Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Dobogókőtől Esztergomig a Visegrádi-hegység turistaútjain

Szép kilátások a Dunakanyarra a Dobogókő gerincéről, túra a Maróti-hegyeken át, végül egy szédítő panoráma Esztergomra (2023. március 16.)

2023. március 20. - horvabe

cimkep-t085.JPG

A dobogókői Rezső kilátó egy hideg márciusi reggelen. Háttérben a Börzsöny csúcsai állnak.

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

85.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 20,05 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 663/1245 m (GPS)
- Lépések száma: 31794 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel. A túrát ebben az irányban végigjárva inkább a lejtők dominálnak.)
- Kilátások: 9/10 (Kilátás több helyről is Dobogókő gerincéről, a Maróti-hegyek gerincéről, valamint a Vaskapu-hegyről)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10 (Az utam során érintett valamennyi turistajelzés - tehát a piros sáv, zöld kereszt és zöld sáv jelzések - felfestése nagyon jó, minőségben is és gyakoriságban is. Csak azért nem adtam rá 10 pontot, mert szőrösszívű vagyok!)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz!

TÚRALEÍRÁS

Nyomasztóan közeledett már az erőmű nyolcnapos nagykarbantartásának szombat reggeli kezdete – amikor is mindenki, aki él és mozog, benn serénykedik, hogy az előírt időkorláton belül mindent ellenőrizzen és javítson, bízva abban, hogy a gépek még egy évig működnek ezután meghibásodás nélkül –, így aztán a soron következő túrámat március 15-re, vagyis az ünnepnapra időzítettem, de aztán keresztbe tett ennek az időjárás. Az átvonuló frontok miatt borult időt jósoltak erre a napra esőkkel, záporokkal, viharos széllel, viszont az előrejelzések szerint csütörtökre elvonulnak már a felhők és kisüt majd a nap. Úgysem vettem még ki egyetlen nap szabadságot sem az idei keretemből, legyen hát akkor a túra!

Tiszta idő volt várható erre a napra, tehát érdemes volt olyan helyre szervezni a túrát, ahonnan szép kilátások nyílnak, már csak a helyszín volt kérdéses. Végül ebben is gyorsan döntöttem, dobogókői indulással Esztergomig fogok majd eltalpalni, ez egy durván húsz kilométeres út, közben számos szép kilátást nyújtó pontot is érinteni fogok. Úgysem jártam már a Maróti hegyekben évek óta, a Visegrádi-hegységnek ez a része valahogy mindig kimaradt az utóbbi évek túráiból!

Mivel ez a csütörtöki nap munkanap volt, a sűrűn járó villamosok és HÉV miatt nem is nagyon veszkődtem a menetrendekkel, öt óra felé indulva otthonról leballagtam a 41-es tuja megállójába, aztán a Batthyány téren megváltva a HÉV kiegészítő jegyem még pont elkaptam a 6:43-kor Szentendrére induló szerelvényt. Pomázon volt még pár percem a dobogókői busz indulásáig, kicsit megmelengettem hát magam a peronon a vakítóan tűző napsütésben ezen az amúgy meglehetősen hideg kora reggelen.

85-01.JPG

A Parlament sziluettje napkeltekor

Most én voltam az egyetlen turista a buszon, az utasok nagy része leszállt Pilisszentkeresztig, csak pár ott dolgozó utas jött fel velem együtt a hegytetőig. Hideg volt Dobogókőn, a pocsolyákat meg is húzta a fagy, felkaptam hát a síkesztyűim, miközben arra vártam a Matyi büfé melletti padoknál, hogy a GPS-em bemelegedjen és a mobilon is elinduljon végre a Strava. Végül felfűztem még a fényképezőgépem tokját a szíjamra, aztán felballagtam a néptelen turistaház mellett a kilátóba.

Ott sem járt rajtam kívül a kutya sem, nem kellett a tömegen átfurakodnom, hogy megnézhessem a Dunakanyarra nyíló, már jól ismert panorámát, és bár egy kicsit még párás volt a levegő, lőttem pár képet a Dunára és a Börzsönyre nyíló kilátásról. Néhány perc múlva aztán már fázni kezdtem, ezért fél kilenckor vettem a sátorfámat és nekiindultam az Esztergomig vezető utamnak.

A kilátó teraszáról éppen ráfordultam a nyugati irányba vezető sétányra, amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy egy piros anorákos túrázó hölgy is érkezik, hogy megnézze a panorámát, de komolyabban nem foglalkoztam vele, gondoltam, ha egy irányba indulunk, úgyis utolér majd valamikor. Ez a valamikor aztán nem is váratott sokat magára, még a Rezső kilátó előtt leelőzött, mivel jó szokásomhoz híven most is megálltam lépten-nyomon fényképezni.

