Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Viharos kilátások és patakátkelések túrája a Börzsönyben

Szuper panorámák a Kopasz-hegyről, a Só-hegyről és a Nagy-Sas-hegyről, aztán tucatnyi átkelés a bővizű Ló-hegyi-patakon (2024. január 27.)

2024. január 29. - horvabe

cimkep-t108.JPG

Kilátásban gyönyörködő társaság áll a Só-hegy ormán

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

108.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 19,23 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 1160/996 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos túra sok szintemelkedéssel) 
- Kilátások: 10/10 (Szép kilátás a Szob felett a hegyek közé vezető útról, panoráma a Kopasz-hegy, a Só-hegy és a Kis-Sas-hegy ormáról, kilátás a kóspallagi kálváriától).
- Jelzettség a túra időpontjában: A Szobról induló kék sáv jelzés felfestése gyatra, bár a mezőkön nehéz bármire is jelzést festeni (2/10), a kék négyzet jelzés erdei szakaszának felfestése jó, könnyen követhető (8/0), ugyanez igaz a zöld sáv, zöld háromszög és sárga négyzet jelzés útvonalára is (8/10), az Országos Kéktúra kék sáv jelzésének felfestése kiváló (10/10).

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

Megjegyzés:

Valamennyi kilátópont és a Ló-hegyi-patak völgye is felkereshető egy-egy rövid, legfeljebb félnapos kirándulás úti céljaként, de természetesen több helyet is meglátogathatunk egyszerre. 

TÚRALEÍRÁS

A szombati napra napsütést és viharos szelet jósoltak az előrejelzések, így aztán döntöttem, a mostani megmozdulásom is panoráma-túra lesz, de mivel a Pilis és a Visegrádi-hegység szép kilátópontjait már alaposan becsavarogtam az elmúlt években, a legtöbb helyen pedig jártam már szinte minden évszakban, gondoltam most valami újat kellene keresni! Még tavaly leptem meg magam pár hajtogatós turistatérképpel, elővettem hát a Börzsöny térképét, aztán a szoba szőnyegpadlóján kiterítve azt kezdtem el nézegetni.

Egyből szemet szúrt, hogy a Márianosztra feletti hegyvonulat szinte minden csúcsára vezetnek fel jelzett ösvények, tehát azokról a pontokról a szép kilátás garantálható, aztán a neten rájuk keresve tucatszámra jöttek elő a csúcsokon készített fotók. Ezek meggyőztek arról, hogy ide feltétlenül el kell mennem! Ez azonban még kevés volt egy túrához, ezért tovább böngészgettem a térképet. A szemem megakadt a Ló-hegyi-patakon és eszembe jutott egy régi túratársam, aki szerint ez az egyik legszebb patakvölgy, ráadásul a rajta végighaladó sárga négyzet jelzés ösvénye vagy tucatnyiszor keresztezi a patakot. Legyen hát akkor ez a másik célpont a túrán!

Innen már könnyű dolgom volt, csak még annyit kellett hozzákanyarítanom a túratervhez, hogy kijöjjön a szokásos 20-22 kilométeres menet, tehát úgy döntöttem, hogy Szobról indulok neki a túrának, ugyanis oda vonattal egy óra alatt el lehet jutni a Nyugati pályaudvarról, vissza pedig Kóspallagról indulok majd, de előtte még felkapaszkodok a falu feletti kálváriához, úgyis útba esik majd! A távra éppen húsz kilométer jött ki az útvonaltervezőmmel, viszont a szintemelkedés sem volt piskóta, hiszen az 750 méterre adódott. Tapasztalatból tudom, hogy ez könnyen lehet akár 900-1000 méter is a valóságban, szóval ennyi pont elég is lesz erre a túrára!

Megvolt tehát a túraterv, már csak ki kellett kalkulálnom az otthonról való indulás idejét. Óránként járnak a vonatok a Nyugatiból hétvégénként Szobra, sok lehetőségem tehát nem volt, vagy azzal megyek, amelyik 7:08-ra érkezik meg, vagy azzal, amelyik 8:08-kor fut be az állomásra. Végül a korábbi mellett döntöttem, így több időm marad majd a túrára, viszont a napkeltét – a korábbi sétáimhoz hasonlóan – most is már menet közben fogom megcsodálni!

