Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Vár- és kastélylátogató bicajos körtúra Fehérvárról indulva

A Kula torony, a felújított Nádasdy kastély, a várpalotai Thury vár és a csurgói Károlyi kastély felkeresése a körtúrán (2022. augusztus 27.)

2022. augusztus 29. - horvabe

cimkep-t068.JPG

A várpalotai Thury vár előtt parkol a bringa

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 85,05 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 593/593 m (GPS)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos kerékpártúra, átlagos szinttel)
- Kilátások: 3/10 (Szép kilátás a Maderspach Viktor kilátóból)
- Épített látnivalók: 10/10 (A Kula torony Szabadbattyánban, a Nádasdy kastély Nádasdladányban, a veszprémi Thury vár és a Károlyi kastély Fehérvárcsurgón)
- Jelzettség a túra időpontjában: A túra útvonalának zöme nincs jelezve, csak a BuBán letekert szakasza!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy kerékpártúrához!

TÚRALEÍRÁS

Az egyik rendszeresen kommentelő látogatóm a két héttel ezelőtti túrám posztját olvasva – amikor is a BuBa (Budapest-Balaton kerékpárút) Székesfehérvár és Balatonakarattya közötti szakaszán tekertem végig – jogosan szóvá tette, hogy Szabadbattyán várát nem kerestem fel, pedig az alig száz méternyire áll a főút mellett futó kerékpárúttól! Ezzel aztán beletette a bogarat a fülembe, egyre azon gondolkodtam, hogyan tudnám a furcsa nevű Kula tornyot belevenni egy következő túrámba? Ezért aztán egy délután elővettem a laptopom, felmentem a kedvenc kerékpáros túratervezőm oldalára és Székesfehérvár könyékére zoomoltam benne. Lássuk csak, milyen látnivalók vannak még arrafelé!

Egyből adta magát a nádasdladányi Nádasdy kastély, ez alig órányi tekerésre van Szabadbattyántól. 2018 nyarán már jártam ott kerékpárral, de pont a látogatásom előtt pár nappal zárták be a kastélyt és a parkot egy hosszabb felújítás miatt, így aztán akkor a park fái között csak a kastély sarkát láthattam. Azonban pár hónappal ezelőtt olvastam, hogy ismét megnyitotta a kapuit, tehát ezt feltétlenül beleveszem a túrába! De még ez sem ad ki egy egésznapos túrát, lássuk hát, mi van még a környéken? Ha már Nádasdladányban járok, akkor érdemes továbbtekerni Várpalotáig, az ottani Thury vár is bakancslistás (vagy inkább pedállistás?) nálam. Ez eddig negyven kilométer Székesfehérvárról indulva, de hogyan tovább?

Valahogy vissza kéne jutnom Fehérvárra, persze lehetőleg egy másik útvonalon és a Keleti-Bakony dombjai között átvágva még útba ejthetném Fehérvárcsurgót és az ottani Károlyi kastélyt is. De ha már ott járok, onnan már nincs messze Csókakő vára sem, melyet utoljára még romosan láttam vagy tucatnyi éve, viszont időközben visszaépítették a tornyokat és a falakat! Azonban az útvonaltervező szerint ezzel a kitérővel már száz kilométer fölé nőne a táv, de az iszkaszentgyörgyi Amádé-Bajzáth-Pappenheim kastély épp útba esne, és csupán pár perces kitérőt jelentene! Végül annyiban maradtam magammal, hogy Csókakő most kimarad, az iszkaszentgyörgyi kastélylátogatást meg majd meglátom!

Így aztán ezen a szombat reggelen is legurultam a bicajjal otthonról Kelenföldre és a 6:45-ös gyorsított személyre felülve háromnegyed óra múlva már a fehérvári vasútállomás előtt vártam arra, hogy a turista GPS-em elinduljon és pontosan mutassa a pozíciómat. Közben indítottam a mobilomon a Stravát is, aztán már nem is szüttyögtem sokáig, ugyanis sejtettem, hosszú lesz ez a nap a bakonyi földutas betétek miatt, így pontban háromnegyed nyolckor felkaptam a kerékpárra és kigurultam a parkolóból az állomás előtt elvezető Prohászka Ottokár útra. A már múltkor jól megismert útvonalon vágtam át Fehérváron, a Prohászka Ottokár útról balra nagy ívben kifordultam a Horvát István útra, onnan pedig egy újabb balkanyarral a Széchenyi utcára térve legurultam a vasútállomás vágányai alatt átvezető aluljáróba – itt már volt az úttest szélén kerekpáros sáv.

