Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Őszi túra a Visegrádi-hegységben Szentendréről Dobogókőre

Szentendréről a Kő-hegy kilátópontja, a Vasas-szakadék, a Lajos-forrás és a Bölcső-hegyi kilátó érintésével a Dobogókőig (2021. december 4.)

2021. december 06. - horvabe

cimkep-t041.JPG

Kő-hegy, Petőfi kilátópont

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

41.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 21,46 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 1055/461 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra viszonylag nagy szinttel. Az emelkedés soknak tűnik, de kevés az erős kaptató az útvonalon)
- Kilátások: 9/10 (Ez tényleg a szép kilátások túrája!)
- Épített látnivalók: 3/10 (A tényleg egyedi kialakítású Bölcső-hegyi kilátó, turistaházak az útvonalon)
- Jelzettség a túra időpontjában: A sárga sáv jelzés az útvonal nagy részén jó (8/10), de vannak felfestetlen szakaszai, a zöld háromszög és piros kereszt jelzések felfestése is jó (8/10), figyelmesen haladva eltévedés nélkül követhetőek.

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

Tulajdonképpen semmilyen tervem nem volt erre a hétvégére, péntek délután ültem csak le, hogy kitaláljak egy túrát a szombati napra. Aztán kiterítve magam elé a Pilis és a Visegrádi-hegység hajtogatós térképét egyből a szemembe ötlött a sárga sáv jelzés útvonala, amely Szentendréről kapaszkodik fel több szép látnivalót is érintve Dobogókőre, hogy aztán onnan leereszkedjen Dömös fölé, a Rám-szakadék aljához. Az egészet persze nem tudom egyszerre végigjárni, de a szentendrei HÉV végállomástól Dobogókőig tartó szakasza simán belefér egy túranapba, még egy-két kisebb kitérővel, például a Vasas-szakadékkal és a vadiúj Bölcső-hegyi kilátóval együtt is! Gyorsan kiszámoltam a turistautak.hu-n, mennyi ezen az útvonalon a táv és a szint, ez durván 21 kilométerre és 960 méter emelkedésre adódott, ezt simán bevállalom még egy rövid, decemberi elejei napon is, gyerünk hát!

Mindenesetre szerettem volna már napkeltekor Szentendrére érkezni, ezért ehhez határoztam meg az otthonról történő indulásomat. A Budafoki elágazás nevű megállóból 5:43-kor induló 41-es tujához leballagva fél óra alatt zötyögtem végig vele a Fehérvári úton és a rakparton a Batthyány térig, itt aztán megvettem az egyik automatából a HÉV-re szóló kiegészítő jegyem odafelé Szentendréig és visszafelé Pomáztól is, hogy erre már ne legyen délután gondom. Mivel még volt vagy negyedórám az indulásig, így aztán a Dunához kiballagva készítettem pár felvételt a folyóparti pirkadatról.

Épp negyed nyolcra érkeztem meg Szentendrére, pár perc alatt összekészülődtem a hideg kora reggelen az induláshoz, szokás szerint felfűztem a derékszíjamra a fényképezőgépem tokját és indítottam a GPS-em. A HÉV-en a mobilomon netezgetve láttam, hogy mínusz hat fokot írt az Időkép Szentendrére, de ennél egy-két fokkal hidegebbnek kellett lennie, ugyanis ráfagyott a bajuszomra a leheletem, az pedig csak mínusz hét-nyolc fok alatt szokott megtörténni. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen egészen jó meteorológiai állomás lehetnék: a bajuszom jelzi a hideget, az ízületeim pedig az időjárásváltozásokat, szóval Aigner Szilárd kutyafüle hozzám képest! De visszatérve a szentendrei kora reggelhez: egy szó, mint száz, eléggé zegernye idő volt!

