Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Őszi séta a Vértes erdeiben Vértessomlótól Mór határáig

Indulás Vértessomlóról, látogatás a Majki Remeteségben, majd erdei séta Oroszlányon keresztül a Mór előtti dombgerincig (2019. október 19.)

2023. november 20. - horvabe

cimkep-k05.JPG

Erdei út Dobai-tó közelében

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k05.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 24,21 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 565/384 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos túra az átlagosnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 1/10 (Ez nem a szép kilátások túrája, inkább csak egy kellemes erdőjárás)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Közép-dunántúli Piros Túra jelzettsége a Vértesben általában jó, figyelmesen haladva eltévedés nélkül követhető (8/10)

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

A leírt útvonalat természetesen nem kell végig bejárni, csak ötleteket próbálok adni a rövidebb kirándulásokhoz. 

TÚRALEÍRÁS

Meglehetősen túrahiányosan telt el számomra ennek az évnek a nagy része, január elsején ugyanis egy kissé meggondolatlan szilveszteri fogadalom eredményeképpen belevágtam a kéktúrázó honlapom teljes átalakításába és ezt főként csak hétvégéken tudtam csinálni. Májusban viszont, amikor ezzel a munkával végeztem, munkahelyemen, az erőműben kezdődött el egy nagyberuházás, ami aztán hónapokra lekötötte minden időmet, alig voltak szabad hétvégéim, ráadásul még szabadságra sem tudtam nyáron elmenni miatta és a túlóráim is csak gyűltek-gyűltek! Mire ettől a munkától végre megszabadultunk, elkezdődött az őszi nagykarbantartás, amely aztán további másfél hónapra a céghez láncolt. Bizony, október közepe volt már, mire minden munkát befejeztünk a cégnél, és elgondolkodhattam azon, mit is csináljak az év még hátralévő két és fél hónapjában?

Jót nevettem, amikor kiszámoltam azt, hogy ha minden szabadságom egyszerre kivenném, és a túlórákat is szabadnapra váltanám át, akkor január közepéig be sem kellene járnom dolgozni, amit persze nem tehettem meg, viszont azonnal kivettem négy nap szabadságot arra a hétre, amelyet pont két részre vágott az október 23.-i ünnepnap. Ekkor éppen tombolt a vénasszonyok nyara és úgy gondoltam, rögtön szombaton reggel elindulok egy többnapos túrára, hogy folytathassam az előző év novemberében félbehagyott Közép-dunántúli Piros Túra (KDP) végigjárását.

Piszkéről, a KDP északi végéről indulva eddig csupán egynapos túrákat szervezve jutottam el négy túranap alatt a Gerecsén és a Vértes északi dombjain keresztül Vértessomlóra, most azonban sátras túrában kezdtem el gondolkodni a felkészüléskor, ugyanis nem akartam sok időt vesztegetni a Budapesttől egyre távolabbi szakaszok megközelítésére. Így aztán az utolsó munkanapom végén, pénteken délután elvégezve a szokásos nagybevásárlást vettem a túrára is némi kaját, aztán miközben a nejem odahaza minden vásárolt cuccot elpakolt, összekészítettem a holmim a másnapi indulásra.

Szombaton reggel már csak fel kellett kapnom a 88 literes Adventurer hátizsákom (kicsit elszoktam a súlyától az elmúlt egy évben, na de üsse kavics) és lebuszoztam vele a Kelenföldi pályaudvarra. Az aluljáróban lévő pénztárban a jegyet megvéve felballagtam a cókmókkal a peronra, itt vettem észre a szomszédos vágányon várakozó, szépen felújított NOHAB-ot. Azonnal lőttem róla pár fotót, aztán a nagy hátizsákkal a vállamon átloholtam az aluljárón keresztül a másik peronra, hogy pár közelebbi képet is készíthessek róla, de a lépcsőkön lihegve felérve már csak a távolodó piros lámpáit láthattam! Ezt egy csöppet elszalasztottam…

A 6:28-kor érkező FLIRT-tel aztán háromnegyed óra alatt leértem Tatabányára, ahol volt majdnem egy órányi időm a Vértessomlóra menő buszom indulásáig. Kelenföldről még sötétben indultam el, de Tatabányán már kezdett világosodni, ezért aztán nem a randa, a Vértes Center alagsorában lévő buszállomáson dekkolva vártam meg a buszt, hanem kicsit körbesétáltam a városközpontban. Először a szomszédos vasútállomást „csodáltam” meg, melynek csúnyasága mindig lenyűgöz, amikor errefelé vezet az utam! 2018-ban egy időre be volt zárva, ekkor bíztam abban, hogy alaposan felújítva talán szebb is lesz kicsinykét, de a külseje semmit sem változott. Elnézelődtem, elbóklásztam a házak között, régi emlékeket keresgéltem, ugyanis gyerekkoromban többször is nyaraltam az amúgy gyermektelen nagynénémnél a lakótelepen, aztán a végállomásra visszatérve már a buszom is lassan megérkezett.