Az alagút utáni körforgalomtól a Csíkvári utca kerékpáros nyomát követve tekertem el a Sóstói stadion előtt, majd a bolhapiac rétje után értem ki egy újabb körforgalomnál a 7-es főút városon átvezető szakaszára. Egy darabig volt kiépített kerékpárút az úttest mellett, aztán ott, ahol véget ért, eltűntek a főútról a kerékpározni tilos táblák, ezért pár száz métert az úttest szélén tekertem. A MOL benzinkút melletti körforgalomnál kezdődött aztán a BuBa Székesfehérvárról kivezető vadiúj szakasza, most is megfigyeltem, hogy szinte a semmiben, csak a fűben kitaposott kerékpáros ösvény vezet fel az úttestről a tökéletes aszfaltcsíkra. Erre rátérve már gyorsan magam mögött hagytam a várost.

A mezők között negyedóra alatt átértem Szabadbattyánba, rögtön ott kell letérni a Kula várhoz a kerékpárútról és átkelni a forgalmas 7-es úton, ahogy elérjük a lakott területet. A kicsiny Kula téren kezdődő keskeny és kanyargós aszfaltcsík aztán elvezet egészen a toronyig. Megálltam a kőtorony tövében és gyors felderítésre indultam az azt körülvevő kis parkban. A Kula tornyot (vagy kissé fellengzősen Kula várat) feltehetőleg a XIV. században építették eleink a közeli Sárvíz gázlójának ellenőrzésére, a törökök 1543-ban foglalták el és egy palánkvárral meg is erősítették. Érdekes dolog a torony neve is! Kule tornyot jelent törökül, ebből torzulhatott el az évszázadok alatt a mostani Kula név. De így legalább jelent is valamit. Hát nem?

Körbejártam a kőtornyot, készítettem róla pár felvételt, aztán most először kipróbálva a fényképezőgépem késleltetett kioldáját lőttem magamról pár szelfit a bringával és a toronnyal együtt. Az eredmény olyan szánalmas lett, hogy meg sem osztom itt azokat a képeket, csak az időm vesztegettem vele! De hát okom nem volt a sietségre, ugyanis a Nádasdy kastély csak tíz órakor fog nyitni, addig pedig volt még vagy bő másfél órám! Végül fél kilenc felé untam meg a lődörgést és kaptam fel újból a nyeregbe.

Szabadbattyánon gyorsan áttekertem a mellékutcák aszfaltjára felfestett kerékpáros nyomot követve, aztán a település után most is a 7-es út melletti tökéletesen kivitelezett kerékpárúton folytattam az utam. Pár perc alatt átértem a közeli Kőszárhegyre, itt is véget ért a település határában a kerékpárút, oldalanként voltak felfestve a főút két szélén a keskeny, alig fél méter széles kerékpáros sávok. Tulajdonképpen az aszfalt kicsit gidres-gödrös széle lett erre a célra felhasználva, na de tekertem már rosszabb utakon is és alig tíz perc alatt átjutottam ezen a településen! A falu után újra elkezdődött a széles és tökéletesen sima kerékpárút, de ez hamar véget ért, ahol beletorkollott a 7-es út egyik régi nyomvonalába.