Nem is lazsáltam sokáig és a szokásos tempómnál kissé gyorsabban lépkedve igyekeztem kicsit kimelegedni! Az első percekben nem is volt sok látnivaló, a Vasút villasoron telephelyek és családi házak között ballagtam vagy negyedórát a sárga sáv jelzéseket követve, aztán a meredeken emelkedő Harkály utcán kaptattam fel a Pomázra átvezető kátyús országútra. Na, itt aztán a turistajelzések úgy eltűntek, mint az aranyóra! No, de sebaj! Emlékeztem, hogy a térkép szerint ezen az úton kell elballagnom a Püspökmajor-forrásból eredő nevenincs patakocska (Püspökmajor-patak?) átereszéig, ott kell majd csak letérnem róla. Itt már kicsit magasabban jártam a síkság szintjénél, időnként szép volt a kilátás Pomáz felé és a Kő-hegy is feltűnt előttem, lapos fennsíkjának peremén a Czibulka János menedékházzal. Először oda kell most felkapaszkodnom!

Aztán csak meglett a letérés helye, ez jól volt jelezve, viszont utána megint magamra voltam utalva tájékozódás szempontjából! Keréknyomok kapaszkodtak felfelé a fás, ligetes domboldalban, a GPS szerint ezen kellett haladnom, előttem pedig premier plánban feltűnt a Kő-hegy sziklás homlokú, zömök alakja. Egy útelágazásban balra tértem (itt megint volt pár kósza jelzés), aztán egy bekerített lovastanyát kerültem meg a kerítése mentén. Egy rét felső peremén az erdőbe belépve aztán végre tartósabban is megjelentek a sárga sáv jelzések és ezután már megbízhatóan vezettek az utamon! Az utánam jövőknek csak azt tudom tanácsolni, hogy legyen náluk turista GPS, vagy legalább egy jó alkalmazás a mobiljukon, amely mutatja a turistautakat is!

Hétvégi házak közé érkeztem, egy éles töréssel megkerültem a vízmű telephelyét, aztán az utolsó kerteket követően megkezdődött a Kő-hegyre vezető végső kaptató. Ez a szakasz tényleg egy kicsit meredek volt, de nem tartott sokáig, aztán a fennsíkra felérkezve feltűnt előttem a turistaház épülete. Idáig megállás nélkül jöttem, lezöttyentem hát egy padra a ház előtt egy rövid pihenőre.

A turistaházat 1933-ban a Magyar Turista Egyesület Szentendrei Osztályának tagjai építették fel itt, a Kő-hegy fennsíkjának délkeleti peremén és Czibulka Jánosról, az osztály első elnökéről nevezték el, aki a ház építését felvetette, de az átadását már nem érhette meg. Persze a II. Világháború után ez a turistaház sem kerülhette el az államosítást, de más, Budapest környéki turistaházakkal ellentétben megérte a rendszerváltást, sőt, a ház a mai napig állandóan nyitva tart, még egy működő büfét is találunk benne!

Néhány perc alatt kifújtam magam, aztán a zöld sáv jelzéseket követve rövid kitérőt tettem a Petőfi Sándor kilátópontra. Innen, a Kő-hegy sziklás déli pereméről tényleg fejedelmi panoráma nyílt, csak éppen a völgyeket még megülte a kora reggeli pára. Ennek ellenére messzire el lehetett látni, jól látszott a hegy lábánál fekvő Pomáz, kicsit távolabb pedig feltűntek a páratengerből szigetként kiemelkedő csúcsok is. Persze nem csak a távolban van innen látnivaló, ha letekintünk a kilátópont alá, akkor észrevehetjük Napóleon kalapját, pontosabban az ezt a nevet viselő sziklaalakzatot. Tényleg úgy néz ki, mintha egy háromszegletű kalapot viselő alak állna a hegyoldalban! Itt is elbámészkodtam egy ideig, de háromnegyed tíz felé kénytelen voltam továbbindulni, hiszen a napi utamnak talán a negyedrészét tehettem csak meg eddig!