Előttem egy-két perccel érte el a kilátóteraszt, ami pont ugyanúgy néz ki, mint a turistaház mögötti, csak éppen arról nevezetes, hogy onnan már látni a Visegrádi Fellegvárat is, amelyet a másik pontról a Prédikálószék gerince még eltakar. Mielőtt elértem volna az andezittufa tömb lapos tetején kialakított teraszt, készítettem pár fotót róla, a kékes-szürkés árnyalatú képet jól feldobta a korlátnál álldogáló magányos túrázó hölgy piros anorákja. Arra gondoltam, ez a kép akár a poszt címképe is lehetne, de ilyenkor persze illik erre engedélyt kérni a fotón szereplő személytől (meg persze az a fránya GDPR is beleegyezéshez köti ezt). Ez soha nem mulasztom el, és ez legalább jó okot ad egy kis beszélgetésre is.

Már jó pár, a blogon megörökített túrámon is érintettem a Rezső kilátót, de soha nem írtam még arról, kiről is nevezték el ezt a szép kilátópontot? Nos, Tirts Rezső a Felvidékről származott, és erdőtanácsosként, aktív túrázóként ő volt az, aki hazánkban az első turistajelzéseket felfestette, tehát méltóbb helyre nem is kerülhetett az a kis emlékmű, amely itt áll az arcképével a kilátóteraszon.

Aztán a hölgy továbbindult, én pedig pár percig még elnézelődtem a korlátnál. Szép volt a kilátás innen is, a távcsövem elővéve alaposan megnéztem a távoli Fellegvárat, aztán a Börzsönyt is szemügyre vettem. Néptelen volt még a Szent Mihály-hegy remetebarlangjai előtt húzódó sziklaterasz, aztán kicsit távolabbra tekintve végignéztem Zebegényen és Szobon, végül a Börzsöny központi csúcsaira, a Nagy-Hideg-hegyre és a Csóványosra is rázoomoltam. Pár percig még pásztázgattam a tájat a távcsővel, később az egyik padra letelepedve bejelentkeztem a blog facebook oldalára, végül kilenc előtt pár perccel indultam csak tovább, de ekkor már kapkodtam a bakancsaim, ugyanis még alig mentem valamennyit a túrámon!

A Rezső kilátó után ereszkedtem egy nagyobbat, de még ekkor is a Dobogókő hosszan elnyúló gerincén jártam, a turistaút gyakran a hegyhát meredeken letörő északi peremén kanyargott. Itt a kifli alakú gerinc már északnyugat felé görbül és a szélső fák közül letekintve róla már teljesen mást látunk, mint a turistaháztól, vagy akár a Rezső kilátótól. Jól be lehet innen tekinteni a Dunakanyar visegrádi ívébe, a Fellegvár is szokatlan nézőpontból látszik. Megállva egy-két helyen megbámultam a kilátást, pár képet is készítettem róla.

Lassan elértem a hosszú gerinc északnyugati végét, ahol a Tost-sziklák zárják le a hegyhátat, a piros sáv jelzés gyalogútja ezek oldalában ereszkedett le cikkcakkban. Megálltam egy pillanatra az Ilona-pihenőnél – ezt a pihenőhelyet a már korábban említett Tirts Rezső királyi erdőtanácsos feleségéről nevezték el – és próbáltam elképzelni az évtizedekkel ezelőtt innen nyílott csodálatos panorámát, amelynek mára már nyoma sem maradt! Az itteni erdőrész koros bükkjei mostanra már minden kilátást elzárnak a nézelődő elől, habár én a téli erdő kopasz faágai között vethettem pár pillantást az utamon egyre közelebb kerülő Maróti hegyekre.

Az Ilona-pihenőtől már gyorsan leszaladtam a lejtőn a Szakó-nyereg turistaút csomópontjába, ahol jelzést váltottam, hiszen eddig a piros sáv jelzéseket követtem, de itt áttértem a zöld kereszt turistajelzések ösvényére. A lejtés persze hol erősebben, hol pedig gyengébben folytatódott ezután is, jókora szintet elveszítve érkeztem le negyed tizenegy felé a Hoffmann vadászházhoz. Csak pár fénykép miatt álltam meg a háznál, aztán a keskeny aszfaltutat keresztezve – legutóbb tavaly tavasszal jártam rajta kerékpárral, amikor Szentendréről Visegrádon keresztül áttekertem Esztergomba – leereszkedtem a Malom-patak völgyébe.