Már évtizedek óta egy hídon keresztezi a főút a Balaton északi partjára tartó vasutat, de a régi nyomvonal még egy sorompós vasúti átjáróval teszi ezt, és erre az öreg, már kopott, repedezett burkolatú útra térítettek a jelzések, ezen értem el Polgárdit. A táblákat és a felfestett kerékpáros nyomokat követve vágtam át kanyargósan a településen, aztán a vasútállomás után fordultam rá az útelágazásban a Nádasdladányba tartó keskeny, de nagyon kisforgalmú aszfaltútra. Amikor rátértem, akkor hagytam magam mögött a BuBát. Eddig sűrűn összefutottam bicajosokkal, úgy néz ki, egyre ismertebbé válik a Budapest-Balaton kerékpárút, de innen már magányosan tekertem a további utamon. Végül egy széles és lapos dombháton keresztül háromnegyed tíz felé értem el Nádasdladányban a kastélypark nyitott kapuját.

Mint kiderült, csak a kastély nyit tíz órakor, a park már korábban is szabadon látogatható! A biztonsági őrök szerint nincs kerékpártároló, így aztán betolhattam a bringát egészen a kastélyig. Tulajdonképpen akár tekerhettem volna is, de sok volt a murvás úton a kastélyba belépésre várakozó, kinn az utcán több turistabusz is álldogált már. Egy nyugdíjaskommandó mellett elsasszézva értem el a tényleg szépen felújított Nádasdy kastélyt, itt támasztottam le a kerékpárt egy pihenőpad mellett, aztán egy rövid sétára indultam a park gyalogútjain.

A kastélyt Nádasdy Ferenc gróf építtette Zichy Ilonával kötött házassága után angol mintára. Sajnos Ilona meghalt kolerában öt évnyi házasság után, a kastély alapkőletételénél még jelen lehetett, de készen már soha nem láthatta. A gróf nem házasodott újra, a berendezett hálószobájukat lezáratta, a falakat szeretett felesége képeivel díszítette. A Linzbauer István által tervezett épület teljesen csak az 1880-as évekre épült fel, halála után Hauszmann Alajos vette át az építkezés irányítását, és a kor legmodernebb technikáit építtette be a kastélyba. Ilyen volt a légbefúvásos fűtés, valamint az a szócsőrendszer is, melyen a család tagjai, a személyzet és a vendégek kommunikálhattak egymással. A II. Világháború után ez a kastély is folyamatosan pusztult, a teljes felújítása csak mostanra fejeződött be. 

Tudomásom szerint ez az egyetlen Magyarországon épült tudor stílusú kastély, és a négy éves felújítása során tényleg nagyon szépen rendbe tették kívülről – és a látogatók számából ítélve belülről is! Megbámultam a kastély tó felőli, hátsó frontját is, ennek az összhatása arra emlékeztetett, mintha LEGO elemekből rakták volna össze gyerekek szeszélyes összevisszaságban! Összhatását tekintve persze nem volt csúnya a kastély, bár egy kicsit azért csalódtam benne! Egy darabig még elnézelődtem, lesétáltam a park tavához is, végül megtízóraiztam az egyik árnyas padra letelepedve és csak negyed tizenegy felé kaptam fel ismét a nyeregbe.

Egy kisforgalmú úton pár perc alatt áttekertem Ősibe, majd északnyugatnak fordulva átvágtam a Sárrét medencéjén. Most már csak a neve sáros, hiszen az itteni mocsarakat már régen lecsapolták, pár halastó őrzi csupán a hajdanvolt láp emlékét. Ez az út már kicsit forgalmasabb volt, mint az előzőek, de nem volt semmi problémám az autósokkal, tizenegy előtt pár perccel elértem rajta Várpalota határát, áttekertem egy felüljárón az „új” 8-as út felett, aztán pár perc múlva már a „régi” 8-as út városon átvezető szakasza keresztezésénél álltam meg egy Spar parkolójában. Vettem benn gyorsan egy jéghideg féllityis Fantát és egy ásványvizet, aztán továbbtekertem a központban álló várig.

Az eseménydús történelmű erődöt az Újlaki család építtette a XIV. század második felében, sokáig az ő tulajdonukban állt, később házasság révén Móré László délvidéki kiskirály és a Podmaniczky család is birtokolta. A török korban Székesfehérvár és Veszprém eleste után fontos végvárrá vált, de a törökök több ostroma is sikertelenül zárult, melyben nagy szerepe volt Thury Györgynek is, aki 1558-tól töltötte be az akkor már királyi vár kapitányi tisztségét. Az oszmánok végül 1593-ban tudták elfoglalni, de ehhez szinte rommá kellett lőniük az akkor Ormándy Péter kapitánysága alatt álló várat. A hadiszerencse azonban forgandó, többször is visszavettük ostrommal a törököktől az erődítményt, végül 1687 novemberében szabadult fel véglegesen. A Rákóczi szabadságharc alatt kétszer is sikertelenül ostromolták az osztrák seregek, később a birtokos Zichy család barokk palotává alakíttatta. 

