Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Körtúra a Duna-partról indulva a Visegrádi-hegységben

Egész napos túra Visegrádról az Apát-kúti-völgyben Pilisszentlászlóra, és onnan vissza a Spartacus-ösvényen a Dunához

2021. május 10. - horvabe

cimkep_t0017.JPG

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

17.png

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala letölthető GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 20,56 km
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 490/490 m
- Nehézség: 6/10 (Egésznapos túra viszonylag kis szinttel)
- Kilátások: 8/10 (Kilátópontok a Spartacus-ösvényen, kilátópont Visegrád felett)
- Épített látnivalók: 5/10 (Bertényi Miklós Fűvészkert, források az Apát-kúti-völgyben, Spartacus-ösvény)
- Jelzettség a túra időpontjában: 8/10, (Piros sáv jelzettsége 6/10 - ritkás és kopott sok helyen, de követhető, a zöld sáv jelzettsége 8/10 - kicsit ritkás, de eltévedés nélkül követhető)

A fenti szintmetszet, valamint a távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

A két héttel korábbi gerecsei kiruccanás után ismét a Visegrádi-hegységbe indultam ezen a reggelen, de egy kicsit ellazsálva a túrára való felkészülést, ki sem gyűjtöttem az igénybe veendő közlekedési eszközök menetrendjét, hiszen már idén is többször utaztam ezekkel a járatokkal, fejből tudtam az indulási időket. Ez aztán egy csöppet meg is bosszulta magát, na de haladjunk sorrendben… Tehát ezen a reggelen is lesétáltam a dombról a 41-es tuja Budafoki elágazás nevű megállójába, éppen napkelte előtt megérkezve oda. Megcsodáltam a napkelte előtti égképet, aztán pár fotót is készítettem az amúgy cseppet sem barátságos környékről, melyet most kicsit szebbé varázsolt a vöröslő égbolt a háttérben.

01_3.JPG

A budafoki villamoselágazás hajnali fényben

Az 5:04-es villamos jött is pontosan, én pedig becsattogtam vele a Batthyány térig és megvettem a HÉV kiegészítő jegyem Békásmegyertől Szentendréig egy automatából, ugyanis a pénztár – bár nyitva szokott már lenni ilyenkor – most zárva volt. Csak az állandóan karattyoló hangosbeszélőből tudtam meg, hogy most vágányzár van a városhatáron kívüli szakaszon, ezért ott pótlóbuszok járnak. Azannya, ezzel nem számoltam! Akkor viszont hegyibe, mert nem szeretném lekésni a 7:05-ös buszomat Szentendrén, ugyanis a pótlóbuszok biztosan lassabbak, mint a HÉV lenne! Kiszaladtam a peronra, épp akkor mondta be a hangosbeszélő az 5:48-as HÉV indulását! Ez csak egy Békásmegyerig közlekedő szerelvény lenne, de most úgyis mindegy, csak lesz ehhez is buszcsatlakozás! Még épp fel tudtam ugrani az utolsó ajtaján a záródása előtt.

Aztán Békásmegyeren gyorsan meglett a buszmegálló, ahol a HÉV-pótlók álltak, az egyik világoskék csuklós Merci épp indulófélben volt. Bár tényleg lassabb volt a HÉV-nél, hiszen végigcsalinkázott Budakalász és Pomáz utcáin, de még így is volt időm Szentendrén megvenni a buszjegyemet Visegrádig egy automatából, a 7:05-ös helyközi busz indulásáig hátra lévő időt pedig a napos, de kicsit szeles peronon lébecoltam végig. Úgy látszik, ennyi visszamaradt az éjszaka átvonult frontból! Aztán menetrend szerint perces pontossággal, 7:50-re ért a busz Visegrádon a nagymarosi rév megállójába, én pedig fürgén lecihelődtem róla a huzatos megállóba.

Bár tűzött a kora reggeli nap ezerrel, de a hideg északkeleti szél pont végig tudott fújni a Duna hosszában, így aztán be is húzódtam az üvegfalú kis várakozóba, hogy előkészüljek a túrára. Szokás szerint felfűztem a fényképezőgép tokját az övemre, indítottam a GPS-t, aztán a nyakamig rántva az anorákom cipzárját belevágtam a túrába. Aludt még a kisváros, ahogy végigbaktattam a Rév utcán, azt viszont örömmel láttam, hogy nyitásra készülődik a vendéglők, presszók hosszú sora. Pár nappal korábban oldották fel a Covid-19 miatti zárlatot a vendéglátó helyek vonatkozásában, most aztán igyekszik mindenki, hogy valamilyen bevételt tudjon produkálni a tétlenül töltött hónapok után!

