Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Mennyit tudsz a magyar templomokról, bazilikákról?

Amennyiben végigtippeled ezt a 12 kérdéses kvízt, az elküldése után azonnal megtudhatod!

2023. június 19. - horvabe

cimkep-k003.JPG

Az Esztergomi Bazilika a Duna túlpartjáról, Párkányból nézve

Azt hiszem, senki sem tudja pontosan megmondani, hogy hány templom található Magyarországon! Ha elfogadjuk azt, hogy hazánkban nagyjából 3150 település van, és ezek mindegyikében van legalább egy templom - de inkább több, hiszen minden felekezet épített régebben minimum egyet magának, ahol elég híve volt -, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a bazilikák, székesegyházak, templomok, zsinagógák, imaházak, kápolnák száma akár a tízezret is elérheti! És akkor a romokról még nem is beszéltem.

Mindet lehetetlen végigjárni, vagy legalábbis felismerni egy kép alapján, de azért van néhány tucatnyi közülük, melyeket nagyságuk, szépségük, történetük okán azért sok ember ismer. Ha nem is jártak ott, de legalább egy fényképet már láttak róluk. Közülük igyekeztem kiválasztani ennek a kvíznek a képeit és meg kell mondanom, a várakhoz és a hidakhoz hasonlóan most is a bőség zavarával küzdöttem! Ennek ellenére ha valaki a kvíz minden kérdésére helyes választ ad, az előtt megemelem a képzeletbeli kalapom!

A kvízt a Google Űrlap felhasználásával készítettem el, a megszokott kvízformátumokhoz képest tehát nem azonnal kapsz választ, ahogy bejelölted egy adott kérdésre a tippedet, hanem a teljes kvíz végigtippelése és elküldése után. Ekkor visszatérve az üres oldal tetejére és a "Pontszám megtekintése" gombra kattintva az akkor megnyíló oldalon kérdésenként végignézheted, mi volt a Te tipped, illetve rossz válasz esetén mi lett volna a helyes.

Most sem szeretnék sokat szövegelni, jöjjön hát a kvíz!

 

Az idegen képek forrásai:

1. kép     Link a kép forrásához
8. kép     Link a kép forrásához
9. kép     Link a kép forrásához
10. kép     Link a kép forrásához

Menj vissza az oldal tetejére!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr3018148782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AttHunter 2023.06.19. 08:55:05

Köszönöm, de azt hittem nehezebb lesz (no ez jó nagyképűen hangzott).
Azt hittem, hogy lesznek eldugottabb, kis templomocskák is.
No de azért jó volt ez Béla bátyám. :)

gigabursch 2023.06.19. 14:24:51

A nyolcadik -(utas a halál)- kérdést elrontottam...

gigabursch 2023.06.19. 14:25:53

Mondjuk, hogy melyik templom kiről-mirpl van felszentelve, már izgalmasabb kérdéskör lett volna.
Szerintem Velemér => Szent Kristóf hamar megfogta volna a szavazók javát...

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.19. 17:34:41

@AttHunter: Már ne haragudj, de a kvíz nem a te tudásodhoz készült! :-D Egyébként 9,95 az eddig beérkezett 21 válasz átlagpontszáma, tehát tényleg ez a legkönnyebb az eddigi váras és hidas kvízek közül! Azért remélem, hoztad a 100%-ot?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.19. 17:36:03

@gigabursch: Mire tippeltél? A várostörténeti kiállításra?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.19. 17:38:33

@gigabursch: Hát az nagyon szívatós lett volna! Eszembe sem jutott, hogy ilyesmit kérdezzek! De azért nagyon meglepődtem az eddigi majdnem tízes átlagon! Az emberek többet tudnak a templomokról, mint gondoltam.

gigabursch 2023.06.19. 19:41:10

@horvabe:
Ezt olyan magabiztossággal kérdezed, mintha látnád, hogy erre a kérdésre csak ez az egy rossz válasz érkezett..., amely válasznak viszont általam ( @gigabursch: ) van egy felelőse, vállalója...
:-)

Egyébként igen.
:-)

No, ha a pálos romokon mennél végig (melyből sok van a különböző túrák vonalainak vonzáskörzetében) az már komolyabb kihívás lenne...

Aureliano Buendía 2023.06.19. 21:18:49

Máriapócson buktam egy pontot, pedig így utólag beugrott, hogy jártam már ott.
Köszi a kvízt!

olahtamas- 2023.06.19. 22:56:38

@AttHunter: Ha csak ez kell :)
big.grin.hu/KWrBUn/templom.jpg
Szólj ha jöhetnek a segítségek :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.20. 08:02:11

@gigabursch: Eccerű, a statisztikából látom, hogy ez a rossz válasz érkezett a legtöbbször a helyes válasz helyett! :-)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.20. 08:03:16

@Aureliano Buendía: Szívesen! Van még ötletem egy párra, de most egy ideig pihentetem a kvízeket!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.20. 08:04:48

@olahtamas-: Lenne egy ötletem! Ugye egy nagy tó és egy nagy híd közötti községben áll?

AttHunter 2023.06.20. 09:45:53

@horvabe: 100% lett, de nem olyan nagy az a tudás és ráadásul folyton apad. :)

AttHunter 2023.06.20. 10:04:02

@horvabe: Bizony, bizony ott, de mégis "hegyen".
A település a Balatel telefonhálózatához tartozott és természetesen ezt is én terveztem. :)

AttHunter 2023.06.20. 10:21:40

Például igen ritka, helyiek által "szamárfülesnek nevezett", két kereszttel rendelkező templom Berhidán: varlexikon.hu/berhida

vagy a Maconkai:, ami kívülről nem túl nagy szám, de belülről szédületes freskókkal megáldott: hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:B%C3%A1tonyterenye_Maconka_-_Szent_Istv%C3%A1n_kir%C3%A1ly_templom_13.jpg

és így tovább....

AttHunter 2023.06.20. 10:33:05

@olahtamas-: Ezt honnan fotóztad? Földvár-Kishegy felől? A távezeték és a szintkülönbség miatt gondolom.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.20. 12:01:18

@AttHunter: Szerintem jó nagy telével készült a kép. Most már valamiért nem nyílik mag...

olahtamas- 2023.06.20. 17:49:19

Hihetetlenek vagytok, Hörpölin még fényképezőgép tele állását is eltalálta :)
FocalLengthIn35mmFilm - 339 mm
GPSAltitude - 132.14 m

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.06.21. 07:54:11

@olahtamas-: Miért lenne ez hihetetlen? A templom tornyán feltűnő, hogy a falak élén látszanak a kövek. Eccer régen jártunk arra autóval és ott megálltunk valamiért, ezért emlékeztem rá. Az meg, hogy nagy telével készült a kép, az messziről lerí róla, ugyanis "be van sűrítve" a táj!
süti beállítások módosítása