Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Késő őszi séta a Vértes dombjai között Szártól Vértessomlóig

Kilátás a Körtvélyes geodéziai tornyáról, pihenő a Szép Ilonka-forrásnál, majd egy váratlan csavar után rohanás hazafelé (2018. november 16.)

2023. augusztus 28. - horvabe

cimkep-k04.JPG

Séta a késő őszi erdőben a Körtvélyes gerincútján

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k04.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 17,60 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 494/493 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 6/10 (Egész napos gyalogtúra átlagosnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 5/10 (Körpanoráma a Körtvélyes hátán álló geodéziai mérőtoronyból)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Közép-dunántúli Piros Túra jelzettsége a leírt szakaszon nagyon jó volt (9/10), a felfestett jelzések eltévedés nélkül követhetőek voltak.

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

Nagyon hosszú és kellemesen meleg volt 2018-ban a vénasszonyok nyara, kitartott egészen november közepéig, azonban ekkor már tartósabb lehűlést és csapadékosabb időszakot jeleztek egyre nagyobb valószínűséggel az időjárási előrejelzések. Az utolsó szép napnak egy pénteki munkanap ígérkezett, és mivel még mindig volt szabadságom, úgy döntöttem, nem fogom elszalasztani ezt az alkalmat, és folytatom a Közép-dunántúli Piros Túra (KDP) bejárását ott, ahol tíz nappal korábban abbahagytam: a szári vasútállomáson!

Ezen a napon sem keltem korán, az előző túrámhoz hasonlóan most is a 6:28-kor Győrbe induló Flirtre vettem jegyet Kelenföldön, aztán hétre már meg is érkeztem vele Szár vasúti megállójába. A vonatról leszállva készülődni kezdtem a hideg reggelen, pont akkor kelt fel a nap, amikor felfűztem az övemre a fényképezőgépem tokját és a GPS-t bekapcsolva arra várakoztam, hogy pontosan megállapíthassa a pozíciómat. Gyorsan megörökítettem azt a pillanatot, amikor a napkorong vakító fénnyel kibukkant a dombok mögül, aztán fázósan a nyakamig rántva az anorákom zipzárját belevágtam az erre a napra tervezett, Oroszlányig vezető túraszakaszba.

A peronról leereszkedve átballagtam az aluljárón a sínek alatt, a buszfordulóban elolvastam a turista tájékoztató nyilak szövegét, amelyek egyike 17,7 km-re taksálta a Vértessomlóig és 24,2 km-re az Oroszlányig vezető utat a Közép-dunántúli Piros Túra útvonalán, aztán a piros sáv jelzéseket követve elindultam Szár bekötőútján a falu felé. A vasút mellett csak néhány telephely és kisebb üzem vert tanyát, a település eléggé messze feküdt még innen. Jó húszperces menettel értem el a házakat, közben a Sósi-ér széles lapályán átvágva alaposan megbámultam a deres réteket és a napsütötte Zuppa-tető erdős oldalát. Az előző túrámon onnan érkeztem meg ide, Szár határába.

Fél nyolc felé tértem rá a falu főutcájára, a Rákóczi Ferenc útra, itt jobbra fordítottak volna a villanyoszlopokra festett piros jelzések, de gondoltam, elballagok a másik irányba az Aréna sörözőig, hátha nyitva találom ezen a reggelen! Nyitva is volt, a törzsközönség is benn ült már, én pedig a szokásos söröm mellé kértem még szíverősítőnek féldeci szilvát is, ez nem szokásom, de a hideg reggelen bizony elkelt folyékony télikabátként! A pecsételést már múltkor elintéztem a kocsmában, belenyomtam akkor a dupla bélyegzést az igazolófüzetembe, most nem is maradtam itt sokáig, tíz perc múlva már a hátamra kaptam a zsákot és elindultam az utamra.

Pár lépéssel visszatérve a KDP útvonalára elballagtam a Vértesi Naturpark tájékoztató táblája mellett, aztán a Rákóczi úton elindultam kifelé Szárról. Enyhe emelkedőn értem el a faluvéget, az utolsó telephely kapuja előtt pedig megálltam egy percre egy fakereszt előtt. Nem láttam semmilyen szöveget rajta, de nemzeti színű szalagokkal volt feldíszítve, még egy kis koszorút is felakasztottak rá, mellette pedig egy régi kilométerkövön mindössze annyi állt, hogy K. Miklós és barátai készítették 2010-ben. Továbbindulva már földúton bandukoltam végig a telephely kerítése mentén, aztán egy útelágazásban, az Öregtölgy vendégház hatalmas bekerített telkének kovácsoltvas kapujánál végre befordultam az erdőbe.

