Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Túrakerékpárral az Alföldön és látogatás Mini Magyarországon

Nagyrévtől Tiszaföldváron, Mezőtúron, Szarvason és Gyomaendrődön keresztül Dévaványáig, valamint kompozás a Körösön

2021. augusztus 02. - horvabe

cimlap_t024.jpg

Pihenő Szarvason a Holt-Körös partján

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 105,28 km (kerékpárcomputer)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 83/86 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (Teljes napos kerékpártúra gyakorlatilag nulla szinttel)
- Kilátások: 5/10 (Sok helyen lehet körbetekinteni a bennünket körülvevő rónán)
- Épített látnivalók: 9/10 (Mezőtúr és Szarvas belvárosa, Mini Magyarország makettpark)
- Jelzettség a túra időpontjában: Az országúti információs táblákra kell hagyatkoznunk

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

Jót aludtam a sátramban a Nagyrévi komp melletti erdőben, de már hajnalok hajnalán fenn kukorékoltam ezen a reggelen is! Végül négy óra felé untam meg a forgolódást, és kezdtem el készülődni. Még a fejlámpám fényénél reggeliztem meg az előző nap, Tiszakécskén vásárolt kaja maradékából, aztán az elemes borotvám elővéve ledörzsöltem a képemről a borostát és gyors macskamosdást tartottam. Akkor kezdett csak világosodni a fák között, amikorra összepakoltam mindent és kidobáltam a cókmókot a sátorból. Végül fél hat felé végeztem a sátor lebontásával és a kerékpár felmálházásával, ekkor indítottam el a mobilon a Stravát és bekapcsolva a turista GPS-em kitoltam az erdőből a kerékpárt az alig autónyi szélességű aszfaltútra.

Nem is probléma – gondoltam –, hogy ilyen korán indulok, legalább nagyobb távot tehetek meg, mire beáll a déli hőség, és amúgy is, ezt a túranapot szántam a leghosszabbnak a több mint száz kilométeres távjával! Ezt a háromnapos túrám úgy terveztem, hogy az utazások és a budapesti kerékpározások miatt az első és utolsó napot picivel rövidebbre, 90-100 kilométer közé szabtam, a másodikra pedig egy 100-110 kilométeres menettel számoltam. Hát akkor hegyibe, mert sohasem érek a végére!

Kellemesen hűvös, mozgásra serkentő volt a reggel, ez az után sem változott, hogy a Tisza-parti árnyas erdőt magam mögött hagyva elértem Nagyrév faluját. Alaposan megbámultak a központban a helyközi buszra várakozó emberek – hiszen a komp felől jöttem, ami ennyire kora reggel még nem jár – aztán lassan magam mögött hagytam az ébredező települést. Csak hat óra felé álltam meg néhány percre, hogy lebonyolítsam a nejemmel a szokásos reggeli traccspartit, ekkor már a Cibakházi-Holt-Tisza (egy levágott folyókanyarulat) partján álló kis víkendtelep házai mellett kanyargott alattam a kopott aszfaltcsík.

Sajnos, sehol sem nyílt komolyabb kilátás a holtágra, így aztán meg sem álltam fényképezni. Végül Nagyrév bekötőútja beletorkollott a Cibakházára és Tiszaföldvárra vezető országútba, itt aztán meg is álltam egy pihenőre az útelágazásban megbúvó kis kocsma árnyas terasza előtt. Benn kértem egy alkoholmentes dobozos Heinekent, azzal aztán kiültem a teraszra és elővettem a térképem is. Ezen a ponton tértem vissza az Országos Kerékpáros Körtúra ajánlott útvonalára, amelyet még Kecskemét után hagytam ott, hogy a forgalmas 44-es főút és a Tisza híd helyett inkább alsóbbrendű utakon, ráadásul kompozva jussak el ide. Ezt végül is megtehettem, hiszen nem hagytam ki egyetlen pecsételőpontot sem (ráadásul a távon sem rövidítettem ezzel), viszont továbbindulva Cibakházán keresztül hamarosan elérem Tiszaföldvárt, ahol már igazolnom kell az ottjártamat!

