Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Túrakerékpárral Tatabányáról Budapestre a Gerecsén keresztül

A 2020-as Év Kerékpárútján Tatabányáról át Tatára, majd egy sokkal szebb másikon Tarjánból Csabdin keresztül Bicskére (2022. szeptember 23.)

2022. október 03. - horvabe

cimkep-t071.JPG

Pihenőhely a Tarján és Csabdi közötti kerékpárúton

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

71.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a gyalogos kitérőkkel együtt: 85,83 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a gyalogos kitérőkkel együtt: 800/827 m (GPS)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos kerékpártúra, sok szintemelkedéssel)
- Kilátások: 4/10 (Ez nem a szép kilátások túrája, de azért sok helyről körbe lehet tekinteni az utunk során)
- Épített látnivalók: 7/10 (A 2020-as Év Kerékpárútja Tatabánya és Tata között, a Tatai vár, az Agostyáni Arborétum, a Tarján és Bicske közötti kerékpárút, a volt biatorbágyi vasúti viaduktok és a Budapest-Balaton kerékpárút Biatorbágy és Budapest határa közötti szakasza)
- Jelzettség a túra időpontjában: A túra útvonala a kerékpárutak kivételével nincs jelezve (bővebben a szövegben).

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, az összes említett kerékpárúton egyetlen alkalommal végigtekerni, csak ötleteket szerettem volna adni egy hosszabb-rövidebb családi kerékpártúrához!

TÚRALEÍRÁS

Az előző túranapon a dél-budai lakásunktól indulva eltekertem a Budai-hegységen, a Zsámbéki-medencén és a Gerecse dombjai között Tatabányára (erről a túráról a múlt heti posztomban olvashattatok), most innen indulva kerekezem majd vissza, természetesen egy másik útvonalon. Megszállhattam volna erre az egyetlen éjszakára Tatabányán, de olcsóbbnak találtam azt, hogy vonattal jövök-megyek, ráadásul még személyvonattal is alig háromnegyed óra az út Kelenföldtől a volt bányászvárosig.

Így aztán ezen a hűvös reggelen negyed hét felé pattantam nyeregbe a házunk előtt és a 7-es út hajtűkanyarján át legurultam a Kelenföldi pályaudvarra, közben áldva az eszem, hogy felhúztam indulás előtt a kesztyűm, ugyanis így nem gémberedett el a kezem a kormányt markolva a fagyos menetszél miatt. A jegyem a pénztárban megvéve kitoltam a bringát a peronra, aztán már nem volt más dolgom, mint kivárni a 7:02-es oroszlányi személyvonat érkezését. Jött is az alig néhány perc késéssel (egy pontatlanul érkező nemzetközi gyors tartotta fel), nyolc óra felé pedig már a tatabányai vasútállomás előtt állva kapcsoltam be a turista GPS-em és indítottam a mobilomon a Stravát. Végül nyolc után pár perccel indultam az utamra, vagyis hogy innen visszatekerjek Budapestre, persze egy kis csavarral, ugyanis első úticélom Tata lesz majd, tehát egy ideig távolodni fogok még a lakásunktól!

Napsütéses, de nagyon hideg volt a reggel, kicsit dideregtem is, miközben a bringát a járdán eltoltam a Vértes Center épülete előtt, aztán átcigöltem a kétszer kétsávos Győri út alatt az aluljárón. A kis parkocska sarkán a bányászemlékmű előtt szálltam nyeregbe, feltekertem a kerékpárúton a Komáromi utcáig, aztán az annak a szélén futó kerékpárúton indultam tovább. Végigtekertem a platánsor alatt, aztán ráfordulva a Huba vezér útjára ismét kereszteztem a forgalmas Győri utat – a változatosság kedvéért most egy zebrán. Egy aluljárón gurultam át a vasúti sínek alatt, aztán egy perc alatt elértem az Által-ér hídját és utána a körforgalmat. Itt kezdődött az a kerékpárút, amelyen át lehet tekerni Tatabányáról Tatára.

Négy éve jártam erre utoljára az Országos Kerékpáros Körtúrát járva, akkor még nem tudtam, hogy pár évvel korábban már elkészült ez az út, így aztán a forgalmas 1-es úton tekertem át Tatabányáról Tatára, és csak később olvastam erről az útvonalról, amelyet aztán 2020-ban az Év Kerékpárútjának is megválasztottak! Már akkor felkerült a bakancslistámra (vagy inkább a pedállistámra?), amikor először olvastam róla, de eddig nem volt alkalmam egyetlen bringatúrámba sem belevenni. Hát, most pótolom ezt a hiányt, ugyanis ezzel a szakasszal kezdem a mai utamat!

