Előttem a Zsíros-hegy kilátópontja, a távolban feltűnnek a Zajnát-hegyek (balra) és a Pilis (középen és jobbra)
A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE
A túra útvonala a Google Térképen
A túra útvonala GPX formátumban
A TÚRA JELLEMZŐI
- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 21,35 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 738/696 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (Teljes napos gyalogtúra közepes szinttel)
- Kilátások: 9/10 (az Árpád kilátótól, a Guckler Károly sétány kilátópontjáról, a Solymár feletti mezőkről, a Solymári várból, az Ördöglyuk-barlangtól és a Zsíros-hegy kilátópontjáról)
- Épített látnivalók: 6/10 (Árpád kilátó, kilátópont a Guckler Károly sétányon, Solymári vár, a volt Zsíroshegyi turistaház romjai)
- Jelzettség a túra időpontjában: A zöld sáv jelzés a teljes leírt útvonalon kitűnően jelzett, könnyen követhető 10/10
A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.
TÚRALEÍRÁS
Három héttel a korábbi túrám után ezen a vasárnapon folytattam a vándorlásom a Budai-hegységen keresztülkanyargó zöld sáv jelzéseket követve. Az első túrámon a Szent Gellért térről indulva felkapaszkodtam a Gellért-hegyre, átvágtam a Tabánon, a Vérmezőn és a Városmajoron, aztán a Széchenyi-hegyen és a Normafán keresztül ereszkedtem le az Ördög-árok völgyébe. Innen az Apáthy-szikla érintésével kaptattam fel az Árpád kilátóhoz, ahol a zöld sáv jelzéseket elhagyva a kéktúra útvonalán jutottam le a Szépvölgyi útra, a 65-ös busz végállomására. Ezen a túrán onnan indulok tovább!
Nem keltem korán ezen a vasárnap reggelen, kényelmesen megreggelizve és összepakolva a hátizsákom csak negyed hét felé léptem ki a lakásunk ajtaján. Akkor kelt fel a nap, amikor leballagva Budafok centrumába röptében elkaptam egy 47-es tuját a Savoyai téren. Na, nem mentem vele sokáig, rögtön a villamosremiznél váltottam egy 17-esre, amely szerintem Budapest egyik leghosszabb vonalát járja végig Dél-Budától Óbuda északi végéig. Csak a Kolosy térig utaztam vele, itt aztán leszállva róla pár tucat lépéssel átsétáltam a 65-ös busz végállomására.
Nosztalgiázva, régi emlékeket keresgélve néztem körül a buszfordulóban, hiszen még a múlt század hetvenes éveiben mi, diákok itt szálltunk fel ugyanerre a járatra, hogy aztán a Szépvölgyi úton felkapaszkodva jussunk el vele az erősáramú szakközépiskolába – a későbbi Bláthy Ottó Titusz Műszaki Szakközépiskolába és Gimnáziumba. A buszforduló aszfaltozott terecskéje még a régi időket idézte, azonban a környék az eltelt több, mint negyven év alatt teljesen megváltozott! A régi, apró, földszintes házacskák helyére modern, emeletes épületek nőttek, az utat is jócskán kiszélesítették, az öreg templomot is alaposan kitatarozták. Azt csak a Google Earth légifelvételein láttam pár éve, hogy az iskolánkat is lebontották, most üresen áll a telke a hegyoldalban! Talán valamilyen befektetőre vár az önkormányzat, hogy jó pénzért eladva a telket lakópark épülhessen oda is.
Iskolám egy részlete egy régi fotón. A háttérben a Mátyás-hegy áll őrt. Forrás az iskola facebook csoportja.
Aztán megjött a busz, és tíz perc alatt felértem vele a Pálvölgyi-barlang érintésével a Szépvölgyi úton lévő buszfordulóba, ahol a kéktúra útvonala keresztezi az aszfaltcsíkot. Tulajdonképpen a zöld sáv jelzések is itt vágnak át az úton a közelben, pár perc alatt elballaghattam volna odáig az úttest szélén, de úgy gondoltam, megteszem az Árpád kilátóhoz vezető kitérőt és megnézem, milyen a városra nyíló panoráma napkelte után!