A kellemes emelkedő itt folytatódott az avarral borított erdei szekérúton, örömmel láttam, hogy ezen a szakaszon a Közép-dunántúli Piros Túra jelzései is egészen frissek, jól követhetőek. Ebből a szempontból eddig a Tarján és a Somlyó közötti pár kilométeres szakasz volt a mélypont, ott csak GPS-es segítséggel boldogultam egy-két helyen. Közben az idő is melegedni kezdett, a kocsmában felhörpintett folyékony szilva is hatni kezdett, meg persze a jól járható emelkedő hatására is kicsit lazábbra vettem a figurát és az anorákom cipzárját lehúzva ballagtam már az erdei úton.

Negyed kilenc után értem el a már régen megszüntetett vértesi erdei vasút nyomvonalán haladó keskeny erdészeti aszfaltutat, a piros jelzések iránymutatását követve ezen indultam tovább. A szárligeti vasútállomásról induló keskenynyomtávú vasutat 1918-ban építették és főként az erdőben kitermelt faanyag szállítására használták először lóvontatással, később gőzmozdonyokkal, az utolsó időkben pedig már egy dízelmozdony is feltűnt a síneken. A vasutat 1945-ben szüntették meg, mivel sok kárt okoztak benne a környékbeli harcok, mára már nyomaiban sem látható, bár Szárligeten pár évvel ezelőtt létrehoztak egy kis emlékhelyet az önkormányzat épülete előtt.

Nem maradtam sokáig a keskeny aszfaltúton, a hajtűkanyarja után már le is tértem róla egy ösvényre, hogy belevágjak a nap egyik legnagyobb kaptatójába, fel a Körtvélyes-hegy hosszan elnyúló gerincére. Persze ez sem volt nagyon meredek emelkedő, de azért kicsit vissza kellett fognom a tempómon, hogy ne melegedjek túlságosan ki. Az ösvény egy idő után aztán beletorkollott a dombra felkapaszkodó szekérútba, ez pedig kilométereken keresztül ki is tartott alattam. Nagyjából negyed tíz felé értem fel az egyre jobban ellaposodó kaptatón a gerincre, itt aztán le is tértem földútról, hogy a piros háromszög jelzéseket követve rövid kitérőt tegyek a hosszú hegyhát egyik magaslatán, a Körtvélyes 480 méter magas „csúcsán” álló geodéziai toronyhoz, vagyis nullad rendű földmérési alapponthoz.

A vastagon avarral borított ösvény néha eltűnt alólam, de a fákra festett piros háromszög jelzések kitűnően vezettek, végül a lassan lombját vesztő tölgyes-gyertyánosban pár perc után megpillantottam magam előtt a karcsú, magas betonhengert. Szerencsére az ajtaja nem volt zárva, így aztán lendületből fel is kapaszkodtam a hatszintes mérőtorony tyúklétráin a tetőteraszra. Figyelem! Ezeket a hengeres vasbeton tornyokat senki sem tartja már karban, ki is van általában írva rájuk, hogy felmászni a létráikon tilos. Ettől függetlenül szinte minden erre járó megteszi, de azért tudnunk kell, hogy ezt csakis saját felelősségünkre cselekedhetjük meg.

Körbepillantva azonnal megállapítottam, hogy megérte feljönni ide, ugyanis a tiszta időben messzire el lehetett látni! Észak felé a Gerecse-tetőre és a Pes-kő sziklás oldalára nyílt kilátás, nyugat felé Vértessomló és Oroszlány tűnt fel a hegyek lábánál, errefelé alaposabban is körülnéztem, hiszen ebben az irányban folytatom majd az utam. Kelet felé fordulva pedig még a távoli Pilis-tető és a budapesti János-hegy is látható volt a horizonton! Legnagyobb meglepetésemre azonban még az Óbarok határában álló Öreg-Kőszikla-tető sziklafalát is észrevettem egy közelinek tűnő völgy oldalában, ott is az előző túrámon jártam még!