Miközben Cibakháza felé kerekeztem az országúton, itt is feltűnt többször a fák között a Cibakházi-Holt-Tisza csillogó víztükre, de most sem találtam alkalmas helyet arra, hogy lefényképezzem. Aztán pár perccel később az országút jobbra fordult, a holtág pedig balra és már egyre messzebb kerültem tőle. Kicsit később azonban megálltam, ugyanis az egyik ház előtt egy olyan virágos bokor nőtt, amilyent még soha nem láttam! Hatalmas, tenyérnyi fehér virágok nyíltak az embermagas bokron, már messziről feltűnő volt, ahogy a kapu mellett elterpeszkedett! Leszálltam a bicajról az udvari kapu előtt – egyetlen lelket sem vettem észre benn, akit megkérdezhettem volna a virág fajtájáról – és alaposan megnéztem a bokrot. Teljesen tanácstalan voltam, végül a mobilomra telepített PlantNet alkalmazás segített ki: fehér mocsári hibiszkusszal (Hibiscus moscheutos) hozott össze a sorsom! Most, hogy így kiokosodtam, készítettem pár fotót a fényképezőgépemmel is, aztán folytattam az utam.

Cibakháza és Tiszaföldvár már szinte teljesen összenőtt, és ahogy tekertem a házak között, azon gondolkodtam, hol is intézhetném el az igazolást! Ahogy már írtam fentebb, Tiszaföldvár pecsételőpont az Országos Kerékpáros Körtúrán, és itt is adódott a bélyegzés megszerzésére a vasútállomás, viszont attól tartottam, hogy itt sem találok sem pénztárat, sem pedig forgalmi szolgálattevőt, ugyanúgy mint előző nap Abonyban. Éppen ezért, amikor feltűnt egy kis vegyesbolt az út bal oldalán, habozás nélkül megálltam előtte és beléptem a boltocskába.

Szerencsém volt, a boltban dolgozó negyvenes úr már nyomta is a stemplit a füzetembe, amint végighallgatta a kérésem, aztán még pár percig elbeszélgettünk. Ő is szokott kisebb kerékpártúrákat tenni, ráadásul kerékpárjavítással is foglalkozott, így aztán szakértő szemmel mustrálta végig a bringám. Búcsúzás előtt még vettem a hűtőből egy jéghideg kólát későbbi felhasználásra, aztán innen is továbbindultam. Talán egy kicsit elítélhető módon Tiszaföldvárra nem sok időt vesztegettem, a központ körforgalmában jobbra tértem és az egyenes Mártírok útján kitekertem a 442-es útra. Épp a vasútállomásnál tértem rá a forgalmas országútra, de nem maradtam rajta sokáig: észak felé indulva egy kilométeren belül elértem a Mezőtúrra tartó mellékút elágazását.

Ezzel az úttal viszont kifejezetten szerencsém volt! Nem csak az aszfaltozása volt szinte tökéletes (a Google Streetview 2018-as felvételei még eléggé kátyúsnak mutatták), de minimális volt csak rajta a forgalom, ráadásul még egy enyhe nyugati légáramlás is segített az utamon! Felvettem hát egy kényelmes utazótempót úgy 16-18 km/óra között és nézelődtem – illetve csak nézelődtem volna, ha az aszfaltcsíkot követő kétoldali fa- és bokorsor nem zárt volna el minden kilátást! A kicsiny Mezőhék előtt kereszteztem a Nagykunsági-öntöző-főcsatornát, megállva a hídján készítettem pár képet a nádassal szegélyezett, kicsit pangó vizű, békalencsés kanálisról. Néhány perccel később pedig befordultam az út hosszú, több kilométeres egyenesébe.

Az Alföld kicsit egyhangú útjain számomra a települések közötti útszakaszok fejezetei a kanyarokban kezdődnek és ott is végződnek. Ilyenkor kicsit mindig változik a környező táj, kicsit máshonnan kezd sütni a nap, szóval ezek a mérföldkövek az utam során. Ez az egyenes azonban több mint hét kilométer hosszú volt! Mivel ezen a szakaszon is folyamatos volt az utat kísérő bokorsor, még a haladásomnak sem volt semmi látszata! Végül a zárva tartó 10-es csárda előtt álltam meg egy pihenőre és behúzódva a fedett terasza árnyékába megittam a Tiszaföldváron vásárolt, még mindig eléggé hideg kólámat. Nem tudom, honnan kaphatta a csárda a nevét, ugyanis a 21-es kilométertábla közelében áll az épület, de talán régebben más irányból, más kiindulópontból számozhatták a kilométereket ezen az úton és akkor a közelében lehetett a 10-es számú kő!