Egy eléggé sok esőt hozó hidegfront után hűvös volt még a reggel, pláne itt a Gugger-hegy és a Hármashatár-hegy közé szorult szűk Szép-völgyben, ezért aztán nem is szüttyögtem sokáig a buszvégállomáson, gyorsan indítottam a GPS-t, aztán kicsit a lovak közé csapva pontban nyolc órakor megindultam az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseit követve a Gugger-hegy oldalában szerpentinező Glück Frigyes sétányon. Mire felértem a hegy lapos tetejére, már nem is fáztam, aztán néhány perc után megpillantottam a hegy peremén álló kilátóteraszt.
Eléggé párás volt még a levegő, de így is lenyűgöző volt a lábaim alatt elterülő város! Egy meglehetősen szokatlan nézőpontból, észak felől tekinthetünk innen végig a Dunán úgy, hogy egyszerre öt híd is a látóterünkben van! Jól látszik innen a Gellért-hegy és a Várhegy, tisztán kivehetőek voltak a távolban a Halászbástya tornyocskái is. Egészen balra még az Országház épülete is feltűnt, de ezen a párás reggelen csak az vehette észre lenn a Duna-parton, aki tudta, hogy mit is keressen odalenn. Kicsit elnézelődtem még a teraszról, kellemesen melengetett a kora reggeli napsütés, aztán mellém társult az egyik hajléktalan is, aki itt húzta meg magát éjszakára a terasz fedett részének egyik padján. Pár szót váltottunk a kilátásról, lelejmolt egy kis kajára (kapott is két sajtos kiflit az öt darabos készletemből), aztán indultam tovább, ugyanis hosszú út várt még rám!
Az Árpád-kilátóhoz kapaszkodik fel a zöld sáv jelzés is a Törökvészi út felől, egy rövid ideig együtt halad a Glück Frigyes sétányon a kék sáv jelzéssel, aztán bár különválnak az útjaik, de még többször keresztezik egymást a hegyek között! Most már a zöld sáv jelzéseket követve végig lejtmenetben érkeztem vissza a Szépvölgyi útra, pár száz métert mellette ballagtam az erdő szélső fái között, aztán egy épülő lakópark félkész házai mellett kereszteztem azt.
Egész utamon kitűnő volt a jelzések felfestése, most mégis egy kicsit megbicsaklott a Selyemakác utca derékszögű kanyarjában! Jelzést egy szálat nem láttam, na, most aztán merre tovább? Adta magát egy, az erdőbe bevezető szép allé, de végigpillantva rajta egyetlen jelzést sem vettem észre, más utat viszont nem láttam. Végül itt, ezen az egyetlen ponton kénytelen voltam GPS-es segítséget kérni, és azonnal láttam a kütyü kijelzőjén, hogy az allétól jobbra, az építkezés sarkán kell keresnem a továbbvezető utat! Meg is lett egy, a fák közé bevezető ösvény formájában, innen pedig már ismét könnyű dolgom volt, csak követnem kellett a Felső-Kecske-hegyre a széles turistautat!
Egyáltalán nem sietve, öregurasan kaptattam fel a gerincre, közben a lassan őszbe forduló erdőt csodáltam. Ez még nem az igazi őszi színkavalkád, de már arra sem kell sokáig várni! Végül negyed tíz után értem fel a Hármashatár-hegy csúcsára vezető keskeny aszfaltutat. Itt akadtam össze újra a kéktúra útvonalával, együtt keresztezte a kék és zöld jelzés az utat, de aztán a kék jelzések az út mellett indultak tovább, én viszont a zöld jelzéseket követve ereszkedni kezdtem rögtön a gerinc másik oldalán. Jó negyven méter szintet elvesztettem, mire ráfordulhattam a Hármashatár-hegy oldalában szintező Guckler Károly sétányra, itt azonban egy szembejövő magam korabeli hölgy megállított azzal, hogy messze van-e még a kilátó?