Háromnegyed öt felé indultam el otthonról, a házból kilépve egyből éreztem, hogy komoly szélvihar tombol a Tétényi-fennsíkon, lefelé baktatva Budafok központjába meg is állított a Kálváriánál a panoráma! Minden párát elfújt az éjszaka egy hidegfronttal érkezett szél, még a távoli gödöllői dombok fényeit is észrevettem a láthatáron. Lőttem pár fotót, aztán már kocogva tettem meg a távot a buszmegállóig, hogy el ne húzzon az orrom előtt a Belváros felé induló 133E busz. Még éppen elértem, aztán a Blahán, ahol a körúti tujára váltottam, megcsodáltam a frissen felújított Corvin áruházat is. Még gyerekkoromból emlékszem, hogy az akkoriban már szutykos, a koromtól megfeketedett falakat nem akarták felújítani, ezért építették köré az alumíniumkockát, most ezt leszerelték az áruházról, kitatarozták a falakat és a díszkivilágítása is működött ezen a kora reggelen.

Végül pár perc késést összeszedve érkezett meg az emeletes Stadler KISS Szobra. Mivel még a vonaton előrelátóan felhúztam a kamáslikat a lábamra és felfűztem a fényképezőgépem tokját az övemre, nem is sokat szüttyögtem a huzatos peronon, már csak a GPS-t kellett indítani, aztán bele is vágtam egyből a menetbe. A település főutcáján, a 12-es úton végigballagva láttam, hogy már felkeléshez készülődik a nap, komolyan vöröslött az ég a börzsönyi hegyek felett, de csak akkor kelt fel, amikor már magam mögött hagytam Szobot és a hegyek felé vezető makadámúton ballagtam a mezők között.

Nem vártam sokat ettől az útszakasztól, de aztán háromnegyed nyolc felé előbukkant a nap a hegyek mögül és vöröses fényével bevilágította a környező tájat. Megálltam egy percre a vízmű bekerített telephelyét elhagyva és körbepillantottam. A felkelő nap ragyogásában fürdött előttem a Csák-hegy kőfejtővel felsebzett oldala, hátrafordulva pedig leláttam Szobra és a visegrádi hegyekre, még az Esztergomi Bazilikát megpillantottam a távolban! Továbbindultam a csak lazán emelkedő mezei úton, aztán egyre feljebb érve lassan kinyílt mögöttem a panoráma. Már láttam a Dunát is, ahogy hatalmas ívben befordult nyugat felől a Dunakanyarba, aztán a Felsőmajor épületei előtt otthagyva a vasútállomás óta az utam kísérő szórványos kék sáv jelzéseket már a kék négyzet jeleket követve indultam tovább. Jóval feljebb, az erdőhatáron még egyszer, utoljára megálltam, körbepillantottam és lefényképeztem a panorámát.

Fenn a gerincen hagytam magam mögött a széles, keményre taposott földutat, aztán a még árnyékos, félhomályos északi hegyoldal alig használt, avarral borított keréknyomain ereszkedtem le a Bezina-patakhoz. Átkeltem a gázlóján a lépegetőkövek segítségével, aztán felkaptattam a kisvasút vágányához. Végül is itt értem el Márianosztra határát, a központból továbbindulhattam volna egyből a hegyek közé vezető zöld sáv jelzéseket követve, de elhatároztam, hogy rövid kitérőt teszek előtte a bazilikához.

1352-ban alapította Nagy Lajos király az itteni pálos kolostort, mellé templomot is építtetett Mária, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Az egész település a templomról kapta a nevét, hiszen Maria Nostra latinul a Mi Máriánkat jelenti. A pálosok itteni virágkora II. József, a kalapos király uralkodásáig tartott, amikor is az uralkodó feloszlatta a szerzetesrendeket, az itteni kolostor is bezárt és egy börtön kapott helyet az épületekben. Ez egyébként a mai napig működik, a magas, szögesdrótos kerítését még a bazilikától is látni lehet. Mivel nyitva volt a templom ajtaja, így aztán egy pillanatra oda is bekukucskáltam.