El kell ismerni, tényleg szép természeti környezetben fut a nagyjából hat és fél kilométeres kerékpárút, távol minden forgalomtól, a mezőkön keresztül. Még most, az elkészülte után kilenc évvel is tüköraszfalt a borítása, és mivel nincsenek közvetlenül mellette fák, a gyökerek sem nyomták még fel a burkolatot. Tulajdonképpen az út nagyobbik részén az Által-ér partján fut az aszfaltcsík, sőt, egy ponton, egy szép, íves hátú hídon keresztül még át is karikázunk a patak felett! Pár helyen az Által-ér vizéből halastavakat hoztak létre, a Nagy Kacsás-horgásztó partján meg is álltam néhány kép kedvéért. Nagyjából az út felénél egy szépen kiépített kerékpáros pihenőhöz érkeztem a még deres mezők között, itt egy öreg kőhíd is átvezet az Által-ér felett.

Már Tatához közeledve otthagyta a kerékpárút az erecskét és egy erdőfolton keresztülvágva érkeztem meg a város határába. Itt aztán kifordult alattam a kerékpárút a Vértesszőlősi út szélére, amely tulajdonképpen az 1-es út Tatára bevezető szakasza. Lassan meg is érkezem hát első úticélomhoz! Egy-két percet a főút szélén tekertem még, aztán az első adandó alkalommal, a Pikant étterem parkolóján keresztül kigurultam az Öreg-tó partján futó sétányra. Kényelmes tempóban tekertem végig a tóparton a várig, ott aztán meg is álltam pár percre.

Nyugodt, békés volt a tó és a park ezen a péntek reggelen, csak pár kocogóval futottam össze az utamon. Elnézelődtem a várnál is pár percig, aztán a tó nyugati partjára fordulva elgurultam az Esterházy kastély alatt, az aszfaltos sétány végén pedig letelepedtem a fűbe és megreggeliztem a hazaiból. A kicsit fagyos reggel mostanra már kiengedett, melegen sütött a kora délelőtti nap. Az egyik sajtos kiflim feláldozva megetettem a kíváncsi vadkacsákat és hattyúkat, csak fél tíz előtt pár perccel indultam tovább az utamon és tekertem fel a tótól Tata központjába. Gyorsan meglett az Agostyánba és a Gerecse dombjai közé felvezető országút eleje, azon hagytam magam mögött a várost a vasúti sorompó után.

Jól kiépített kerékpárút vezetett át Tatáról Agostyánba (négy éve ez még nem volt meg, amikor egy korábbi túrámon errefelé jártam), de ez véget ér a falucskában, innen már az országúton tekertem tovább és fogtam bele a dombok közé felvezető kaptatóba. Kellemes meglepetés volt, hogy a régi, kopott burkolatot itt is tüköraszfalt váltotta fel időközben, élmény lett volna rajta a gurulás, ha nem lett volna olyan meredek a kaptató! De az viszont nem ismert kegyelmet, nagyjából hat-nyolc százalékos meredekségű úton értem fel az Agostyáni Arborétum kapujához. Itt pár percre megállva kifújtam magam, aztán kapaszkodtam tovább egészen a Gorba-tető nyergéig. A GPS-em szerint nagyjából négyszáz méteres magasságban bukott át az út a dombgerincen és kezdett meredeken ereszkedni a túlsó oldalán, tehát mintegy háromszáz métert kapaszkodtam eddig a pontig Tatáról.

Kiélvezve a lejtőzést hagytam, hogy a bringa guruljon kedvére, csak ott markoltam bele hirtelen a fékekbe, ahol a tüköraszfalt hirtelen véget ért, mint a bot és a korábbról már ismert kopott, de egyáltalán nem kátyús aszfaltcsík kanyargott már csak tovább alattam. Kicsit visszavettem a tempóm, aztán egy kis fennsíkra leérve megálltam egy pillanatra, hogy kikukkantsak az utat kísérő fasor egy résén keresztül a mezőkre. Feltűnt előttem a Gerecse legmagasabb hegye, a Gerecse-tető 633 méter magas erdős háta a TV adótoronnyal, alatta a márványbánya hosszú tájsebe húzódott. A hegy lábánál Tardos házai bújtak meg a völgyben, én pedig pár percig csak csodáltam a kilátást!