Visszatérve a turistaház tisztására ismét ráfordultam a sárga sáv jelzések ösvényére és egy kisebb ereszkedés végén alig húsz perc alatt megérkeztem a Vasas-szakadékhoz vezető sárga barlang jelzések elágazásához, aztán pár perc múlva már a sziklarepedés mellett álltam. A kihelyezett tájékoztató tábla szerint ez a széles repedés a nagyjából a 15 millió évvel ezelőtti vulkáni működés után keletkezett (ez a vulkanizmus alakította ki az egész Visegrádi-hegységet), amikor az összecementálódott kődarabokból álló kőzet a talajmozgások következtében széthasadozott. Természetesen megnéztem belülről is a sziklarepedést, hiszen végig lehet sétálni a talán méternyi széles hasadékon egészen a túlsó végén található barlangig. Ez természetesen nem „igazi” barlang, hiszen úgy keletkezett, hogy a repedésbe felülről belepottyanó sziklák megakadtak esés közben és alattuk egy barlangszerű sziklaüreg keletkezett.

Elnézelődtem itt is néhány percet, aztán egy nagyobb társaság érkezett a szakadékhoz, én pedig vettem a kalapom és továbbindultam az utamon. Egy viszonylag könnyű szakasz kezdődött itt, hiszen különösebben erős kaptatók nélkül vágtam át a Nagy-Csikóvár (556 m) keleti fennsíkján, itt figyeltem fel arra, hogy a sárga sáv jelzések kerülik az itteni kátyús erdőgazdasági dózerutat, inkább mellette haladnak egy kanyargós ösvényen! Érdekes dolog ez, nem árt szólni egy keveset róla.

Nagyjából tíz éve vetődött fel, hogy miért kell a turistáknak az erdőgazdasági nehézgépek által tönkretett erdei utakon a sárban caplatni, vagy éppen a fél méter mély keréknyomokban bukdácsolni? Ez főként a téli, kora tavaszi időszakra igaz, amikor gyakran járnak a felázott utakon a munkagépek. Az erdőgazdaságok aztán tényleg zseniálisan oldották meg a problémát: a kérésükre a jelzésfestők áthelyezték a turistajelzéseket pár méter távolságra az utaktól, és a turisták ki is taposták a jelzéseket követve a fák között kígyózó csapásokat! Ebbe sokszor az erdőgazdaságok is besegítettek a turistautak kijelölésénél a fák közötti sarjadék kivágásával. Ezek az ösvények aztán soha nem sárosak, mindig jól járhatóak! Kolumbusz tojása!

Csak abból láttam, hogy közeledem a Lajos-forráshoz, hogy egyre szaporodott a csak úgy utcai ruhában sétálgatók száma az erdőben! A Cseresznyés-árkon átlábalva aztán kereszteztem is a turistaházhoz tartó keskeny, kopott aszfaltutat, utána nem sokkal kiléptem a turistaház alatti tisztásra. Átvágva a piknikezőhelyek és pihenőpadok között értem el a házhoz vezető, mára már kopott, foghíjas lépcsősort és felkapaszkodtam rajta a már sok éve zárva tartó menedékház épületéhez.

1908-ban építették ki az itteni bővizű forrás szép foglalatát a medencével, ekkor nevezte el a építést végző Magyar Turista Egyesület a terület tulajdonosáról, Podmaniczky Lajosról Lajos-forrásnak. A II. Világháború után állami kezelésbe került a birtok, ekkor a Természetbarátok Turista Egyesülete menedékházzá alakította a forrás mellett álló kastélyszerű épületet, az 1953-ban megnyílt 85 férőhelyes házat aztán Ságvári Endréről nevezték el. Az állami kezelésből (pontosabban annak hiányából) következőleg a turistaház állapota folyamatosan romlott, 2005-ben aztán végleg bezárt, mostanra szerintem már elérte azt az állapotot, hogy ha nem történik azonnal valamilyen komolyabb felújítás, a ház menthetetlenül összedől!