A községen átvágva és az egyre emelkedő Miklós utcára fordulva vettem észre a zöld sáv jelzéseket, most már ezeket fogom követni egy jó darabon. Az utolsó házak után sem csökkent a továbbinduló földút meredeksége, kicsit vissza is kellett fognom a tempómon, hogy ki ne melegedjek! A legváratlanabb az volt, hogy hirtelen elállt a szél, persze az nyilvánvaló volt, hogy csak az előttem tornyosuló hegyek fogják fel azt. Mindenesetre a déli hegyoldalban a nap tűzött ezerrel, én pedig már azon gondolkodtam, hogy az anorákom levéve és a derekamra kötve indulok tovább.

De aztán a hosszú kaptató végén felértem a gerincre, ahol ismét telibe kaptam a szélvihart – azt hittem akkor, hogy ennél erősebb már nem is lehet –, itt pedig ráfordultam a Kopasz-hegy csúcsára vezető zöld háromszög jelzések alaposan kitaposott ösvényére. Most egy darabig a hátamba kaptam a szelet, én pedig felkaptattam az egyre meredekebbre váltó gyalogúton a csúcs déli oldalába. Persze itt sem fújt a szél, hiszen megvédett tőle a sziklás hegytető, csak akkor éreztem meg a viharos szél valódi erejét, amikor felértem a kopár csúcsra, a vaskereszthez!

Hullámokban támadott a szélvihar, szinte a leheletet is belém fojtva! A tokjából előhúzott fényképezgépet a nyakamba akasztottam, hogy el ne sodorja az orkán, ha netán kikapja a kezemből, aztán a szélre rádőlve gyorsan körbefényképeztem a tájat, a mobilommal is késztve pár felvételt, aztán visszamenekültem a védett déli hegyoldalba. Persze itt megint csak szélcsend lett hirtelen, le is telepedtem az egyik napos sziklára és itt tartottam az első komolyabb pihenőmet. Megtízóraiztam, ittam a szörpömből az elfogyasztott sajtos kiflikre, aztán mivel volt 4G ragyásig, hiszen alattam terült el Márianosztra, bejelentkeztem a blog facebook oldalára is.

Csak tizenegy után pár perccel untam meg a lebzselést és indultam tovább az utamon. Visszaereszkedve a zöld sáv jelzések erdei útjára azon indultam tovább és egy rövid további ereszkedés után átvágtam a Kopasz-hegy és a Só-hegy közötti széles, erdős nyergen. Újabb kaptató következett a fák között, aztán a kopár, füves hegyoldalban. Először egy kis fakeresztet értem el a Só-hegy vállán, itt pillantottam meg magam előtt a tényleges hegytetőt. Olyan meredek ösvény vezetett fel rá a füves, kopár hegyoldalban, hogy még nézni is fárasztó volt, nekem pedig fel kellett kapaszkodnom rajta a csúcsra!

Azért túltettem magam ezen is pár perc alatt és a hegyoromról itt is körülpillantottam. Fújt itt is a szél piszokul, de azért észak felől védtek valamennyire az erdő lombnélküli fái. Így alaposabban körül lehetett nézni, szép volt a kilátás az éppen csak az imént magam mögött hagyott Kopasz-hegyre, de tőle balra le lehetett látni Szokolya völgyébe, a falu mögött pedig a Nagy-Kő-hegy oldala állt őrt, felette a Naszály kukucskált elő a távolból. Nyugat felé tekintve innen is látni lehetett az Esztergomi Bazilikát, de talán a legszebben a távoli Visegrádi-hegység csúcsai látszottak a látóhatáron. Sokáig elnézelődtem a tetőn, de aztán egy nagyobb társaság érkezett szemből én pedig lassan vettem a sátorfámat és továbbindultam innen is.

Persze a levezető út meredeksége sem volt piskóta, de a száraz avarral borított ösvény szemre nem rejtett semmilyen veszélyt. Úgy estem hanyatt és terültem el, mint egy béka, hogy első pillantásra még az okát sem láttam! Csak öregesen feltápászkodva vettem észre, hogy az avar alatt korábban megfagyhatott a nedves talaj és most, hogy a legfelső pár milliméter vastag rétege kiengedett, vált korcsolyapályává az út, de ezt persze a száraz avar eltakarta. Na, ettől kezdve már óvatosabban lejtőztem, de párszor még csúszkáltam lefelé egy keveset, viszont ekkor már fel voltam készülve rá.