Nincs sok látnivaló Visegrád főutcáján, majdnem két kilométert kellett talpalnom, hogy elérjem a település határát ott, ahol a főút egy szerpentinkanyarral megkezdi a kapaszkodást fel a Fellegvárhoz. Itt egyenesen indultam tovább a gyéren felfestett a piros jelzéseket követve a keskeny erdőgazdasági aszfaltúton, aztán pár perc alatt megérkeztem a kis duzzasztott tavacskához. Megcsodáltam a part menti fák visszatükröződését a vízfelületen (szerencsére itt az egyre szűkebb völgyben már nem lehetett érezni a Duna-parton fújó hideg szelet), aztán továbbindultam az aszfaltúttal párhuzamosan haladó, sétányszerűen széles gyalogúton.

Az Ördögmalom sziklaüstjében most nem kavargott a víz, hiszen a csapadékszegény tél és tavasz után nincs mit összegyűjtenie a völgy alján csordogáló Apát-kúti-pataknak – ez abból a szempontból jót jelent, hogy nem kell majd később megküzdenem a tucatnyi patakátkeléssel! Csak egy pillanatra álltam meg pár fénykép kedvéért a Bertényi Miklós Fűvészkert kapujánál, aztán a pinikrét mellett végigballagtam a keskeny aszfaltúton. Eddig jöhetnek fel az autós kirándulók a városból, a rét végén ugyanis egy behajtani tilos és egy zordon tájékoztató tábla állítja meg az autósokat, mely szerint csak a Pilisi Parkerdő Zrt. engedélyével lehet továbbmenni! Bár nincs itt sorompó, de azért a két tábla hatásos szokott lenni!

Néhány perc múlva értem el a szép Apátkúti erdészházat, aztán további pár perces menettel azt a pontot, ahol a jelzett turistaút végre otthagyta az aszfaltot. Murvás úton vezettek tovább a piros sáv jelzések, a kőszórás kitartott egészen a Kaán Károly-forrásig. Itt álltam meg az első pihenőmre, hiszen már több mint egy órája indultam a Duna-partról és jöttem több mint négy kilométert. Ittam pár kortyot a jéghideg forrásvízből, aztán lezöttyentem az egyik pihenőpadra. Megettem egy, még otthon készített szendvicset, aztán már csak a környező erdő neszeit hallgattam. Pár perc múlva a madárfüttyös csendbe egy autó hangja keveredett, a belőle kiszálló idősebb házaspár pedig műanyag ballonokkal a forráshoz igyekezett, hogy feltöltse azokat. Végül is lehet, hogy van behajtási engedélyük, a forrásvíz pedig mindenkié. Fél tíz felé továbbindultam innen is.

Közismert turistamondás, hogy a csodák ott kezdődnek, ahol az aszfalt véget ér, és ez fokozottan igaz az Apát-kúti-völgyre is! Ahogy haladunk egyre feljebb a völgy cseppet sem meredek emelkedőjén, a kezdetben még széles, sétányszerű gyalogút egyre keskenyebb lesz, további források mellett haladunk el – ezek adják az Apát-kúti-patak vizét – és a völgy is egyre jobban összeszűkül. Végül már csak egy helyenként súvadásos ösvény kanyarog a talpunk alatt, aztán annyira keskeny lesz már a völgy, hogy a gyalogút sem tud kitartani a patak bal partján, kénytelenek vagyunk hát köves gázlókon átkelni több helyen is a vígan csobogó Apát-kúti-patakon!

Még egyszer régebben megszámoltam egy túrám során az átkelőhelyek számát, pontosan egy tucatnyi van belőlük! Persze, ahogy haladunk egyre feljebb a völgyben, úgy lesz fokozatosan egyre keskenyebb a patak is, de azért élmény minden átkelés a lépegetőköveken! Később a völgy lassan kinyílik, napfényes bükkösben járunk már, aztán a tizenkettedig patakátkelés után – amely egy kis fahíd – elérjük a Hobozsi Dharma kincse Zen templomot. Nem sokat lehet látni a zen templomból az ágakból összetákolt kerítésen keresztül, aztán innen már csak pár perc Pilisszentlászló határa.

A település főterén zárva volt és eladásra hirdették a Gesztenye sörözőt, pedig sok évig ikonikus hely volt a kéktúrázók számára a vadgesztenyefák alatt álló kocsma, hiszen itt volt megtalálható a pilisszentlászlói kéktúra bélyegző, így aztán most nekem is más helyet kellett találnom, hogy megüljek pár percre. Itt a faluban váltottam a jelzések között, az Apát-kúti-völgyben a piros sáv jelzésen jöttem, itt a főtéren tértem rá a keresztező zöld sáv jelzésekre. Végül az épp útba eső Jánosikova kocsmába tértem be egy üveg Sopronira. Pár percre megültem itt, elbeszélgettem a vendégekkel és a jókedvű pultos hölggyel (pörgött az élet, nagy volt a forgalom), aztán tizenegy felé vettem a kalapom – pontosabban a túrabotjaim – és tizenegy után pár perccel innen is továbbindultam.