Elmondtam pár szóban, hogy ha felkapaszkodik azon a meredek ösvényen, ahol én most leereszkedtem, már fenn lesz a gerincen, onnan pedig már csak egy kényelmes séta a Hármashatár-hegy tetején álló Guckler kilátó. Elővéve a telómat mutattam azon is az utat, a Locus a szintvonalakkal szépen kirajzolta a hirtelen kapaszkodót, aztán a gerincen a kék jelzéseket is a hegytetőn álló kilátóig. Jaj, de jó ez a térkép! – lelkendezett a hölgy (az ő telefonján csak az erdei tájékozódásra tökéletesen alkalmatlan Google Térkép volt fenn) – én pedig elmondtam, hogy lehet feltelepíteni a Locust a telefonra és térképet tenni alá. Láttam az arcán, hogy túl hosszú volt magyarázat, ezért csak megadtam ennek a blog nevét és mondtam, hogy a legelső Útravaló posztban mindent megtalál ezzel kapcsolatban!
Már többször is jártam már a Guckler sétánynak ezen a szakaszán, ezért aztán alaposan meglepődtem, amikor hirtelen egy kilátópontot pillantottam meg magam előtt! A Hármashatár-hegy oldalát sűrűn benőtte az erdő (éppen Guckler Károly főerdőmester telepíttette ide a fákat még vagy száz évvel ezelőtt, és építtette ezt a sétányt is), tehát korábban semmilyen kilátás nem nyílt innen az alattunk fekvő Óbudára, de most pár fát kivágva egy kis „erkélyt” építettek ide lécekből és gerendákból. A teraszra kilépve aztán széles panoráma tárult elém!
Pár percre itt is lecövekeltem, és alaposan körbenéztem erről a kilátópontról. Buda legészakibb részei, Óbuda, valamint a távolabbi Csillaghegy és Békásmegyer terült el a lábaim alatt, de jó volt a rálátás a Bécsi út mellett fekvő Ürömre is. Szinte be lehetett látni a hegy lábainál álló családi házak udvaraira! Persze rengeteget fényképeztem és áldottam azt az ismeretlent, akinek eszébe jutott ide egy kilátóteraszt építeni! A korlátra fixen felszerelt távcsövekbe pillantva egyébként a környék nevezetességeit lehet közelebbről is szemügyre venni. Aztán a terasz melletti táblát végigolvasva tudtam meg, hogy ez a kilátópont a „Fent és lent – Tanösvény a Guckler Károly úton” egyik állomása.
Továbbindulva a hegyoldalban szintező sétányon hamarosan már a Guckler szikla tövében álltam, a főerdőmester nevét megörökítő márványtábla alatt. Na, ha már ennyit emlegettem a nevét, most már szólnék róla néhány szót! Guckler Károly a XIX-XX. század fordulóján sokat tett a Hármashatár-hegy hosszan elnyúló gerincének visszaerdősítéséért, és ahogy már említettem, ő építtette azt a pompás sétányt is, amelyen most járok. Ez az út gyakorlatilag szintben vezet végig a hosszú gerinc északkeleti oldalában és most már több pontján is építettek kilátókat, de én most csak ezt az egyet érintem az utam során. Érdemes lenne hát egyszer teljes hosszában végigjárni ezt az utat is! Gondolatban felírtam ezt is a bakancslistámra és folytattam az utam.
A Guckler Károly sétányon ballagtam egészen a Vihar-hegy és a Csúcs-hegy közötti Virágos-nyeregig (itt újra keresztezve a kéktúra útvonalát), aztán kisétáltam a nyereg füves rétjére. Valamilyen osztálykiránduláson lévő gyerekek hatalmas csoportja játszott, labdázott a mezőn, kicsit félrehúzódva ültem le egy facsoport mellett a fűbe. Megettem két, még otthonról magammal hozott sajtoskiflit, ittam rá az ásványvizemből, aztán pár percig még sziesztázgattam végigfeküdve a fűben és élvezve az őszi, kicsit párás napsütést. Végül csak negyed tizenegy felé tápászkodtam fel és indultam tovább az utamon, hiszen a túrám nagyobbik része még előttem volt!
