Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Kerékpártúra kompozással és falunappal a Tisza mentén

Egy teljes napos kerékpáros túra Fegyvernek-Örményes vasútállomástól Tiszasülyön és Szolnokon keresztül Abonyig

2021. július 05. - horvabe

cimlap_t022.JPG

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 109,05 km (kerékpárcomputer)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 235/211 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (Teljes napos kerékpártúra gyakorlatilag nulla szinttel)
- Kilátások: 5/10 (Sok helyen lehet körbetekinteni a bennünket körülvevő rónán)
- Épített látnivalók: 5/10 (Tisza-gátak, tiszaroffi komp, Szolnok belvárosa)
- Jelzettség a túra időpontjában: Az országúti információs táblákra kell hagyatkoznunk

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

Az Országos Kerékpáros Körtúrát (OKKT) járva az utolsó utam Törökszentmiklóson fejeztem be, ahol felkerestem egy régi iskolai csapat volt tagját, aki több mint negyven évvel ezelőtt teljesítette a körtúrát a társaival. Innen azonban vissza kellett jutnom az OKKT útvonalára, hogy folytathassam azt, ugyanis alaposan otthagytam a látogatás kedvéért! Kunhegyesen tértem le az ajánlott útvonalról, és mivel ott igazoltam is, onnan is folytathattam volna az utam, de oda vonattal csak füzesabonyi átszállással juthattam volna el, annál gyorsabbnak gondoltam azt, hogy maradok a debreceni vasúti fővonalon. Így jött az elhatározás, hogy Fegyvernek-Örményes vasútállomásig vonatozom majd, aztán onnan már nyeregben folytatom az utam.

A Nyugati pályaudvar rekonstrukciója miatt júliusban egyáltalán nem fogad vonatokat, így aztán Zuglóba kellett volna elbicajoznom, hogy vonatra szálljak, ráadásul visszafelé volt olyan vonatom, amelyik csak Kőbánya-Kispestig jár, onnan kellett volna hazakerekeznem. Számolgattam, osztottam, szoroztam: ezekre az állomásokra eljutni, és onnan hazamenni kerékpárral több mint harmincöt kilométert jelentett volna pluszban, én viszont minimum száz kilométert szerettem volna tekerni magán a túrán, ezt a távot megfejelni a budapesti menettel már a teljesítőképességem határát súrolta volna!

Döntöttem: autóval viszem a bicajt Kőbánya-Kispest vasútállomásig, aztán odáig váltom majd meg a vonatjegyem visszafelé is. Ilyet nem próbáltam még, de most itt a lehetőség! Emlékeztem, hogy van egy parkoló közvetlenül az állomás mellett, majd ott fogom leállítani az autót. Ugyanazt a vonatot választottam az utazásra, amelyikkel az előző túrámra is indultam, ez 5:18-kor érkezik meg Kőbánya-Kispestre, és alig két óra múlva már Fegyvernek-Örményes állomáson lehetek vele! Még pénteken délután leszaladtam a Kelenföldi pályaudvarra és megvettem rá a jegyem az aluljáróban lévő pénztárban.

Kora reggel eléggé ellazsáltam az időt a készülődés során, így aztán nyomnom kellett a gázt, hogy le ne késsem a vonatot. Az állomás előtti parkolóhoz érkezve szembesültem csak azzal, hogy ez őrzött parkoló, a sorompónál jegyet kellett váltanom a belépéshez! Már csak tíz percem volt a vonat indulásáig, nem volt időm másik parkolót keresgélni, megálltam hát egy üres helyen, kiszedtem a kocsiból a bringát, és közben azon morgolódtam, vajon mennyire fognak majd lehúzni ezzel a parkolással! Aztán a bejáratnál elolvastam a tájékoztató táblát: 350 Ft-ba kerül itt a parkolás, de nem egy órára, hanem egész napra! Kicsit fellélegeztem. Ennyi pénzért talán egy kiló kenyeret sem kapnék már a madaras teszkóban!