Alaposan kigyönyörködtem magam a kilátásban, de aztán a hideg északkeleti szél gyorsan lekergetett a tetőteraszról! Visszaereszkedve a torony fémlétráin a földszintre leültem egy hosszabb pihenőre a bejárati ajtó melletti farönkökre. Megettem az egyik szendvicsem, ittam rá egy keveset, aztán még egy jó darabig sziesztáztam a már szinte kopasz fák közé beragyogó napsütésben, mire háromnegyed tíz magasságában rászántam magam a továbbindulásra! Visszagázoltam a vastag avarszőnyegen keresztül a piros jelzés földútjára és folytattam az utam rajta északnyugat felé.

Ez egy nagyon kellemes része volt a túrámnak, hiszen az út gyakorlatilag szintben vezetett végig a hegyháton, nekem pedig jutott időm és energiám az erdő látványában is gyönyörködni! A Közép-dunántúli Piros Túra bejárásával töltött eddigi négy őszi nap közül talán ez volt a legszebb, a fák sárgás-barnás-vöröses levelei pedig szinte ragyogtak a napfényben! A napsütés ellenére azonban egyáltalán nem volt meleg, bár a reggeli fagyok elmúltak, de annyira azért nem melegedett ki az idő még késő délelőttre sem, hogy levegyem magamról az anorákomat!

Meg-megállva, rengeteget fényképezve baktattam az erdei úton, nagyjából háromnegyed tizenegy felé elérve azt a pontot, ahol a kék kereszt jelzések megérkeztek jobbról, északkelet felől, hogy aztán a piros jelzésekkel együtt induljanak tovább balra egy ösvényen. Ereszkedés kezdődött egy lassan kialakuló oldalvölgyben, ami aztán egyre kövesebb, sziklásabb lett, végül egy kis Mária-kegyhely előtt elhaladva leereszkedtem benne a Szép Ilonka-forrásig. Itt egy szépen kialakított erdei pihenő fogadott, le is málháztam az egyik asztalánál, aztán körbesétáltam a forrást.

Az itt elhelyezett kéktúra tájékoztató tábla már kidőlt a földből, de nekitámasztották a forrás kemenceszerűen magas és gömbölyű foglalatának, de ezen kívül minden ép volt az erdei pihenőben, még a forrás vize is vígan csörgedezett a nagyon száraz nyár és ősz ellenére! Alaposan megnéztem mindent, hiszen idővel nagyon jól álltam, nem kellett sietnem, aztán mivel már tizenegy felé járt az idő, úgy döntöttem, hogy itt meg is ebédelek.

Éppen előpakoltam mindent a hátizsákomból, amikor megcsörrent a telefonom. Azon mérgelődve vettem elő a mobilt, hogy a kollégák még itt sem hagynak békén, de aztán láttam, hogy a feleségem keres otthonról (ezen a pénteki napon délutános volt), így megnyugodtam pár pillanatra, viszont amikor azt mondta a telefonba, hogy miközben vásárolni volt, betörtek a lakásunkba, hirtelen megállt bennem az ütő! Elbeszéléséből lassan kiderült, hogy kétségbeesésében engem hívott először, így aztán mondtam, hogy próbáljon megnyugodni, nézzen szét a lakásban, mérje fel, mi tűnt el, és majd ha befejeztük a beszélgetést, azonnal hívja a rendőrséget!

Tehát élő közvetítésben tudtam meg, hol és mit forgattak fel a betörők, aztán lassan kiderült, hogy műszaki cikkeket egyáltalán nem vittek el a lakásból, készpénzt sem tudtak, mivel az otthoni pénztárca az asszonynál volt, hiszen vásárolni volt éppen, csak a sok éve gyűjtögetett ékszereinek kelt lábuk! Nem volt persze ez milliós érték, hiszen mindössze egy-két ajándékba kapott nyakláncból, karkötőből és néhány gyűrűből állt az aranykészlet, a többi pedig csupán szép bizsu volt, de mindegyikhez fűződött valamilyen emlék! Persze meg kellett ígérnem, hogy azonnal indulok hazafelé, de azt elmondtam, hogy épp az erdő közepén vagyok, mire elérem a legközelebbi falut, az biztosan legalább másfél óra, és onnan még haza is kell jutnom valahogy!