A csárda után egy kicsit kanyargósabbá vált az országút, aztán nem sokkal később véget ért az út melletti bokorsor és feltűntek a távolban Mezőtúr templomtornyai. Végül negyed tizenegy felé értem el Mezőtúr központját, ahol egy hosszabb pihenőt tartottam, ugyanis itt már az utam ötvenedik kilométerét pedáloztam! Már voltam itt pár évvel ezelőtt, amikor gyalogosan jártam be az Alföldet a kéktúra útvonalán, akkor alaposan körülnéztem ebben a városkában, de most is körbesétáltam a központjában. A főtér két szemközti oldalán áll a tornyos Városháza és a református templom, de érdemes kisétálni az itt tóvá duzzasztott Hortobágy-Berettyó csatorna partjára is. Érdekes tábla található a főtér déli oldalán egy sarokház falán: a szövege szerint ezen a ponton fut keresztül a 47. szélességi kör! Ezt most is ellenőriztem a mobiltelefonom és a turista GPS-em segítségével, a tábla előtt valóban méteres pontossággal ezen a szélességi fokon álltam! Végül megvettem az ebédem és feltöltöttem a készleteim a tér sarkán álló Spárban, aztán letelepedtem a főtér parkjában egy árnyékos padra.

Megettem korai ebédként a boltban vásárolt párizsit és zsemléket, elsziesztázgattam egy ideig, csak tizenegy után néhány perccel cihelődtem fel a padról és indultam tovább az utamon. Ekkorra már kezdett kimelegedni az idő, ezért a tempóm kicsit visszafogva hagytam magam mögött a kisvárost és tekertem az eddig tartott keleti irány helyett dél felé. Errefelé is kitűnő volt az út, látszott rajta, hogy nemrég aszfaltozhatták újra, csak egy alig kilométeres szakaszán nem volt még kész az új burkolat, ott bizony eléggé kátyús is volt. Szóval erre az útra is ráfért már a felújítás, és most olyan simán gurult rajta a kerékpár, hogy öröm volt nézni! Sajnos a délelőtti hűvös nyugati légáramlatot egy meleg déli váltotta, ráadásul még a nap is a fejem tetejére tűzött, így aztán megálltam egy pihenőre a vasúti átjáró után, a Szarvas felé félúton lévő csöppnyi Pusztabánrévén a Horgászok Kocsmájánál.

Miközben az alkoholmentes söröm kortyolgattam a teraszon, persze itt is szóba elegyedtem a helybéliekkel, ők mondták, hogy a komposok fél egytől egyig ebédszünetet szoktak tartani, így hát igyekezzek, ha gyorsan Szarvasra szeretnék érni! Engem viszont nem kergetett a tatár, és mivel az utam nagyobbik felét már megtettem, úgy gondoltam, ha a komposok pihenőt tartanak, akkor majd én is elheverészek a Körös partján! Aztán a megművelt földek között vezető úton gyorsan lezavartam már a maradék távot, és pont akkor érkeztem meg a Körös, pontosabban a Hármas-Körös partjára, amikor a komp éppen kikötött!

Legurult róla az egyszem autó és a komposok már intettek is, hogy szálljak fel! Itt is majdnem úgy jártam, mint előző nap a Nagyrévi kompnál, a viteldíj leperkálása után csak akkor kaptam elő az övtáskámból a fényképezőgépet, mikor már szinte át is értem a túlsó partra! Szerencsére itt tudtam pár képet készíteni az átkelés közben is, aztán kiszállás után a partról is visszafelé fényképezve! Egyébként ez a komp a tiszaroffihoz és a nagyrévihez hasonlóan igény szerint közlekedik és nem pedig megszabott menetrend szerint. Amikor megkérdeztem a komposoktól, hogy mikor van az ebédszünetük, csak annyit mondtak nevetve, hogy éppen most, aztán elindultak vissza az északi partra az időközben „behajózott” autókkal.

Mezőtúrhoz hasonlóan itt ismét találkozott az útvonalam az Alföldi Kéktúráéval, 2016-ban ugyanezzel a komppal kereszteztem a Hármas-Köröst, csak akkor gyalogszerrel érkeztem Szarvas felől. Akkor a Szarvas-Mezőtúr menet egy teljes napos gyalogtúra volt a számomra, most alig két óra alatt megérkeztem kerékpárral Mezőtúrról ide, a szarvasi kertek alá!

A komptól már alig tíz perc alatt elkarikáztam az arborétum főkapujához. Most nem akartam végigjárni a teljes Szarvasi Arborétumot – ismertebb nevén a Pepi-kertet (alapítója, Bolza József beceneve volt a Pepi) – csak a hozzá csatlakozó Mini Magyarország makettparkot, ugyanis a teljes park bejárására talán egy teljes nap is kevés lenne! A belépőjegy árával azért eléggé hasba akasztottak: 1800 Forintot gomboltak le rólam a csak a makettparkba szóló belépőjegyért, és ez ráadásul még kedvezményes hétköznapi ár volt, hiszen hétvégén 2500 Forintot kellett volna ezért fizetnem!