Már eléggé sokan várakoztak rá, udvariasan előre is engedtem mindenkit, aki előttem érkezett, aztán szinte utolsóként felszállva felmértem egy pillanat alatt, hogy már nincs a buszon dupla üres hely az embernyi hátizsákomnak és magamnak. A széksorok közti keskeny úton a zsákomat „élével” a kezemben tartva (a hátamra véve túl széles lett volna a keresztben rácsatolt sátor és polifoam matrac miatt) hátranyomakodtam a középső ajtóhoz, ott aztán kerestem magamnak és a zsáknak egy csipetnyi helyet.

Pár perc késést összeszedve értünk át Környén keresztül Vértessomlóra, ahol aztán le is szálltam a Várgesztesi elágazás nevű buszmegállóban. Ott álltam tehát, ahol az előző év novemberében abbahagytam a KDP bejárását. Akkor már nyomtam a füzetembe egy dupla pecsétet a felső faluvégen, a temető melletti Vértesi Natúrpark tájékoztató tábláján lévő pecséttel, tehát most nem kellett visszaballagnom oda, indulhattam egyből az utamra. Ittam egy keveset a vizemből, aztán a hátamra kapva a motyót kilenc óra felé bele is vágtam a túrába, hiszen egy nagyjából 25 kilométeres menet végén szerettem volna csak sátrat verni valahol Mór közelében.

Az Ady Endre utcán végigballagva elhaladtam a harangtorony előtt, aztán pár lépés után a piros sáv jelzések is megérkeztek balról a Kultúr közön. Ezeket követve indultam tovább, elhagytam a buszfordulót is, aztán a faluvég felé kapaszkodva egyszer csak a jelzések hiányára figyeltem fel! Rápislantva a GPS-em gyufaskatulyányi kijelzőjére jöttem rá, hogy a jelzések már valahol korábban jobbra fordultak! Fejcsóválva ereszkedtem vissza az elágazáshoz, ahol figyelmetlenül elnéztem a jól jelzett jobbra kanyarodást. Úgy látszik, az elmúlt majdnem egy év alatt, amíg nem túráztam, elszoktam a jelzéskereséstől is!

Az aszfaltról letérve elhagytam az utolsó házakat, a keréknyomok mezők szélén egy erdőfoltba vezettek be, aztán pár perc alatt átvágva ezen elvadult rétekre értem ki. Ezeken is átvágva kereszteztem a Várgesztesre továbbinduló keskeny aszfaltcsíkot, majd újabb szántók következtek. Balra szép kilátás nyílt a Vértes erdős dombhátaira, éppen most szállt fel a völgyekből nagy pamacsokban a pára. Pár percre elgyönyörködtem a látványában, aztán hátrafordultam. Vértessomló házai mögött a Nagy-Somló erdős oldala emelkedett, tetején jól lehetett látni a kilátó tornyát. Szusszantam egyet a mezők közepén, aztán folytattam az utam.

A mezőszéli útelágazásban jobbra térve ismét erdőbe kunkorodtak a keréknyomok, és a sárguló, barnuló lombok alatt baktattam tovább. Ebben az évben is sikerült kifognom a talán legszebb időszakot, amikor már színesek a levelek a fákon, de még csak alig-alig hullanak le a földre. Szeretem ezt az évszakot, igyekszem erre a néhány hetes időszakra minden évben több túrát is szervezni! Jókedvűen róva az utam pár perc alatt elértem az erdőfolt túlsó szélét és a Vértest keresztező főutat. Pár lépést a forgalmas aszfaltcsík szélén ballagva érkeztem meg a Majki Kamalduli Remeteséghez vezető széles, murvás úthoz.