Mire a peronra értem, már be is mondta a hangosbeszélő a vonat érkezését. Bár ez személyvonat volt, és sok helyen megállt Budapest agglomerációjában, mégis tempósan haladt, negyed nyolcra már meg is érkezett a Fegyvernek-Örményes vasútállomásra. Fürgén lecihelődtem róla, aztán a peronon pár perc alatt előkészültem az indulásra. Bekapcsoltam a turista GPS-em és a mobilon a Stravát, aztán átcígöltem bicajt az aluljárón. Végigrázattam magam az állomás pár száz méter hosszú macskaköves bejáróútján, aztán ráfordultam a Fegyvernekre vezető országútra. Az útnak szinte tökéletes volt az aszfaltozása, a Budapesten még élénk északnyugati szél helyett pedig itt, az Alföldön szinte a levegő sem mozdult. Felvettem hát egy kényelmes utazósebességet valahol 18-20 km/óra körül és élveztem a kora reggeli tekerést!

A pár nappal korábbi front elfújta az addig a Kárpát-medencében megülő hőséget, kimondottan hűvös, de kellemes időben fogyasztottam a kilométereket a változóan felhős ég alatt! Húsz perc alatt kiértem Fegyvernek határában a 4-es főútra, itt hatszáz métert kénytelen voltam a főúton tekerni (bár ki volt téve a kerékpározni tilos tábla), mire elértem a 34-es út Kunhegyesre vezető leágazását. Nem szeretek szabálytalankodni, de sajnos, ezt a rövid szakaszt nem tudtam kicselezni! A 34-es úton aztán megint lecsökkent a forgalom, a kellemesen hűvös idő viszont megmaradt, így hát folytattam az örömbringázást! Gyorsan fogytak a kilométerek, és bár feleúton, a kicsiny Bánhalma buszmegállójánál pihentem jó tíz percet, röviddel kilenc előtt már megérkeztem Kunhegyesre.

Az útnak ezt a szakaszát még a Google Térkép is Só út néven említi, ugyanis Erdélyből a Máramarosi havasokban kibányászott sót ezen az útvonalon vitték Pestre, és onnan tovább Nyugat-Európába. A kősót tömbökben szállították ökrös-, vagy lovasszekereken, alaposan kijárva az akkori földutakat. Néha 800, vagy még több szekér is feltorlódott a szolnoki sóhivatal előtt! A sószállításnak ez a módja csak a XIX. század második felében tűnt el, amikor kiépült a vasút!

A hosszú kitérő után tehát itt érkeztem vissza az Országos Kerékpáros Körtúra ajánlott útvonalára! Kunhegyes pecsételőpont is, ezelőtt három héttel már igazoltam az Er-Ed Falatozóban, hogy itt jártam, de most úgy sejtettem, ilyen korai időpontban az még biztosan zárva van. Megálltam hát az útba eső kis kocsma-vegyesbolt kombónál, de hiába kértem benn a presszóban egy alkoholmentes Heinekent, pecsétet mégsem kaptam! Tippeket viszont a törzsközönségtől annál többet, ebből a buszpályaudvart és a vasútállomást szűrtem le, mint lehetséges pecsételőhelyeket.

Az Országos Kéktúrával ellentétben, ahol minden pecsételőponton megtalálhatóak a Magyar Természetjáró Szövetség által kihelyezett és gondozott pecsétek, az Országos Kerékpáros Körtúrán ez nem így van. Itt minden pecsételőhelyen a teljesítőnek kell levadásznia egy-egy bélyegzőt! Több éves tapasztalatom szerint a legszívesebben a vasút- és buszállomásokon adják a bélyegzést, majdnem ugyanez a helyzet a postákon és múzeumokban is. Ezután a kocsmák, presszók következnek – ebben az esetben jó, ha fogyasztunk is valamit – rosszabb azonban a helyzet a kisboltokban és végül a szupermarketek zárják a sort. A benzinkutak, vállalkozások telephelyeivel kapcsolatban sincs sok jó tapasztalatom.