A kis gázló lépegetőkövein kereszteztem a patakot, aztán a túlsó oldalán kikapaszkodtam a szurdokvölgyből. Kefeszerűen sűrű fiatal bükkösön átvágva kapaszkodtam fel a gerincre, az Égett hárs turistaút elágazásába. Biztosan állt itt egy égett hárs valaha – talán villám sújthatott bele – de mára már nyoma sincs neki. Mindenesetre leültem egy kidőlt tölgy törzsére és pihentem egy jót, ugyanis szinte egyetlen menetben jöttem el idáig Dobogókőről. Megettem az egyik sajtos kiflimet, ittam rá a cukor nélküli limonádémból, aztán úgy döntöttem, kimelegedett már annyira az idő, hogy az anorákom levéve és a derekamra kötve induljak tovább.

Pár perc múlva némi kapaszkodással felértem a gerinc kilátópontjára, ahonnan le lehet tekinteni a völgyben fekvő Pilisszentlélekre. Már messziről meghallottam a beszédfoszlányokat, csodálkozva gondolkodva el azon, milyen turista mászkálhat csütörtök délben a hegyek között? De nem turisták voltak, hanem erdei munkások, akik az ebédidejüket töltötték csupán a napos sziklákon. Pár szót váltva velük én is megbámultam a kilátást, fényképezni is próbáltam, de nem nagyon jött össze, ugyanis pont a még alacsonyan járó nappal szemben nyílt volna a legszebb fotótéma a völgyben fekvő falura.

Egy további rövid, de meredek kaptatót megmászva értem fel a Maróti-hegyek hosszan elnyúló gerincére, innen már jóval könnyebbé vált az én utam is. Az erdei ösvény lassan keréknyomokká bővült, amely aztán kényelmes hullámzással billegett a tetők között. A gerinc keleti oldalán több tarvágott erdőrész is húzódott, ezeken keresztül aztán messzire el lehetett látni, még a Börzsöny hegyei is feltűntek a távolban. Egy panorámás magaslesnél meg is álltam, felkapaszkodva rá alaposan megnéztem a távoli Zebegényt, bár a Dunát nem lehetett látni az alacsonyabb domboktól.

Továbbindulva sorra vette az erdei út a gerinc kiemelkedéseit: Felső-Ecset-hegy, Ráró-hegy, Fehér-sziklák, aztán egy időre egy kijártabb erdőgazdasági útba torkollottak a keréknyomaim. Erről a pontról nyugat felé nyílt kilátás, megpillantottam a távoli Gerecsét, az erdős oldalú Nagy-Gete lábainál még Dorog házai is feltűntek. Ekkor már dél felé ballagott az idő és a napsütés már minden párát felszívott a levegőből, ennek megfelelően a kilátás is fantasztikus volt! A Nagy-Gete mögül a Gerecse-tető kukucskált elő, de balra a még tényleg egészen távoli Somlyót is megpillantottam. Csak itthon mértem utána, akkor ott vagy harminc kilométerre lehettem a távoli hegytetőtől!

A Fehér-szikláktól már csak egy kényelmes erdei menetté vált az utam, a cseppet sem saras földút korábbi apró hullámvasutazásai is eltűntek, én pedig a még lombtalan fák között élveztem a déli verőfényt! Egy pár percre engedve a csábításnak még polárom is levettem és eltettem a hátizsákomba, de aztán sürgősen fel is kaptam újra magamra, ugyanis fázni kezdtem, mint a kutya! Hát persze, a sötétkék pulóverem hátát kellemesen melegítette a nap, viszont azt levéve a fehér pólómat már nem! Hiába no, még csak március közepe van, ez még nem az igazi tavasz!

A kényelmes séta egy útelágazásban ért véget, itt a jelzések balra tereltek, egy meredeken ereszkedő vízmosásba. Ekkor már fél egy felé ballagott az idő, a GPS-re nézve láttam, hogy nagyjából az utam kétharmadánál tarthatok. Akkor pedig annyi az időm, mint a tenger, így hát eldöntöttem, itt tartom a következő nagyobb pihenőmet. A térképet kielemezve láttam, hogy az itt kezdődő meredek lejtő levisz majd a Csenke-patak völgyébe, hogy aztán onnan kapaszkodjak majd vissza a Vaskapu-hegyre. Jó lesz hát rápihenni a hosszú kaptatóra!