Éppen valami színpadfélét építettek a vár előtti téren, de be lehetett menni a várkapun. Ezzel a látogatással egy szintén régi bakancslistás helyet pipálhattam ki, ugyanis már régóta fentem a fogam erre a várra! Legutóbb tavaly ősszel jártam itt egy négynapos bakancsos, sátras túrámon, épp akkor folytak a várat övező park felújítási munkái, de idő hiányában akkor elhalasztottam a várlátogatást, hát, most volt rá időm! Megvettem a pénztárban a jegyem, aztán bekalandoztam az öreg Thury várat! Persze kilátásrajongóként az első utam a várfalakra vezetett, és Várpalota vára abból a szempontból egyedülálló, hogy megszakítás nélkül körbe lehet járni azt a várfal tetején!

Persze megcsodáltam a városra, a Sárrétre és hegyekre nyíló panorámát, aztán még végigballagtam a vár kiállításain is. Mérnökként a bányászati kiállítás fogott meg leginkább, itt minden makettet tüzetesen megvizsgáltam, a kiállított műszaki jellegű bányászati holmikat is alaposan megbámultam. Kár, hogy a kiállítás egy része le volt zárva, és az ott dolgozók nem engedték, hogy azokban a helyiségekben körülnézhessek! Pedig eléggé szívhez szólóan kértem őket, de nem jártam sikerrel! Így aztán háromnegyed tizenkettő felé vettem a kalapom, pontosabban a kerékpáros sisakom és továbbindultam innen is.

A központból a Tési úton kezdtem meg a dombok közé kapaszkodást, egy szivatósan meredek szakasz vezetett fel a temető mellett az újtelepi részre, ahol aztán a kaptató megenyhült és beállt egy kényelmesen tekerhető szintre. Gyorsan magam mögött hagytam a várost és éppen délre értem el azt a pontot, ahol le kellett térnem az aszfaltról. Ez az út bár átvezet a Keleti-Bakony gerincén keresztül Szápárra, de ott Bakonycsernye felé fordulva csak egy eléggé nagy vargabetűvel tudnék Fehérvárcsurgóra visszatérni, viszont van a dombokon való átjutásra egy másik lehetőség is, méghozzá a katonai gyakorlótéren átvezető murvás utakon! Így pár kilométeres menettel áttekerhetek Bakonykútiba, ahonnan már csak egy ugrás Fehérvárcsurgó és a Károlyi kastély!

Persze a túra előtt próbáltam információt gyűjteni, lesz-e majd éleslövészet a hétvégén, de nem találtam az átjárás korlátozásáról semmi hírt. Akkor hát errefelé megyek, döntöttem el még otthon, de azért kicsit félve tértem le az útról és tekertem el az áthaladás veszélyére figyelmeztető hatalmas tábla alatt, bár ki volt rá téve, hogy most éleslövészet nincs! Egy percre elgondolkodtam azon, hogy kitérőt teszek az egy közeli dombon csupán gyufaszálnak tűnő Vitéz Csörgey Károly obeliszkhez, de aztán erről lemondtam. Lesz majd kaptató enélkül a kitérő nélkül is ragyásig, nem hiányzik most egy plusz domb! Ja, és hogy ki is volt ez a tábornok? 1928-ban egy ágyút tervezett, melyet itt próbáltak ki a lőtéren, azonban a próbalövések során felrobbant, megölve őt magát és az ágyú kiszolgáló személyzetét is.