Egyébként rengetegen jártak erre, szinte kilométerenként akadtam össze a szemből érkező csapatokkal. Azonban a Só-hegy és a Nagy-Sas-hegy közötti nyereg rétjén mégis utat tévesztettem, csak a jelzések hiányára figyeltem fel talán kétszáz lépés után. Visszatérve a jelzett és persze alaposan kitaposott ösvényre újabb kapaszkodó következett, most fel a Nagy-Sas-hegy délnyugati oldalcsúcsára, a Kis-Sas-hegyre vezető zöld háromszög jelzésű ösvényen. Erről a csúcsról is szép kilátás nyílt, de talán a legszűkebb az eddigiek közül. Viszont innen jól le lehetett látni Szokolyára és a Dunakanyar legkeletibb íve is feltűnt a hegyek között, ahol dél felé, Budapest irányába fordul a folyó.

Már rutinból indultam el a következő zöld háromszög jelzés ösvényén a Nagy-Sas-hegy csúcsára, eddigi utamon ez volt a legmagasabb hegytető a 608 méteres magasságával. Már előre fentem a fogam a csúcsról nyíló panorámára és persze meg is kellett dolgozni érte, ugyanis nagyon kemény kaptató vitt fel a hegyoromra! Meglepetésemre azonban nem volt fentről különösebb kilátás, csak a bokrok felett nyílt szűk kitekintés néhány irányba. Úgy látszik, nem mindig papsajt…

A csúcsról levezető út aztán lejtett, ahogy csak bírt, de már nem tudott kifogni rajtam! Háromnegyed egy felé értem le a Kóspallagtól Nagyirtáspusztára vezető erdei aszfaltúthoz, ahol tucatszámra vesztegeltek az autók a rét füvén. Aha! Hát innen jöttek a csúcsokon látott kiránduló csoportok! Itt tértem le a már Márianosztra óta követett zöld sáv jelzésekről, hogy aztán a sárga sáv jelzéseket kövessem egy darabon.

Széles, erdőgazdasági járművek által sárosra taposott úton folytattam az utam, szerencsére a szélén mindig volt annyi hely, hogy ne kelljen belegázolni a sokszor félméter mély keréknyomokba. Ez a szakasz csak pár száz méter hosszú volt, aztán a jelzések egy ösvényre térve leereszkedtek a Ló-hegyi-patak völgyébe. Itt még száraz volt a völgy alja, de látni lehetett azt a helyet, ahol az első forrás erecskéje megindult lefelé a lejtőn. Na, itt kezdődik akkor a túrám második látványossága!

Egy darabig még a kanyargós patak jobb partján, magasan felette vezetett az erdei út, de aztán egy útelágazásban a sárga sáv jelzések jobbra tértek, hogy kikapaszkodva a völgyből egyből Kóspallag felé induljanak, én viszont az itt kezdődő sárga négyzet jelzéseket követve leereszkedtem a patakhoz. Itt már tekintélyes vízhozama volt a korábban látott erecskének, de egy darabig még nem kellett átkelnem rajta. Aztán persze véget ért ez a pihentető séta, elértem ugyanis az első gázlót. Itt éppen egy kis erecske csatlakozott a patakhoz, egy mederbe dőlt fa mögött pedig összetorlódott a víz által idáig sodort hordalék. Könnyen át lehetett gázolni a túlsó partra, még csak a bakancsom sem lett komolyabban vizes!

A Ló-hegyi-patak szélesen kanyarogva vezetett a völgy alján, sokszor annyira kihasználva a rendelkezésére álló helyet, hogy vagy balra, vagy jobbra nem volt már elég hely arra, hogy elférjen az ösvény is mellette, na, ilyenkor jöttek az átkelések a gázlókon! Aztán volt olyan hely is, ahol a patak több ágra szakadva szélesen szétterült a völgyben, úgy láttam, ezeken a helyeken maga a patak által idáig hozott hordalék döntötte el, merre is folyjon a víz! Egy-egy nagyobb eső után a lerakott kavics- és homokhalmok aztán új irányba terelhették a Ló-hegyi-patakot!