Ittam a forrás jéghideg vizéből, aztán megültem pár percre a medence melletti egyik pihenőpadon. Épp végignéztem az autókkal zsúfolásig megtömött parkolón, amikor az egyik, épp előttem megálló kocsiból kiszálló házaspár többliteres palackok egész garmadáját elővéve a csomagtartóból megrohanta a forrás kifolyóját. De szó szerint megrohanta, ugyanis a másik irányból szintén vizesballonokkal megrakottan érkeztek egy másik autótól, de ők lemaradtak pár lépéssel, bár még dobogós helyezést értek el. Így aztán az utánam érkező igazi, hátizsákos turisták hosszú ideig csak nézhették a víztöltés procedúráját, esélyük nem volt az ivásra! Tudom, hogy a forrásvíz közkincs, vagyis mindenkié, na de vajon hány literig?

Itt is üldögéltem pár percet, de erős volt a jövés-menés, ezért aztán gyorsan gallér mögé küldtem az egyik szendvicsem, aztán folytattam az utam. Most tartósabban is otthagytam a sárga sáv jelzéseket, ugyanis a zöld háromszög jelzéseket követve indultam neki a Bölcső-hegy meredek keleti oldalának, hogy megnézhessem a csúcsáról nyíló körpanorámát a mindössze két hete, november 25-én átadott kilátóból! A tüdőmet majdnem elhajítottam, mire felértem a Bölcső-hegy lankás hátára, és egy végső rohammal megérkeztem a sziklás csúcson álló fatoronyhoz.

Hát, nem túl magas ez a kilátó, szemre talán 7-8 méter magas lehet, mindenesetre így is kimagaslik a hegytető kicsit csenevész tölgyeinek fakoronái közül. Lenn másokkal együtt türelmesen kivártam, hogy lejöjjenek a kilátószintről, aztán a fatorony szűk lépcsőházában felkapaszkodtunk a tetejére. Itt is eléggé szűkös volt a hely, de hát a közmondás szerint sok jó ember kis helyen is elfér. Mi biztos nagyon jó emberek lehettünk, ugyanis öten is összezsúfolódtunk a tetőszinten! De a kilátás, az tényleg csodálatos volt innen!

Északnyugat felé feltűnt a Dobogókő hosszú gerince, ebből az irányból még soha nem láttam ilyen szépen! Nyugat felé jól látszott a Pilis-tetőn álló Boldog-Özséb kilátó, délnyugat felé tekintve a távolban feltűnt a Kevélyek kétpúpú háta is. Délkelet felé még mindig látótérben volt a távoli Szentendre, északkelet felé pedig a Visegrádi-hegység vonulatai húzódtak egészen a látóhatárig. Néhány percig elnézelődtünk odafenn, most a szél sem kergetett le senkit idő előtt, ugyanis még egy könnyű szellő sem rebbent, amíg odafenn nézelődtünk! Végül leereszkedtünk, hogy fenn a tetőszinten átvehessék a helyünket az utánunk érkezők.

Még ekkor is csak háromnegyed tizenkettő felé járt az idő, de már eléggé éhes voltam ahhoz, hogy megegyem az ebédre készített szendvicseimet a kilátó tövébe letelepedve. Miközben a szalámis kifliket majszoltam, elgondolkodtam a továbbiakon. Tulajdonképpen most már nem volt más uticélom, mint elballagni a Dobogókőre úgy, hogy még világosban odaérjek, ugyanis még kíváncsi vagyok az ottani kilátásra is! Tehát volt három órám az előttem álló talán kilenc-tíz kilométeres útra. Mivel innen már nem volt sok kaptató előttem, tarthatónak tűnt hát az időtervem!

Még a zöld háromszög jelzéseket követve ereszkedtem le a piros kereszt útvonalára, ezen pedig a Lom-hegy csúcsát dél felől megkerülve fél óra alatt a Tölgyikrekhez jutottam. Nagyjából húsz évvel ezelőtt jártam először erre, akkor még álltak a vénséges tölgyek a nyereg útelágazása mellett, de azóta már rég kidőltek, viszont mostanra már minden térkép így jelöli a helyet, sőt, ez a név közszájon forog, hiszen az erdőjárók is így emlegetik. Mindenesetre a Tölgyikrek, a Lom-hegy és Tornyos-hegy közötti széles nyereg az erdészeti utak fontos csomópontja, és persze sok turistajelzés is találkozik itt. Ide érkeztek meg a sárga sáv jelzések is, miután észak felől kerülték meg a Lom-hegyet és itt tértem rá ismét az útvonalukra.