Pilisszentlászlót a focipálya mellett hagytam magam mögött, a faluszéli festett Krisztusos kőkeresztnél több tucatnyi autó várakozott, sejtettem, hogy az utasaik a Spartacus ösvény kilátópontjaira igyekeznek! Találkoztam is a későbbiekben elég sok kirándulóval, de azért jól eloszlott a jónép a hosszú úton! Itt egyelőre még egy széles földúton ballagtam, és azzal töltöttem el egy csomó időt, hogy az út mentén nyíló vadvirágokat fényképeztem! Annyit térdeltem és görnyedeztem ezen az útszakaszon, hogy még egy hithű muszlim is lájkolta volna, de jópár szép felvétellel sikerült a készletem bővíteni. Aztán a mezőket lassan magam mögött hagytam, az erdőben, a fák között pedig a virágok mennyisége is megcsappant. A következőkben bemutatok párat, de a neveikre inkább nem tippelnék!

Egy jó adag menés végén értem el azt a pontot, ahol a Spartacus-ösvény kiágazott ebből a földútból. Ezen a ponton egy precíz, festett tábla fogadja az ösvényen továbbindulni szándékozókat, szövegét szó szerint idézem: „Figyelem! A Spartacus-ösvény nehéz szakaszokat is tartalmaz, ezek leküzdése megfelelő felkészültséget, felszerelést, fizikai állapotot igényel.” Megszívlelendő jótanácsok! Felette egy másik tájékoztató tábla 7,5 km-re és 2 óra 30 percre saccolta a Visegrádig még hátra lévő távot. Mivel én is így kalkuláltam otthon, a túratervezés során, megnyugodtam, hogy mégsem vagyok egy nyeretlen kétéves hétvégi kiránduló és továbbindultam.

A Spartacus-ösvényt még 1930-ban alakították ki a vadászok számára, sokáig nem is vezetett rajta jelzett turistaútvonal. A zöld jelzések felfestése csak 2015-ben történt meg, amikor erre áldását adta a Pilisi Parkerdő. Azóta az egyik legismertebb túraútvonallá vált, sokan keresik fel minden évszakban. Azt pedig csak a túrám során felvett GPS track kiértékelésekor és a szintmetszet készítésekor vettem észre, hogy hihetetlenül egyenletesen emelkedik Pilisszentlászló felől a Jenő kunyhóig, aztán ereszkedik le az Apát-kúti-völgybe! Tehát a Spartacus-ösvény egy nagyon jól megtervezett túraútvonal!

Azt azért elmondanám, hogy ebből az irányból a Spartacus-ösvény kapaszkodója jóval enyhébb, mint az Apát-kúti-völgy felől, viszont így zavartalanul élvezhetjük a kanyargós utat, ahogy szerpentinezve követi a hegyoldalak futását! A gyalogutat úgy vágták a domboldalakba, hogy szinte mindenhol legalább 50-60 cm széles legyen a padka, azonban néhány helyen mára ez ez már eltűnt. Ilyenkor nincs mit tenni, óvatosan kell haladnunk, hiszen bármikor megcsúszhatunk a meredek hegyoldalban. Éppen ezért saras, vagy téli jeges időben nem ajánlom, hogy erre kolbászoljunk!

Az útvonalról annyit, ahogy kezdetben a Szarvas-bérc oldalában halad az ösvény, folyamatosan az erdőben, később megkerüli a Szarvas-lyuk mély völgyét, aztán elérjük a kilátópontokat. Ezen a részen inkább a szédülősök lehetnek bajban, hiszen a sokszor csak alig lábnyomnyi széles ösvényen kell haladni a meredek hegyoldalakban, miközben letekinthetünk a mellettünk futó mély völgybe. Persze a kilátópontokról nyíló panorámák miatt érdemes nekivágni ennek az ösvénynek!