Sokszor ösvény sem volt a talpam alatt, mindenki szabadon dönthette el, hogy merre is akar menni, aztán persze zsákutcába is be lehetett ilyenkor szaladni, ha a több ágból ismét egyesült patak elzárta a továbbvezető utat! Szóval jól el lehetett szórakozni az időt az útkereséssel, azonban nem volt most annyi víz a patakban, amely komolyabban akadályozhatta volna a továbbhaladást!

Később a völgy kissé összeszűkült, a Ló-hegyi-patak is egyenesebb, de mélyebb medret vájt magának, az ösvény pedig kitartott most már a bal oldalán. Az utolsó átkelő ott volt, ahol az Országos Kéktúra kék sáv jelzései megérkeztek a Kisinóci turistaháztól jövet. A lépegetőkövek itt is megkönnyítették az átkelést a két part között, de én megálltam még itt pár percre és leáztattam a bakancsaimról a túra közben ráragadt rengeteg sár zömét a patak vizében. Csak akkor indultam tovább, amikor már olyan állapotban voltak, hogy a legháklisabb buszsofőr sem találhatott bennük kivetnivalót!

Az utolsó kaptató a patakparton kezdődött és a kóspallagi kálvária dombjára vezetett fel, méghozzá hátulról, a dombgerinc meredek északi oldalában. A kék sáv jelzéseket követve értem fel a dombhátra, itt megültem pár percre egy, az út mellett glédába halmozott farakáson, aztán még egy kisebb, végső kapaszkodás után már a kőkeresztek tövében álltam. Jó időt futottam a túrán, az órámra pillantva láttam, még több mint egy órám van a Kóspallagról Kismaroson keresztül Vácra induló busz érkezéséig! Egyre borongósabbá vált az idő délutánra, de szerencsére itt éppen sütött a nap, én pedig az egyik padra letelepedve elsziesztázgattam egy darabig.

Aztán persze körül is néztem, ugyanis innen is szép a kilátás! Dél felé tekintve alattam terült el Kóspallag, még a templomot is jól lehetett látni, ahol majd a buszt megvárom a megállójában. Nyugat felé is érdemes volt körülnézni, hiszen épp azt a hegyvonulatot lehetett ebben az irányban látni, amelyet végigjártam délelőtt Márianosztráról indulva! Egymás után sorjázott balról jobbra haladva a Vastag-hegy (ezt nem mássza meg jelzett ösvény), a Kopasz-hegy, a Só-hegy és a Nagy-Sas-hegy! Egy valóságos szintmetszet, amely pontosan mutatja a bejárt utat!

Kicsit még elnapozgattam a padon, élvezve a túra végi lazulást, amikor már tudom, hogy egy rövid séta után már az utam végére érek, ráadásul nem kell rohanni sem, hogy elérjem a buszt! Élveztem a csendet és a nyugalmat, itt még a szél sem fúj komolyabban, csak aztán egy nagyobb kéktúrázó társaság érkezett, akik ugyanitt akartak megállni egy pihenőre. Összeszedtem hát magam és elindultam a stációk mentén le a faluba. A Kóspallag feletti réten az útról letérve még lecsiszatoltam a magas fűben a bakancsaimról a patakban feláztatott sár maradékát, aztán a templom melletti buszmegállóban behúzódtam a szél elől az utasváró bodegájába.

Volt még vagy fél órám a 15:40-es buszig, levettem hát a sáros kamáslikat, megvettem a mobilos appon a vonatjegyem, közben azt figyelgettem, ahogy csapatostul vonulnak el az úton a kéktúrázók, hogy még felmenjenek a Kisinóci turistaházhoz a pecsételés végett. Nem akarok hazudni, de legalább ötvenen sorjáztak el felfelé az úton fél óra alatt, ráadásul a szemből, vagyis Nógrádról érkezőkkel csak a buszon fogok majd összefutni! Aztán pont időben megjött a busz és láttam, szinte már minden ülőhely foglalt rajta. Tele volt kéktúrázókkal!

Miközben lefelé zötykölődtünk az erdei aszfaltúton Kismarosra, kicsit elgondolkodtam. 2006-ban, amikor először végigjártam az Országos Kéktúrát, velem együtt csupán 116 kéktúrázó kapott abban az évben jelvényt a teljesítésért. 2017-ben azonban – amikor harmadszor jártam végig az útvonalát – már 284-en igényelték azt, és épp pár napja olvastam, hogy 2023-ban már 793 jelvényt adtak ki a teljesítőknek. Tehát nem egészen húsz év alatt hétszeresére nőtt a teljesítők száma! De nem csak a kéktúrázók mennyisége nőtt meg hirtelen, az erdőkben is egyre több emberrel akadok össze a túráim során!