Innen már a Dobogókőre felvezető hosszú gerincet követtem. Egyik tetőről lendültem át a következőre, a Tornyos-hegy csúcsát északról kerültem el, a Torina környékén óriási tarvágásokba botlottam, ezeken keresztül vissza tudtam tekinteni a Lom-hegyre és észak felé jól látszott még a Prédikálószék csúcsa is. Furcsa volt a számomra, hogy még hétvégén is dolgoznak az erdei munkások, most is idehallatszott a motoros láncfűrészek és a nehézjárművek hangja. Aztán ahogy elhaladtam a közelükben, meg is pillantottam az embereket.

Egyre magasabbra jutottam az egymást követő tetők között, a Kopasz-hegyet a Peres-hegy követte, itt kereszteztem a Fagyoskatona nevű erdőrészen (vajon honnan származhat ez a név?) a Dobogókő oldalában végigkanyargó erdészeti aszfaltutat. Erdei munkagépek által mélyen feltúrt talajú földúton indultam tovább most már a sárga és a hozzá társult piros sáv jelzéseket követve, szerencsére egész nap húzós fagy volt a hegyek között, így nem olvadtak ki a sokszor mély nyomok, nem süppedtem bokáig a vendégmarasztaló sárba. Csak éppen bokaficamító volt a lánctalpas járgány útvonalát követni. Aztán szerencsére pár száz lépés után ezek a nyomok másfelé tértek, újra csak a turistaút kitaposott ösvénye kanyargott alattam. Ezen az úton már nagyjából egy éve is végigballagtam, az emlékezetes zúzmarás túrámon, akkor mesevilág volt ez az erdő!

Fél három felé értem el Dobogókőt, persze még nem a hegytetőt, hanem csak az erdőben fekvő kiterjedt víkendházas övezetét. Innen már csak tízpercnyi járás volt a nagy és zsúfolt autóparkoló, onnan pedig további pár tucat lépés a turistaház épülete. Most is nagy kondérban főtt a gulyás, szerintem a kilátáson túlmenőleg ez a hegytető legfontosabb turistacsalogató tényezője! Most azonban nem álltam meg itt, azonnal felszaladtam a kilátóteraszra! Ekkor már háromnegyed háromra járt az idő, nem volt sok hátra naplementéig, de azt hiszem, sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor a nap a legszebben világította meg a Dunakanyart és a távoli Börzsönyt.

Amíg az erdőt jártam, egy egyre vastagodó felhőréteg csúszott be Dobogókő és a Dunakanyar fölé, és mint egy roló vízszintes lécei közötti szűk résen, úgy lehetett látni a Magas-Börzsöny központ csúcsait, a Nagy-Hideg-hegyet és a Csóványost a távolban. Persze rengeteget fényképeztem, de nem csak én, hanem a körülöttem nézelődő, sétálgató családok is. Már csak tíz percem volt a buszom indulásáig, amikor eltettem az övtáskámba a fényképezőgépet és elindultam a buszmegálló felé.

Már benn állt a busz, felszállva a hidegtől kicsit elgémberedett ujjakkal megvettem a jegyem, aztán leültem a szinte teljesen üres járaton az egyik ülésbe. Most is meglepődtem azon, amin már párszor korábban is: bár zsúfolt a hegytető, de szinte mindenki autóval érkezik ide! Hát, ennyit az erdőjáró túrázók és a sétálgatók, nézelődők arányáról! Kikapcsolása előtt még gyorsan megnéztem, mire taksálta a GPS a mostani utamat: szerinte éppen 23 kilométert gyalogoltam ezen a napon 1055 méter szinttel.