A piros sáv jelzéseket követve ráfordultam, és a Horgásztó partját elérve már meg is pillantottam a fák felett a beállványozott templomtornyot. A tavat magam mögött hagyva meg is érkeztem a kis dombocska lábához, itt a piros sáv jelzések jobbra tértek, egy keskeny aszfaltútra, de én felballagtam a murvás út folytatásán az épületegyütteshez. Egy évvel korábban, 2018 júniusában jártam már erre az Országos Kerékpáros Körtúrán, azóta szépen kitatarozták az épületeket, de most a park volt elkerítve felújítás miatt. Akkor vezetéssel jártam végig az egész remeteséget, és bár éppen az érkezésemkor indult a tíz órás csoport a bejárásra, most nem csatlakoztam hozzájuk. Mindenesetre az akkori látogatásomon készült képek közül is megmutatok párat a cellaházakról és a kastély (

Az 1748-ban alapított kamalduli remeteség 17 kis cellalakásból, a barokk templom megmaradt tornyából és a kastélyból (foresteria) áll. A néma barátok élete cellaházikójuk magányába visszavonultan telt munkával, imádkozással, böjtöléssel. Minden cellában külön kápolna, lakó- és hálóhelyiség, kamra és pince állt a remeték rendelkezésére, amelyben főként elmélkedéssel, a Biblia olvasásával, imával (ezeket mondhatták csak hangosan) és írással töltötték napjaikat, de megművelték a cellaházukhoz tartozó kis földjüket is, még kegytárgyakat is készítettek. 

Nem sokáig élhettek azonban itt Majkon, mert 1782-ben II. József több egyéb szerzetesrenddel együtt a kamaldulit is megszüntette, ezt követően az épületeket más célra kezdték használni. Kértem egy emlékbélyegzést a pénztárban - amúgy a remeteség nem Közép-dunántúli Piros Túra pecsételőhely, de van pár rubrika az igazolófüzetében az ilyen bélyegzések számára is –, pár percet beszélgettem a pénztáros úrral, aztán újra a hátamra kapva a zsákot továbbindultam innen is

Az útelágazásba visszaballagva az aszfaltúton már gyorsan átértem Oroszlányba, először az erdőben, majd mezők között vándorolva jutottam el a kisváros határába. Az országút folytatásán, a hosszú és egyenes Majki utca járdáján indultam tovább a központ felé, aztán a családi házak közötti utcácskák között sűrűn váltva és a Topolya-kút mellett elhaladva az Alkotmány utcán értem be a centrumba. Itt megálltam egy pillanatra, hiszen pecsételnem kellett a Czermann étterem teraszán lévő bélyegzővel a füzetembe. Gyorsan elvégezve az adminisztrációt körbepillantottam és úgy láttam, hogy a vendéglő még zárva van, de a szemembe ötlött a szomszédos szolgáltatóház falán a Borostyán vendéglő hatalmas cégtáblája.

A motyót a vállamra kapva átballagtam hát oda, ebédelni még túl korán lett volna, de gondoltam, egy sört azért megiszom, mielőtt továbbindulnék Oroszlányból. Pár percet elüldögéltem a vendéglőben, szusszantam egyet, miközben lassan elkortyolgattam a Borsodimat, aztán a vendéglő melletti körforgalomban balra térve a széles Rákóczi Ferenc úton ballagtam tovább. Egy percre megállva a Szent Borbála téren megörökítettem a bányászemlékművet, aztán a Fürst Sándor utcán lesétáltam a vasútállomásra. A vágányok mellé fordulva hagytam magam mögött a kisvárost, aztán a szombati nap lévén zsúfolt piactér mellett értem el a következő útelágazást.

A szinte egyenesen dél felé vezető Mindszenti utcán végigballagtam a garázssor leharcolt épületei előtt, aztán az út átvágott egy új ipari park csarnokai, irodaházai között. Az üzemek utáni újabb útkereszteződésben a széles aszfaltút jobbra tért, én pedig egyenesen indultam tovább egy jóval keskenyebb aszfaltcsíkon. Nyaralók, hétvégi házak előtt kutyagoltam el, egy öreg villamos alállomás is elmaradt mögöttem az út jobb oldalán, végül az Új-mindszenti erdészháznál lévő útelágazásban hagytam magam mögött a Majktól idáig kitartó aszfaltot. Jól kitaposott földúton fordultam be az erdőbe, aztán pár perc múlva már a fák között álltam meg a következő pihenőmre.