A telefont letéve már nem volt kedvem ebédelni, inkább elővettem a térképemet megnézni, merre juthatok ki leggyorsabban az erdőből valamilyen lakott helyre? Azonnal láttam, hogy nagyjából egyforma távolságra lehetek Várgesztestől és Vértessomlótól, de Várgesztes zsákfalu, oda talán nem megy annyi busz, mint Vértessomlóra, amely amúgy is útba esett a KDP útvonalán! Miközben a térképet elemezgettem, bekapcsoltam a telón a mobilnetet, hogy megnézzem, mikor indul majd hazafelé buszom Vértessomlóról, de nem volt szerencsém: bár telefonáláshoz volt elég térerő, de a net nagyon nem akart működni az erdei pihenőből!

Becsülgettem a térképen a távot a faluig, úgy láttam, nem is mondtam butaságot a nejemnek, amikor másfél órára becsültem az időt, mert a táv volt vagy hat kilométer innen a faluközpontig! Akkor pedig hegyibe, mert biztos lesz egy-két kora délutáni busz, ami hazahozza majd a kisiskolásokat! Az órámra néztem: éppen elmúlt tizenegy óra. Jó lenne fél egyre Vértessomlón lenni! Gyorsan elpakoltam mindent, a hátamra kaptam a motyót, és haladósan belevágtam a maradék távba.

Az erdőn keresztül pár perc alatt átértem a Mocsár-rét kaszálójára, onnan pedig minimális szinttel felkapaszkodtam a domboldalban futó erdőgazdasági makadámútra. Tempósan tudtam haladni ezen az enyhén lejtő, murvás, kavicsos úton, így aztán fél tizenkettő előtt öt perccel már meg is érkeztem a keskeny erdei aszfaltúthoz, ahol kereszteztem a Mátyás-pihenőtől a Szarvas-kút felé tartó Országos Kéktúra útvonalát. Megálltam itt egy percre kifújni magam, és minden sietségem ellenére itt is lecövekeltem egy pillanatra, hogy pár képet készíthessek az őszi színekben pompázó erdőről!

De aztán rákapcsoltam, hogy fogyjanak a kilométerek is! Egy gyertyános aljában kanyargó eróziós árokban kapaszkodtam vissza a fennsíkra, itt aztán az erdei földút végighullámvasutazott a tetők között. Eseménytelenül teltek a következő kilométerek, szerencsére még attól sem kellett tartanom, hogy eltévedek a sietségben, mert úgy nézett ki, hogy a Közép-dunántúli Piros vértesi szakaszán első osztályú munkát végeztek a jelzésfestők! Az útelágazásokban egyértelmű volt a követendő útirány, de még a földút hosszában is úgy voltak festve a piros sáv jelzések, hogy az egyiktől már szinte mindig látni lehetett a következőt!

Nagyjából dél felé kezdődött az az enyhe lejtő, amelyen aztán már negyed órán belül elértem Vértessomló faluvégét. Egy pillanatra megálltam a temető sarkánál a Vértesi Naturpark tájékoztató táblájánál (úgy láttam, pont olyan, mint a reggel Száron látott társa), itt gyorsan pecsételtem a füzetembe a kihelyezett bélyegzővel, aztán jól kilépve elindultam a faluközpont felé. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor épp látja az ember az elhúzó autóbusz farát! A jelzéseket követve tértem rá a Rákóczi Ferenc utcáról a Kultur közre, innen pedig a Petőfi Sándor utcára. A haranglábnál a piros jelzések balra fordultak, de a térképről tudtam már, hogy jobbra lesz a buszmegálló, így aztán arra indulva tovább már gyorsan megérkeztem a Várgesztesre induló út elágazásához és a megállóhoz.

Persze egyből a menetrendi táblát kezdtem el böngészni, ki is szúrtam rajta, hogy munkanapokon 12:56-kor indul innen egy busz Tatabányára. Az órámra néztem: 12:33 volt éppen! Tehát alig több, mint húsz perc múlva már a buszon ülhetek! Most már nem kellett sietnem, kikapcsoltam a GPS-t és a fényképezőgéppel együtt elpakoltam a hátizsákba, aztán a mobilomon ellenőriztem a menetrendeket. Az internetes menetrend is jelezte a buszomat, ami aztán úgy ér majd át Tatabányára, hogy lesz 10-12 percem átrohanni a Vértes Center alatti buszállomásról a szomszédos vasútállomásra, és megvenni a jegyem a 13:30-kor Kelenföldre induló Railjetre! Ahogy fejben kalkulálgattam, innen akár másfél óra alatt hazajuthatok! Felhívtam a hírrel a nejem, aki aztán elmondta, hogy délutánra egy nap szabadságot vett ki, mert már lassan indulnia kellene munkába, de még csak most jöttek meg a rendőrségtől a helyszínelők!