Hogy mi lehet ennek az oka? Ezen érdemes egy kicsit elgondolkodni. Egyrészt a Magyar Természetjáró Szövetség már lassan tíz éve jelentős pénzeket költ a kéktúrák útvonalainak kiépítésére, a jelzettség javítására és reklámozzák is a mozgalmat. Másrészt pedig úgy néz ki, az a sok ezer ember, akik a koronavírus-járvány alatt más szórakozási lehetőség híján kiment járni egyet a természetbe, megragadt ennél a hobbinál, sőt, sokan a kirándulók szintéről túrázókká is váltak, hiszen egy több mint 1100 km hosszú útvonal végigjárása már nem csak egy egyszerű séta az erdőben!

Kismaroson volt még negyedórám a vonatom érkezéséig, ezt a huzatos peronon bekkeltem ki. Dideregve rántottam a nyakamig az anorákom cipzárját, ugyanis a mostanáig kitartóan fújó széltől hirtelen fázni kezdtem, mint a kutya. Az emeletes Stadler KISS aztán ment mint a golyó, ötre már a Nyugatiban voltam vele, végül hat után pár perccel léptem be a lakásunk ajtaján.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr4518313361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olahtamas- 2024.01.29. 08:38:26

Szobról a kivezető szakasz régebben még sima földút volt.
Később szélesítették meg, ami teherautóval is járhatóvá tette az utat.
A Pálos teljesítménytúra útvonala is erre vezet ezen a szakaszon.
Egy érdekes szösszenet, hogy amikor először szerveztük a túrát, akkor a zarándokoknak szállást is keresve a börtönt is felhívtuk.
A telefonban a szálláskereső kérdés elhangzása után a telefonban döbbent csend, aztán a válasz:
Hát ide nem szoktak maguktól jönni a lakók :D

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.01.29. 10:33:21

@olahtamas-: Hát ez nagyon jó vicc! Képzelem, hogy meglepődhettek a börtönben, hogy "beutaló" nélkül szeretnétek szállást kapni ott!

gigabursch 2024.01.29. 12:47:53

Igazi élmény lehetett!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.01.29. 19:24:06

@gigabursch: Tényleg az volt! Azt hiszem, egy időre átteszem majd a túráimat a Börzsönybe!

Sanyi Hungaria 2024.01.29. 20:00:50

Azt hiszem kt éve voltam a Só hegyen csak kapkodtam a fejem miyen kilátás nyílik onnan.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.01.30. 06:36:22

@Sanyi Hungaria: Hát, nem semmi, az egyszer biztos! Erre a környékre még vissza fogok térni!

AttHunter 2024.01.31. 07:03:33

Jó kis emlék jött fel a leírásod alapján. Talán a legkellemetlenebb Kéktúra szakaszunk volt. Kóspallag előtt összevesztünk, Kóspallagon éjszaka kiduzzogtuk magunkat, reggel irány Nógrád. A Ló-hegyi pataknál már kibékülve, segíteni akartam átkelni a cimborámnak, aki jó harminc kilóval volt nagyobb. Alul a patak árja, felül Ő, középen én.
Csuron vizesen elvétettük az erdő széli jelzést és a dzsindzsáson keltünk át. Szétázott a patakátkelésnél a fényképezőm, a másik cimbora barátnője elhagyta a telefonját. A Kisinóci turistaháznál semmi nem volt nyitva. Irány a Nagy-Hideg-hegy. Hál istennek ott nagyjából rendbe szedtük magunkat, de Nógrádig térdig sárban mentünk lefelé. A vonatozást Nógrádról nem mondom el, mert elég büdös sztori. Volt szagunk, az biztos. A fényképező és a képek rajta kuka lett, de a telefont visszakaptuk.

Amúgy tényleg szép vidék és én is azt tervezem, hogy Börzsönyi túrákba kezdek az idén.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.02. 06:00:29

@AttHunter: Hát, ennyi rossz után csakis jó jöhet!
süti beállítások módosítása