Aztán a busz eléggé hamar leért a pomázi HÉV állomásra, de most is összeszedett annyi késést, hogy akik itt álltak sorba a kiegészítő jegyükért az egy szem automatánál, azok épp hogy elérték csak az érkező HÉV-et! A Batthyány téren volt még tíz percem a 41-es villamosig, előkapva hát a gépet a hátizsákból most díszkivilágítással is lefényképeztem a Parlamentet és a Dunát. Aztán pár perc múlva jött is a tuja és habár Budafokon épp egy perccel késtem le a dombra induló 250-es buszt, így is hat előtt pár perccel már otthon voltam.

 Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr1916774258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olahtamas- 2021.12.06. 07:50:28

Érdekes tapasztalat, hogy a 2017-ben felfestett jelzés 4 év alatt így elkopik.
www.mapillary.com/app/?lat=47.675111388889&lng=19.0421&z=17&dateFrom=2017-02-01&pKey=4207458559339637&focus=photo
Vagy az útjelző kőoszlopokat valaki elvitte?

A Lajos-forrásnál, meg más hasonló forrásnál is sokszor látni ballonos vízhordókat.
Nekünk, amikor egy félliteres palackkal odamentünk, általában megengedték, hogy megtöltsük.
Persze az jó kérdés, ha egy 30 fős turistacsapat megjelenik, akkor is ilyen engedékenyek e?

Amikor megláttam az első fényképeket a Bölcső-hegyi kilátóról, mindjárt az a kérdés merült fel bennem,
hogy mekkora csapattal érdemes ide felmenni?
Amikor 5-en voltatok fent, az már erős zsúfoltság volt?
Én első tippre max 10 főre taksáltam a kapacitását, de ezek szerint még ennél is kevesebb?

A Dobogókőről lefele közlekedő busznak nehéz kiszámítani a telítettségét, mert sokszor Kétbükkfa nyeregnél már nem fér fel rá az ember.
Majdnem találkoztunk egyébként, mert a mi csapatunkból páran a felső kocsmából hamar kiszaladtak, hogy azt a buszt elérjék.
Mi még viszont átmentünk az Emmába is, mert éhesek voltunk :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.12.06. 09:10:42

@olahtamas-: Az útszéli kőoszlopok kicsit félre is vittek, mert letereltek a földútról , aztán ötven lépés után meg vissza. Ez a kitérő látszik a Te trekkeden is.

A Lajos-forrásnál sajnos szinte elbarikádozták jobbról-balról a kifolyóhoz vezető utat. Nehéz lett volna odaférni, bár próba szerencse alapon ki kellett volna próbálni. Nekem akkor még volt a rozénak látszó málnaszörpömből, így nem mentem oda.

A linkelt cikkben van egy drónos kép (maga a címkép) felülről a kilátó tetőszintjéről. A cikk szerint 2,4x2,4 méter a tetőszint, de ugye ebből jócskán elvesz a lépcsőfeljáró és a belső korlátozás is. A négyszög tér közepe is kiesik. A cikk is írta, hogy öt ember fér el fenn (az "L" alakú tetőszinten, de csak úgy, hogy egymást is akadályozzák a kilátásban.

A busz Dobogókőről indult szinte üresen, a Két-Bükkfa-nyeregben, Szentkereszten és Kiskovácsi környékén azért még többen felszálltak, bár Pomázon - ahogy elnéztem - volt még mindig ülőhely.

Köszi a megjegyzéseket! :-)

gigabursch 2021.12.06. 15:30:52

Szép túra!

A ballonos emberekről sok rosszat el lehet mondani. Személy szerint félreteszem a ballonját, megtöltöm a palackom és és csak nézek. Mélyen bele a szemébe...