Kipányváztam hát az öreg Csepel Marathonomat a főkapu előtti kerékpártárolóba, aztán fél óra alatt végigsétáltam egész Magyarországot! Nem kellett ehhez hétmérföldes csizmát sem húznom, hiszen itt alig egy hektárnyi területen megtekinthetjük hazánk, és most már a környező országok legszebb épített látnivalóit is, persze méretarányosan lekicsinyítve! Alapvetően nagyon jó ötletnek tartom ezt, hiszen itt a tényleg egészen élethű maketteket akár körbe is járhatjuk, olyan irányokból is megtekinthetjük, amit a valóságban nem tudnánk megtenni! Ráadásul különleges a „madár perspektíva” is, ahonnan a látogatók megszemlélhetik a maketteket, hiszen ez egy, a valóságban nem megtapasztalható nézőpontot jelent. Habár az épületek között „közlekedő” modellvasutat kicsit bóvlinak éreztem, de sokaknak ez is tetszett. Ezt onnan tudom, mert a csütörtök déli időpont ellenére a park zsúfolt volt, szinte várakozni kellett arra, hogy a maketteknél úgy fényképezhessek, hogy senki se lógjon bele a képekbe!

A makettparktól továbbindulva már gyorsan beértem Szarvasra. Utam beletorkollott a jóval forgalmasabb 44-es útba és erre rátérve, valamint az Erzsébet-liget mellett eltekerve pillantottam meg magam előtt a Halászcsárdát és a Szarvasi-Holt-Körös hídját. Itt pár percre megállva elkészítettem a szokásos fényképeket a túlparti Bolza kastélyról, a vízben álló, szökőkutakkal körbeölelt Millenniumi emlékműről és a holtágról, aztán nyeregbe pattanva továbbtekertem.

Hohó! – mondhatnád most kedves Olvasóm – hát ennyivel elintézem Szarvast? Az igazság az, hogy a városban már többször is jártam, legutóbb az Alföldi Kéktúra útvonalát járva 2016 nyarán és akkor alaposan becsavarogtam! Természetesen kihagyhatatlan látnivaló az Erzsébet-ligetben a vízparton és a holtág vizében álló mocsári ciprusok hosszú sora, a víziszínpad és a parkból oda átvezető fa gyalogoshíd, valamint a főutca és a főtér látnivalói. Ezeket akkor alaposan végigjártam, és rengeteg fényképet is készítettem. Ehhez még hozzátenném azt, hogy időközben egy példaértékűen szép és jó kerékpárút épült a főutcán, szinte élmény végigtekerni rajta! Szóval arra biztatnék mindenkit, hogy ne csak áttekerjen ezen a szép városon, hanem nézzen is körül benne, mielőtt folytatja az útját!

Nézelődő tempóban kettőre karikáztam át Szarvason és értem el a 443-as út elágazását. Megálltam itt egy rövid pihenőre, elüldögéltem egy erdőfolt szélső fáinak árnyékában a fűbe letelepedve, aztán a kora délutáni hőségben egy sóhajjal belevágtam a Gyomaendrődig vezető húsz kilométerbe. Lassan elmaradtak mögöttem az utolsó városszéli telephelyek is és beértem a tanyák közé, ahogy az utat kísérő feledhető minőségű kerékpárúton tekertem, amely vagy tíz kilométeren keresztül követte az amúgy nem túl nagy forgalmú utat. Aztán egyszer csak véget ért a kicsit hepehupás bringaút, én pedig kifordulhattam a jóval simább aszfaltozású főútra és végre magasabb sebességbe kapcsolhattam!

Jellegzetes nagykunsági táj vett körül: már learatott búzatáblák, zöld kukorica- és sárga napraforgómezők mellett tekertem el, miközben a ritkásan elhaladó teherautók jól meghúztak időnként a menetszelükkel. Abszolút eseménytelen út végén érkeztem meg fél négy felé Gyomaendrődre és álltam meg az első útbeeső nagyobb élelmiszerboltnál. Megvettem a vacsorára és a reggelire valót, feltöltöttem a vízkészletem is, aztán végigtekertem az Endrődből és Gyomából összenőtt hosszú településen. Az előzetesen összeállított útitervembe felírtam, hogy megnézem az itteni Erzsébet-ligetben a lombkorona sétányt, de minden lelkiismeret-furdalás nélkül inkább egy kis kocsmába, a Bolhás sörözőbe ültem be a hőségben, hogy megigyak egy jéghideg Soproni Szűzt.