Nyugodtan mondhatom, külön sport az OKKT-t teljesítve a pecsétek megszerzése! Erre gondolt a mozgalom kiírója is, hiszen lehet fényképezni is, vagyis igazolás lehet az olyan fotó, ahol a teljesítő és település egy felismerhető részlete együtt szerepel. Ennek a legegyszerűbb módja, ha egy szelfit készítünk a település határát jelző helységnév táblánál! Mivel aszfaltutakon járjuk a túrát, ezek a táblák mindig útba esnek, elég csak megállni mellettük és lőni egy szelfit a mobilunkkal. Persze, nagyon csúnya tud lenni egy hiány az igazolófüzetünkben, egy lyuk a sok a bélyegzés között, de sajnos, ilyen az élet! Lassan a felénél járok (pontosabban tekerek) már ennek a mozgalomnak, de eddig még sikerült megúsznom ezt!

A presszóból továbbindulva megálltam a templommal szemközti park túlsó szélén álló buszpályaudvaron, de itt mindent zárva találtam, maradt hát a vasútállomás, de az már eléggé kiesett az utamból. Mindegy, eltekertem odáig – kinn van ugyanis Kunhegyes északi peremén -, itt aztán bele is ütötték a pénztárban az állomás szögletes névbélyegzőjét a füzetembe! Most, hogy a papírmunkát is elvégeztem, továbbindulhattam az utamon. Azonban jól eljárt az idő a pecséthajkurászással, már negyed tíz is elmúlt, mire visszatekertem a központba és ráfordultam a református templomnál a Tiszagyendára és onnan tovább Tiszaroffra vezető kisforgalmú mellékútra.

Erre az útra sem lehetett panaszom, széles is volt, az aszfaltozása sem hagyott sok kívánnivalót maga után, gyorsan nőtt a megtett kilométerek száma a kerékpárcomputeremen. Még lábon álló és learatott búzatáblák, zöldellő kukoricások, nyíló napraforgómezők mellett vitt el az utam, egy helyen megálltam pár fénykép kedvéért, ahol éppen aratták a búzatáblát. Nem ismertem a Tiszaroff és Tiszasüly között komp menetrendjét, próbáltam kicsit összekapni magam, nehogy épp előttem induljon át a túlsó partra, én pedig várakozhassak talán egy órányit is az innensőn! Végül fél tizenegy felé érkeztem meg a Tiszához és láttam, hogy épp ide tart a komp is a túlsó oldalról!

Mire leereszkedtem a meredek rámpán a magaspartról a vízhez, már ki is kötött a komp és az egyszem autó lehajtott róla. Megkérdeztem a magam korabeli, harcsabajuszú kompostól, mikor fog visszaindulni a tiszasülyi oldalra, erre csak annyit felelt, hogy amint felszállok! Azannya, ezt jól kifogtam! Aztán mint kiderült, a komp nem kötött menetrend szerint jár, hanem igény szerint! Ha nincs munka, akkor valamelyik parton vesztegel, és ha valaki érkezik – akárcsak gyalogosan is – felszállhat és már indul is komp! Ha a túlsó partra érkezik valaki, elég csak inteni, és már jön érte is a komp!

Maga a komp is érdekes szerkezet, ugyanis nincs motorja! Kézi erővel, illetve a Tisza sodrát kihasználva kel át az egyik partról a másikra! Mérnökként mindig érdekeltek a különleges műszaki megoldások, most is kifigyeltem átkelés közben a csíziót! A két part között egy sodrony van kifeszítve, erre csatlakozik a komp eleje és vége egy-egy vékonyabb sodronnyal, ezek görgőkkel tudnak mozogni a két part közti drótkötélen. Namármost, ha a két sodrony azonos hosszúságúra van engedve, akkor a komp áll a parton, vagy a vízen, de ha a kompos valamelyik csatlakozó kötelet megkurtítja egy csörlővel, a komp ferdén fog állni a vízáramlásra, és az áramlás nyomóereje folytán elindul abba az irányba, amelyik oldalon rövidebbre van állítva a kötél! Ügyes!