Rátértem hát a murvás utakra, és a úgy láttam a térképen, jó pár kilométert kell a következőkben letekernem rajtuk! A murvaport egyébként nem úgy hozták ide, az ugyanis – hogy úgy mondjam – itt terem a dombokon, és tulajdonképpen a nehéz katonai járművek kerekei, lánctalpai által megrepesztett dolomitsziklás talaj felaprózódásával keletkezett. Na, ennyi történelmi és talajtani ismeretterjesztés után tekerek is tovább, mert különben nem jutunk ötről a hatra, pontosabban a kopár dombok tövéből fel a Maderspach Viktor kilátóhoz! Megszenvedtem, mint a kutya, mire a tűző déli nap alatt feltekertem a fennsíkra, ahonnan aztán egy rövid kitérővel meglátogattam a tornyot.

Az épület korábban megfigyelőpontként szolgált a lőtér területén, de aztán több más építménnyel együtt lebontásra ítélték, azonban a Veszprémi Erdőgazdaság (VERGA) megmentette, ugyanis felújította az épületet és átalakította kilátónak. A falra felszerelt tájékoztató tábláról tudom ezt, ahogy azt is, hogy a 10,6 méter magas torony 246 méteres tengerszint feletti magasságban áll! Egy másik tábla a kilátó névadójáról szól pár szót, aki erdélyi német származású mérnök, vadász, vadászati szakíró volt a XX. század elején. Katonaként csatlakozott IV. Károly király I. Világháború utáni, sikertelen visszatérési kísérletéhez is.

Szép volt a kilátás fentről a toronyból, jól látszott alattam Várpalota és az Inotai Erőmű, kelet felé tekintve a környék jellegzetes hegye, a Baglyas is feltűnt. Észak felé a hepehupás fennsíkon a lőtér murvás útjai kanyarogtak a ligetek, erdőfoltok között. Elbámészkodtam itt is pár percig, aztán a kilátóból leereszkedve megültem egy időre a tövébe rakott pihenőpadok egyikén. Megittam a Várpalotán vásárolt, még mindig hideg üdítőket, meg is ebédeltem. Csak fél egy után indultam tovább.

Kanyarogva vágtam át a kavicsos utat követve a fennsíkon, az itt kígyózó keréknyomok szövevényében csupán a legkijártabbat kellett követnem. Pontban egykor értem el a most kihaltnak tűnő katonai bázist, itt aztán egy keskeny, de jó minőségű aszfaltút kezdődött, ezen gurultam le Bakonykútiba, közben megcsodálhattam a Baglyas északi oldalát is, ugyanis dél felől átkerültem időközben a másik oldalára. Jártam már fenn a csúcsán pár éve, onnan is nagyon szép a kilátás!

Bakonykútin éppen csak áttekertem, aztán a falu bekötőútján Gúttamási felé vettem az irányt. Egy dombtetőn feltűnt a messzeségben Csókakő vára, ahogy a Vértes erdős oldalában trónolt. Távol voltam tőle, lehettem légvonalban akár 10-12 kilométerre is, mindenesetre eléggé messze ahhoz, hogy most ne tekerjek el odáig! A fényképezőgépem maximális, 26-szoros zoomjával készítettem pár képet róla, aztán legurultam a dombhátról a kicsiny Gúttamásiba.

Itt sem álltam meg, aztán a dombokat végleg magam mögött hagyva megérkeztem a Fehérvárcsurgói-víztárolóhoz. Persze ezt csak térképről tudom, ugyanis úgy kerültem meg a tavat, hogy még csak egy pillantást sem vethettem rá a parti erdő fáitól, közben elgurultam a Gajavölgyi Tájcentrum parkolója előtt. Itt is jártam már gyalogosan az Országos Kéktúra bejárásaim során, ha van időnk, itt is érdemes megállni, hogy a Gaja-patak árnyas völgyében sétálgathassunk egyet! Azonban én tekertem most tovább, és csak a tó keleti partján álltam meg a már Fehérvárcsurgóhoz tartozó üdülőtelepen.

