Mivel a kvíz kezdőkérdése az, hogy melyik várunk látható a képen, ezért most nem árulom el, honnan és miről készült ez a virtuális tájkép!
Valamennyien hallottunk róluk, sokukat fel is kerestük már és megszoktuk, hogy a romos falaik között járunk-kelünk. Tanultunk róluk történelemórán, ahol elmondták a tanáraink, hogy nagy részük a tatárjárás után épült, aztán szinte mindegyiket megostromolták a törökök, később I. Lipót is lerombolt párat a Rákóczi szabadságharc után hadgyakorlat címén, végül sorsukra hagyták őket. Még az is kész csoda, hogy ennyi megmaradt belőlük!
Mára azonban a régészeti feltárások, levéltári kutatások, régi festmények és rézkarcok elemzése után elegendő információval rendelkezünk már ahhoz, hogy a 3D számítógépes grafika segítségével "újraépíthessük" őket és legalább virtuálisan megnézhessük, hogy milyenek voltak akkor, amikor még álltak a falaik és büszkén lengett a legmagasabb tornyuk csúcsán a lobogójuk. Persze mivel kvízről van szó, most a szokásos csavarral a régi várak virtuális képeiből kell kitalálni, hogy melyik várunkat ábrázolják! Figyelem! Nem könnyű a kvíz, aki mind a 12 +1 kérdésre helyesen válaszol, az előtt megemelem a - szintén csupán virtuális - kalapom! Persze szórakozásnak sem rossz végigtippelni a kvízt, aztán megnézni, milyen jó a képzeletünk és a fantáziánk!
A kvízt a Google Űrlap felhasználásával készítettem el, a megszokott kvízformátumokhoz képest tehát nem azonnal kapsz választ, ahogy bejelölted egy adott kérdésre a tippedet, hanem a teljes kvíz végigtippelése és elküldése után. Ekkor visszatérve az üres oldal tetejére és a "Pontszám megtekintése" gombra kattintva az akkor megnyíló oldalon kérdésenként végignézheted, mi volt a Te tipped, illetve rossz válasz esetén mi lett volna a helyes.
De most sem szeretnék sokat szövegelni, jöjjön hát a kvíz!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!
A képek forrása:
Ahol a képek forrásaként link van megadva, ott a linkekre kattintva lehet megtekinteni azokat az animációs filmeket, ahonnan a várak képeit kimásoltam. Ahol már csak a tervezők és rajzolók vannak felsorolva, az azokról a várakról szóló filmecskék már nincsenek fenn a youtube-on, de készítőik nevét természetesen felsorolom.
1. https://www.youtube.com/watch?v=9WXCTdE9Ikw
2. Alaprajz: Winkler Gusztáv, rajz: Ferenc Tamás, rajz és videó: Fodor Zsolt, katonák: Történelmi Animációs Egyesület
3. https://www.youtube.com/watch?v=EzMCmUvjCSE
4. https://www.youtube.com/watch?v=5S-QLBCGq5k
5. https://www.youtube.com/watch?v=IP7qnlZ3qu4
6. Alaprajz: Koppány Tibor, rajz: Ferenc Tamás, rajz és videó: Fodor Zsolt, katonák: Történelmi Animációs Egyesület
7. Alaprajz: Pamer Nóra és Tóth Melinda, rajz: Cseke György, rajz és videó: Fodor Zsolt, katonák: Történelmi Animációs Egyesület
8. https://www.youtube.com/watch?v=fP2s_mwAd_o
9. https://www.youtube.com/watch?v=JKZ_qrcxTP0
10. Alaprajz: Gerő László, rajz: Ferenc Tamás és Cseke György, rajz és videó: Fodor Zsolt, katonák: Történelmi Animációs Egyesület
11. https://www.youtube.com/watch?v=eGVEMjxusvs
12. Alaprajz: Szatmári Tamás, rajz: Ferenc Tamás, rajz és videó: Fodor Zsolt, katonák: Történelmi Animációs Egyesület
+1 https://www.youtube.com/watch?v=YBBeUhpDmO8