Ekkor már egy óra felé járt az idő, elővettem hát az ebédre készített szendvicseimet, aztán evés után még elfeküdtem pár percre a rét füvén. Szikrázóan sütött a nap, egy felhő sem volt az égen, de az idő épp kellemesen volt csak meleg. Szép volt ez az október közepi vénasszonyok nyara, és az előrejelzések a következő napokra is ezt az időjárást jósolták! Habár reggel még a vékony polár pulóveremben indultam el Vértessomlóról, de már Majkon a derekamra kötöttem azt, most pedig erre a napra végleg elsüllyesztettem a hátizsákomba és egyszál pólóban indultam tovább negyed kettő felé, amikor véget vetettem a hosszúra nyúlt sziesztának.

Egy idő után az erdei út egyre homokosabbá vált, néha bokáig süppedtek a bakancsaim a lisztszerűen fimon homokba, de azért komolyabban nem zavart a járásban. Fél kettő felé ballagtam el a Dobai-kút pihenőházának telke előtt, aztán pár perc múlva már a volt bányagödörben létrejött Dobai-tó mellett jártam. Megállva pár pillanatra készítettem néhány képet a bekerített telken fekvő tavacskáról, aztán az erdőbe visszatérve fiatalok turista csapatai húztak el mellettem. Meg sem kíséreltem felvenni a nagy málhámmal a sokkal haladósabb tempójukat, így aztán pár perc múlva már el is tűntek a szemem elől egy útkanyarban.

Később újabb keskeny aszfaltútra akadtam az erdőben, a Vértes túraatlaszom ezt Terv útként jelölte. Jó másfél kilométert ballagva rajta negyed három felé értem el a Tekert-iharfa-tisztást, vagyis a következő letérésem helyét. Elolvastam a mostanra már kicsit elavult útjelző táblákat, ezek egyike a piros sáv jelzésen öt kilométerre taksálta a Pusztavámi ipartelepeket (most már elkerüli azt a KDP) és tizenkettőre Mórt (ezt viszont nem), terveim szerint valahol a Mór előtt szerettem volna sátrat verni az erdőben.

Letelepedtem itt is egy pihenőre a fűbe. Tetszett a rét végtelen nyugalma, hirtelen felmerült bennem a gondolat, hogy itt kéne táborozni, de egyrészt még nagyon korán volt, másrészt viszont holnap estére már el kellene érnem a Bakonycsernye feletti Hamuházat, hiszen oda beszéltem meg Attilával, bakonyi túracimborámmal egy találkozót! Így aztán pár perc lustálkodás után nagy sóhajjal feltápászkodtam és újra a hátamra kanyarítottam a motyót. A felfestett jelzéseket követve letértem az aszfaltútról, és egy jó darabon bandukoltam az erdőben, ligetes dombtetőkön haladó keréknyomokon.

Nem akadtam össze a következőkben már sok szinttel, de a jelzéseket folyton figyelni kellett az elágazásokban! Ott voltak azok mindenhol, ahol kellett, csak éppen a gyakori váltások miatt állandóan nézelődni kellett. Ráadásul errefelé a már tíz éves Gerecse-Vértes túraatlaszomban jelölthöz képest alaposan megváltozott a Közép-dunántúli Piros Túra útvonala, ezért aztán épp úgy nem vettem sok hasznát az öreg térképnek, ahogy korábban az irányjelző nyilaknak sem! Még szerencse, hogy letöltöttem a netről a GPS-emre az indulás előtt a turistautak legfrissebb állapotát, így legalább az pontosan mutatta a követendő utat!

Három után pár perccel pillantottam meg a fák között a Kék-tavat, aztán a földúton dél felől kerültem meg azt. Láttam, hogy több autó is áll az út mellett a fák között, egy nagyobb piknikező társaság pedig lenn a tóparton üldögélt tereferélve. Gyorsan elsorjáztam a volt bányató mellett, aztán folytatódott az erdei kacskaringózás. Egy idő után jól kijárt, kavicsos erdei makadámútra bukkantam, ami aztán egy komolyabb emelkedéssel felkapaszkodott a dombok közé, a Vértes Tábor üdülőjéhez. Itt találtam meg a következő pecsétet a Vértes Natúrpark „szabványos” tájékoztató táblájára szerelve, ez pótolja a Pusztavámi ipartelepeknél megszüntetett régit. A tábla térképét csekkolva láttam, hogy még az is az atlaszomban és az irányjelző táblákon lévő, még a változás előtti KDP nyomvonalat mutatja!