A mesterséges tavat 1971-ben töltötték fel vízzel, teljes feltöltés esetén 223 hektár a területe. Érdekesség, hogy a Gúttamási és Fehérvárcsurgó közötti országút régebben a tó jelenlegi medrét is keresztezte, a Csurgó felől oldalon még most is látható a víz alá beszaladó kopott aszfaltcsík! Itt álltam meg, és a kempingezésre kijelölt terület széléről készítettem pár képet a tóról. Továbbindulva már pár perc alatt beértem a faluba, és a kihelyezett táblákat követve a Kossuth és Petőfi utcákon keresztül feltekertem a kastélypark kapujához.

A kovácsoltvas kapu nyitva volt, hiszen a Károlyi kastély most szállóként működik, így aztán begurultam egészen a főépületig a murvás utakon. A klasszicista kastély 1844 és 1851 között épült Heinrich Koch tervei alapján, Ybl Miklós helyszíni irányításával. 1853-ban került a Károlyi család tulajdonába, de a II. Világháború után államosították ezt is, sok más kastéllyal és kúriával egyetemben. Állaga a rendszerváltás idejére eléggé lepusztult, a külföldön élő Károlyi család által létrehozott alapítvány és a Műemlékek Állami Gondnoksága kötött szerződést az épület közös felújítására. A kastélyban jelenleg egy húszszobás hotel üzemel, de vannak benne állandó kiállítások is. Most a kihelyezett táblák szerint filmforgatás miatt a kastély nem látogatható, de azért kívülről körbesétáltam ezt is.

Amikor felültem a bringára, már negyed három felé járt az idő, és tudtam, van még vagy húsz kilométerem vissza Székesfehérvárra. Szerencsére itt már nagyrészt sík terepen pedálozhattam, aztán Iszkaszentgyörgy határában elgondolkodtam azon, megtegyem-e a kitérőt az itteni kastélyhoz is? Ekkor már jóval hetven kilométer felett állt a GPS-em kilométerszámlálója, az idő is eléggé kimelegedett délutánra, a bakonyi murvás utak is sokat kivettek belőlem, így aztán habozás nélkül folytattam az utam. Annál is inkább, mert nálam van egy olyan napi limit az élmények tekintetében, amelynél többet képtelen vagyok befogadni, és a Károlyi kastélynál már ezt a határt feszegettem! Pár percre még megültem az út szélén egy árnyas akác alatt, aztán betekertem Székesfehérvárra.

Csak a piros lámpáknál megállva gurultam át a városon, pontban háromnegyed négykor szállva le a bringáról a vasútállomás főkapujánál, itt kapcsoltam ki a GPS-t és állítottam le a Stravát is. Az órámra nézve elkönyveltem magamban, hogy épp lekésem a 15:48-as zónázót, ezért a büfében vettem magamnak egy-egy jéghideg félliteres Fantát és ásványvizet, aztán komótosan áttoltam a bringát az aluljárón keresztül a peronra. A lépcsőkön felcipelve a kerékpárt csodálkozva láttam, hogy még benn áll az a vonat, amelynek már öt perce el kellett volna indulnia, így aztán megrohamoztam a szerelvényt és felszállva kipányváztam a bicajt a tárolóban. Mint kiderült, késett egy balatoni intercity, azt kellett megvárnia a vonatnak az indulással!

Épp csak elhelyezkedtem, amikor indult is a vonat, háromnegyed öt felé érkeztünk fel Kelenföldre, ekkor már nem volt más dolgom, mint hazatekerni. Negyed hat felé léptem a lakásunk ajtaján. A GPS szerint 86,97 km-t tekertem a túrán 593 méter szintemelkedéssel, a Strava is ezt mutatta tényleg minimális eltéréssel. Hoztam az átlagot.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr2317918271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.08.29. 07:50:16

Szép túra.
MaderspaCh Viktor nevét kêtszet is elrontottad.

Számomra a legtanulságosabb műve:
Oláhok vérnyomán a Fekete-tengerig...

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.08.29. 09:50:22

@gigabursch: Összesen öt helyen kellett cserélnem a nevét...
Szánom-bánom bűnömet, hogy elrontottam a nevét, de most már rendben van! :-)

A könyv címe pontosan:
Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig
A fülszöveg szerint érdekes lehet, majd próbálok egy példányt megszerezni valahogy.
süti beállítások módosítása