Itt is elheverésztem a napos árokparton vagy tíz percet, csak háromnegyed egy felé kaptam a hátamra újra a zsákot, hogy folytassam az utam. Egyáltalán nem volt ez könnyű ereszkedés, az első szakaszon az árok alján vezetett az ösvény, itt a görgelékkövek sok esetben megbújtak a tavalyi avar alatt, óvatosan kellett hát rakosgatnom a bakancsaim, aztán az út kicsapott az árak peremére, ott viszont egyik oldalamon a vízmosás, a másikon pedig a meredek hegyoldal húzódott, figyelni kellett tehát ezen a szakaszon is arra, hogy hová lépek. De azért gyorsan leértem a lejtőn a Szilva-rétre.

Itt újra feltűntek a távolban a Börzsöny csúcsai, aztán az ereszkedés vége a Csenke-patak völgyében volt. A dzsindzsás völgytalpon kanyargó gyalogúton értem el a patakot, egy kis bürün lehetett átegyensúlyozni felette, aztán a Vaskapu-hegyre vezető emelkedő, ha csak nagyon enyhén is, de azonnal megkezdődött. Egy lovastanya rétje mellett vitt el az utam, aztán az erdőbe belépve pár perc alatt elértem a Fári-kút hatalmas foglalatát. A forrásfoglalat kőpatkójába akár még egy teherautóval is be lehetett volna tolatni, a közepe tájékán pedig éppen csak szerényen csordogált a csőből a jéghideg forrásvíz. Jól megnéztem a Fári-kutat, ugyanis ekkora kiépített forrást ritkán lehet látni hazánkban!

A Fári-kút után értem el a zöld sáv jelzés és az itt kezdődő zöld kereszt jelzés elágazását. Az Égett hárstól egészen eddig a pontig a zöld sáv jelzésen jöttem, azonban az zöld kereszt jelzés útvonalán még soha nem jártam. Mivel mindkét jelzés a turistaházhoz tartott, gyorsan döntöttem: a zöld kereszt jelzéseket követve mászom most meg a Vaskapu-hegyet!

A zöld sáv jelzés útvonala szerpentinezve, kanyarogva kapaszkodik fel a tetőre, azonban a zöld kereszt jelzés a Mély-völgyben csak úgy toronyiránt szalad neki a hegynek. Az emelkedő persze nem kegyelmezett, erős is volt, meg hosszú is, de legalább nem változott a meredeksége, így fel lehetett rajta venni egy egyenletes tempót, melyet tartva megállás nélkül fel lehetett érni a lapos hegytető peremére.

Azért tisztességesen kapkodtam a levegőt, mire kiértem a tényleg mély völgyből és elbaktattam az első kilátópontig. Persze nem igazi kilátópont ez, hiszen csak a most még lombtalan fák ágai között pillantottam meg az Esztergomi Bazilikát, de ez a látvány is csodálatos volt! Aztán a kanyargós ösvényen továbbindulva már hamar megérkeztem a turistaház alatti „hivatalos” kilátópontra. Itt persze lecövekeltem pár percre és megbámultam az Esztergomra nyíló panorámát.

Mire kifújtam magam, kigyönyörködtem magam a kilátásban is, aztán felsétáltam a turistaházhoz. Szinte mindenki csak Vaskapu turistaházként ismeri, pedig a hivatalos neve Vaskapu Brilli Gyula Menedékház, mivel ő volt a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztályának elnöke és sokat tett ennek a turistaháznak a felépítéséért is.

A legszebb panoráma a ház teraszán lévő vendéglő asztalaitól nyílik a városra, ezt az esztergomiak is tudják, ezért közkedvelt kirándulási célpont a turistaház és persze a vendéglő is. Talán ezért is élhette túl a szocializmust és a rendszerváltás hányattatásait épen, amely azért nem sok magyar turistaháznak adatott meg. Persze itt is megálltam néhány percre és megbámultam Esztergom és a Bazilika panorámáját.

Kettő felé indultam csak tovább, de akkor már azzal a tudattal, hogy szinte az utam végére értem, innen már csak le kell sétálnom az esztergomi vasútállomásra. Ezt persze több úton is megtehettem, egyrészt választhattam a zöld sáv jelzések útját, akkor a belvárosba érkeztem volna. Kacérkodtam a gondolattal, hogy körülnézek ott is, de már a lábamban volt vagy húsz kilométer, ezért inkább a piros sáv jelzéseket választottam, mivel azok direkt a külvárosban lévő vasútállomásra vezettek.