Víkendházak között kezdtem meg a Csúcs-hegy oldalában a kapaszkodást, de aztán hamar elmaradt mögöttem a civilizáció, a földút is összeszűkült egy kanyargó ösvénnyé. Sajnos, erről az útszakaszról az erdő miatt semmilyen kilátás sem nyílt, pedig a meredek hegyoldalban sokáig szintező gyalogútról biztos szép lenne a panoráma Pesthidegkútra és a vitorlázó-repülőtér füves mezejére! De ne legyünk nagyigényűek, leszek még szép kilátások erről az útvonalról!
Pár perc múlva egy 120 kV-os távvezeték nyiladékából kezdtem meg az ereszkedést a hegyoldalban (újabb találkozás a kék jelzésekkel), de nem ereszkedtem le teljesen a Solymári-völgybe, a Bécsi út mellé, hanem a hegyek lábainál futó erdőben folytattam az utam. Kellemes erdőjárás volt a túrámnak ez a szakasza, főként keréknyomokon, ritkábban használt földutakon kanyarogtam a fák között, végül csak fél tizenkettő felé hagytam magam mögött az erdőt már Solymár határában. Széles kilátás nyílt innen a budai hegyekre és a széles Solymári-völgy másik oldalán húzódó Pilis-gerincre, készítettem is egy panorámaképet a környékről!
Panoráma a Solymár feletti mezőről. A képre kattintva külön ablakban nyílik meg a 8000 pixel széles panorámakép.
Solymár házai felé indultam tovább a mezőkön keresztül, amikor két hölgy jött szembe velem a földúton. Megállítottak, arra voltak kíváncsiak, hogy még a turistaúton járnak-e? Mutatták a valahonnan kifénymásolt fekete-fehér térképet, amelyre rá volt rajzolva egy Solymárról induló és oda visszaérkező körtúra. Hát persze, hogy elbizonytalanodtak, hiszen a mezőn nincs mire jelzést festeni! Elővettem megint a mobilom, mutattam rajta turistatérképet, megnyugtattam őket, hogy nem tévedtek el, csak ne felejtsenek el az erdőben letérni a zöld jelzés földútjáról a zöld kereszt jelzésre, mert azon tudnak eljutni a Paprikás-patak völgyébe, és onnan vissza Solymárra!
Persze ők is csodálkoztak a telómon lévő GPS-es turistatérképen, elmondtam hát nekik is, hogyan lehet feltelepíteni, de úgy láttam, a magyarázat most sem ment át teljesen! Megadtam hát nekik is a blog nevét, és hogy keressék rajta az első Útravaló posztot, de persze lehet, hogy mire hazajutnak, elfelejtik a címeket. Aztán továbbindulva hirtelen belémhasított a megoldás: készítenem kellene „maszek” névjegyeket csak a nevemmel, valamint a honlapom és a blog elérhetőségével! Sőt, létre kellene hoznom az oldalakhoz és a tájékozódásól szóló Útravaló posztra mutató QR kódokat, és ezeket is feltenni a névjegyre! Így nem kellene bepötyögniük az elérhetőségét, egyből odaugrana a mobil!
Ettől az ötlettől egészen felvillanyozódva folytattam az utam, aztán már hamar elértem a Solymári várhoz vezető rövid zöld rom jelzés kiágazását. A várat, melyet sokszor Szarkavárnak is neveznek, a XIV. században építtette a Lackfi nemzetség és a török időkben pusztult el. A maradványokat a betelepülő német lakosság hordta el az épülő házaikhoz, a XIX. századra már semmi nyomát nem lehetett látni a Mátyás-dombon állt hajdani várnak! Ennek ellenére az emléke a szájhagyományokban fennmaradt, ezek nyomán az 1930-as években kezdődött feltárások csak az ezredforduló utánra fejeződtek be. Érdemes kitérőt tenni a várba, elnézelődni a részben visszaépített falak között, és a kilátás miatt felkapaszkodni a toronyba!