Ezt a hírt emésztgetve vettem észre egy buszt, amint elhúzott előttem Tatabánya felől jövet a faluvég felé, aztán pár perc múlva már jött is vissza. Ez a busz tehát nem ment fel Várgesztesre! Most már láttam, hogy jó döntés volt a kissé távolabbi Vértessomlót választani a két falu közül a Szép Ilonka-forrásnál! A sofőr aztán úgy nyomta a gázt egész úton, mint a szólás-mondásbéli siket a csengőt, így a menetrendhez képest egy-két perccel korábban érkeztünk meg Tatabányára. Mindenesetre kettesével véve a lépcsőket rohantam fel vasútállomás pénztárába, ahol meg is vettem a jegyet a Münchenből érkező Railjetre, méghozzá első osztályra, mert már csak ott volt üres hely! Csekély 1850 Ft-ból ki is jött a Kelenföldig szóló 60 km-es jegy!

Most már nem volt más dolgom, mint a nyakamba kapva a lábam kirohanni a peronra, mert a hangosbeszélő szerint már meg is érkezett a vonatom! Szerencsére pont a peronra levezető lépcsősor mellett állt a 61-es számú kocsi, ahová a jegyem szólt. Mire megkerestem rajta a helyemet, a 101-es ülést, már indult is a vonat! Aztán a Railjet rá is szolgált a nevére, mert volt olyan szakasz, ahol 140-nel tépett Budapest felé!

Csak útközben gondolkodtam el azon, hogy alig egy hónapja, az első KDP-s túranapom végén sajnáltam kiadni az intercity jegyére az 1730 Ft-ot, most meg habozás nélkül leperkáltam az 1850-et a pénztárban a Railjet jegyre! Ja persze, a körülmények! Akkor ráértem, most pedig lóhalálában rohantam haza! Percre pontosan érkeztünk Kelenföldre, és a netes buszmenetrendből már tudtam, hogy hat percem van, hogy végigrohanva a peronok alatti aluljárón átérjek a buszvégállomásra! Ezt is sikerrel abszolváltam, így aztán pont fel tudtam még ugrani a már járó motorral az indulási jelzésre váró 250-es buszra.

A lakásba belépve az órámra néztem: 14:25 volt rajta az idő. Nyolcvankilenc perc alatt hazaértem tömegközlekedéssel Vértessomlóról Budapestre, a lakásunkba! Szerintem ezt még saját autóval is nehezen lehetne űberelni! Még a lakásban dolgoztak a helyszínelők, bár már lassan csomagoltak. Körbepillantva láttam, a bejárati ajtóban nem esett kár (zártöréssel jutott be a betörő), csak a tönkrement zárakat szerelték ki, hogy a laborban megvizsgálhassák azokat. Elbúcsúztunk tőlük, aztán az időközben hazatérő fiammal együtt elrohantunk a családi Astrába bepattanva zárakat venni, hogy egyáltalán be tudjuk csukni a bejárati ajtót! Szokatlan vége lett ennek a túrának, de tud az élet furcsa dolgokat produkálni!

Utóirat:

Habár mióta lakásunk van, folyamatosan van lakásbiztosításunk is, biztosítónk így is csak szűkmarkúan fizetett, hiszen csupán az ajtóban esett kárt (gyakorlatilag a zárcseréket) térítette meg és ennek okait firtatva a szerződés apróbetűs, pokolian hosszú leírására mutogatott. Elolvastuk hát figyelmesen és értelmeztük. Feketén fehéren le volt benne írva, hogy az ékszerek és műtárgyak nem számítanak bele az ingóságba, amelyben esett kárra amúgy fizettek volna. Ezekre a tételekre külön kellett volna szerződni, de ha szerződtünk volna, akkor sem fizettek volna, mert nem volt biztonsági ajtónk, meg különben sem volt számla, fénykép róluk. Világos, nem?