Hipp-hopp átértünk a tiszasülyi oldalra, itt aztán feltoltam a bringát a magaspartra és nyeregbe szállva begurultam a keskeny aszfaltúton a pár kilométernyire lévő Tiszasülyre. Már korábban megnéztem a Google streetview-jában, itt aztán nem lesz könnyű igazolnom az ottjártamat – márpedig ez a település is pecsételőhely az OKKT útvonalán! A piciny faluban csupán pár kis boltot és egy építőanyag telepet láttam, most pedig ráadásul szombat volt és már fél tizenkettő felé járt az idő! Az első útba eső boltocska zárva volt, pár házzal arrébb pedig úgy láttam, a falu apraja-nagyja a közösségi ház udvarán vigadozik. Talán falunap lehetett éppen!

Már elkönyveltem magamban, hogy itt tényleg a fényképezés lesz a végső megoldás, de azért elvitt a lendület a TÜZÉP telepig, és láss csodát, nyitva találtam! Ráadásul a középkorú eladó hölgy első szóra belenyomta a céges pecsétet a füzetembe! Pár percig még elbeszélgettünk, aztán elindultam visszafelé. Persze a kíváncsiság miatt megálltam a népünnepélynél és a bringát a többi mellé leállítva beléptem a faluház udvarára. Természetesen megkérdeztem, zártkörű-e a rendezvény, erre már a falubeliek is invitáltak, hogy jöjjek csak be!

A szokásos falunapba csöppentem bele, a falu népitáncos fiataljai ropták a csárdást, kondérokban főtt a pörkölt és a halászlé, volt egy kis kirakodóvásár is és persze a házban lévő kiállításon is végigkísért egy helybeli úr! Kedves, összetartó közösség lehet a tiszasülyi! A büfében megittam egy nagy pohár hideg kólát, aztán bár marasztaltak, továbbindultam! Még csak alig a felénél tartottam az utamnak!

Térképem két lehetőséget ajánlott a továbbvezető útra. Mehettem országúton is Szolnokra, atlaszom 37 kilométerre taksálta ezt a távot, vagy választhattam az aszfaltozott tetejű gátat, ezen a kanyargós Tiszát követve 44 kilométer volt a táv. Természetesen a Tisza-gátat választottam, ugyanis országúton bárhol tekerhetek, Tisza-gáton viszont csak itt - habár az előző túrákon lenyomtam már vagy 100 kilométert az itteni töltéseken, de jóból soha nem árt meg sok! Visszatértem hát a gátra (a komptól idejövet már kereszteztem egyszer), az ottani tábla is 44 kilométerre taksálta a Szolnokig vezető távot. Akkor hát hegyibe, mert soha nem érek oda!

Lenyomtam az első hét kilométert Kőtelekig, de közben egyetlen percre sem láttam a folyót, az ártéri erdő minden kilátást elzárt azon az oldalon! Akkor hát minek kacskaringózzak a Tiszát követő gáton, amikor gyorsabb lehetek az országúton? Így aztán le is tértem a töltésről és ráfordultam a faluban a Szolnokra vezető országútra. Itt sem volt sok látnivaló, viszont szinte nulla volt a forgalom és jó minőségű volt az aszfaltozás is! Termelékenyen növelgettem a megtett kilométerek számát, és csak feleúton álltam meg egy hosszabb pihenőre egy, az út szélén álló terebélyes nyárfa árnyékában.

Végül az abszolút semmitmondó, mezők között vezető úton kettő felé értem el Szolnok határát és tekertem be a városba. Szolnok is jellegzetesen az a város, amelyen csak átutazik az ember és sem a vonatablakból, sem az országútról nem lehet sokat látni belőle. Pár éve azonban Szolnok belvárosában lecsökkent az autóforgalom, mivel elkészült a 4-es út várost elkerülő szakasza, és most korzóvá, sétatérré vált a Kossuth Lajos út egy hosszabb szakasza. Kicsinosították a házakat, szökőkutakat építettek, parkosítottak, élmény végigmenni most az utcán! Kicsit elnézelődtem itt is, aztán kitekertem az éppen útba eső vasútállomásra.