Benyomtam hát a következő stemplit is az igazoló füzetembe, aztán megültem pár percre a tábla melletti pihenőpadon. Ekkor már négy óra is elmúlt pár perccel, tudtam, hogy egy órán belül tábort kell vernem valahol, mert aztán gyorsan leszakad már az őszi este! De nem is voltak már nagy terveim, csak a Mór előtti gerincre akartam felkapaszkodni, ami innen talán még egy durván félórás menetet jelentett! Ezért aztán nem is siettem túlságosan, indulás után még megcsodáltam Szent Bernát, a turisták (valamint vándorok és egyéb zarándok népek) védőszentjének faragott faszobrát, aztán még lesétáltam a tábor alatti forráshoz is.

Fentről láttam, falépcsők vezetnek le a kis mélyedésben álló foglalathoz, megindultam hát rajtuk lefelé, pár lépéssel el is érve a völgy alján a látszatra avarral borított sík rétet. Leléptem a legutolsó fokról a tisztásra, és keményen meglepődtem, amikor bokáig vízbe toccsantam a bal lábammal! De ekkor már nem volt megállás, vitt tovább a lendület, kénytelen voltam a jobbal még egyet lépni, amellyel aztán már szinte lábszárközépig vízbe merültem. Mint a villám, úgy ugrottam vissza, de ekkor már a büdös, pangó, sáros víz befolyt a bakancsomba! Hogy is van ez? Mibe léptem itt bele?

Egyik túrabotommal átszúrva és félrelökve a vastag avarréteget láttam csak, hogy az úszik a mélyedést feltöltő, ki tudja milyen mély víz felszínén! Hát ezt jól megszívtam! Elgondolkodtam azon, hogy cseréljek-e zoknit, de aztán letettem róla. A jobblábas bakancsomba már úgyis befolyt a víz, ha zoknit cserélnék, akkor az is átnedvesedne egy pillanat alatt, így aztán a bakancsot levéve kiöntöttem a vizet belőle, meg kicsavartam a fuszeklit. Visszatértem a piros sáv jelzés keréknyomaira és megkezdtem a kapaszkodást a Vértes utolsó, nyugati gerincére.

Nem siettem különösebben, de még a cuppogós bakancsomban is felértem a tetőre húsz perc alatt, itt aztán letérve az útról kerestem egy kevésbé hepehupás részt a ritkított tölgyesben, ahová aztán pár perc alatt fel is ütöttem a sátrat. Bedobálva a holmim elrendezkedtem egy pillanat alatt, aztán lehúztam a lábamról a vizes bakancsokat. Megcsapta az orrom az állott víz poshadt szaga, ezért aztán kitettem a cipőket a sátor elé szikkadni és melléjük terítettem a száraz avarra az ismét alaposan kicsavart fuszekliket is. Ilyen állapotban még azokat sem tehetem el a hátizsákba, mert aztán büdös lesz tőlük minden holmim!

Az alkony utolsó fényeinél vacsoráztam meg és szóltam haza telefonon, lediktálva a GPS-ről a sátram pontos pozícióját. Gyorsan csekkoltam a többi adatot is: ezen a túranapon 24,2 km-t tettem meg, összesen 565 méter szintemelkedéssel. Fél hét felé már teljesen sötét volt, átöltöztem hát éjszakára, aztán a hálózsákba bebújva még egy jó darabig zenét hallgattam a mobilomról, mire elálmosodtam. Már nyolc óra felé eltettem magam másnapra, tudtam hogy akkor is vár rám vagy 27 kilométer és szerettem volna előtte alaposan kipihenni magam.

<< Ugrás az előző túrára

Ugrás a következő túrára >>

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr2818262221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.11.20. 12:34:30

Volt szerencsém ismerni bányamentőt, aki akkor és ott lent mentett.
Iszonyatos...

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2023.11.20. 13:17:40

@gigabursch: Számomra egészen különleges érzés a már rég letűnt bányászati emlékek közötti csavargás a Vértesben! Lépten-nyomon beléjük botlik az, aki figyelmesen járja a környéket! A posztban említett nagynéném is a bányaigazgatóságon dolgozott, férje pedig valamilyen mérnökként valamelyik bányában. Már nem éltek akkor, amikor bezártak a bányák.

gigabursch 2023.11.20. 16:05:34

@horvabe:
Márkushegy-Pusztavám kb 10 éve zárt be.
süti beállítások módosítása