Továbbindultam az úton, ekkor pedig már Vértestolna házai bukkantak fel előttem jobbra az Öreg-Kovács erdős oldalának tövében, itt is megálltam pár percre nézelődni és fényképezni. Később Vértestolna bekötőútja után megint új aszfaltozás következett és hosszú lejtő le a Tarjáni-medencébe. Ezeken a lejtőkön lezúdulva szinte minden magasságot elvesztettem, amelyet Tatától a Gorba-tetőig fáradtságosan gyűjtögettem, aztán a hosszú száguldás végén, a Tarjáni-medence központjában, a névadó településen álltam csak meg egy pihenőre.

Ekkor már negyed tizenkettő felé ballagott az idő, pihentem egy nagyobbat a templom előtti egyik padon, még meg is ebédeltem a hazaiból. Eljátszogattam a fényképezőgépem időzített kioldójával és készítettem magamról pár szelfit, néhány próbálkozás után egészen jól sikerült az egyik kép a szomszédos padra letett géppel. Megnéztem a mobilomon, hogy hová jelzi a kerékpáros útvonaltervező a Tarján és Bicske közötti kerékpárút kezdetét, aztán némi ejtőzést követően fél tizenkettő felé indultam csak tovább az utamon.

A Gyermely és Szomor felé vezető országúton tekertem kifelé a településről, aztán még a házak között tábla jelezte a kerékpárútra való letérést. Borospincék hosszú sora előtt elgurulva értem el egy murvás parkolót, tábla hirdette, hogy „Parkolj és tekerj”, tehát ez a kavicsos térség arra szolgál, hogy itt álljanak meg a bringások az autóikkal, hogy aztán már bicajjal induljanak tovább a kerékpárúton. Okos!

Így utólag nyugodtan mondhatom, az egész napos túrám legszebb szakasza kezdődött el itt, ezen a dimbes-dombos tájon! A kerékpárút széles aszfaltcsíkja kényelmes lustasággal hullámzott a szőlők, megművelt földek között, közben persze kapaszkodott is egy keveset, hiszen most hagytam magam mögött a Tarjáni-medencét, de ez az emelkedő össze sem volt mérhető azzal, amelyen keresztül megérkeztem ide a Gorba-tető felől! Szinte percenként megállva fényképeztem a tájat, időnként visszapillantva az éppen magam mögött hagyott Tarjánra és a Gerecse-tetőre, egyszerűen nem tudtam betelni a táj szépségével! Ha a Tatabánya és Tata közötti kerékpárút 2020-ban az év kerékpárútja lett, akkor ennek az útnak vajon milyen kitüntető címet lehetne adni? Talán ez lehetne az évtized kerékpárútja? Én bizony meg is szavaznám neki!

Horgásztavak között elgurulva egy kőkereszt mellett szépen kiépített kerékpáros pihenőre bukkantam, itt meg is álltam pár percre, végül az egyik itt készített fotó lett a poszt címképe is. Amíg a hullámzó tájon áttekertem, arra gondoltam, ez a kerékpárút tényleg egy jó családi program lehet, még kisgyerekekkel is érdemes nekiindulni az autót Tarjánban hagyva! Ennek az álmodozásnak aztán az vetett véget, hogy ez a keskeny aszfaltcsík belefutott egy országútba! Csodálkozva vettem elő a mobilom, a kerékpáros útvonaltervező szerint a bringaút a faluk közötti alsóbbrendű úton folytatódik egészen Csabdiig! Akkor gyerünk ezen tovább!

Az út a hétköznap ellenére is teljesen forgalommentes volt, azon a talán három és fél kilométeres távon, amíg Csabdiba értem, szinte egyetlen autóval sem találkoztam a tüköraszfalton! Aztán a település határában folytatódott a bringaút, először egy járda-kerékpárút formájában, később a Szent László-patak hídjánál vált külön a kerékpárút a Béke utcától. Továbbindulhattam volna a keskeny aszfaltcsíkon, de itt egy kis kitérőt javasolnék! Már jártam erre pár éve a Közép-dunántúli Piros Túra – röviden KDP – útvonalán gyalogolva (a piros sáv jelzések a Béke utcán is fel vannak festve), és szerintem érdemes felkeresni egy kis kitérővel a falu határában álló templomromot!