Itt is bélyegeztetnem kellett, az egyik pénztáros hölgy szó nélkül be is nyomta a füzetembe az állomásbélyegzőt, aztán még pár percet elüldögéltem a hűvös csarnokban. A borongós délelőtt után azért eléggé kimelegedett a délután, bár ez kismiska volt az előző hét hőségriadós napjai után! Megittam egy jéghideg Fantát, amit egy büfében vettem, aztán még elsziesztázgattam egy padon üldögélve. Végül három felé untam meg a semmittevést és szálltam ismét nyeregbe. Rátértem az állomásépület előtt elhaladó kétszer kétsávos 32-es útra, és elindultam rajta kifelé a városból. A táblák szerint csak az állati erővel vont járművek és lassú járművek nem közlekedhettek itt, így hát mindent bele!

A városból kiérve aztán pont szembe kaptam a mostanra feltámadt nyugat-északnyugati szelet. A szembeszél (erős, de állandó légáramlat) eléggé megfogott, vissza is kellett váltanom, a computer szerint valahol 15-16 km/óra körül találtam egy optimumot, amelyre beállva a tüdőm sem kellett kiköpnöm, viszont azért úgy-ahogy, de fogytak a kilométerek is. Ráadásul a forgalom sem volt csekély, de legalább az aszfaltozás nem hagyott kívánnivalót maga után.

Vannak az Országos Kerékpáros Körtúrán látványosabb szakaszok is, ez viszont egyáltalán nem volt szépségdíjas rész! Jellegzetes összekötő szakasz, gyorsan el lehet jutni rajta A pontból B-be. Még szerencse, hogy a budapesti forgalomban eltöltött évtizedek eléggé megedzettek, nem ijedek meg a nyeregben ülve az árnyékomtól, vagy a mellettem fél méterre százzal elhúzó autóktól. Azonban nálam is van egy tűréshatár, a Szolnoktól nagyjából órányi tekerésre lévő (természetesen a saját sebességemmel mérve, Valter Attila lenyomta volna ezt még ellenszélben is húsz perc alatt) Abonyt elérve azt mondtam, elég! Továbbmehettem volna még a szomszédos Ceglédig, az még épp egy órányi bicajozás lett volna, de a központban inkább megkérdeztem, merre van a vasútállomás, aztán kitekertem oda.

22-28.JPG

Hosszú tekerés várt rám a Szolnok és Abony közötti országúton, amely első fele a 32-es, másik fele 4-es számot viseli. Nagy rajta a forgalom, de a kerékpározást nem tiltják.

Szerencsém volt, épp az érkezésem után negyedórával indult egy gyorsvonat Kőbánya-Kispestre, a soromat kivárva megvettem rá a jegyem és a kerékpárjegyet az automatából, aztán már csak arra volt időm, hogy a bicajt felkapva átrohanjak vele az aluljárón keresztül a peronra. Már mondta is a hangosbeszélő, hogy érkezik a vonatom, hátraloholtam a kerékpárral az utolsó kocsi kerékpártároló szakaszáig, két srác segítségével áttuszkoltuk a drótszamarat a szűk ajtókon, aztán már indult is a vonat. Csak az egyik ülésbe lehuppanva néztem meg a computeren pontosan, mennyit is tekertem ezen a napon: 109,05 kilométert mutatott a kijelzője! Szép egy menet volt!

Alig egy óra múlva már fenn voltam Kőbánya-Kispesten, itt a bringát áttoltam a parkolóba és berámoltam a napközben tűzforróvá melegedett autóba. Nyitva hagytam az ajtókat, hadd szellőzzön a kocsi, míg kifizettem a 350 Forintos cehhet az automatánál, aztán hazabumliztam a komoly szombat délutáni forgalomban a városon keresztül.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr2616612626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AttHunter 2021.07.06. 07:02:51

Ez ugyanaz a Só út lehet (Fegyvernek-Hortobágy között), mint amit emlegettünk a Hortobágyon? Akár túramozgalom is lehetne.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.07.06. 10:04:03

Igen. Szerintem is az! De ne feledd, a hortobágyi rész földút, viszont Kunhegyes és Fegyvernek között a 34-es főút jelenlegi nyomvonalán halad, ami nem egy gyalogosbarát az aszfaltozásával és a forgalmával!
süti beállítások módosítása