A két útvonal a Hármas-szikla andezittufa szirtjei után vált ketté, én pedig a piros sáv jelzéseket követve már gyorsan elértem a házakat. A meredek Kálvária utcán trappoltam le a Dobogőkői útra, és éppen arra a pontjára érkeztem, ahonnan szép rálátás a Bazilikára. Erre még akkor figyeltem fel, amikor először érkeztem bringával a városba, hát most is készítettem pár képet az utca végében álló kupolás templomról. Innen már csak néhány percnyi séta volt a kis park, amelynek a sétányán végigballagva háromnegyed három felé elértem a vasútállomást.

Megvettem gyorsan a pénztárban a jegyem, aztán kisétáltam a peronnál várakozó emeletes Stadler KISS-hez. Kerestem magamnak egy helyet az emeleti részén, aztán az ülésemből csodáltam meg a Pilis gerincének látványát, ahogy a vonat végigkanyargott alatta. Negyed öt felé már a Nagykörúton álltam a villamosmegállóban, aztán egy Combinót elkapva elzötyögtem vele a Rákóczi térig. Itt gyorsan a négyes metróra váltva még éppen megcsíptem Kelenföldön egy, a hegyre induló 250-es buszt. Ötre már haza is értem.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr2618075440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.03.20. 09:35:37

Szép túra!

Sokan nem tudják, hogy ilyenkor a kilátás egyéb takarások hiányában és a külső hőmérséklet se nem hideg, se nem meleg volta eszményi kirándulási feltételeket eredményez.
Ugyanezért én épp metszettem...
:-)

Más:
A mai napig nem tudom megérteni, hogy miért nem helyreállítottak az Esztergomi Bazilikát és miért kellett ezt a ráterpeszkedő barokk förtelmet épp így odatenni.
Illetve megérteni meg tudom, de az túlmutat a blog keretein...

AttHunter 2023.03.20. 12:27:23

Egy kis érdekesség Esztergom régi templomairól és IV.Béla (talán névrokonod lehet) sírjáról.
Mostanában sokat olvasgatok róla és elég érdekes.
index.hu/kultur/jardasziget/2023/02/09/da-vinci-kod-geometria-iv.-bela-esztergom-kiralysir-regeszet-film/

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.03.21. 08:57:33

@gigabursch: Bocs, hogy csak most válaszolok, de a karbantartás legmélyebb bugyraiból jövök most is...

Hát igen, a szép kilátásnak több feltétele is van, az egyik ilyen kicsit triviális dolog az, hogy ne takarja el semmi! Ezt nem árt mindig észben tartani!

Szerintem is aránytalan a mostani Bazilika, a régi székesegyházról pedig próbáltam középkori metszeteket keresni, de nem nagyon találtam. Hát, most már ilyennek kell elfogadni.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.03.21. 08:58:36

@AttHunter: Most éppen csak beleolvastam, de érdekesnek tűnik a cikk, majd elolvasom! Köszönöm, hogy ajánlottad!

gigabursch 2023.03.21. 09:27:22

@horvabe:
Bent a székesegyházban van sokminden a kapcsolódó kiállításon.
Karcolatok, fotók, műszaki rajzok, feltárások, és makettek is.
(no és persze egy kis történelmi félrevezetés is, de ezt egy éles szemű embernek azonnal ki kell tudnia szűrni)

olahtamas- 2023.03.23. 07:51:21

Anélkül, hogy birtokában lennék a teljes igazságnak, én nem tudom eldönteni, ki festette az első turistajelzést, ehhez komolyabb kutató munka kellene, hátha dokumentálva van a jelzésfestések pontos dátuma.
A Pilisben lehet, hogy Tirts volt, a Mátrában 1888-ban festettek elsőnek:
kekesonline.hu/2019/05/20/131-eve-a-matraban-jeloltek-ki-az-elso-hazai-turautvonalat/
Ami biztosnak látszik, hogy az első turistajelzést 1875-ben a Tar-pataki völgyben követték el.

gigabursch 2023.03.23. 08:44:22

@olahtamas-:
Én erről valahol valami olyasmit olvastam volna, hogy a Magyar Kárpát Egylet(? - remélem jól írom a nevét) egységesítette először a turista tájékozódási jeleket.
Tehát - ha ez így van - ez a folyamat évekkel korábban kezdődött.

olahtamas- 2023.03.24. 07:13:14

1873. augusztus 10-én Ótátrafüreden alakult meg a Magyarországi Kárpátegyesület.
Ők építették az első jelzett turistaösvényeket 1875-ben a Tarpataki-völgybe

A magyarországi egységes jelzésrendszert Dr. Strömpl Gábor 1930-ban dolgozta ki, amit a Magyar Turista Szövetség elfogadott.
süti beállítások módosítása