A maradványok a falu délnyugati szélén állnak a domboldalban, a valaha itt állott templomnak csak a déli tornya maradt meg félig-meddig, ennek a falai több méter magasak, de máshol már csak az alapjai láthatóak. Nem sokat tudunk róla, építését semmilyen okirat nem említi, talán a török korban pusztulhatott el, régészeti feltárása 1968-ban történt meg. Ha másért nem, hát a romoktól a falura nyíló kilátásért is érdemes ide feljönni a KDP piros sáv jelzéseit követve! A Szabadság utcától a romokig felvezető, meredeken emelkedő füves úton én feltoltam bringát, de a hegyi kerékpárokon esetleg van olyan áttétel, amellyel a nyeregben ülve is fel lehet tekerni a templomromhoz!

A kerékpárútra visszatérve már gyorsan átértem a közeli Bicskére. Az M1-es autópálya alatt egy alagúton gurultam át, aztán halastavak között értem el a település határát. Ennél beljebb nem is mentem a városkába, szőlőskertek, présházak, borospincék között vágtam át a szőlőhegy alján, végül elértem a Budapest felé vezető 1-es utat. A forgalmas országúttól balra egy kopott aszfaltcsík indult tovább a főúttal párhuzamosan, a kerékpárút tábla pedig azt mutatta, hogy bátran térjek csak rá erre a szemlátomást már régen aszfaltozott útra! Csak nagyon kevesen tudják azt, hogy ez a kopott, mára már teljesen forgalommentessé vált út volt az első, amelynek valaha 1-es út volt a neve!

Egészen a múlt század hatvanas éveiig ez volt a Budapestről Tatabányán keresztül nyugat felé vezető főút, ez érintett minden útba eső települést, de aztán a motorizáció fejlődésével megépült vele párhuzamosan az újabb út, amely már elkerülte a falukat, városokat. Ez az út a mostani 1-es főút. Amikor az autópályát elkezdték építeni, azt megint egy önálló nyomvonalra tették, így aztán most elmondhatjuk, három egymással párhuzamos út is vezet Budapestről Tatabányán keresztül Győr felé! Erre a régi országútra tértem hát rá és indultam el rajta Budapest felé.

A régi út sok helyen szinte közvetlenül az új mellett vezetett, állandóan hallottam a rajta futó forgalom zaját, de sokszor eltakarták előlem a közöttünk álló fák. Kényelmes tekeréssel gurultam a kicsit kopott, rücskös aszfaltozású, de egyáltalán nem kátyús aszfaltcsíkon, egy dombtetőn meg is állva, hogy megcsodáljam a távoli Pilis-tetőre nyíló kilátást! Később, már otthon utánamértem a Google Térképen, ekkor mintegy huszonöt kilométerre lehettem tőle! Néhány kilométer után egy aluljárón átgurultam az 1-es út alatt, de ezután sem távolodtam el messze tőle, forgalmának zaja még sokáig elkísért.

Herceghalom szélén eltekertem a vasútállomás mellett, de a fejemben meg sem fordult, hogy vonatra szálljak, hiszen még csak fél kettő felé járt az idő és úgy számoltam, fél négyre simán Kelenföldön lehetek bringázva is! Egy idő után az út kifordult a biai halastavak partjára, de szinte semmi rálátásom nem volt a vízre, egy szélesebb erdősáv állandóan eltakarta azt előlem. Így értem el két óra felé Biatorbágyot és tértem rá a Budapest-Balaton kerékpárútra. Most ideiglenes útvonalon vezet még át a BuBa a városon, talán jövőre elkészül már itt is a kerékpárút, de most még csak a mellékutcákon az úttestre festett kerékpáros nyomok vannak és persze a kis zöld irányító táblák is fel vannak szerelve minden utcasarkon. Húzósan emelkedő utcákon kapaszkodtam fel a tóparti Biáról a dombon épült Torbágyra, aztán egyszer csak kikanyarodott az utam a volt vasúti viaduktra!

A vasutat még a múlt század hetvenes éveiben helyezték új nyomvonalra, hogy az elkerülje a Biából és Torbágyból egybeolvadt város központját, ekkor maradtak feladat nélkül az egymás mellett álló viaduktok is, hiszen a síneket felszedték róluk. Egyébként két híd áll itt egymás mellett, ugyanis a két vasúti vágány számára két külön híd épült. Először az északi hídpálya készült el 1884-ben (ezen tekertem most át), a délit csak 1898-ban avatták fel, amikor a vasúti vonalat átépítették két vágányúra. A vasútvonal áthelyezésekor úgy ideig úgy volt, hogy lebontják ezeket a hidakat, de aztán végül meghagyták őket ipari műemléknek. Szerintem jó döntés volt ez, a Füzes-patak völgyén átívelő hidak most Biatorbágy talán legfontosabb nevezetességei, igazi kilátópontok! Én is megálltam egy pár percre a hídon és készítettem pár felvételt a körülöttem elterülő városról.

