette. Leolvastam egy fiatal akácfáról az itteni QR-kódot, aztán indultam tovább.
Az utolsó előtti kódot már Annavölgy házai felett találtam meg egy másik akácon, ennek a pontnak egyszerűen Annavölgy, dombtető a neve. Egy bekerítetlen, de gondosan nyírt füvű telken ereszkedtem le a Népbolt sor családi házai közé és ballagtam vissza a központba a csemegebolthoz. Még utoljára beolvastam az itteni QR-kódot, ezzel lezárva a Pálinkás-táró kört, aztán körülnéztem, hol vehetném át a díjazást, a kis bronz téglácskát. Még csak egy óra felé járt az idő, nyitva volt a bolt, de kinyitott már a téren vele szemben álló Dallas söröző faháza is. Pillanatnyi habozás nélkül a presszó mellett döntöttem, hiszen ott is elkérhettem a kis bronz téglácskát.
Benn a díjazáson kívül kértem egy csapolt Borsodit is, kicsit beszélgettem a pultos hölggyel, majd kiültem az árnyas terasz egyik asztalához, itt vártam ki a sört kortyolgatva, hogy megjöjjön a helyközi busz, amellyel aztán visszautaztam Dorogra. Végül háromnegyed hat felé érkeztem haza a túráról.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!
Függelék
Habár mind a nyolc Bányászkör túrám elérhető a jobb oldali tartalomjegyzékből, de a posztok címében többször nem utalok a túra hivatalos nevére, ezért nehéz lehet őket megtalálni. Ezokból alább megadom a Bányászkör mind a nyolc rövid túrájának linkjét a nevükkel, méghozzá az általam történt bejárásuk sorrendjében.