Másokhoz hasonlóan én is elnézelődtem ezen a szakaszon sokáig, aztán az ösvény otthagyta a meredek hegyoldalakat és a Kis-Pap-hegy és az Nagy-bükk közötti széles nyeregben elérte a Jenő-kunyhó melletti erdei pihenőt. Itt inkább azok szoktak megpihenni, akik velem szemben haladva az Apát-kúti-völgyből kapaszkodnak fel ide, tehát itt meg sem állva folytattam az utam. Az Apát-kúti-völgy oldalába kifordulva aztán tisztán lehet hallani a völgyben lenn, az aszfaltúton haladók hangját, tényleg nem voltam messzi tőlük, csak éppen vagy száz méterrel magasabban! A fáktól nem is láttam őket, de ekkor elhatároztam, hogy a tömeget kerülendő nem is a már bejárt úton megyek vissza Visegrádra, hanem inkább megmaradok fenn a dombok között!

spartacus-cs.jpg

Panoráma a Spartacus-ösvényről. A képre kattintva külön ablakban nyílik meg az 3000 pixel széles panorámakép.

Hosszú ereszkedés végén értem el azt a pontot, ahol a zöld kereszt jelzésekre váltva visszasétálhattam volna a fűvészkerthez, de inkább maradtam a zöld sáv jelzés útvonalán és visszakapaszkodtam rajta a Mátyás-hegy ligetes tetejére. Szinte egy lélekkel sem találkoztam ezen a szakaszon, ráadásul a GPS-em még egy szép kilátópontot is javasolt, ahová néhány száz méternyi kitérővel el is elsétáltam. Valóban szép volt kilátás a kis oromról a Dunakanyarra és Visegrádra, érdemes volt hát elballagni ide! Gyerek volt még az idő, alig múlt két óra, elgondolkodtam azon, hogy tegyek-e még egy sétát Visegrádon, vagy felkaptassak-e esetleg a Fellegvárba, de több mint húsz kilométerrel a lábamban ezekről az élvezetekről már lemondtam!

Negyedóra alatt lebattyogtam a Duna-partra, itt aztán elgondolkodtam a továbbiakon. Bumlizzak vissza Szentendrére a zsúfolt helyközi busszal, aztán még hévpótlózzak is? A nagymarosi partról éppen indulóban volt a komp, ez aztán gyorsan eldöntötte a kérdést. A pénztárban vettem magamnak egy jegyet, aztán gyorsan megnéztem a mobilomon, mikor indul vonat a Nyugatiba. A 15:11-es vonathoz volt még 25 percem! Ez a nyerő!

A komp pár perc alatt átvitt Nagymarosra, aztán alaposan kilépve öt perc múlva már a vasútállomáson voltam. Kényelmesen megvettem itt is a jegyem, a vonat érkezéséig hátra lévő időt pedig a peron egyik padján töltöttem el. Eléggé sokan várakoztunk a zónázóra, de a tömeget szinte elnyelte az emeletes Stadler KISS, bőven maradt még felszállás után is üres hely. Aztán a zónázó vonat Vác után meg sem állva négyre már a Nyugatiba érkezett. Negyed hatkor léptem be a lakásunk ajtaján.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr3516527158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanyi Hungaria 2021.05.10. 06:46:24

Pár héttel ezelőtt én is erre jártam. Csak én Pilisszentlászlóról indulva a Spartacuson a Füvészkertig egy kitérővel a Bányahegyi kilátóhoz, majd vissza a piroson. Ezután még fel a Prédikáló székre és le a Vadálló köveken Dömösre. Röviden talán ez volt az eddigi leglátványosabb túra napom :) Örömmel töltött el, hogy felújjítás alatt áll a Jenő kunyhó, mert ősszel még elég lepukkant állapotában volt. Egyébként Pusztamaróton a síroknál lévő pihenő is újra cserepezés alatt áll. Úgy látszik a Pilisi parkerdő jelenős felújításokba fogott...

olahtamas- 2021.05.10. 07:00:50

Mi is ezt a körtúrát Pilisszentlászlóról szoktuk csinálni, akkor kevesebbet kell utazni.
Valamint érdemes még ellátogatni a Bányatető kilátóhoz is, bár jelzett út oda nem vezet:
www.mapillary.com/app/?lat=47.768072269999934&lng=18.97478319000556&z=17&focus=photo&mapStyle=OpenStreetMap&pKey=iIzxEZAUQsQfDXUPLEeOgw

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.05.10. 07:30:03

@olahtamas-: Hát ezt jól benéztem... Pedig ott a kilátó a tuhun, még arra a földútra is emlékszem, amely a Mátyás-hegy fennsíkjára felérve vált ki a Z- útvonalából, és oda vezet! Na, majd legközelebb! Köszi a tippet!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.05.10. 08:01:00

@Sanyi Hungaria: Bocs Sanyi! A Te beírásodat nem is vettem észre, csak Tamásét! Hát igen, a kilátó! Ezt bizony kihagytam! Szerintem a kunyhó már kész, nem dolgoztak rajta és eléggé jól nézett ki!
süti beállítások módosítása