A kényelmes tekerést ezután a BuBa tökéletes minőségű kerékpárútján folytattam, ezen a széles, aszfaltozott sávon tekertem át a szomszédos Törökbálintra. A mellékutcák aszfaltjára festett kerékpáros nyomokat követtem a városon keresztül, én el is vétettem az utat, ugyanis rossz irányba fordultam egy kereszteződésben! Csak később jöttem rá a tévedésemre, de mentségemre mondom, hogy ekkor vettem észre, hogy több utca aszfaltjára is fel vannak festve a kerékpáros nyomok, de ezek mind-mind másfelé vezetnek! Tehát itt a BuBa irányító tábláira is figyelni kell! Aztán meglett szerencsére a helyes út, én pedig erdőfoltok és mezők között tekerve érkeztem meg a Kamaraerdőbe, Budapest határába. Erről a Biatorbágy és a Kamaraerdő közötti útszakaszról bővebben is olvashattok egy másik posztomban, amelyet a BuBa Budapest és Székesfehérvár közötti szakaszáról írtam!

A Budapest-Balaton kerékpárút a forgalmas Kamaraerdei útnál véget ért, de gond egy szál se, hiszen ezt az utat már végigtekertem még a Buba hivatalos felavatása előtt idén júliusban, a már fentebb említett kerékpártúrámon! Most is rátértem az erdőszéli Susulyka utcára és elpedáloztam rajta a 41-es tuja sínjeiig. A volt laktanya épületei között gurultam ki a vasúti vágányokig, ezeken átvágva pedig végigtekertem a Budaörsi repülőtér mezeje mellett, szintben keresztezve az Egérutat, aztán egy aluljárón az M1 és M7 autópályák közös szakaszát. A Budaörsi út szélén futó kerékpárúton értem el a volt Osztyapankót (a helyesen írva Osztapenkó nevű kapitány szobra már évtizedek óta a Szoborparkban áll, de már ráragadt a neve erre a fontos csomópontra), innen pedig Koszorúslány utcán legurultam a Kelenföldi vasútállomás melletti autóbusz végállomás és P+R parkoló betonplaccára.

Ez volt ez előző napi kerékpártúrám kezdőpontja és itt szálltam ma reggel vonatra, hogy aztán Tatabányáról visszatekerjek Budapestre. Félreálltam, aztán a járdán kikapcsoltam a GPS-t és a mobilon is megállítottam a Stravát. Szerintük eddig 85,83 kilométert tekertem, éppen 800 méter szintemelkedéssel. Hoztam az átlagot! Most már nem volt más dolgom, mint hogy hazatekerjek innen, a pályaudvartól. Ezt a távot már rengetegszer megtettem, utoljára éppen ma reggel, amikor legurultam ide, hogy vonatra szállva leutazzak Tatabányára. Most nem siettem különösebben a 7-es út hosszú kaptatóján, de így is hazaértem fél óra alatt!

Amikor eltettem a bringát a kerékpártárolóba, már tudtam, hogy ez volt az idei utolsó kerékpáros túrám! Most pár hét szünet következik, aztán október közepén már gyalogosan fogom folytatni a túrázást, mert az őszi erdő látványát semmi pénzért ki nem hagynám egyetlen évben sem! Bakancsaim már lassan fél éve állnak a cipős szekrényben tétlenül, már éppen itt az ideje, hogy a lábamra húzzam őket!

 Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr5217945094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.10.05. 16:21:49

Ismét csak irigyellek a bringás fuzikumodért.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.10.05. 18:54:52

@gigabursch: Köszönöm, de hidd el, semmi különleges nincs a fizikumomban! Egyszerűen minden áprilisban nyeregbe ülök, hogy bicajjal járjak dolgozni. Ez naponta oda-vissza 30-35 km az útvonaltól függően. Az első napokban izomlázam van, a fenekemnek is szoknia kell a gyűrődést, aztán a kilométerek meghozzák a kondíciót. Így lenne ezzel mindenki. Csak sokan úgy vannak vele, akik belekapnak a bicajozásba, hogy az első napok szenvedése láttán kedvüket vesztik és hamar abbahagyják. Pedig mint minden máshoz, ehhez is kitartás kell.
süti beállítások módosítása