A városka után már nem voltak nagy terveim. Valahová Gyomaendrőd és Dévaványa közé terveztem a sátorverést, ebben segítségemre volt most is a Google Streetview. Bár erről az útról eléggé régi, majdnem tízéves fényképek voltak feltöltve, már az otthoni tervezés során több erdőfolt is feltűnt az út mellett, és innen sem hiányoztak az utat kísérő bokorsorok. Végül tekerés közben nagyjából feleúton tűnt fel az első sátorverésre alkalmas terület: alig járt keréknyomok fordultak ki az aszfaltútról jobbra, egy már learatott búzatáblára, itt egy kis folytonossági hiány volt az utat kísérő bokorsorban is. Leszállva a kerékpárról kitoltam azt a bokrok mögé, a mező szélére és azonnal el is nyerte a tetszésem a hely! A talán embernyi magas cserjesor már árnyékot vetett a tarló peremére, ráadásul láttam, eléggé magasan vágták le a búzát ahhoz, hogy a sátrat ráterítve a kefeként álló csonkok elfeküdjenek alatta.

Nem is hezitáltam sokáig, pár perc alatt felütöttem a sátrat és azon melegében be is dobáltam a holmim. A kerékpárt szokás szerint most is lezártam és elfektettem, de csak megszokásból, hiszen senki sem láthatott ide az útról, a szélesen nyújtózó mezőkön pedig egyetlen tanyát, vagy magaslest sem vettem észre sem a közelben, sem a távolban. Eszményi táborhely! Az út forgalma pedig minimális volt, talán percenként mehetett el rajta egy-egy autó. Még a leghangosabbak az út túlsó oldalán futó vágányon ritkásan elhaladó vonatok voltak, a kis Bzmot szerelvények éktelen csörgéssel, csattogással szaladtak végig rajta.

Ekkorra már hat óra is elmúlt, felhívtam hát a nejem, a GPS-ről lediktáltam a sátorverésem koordinátáit, elbeszélgettünk pár percet még mindenféléről, aztán az egyre hűvösebb késő délutánban megvacsoráztam. Megnéztem a kerékpárcomputert, 105,28 kilométert mutatott a napi számlálója, ehhez még 83 méter emelkedést tett hozzá a Strava. Hoztam a tervet és úgy saccoltam, nagyjából 85-90 kilométer maradt a túrám harmadik, befejező napjára. A tegnapi sátorhelyemmel ellentétben itt volt 4G ragyásig, így aztán elnetezgettem még egy ideig, aztán nyolc után rádugtam a mobilom a power bankra töltődni, én pedig eltettem magam másnapra.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr7816644696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.08.02. 12:16:15

Épp szerdán utaztam át Szentesen és Csongrádon, mert dolgom volt.
A környék kerékpárútjainak vegyes állapota a kocsiból is feltűnt.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.08.02. 17:08:09

@gigabursch: Úgy látom, a kerékpárutak elkészítésére van pénz, de a fenntartásukra már nem. Régebben olvastam, hogy fejlesztési pénzek vannak ragyásig, akár még az EU-s pénzekből is, de a fenntartásra már nem lehet pályázni. Tehát az elkészítésükkor csili-vili kerékpárutak lassan elhasználódnak, kátyúsak lesznek, alulról felnyomják a fák gyökerei, szóval a minőségük folyamatosan romlik. Azt hiszem, pár éve áttették a kerékpárutak karbantartását a közútkezelő hatáskörébe, talán most már lesz gazdája ezeknek az utaknak is. Pénz már nem biztos, de ez is valami.

gigabursch 2021.08.02. 21:07:36

@horvabe:
Igen, a hír igaz.
Közútnak minősülnek általában.

Alick 2021.08.03. 14:24:33

@horvabe: Sok esetben (kisfogalmú utaknál) mindenki jobban járt volna az utak javításával, szélesítésével és ezen létrehozott kerékpársávval.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.08.03. 17:19:16

@Alick: Ebben tök igazad van. Sokszor úgy látom, itt is a ló két oldaláról van szó, melyek között állandóan a leesés határán billegünk. Sajnos a kerékpárutak általában pályázaton elnyert összegekből épülnek, melyek függetlenek az útfelújításoktól. Nem tudom, hogy kellene csinálni, de valahogy a főutat és a kerékpárutat együtt kellene kezelni, akár építik, akár felújítják. Nem tudom.
süti beállítások módosítása