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.12.06. 17:45:11

@gigabursch: Idén tavasszal jártam a Kaán Károly-forrásnál az Apát-kúti-völgyben, ott akadtam össze utoljára ballonosokkal. Oda már elvileg engedély kell a behajtáshoz, de nyitva volt a nagy fémsorompó, így autóval is fel tudtak odáig jönni. Na, ők is vagy tucatnyi 19 literes vizesballont hoztak magukkal. De egy börzsönyi túra végén tavaly voltam Nógrádon is, ott sorállás volt szombat délután a Csurgónál! Én sem szoktam szólni, de nem nézek mélyen a szemükbe...
Nem tudom, van-e valamilyen szabály arra, hogy mennyi vizet lehet hazavinni a forrásokból? Mindig arra gondolok ilyenkor, hogy nem szeretik a csapvizet. Gondolom, egy-egy ilyen töltéssel hetekig elvannak odahaza.

striker11 2021.12.06. 18:45:45

@gigabursch: :) Ez tetszik, nekem nincs ennyi önbizalmam ehhez sajnos. Ráadásul túrán általában emberkerülő üzemmódban vagyok (épp eléggel találkozom hétköznap), úgyhogy a frekventáltabb helyeken nem sok időt töltök. Volt már kellemetlen élményem "ballonozás" miatt a Szent György-hegyi Oroszlános-kútnál, a kékkúti Theodora-forrásnál, vagy a kiszsidányi forrásnál is, most amik csak kapásból eszembe jutottak. Ráadásul szerintem ezek a vizek pár nap állás után nem feltétlenül fogyaszthatók, a forrásvíz frissen jó.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.12.06. 19:51:27

@striker11: Ez az "emberkerülő üzemmód" ismerős nekem is! Sokszor szinte menekülök az emberekkel való találkozások elől!

olahtamas- 2021.12.07. 06:30:53

Én már olyat is láttam, hogy egy forrás alatti szekérútra egy köbméter körüli tartályt vittek utánfutóval, és egy csövön vezették bele a vizet a forrástól...

Sanyi Hungaria 2021.12.08. 17:49:00

Szerintem nincs gond avval ha valaki forrás vizet visz haza, csak ne legyen gond ha egy túrázó közben meg szeretne tölteni egy kulacsot

gigabursch 2021.12.10. 20:02:20

@striker11:
Csak egyszer kell elkezdeni. A kulcs, hogy odamész. Arréb teszed a ballonját, megtöltöd a kulacsát és _meg_se_szólalsz_csak nézed a két szeme közt az orrnyereg tetejét/homlok alját.

A forráshoz érkezve nyilván köszönsz, majd elköszönsz.

@olahtamas-:
Durva.
Ennek kapcsán elmerengtem, hogy a források 200 méteres körzete a Tvt. szerint 'ex lege' védett terület. Szóval szerintem ez azért erősen gázos viselkedés...

gigabursch 2021.12.10. 20:03:12

@gigabursch:
megtöltöd a kulacsát => megtöltöd a kulacsod

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.12.11. 08:25:10

@gigabursch: Az rendben van, hogy védett terület, a ballonos víztöltők nem is rongálják a forrást, illetve a környezetét, csak éppen rengeteg vizet töltenek. Olyan vizet, amit ha nem fog fel valaki edényekbe, csak "kárba veszne", vagyis elfolyna valamilyen kis erecskén. Tehát nem szegnek törvényt, csak hétköznapi értelemben véve pofátlanok, ha elzárják a vízhez való hozzájutást, míg ők töltenek.

gigabursch 2021.12.11. 10:13:11

@horvabe:
Pedig eleget jársz erdőben, úgyhogy magad is tudod a választ: mi jön a forrás után? Vízhozamtól függően ér, csermely, patak.
S benne egy halom élő szervezet.
Szóval a források túlhasználata ugyanolyan káros lehet, mint - teszem azt - a túlhalászat.
S nem a profi vagy a kocaturistával van a baj.
Hanem a gátlástalan élősködőkkel.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.12.11. 16:45:29

@gigabursch: Valahol mélyen persze igazad van, de ebből a gondolatmenetből kiindulva ne is járkáljunk a természetben, hiszen egy virágos réten, melyen átvágunk, az utunk során életek ezreit öljük meg azáltal, hogy gondatlanul eltapossuk. Arról nem is szólva, hogy egyetlen hektárnyi erdő kivágása hány millió - nagyrészt mikroszkópikus - élőlénytől veszi el az életterét.
süti beállítások módosítása