Tehát vettünk egy MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) által minősített bejárati ajtót, valamint egy szintén a MABISZ által minősített rácsos ajtót, szakcéggel építtettük be azokat (ez is fontos!), újrakötöttük a szerződésünket is, immár ékszerekre is kiterjesztett kiegészítéssel. Szóval csak azt tudom tanácsolni ezek után, kedves Olvasóm, hogy szánj rá egy kis időt és olvasd el a lakásbiztosításod apró betűs oldalait, nehogy kínos meglepetés érjen, ha kártérítési igénnyel fordulsz majd a biztosítódhoz, aztán csak állj, mint Bálám szamara és bámulj, mint Rozi a moziban, ha elutasítanak! Mindettől függetlenül a biztosítók nagyon jól megélnek belőlünk, eljövendő, vagy tényleges károsultakból, pont a fentebb leírtak miatt.

<< Ugrás az előző túrára

Ugrás a következő túrára >>

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr5918202055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.08.28. 16:12:21

Szép kirándulás volt.

Ilyenkor lehet rádöbbenni, hogy a Csákok az Árpádokkal milyen szinten voltak vizuális kontaktban.

Az a vasbeton cső szakszerűen:
Nullad rendű földmérési alappont.
Nélkülözhetetlen volt a létesítésük a II. VH után, hogy a teljes magyar térképi nyilvántartást újra lehessen húzni.

Viszont az a "szálfa bükkösben" egy gyertyános, kevés cserrel és hárssal.
Bükköt nem ismertem fel benne...
:-/

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.08.28. 16:43:43

@gigabursch: Aki tud, az tud! Aki pedig szakember, az még jobban tud! Javítom a szöveget! :-)

AttHunter 2023.08.29. 07:38:27

Jó volt egy kis didergést olvasni ebben a kánikulában. :)
A biztosítókról meg annyit, hogy a teljes alsó szintem elázása után (sumák csőrepedés a csempe mögött) annyit mertek fizetni, hogy a kőműves azért le sem hajol. Szerintem azt használják ki, hogy az emberek megnyugtatják magukat mintha védve lennének, de amikor fizetni kell...

Szóval szép vidék, ahol jártál, én is sokat megyek arra, az egyik kedvenc területem (közel van).

A Szép Ilonkához anno még cégesen is kirándulgattunk nyársalni. Akkor még a régi berendezések voltak meg. Ezt az új foglalást és padokat kb. 10 éve csinálhatták. Akkor kaptam életem első állandó gyógyszerét (vérnyomás) és már egy hete szedtem, amikor a kutyával arra kirándultunk. Egy kicsit meghajtottuk magunkat, úgy kb. 6-7km-es tempóval (akkor még ment) és kifáradva, szédelegve értem a forráshoz. Leültünk, ittunk-ettünk de éreztem, hogy szédelgek. A doktornő azt mondta, hogy itt ez a másik gyógyszer, ha esetleg rosszul lennék, szédülnék, akkor tegyem a nyelvem alá, és kész (ez ismerős lehet). Így is lett, kész voltam. Egy gombászó pár ébresztett fel nagy kutyaugatás közepette, hogy jól vagyok-e, mert húsz perce is itt feküdtem a padon. Ajajj, kimaradtak dolgok, de felállva éreztem, hogy minden mehet tovább. Hogy a Bütyök kutya addig mit csinált, a fene tudja (a fene a régi magyar nyelvben farkast, kutyát is jelentett, nem csak betegséget).

Bocs ezért a kis untatásért, de ez jutott eszembe a Szép Ilonka-forrásról. :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.08.29. 16:32:31

@AttHunter: Nem véletlenül külön szakma a biztosítási matematikus... A többi pedig a szokásos: amíg fizetni kell, addig vagyunk csak jók, amikor visszakérnénk a pénzt, akkor pedig kötik az ebet a karóhoz és mutogatnak az apró betűs részre. Amit szinte senki sem olvas végig figyelmesen. Pedig el kellene olvasni! És nem csak itt, se minden szerződéskötéskor!

Szerencsére még semmilyen gyógyszert nem kell rendszeresen szednem, és a munkahelyen kötelező éves rendszeres kivizsgáláson sem találnak semmit, pedig ott aztán mindenfajta vizsgálat van (a cafetériánkból kötelező fizetni). Aztán majd meglátjuk, meddig húzom még egészségesen.
süti beállítások módosítása