Eléggé kanyargós úton vág át a zöld sáv jelzés Solymáron, de könnyen követhető az útvonala. A Zsíros-hegyre felvezető kaptató még a városban megkezdődött, aztán a házak után az erdőben folytatódott. A zöld omega jelzések rövid ösvényén megtettem a kitérőt a lezárt a Ördöglyuk-barlanghoz csak a kilátás kedvéért, ugyanis szép panoráma nyílik a szájától a széles Solymári-völgyre, aztán már egy rövid kapaszkodással felértem a gerincre, a volt Zsíroshegyi turistaház tisztására (újabb találkozás a kéktúra útvonalával).
Már többször is írtam itt a blogon a Budapest környéki turistaházak szomorú sorsáról, most nem szeretném önmagam ismételni, ezért csak annyit jegyeznék meg, hogy ez a turistaház is azok közé tartozik, melyek nem érték meg épen szocializmus végét! Az elmúlt évtizedekben a romokat benőtték a bokrok, visszafoglalta magának az erdő. Tavaly olvastam egy cikket, miszerint megvásárolta a solymári önkormányzat a telket, melyen a romok állnak, hogy aztán ismét felépíthesse a turistaházat! Reméljük, sikerül megvalósítani a tervüket!
A Zsíroshegyi turistaház a múlt század hatvanas éveiben. Forrás
A tisztásról a kék háromszög jelzéseket követve érdemes egy kis kitérővel felkeresni a Zsíros-hegy kilátópontját, ugyanis onnan egészen elképesztő panoráma nyílik a Solymári-völgyre! Talán öt perc kell ahhoz, hogy egy kis ereszkedéssel kijussunk a gerinctől kissé távolabb álló szikla ormára, ahonnan aztán északnyugattól délkeletig végigtekinthetünk az egész Pilis-gerincen! Ezt kitérőt mindig megteszem, amikor errefelé túrázom, most is elgyönyörködtem a kilátásban, még egy panorámaképet is készítettem. Sajnos úgy látom, hogy a csúcs alatti fenyves fái már annyira megnőttek, hogy kezdik kitakarni a kilátást, még néhány év és el fog tűnni – hacsak vissza nem vágják egy kicsit az erdeifenyőket.
A tisztásra visszatérve még beültem pár percre a Muflon Itató erdei kocsmájába, megittam egy korsó Sopronit, megettem mellé az utolsó sajtos kiflim, aztán a zöld jelzéseket követve leereszkedtem Nagykovácsiba. Útközben még két rövid kitérőt azért megtettem: egyrészt megnéztem a csillesor meghagyott oszlopait, melyek az itteni szénbányászatnak állítanak emléket, másrészt megálltam még a kálváriakápolnánál is egy percre, innen viszont a hegyoldal beépítésével eltűnt már a régi idők szép kilátása.
Kilátás a Zsíros-hegy kilátópontjáról. A képre kattintva külön ablakban nyílik meg a 6000 pixel széles panorámakép.
A Zsíros-hegyről lefelé baktatva egyre közeledtem Nagykovácsi központjához és közben azon morfondíroztam, hogy folytassam-e az utam Telkiig, ahol aztán a Budai Zöld jelzés végére érnék? Még csak fél három felé ballagott az idő, tehát beleférne a napba ez az alig hét kilométeres további gyaloglás, de a zöld jelzés egy látnivalókban annyira szegényes úton vág át a Nagy-Kopasz erdején, hogy kár lenne ez a túrát ennyire ellaposítani a végére! Inkább legközelebb a zöld jelzések útvonalát is belevéve tennék egy egész napos sétát a Nagy-Kopaszon, közben felkeresve a legszebb pontjait is!
Nagykovácsi - Kálváriakápolna
Mire ezt végiggondoltam, elértem Nagykovácsi központjában a buszmegállót. Gyerünk hát haza, és legközelebb majd innen folytatom! Végszóra felbukkant egy 63-as busz is, ezzel aztán negyedóra alatt lejutottam Hűvösvölgybe, onnan pedig egy szinte azonnal induló 56-os tujával egészen a Morzsiig utaztam. Innen már kicsit nehézkesebb volt a hazafelé a közlekedés, de negyed öt felé már be is léptem a lakásunk ajtaján.